London, Charlotte rezidenciája, november eleje

Talán ilyen érzés valakinek aláírni a végrendeletét..., vagy Miranda kezdett mindent túldramatizálni. Heveny hányingerrel ülte végig a tárgyalást, az ügyvéd mondanivalója idegesítő zümmögésként jutott el hozzá, és egyedül Leyton kekeckedését hallotta tisztán, az is csak felhúzta. Még mindig abban reménykedett, amint rákerül a szignója a lap aljára, minden kétsége és szorongása elillan.

Hát nem mentek sehová. Helyette a tintával együtt valamennyi emberi érzés is kifolyt belőle. Csak mély, nehéz bénultság maradt benne.

Pedig utána Leyton magához képest figyelmes volt. Az idegenek hangulatváltozásaira nehezen hangolódott rá, de úgy tűnik, Mirandát eléggé kiismerte, hogy átlásson rajta és a maga módján vigasztalni is próbálja. Kár, hogy eredménytelenül. Nem létezett olyan forgatókönyv, ami maradéktalanul boldoggá tette volna.

De lehet, csak idő kellett neki, néhány nap levegővétel, amíg megbarátkozik a gondolattal és elfogadja a nehézségeket. Talán Leának még néhányszor hirtelen vehemenciával a nyakába kell borulnia, és minden aggály elpárolog belőle.

Dél is elmúlt, mire Jonnal hazaértek. Amikor belépett az ajtón, Arthur halk, magyarázó hangja ütötte meg a fülét. Ezek szerint egész délelőtt matekórát tartott a lányoknak. Előző nap egy halk szavú, törékeny nő oktatta tömbösítve a földrajzot és történelmet, kiderült, hogy Charlotte egyik régi barátnője, ezért az órát sok tea, rengeteg pletyka és a hölgy Yorkshire terrierje zavarta meg. Miranda gyanította, nem sok maradt meg a lányoknak a tananyagból, de már az nagy szó volt, hogy le lehetett őket ültetni figyelni. Ha rajtuk múlt volna, egész nap Charlotte-tal nézik a Disney filmeket.

Belesett a nappaliba, Arthur a tábla mellett állt, rajta egy háromszög precíz ábrája szerepelt. Katie egykedvűen könyökölve a drága intarzia asztalon figyelte, ahogy a férfi végigböködi a csúcsokat, miközben hófehér pólója kényelmetlenül feszül rá méretes bicepszére. Amy az asztalra dőlve aludt, bár ő még csak a betűkkel és az összeadással küzdött, a geometriai rész Katie-nek szól. Miranda inkább nem zavarta meg őket a jelenlétével, a lányok remek kifogásnak találták volna. A konyhába ment, hogy körbenézzen a hűtőben.

Charlotte eltartott kisujjal kávézott az asztalnál, és a tabletjén olvasott valamit. Miranda úgy tudta, anyósa aznap nem tervezett programot, mégis lábszárát seprő szoknyában, hosszúujjú, csipkés blúzban, bodorított hajjal és teljes sminkben tündökölt. A szakácsnője sürgött-forgott a konyhaszigeten és épp a zöldségeket kockázta fel mesterséf gyorsasággal. Zúgott az elszívó, és valami rotyogott egy méretes fazékban.

– Már meg is jöttél, drágám? Minden rendben ment? – pillantott fel rá Charlotte ragyogó arccal, Miranda irigyelte érte, hogy messze elkerülték a borongós gondolatok.

– Igen, aláírtuk a szerződést. Lea újra nekiáll a hormonkezeléseknek, majd lecsapolják a petesejteket, megtermékenyítik és... belém ültetik – válaszolta zavartan.

– Félelmetesen hangzik.

– Biztos nem lesz neki kellemes – állt Miranda egyik lábáról a másikra. Ennyire tétlennek akkor érezte magát utoljára, amikor Leyton beköltöztette a lakásába és a tornagyakorlatokon kívül az ég egy adta világon semmit se kellett csinálnia. Most ugyanez a helyzet állt elő. Főztek és takarítottak rá, még az autót se indította be, mióta előző este leparkolt a ház elé.

– Leyton visszament dolgozni, ugye? Elképesztően nézett ki reggel, egészen megdobogtatta a szívem a büszkeség!

– Igen, pont mint egy cégigazgató – válaszolta Miranda vonakodva, mert bár Leytonon remekül állt az új öltöny, ő a melegítős alakját érzelmileg közelebb érezte magához. – Azt hiszem megyek és átöltözöm – született meg benne a hirtelen elhatározás.

– Rendben, drágám, félóra, és ebéd – csicseregte anyósa, mintha az ő keze alatt égett volna épp a munka.

Miranda végül meg is fürdött. Találomra borogatott a kád melletti tengernyi fürdősóból párat a vízbe, ezért meghatározhatatlan illatú buborékfürdőben áztatta magát hosszú percekig és várta, hogy a kellemes meleg ne csak az izmait, hanem végre a görcsöt is ellazítsa a gyomrában. Talán kevésbé legális szer is volt a sók között, mert nagyjából sikerült neki, és kóválygó fejjel kászálódott ki, majd kivételesen farmert és pólót húzott magára a szokásos, kinyúlt melegítőszettje helyett, csak részben azért, mert nemsokára két idegen férfival kellett egy asztalhoz ülnie. Sejtette, Charlotte akkor sem ítélné el, ha egész nap egy szál hálóingben flangálna fel s alá, mégsem akart kínosan alulöltözöttnek tűnni mellette.

Mire leért, már megterített asztal várta, finom porcelán tányérokkal, ezüstösen csillogó evőeszközökkel. A lányok vihogva figyelték, ahogy Jon teátrális ünnepélyességgel kanalazza nekik a levest. Miranda az asztalhoz lépett és majdnem beleütközött a férfiba, amikor odasietett hozzá, hogy kihúzza a széket neki. Nem kellett volna meglepődnie rajta, reggel megtudta, Charlotte még a pirítósát sem magának keni. Viszont Céline, a szakácsnő és Jonathan egy asztalhoz ülhetett velük, meg természetesen Arthur is leereszkedett Miranda másik oldalára. Ő azért magát szolgálta ki levessel.

Heten ülték körbe az asztalt, Mirandát mégis elfogta a hiányérzet, és nem feltétlen Leyton miatt, vele még Manchesterben is gyakran előfordult, hogy lekéste a vacsorát. Egy nyegle, szőke kamasz alakját kereste hiába a szemével az asztal túloldalán.

Pedig még három nap sem telt el, hogy bír majd átvészelni hónapokat? Akár éveket? Tekintetét inkább maga elé, az ínycsiklandozó illatú levesre szegezte, mielőtt a törékeny hangulata tragikus fordulatot vett volna.

– Mit szólnátok, ha hétvégén kicsit turistáskodnánk? Elkezdhetnénk felfedezni Londont, az apátok még talán nem kap annyi feladatot, hogy hétvégén is dolgoznia kelljen, és Spike-ot is lehívhatnánk! – vetette fel. Minden mondattal egyre jobban fellelkesült.

– Hát ez fantasztikus ötlet, Miranda, mi lehetnénk a személyes túravezetőitek! – Charlotte elragadtatva csapta össze a kezét, mintha már fel is kérték volna.

Tekintve, hogy Leyton harminc évet élt le a városban, Miranda kételkedett benne, hogy túravezetőre lett volna szükségük, de nem akarta rögtön lerázni magáról az anyósát.

– Fel akarok ülni a London Eye-ra! – jelentette ki Amy azonnal csillogó szemmel.

– Persze, jó ötlet – bólintott rá Miranda kapásból, bár tudta, Spike panaszkodni fog a tériszonya miatt. – És te, Katie, mit néznél meg szívesen?

Nem várt tőle akkora lelkesedést, mint a húgától, mégis letörte, hogy lánya csak komoran kanalazta magába a levest.

– Én öh, ezen nem gondolkodtam. De honnan tudod, hogy Spike rá fog érni?

– Mégis miért ne érne rá?

– Hát, mert most költözött össze Hankkel, lehet valami közös programot terveznek.

– Arra volt idejük egész héten.

– Vagy a haverjaival, elég sok van neki, mit tudom én – vonta meg Katie a vállát épp olyan nyeglén, ahogy a bátyja szokta. – Szerintem kérdezd meg, mielőtt jegyeket veszel.

– Oké... – Ilyen erős ellenállásra nem számított, bár Katie reakcióját ritkán lehetett megjósolni előre. Talán csak egész nap az ágyában akart heverni, olvasni vagy sorozatot nézni, de valakire át kellett testálnia a családi program szabotőre szerepet.

Vagy tudott valamit, amit Miranda nem.

Akaratlanul is Leyton elmélete ugrott be neki, ami tökéletesen megmagyarázta, miért ragadt Spike még jobban a mobiljához és miért ágált annyira a költözés ellen.

– Szóval randija lesz? – Nem akarta ebédtémává tenni, de nem bírta türtőztetni magát. Elviselhetetlen volt számára a tudat, hogy a gyerekei többet tudhatnak egymásról, mint ő róluk, amikor alig pár éve még a gondolataikat is jobban ismerte náluk.

Katie beleprüszkölt a kanalába, majd letette az evőeszközt. Higgadtan megtörölte a száját és döbbenetesen jó pókerarccal nézett fel Mirandára.

– Ezt meg honnan veszed, anya?

Te jó ég, mihez kezdenek, ha már komoly titkai is lesznek?!

– El se hiszem, hogy a mi Spike-unk ilyen komoly úriemberré nőtt fel! – sóhajtott fel Charlotte. – Bár épp megállapítottam a temetésen, drága Miranda, hogy oda kell figyelned arra a fiúra, mert ilyen fess legényre már biztos szemet vetett valaki!

– Nem mondtam, hogy barátnője van! – csattant fel Katie ingerülten, de árulkodón elvörösödött.

– Szóval randizik hétvégén, jó, akkor nélküle vesszük a nyakunkba Londont. Charlotte, össze tudnál nekünk állítani egy programot? – Lelkiismeret-furdalást érzett, hogy ilyen nyíltan terítékre került a fia szerelmi élete, ezért azon kezdett el dolgozni, hogy elterelje anyósa figyelmét a témáról.

– Persze, drágám, fantasztikusan fogjuk magunkat érezni! Egész jó időt is mondanak hétvégére, ha ezek a ronda felhők elvonultak...

És ezzel a gyors témaváltással sikerült a hadművelet, mert Charlotte az ebéd hátralévő részében lehetséges programokat vázolt fel. Miranda az étkezés után igyekezett Katie-t biztosítani róla, nem ő tehet róla, hogy Spike lebukott, Leytonnal már egyébként is gyanakodtak. És természetesen megvárja majd, amíg a fia maga vall színt.

Hát ide is eljutottak, hogy nem a saját gubancos szerelmi élete a téma. De még ez is csak egy pillanatra tudta elterelni a figyelmét a kínosnak ígérkező találkozóról. Délután újra viharfelhők gyülekeztek a feje felett, amikor leintett magának egy taxit. Leytonnal úgy egyeztek, hogy a Pilkingtonoknál találkoznak.

Nem hozott magával esernyőt, döbbent rá, amikor leszakadt az ég és csak elmosódott, sárga foltokat látott az utcából a rohamosan sötétedő égbolt miatt. A szél is feltámad, csaknem viharossá fokozódott, mire megérkeztek a címre, és kiszúrta Leyton szövetkabátos alakját. Mintha az idő is az ő kedvére hangolódott volna rá.

– Te jó ég, mióta vársz itt?

– Fél perce, csak gyalog jöttem – vallotta be a férje bőrig ázva. – A buszmegálló itt van egy sarokra... A telefon nem jelezte, hogy esni fog.

– Inkább menjünk be, mielőtt megfázol – sóhajtotta Miranda és rátenyerelt a kapucsengőre. – Milyen volt az első munkanap?

– Zsúfolt, de erre számítottam. Nem hiszem, hogy még egy nevet vagy arcot meg tudnék ma jegyezni.

– Inkább felejteni fogsz, ha a George-dzsal közös italozásaidból indulok ki.

Közben felbúgott az ajtó és beléptek az előtérbe.

– Nem tervezek lerészegedni, holnap vagy négy értekezletem lesz, és ezek csak azok, amikről tudok.

– Pedig egyszer megnéznék egy igazán ittas Leytont is.

– Ezekről az időkről már lehet, lemaradtál.

Miranda bele akart karolni, de annyira átázott a kabátja, hogy inkább lemondott róla. Leyton a szemüvegéről rázta le a cseppeket, miközben a lépcsőház felé tartott. Miranda csendben szusszant, de nem rángatta vissza a lifthez. Pár emeletet ő is meg tudott tenni, és kicsit el is odázhatták a találkozót.

– Csak én gondolom úgy, hogy ez vagy meglepően kellemes vagy kiszámíthatóan kellemetlen lesz? – kérdezte Leyton, mintha hirtelen gondolatolvasóvá avanzsált volna.

– A pszichológus azt ajánlotta, minél több időt töltsek a szülőkkel, ez segíteni fog a megfelelő érzelmi kapocs kialakításában.

– De a pszichológusod nem tudja, hogy tíz éve George gyakorlatilag hátbaszúrt.

És már témánál is voltak. A szorongó érzés olyan erővel tört Mirandára, hogy nem bírta megemelni a lábát és feltenni a következő lépcsőfokra. Rákényszerítette Leytont is, hogy megálljon.

Tehát ezért viselkedett férje olyan alig burkoltan ellenségesen a szerződéskötéskor.

– Azt hittem, megbocsátottál neki és csak ugrattad az ügyvédnél – szólt erőtlenül, ezek szerint hiába kapaszkodva ebbe a gondolatba.

– Egy dolog megbocsátani valakinek és megint más újra megbízni benne – válaszolta Leyton komoly arccal. – Nem fogok áldozatot csinálni magamból, mert én sem jártam el tisztességesen, viszont George akkor is kijátszott, és erről nem tudok, meg nem is akarok megfeledkezni.

Hogy mi? Tényleg épp most jutott eszébe előásni azt a csatabárdot, amikor röpke tíz éve lett volna rá?

– De ugye tudod, hogy most írtam alá velük egy szerződést – kérdezte sokkal élesebben, mint szerette volna.

– A lombikprogram sikerességét nem befolyásolja, hogy én milyen viszonyt ápolok a Pilkingtonokkal.

– De az én dolgom nagyban megnehezíti – vágott Miranda vissza. – Ugye nem tervezed újra felhozni a dolgot fenn, mert akkor inkább most forduljunk vissza.

Egy ijesztő pillanatig azt hitte, Leyton eleget tesz a kérésének és szó nélkül elindul lefelé a lépcsőn, de rövid gondolkodás után végül megszólalt:

– Igazad van. Lehet, csak a London-Manchester távolság miatt hidegültünk el ennyire egymástól, és ha gyakrabban találkozunk, nem csak te kerülsz újra közelebb hozzájuk.

Talán kicsit magát is győzködte, mindenesetre a Mirandán épp eluralkodni akaró pánik apadni kezdett. Remélte, hogy Leyton őszintén gondolta a szavait.

– Hát akkor sok szerencsét magunknak, azt hiszem – válaszolta, és követte fel az emeletre.

A gyomra így is ugrott egyet, amikor megérkeztek a Pilkington házaspár ajtaja elé. Leyton lehámozta magáról a kabátját, de láthatóan alig védte meg az esőtől, alatta a zakója is át volt ázva. Miranda vonakodva nyomta meg a csengőt. Kifulladt a lépcsőzéstől, újra kondiba kellett hoznia magát, mert a végén Lea is a nyakára küld egy Tony szintű szadistát.

– Már vártunk titeket – jelent meg Lea az ajtóban. Hosszú szövetruhát viselt, alatta pamutharisnyát és egy szőrös mamuszt. Ennyire otthonosnak Miranda még sosem látta, és még így is bármelyik módosabb étteremben megjelenhetett volna. Arany fülbevalója a vállát söpörte, és egy pezsgőspoharat szorongatott a jobbjában. – Látom, valaki már elázott.

– Jó vicc – jegyezte meg Leyton szárazon ellentétben a ruhájával.

– Szólok George-nak, hogy hozzon neked valamit, bár belegondolva, jobban járnál, ha én adnék kölcsön.

Miranda feszengve állt az ajtóban, mégis majdnem felnevetett a megjegyzésen. Lea sokkal oldottabbnak tűnt a szokásosnál, talán a kezében szorongatott pohár tehetett róla.

Miranda még sosem járt a Pilkingtonoknál, ezért elámulva csodálta meg a pasztelszínű mennyországot, ami távolról sem tűnt gyerekkompatibilisnek, kezdve a habfehér kanapétól, a vajszínű, szőrős szőnyegen és az üveg dohányzóasztalon át az óriás akváriumig, amiben színes, tengeri halak úszkáltak. Amy biztos szívesen merült volna velük egyet.

– Szolgáljátok ki magatokat – invitálta őket beljebb Lea. – George drágám, Leytonnak kellene váltásruha!

– Egy pillanat! – hallották a konyhaszigeten túlról, majd George megérkezett a négy koktélospohárral, amiben szemkápráztató színorgiában ringatóztak az italok napernyővel és szőlőszemekkel.

– Húha, George, nem kellett volna – szólt Miranda elkerekedő szemmel.

– A mixerkedés az egyik hobbim. A tiéd nem édes – tette hozzá, amikor Leyton láthatóan elhúzta a száját a poharak láttán. – Ugye tudod, hogy egyre rigolyásabb leszel?

– Tudja, csak nem érdekli – vigyorgott Miranda, miközben ő egy narancs és vörös színben pompázó pohár után nyúlt. – De ugye az enyém nem alkoholmentes?

– Ennyire szívtelennek tartasz? – kérdezett vissza George vigyorogva, és Mirandában egyre jobban feltámadt a gyanú, hogy a Pilkingtonok már alapoztak az eseményre. Közben George elvonta magával Leytont átöltözni, kettesben hagyva a két nőt.

Miranda nagyot kortyolt a koktélból. A mix olyan émelyítően édes volt, hogy az alkoholt nem is érezte benne, úgyhogy a legalattomosabb piák közé tartozott. George valószínűleg koccintásra szánta, de ez a vonat már elment. Miranda önkéntelenül újra belekóstolt, és nem csak azért, mert finomnak találta, kellett neki egy kis bátorságlöket a folytatáshoz. Mégis hogyan elegyedsz bizalmas beszélgetésbe azzal, akitől igazából tartasz, mert tudod róla, a gatyát is leperli rólad, ha packázol vele és alig pár hét múlva a gyerekével leszel várandós?

– Oh, sütemények – csodálkozott rá az üvegasztalon sorakozó költeményekre, mert már azt a fél perc csendet is kínosnak ítélte meg. – Kinek a műve?

– George bankkártyájáé. A Connaught Pâtisserie-ből van. – válaszolta Lea, miért is gondolta Miranda, hogy bármelyikük nekilátott sütögetni a jeles alkalomra?

Közben Lea egyik lábáról a másikra állt, és a szeme az akvárium felé rebbent.

Lea Pilkington épp úgy nem találta a szavakat, mint Miranda, aki örökké hadilábon állt velük? Kizárt, legfeljebb azon elmélkedhetett, hogyan ne unja magát halálra, amíg visszatérhet a kedvenc sportjához, Leyton szekálásához.

– Egyébként hogy bírod a terhességeket? Szokott hányingered lenni? Fáj a fejed? Vagy a derekad, vagy mit tudom én, elég sok dolgot írnak a neten.

– Öh... én csak rettenetesen kívánom az egészségtelen kajákat. Főleg az elején – válaszolta Miranda, gyorsan rárepülve az új témára.

– Aham, akkor a kevés szerencsés közé tartozol.

– Mondhatni...

Ami azonnal el is halt. Lea újra áthelyezte a testsúlyát a másik lábára, Miranda meg újabbat kortyolt a poharából. Talán, ha mindketten átkerülnek a túl józan állapotból a kellően ittasba, a társalgás is jobban fog menni.

– Mrs. Werner mondta, hogy minden eseménynek adjuk meg a módját, épp úgy, mint egy normális terhességnél – folytatta Lea az esetlen beszélgetést. – Bár nem tudom, normál terhességnél egy szerződés-aláírást minek lehetne nevezni...

– Mondjuk feladjuk a védekezést?

– Mondjuk, bár a legtöbb embernél a kettő között nem két hét telik el.

Miranda inkább nem mondott semmit, neki Spike-nál pontosan ez történt. Inkább kiitta a poharát.

– Jöhet valami tisztább? – kérdezte Lea, majd meg sem várva a választ, a pult mögé lépett, és Miranda megkérdezése nélkül pakolta elő a választékot. – Tömény vagy lightosabb?

– Egyértelműen tömény – vágta rá és rábökött a viszkire.

– Jó választás. – Lea megfelelő poharat vett elő, rögtön kettőt. Legalább az italban egyezett az ízlésük.

– Bevallom, nem gondoltam volna, hogy tényleg kötélnek állsz – folytatta Lea. – Főleg azok után, hogy Mrs. Werner veled is leült beszélgetni. Rám a frászt hozta első alkalommal.

– Igen? – kérdezett vissza Miranda meghökkenten, miközben átvette a felé nyújtott poharat.

– A lehető legrémesebb forgatókönyveket vázolta fel előttem, kezdve azzal, hogy már az elején berezelsz, és inkább visszavonulót fújsz. Elvileg a béranyák fele így tesz.

Neki bezzeg kisebb számot mondott!

– Én reméltem, hogy te ennél tökösebb vagy. Leyton mellett is tíz évet lehúztál, és még mindig nem léptél le...

– Hé...

– Bocs, mindig elfelejtem, hogy nem csak a pénze miatt vagy vele, bármennyire is lehetetlennek tűnik – kortyolt nagyot a viszkijéből. – Mindenesetre kösz, Miranda, hogy itt vagy, és hogy vállalod. Nem tudom, megköszöntem-e már.

– Igen, közvetlenül a szerződéskötés után.

– Tényleg... Hidd el, mindent megtettem, hogy én essek teherbe, de ha már egyszer így alakul, még ezt tartom a következő legjobb forgatókönyvnek – válaszolta továbbra is olyan arccal, mintha nem is az élete egy intim részéről beszélne, hanem egy gyorshajtóval közölné a jogait.

Lea talán másodjára nyílt meg előtte a hosszú ismeretségük alatt. Miranda kezdett rájönni, hogy a nő elképesztően kemény habitusa egyfajta pajzs lehet a világ felé, nehogy bárki megsejtse, ő is sérülékeny. Hiszen elég volt egy picit, egy egészen kicsikét beavatnia Mirandát a tíz éven át tartó küzdelmébe, és darabokra hullott szét a kanapéjukon. Nehéz lehetett így élni, hogy örökké a maximumot várta el magától.

És talán féltékeny is volt Mirandára?

– Megteszek mindent, hogy te is aktívan részt vehess benne – igyekezett biztosítani. – Jöhetsz minden vizsgálatra, és ha nagyon ragaszkodsz hozzá, beleszólhatsz, mit egyek, bár előre figyelmeztetlek, ez Leytonnak sem sikerült.

– Van három egészséges gyereked, nem hiszem, hogy jobb döntéseket hozhatnék nálad – vonta meg Lea a vállát, és Miranda most már biztos volt benne, hogy ezzel a rideg nemtörődömséggel próbálja palástolni, kirekesztve érzi magát. Nem tudott mit kezdeni a szituációval, mert általában ő irigykedett másokra és nem fordítva.

Közben megérkeztek a férjeik is, szerencsére, mielőtt még kínosabban egyértelműbbé vált volna a szituáció, és Miranda majdnem felnevetett az összképen. George sokat fogyott, de így is minden ruhája nevetségesen nagy és hosszú volt Leytonra, a férje szinte elveszett bennük.

– Tudom, hogy nevetségesen nézek ki.

– Remek önkritikai érzékkel rendelkezel – vigyorgott Lea, miközben neki is átnyújtott egy viszkis poharat. – És most igyunk meg együnk, és többet egy szót sem szeretnék hallani a klinikáról.

Miranda kapva kapott az alkalmon, hogy teletömje magát a süteményekkel, majd mikor rájött, a viszki mégsem az ízlésének való, boldogan vette át George újabb édes mixét.

– Vegyél, mert tényleg inkább Lea nadrágját hozom ide neked.

– Nem vagyok oda a süteményekért – válaszolta Leyton, de azért elvett egy mignont a tálcáról.

– Kezdek gyanakodni, hogy téged nem megszült anyád, hanem talált a mezőn egy űrlénykapszulában.

– És amióta vegán, szinte lehetetlen felhízlalni – tette hozzá Miranda. Ő bezzeg boldogan kiszolgálta magát Leyton helyett is.

George arca komikusan elnyúlt az információtól.

– Vegán? Én eddig azt hittem, csak a reménybeli topmodell lányok kínozzák magukat ilyen baromsággal.

– Ennek semmi köze a diétához, az állati eredetű ételek ökológiai lábnyoma...

– Nem, kösz. Ma vevői látogatáson voltam, épp elég ostobaságot hallgattam így is végig – válaszolta George, és újra végigmérte Leytont. – Látszik, hogy kikerültél a befolyásom alól, semmi pizza vagy sör, kiölsz az életedből minden élvezetet.

– Azért nem mindent...

– Jó, a hálószobai titkaitok továbbra sem érdekelnek.

– A sportra gondoltam.

– Leyton, csak a te fejedben élhet a sport és az élvezet egy fiókban – szörnyedt el George. – Meséltem már, hogy egész egyetem alatt egyetlen egyszer sem aludhattam el, mert ez a hiperaktív szerencsétlen minden reggel felébresztett az edzés utáni zuhanyzással?

– Engem nem zavar – vonta meg Miranda a vállát. – Az izmok nem nőnek az emberre maguktól.

– Hát akkor valamit szarul csinálsz, Leyton, én csak a zsír hiányát látom. Mint egy kicseszett aszkéta.

– Leszállhatnánk a külsőmről?

– Mit szólnál, ha kihívnálak? Kockás has a strandszezonra! – George tényleg nem az első koktéljánál tartott.

– Te hülye vagy, George – bukott ki Leytonból. – Negyven elmúltál.

– Hát épp itt az ideje egy nagy arculatváltásnak! Ha tudtam fogyni húsz kilót, ez is menni fog. – Közben egy löketre végzett a koktéljával, és a viszkis pohár után nyúlt. – Formába kell lendülni a kölykökre. Neked sem ártana végre egy kis izmot is felszedni, hogy elbírd a laptopot meg a telefont, amit majd az egyik megbeszélésről a másikra cipelsz. Vigyázz, az ülőmunka senki vonalainak sem tesz jót.

– Kedves, hogy így aggódsz értem – helyezte Leyton le a tányért a pultra és vágta zsebre a kezét. Szavaival ellentétben Miranda érezte rajta, hogy egyre feszültebb a beszélgetéstől, pedig George nem viselkedett most sem másképp, mint szokott. A folyamatos ugratások a kommunikációjuk szerves részét képezték, de most először, mintha Leyton magára vette volna őket? Pedig Miranda tudta róla, hogy nincs komplexusa a súlyával, alkatával vagy épp magasságával kapcsolatban. Miért is lett volna? Inkább egy hosszútávfutóra hasonlított, mint egy súlyemelőre, de Miranda amúgy sem bukott a mackós vagy robosztus férfiakra.

– Egyébként mit terveztek az ünnepekre? Akár el is utazhatnánk együtt valahová! Majd a nagyi vigyáz a gyerekekre – George minden körrel egyre harsányabb lett.

– Úgy érted, a gyerekek vigyáznak a nagyira – jegyezte meg Miranda. – Én benne vagyok, baromi rég voltunk valamerre kettesben, ugye Leyton?

Még hogy benne volt, legszebb karácsonyi ajándékként élte volna meg, ha kettesben kiszabadulhatnának. Remélhetőleg a beültetés előtt, és akkor nem félálomban szédelegve vészelné át a közös üdülést. Szemei előtt materializálódott egy ötcsillagos szálloda képe, mesés kilátással, saját medencével, kényelmes franciaággyal, és egy terülj-terülj asztalkával, amiről nem tudnának elfogyni a Michelin csillagos ételek...

– Előbb látnom kell az időbeosztásom – törte le Leyton rögtön a kedvét.

– Alig tizenkét órája cégigazgató, és máris fullad bele a munkába, annyira tipikus – sóhajtott fel Lea. – Mellesleg hallom, még mindig perben álltok a Garrisonokkal.

Leyton amúgy sem rózsás kedve tovább sötétült az éles témaváltástól.

– Nem tudtam, hogy ez nyílt titok – jegyezte meg zárkózottan.

– A rondább esetek mindig közkinccsé válnak. Elég nagy összegek forognak most kockán, és vesztésre álltok.

Leyton szemöldöke megsüllyedt. Említette, hogy a jogi osztályra kell mennie a szerződéskötés után, talán akkor értesült ő is a hírekről.

– Igen, új befektetőket kell találnom.

– Úgy érted, le kell nyűgöznöd néhány mutlimillimos szállodalánc-tulajdonost? Épp neked? – hördült fel George, ami hamar hangos nevetésbe fordult. – Azt hiszem, nyugodtan csődeljárás alá is helyezhetitek a céget.

– Hidd el, egészen nyájas is tudok lenni, ha akarok.

– Igen, más mérnökökkel, de mi most a tulajdonosi rétegről beszélünk. Tudod, arról az irritálóan költekező és pazarló rétegről, amit világéletedben rühelltél. – Nagyot kortyolt a poharából. – Ide képmutatás kell, az meg nem tartozik az erősségeid közé.

– Az enyémek közé valóban nem.

Miranda kezéből majdnem kicsúszott a pohár. Hihetetlen! Leyton már megint odaszúrt, és a legváratlanabb pillanatban!

George arcára is ráfagyott a vigyor, Lea pedig olyan képet vágott, amitől a legnagyobb svindlerek is megeredhetett a nyelve az ítélőszéken.

– Miért, ti hová terveztek menni az ünnepek alatt? – törte meg Miranda gyorsan a kínos csendet, és szerencsére Lea is levette a szemét Leytonról. Félő volt, hogy az egyik némán elmormolt átka előbb vagy utóbb hatást ér el.

Szóval Miranda megtudta, a Pilkingtonok most épp Sydneybe készülnek, mert már „évek óta" nem jártak ott, és bár igyekezett érdeklődést színlelni, a benne felbugyogó méreg miatt alig ment neki.

Leyton megígérte, hogy kulturáltan fog viselkedni! Miranda fejében sokféle forgatókönyv lepörgött, mitől lehet kellemetlen az este, de egyik variációban sem számított rá, hogy épp Leyton lesz az ellenséges. Felfogta, hogy pár héten belül milyen elvághatatlan kötelék alakul ki ő és a Pilkingtonok között? Felfogta, hogy ezekkel az odaszúrt megjegyzésekkel mennyire megnehezíti Miranda dolgát? Neki most bizalmat kellene kiépítenie közöttük és nem azt a maradékot is lerombolni!

Remélte, a pillantásai épp elég fenyegetést hordoznak magukban ahhoz, hogy Leyton a legjoviálisabb formáját mutassa az est hátralévő részében, már ha volt neki ilyen. Mert George-nak abban igaza volt, férje csak ideig-óráig tudott kedves lenni, amint az elveivel ütköző dolgot hallott, valami átkattant benne, és felszínre került a bicskanyitogató, faragatlan modora. Például a fárasztóan ökoharcos oldala, ami erősen ütközött a gazdag réteg életfelfogásával. Charlotte-ot is folyamatosan szekálta, de az anyja páratlan ügyességgel eresztett el minden megjegyzést a füle mellett.

Mirandával talán kicsit elszaladt a ló... Hiába a sok finom sütemény, egy pohárnyi italt sem utasított vissza, és hamar rájött, a Pilkingtonok rutinos ivók, és nem pár év majdnem totális absztinencia után ugrottak neki az ünneplésnek. Már csak arra eszmélt, hogy George bármilyen egyetemi sztorival rukkolt elő, hangosan kacagott rajta. Üdítő volt olyan emberrel társalogni, akinek van is humora, bár nyomába sem ért Leáénak. Egyre szimpatikusabbnak találta, még ittasan is baromi rigid csaj volt, de George-hoz hasonlóan szórakoztató.

Leyton viszont ígéretéhez híven megállt a második pohárnál, és az est hátralévő felében csak vizet fogadott el. Miranda elején noszogatta, majd kérlelte, végül feladta. Bosszantotta, hogy férje ilyen látványosan kivonja magát a társaságból. Amikor George vihogva rátért, hogy nyitott egyszer rá meg egy másodéves gépészmérnök csajra a kollégiumi szobájukban, a férje egyszerűen felkelt a fotelből, és szó nélkül kisétált a nappaliból.

– Leyton...? – kezdte Miranda, és első gondolata az volt, hogy utánaered, de igazából érdekelte a történet vége.

– Nem csodálom, hogy elment, mert akkor nem sikerült neki – röhögött George, Lea szintén felkacagott az oldalán. Mirandából is automatikusan kibukott a nevetés, de már nem érezte annyira őszintének. – Onnantól kezdve bevezettük a nyakkendős módszert.

– Nyakkendős módszer?

– Kilógatod a kilincsre, ha nem akarod, hogy megzavarjanak – válaszolta George. – Abban a hitben éltünk, hogy majd gyakran élnünk kell vele. Azért nem kopott el a kilincs... Ó és azt mesélte Leyton, amikor kivágták a vizsgáról? Az öreg egy évvel korábbi jogszabályt ismert, ez a szerencsétlen meg ahelyett, hogy igazat adott volna neki, mérgében vén szenilisnek nevezte! Végül a vizsgaidőszakban nálunk húzta meg magát, mert nem mert hazamenni a nagybátyjához – kacagott George jóízűen.

– Nem gondoltam volna, hogy Leyton ilyen lazán vette a vizsgákat.

– Dehogy vette lazán. Napokig nem aludt a fontosabb vizsgái előtt, más kérdés, hogy néha ilyen marhaságokon csúszott el. Egyszer például nem fordította meg a lapot...

Miranda pedig azt hitte, Leyton az egyetemen is a rengeteg pluszfeladatba fulladt bele. Könnyedén elképzelte róla, hogy minden egyetemi szervezetbe belépett, annyi kurzust hallgatott, amit a rendszer megengedett, de hogy stresszeljen dolgokon? Leyton Manchesterben is sokszor túlvállalta magát, de végül mégis megoldotta, és közben egy pillanatra sem látszott rajta, hogy az idegeit megviselné a feszített tempó. Hiszen szerette ezt csinálni. Miranda nem tudta eléggé irigyelni érte, hogy valaki ennyire megtalálta az élete célját, és ilyen végtelen lelkesedéssel és erőbedobással él benne. Hiába kongatta George és Lea a vészharangot, ő száz százalékig biztos volt benne, hogy férje az új pozíció akadályait is könnyedén fogja venni, még ha egészen más feladatok is várnak rá.

– Lassan indulnunk kell – jegyezte meg Leyton, aki aznapra az ügyeletes partigyilkosnak nevezte ki magát.

Miranda nem akarta veszni hagyni az utolsó koktélját, ezért gyorsan felhajtotta.

És az csapta úgy igazán fejbe. Onnantól kezdve szétfolytak előtte az események. Egyik pillanatban még a lift felé tartottak, és talán meg is jegyezte Leytonnak, hogy ünneprontó volt egész este, a következőben meg már az esőben álltak, és egy taxira vártak. Miranda valamiért nagyon szeretett volna ázni egy kicsit, talán hogy kitisztuljon a feje, de Leyton nem engedte neki, és többször is visszakísérte a kapualjba. Aztán taxiztak, baromi hangos volt a rádió, Miranda feje megfájdult tőle, és a gyomra is felkavarodott. Valószínűleg újra megszakadt a kép, mert túl hamar kiszálltak, és a hófehér, mesés családi házak helyett ugyanolyan tízemeletes irodaépületek vették őket körbe, mint a klinika körül. Miranda megállapította, hogy ő a részeg, mégis Leyton rontotta el a címet.

Aztán férje valahogy mégis bejutott az egyik házba egy kulcs segítségével, amit Miranda még nem látott nála. Kivett egy szobát? Talán nem tartja Mirandát prezentálhatónak az anyja meg a lányok előtt?

Már megint lifteztek. Pedig Leyton lépcsőzni szeret. Most Miranda is szívesebben kapaszkodott volna fel a fokokon, mert a gyomra is liftezni kezdett. Meg alig tudott a lábán maradni. Mi a szarért vette fel a magassarkú csizmáját? Nem is melegít, és ugyanúgy beázik, mint a lapostalpú, hiába képzeli Miranda mindig, hogy a pocsolyák fölé emeli. Megállt a lift, és Miranda gyomra is valahol a kulcscsontja tájékán. Keserű ízt érzett a szájában, a feje lüktetett, mert a lift sárgás fényei egy autó fényszórójának erejével fúródtak az agyába. Ó baszki! Mindjárt hányni...

...fog.

Szegény drága sütik, ennél jobb sorsot érdemeltek.

– Gyere, erre van a fürdő.

Ez jó ötlet volt, mert Miranda is érezte, hogy még nem végzett. Becsületére legyen mondva, a következő adag már egy eléggé vécé kinézetű tárgyba sikerült. Valaki – Leyton – hátrafogta a haját az arcából, miközben újra öklendezett, és kicsit el is pityeredett, mert egy része az orrán keresztül távozott. Mintha két evőpálcikát dugtak volna bele, kurvára fájt.

– Ó, baszki – nyögte. Ilyen csúnyán ritkán végződött a kalandja az alkohollal, és hála a páratlan genetikájának, hányási rutint nem szerzett a terhességei alatt.

– Jobban vagy? – simított végig Leyton a tarkóján. A kezei még hidegek voltak, de Miranda lüktető fejének elképesztően jól estek.

– Nem igazán...

– Hozok egy pohár vizet.

– Meg egy százas zsepit is – nyögte, de úgy tűnt, a nehezén már túl volt, és sikerült több száz fontnyi drága süteményt visszaöklendeznie. Rátenyerelt a gombra a vécékagyló felett és megkísérelt felkászálódni a földről, majd úgy döntött, jobb lesz neki elüldögélni még egy darabig. Lassan körbejártatta a szemét a rideg, modern és totálisan ismeretlen helyiségen. Egy szálloda lakosztályának fürdőjéhez kicsit nagy volt.

Leyton közben megérkezett a pohár vízzel, és jobb híján ő is odaguggolt elé a földre.

– Üdv a szolgálati lakásomon – mondta egy szórakozott mosoly kíséretében, és egyben megválaszolta Miranda fel nem tett kérdéseit. – Az előszobai szőnyeget sikerült felavatnod.

– Ó, basszus, sajnálom – nyögte, és fejét a falnak támasztotta. – Hoztál Aspirint is a víz mellé?

– Egyelőre csak igyál, és nem. Én is először járok itt, úgyhogy üres a ház.

– Akkor ez lesz a nejed végső nyughelye is.

– Gondoltam rá, hogy figyelmeztesselek-e, kezd veled elszaladni a ló, de úgy tudtam, elég gyakorlatot szereztél már Pierre-rel – vonta fel a fél szemöldökét, és Miranda nem tudta eldönteni, sajnálja-e vagy inkább jól szórakozik rajta.

– Az évekkel ezelőtt volt, és George koktéljai alattomos kis dögök.

– Mint minden édes, alkoholos lötty.

– Jól van, nyugodtan gúnyolódj rajtam, te mértékletes felnőtt.

– Miranda, voltam egyetemista, ennél rondább állapotba is kerültem, mint te most. Nem sírom vissza azokat az alkalmakat. – Újabb hajszálakat simított ki Miranda arcából, miközben ő a felkínált zsebkendővel úgy-ahogy letakarította magát, és apró kortyokban igyekezett leküzdeni azt a pohár vizet. Nem akarta a mostani rosszullétet egy másnapi pokoli macskajajjal megfejelni.

– George elég sokat sztorizgatott az egyetemi éveitekről.

– Meglehetősen... – válaszolta Leyton és elhúzta a száját, majd felegyenesedett. – Törölközők vannak, egyet benedvesíthetek neked.

– Az jó lenne. Vagy ha csak felhúznál a földről.

– Egyelőre inkább maradj ott, még mindig inkább a zöld egyik árnyalatára hasonlít az arcod, mint a fehérre.

Tényleg eléggé kavargott a gyomra, és nem akarta a sütemények után a sebtében bekapkodott uzsonnával is megismertetni a vécét. Leyton közben átkutatta a szekrényeket, és kerített neki egy törölközőt. Valóságos megváltás volt Mirandának a nedves ruhadarabbal lemosni az arcát.

Leyton közben valami gyanúsan szőnyegszerű ruhadarabot dobott a kádba, és nekiesett a zuhanyrózsával. Még szerencse, hogy a földről Miranda nem látott rá...

– Elárulod, hogy mi ütött beléd egész este? – törte meg a csendet, bár majdnem megbánta. A feje még mindig hasogatott, és a hányinger is felerősödött benne. Viszont szerette volna tudni, hogy Leyton miért tett úgy, mintha fizettek volna neki, hogy részt vegyen a partin, de egyébként esze ágában sem volt megjelenni.

– Szóval fel sem tűnt?

– Minek kellett volna feltűnnie?

– Miranda, George és Lea le sem szálltak rólam egész este.

– Mindig ezt csinálják.

– Tudom, és baromi fárasztó. Az sem tetszett, hogy te még adtad is alájuk a lovat – válaszolta Leyton háttal állva neki, miközben az előszobai szőnyeget igyekezett megmenteni.

Miranda meglepve kapta fel a fejét, majd instant megbánta, ahogy az épp lanyhuló hányingere újult erővel tört rá.

– Micsoda?! Én?!

– Rájöttem, hogy George társasága nem hiányzott, mióta elköltöztünk Manchesterbe – folytatta Leyton elegánsan ignorálva Miranda közbeszúrt kérdését. – Azt hiszem, a barátságunk arra épült, hogy neki szüksége volt valakire, akin nyugodtan kiélheti a féltékeny hajlamait, mert nem veszi fel a sértéseit. – Elzárta a vizet, majd karba tette kézzel fordult vissza Miranda felé. – De mióta van jobb társaságom is, te, Steve és Katie, akiknek nem szükséges minden szabad másodpercben azt bizonygatniuk maguknak, hogy különbek nálam, már annyira nem könnyű tolerálni George-ot. Most mégis rá leszek kényszerítve, hogy frekventáltan vele szívjak egy levegőt.

Miranda nagyot nyelt, és nem csak a kavargó gyomra miatt. Tényleg nagyon elszaladt George-dzsal a ló, átlépte azt a határvonalat, amikor a cukkolás már tudatos bántásba fordult át. Tényleg hagyták el olyan megjegyzések a száját, amivel Mirandát vérig sértette volna, de Leyton... Leyton más volt. Nála magabiztosabb embert Miranda azóta sem ismert meg, ezért talán arra a téves következtetésre jutott, hogy nincs az a megjegyzés, ami fogást találhatna rajta?

– Lehet, ez most megváltozik, mert gyereke lesz neki is... – igyekezett azért menteni a menthetőt. Miranda vígan el tudott volna élni a Pilkingtonok társasága nélkül, de Leytonnak George egy fontos személy volt az életében. Talán fel sem fogta, mekkora űrt hagyna maga után a hiánya.

– Sohasem fog – csóválta meg Leyton a fejét. – George mindig talál valamit, amiért féltékeny lehet rám. Egyetemen, ha jobb jegyekkel zárt, azon szenvedett, hogy kevesebb lányt szedett össze, amikor mindketten dolgozni kezdtünk, a magasabb pozícióm és fizetésem szúrta a szemét, aztán amikor összejött, és mondhatni stabil kapcsolatba került Leával, rászállt a súlyomra. Ez örökké verseny lesz neki, és fel sem fogja, hogy ő egyedül vesz részt benne.

– De barátok vagytok, mióta az eszedet tudod...

– Igen, talán ezért sem szúrt nekem eddig szemet, hogy alapvetően nem érzem jól magam a társaságában. Az emberi kapcsolatok minőségét pedig nem befolyásolja, hogy milyen régóta állnak fenn. Horace-t születésemtől ismerem, mégis többet ártott nekem egyedül, mint mindenki más együttvéve.

Miranda olyan rendíthetetlen határozottságot érzett ki a hangjából, hogy rájött, nincs az az érv, amivel változtatni tudna a véleményén.

– Remek, szóval úgy döntöttél, hogy törlöd George-ot a barátaid közül, milyen jó, hogy épp most jutott ez eszedbe, amikor én nemsokára a gyerekével leszek terhes – állapította meg szárazon, és mert még mindig nem volt józan, szorongatni kezdte a torkát a sírás. – Fergeteges lesz minden találkozónk, ha majd nyíltan ellenségesen bánsz vele!

– Miranda... – sóhajtott Leyton, majd mivel ő még mindig nem tudott feltápászkodni, újra leült vele szemben a fürdőszoba szőnyegre. Még mindig George ruháiban parádézott. A nadrágszárát nem kellett felhajtania, viszont a madzagot végül jobb ötlet híján a dereka köré is tekerte, hogy fenntartsa magán a ruhadarabot. A fehér rövidujjú póló úgy állt rajta, mint Katie-n Spike ruhái. Miranda akaratlanul is felkuncogott, ahogy alaposabban végigmérte. – Tudom, hogy ostobán nézek ki, de rám tudnál most egy kicsit figyelni?

– Nehéz, a póló nyaka olyan nagy, hogy a kulcscsontod is kilátszik.

– George felülről veri a száztíz kilót, szerinted mégis hogy kéne kinéznem a ruháiban?

– Remélem, ebben az összeállításban mész majd be holnap dolgozni.

– Mivel nálunk szigorú dresszkód van, a portán sem engednének be.

– Ha ez megnyugtat, Lea ruháiban legalább ilyen nevetségesen néznél ki.

– Visszatérve az előző témára... Nem, nem fogom aláásni a kapcsolatod a Pilkingtonokkal csak azért, mert George elviselhetetlen. Mert tudod... azt hiszem, ezt még nem mondtam neked, de büszke vagyok rád.

Miranda megilletődötten pislogott a semmiből érkező bókra.

– Büszke? Rám? Miért?

– Függetlenül attól, hogy kiknek a gyerekét hordod ki, egy nagy feladatot vállaltál. És tudom, hogy az elején elég vegyesen kommunikáltam ezzel az egész... dologgal kapcsolatban, de örülök, hogy döntöttél, és ki is tartasz az elhatározásod mellett – mosolyodott el.

Oh.

Miranda mellkasában verdesni kezdett a szíve. Hiába reménykedett, hogy csak a meghatódottsága miatt ugrott így meg a pulzusa, tudta, nem így volt. Merthogy baszki, a színjátéka még Leytont is átvágta, még a férje is csak a flancos, szent küldetését látta. Fogalma sem volt, milyen kételyek ették őt közben, fogalma sem volt, hogy réges-rég nem akarja ezt az egészet, és szó sincs itt elhatározásról vagy döntésről. Már megint csak sodródott az árral...

Már a könnyeit nyelte vissza. Annyira szívesen ráöntötte volna Leytonra minden baját, hogy irtózik a császártól, hogy fél tőle, mi lesz, ha nem tökéletes gyereket szül a Pilkingtonoknak, és újra a szart is kiperelik belőlük. Olyan szívesen elsírta volna neki, hogy csak azért tart ki az elhatározása mellett, mert retteg tőle, hogy léhűtőnek tartaná mindenki, ha visszalépne, és nem bírná elviselni, ha az önfeláldozó béranya szent szerepéből visszasatnyulna az aranyásó feleségébe.

Megremegett a szája és végül mégis Leyton nyakába borult. Olyan erővel szorította magához, hogy a kilógó kulcscsontja az ő mellkasába vájt, majd felzokogott. De nem mondott semmit. Leyton most jutott fel a csúcsra, most élte meg az álmát, tartozott neki annyival, hogy nem rondít bele a bajaival. Ezek az ő felfújt problémái voltak, amik talán mind megszűnnek, ha leadja a Pilkingtonoknak a gyereket. Addig nyer magának tíz hónapot...

Mielőtt kiderülne Leyton számára, nincs miért büszkének lennie rá.

-----------------------
Talán látszik a zárszóból, hogy lassan de biztosan kezdünk belesétálni a dráma tengerébe :D

Spoiler (ne olvasd tovább, ha nem szereted):

A következő fejezetben pedig érkezik Leyton (egyetlen) exe, az a híres nevezetes Barbara!

Köszönöm, hogy itt vagytok és olvastok <3