London, Landon Építési Nagyvállalat, november eleje

Cynthia összerezzent a székében, amikor megszólalt az asztalán az ébresztő. Nem keltette, dehogy, mint minden nap, hétre már az irodájában volt, hét óra ötre végzett a kávéjával, hét óra tizenötre a leveleivel is, hogy belevethesse magát az igazi munkába. A telefon az igazgatói értekezletre emlékeztette nyolc ötvenkor, pont tíz perccel hamarabb a kezdéshez képest, hogy még befejezze, amivel foglalatoskodik és ráérősen feljusson a huszonötödikre.

Ez volt az unokabátyja első munkanapja és megbeszélése. Lehetett volna a Cynthiát elfogó érzést akár izgatottságnak is nevezni, de jobban illett rá a várakozással teli frusztráltság... Vagy utálkozással átitatott sóvárgás? Egyik érzés sem volt professzionális, ezért mélyre temette magában őket, ahogy a munkába állása óta őt ért számtalan más atrocitást. Csakhogy a felásható helyek kezdtek elfogyni.

Az a pozíció őt illette, Leytonnak mégis elég volt tíz év után megmutatnia az arcát, Sam az ő megkérdezése nélkül, tálcán nyújtotta át a lehetőséget. Cynthia éveken át gürcölt érte, még ahhoz a barom Garrisonhoz is részben azért ment hozzá, mert elképesztő mennyiségű plusz pontot szerzett vele az apjánál (és mert Gerard a mentoraként elámította a szakmai tudásával a gyakornoki programja során). Végül ő vette le a munka terheit is Horace válláról, majd istápolta a halálos ágyán. Nem várt el érte cserébe semmit, végképp nem azt, hogy a nővéri képességei miatt tartsák a cég vezetésére alkalmasnak. Csak egy kiegyenlített küzdelmet akart, ahol az ő és Leyton érdemeit egymás mellé állítják, majd az nyer, aki a rátermettebb. Verseny se lett volna. Ha valaki valaha dolgozott mindkettőjükkel, tudta, ki a kompetensebb vezető.

Voltaképp Cynthia számíthatott volna rá, hogy ez lesz. A versenyszférában sosem volt fair a verseny.

Felkelt az asztalától, odaköszönt a titkárának, és meghagyta neki, hogy bárki keresi, a tanácson lesz, majd beszállt a liftbe. Két emelet után Leopold is mellé lépett, amitől a savanyú kedve kicsit oldódott. Kavartak a nyáron, ha azt a három randit és egy szexet kavarásnak lehetett nevezni, de egyelőre egyikük sem gondolta, hogy szorosabbra kellene húzni a kapcsolatukat. Talán mert mindketten sokat dolgoztak, neki a lányokról kellett gondoskodnia, míg Leopold állandóan utazgatott. Vagy csak Cynthia óvatosabbá vált, és nem akart azonnal beleesni az első okos, kompetens építészmérnökbe, aki kétszer kedvesen szólt hozzá. Büszke volt magára, hogy professzionálisak maradtak, és nem szivárgott be a munkájukba, mit műveltek a hálószobában.

- Izgatott vagyok. Futótűzként terjed el a hír, hogy az unokabátyád leváltja Samuelt, azóta egymást licitálják túl a legendák róla. Igaz, hogy egyszer, egy hétvége alatt, három kontinenst és tíz országot járt meg?

- Ha az átszállásait is számoljuk, biztosan.

- És az is, hogy több túlórát szedett össze, mint a teljes részlege együttvéve?

- El tudom róla képzeli.

- Nem semmi figura lehet. - Cynthia magában megborzongott, hogy Leopold szeméből elismerést és nem hüledezést olvasott ki. Ez volt az egyik indok, amiért nem akarta szorosabbra vonni vele a viszonyát. Egy kapcsolatban egy megszállott bőven elég.

A tárgyaló ajtaja előtti szikár férfit először fel sem akarta ismerni, mintha Leyton kicserélődött volna a hétvégén. Megnyiratkozott, levágta a nevetséges szakállat, a kopott és ódivatú, hajszálcsíkos öltönyt fiatalos, divatos kékre cserélte. Cythia egyszerre érezte úgy, hogy visszarepültek Horace idejébe, de egyben látta a változás szelét is. Hiszen akkor unokabátyja utolsóként esett be és úgy vágott közbe a megbeszélésbe, mintha nem maradt volna le az előzményekről vagy vette volna a fáradtságot, hogy átolvassa a kör-emailt, amiben az értekezlet napirendi pontjai ismertették, és aminek a megírásával Cynthia elég sokat vacakolt.

Leyton épp Sam elismerő szavait zsebelte be, amikor odaléptek hozzá. Cynthia bár igyekezett, egyelőre nem talált rajta kifogásolnivalót és ez kicsit fájt az önérzetének.

- Nocsak, te vársz minket az ajtóban? Ezt is megértem?

- Egyelőre nem volt mibe belefeledkeznem.

- Ezek szerint kevés dokumentációt küldtem át? - kérdezett vissza élesen. Leyton kérte tőle őket, hogy felzárkózhasson a LÉN jelenleg futó projektjeivel.

- Azokat sikerült átfutnom a hétvégén. Többé-kevésbé - válaszolta kivívva Cynthia megrökönyödését. A székhez szögezte magát, hogy végezzen velük? - Egyébként kösz, Cynthia.

És megköszönte. Vette rá a fáradtságot. Vagyis eljutott a tudatáig, hogy nemcsak neki megerőltető ennyi dokumentumot átolvasni, legalább ilyen fáradtságos volt Cynthiának összevadászni őket és átküldeni.

Egy pillanatra a földbe gyökerezett a lába és próbálta ezt a Leytont a tíz, vagy akár húsz évvel ezelőtti unokabátyjához hasonlítani. Ahhoz a hiperaktív görcshöz, akit Horace megfenyegetett, hogy az asztal lábához bilincsel, amíg nem végez a házi feladatával, és amikor harmadszorra is a kertből szedte össze, beváltotta az ígéretét. Vagy a „hírhedt Leyton Landonhoz", a LÉN valahai stratégiai igazgatóhelyetteséhez, akivel legalább olyan nehéz volt együtt dolgozni, mint a beosztottja lenni.

Cynthia elfoglalta a helyét a szokásos forgószékében a hosszú asztal mellett, és kikészítette maga elé a laptopot, miközben az ellenséges érzelmeivel birkózott. Teljesen mindegy, ki ült az igazgatói székben, mert nem a személy számított, hanem a cég. Horace is erről szónokolt nekik a vacsoraasztalnál, amikor nagy ritkán megjelent. Ha Cynthia és Harold jó jegyet hozott haza, apjuk ragyogó arccal állapította meg, nagy lépést tettek affelé, hogy egyszer, a nem is olyan távoli jövőben, csatlakozzanak a LÉN szépen megmunkált, precíz fogaskerekei közé. Ha pedig a tanulmányaikkal elmaradtak (szinte csak Harold), akkor megsüllyedt szemöldökkel közölte, hogy össze kell kapniuk magukat, ha valaha is részesei akarnak lenni a LÉN finom óraművének.

Haroldon kezdettől látszott, hogy nem bírja a nyomást, de egészen az egyetemi jelentkezésig kitartott, bár az energiája jelentős részét és az idegeit is felemésztette, hogy elrejtse az apjuk elől, mennyire rosszul mennek neki a reál tárgyak. Amint nagykorú lett, lelépett. Cynthia nem bánta, versenyként fogta fel, hogy ki az értékesebb része a családnak. Leyton viszont csak azért több figyelmet kapott az apjától, mert Horace rettegett tőle, majd épp ő hagyja elkallódni a szeretett bátyjának egyetlen fiát. Cynthia csak az árnyékában járhatott.

A laptop monitorjára meredt, és igyekezett David, az új pénzügyi igazgatójuk szavaira odafigyelni, de csak nehezen ment neki. Közben Mrs. Plummer, Leyton „új" titkárnője ujjai alatt halkan kopogott a billentyűzet, ahogy a jegyzőkönyvet írta az elhangzottakról. Szokásos, most épp rikító rózsaszín kosztümében tündökölt és mivel vakon gépelni is tudott, a szeme a CEO-n függött. Pedig Leyton kivételesen nem csinált semmi feltűnőt, nem unatkozott látványosan vagy feszengett a helyén, hogy valami modortalan közbeszúrással elorozza a beszélgetés fonalát és a saját vélt problémája felé terelje a szót. Úgy tűnt, hogy még figyel is David szavaira. Egyedül a telefonjára pillantott rá néha.

Összeszedettnek és higgadtnak tűnt magához képest, mintha sikerült volna sokat érnie az elmúlt tíz év alatt.

Ez pedig nem tetszett Cynthiának. Nagyon nem.

De még nem volt minden veszve. Hozzászokott, hogy neki a nehezebb út jutott, és a rövidítéseket másoknak tartogatták. Minden elért eredményért a belét is ki kellett dolgoznia, hogy még egy vállonveregetést se kapjon viszonzásul.

Majd ő bebizonyítja az igazgatói tanács valamennyi emberének, hogy Sam rosszul döntött, amikor újra megfeledkezett őróla, és az unokabátyjának adta azt a pozíciót. Mert bár Leyton jó mérnök volt, ezt Cynthia sosem tagadta, mind tudták, hogy az emberekhez nem értett. Ő pedig nem hagyhatta, hogy ilyen könnyen nyerjen. Kíméletlenül terhelni fogja, ahogy őt se kímélték, és ha Leyton nem roskad össze, akkor, csak akkor fog hátralépni.

Ahogy mondani szokták: győzzön a jobb!

A felzárkóztató értekezlet zökkenőmentesen zajlott le, és Leyton magától idegen módon, vagy legalábbis a régi énjéhez képest, alig szólt közbe, még talán le is jegyzett dolgokat maga előtt a lapra és nem ugrált fel kávéért. Sőt, csésze sem állt a közelében.

- Köszönöm, uraim, ha jól emlékszem, holnap reggel kilenckor újra találkozunk - zárta végül a megbeszélést és utolsóként kelt fel az asztaltól, hogy odalépjen a titkárnőjéhez. Cynthia szája felfele görbült, látva Mrs. Plummer nyíltan becsmérlő pillantását. Vele sem lesz Leytonnak könnyű dolga. Kövérkés, ötvenes nő volt, sok-sok rikító, egyszínű kosztümmel és szúrós természettel. Kivéve, ha a valahai igazgatóról volt szó. Mrs. Plummer vallási áhitattal imádta Horace-t, mindig ilyen régi vágású főnökre vágyott, ezért megváltásként élte meg, amikor a pénzügyről felhelyezték a CEO irodájába. A temetésen kényelmetlenül sok könnyet hullatott a koporsó mellett, ha tehette volna, talán még Horace halálos ágya mellett is ott áll.

Cynthiának első dolga lett volna a nőt visszaköltöztetni a pénzügyre, nem fecsérelné arra az idejét, hogy megnyerje magának. De Leyton nem ismerte a helyi viszonyokat...

Már mindenki távozott a tárgyalóból, még Sam csoszogó léptei is elhalltak a folyosón, amikor Leyton felnyalábolta a laptopját és újra a telefonját csekkolta.

- Hová sietsz ennyire? - csapott le rá Cynthia. - Remélem, a jogi osztályra. Megcsináltam neked az időbeosztásodat az elkövetkező két hétre, a továbbiakban Beatrice fogja.

- Beatrice?

- Az új titkárnőd... - jegyezte meg és leküzdötte a késztetést, hogy megforgassa a szemét.

- Még csak a vezetéknevét jegyeztem meg. Itt dolgozott régebben is?

- Már vagy harminc éve a cég alkalmazottja, ő emlékszik rád, ha neked meg is kopott az emléke - jegyezte meg. Talán ezért is méregette Mrs. Plummer olyan kritikusan, pedig a béranyás fiaskóról nem tudott, meg szerencsére senki Cynthián és Samen kívül a cégnél.

- Mindenkit nem lehet ismerni, van vagy ezer alkalmazottunk.

- Kilencszáznegyvenöt, hogy pontosak legyünk. Ha beleszámoljuk a karbantartókat és takarítókat is...

- Úgy érzem, Cynthia, hogy neheztelsz rám - vágott Leyton a szavába, majd lazán az asztalnak támaszkodott, és összefonta maga előtt a karját. A nő visszahőkölt a semmiből érkező megjegyzésre, bár ez végre jobban jellemző volt az unokatestvérére, mint bármilyen más reakciója az eltelt egy órában.

- Ezt a következtetést miből vontad le?

- Hogy úgy méregetsz mióta kiléptél a liftből, mintha egy hangtompítós pisztolyt rejtegetnék a zakóm belső zsebében, és csak a pillanatra várnék, hogy vérfürdőt rendezzek az igazgatói tanácsból.

Milyen lényegre törő hasonlat.

- Csak figyellek - válaszolta.

- Figyelsz, mert...?

- Mindketten tudjuk, hogy nem diplomatikusan kaptad meg ezt az állást. Tiszta körülmények között egy igazgatói tanácson született volna a döntés, ahol mindketten prezentáljuk a stratégiai tervünket az elkövetkező öt vagy tíz évre, és nem egy halotti tor után, viszki mellett kér fel a szentimentális nagybátyánk, mert szerinte kettőnk közül rajtad áll jobban az öltöny.

Ez húzta fel Cynthiát a legjobban, hogy Leytonnak nem kellett mást tennie, mint egy pénisszel megszületnie a lába között, hogy Sam automatikusan őt tartsa az alkalmasabb jelöltnek. És nem csak ő, Horace pontosan ugyanezen a véleményen volt. Teljesen mindegy, Cynthia milyen bizonyítványt hozott haza, milyen jól teljesített a munkában vagy mennyire jól házasodott.

- Szóval eltaláltam, tényleg neheztelsz rám - állapította meg Leyton.

- Ne hidd, hogy ettől gondolatolvasónak fogsz tűnni, nem volt olyan nehéz kikövetkeztetni.

- Bevallom, amíg meg nem láttam, milyen gyilkosan nézel rám, fel sem merült bennem, hogy cégigazgató akarsz lenni.

Tényleg nem hangoztatta hangosan az értekezleteken, de épp elég volt végignéznie, Leyton hogy verte az asztalt a pozíció után hisztizve éveken át, hogy ő meg se próbálja. Azt hitte naivan, hogy a tettek többet jelentenek a szavaknál, de rá kellett ébrednie, hogy alapjaiban rossz stratégiát választott.

- Senki sem akar igazgató lenni - válaszolta. - Hálátlan pozíció a LÉN-nél, de valakinek be kell töltenie, és akkor olyan legyen, aki alkalmas rá.

- Szóval alkalmatlannak tartasz?

- Igen - jelentette ki. - Vagy legalábbis régen annak tartottalak. Én nem viseltem szemellenzőt, mint Horace és Sam. Amikor kiderült a béranyaügynökséges ügyed, nehogy azt hidd, egy pillanatra is meglepődtem, inkább azon voltam megrökönyödve, hogy addig kibírtad egy ilyen merész húzás nélkül.

Majdnem elmosolyodott Leyton savanyú ábrázatát látva.

- Szóval nehogy azt hidd, kesztyűs kézzel fogok veled bánni, vagy majd szépen a feneked alá pakolok mindent, mint ahogy az apámmal tettem. Ha annyira akartad ezt a pozíciót és ilyen könnyedén megkaptad, utólag dolgozz meg érte.

- Nézd, Cynthia, nem azért jöttem ide, hogy ellenségeket gyűjtsek...

- Én nem vagyok az ellenséged, Leyton - válaszolta. - Csak azt akarom, hogy bizonyítsd be, Sam nem döntött rosszul, és tényleg alkalmas vagy CEO-nak. Így vagy úgy, ki fog derülni - eresztett meg egy leereszkedő mosolyt, és boldogan figyelte, hogy Leyton arca még savanyúbbá vált, majd újra a telefonjára pillantott. - Indulj, a jogi osztályon már biztos repesve várnak.

- Igazából mennem kell...

Cynthia szeme elkerekedett.

- Ez az első munkanapod, és máris lelépsz?

Válaszképp unokabátyja zsebre vágta a telefont.

- Nem én választottam ezt az időpontot, és én sem értem, miért kell jelen lennem a szerződés aláírásánál. Amint végzünk, jövök vissza.

- Szerződés? - kérdezett vissza Cynthia gyanakodva. Milyen szerződést ír Leyton alá alig két órája igazgatóként, amiről ő nem tud?

- A New Hope Termékenységi klinikán. Miranda ismét béranyának áll, ezúttal teljesen törvényesen - tette hozzá gyorsan. - George Pilkingtonnak és a nejének hordja ki a gyerekét, most lesz a szerződéskötés, és mert férjezett, nekem is jelen kell lennem.

Cynthia szerette volna leteremteni Leytont, hogy ennyire komolytalanul viszonyul az új pozíciójához, de úgy meghökkentette a hír, hogy minden gondolat kiröppent a fejéből.

- Hűha - nyögte ki, miközben Leyton már a táskájába pakolta el a laptopját. - Az ő gyereküket szüli meg?

- Igen, úgy néz ki. A vizsgálatok már megvoltak, és mindent rendben találtak, nagy valószínűséggel a Pilkingtonoknak a Mikulás egy beültetést hoz a fa alá.

- Ezt hmm... nem néztem volna ki belőle - vallotta be végül pillanatnyi őszinteségében. - A megismerkedésetek körülményei ellenére sem, vagy épp amiatt.

- Én is meg vagyok lepve, hogy belement. Azon még inkább, hogy kitart az elhatározása mellett.

Cynthia kétszer tíz perces találkozói alatt mély jellemrajzot nem tudott festeni magában Mirandáról, de automatikusan ugyanabba a fiókba hajította bele, mint Charlotte-ot. Valószínűleg elhamarkodottan ítélt. Charlotte sohasem ment volna bele, hogy kockáztassa az alakját más boldogságáért, ha egyébként megvan az anyagi biztonsága. A bolond is tudta, Leyton csak azért születhetett meg, mert fennállt a kockázata, Alistair kiteszi Charlotte szűrét, ha még ekkora áldozatot sem hajlandó hozni a házasságukért. Miranda is a pénz miatt ment bele Leyton nevetséges alkujába, majd grátiszba felszedte, hogy a palimadár unokatestvére eltartsa őt és a zabigyerekét.

Vagy legalábbis Cynthia eddig azt hitte, ez a helyzet...

Az újbóli béranyaságot viszont nem odaillő darabként hiába tuszkolta, nem tudta beilleszteni a kirakóba, és most rájött, talán mégis rossz fiókban tárolta Leyton nejét.

- Ez egy szép gesztus tőle, főleg annak fényében, a Pilkingtonoknak köszönheted, hogy elvesztetted az összes LÉN-es részvényed.

- Kérlek, erre inkább ne emlékeztess.

- Gondolom, büszke vagy a feleségedre, hogy ilyesmire vállalkozik - jegyezte meg Cynthia élesen, mert épp az ellentétét vélte kihallani a szavaiból. Az eddigi energikussága mintha elpárolgott volna, és olyan életkedvvel szedegette össze a papírjait az asztalról, mintha a szerződés szerint az ő méhébe kerülne az az embrió.

Bár Leyton is férfi volt, ugyanaz a téves kép élt a fejében; hogy a gyerekcsinálás szórakoztató, a terhesség unalmas, és az igazi munka az a pár óra a szülészeten. Arról nem beszélve, hogy császárnál mindent az orvos csinál. Legalábbis Gerard ezt vágta Cynthia fejéhez, ha panaszkodni merészelt.

Leytonon látszott, hogy elgondolkodtatták a szavai.

- Ez azért ennél kicsit bonyolultabb, de ha objektíven nézem, akkor annak kell éreznem magam - bökte ki végül. Cynthia nem is várta tőle, hogy őszintén megnyíljon előtte. Visszaemlékezni sem tudott rá, mikor voltak olyan viszonyban ők ketten, hogy ennyire személyes jellegű témát megvitassanak. Talán sohasem voltak.

Úgyhogy a béranyás témáról egy szakmaibbra ugrott tovább és még akkor is azon dolgozott, hogy Leytont naprakészre hozza a LÉN ügyeiből, amikor a férfi búcsút intett neki és a lépcsőház felé vette az irányt.

Talán Samnek igaza volt, és unokabátyja megérett a pozícióra, csak neki éltek a fejében túl elevenen az emlékek a régi Leytonról. Talán tényleg nem volt meg ő benne az, ami jó CEO-vá tehetné. Viszont mindketten tudták, hogy annak kell az élen állnia, aki el is tudja vezetni a céget.

Mert mindig, minden esetben a LÉN volt az első.

*

Leyton minden igyekezete ellenére már akkor öt perces késésben volt, amikor belépett a klinika ajtaján. Miranda a recepciónál várta George és Lea társaságában.

- Végre megérkezett a legelfoglaltabb fél is, na mi a helyzet, Mr. CEO? Hány embert rúgtál eddig ki? - vetette oda neki George, miközben zárult mögötte a fotocellás ajtó.

- Még egyet sem, de majd felülvizsgálom az együttműködési szerződést a Pilkington céggel.

- Hűha valakinek máris a fejébe szállt a hatalom.

- Mi lenne, ha aláírnánk azt a szerződést, mert nem csak Leyton lépett le a munkahelyéről! - vetette közbe Lea leplezetlen türelmetlenséggel. Leyton nem tudta eldönteni, hogy a rossz kedve az időpontnak, neki vagy szimplán a ténynek szól, hogy feszült a szerződés miatt.

Mind a négyen beléptek a liftbe, hogy aztán Leyton értetlenségére az első emeletig vitessék magukat. Akár a lépcsőházat is választhatták volna ehhez az óriási úthoz. Automatikusan Miranda keze után nyúlt és meglepődött, amikor felesége először automatikusan el akarta rántani. Az ajkai egész mély vörösben játszottak, valószínűleg percek óta rágcsálta őket, és sápadtabbnak tűnt a szokásosnál. A legtöbb feszültség körülötte vibrált, pedig a Pilkingtonok is egy robot természetességével mozogtak.

Egy pillanatra Leytonban megfogalmazódott, hogy rátenyerel a STOP gombra, és megkéri a résztvevőket, hogy gondolják a helyzetet újra, de végül csak megrezzent a keze az oldalán. Ez nem az ő ügye volt, és annyi bizalmat meg kellett szavaznia Mirandának, hogy egyedül meg tud hozni egy döntést.

Leyton fóbiát növesztett az ügyvédekkel szemben a béranyás per óta, ezért megugrott a gyomra, amikor az iroda előtt megpillantotta a szürke öltönyös, negyvenes férfit. Kedvesen mosolygott, mégis a béranyaügynökség vezetőjére emlékeztette Leytont, holott külsőleg nem hasonlítottak, de ironikusan hasonló helyzet miatt ültek le egy ironikusan hasonló, hosszú íróasztalhoz. Csak Lea, mint plusz elem kuporgott velük együtt a karfás székek egyikében.

Kézfogások és bemutatkozások után a férfi rögtön a közepébe vágott:

- Először is hadd fejezzem ki a gratulációmat önök felé, hogy együtt belevágnak ebbe az izgalmas kalandba. - Elragadtatva csapta össze a tenyerét a több paksamétányi aláírandó dokumentum felett és jártatta végig a szemét a szerződő feleken, Leytont kivéve. Miért nem lehetett elektronikus úton megoldani? Ráadásul valamennyi papírt egy oldalasra nyomtatták. A LÉN is annyi dokumentumnál ragaszkodott a papírhoz...

Közben a férfi röviden összefoglalta, hogy mit tartalmaz az a ránézésre vagy negyven oldalas nyomtatvány, amit öt példányban kellett nemsokára aláírniuk. Leyton épp elég jogi szöveget olvasott át a hétvégén, hogy ne legyen kedve még egyet meghallgatni, ezért csak annál a résznél fülelt, ami arról szólt, Mirandának milyen lépéseket kell tennie, ha a szerződés ideje alatt elválnának, vagy ő hirtelen elhalálozna. Illetve megtudta, hogy az aláírásával lemond róla, hogy bármilyen formában pert indíthasson.

- Érdekes záradék - állapította meg. Szeme sarkából látta, hogy Lea egy ragadozó madár reflexével kapta felé a pillantását. - Kár, hogy az előző ügynökségnél nem voltak ilyen körültekintőek.

- Hallottam, hogy egy béranyaügynökségen keresztül találkoztak a feleségével - válaszolta a férfi rosszul leplezett rosszallással, hogy Leyton megjegyzése belé rekesztette a magyarázatot, amit szeretett volna ő is a lehető legrövidebb idő alatt letudni.

- Igen. - Hallgatnia kellett volna, hogy az ügyvéd újra felvehesse a fonalat, mégis hozzátette: - Tudja, az előző alkalommal az élettársam, miután elhidegültünk egymástól, úgy döntött, beperel.

- Ezt sajnálattal hallom - válaszolta a férfi türelmesen. - Mi is épp ezért fogalmaztuk bele ezt a részt a szerződésünkbe, mert nem példa nélküli, hogy a béranyasági program közepén a béranya és partnere közötti viszony annyira megromlik, hogy a másik fél megkísérli aláásni a program sikerét. Remélem, sikerült megegyezésre jutniuk.

- Igen, sikerült, majdnem csődbe mentem tőle.

Miranda keményen a bordái közé könyökölt, és leginkább azért nem folytatta, mert benne rekedt a levegő.

- Leyton - suttogta oda neki Miranda idegesen, ő pedig próbált a lehető legártatlanabb arcot vágni. Arra számított, hogy felesége titokban remekül szórakozik a szituáción.

- Annak az élettársnak biztos jó oka volt rá, hogy így tett - jegyezte meg Lea. Leyton meg sem lepődött rajta, hogy nem hagyta szó nélkül a dolgot. George viszont lapított, mint minden esetben, ha nyílt konfrontációra került sor.

- Ha a féltékenység jó indok...

- Leyton! - szisszent Miranda ismét rá, és most már nyílt ijedtséget olvasott le felesége arcáról. Ezért nem feszítette tovább a húrt, és mert a nő olyan erővel szorított rá a combjára, hogy majdnem megrándult a szája a fájdalomtól.

- A mi jogi hálónk teljeskörűen védi a béranyát - biztosította őket az ügyvéd. Pedig páratlan odaszúrási lehetőség lett volna egy félidőbeli perrel fenyegetőzés.

Vagy inkább ízetlen tréfa? Ahogy az alig burkolt utalgatásai is azok voltak az imént?

Milyen szerencse - állapította meg az ügyvéd szavaira, de már csak magában. Inkább hátradőlt és karba tette a kezét. Miranda miatt. Látta rajta, hogy csak szeretne túlesni a dolgon és kicsit sem élvezi, ahogy ő próbál minimális revansot venni George-ékon.

A továbbiakban csendes megfigyelőként vett részt, miközben aggasztó módon ismét próbálta magában eltemetni a rossz érzéseit. Pedig nem volt miért aggódnia, igyekezett nyugtatni magát, egyik Pilkgingtonnak sem állt most érdekében, hogy keresztbe tegyen nekik.

- Milyen összegben egyeztek meg? - pillantott fel rájuk az ügyvéd töltőtollal a kezében, ami már a pontozott rész felett pihent.

A fizettségről azóta sem beszéltek, hogy Leyton mondott egy összeget még a manchesteri otthonuk hátsókertjében.

- Ötszázezer font - szólalt meg Miranda a szokásosnál árnyalatnyival magasabb hangon. - Gyerekenként. És ők állják a többi felmerülő költséget is.

Leyton élvezettel figyelte, ahogy a Pilkingtonok arcán megremeg a visszafogott mosoly a súlyos összeg hallatán, viszont egyetértett Mirandával. Még ha a közeljövőben nem is lesznek anyagi gondjaik, kérje csak meg a szolgáltatása árát.

- Rendben - válaszolta az ügyvéd, csak egy pillanatra rebbent meg a szeme az összeg hallatán, majd felvezette a szerződésbe Miranda feltételeit. Leyton továbbra sem értette, miért nem lehetett ezt elektronikusan intézni. - Az összeg kifizetésének részletezése a következő oldalon lesz...

Még tíz percnyi egyeztetés után végre készen lett a szerződés. Vagy nyolc (Leytonak csak egy) helyen alá kellett írniuk. A kellemetlen érzés újult erővel tört fel benne, ahogy ő is odafirkantotta a szignóját a lap aljára. Felkeltek az asztaltól, kezet fogtak és mert mindenki olyan kitartóan, feszesen mosolygott, ő is magára erőltetett egyet, majd átkarolta Miranda derekát és megsimogatta az oldalát.

- Minden rendben lesz - súgta oda neki, majd elégtétellel érezte, hogy felesége izmai végre ellazulnak, és talán a legmélyebb levegőt veszi, mióta beléptek az irodába. Leyton továbbra sem értette, ha ennyire szorongott ettől az egésztől, miért nem mond nemet? Mit akart bizonyítani? Kinek akart bizonyítani?

Remélte, hogy egyedül magának. És amikor vége a programnak, és megajándékozza George-ékat egy vagy két gyerekkel, kicsivel több önbizalommal lép tovább.

Megköszönték az ügyvéd munkáját, majd George egy jelentős összeggel hálálta meg a szűk, háromnegyed órát. Leyton arra számított, hogy ezután már oldódik a kínos feszengés, és ő sem érzi úgy, mintha meghívták volna egy titkos szekta gyűlésre kívüllóként, de a hatás elmaradt. Bár amint zárult mögöttük az ügyvéd ajtaja, George feléjük fordult és kedélyesen megjegyezte:

- Nem gondoltam volna, hogy ennyi papírmunkával jár felcsináltatni a nejed újra. Mintha Katie-nél ez gyorsabban ment volna.

- És még nem is csináltattad fel - vágott vissza Leyton erőtlenül. Próbált újra mosolyt erőltetni magára, de az arcizmai nem engedelmeskedtek neki.

Merthogy nemcsak szimplán felhúzta George kommentje, hanem egyenesen viszketni kezdett tőle az ökle.

Eddig azt hitte, a barátságuk túlélte George árulását. Látszatra ugyanolyan szilárd lábakon állt, de egy alapösszetevő már hiányzott: a bizalom. Csak addig működött, amíg laza kötelék fűzte össze őket, és legfeljebb kéthavonta kellett pár órára elviselniük egymás társaságát. Hogy nem tűnt fel Leytonnak eddig, mennyire kiüresedett és mű már ez a kapcsolat?

- Este nálunk, nekem most sietnem kell vissza - tette hozzá Lea a karórájára pillantva. Ahhoz képest, hogy most papírozták le, egy éven belül nagy eséllyel szülők lesznek, nem tűnt meghatottnak vagy épp elragadtatottnak. Leyton mást nem is várt tőle...

Aztán Lea odalépett hozzájuk és szeretetteljesen magához ölelte Mirandát. Leyton szája majdnem elnyílt döbbenetében, de Miranda is halkan megnyikkant a gesztustól.

- Köszönünk mindent, Miranda. Most visszaadtad nekünk a reményt - mondta Lea az érzelmes szavaihoz képest színtelen hangon, majd eleresztette Mirandát, és úgy mosolygott rá, ahogy valószínűleg a gyerekére fog majd. - Tényleg rohannom kell, este találkozunk és kirúgunk a hámból! Leyton, rád is számítunk, maga alá ne temessen a munka.

A megjegyzéstől Leyton még jobban meghökkent és az iménti gondolatai miatt grincsnek érezte magát karácsonykor. Talán csak ő nem tudott kilépni a LÉN tárgyalóterméből. Talán most is egy sértett kisgyerekként kapaszkodott a sérelmeibe George-dzsal szemben, mint Horace esetén? Hogy addig dédelgesse őket, míg ismét ne legyen lehetősége kibékülni most épp a legrégibb barátjával?

- Addigra rég lejár a munkaidőm.

- Mintha ismernéd azt a fogalmat - horkant fel Lea, majd elköszöntek tőlük. Leyton már várta, hogy végre pár percre kettesben maradhasson Mirandával.

- Busszal mész?

- Nem, Charlotte ismét ragaszkodott hozzá, hogy Jon hozzon - válaszolta felesége egy frusztrált sóhaj kíséretében és a lépcsőház felé indult a mélygarázsba. Leyton követte. - Azt hittem, rögtön szaladsz vissza, ez végül is az első napod.

- Igen, még lazábbra veszem.

- Leyton Landon lazábbra vesz valamit? Nem hittem volna, hogy ezt a napot is megélem - állapította meg Miranda, de ahelyett, hogy felnevetett volna, zavaróan élettelen volt a hangja.

- Még mindig a pereskedéssel kapcsolatos megjegyzésem zavar? Nem hiszem, hogy bármit is befolyásolna...

- Igazság szerint már el is felejtettem, de egyébként ilyenkor elámulok, hogy még soha senki nem ütött meg tárgyaláson.

- Szerintem vicces volt.

- Szerintem a te humorod továbbra sincs egy hullámhosszon bárki máséval.

- Mi aggaszt ennyire, Miranda? - szegezte neki a kérdést, miközben már nyitotta a jellegtelen tűzgátló ajtót a mélygarázshoz. Felesége nyeglén megvonta a vállát és sétált tovább. Leyton szemöldöke megsüllyedt, mert úgy érezte, Miranda valamiből kihagyja, ami nem volt jellemző rá. Az sokkal inkább, hogy keresetlenül is mindennel nekitámadt.

- Azon kívül, hogy egy bálnaként fogok evickélni már márciusban, semmi.

- Ezt eddig is tudtad. - Inkább nem hozta fel újra a „miért nem lép vissza" témát, hiszen most már mindegy volt. Úgyhogy stratégiát váltott, elkapta Miranda kezét, aki közben már Charlotte autóját kereste, hogy inkább rá figyeljen. - Miranda, tudom, nem voltam túl támogató a döntéseddel kapcsolatban.

Felesége felé fordult, de még mindig nem nézett a szemébe, valahol a zakója legfelső gombjánál akadt le a tekintete. Szóval még mindig neheztelt rá, de sejtette, úgysem tudná kiszedni belőle, pontosan miért. Talán Miranda sem tudná megfogalmazni.

- Hát tényleg nem sok bátorító dolgot mondtál.

Igen, neheztelt.

- Ez tény - vallotta be -, viszont biztos vagyok benne, hogy végig tudod csinálni, és abban is, hogy George-ék elégedettek lesznek veled. Én pedig támogatni foglak a teljes program alatt.

Miranda szája megremegett, pedig Leyton megerősíteni akarta az elhatározásában és egy kicsit meg is nyugtatni, nem könnyeket kicsikarni belőle.

- Oké, köszi. - Egy gyors csókot nyomott Leyton szájára, mintegy rutinból. - Most viszont menj, még a végén megáll nélküled az élet - paskolta meg a mellkasát, és az autó felé fordult.

Láthatóan Miranda rosszkedve tapadósabb volt annál, hogy Leyton pár szóval el tudja mosni. Talán időre volt szüksége, hogy kicsit megeméssze az eseményeket, mégis most írta alá, hogy kibérlik a méhét kilenc hónapra. Ő többet nem tehetett, legfeljebb annyit, hogy gondoskodjon róla, a Pilkingtonokkal kapcsolatos ellenérzései többé ne kerüljenek a felszínre.

Úgyhogy Leyton hátrébb lépett, intett Mirandának, majd visszaindult a lépcsőház felé, hogy sietősen, kettesével szedve a lépcsőfokokat visszamenjen dolgozni.

-----------------------------------------------

Vége a hiátusnak, és visszatértek a maratoni hosszúságú fejezetek! Kíváncsi vagyok, változott-e a véleményetek Cynthiáról most, hogy már az ő gondolatait is megismertük, és új információ-e, hogy Leytonnal nehéz volt együtt dolgozni? :D

A következőben kicsit mélyebbre gyalogolunk a Landon-Pilkington család baráti kötelékébe, vagy annak a hiányába? Vajon Leyton képes lesz beszólogatás nélkül átvészelni az estét, vagy ez emberileg lehetetlen George mellett?

Jövőhéten kiderül ;)