Landon ház, Manchester kertvárosa, augusztus eleje

- Egyébként nagy bejelenteni valóm van.

- Érdeklődve hallgatom.

- Elfogadták a jelentkezésem, szóval még pár hét, és egyetemre fogok járni.

- Remek hír! Szociális munkás, ha nem tévedek? - Miranda lelkesen bólintott. - Örülök, hogy kitart az elképzelése mellett.

- Tudom, hogy megterhelő lesz fizikailag meg érzelmileg is, de végül is, ha folytatjuk a terápiát, abban reménykedek, hogy mire végzek az egyetemen, már készen állok rá.

Mrs. Werner bátorítón mosolygott a kamerába, és ettől Miranda szívéről nagy kő gördült le. Még mindig rengeteg volt benne a kétely, hogy tényleg készen áll-e továbbtanulni, vagy hogy az ellenkező irányba rohan-e el, amint az első órán meglátja a nála majdnem két évtizeddel fiatalabb diákokat.

De már eldöntötte magában, hogy továbbra is építeni akarja mások életét, ugye?

- Sűrű év elé néznek. A költözéssel hogy haladnak?

- Lassan minden a helyére kerül, bár a gyerekek tengernyi új játékának még mindig nincs helye, sem a ruháiknak. Spike régi szobájába gondoltam elhelyezni őket, de egyelőre cirkuszol rajta, hogy nem akar a játékokon átesni, amikor nálunk alszik...

- Maradt a minden második hétvége?

- Igen, és úgy néz ki, működőképes lesz. Most is nálunk alszik a hétvégén, és mintha így kevesebb lenne a súrlódás közte és a lányok között.... Egyébként végre bevallotta, hogy szakított a barátnőjével. De elég szűkszavúan nyilatkozott a dologról, félek, magát okolja, pedig leginkább minket kellene...

- Ne faggassa, és ha megnyílik, hallgassa meg. És igyekezzen nem kivetíteni rá a saját érzéseit. - Ó, igen, az utóbbin még tényleg rengeteget kellett dolgoznia. - És hogy áll a feladatával, sikerült valamire jutnia?

- Még nem... Ahogy megállapította, sűrűek a heteink mostanában... Oh, igen, például kész a honlap! - szólt Miranda lelkesen. Titkon kicsit terelte is a témát.

- A férje vállalkozásához?

- Igen! Igazi csapatmunka volt, az exem és Spike is sokat segítettek benne. Úgy néz ki, kezd a dolog beindulni, Leyton most is workshopot tart a másik szobában délig.

- Ezt örömmel hallom, az előző alkalommal még csak néhány megkeresésről mesélt.

- Igen, azóta gombaként szaporodnak. Lassan eljutunk oda, hogy el kell kezdenie szelektálni - bólogatott Miranda. - Szeptembertől már utazni is fog. De nem kell aggódni - tette hozzá azonnal. - Teljes vétójogom van. Minden megkeresésről én is kapok értesítést, és együtt beszéljük meg, hogy mit vállal el.

Leyton naptára tényleg rohamosan telt, a néhány pár órás képzések júliusra már heti négy órás állássá váltak. A férje zömében online jelentkezett be, de hetente egyszer már Manchesteren belül meglátogatott egy-egy tervező irodát, hogy a fenntartható építészetről adjon előadást, vagy egy futó projektben segédkezzen. És még fel sem kereste az összes kontaktját! Miranda is látta azt az egészen elképesztően hosszú listát, amiben Leyton állítása szerint bármelyik cégre rábökhetett, másnap felvették volna. Helyette úgy döntött, független szakértő lesz, aki a saját ideje felett rendelkezik. Már több egyetem is megkereste, hogy nem akarna-e az őszi szemeszterben meghívott előadóként néhány kurzust megtartani. Ilyen iramban ősz végére a teljes napjait betáblázhatta volna...

Helyette viszont egyik este Miranda kezébe adta a tabletet, és kikérte a véleményét, hogy vállaljon-e egy céglátogatást délelőttre majd egy workshopot délutánra. A nő meglepetten pislogott a készülékre aztán a férjére, hiszen Leyton munkaügyben sosem kérte ki a véleményét.

- Mindketten tudjuk, hogy hajlamos vagyok túlvállalni magam, ezért szeretném, ha te lennél a fékem.

Úgyhogy Miranda azt mondta, a délutáni workshopot már ne vállalja el. És azóta is ezt a szisztémát követték, hogy a nőnek épp annyi beleszólása volt Leyton programjába, mint a férfinak.

- Mint egy menedzser? - kérdezett vissza Mrs. Werner.

- Azért nem... Személyi asszisztens? Ha pedig a tanulás mellett nem lesz időm rá, majd felvesz valakit maga mellé, de addig ez a rendszer működőképesnek tűnik.

Leyton talán nem mamutfenyőkhöz kötözte magát, vagy kongresszusokon verte az asztalt a klímaváltozás miatt, mint amit Miranda elképzelt neki tökéletes állásként, de parttalanul beszélhetett a fenntarthatóságról, és közben nemhogy flúgosnak meg pénzpazarlónak nézték, hanem itták a szavait.

Meg nem mellesleg fizettek neki. Leyton megkérte a tudása árát...

És mint kiderült, nem csak a szakmabelieket érdekelték Leyton szavai. Spike július elején elkísérte két konferenciára is, hogy videóra vegye az előadását, és így tartalmat gyártsanak a honlapjára, mert a fiú elmondása szerint nem rúghatott labdába, aki nem volt aktív az interneten.

Csak Spike kicsit túl komolyan vette a feladatát, hogy terjessze a nevelőapja hírnevét a szociális médiában...

A hétvégén, este tíz körül környékezte meg Mirandát. A nő még a konyhában piszmogott, mert a másnapi ebédet készítette elő, és elsőre azt hitte, a fia most látta elérkezettnek az időt, hogy meséljen a szakításáról, mert egészen bűnbánónak tűnt az arca.

Dehogy erről volt szó!

Kiderült, hogy a konferenciás előadásokból kivágott néhány rövid videót, amit ő „hatásosnak" vélt, majd feltöltötte TikTokra, hátha pár látogatót nyer a holnapnak. Nem nyert, viszont a felhasználóknak valamiért rendkívül tetszett, ahogy Leyton az előadásaira tartogatott karizmájával az éghajlatváltozás katasztrofális következményeiről beszél. Miranda hitetlenkedve figyelte, hogy az az alig pár másodperces snitt, ahol Európa szeszélyes hőmérséklet-ingadozásait bemutató slide előtt áll, és teátrálisan a képre mutatva annyit mond: „Ez kérem a klímaváltozás", milyen elképesztő nézettséget generált.

Majd Spike még fél tucatszor megmutatta ugyanezt a snittet, csak az ügyes tartalomgyártók a lehető legváltozatosabb dolgokat montírozták Leyton háta mögé: atomrobbanást, napfelkeltét, edzőtermi súlyemelést, és ásító kiscicát is.

Miranda kezdetben még a szájára szorított kézzel nézte a rövid videókat, majd a könnyeivel küszködött, és fuldoklott a visszafojtott nevetéstől, nehogy felébressze a család három másik tagját. Spike mellette annyira vihogott, hogy majdnem elejtette a telefonját.

Végül megbeszélték, hogy ez az ő titkuk marad, úgyis hamar elfelejtik a videót, ha Spike nem tölt fel új tartalmat.

- Visszatérve a feladatára - természetesen nem sikerült elterelnie Mrs. Werner figyelmét. - Biztos vagyok benne, hogy léteznek a múltjában dolgok, amiket akkor nem kaphatott meg, és még mindig sóvárog utánuk.

- Gondolkozni fogok rajta - ígérte Miranda. Ezt amolyan önjutalmazó feladatként kapta meg, hogy tovább dolgozzanak az énképén. Nem azért halogatta a dolgot, és kerülte a témát, mert ötlete sem volt, mire vágyik, hanem úgy érezte, nem szolgált még rá, hogy meg is kapja.

Letelt az ideje, ezért elköszönt, majd megszakította a videóhívást. Úgyis elő kellett készülnie az ebédhez. Meglepetésére férje és lányai már megelőzték a terítésben.

- Előbb végeztél? - kérdezte meglepetten.

- Úgy néz ki, az utolsó példát már nem kérték. - Miranda még mindig mulatott rajta, hogy Leyton ellentétben mindenkivel, tetőtől talpig kiöltözött az online képzésekhez, még ha deréktól lefelé nem is láthatták. - Átöltözök gyorsan - tette a férfi hozzá, amikor az utolsó evőeszköz a helyére került.

- Oké... - szólt Miranda, majd az ajkába harapott zavarában, ahogy újra eszébe villant a feladat. Tényleg, meddig akarta még húzni a dolgot? - Leyton...

A férje várakozva pillantott rá.

- Tudod, említettem a feladatot a múltamban megbánt dolgokkal kapcsolatban...

- Igen, szóval jutottál valamire ezzel kapcsolatban?

Miranda nagy levegőt vett, és végre kimondta:

- Rendes esküvőt szeretnék.

- Nem hiszem, hogy baj lenne a papírokkal...

- Úgy értem, nagyot. A barátaink és a család előtt, drága esküvői ruhában, utána flancos vacsorával és hangos lagzival.

Szóval kimondta, majd inkább le is sütötte a szemét.

- Jövőre? Egy tíz éves évfordulót érdemes méltó módon megünnepelni - válaszolta Leyton rögtön.

- Ez most komoly? - kérdezte elhűlve Miranda. - De-de tudom, hogy tök felesleges, kész pénzkidobás, mert az előző is hivatalos volt, és eszembe sem jutott volna, ha Emilia nem zaklat vele...

- Miranda... - sóhajtott a férfi. - Akkor megkérdezem inkább hivatalosan. Leszel újra a feleségem még legalább negyven évig?

Az étkezőasztal felett görnyedve kérdezte meg bármilyen romantikus felvezető nélkül, Mirandában mégis reflexszerűen benne rekedt a levegő, és megugrott a pulzusa.

- Apa, ehhez térdre kell ereszkedni!

- Jaj, Amy nem már... - hallotta a két lányt. Amy már kötelességtudóan az asztalnál ült, de pattogott a székben az izgatottságtól.

- Ugye lehetek koszorúslány? Meg a tanú? - folytatta izgatottan.

- Hogy lehetnél tanú? - hördült fel Katie. - De ugye nem kell undorító rózsaszín ruhát felvennünk?

- Ennyire ne szaladjunk előre. Az anyátok még nem is válaszolt - jegyezte meg Leyton, és igaza volt, Miranda tényleg hagyta lógni a kérdést a levegőben. Ezért visszafordult a férjéhez, és egy pillanatra újra elakadt a lélegzete, mert Leyton időközben engedelmeskedett Amy parancsának, és féltérdre ereszkedett előtte. Halvány mosollyal az arcán várta a választ.

Miranda igent mondott.

Másodszorra is.

*

kicsivel több, mint egy év múlva

VÉGE

Itt a vége fuss el véle, ahogy mondani szokás.

Amikor elkezdtem írni a folytatást, nem számoltam vele, hogy ilyen irdatlan hosszú lesz, de aztán menet közben úgy voltam vele, ha már lúd, legyen kövér. Ez nem trilógia, ezek szereplők már nem jönnek vissza egy harmadik kötetre, ezért szerettem volna most tényleg minden szálat lezárni, minden kérdést megválaszolni.

Tudom, hogy nem sikerült tartani az előzmény stílusát, de ez is tudatos döntés volt. Szerettem volna kicsit kipróbálni magam valami komolyabb lélekdrámában, realisztikus, szívszorító jelenetekkel, még ha az alap settingje a történetnek elég elrugaszkodott is a valóságtól.

Szóval itt van, kész van. Köszönöm bétámnak, @11ish_ -nek, hogy rengeteget segített, ha kellett 3-szor is átrágott egy-egy részt, nélküle teljesen másképp (rosszabbul) festene ez a regény. Meg a fantasztikus illusztrációt is a végére!!! <333

És köszönöm, hogy eddig eljutottál kedves olvasóm, és a csillagaiddal, kommentjeiddel végig buzdítottál, mert ezek nekem a muníciók az íráshoz.

Bár a történet tényleg véget ér, nem engedem el végleg a karaktereket, 300 ezer szó alatt már eléggé hozzám nőttek, szóval rövidebb-hosszabb novellákra még visszatérnek! És nyugodtan hozhattok ti is ötleteket, melyik karakterrel, milyen kiegészítő novellát olvasnátok szívesen!