London, Leyton lakása, november

Pozitív.

Ennyit a húsz százalékról.

A terhességi tesztet valószínűleg a nők gyötrésére találták ki. Miranda kétszer használt eddigi életében, és minden alkalommal inkább bosszúságot okozott, mint örömöt. De most legalább nem érezte úgy, mintha kinyitottak volna alatta egy csapóajtót, és ő zuhanna, zuhanna egyre mélyebbre, és bármi után kapna, elporlik a kezében. Nem, a mostani és öt évvel ezelőtti helyzetet össze sem lehetett hasonlítani egymással. Nem is akarta.

Azt a bizonyos első pár hetet szívesen kitörölte volna az életéből, vagy legalább az emlékeiből, mert akár ha egy halvány kép is felvillant belőle, hányinger fogta el. És nem foghatta rá a terhességre, saját magától fordult fel a gyomra, hogy mennyire cérnaszálon függött akkor Spike létezése. Pedig nélküle Miranda elképzelhetetlennek látta jelenlegi életét, és ha nincs akkor Pierre, aki a maga jóindulatú idióta módján döntötte épp romba Miranda kapcsolatát, ő gondolkodás nélkül követi el élete talán legnagyobb hibáját. Pedig elkövetett már néhányat.

Ismét elöntötte a bizonytalan "mi lett volna, ha" érzés, pedig megtanulta már rég, hogy épp úgy nem kapaszkodhatott bele, ahogy papírfüzérbe sem csimpaszkodik az ember zuhanás közben. Mégis... Mi lett volna, ha Miranda hat éve nem ragaszkodik annyira ahhoz, hogy Hankkel felfedezzék a várost? Mi lett volna, ha egy másik bár üti meg a szemét, és nem az a bizonyos? Vagy mi lett volna, ha nem áll szóba azzal az excentrikus figurával ott a pultnál, és megtiltja neki, hogy meghívja őt meg Hanket is pár körre?

De őszintén, ha nem Pierre-be botlanak bele, találnak mást, aki kész felnyitni Hank szemét, hogy eddig rossz kromoszóma párosítású lények között kereste az igaz szerelmet. Szar érzés volt, hogy a jenga toronyként összedőlő életében ő húzta ki az első fahasábot.

Miranda bejelentéséhez hasonló lelkesedéssel fogadta Leyton is a hírt: visszafogott főbólintással nyugtázta a nő szavait, majd megígérte, hogy hamarosan küldi a fizetség második részletét. Ráfért Miranda hitelkártyájára, mert a család adósságainak törlesztésével jól a fenekére vertek az első összegnek. Már eltervezte magában, hogy ünneplés gyanánt elcsábítja Hankéket étterembe.

Miranda teste mintha csak a két vonalra várt volna, alattomos hirtelenséggel billent át terhes üzemmódba, vagyis pár napon belül rátört az első megcáfolhatatlan tünet: viszolyogni kezdett a kávé szagától. Márpedig kiélesedett érzékszerveinek köszönhetően, kínlódva kellett ráébrednie, főnöke bűzlött a kávétól.

Szerencsés egybeesésként ritkán kellett elviselnie Leyton koffeintől átitatott jelenlétét, ugyanis amióta főnöke visszatért a konferenciáról, elvétve futottak össze. Pedig a hazaérkeztének estéjét Miranda tűkön ülve idegeskedte végig, hogy vajon Leyton előszedi-e újra a csütörtök este történteket. A férfi viszont látványosan úgy tett, mintha a Leás incidens meg sem történt volna. Miranda udvarias és félszeg kérdésére, hogy milyen volt a konferencia igen röviden és velősen pedig annyit bökött ki, hogy "jó", majd egy púderrózsaszín ajándéktáskát nyújtott át neki.

- Magának, szuvenír. Majd a közösségi rendezvényeken viselje.

Miranda meglepetten vette át a papírtáskát, majd belenyúlva hasonló színű, kisebb dobozt emelt ki belőle. Forgatnia kellett egy darabig, mire rádöbbent, hogy valami flancos, drága kölnit rejt a csomagolás.

Hát persze, Leyton barátnője nem is használhat mást, mint drága, francia kölnit.

Mirandának megköszönni sem maradt ideje, a férfi elszivárgott a konyhából. Minden igyekezete ellenére a kapkodósan gyors távozással pont az ellentétét sugallta, mint a lezser viselkedésével: Mirandához hasonlóan ő is kellemetlenül érezte magát a csütörtök este történtek miatt.

Leyton habitusa a későbbiekben sem változott. Rendszerint reggel elhagyta a házat mielőtt a nő csipásan kitámolygott a szobájából, hogy szembesüljön vele, aznapra Tony milyen próbatétel elé állítja, este pedig ha nyolc előtt be is esett, ami elenyészően ritkán fordult elő, kurta köszönés után elvonult a szobájába, és azonnal benyomta a számítógépét. A Lea-George-os incidens után Miranda nem szívesen csábította ki a helyéről, főleg mert a páros egyik tagja gyakori vacsora-partnerévé avanzsált.

Hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét, amikor a szakítás után alig egy héttel Geogre újra megjelent az ajtóban, kezében egy doboz pizzával, majd bármilyen magyarázat nélkül letelepedett az asztalhoz, és jó étvággyal hozzálátott az evéshez.

Fél órával később léptek, majd ajtónyitódás zaja ütötte meg a fülüket. Leyton szövetkabátos alakját pillantották meg az ajtóban, Miranda pedig majdnem megugrott ijedtében. Már várta, George mikor lendíti a kezét, és hajítja a konyhakést a férfi irányába, de ő csak felpillantott barátjára, és csendes megvetéssel rágta tovább a pizzáját.

- Szóval még mindig nem áll szóba veled - állapította meg Leyton hangosan.

- Basszus, Leyton, te tényleg ennyire kretén vagy, vagy a flancos konferenciákon veszel belőle különleckéket?!

Miranda mintha csak félúton kapcsolódott volna be a beszélgetésbe, bár valószínűleg felhívták egymást valamikor a hétvégén.

Továbbra is döbbenten pislogva nyugtázta, hogy George ahelyett, hogy régi ígéretéhez híven nekiesett volna Leyton arcberendezésének, csak újabb pizzaszeletet szakított le magának, míg főnöke sem sunnyogott el meghunyászkodva a szobájába, helyette egy pohár almalével a kezében telepedett le hozzájuk az asztalhoz.

- Szükségem lenne a véleményedre.

- Pontosan tudod, mi a véleményem rólad, minek részletezzem...?

Leyton elengedte a füle mellett a választ.

- Szakmai szempontból.

Majd sutba vetve a múltbéli nézeteltéréseiket folytatta is tovább, Miranda pedig a következő másfél órában igen hosszú eszmefuttatást hallgatott végig az átlátszó napelemekről. Mint kiderült, George-ék egyik leányvállalata fejlesztette, és Leyton szívesen betervezte volna a következő projektjébe. Szó esett megtérülési időről és mindenféle épületgépészeti megoldásokról, amikből a nő semmit sem fogott fel, mégis meglepő élvezettel hallgatta a két férfit, mert ennyire lelkesnek utoljára talán... nem, még sohasem látta őket. Az érthetetlen műszaki halandzsát néha George jókedéjű csipkelődése törte meg, amiből Miranda annyit tudott csak kihámozni, hogy Leyton építészeti elképzelései néha elrugaszkodnak a megvalósíthatóság talajától. Főnöke azzal vágott vissza, hogy ha George-on és a fajtáján múlna, minden ház kocka alakú lenne, annyi variációs lehetőséggel, hogy kicsi vagy épp nagy kockára van szüksége a megrendelőnek. A kezdeti ellenséges légkör nyom nélkül elillant, a helyén Miranda csak két régi barátot látott, egy lelkes, nagyot álmodót, és egy szerényebb, realistát, aki bár hagyja szárnyalni társa képzeletét, de a kezében tartja a zsinórt, és visszahúzza, ha túlságosan eltávolodna a földtől.

Nem gondolta volna, hogy épp Leyton lesz az álmodozó. Sem azt, mennyire vonzóvá tehet valakit, ha neki kedves dologról beszél. Merthogy főnöke savanyú ábrázata egészen kivirágzott, állandó visszafogott mosoly ragadt a szája sarkában és magától idegen módon széles gesztusokkal beszélt. Hangja kellemes dallamot járt be, szinte zenélt Miranda fülében, mert annyit fogott fel a mondataiból, hogy akár franciául is beszélhetett volna.

Leytonnak tényleg a munkája volt a mindene.

George-nak pedig tényleg szüksége volt Leytonra.

Miranda eddig meg volt róla győződve, hogy a férfi inkább csak eltűri Leyton jelenlétét, és sok élvezetét nem leli benne. George viszont enyhe duzzogással fogadta, hogy Leyton mennyire hanyagolja mindkettőjüket, bár ő maga magyarázta el, hogy nemsokára lejárnak a LÉN pályázatai, ezért van most főnöke ennyire elhavazva. Bevallotta, ennyit dolgozni még ő sem látta soha a férfit.

Miranda nagy bejelentése után sem szakított a férfi több időt rá, és a hosszú eseménytelenül lepergő napok alatt eddig ismeretlen érzés kerítette a hatalmába.

Unatkozott.

Rettenetesen unatkozott.

Tony reggel fél kilenctől fél tízig kínozta, majd távozott, tíz körül megjött Martha, de őt a teendői legfeljebb délig foglalták le, majd szintén elhagyta a lakást. Miranda pedig ott állt egyedül a csillogóan tiszta házban, és jobb esetben este hatig egy lélekkel sem találkozott.

Az első pár hétben nem is tűnt fel neki, milyen sokat van egyedül, egyrészről mert Pierre-t bármikor felhívhatta, másodrészt idejét sem tudta, mikor tapasztalhatta utoljára meg a magányt. Felfedezte Leyton gigászi tévéjének valamennyi csatornáját és nagyokat sétált a háztömb körül meg a környező utcákban, de hamar megunta az állandó tévézést és nem volt kedve messzebbre merészkedni egyedül. Végül még Tony szorgalmi feladataira is ráfanyalodott, csakhogy teljen az idő. Nem várt siker koronázta erőfeszítéseit, mert a béranya ügynökség első vizsgálatán a mérleg két kilóval mutatott kevesebbet, mint amikor először felvették az adatait.

De nem tornázhatott napi hét-nyolc órát unaloműzésképpen.

- Rettenetesen unatkozom! - hördült fel az egyik este, majd elkínzottan nyúlt végig az asztalon, mintegy prezentálva a lelki állapotát.

- Jó érzés lehet - állapította meg George, de csak félig figyelt rá. Épp egyetlen szószmentes ujjával próbált lejjebb görgetni a tabletjén.

Kereken egy hónap telt el George és Lea szakítása óta. A férfi rutinszerűen, legalább heti három alkalommal hat körül megjelent a lakás ajtajában, általában valami gyorséttermi dobozzal a kezében, majd magyarázat nélkül beljebb tessékelte magát. Miranda nem bánta, mert legalább esténként akadt társasága. Szerencsére George gyorsan leszokott az értelmetlen "Mi volt ma veled?" kérdésről, és egy egyszerű "Hogy vagy?" után Miranda nyakába öntötte az adott napja fáradalmait.

Úgyhogy Miranda gyorsan megtanulta, mennyire rohadtul feleslegesek a reggeli meetingek, milyen borzalmasan unalmasak az igazgatói ülések, és mennyi kínlódással járnak a vevői látogatások.

- Nem érted? Nincs mit csinálnom, még a kajámat is úgy hozzák! Nincs más dolgom, mint napi pár órát a lábam meg a karom emelgetni!

- Nők... egy kis időre kiszabadulnak a konyhából, és már vágynak is vissza.

Miranda hűvös pillantás küldött felé, de a férfi olyan intenzíven vigyorgott, hogy nem tudott rá sokáig haragudni. Igaza volt. Igen kevés önálló felnőtt mondhatta el magáról, hogy majd beledöglik az unalomba.

- Nincs valami hobbid? Mit tudom én, nem szeretsz rajzolni?

- Spike ügyesebben rajzol pálcikaembert, mint én.

- Viszont szeretsz táncolni, nem? Táncoltál régen, legalábbis Leyton ezt mondta.

- Igen, több mint tíz éve - körzött a szemével. -, és csak rövid ideig, a magasságom miatt úgyse mentem volna vele sokra. Így ismerkedtem meg Hankkel, ő volt a párom. - Állát a tenyerébe támasztotta, majd mélyet sóhajtott. - Csak azért írtuk bele az önéletrajzomba, mert láttuk, hogy minden béranyának van valami extra hobbija.

- Hmmm - dörzsölte George az állát elgondolkozva. - Sok más szórakozási lehetőség is létezik. Például nézhetsz filmeket, ez a tévé úgyis akkora, mintha moziban ülnél.

- Gondoltam rá, csak... - Leginkább nem tudta, hol kezdjen neki. Sohasem volt az a filmezős típus, visszaemlékezni sem tudott rá, mikor volt utoljára, hogy valamit ő akart megnézni, és nem Hank, Pierre vagy épp Spike miatt ült le a képernyő elé.

- Mit szoktál nézni?

- Mostanában leginkább horrort és rajzfilmeket.

- Elég érdekes párosítás...

- Pierre imádja ezeket a trancsírozós cuccokat.

- Vagy akár olvashatnál! - csillant fel a férfi szeme. - Az olvasás úgyis időigényes, és gondolom, gyerek mellett sok időd nem volt rá.

A nő beleegyezőn bólintott.

- Sokféle könyvem van – folytatta George. -, és bár nehéz belőle kinézni, Leyton fiatalkorában kész könyvmoly volt. Sohasem bírtam összeegyeztetni a hiperaktivitásával, biztos csak minden második mondatot olvasta el... Mindegy. A lényeg, hogy rengeteg könyve van az anyjánál, ha megkéred, biztos ő is ad neked párat kölcsön. Vagy akár beszerezhetnél egy ebook olvasót, kényelmes, és bármikor vehetsz rá új könyvet, ki sem kell mozdulnod a házból.

Miranda arcán halvány mosoly jelent meg George lelkesedése hallatán, a férfi már el is kezdte sorolni fiatal kora legmeghatározóbb olvasási élményeit. Miranda könnyen elbírta képzelni a képen látott pufók fiút, ahogy otthon a bőr fotelben, kandalló mellett, méregdrága flanel pizsamájában bújja a könyveket.

- ... mert tudod, a könyv nem ér véget a Harry Potternél! - fejezte be hosszú eszmefuttatását.

- Azt sem olvastam - válaszolta a nő meggondolatlanul.

George elhallgatott, és olyan megütközve fordult Miranda felé, mintha bevallotta volna, hogy voltaképp analfabéta.

- Ugye csak viccelsz.

- Talán az elsőt elkezdtem...

- Miranda, te angol állampolgár létedre nem olvastad a Harry Pottert?!

A nő összefonta maga előtt a karját.

- Te jó ég! Mi meg Leytonnal még vártuk is a levelet Roxfortból!

- A mit?

- A filmeket sem láttad?

- Gondoltam, egyszer úgyis elolvasom, nem akartam, hogy lelőjön minden poént...

- Hát ezt a hibát sürgősen orvosolni kell!

- Az előbb fejtetted ki, hogy nem a Harry Potter az egyetlen regény a Földön...

- Jó, de ez olyan, mint egy-egy alapkő! E nélkül nem lehet továbblépni. Holnap áthozom a sorozatot. Hét kötet, elleszel vele egy darabig - mondta olyan hangsúllyal, hogy Miranda akár dolgozatra is számíthatott belőle.

- Nem vagyok annyira oda a fantasykért...

- Ez nem volt vita tárgya - válaszolta George halálosan komoly arccal.

Miranda hiányos olvasottsága rettenetesen sokkolhatta, mert kilencig maradt - vagyis míg Leyton haza nem ért -, hogy vele is megoszthassa, milyen döbbenetes dolog derült ma ki a nőről.

- Te tudtad, hogy Miranda nem olvasta a Harry Pottert? - Leyton a sálját hámozta le magáról, és a szövetkabátja még vissza volt, amikor George neki szegezte a kérdést. Miranda meglepetésére főnöke ahelyett, hogy fütyült volna az egészre, mert valahol ezt várta tőle a nő, megakadt a mozdulat közepén, és hitetlenkedő arccal fordult felé.

- Megtiltották a szülei?

- Mi? Nem! Miért ilyen elképzelhetetlen, hogy önszántamból nem olvastam?! - csattant fel.

- Egyszerűen csak fura - válaszolta George.

- Tekintve a korát, valamennyire érthető. Az utolsó kötet megjelenésekor még csak tizenhárom volt - tette hozzá főnöke, szokásához híven racionális indokokat keresett. Ő sem bírta elfogadni Miranda magyarázatát.

- Pierre sem olvasta!

- Ő nem angol - jegyezte meg George.

- A filmeket sem látta?

- Nem, nem láttam. Leszállhatnánk végre a témáról? Úgy viselkednek, mintha az derült volna ki rólam, hogy késsel villával nem tanultam meg enni!

- Beszerzek magának egy ebook olvasót, praktikus... - kezdett bele Leyton , de Miranda a szavába vágott.

- Igen, George már mondta, milyen praktikus, meg gondolom, plusz érv mellette, hogy nem támogatom a papírmaffiát.

Leyton arca elnyúlt, mert tényleg ez lett volna a következő megjegyzése, Miranda pedig elégedetten vigyorodott el, hogy lám, nem egyedül a főnöke tud az ő gondolataiban olvasni.

Vagy legalábbis azt hitte, már előre sejti Leyton minden mondatát. Tévedett.

- Jövő hétvégre remélem, még nincsenek tervei.

Miranda fejében azonnal felvijjogott a riasztó. George már távozott, és a nő épp az előírt vitamin turmixát fogyasztotta, míg kivételesen a főnöke is csatlakozott hozzá joghurtja társaságában. Miranda fel nem bírta fogni, hogyan képes egy felnőtt férfi joghurton élni, bár amit Leyton művelt, nem biztos, hogy "életként" lehetett definiálni.

- Csak a szokásos, hazamegyek.

- Attól tartok, nem fog menni, programom van a számára.

Félve pillantott fel rá, és talán csak képzelődött, de Leyton habozni látszott.

- Most tartjuk a szokásos év végi bankettünket, úgy gondoltam, eljöhetne velem.

Ezer és egy gondolat bukkant fel Miranda a fejében, ahogy Hank számítógépét ellepik a felugró hibaüzenetek, ha Spike a kezébe kaparintja. Ezek közül csak egynek, a legfeleslegesebbnek tudott hirtelen hangot adni.

- De a jövőhét még csak november vége.

Leyton sem tudott erre a felvetésre mit válaszolni, mert inkább visszaugrott az előző témához, és szinte magyarázkodásba kezdett.

- Kezdettől tudta, hogy néhány céges rendezvényen meg kell jelennie az oldalamon. Úgy vélem, illő lenne, ha a nagy bejelentés előtt megismerkedne a családommal.

- Nagy bejelentés? - kérdezett vissza. Gondolkodása annyira lelassult, hogy az agyának a fogaskerekei csikorogva mozdultak előre.

- A gyerekről - válaszolta Leyton türelmesen. - Mint barátnőm fogom bemutatni. Egy hetünk van összerakni a hátterét.

- Várjon-várjon. Bemutat a szüleinek is?!

- Csak egy él, de igen, találkozni fog az anyámmal.

- Bemutat az anyjának, mint barátnőjét?! - hördült fel Miranda. - Erről nem volt szó!

- Mint már mondtam, a szerződésében benne van...

- Hogy elmegyek magával néhány céges rendezvényre, igen - vágott a szavába. Közel állt a pánikhoz, és nem értette, Leyton miért vette ennyire félvállról a dolgot. - Meg hogy jópofiznom kell néhány távolabbi rokonával, de az anyját soha nem említette!

- Nem értem, miért lett hirtelen ennyire ideges. A helyében a nagybátyámtól jobban tartanék.

- Ugye tudja, hogy ezzel nem nyugtat meg?

- Nem kell tartania az anyámtól.

- Azt hiszi, hogy nem kell tartanom tőle, de eddigi tapasztalataim alapján a pasim anyja rühell engem.

Igaz, eddig egyetlen pasija volt, de Hank anyjának a gyűlölete felért legalább öttel. Pierre átkozottul szerencsésnek mondhatta magát, hogy Mrs Morrison a létezéséről sem tud.

- Mint mondtam, tőle nem kell tartania - erősködött a férfi tovább, Miranda pedig inkább ráhagyta. - Viszont ha a barátnőmként jelenik meg a rendezvényen, természetesen nem hívhatom tovább Miss Taylornak...

- Tehát akkor... - kezdte Miranda bizonytalanul.

- Igen, Miranda, jobb lesz, ha hozzászokunk, hogy most már partnerként kommunikálunk egymással.

Nem először hívta a keresztnevén, a nő mégis megborzongott tőle. Alapvetően rühellte ha "Miss Taylornak" szólították, Leyton modoros viselkedése mellett tolakodóan közvetlennek tűnt a megszólítás.

- Rendben... Leyton.

Főnöke határozottan biccentett, majd miután kiadta Mirandának a házifeladatot, hogy gondolkozzon a háttértörténetén, félrevonult a szobájába.