London, Leyton lakása, október

- Mi a fasz ez?!

Az erős kezdés után Lea egy marék képet csapott a konyhaasztalra, Leyton pedig kis híján összerezzent. Szeme sarkából látta, hogy George és Miranda gyáván visszahúzódtak a kanapé háttámlájának oltalmába, úgyhogy neki kellett a kiszórt fotókat megnéznie. Amúgy is pocsék kedve gyors lejtmenetbe kezdett, amikor George és a saját kettősével nézett farkasszemet a béranya ügynökség épülete előtt. A többi fényképen pedig - Mirandával kiegészítve - további romantikus találkákkal szembesült: a parkban, a szupermarket parkolójában és az új lakásuk ajtaja előtt.

- Komolyan, magánnyomozóval figyelteted George-ot? - bukott ki belőle.

Lea természetesen nem erre a reakcióra számított. De őszintén? Lehetett Leytonnak olyan megnyilvánulása, amivel a nő kedvére tudott volna tenni? Pedig az ismeretségünk elején a férfi még próbált kedves lenni, ám téglából rakott falon hiába dönget az ember.

Ökölbe szorult a keze, amikor Lea szeme diadalittasan megvillant, mert végre talált egy indokot, amivel a gyűlöletét alátámaszthatta.

- Kezdettől fogva tudtam, hogy szabadidődben homokozol, de a pasimat ne rángasd bele a beteges perverzióidba!

Egészen finoman fejezte ki magát, biztos néhányszor elpróbálta ezt a mondatot idefelé jövet.

- Lea, kicsit félreérted a helyzetet - szedte össze magát George, és kiemelkedett a kanapé védelméből.

- Szerintem semmit sem értek félre!

- Tényleg jobb lenne, ha egy kicsit megnyugodnál - próbálkozott Leyton is, miközben szemével Mirandát kereste. Remélte, dolgozik annyira az életben maradási ösztön a nőben, hogy igyekezzen láthatatlan maradni.

- Úgy gondolja, Mr Donald?!

- Aucs - nyögött fel Miranda önkéntelenül. Leyton szeme is megrándult. Lea úgy tűnik alapos munkát végzett.

- Meg tudom magyarázni. - Még magának is gyenge válasznak tűnt, nem csodálta, hogy Lea felborzolt szőrű macskaként fordult felé.

- Kurvára nem érdekelnek a hazugságaid, egyikőtök hazugságai sem! - kapta a fejét vőlegénye felé. - Örülhettek, hogy nem köptelek be azonnal titeket okirathamisítás és a hatóság félrevezetésének vádjával!

- Azért nem kell rögtön a bíróságra rohanni... - vékonyodott el George hangja és segélykérőn pillantott Leyton felé. Pedig igazán megtanulhatta volna az együtt töltött pár év alatt, ha egyszer Leánál elszakadt a cérna, nem létezett az a csomó, amivel újra össze lehetett kötözni.

- És az egészet mind a hátam mögött, ezzel a beteg fasszal! - kiabált Lea tovább.

Szerencse, hogy Miranda elpakolt a vacsora után az asztalról, mert ha bármi a nő kezébe kerül, most George felé veszi az irányt.

- Szükségem van egy örökösre! - csattant fel Leyton türelmét vesztve, mielőtt Lea újabb tirádába kezdhetett volna, vagy szépen manikűrözött körmeivel esik neki az arcának. - Ezért kellett nekem George, mert egyedül szóba sem állt volna velem az ügynökség...

Ha azt remélte, hogy ennyi elég lesz a nőnek, és Lea tomboló dühe végre lecsillapodik, hát tévedett. Súlyosan tévedett.

A nő elsápadt a méregtől, és mintha Leyton könnyeket látott volna megcsillanni a szemében? Megdöbbent. Leát olyan embernek ismerte, aki még a legszívfacsaróbb romantikus filmekre is csak felhúzza az orrát, mondván, mi ez az irracionálisan szirupos hulladék. Olyan nőnek, aki nem aprót dob a csövesnek, hanem kiosztja, miért nem inkább munkát keres kéregetés helyett.

- Szóval így állunk - szólalt meg mély, remegő hangon, miközben összefonta maga előtt a karját, Mrs Simmonst idézve Leyton lelki szemei elé. - Vele szívesebben játszol papás-mamást, George?

- Tényleg totálisan félreérted a helyzetet! - válaszolta vőlegénye megrettenve, és óvatos lépést tett a nő felé, de Lea elhátrált az útjából. Lerángatta az ujjáról a jegygyűrűjét, majd George irányába hajította. A férfi nem tudta elkapni, ezért az fémes pendüléssel megpattant a padlón, és begurult a tévé alá.

- Tessék! Talán a kisujjára jó lesz, te hazug fasz! - vágta még hozzá Lea a férfi fejéhez, majd sarkon perdült, és kiviharzott a lakásból.

- Lea, várj már! - rohant George az ajtóig. - Állj már meg! - kiabált utána a lépcsőházba, miközben fél lábon ugrálva igyekezett magára húzni a cipőjét. - Leyton, ezért... - kezdte visszafordulva, de inkább elharapta a mondat végét, majd magához marva a kabátját, ő is kirobogott a lakásból, és bevágta maga után a bejárati ajtót.

Csend ereszkedett a házra, és Leyton rájött, eddig a levegőt is visszatartotta. Egyetlen, elkeseredett, fásult sóhajjal préselte ki magából. De egy szemernyivel se könnyebbült meg. Ellenkezőleg, mintha a levegővel együtt maradék energiája is távozott volna a testéből, és a migrén újult erővel csapott le rá.

- Megnézzük passzol-e a gyűrű az ujjára? - törte meg a csendet Miranda.

- Most nem vagyok vevő a humorára - felelte Leyton szárazon. Megfeledkezett a nő jelenlétéről, és most azt kívánta, bárcsak a gondolata erejével ideiglenesen el is tüntethetné. Főleg mert úgy nézett rá, mintha Leyton egy kosárnyi kismacskát akarna épp eladni egy kínai étteremnek. Bár mit mondhatott volna még Miranda, ami erősebb önutálatra sarkallja, mint Lea kétségbeesett, könnyes tekintete? - Ne tartsa magában a véleményét, még a végén megárt az esetleges magzatnak.

- Szerintem az arcomra van írva.

Kioktatást várt, de azt nem, hogy a nő ilyen magas lóról szól hozzá. És ahelyett, hogy kibökné, mi nyomja a bögyét, hogy végre túlessenek ezen az átkozott napon, nekiáll kitalálósdit játszani vele. Ha nem akar beszélni, Leyton sem kényszeríti rá.

- Jól áll magának az új frizura - váltott témát.

- Már megbocsásson - kezdte a nő, és Leyton ösztönösen érezte, a mondat második fele most igazán fájni fog. Nem tévedett. - Nem vehet meg bármit pénzért. Például a szimpátiámat semmiképp.

Leyton ezen a ponton sokallt be, és azon kapta magát, hogy az asztalra csap.

- Képzelje, sohasem kértem George-ot, hogy titkolózzon Lea előtt!

Miranda összerezzent a hirtelen hangváltás miatt, Leyton pedig igyekezett magát újra összeszedni. A nő csak rosszkor volt rossz helyen, és eddig is nyíltan szimpatizált George-al, természetes, hogy a pártját fogta. Természetes, ahogy úgy tűnik az is, hogy róla mindenki a lehető legrosszabbat feltételezi.

- Bocsánat - préselte ki magából, és a keserűség átsütött a szavain.

- Nem tőlem kell bocsánatot kérnie.

Miranda szánt szándékkal akarja kihozni a sodrából?! Vagy mit akart elérni?!

- Tudja mit? Mi lenne, ha azzal törődne, amire felbéreltem, és nem tenne úgy, mintha az emberi kapcsolatok felavatott doktora lenne!

- Mi ütött magába? - ráncolta Miranda a homlokát értetlenül. - Minden második percben felkapja a vizet, pedig nem magának lenne oka kiborulni.

Leyton visszahúzta a kezét az asztalról. Néhány fotó a tenyerére tapadt, és káromkodva rázta le őket magáról. Közben végig magán érezte Miranda hitetlenkedő pillantását.

- Nincs jobb dolga, mint hogy engem vizslasson? - vetette oda rá sem nézve a nőre.

- Szóval nem akar róla beszélni.

- Úgy érzem, kifejtette már a véleményét.

- Nem mondtam semmit.

- Higyje el, beszédes volt.

Szeme sarkából látta, hogy Miranda duzzogva felhúzza az orrát. De nem érdekelte. Rettenetesen dühös volt és csalódott, leginkább magára, és félt, ha még több időt tölt a a nő társaságában, a végén a mérgét rá irányítja. Pedig a nő tényleg nem tehet semmiről, még arról sem, hogy néha rémesen korlátolt tud lenni.

- Megyek a szobámba - jelentette be Leyton, Miranda viszont nem mozdult.

- A hétvégét a családommal töltöm - mondta, mintha csak egy régebbi beszélgetés fonalát vette volna fel. - De úgyis konferencián lesz.

- Mit vár tőlem, vegyek magának vonatjegyet?

Válaszképp Miranda összepréselte az ajkait. Leyton már megtanulta, hogy ez azt jelenti, küzd, nehogy valami olyasmi hagyja el a száját, amit később mindketten megbánnak.

- Remélem, hétfőre lehiggad - válaszolta, majd faképnél hagyta.

*

Miranda még másnap reggel is csaknem felrobbant mérgében, de szerencsére volt hol levezetnie a feszültséget. Tony meg is dicsérte, milyen "energikusan" és "szenvedélyesen" csinálja a pilates gyakorlatokat. Az a reggeli egy óra könnyedén elrepült, és arra eszmélt, hogy Martha rakodja be a mosogatógépet.

Nem is tudta pontosan körülírni, mit érzett most a főnöke iránt, talán a düh, a csalódottság és az értetlenség egy sajátos keverékét. Csalódott Leytonban, amiért a férfi úgy tett, mintha neki semmi köze nem lenne George és Lea kapcsolati válságához, dühös volt rá, amiért nem rohant ő is utánuk tisztázni a helyzetet, de leginkább zavart érzett a férfi sajátos viselkedése miatt.

Bőven válogathatott főnöke kevéssé megnyerő tulajdonságai között, de egy dolog eddig mindig kivívta Miranda mérsékelt elismerését: szorult helyzetben higgadt maradt, és pánik helyett a következő lépésen agyalt.

Hát tegnap nem ezt az oldalát mutatta. Persze, látta rajta a nő, hogy már akkor ideges volt, amikor hazaért, mégsem számított rá, hogy Lea távozása után egy büdös szót nem lehet majd hozzá szólni, anélkül, hogy felemelné a hangját, és csapkodni kezdene.

Ő pedig szerződést írt alá egy ilyen alakkal.

Húsz százalék esélye volt, hogy nemsokára gyereket szül neki.

El sem bírta dönteni, miért gyötrik jobban a kétségek, hogy Leyton magasról tesz a körülötte élők érzéseire, vagy azért, mert olyan érettséggel kezeli a miatta kialakult helyzetet, ahogy Spike viselte, ha valaki a homokozóban eltulajdonította a lapátját. Mirandának megkeseredett a szájában a limonádé. Pedig szüksége volt a folyadékra, mert egy kádnyi vizet izzadt ki magából Tony tornája alatt.

- Kár, hogy nem időztél még egy kicsit, lemaradtál az esti műsorról - jegyezte meg hangosan. Martha keze megállt a konyhapult törölgetése közben.

- Amikor Mr Pilkington lebukott Miss Atterberry előtt?

- Miss Att...? - kezdte Miranda, de hamar keresztnevet is párosított a vezetékhez. - Honnan tudsz te Leáról és George-ról?

Válaszképp Martha megvonta a vállát.

- Mint mondtam, nem kizárólag Mr Landonnál takarítok.

Miért is feltételezte, hogy a bejárónőn nem osztozik ez a két ember? Lea gyanakvása mégsem volt teljességgel alaptalan.

- És... sikerült kibékülniük? - kérdezte Miranda óvatosan, Martha pedig megint csak megvonta a vállát, mintha őt ez a dolog a legkevésbé sem érdekelné. Miranda viszont már átlátott rajta, akármilyen szenvtelennek tettethette magát a nő, csak ügyesen palástolta, valójában mennyire kotnyeles természetű.

- Nem kérdeztem, de Mr Pilkington letörtnek tűnt ma reggel - igazolta Miranda elméletét Martha. Kárörvendésnek viszont nyoma sem volt a hangjában, annak ellenére, hogy tegnap még igen rossz véleménnyel nyilatkozott George-ról.

- Aucs - nyögte Miranda. - Jut eszembe, meg kellene keresni a gyűrűt.

- Gyűrűt?

- Lea jegygyűrűjét. Elhajította a lakásban.

- Tényleg lemaradtam a műsorról.

Miranda elengedte a füle mellett a megjegyzést, és a szürke, geometrikus mintás szőnyegre fekve kutatni kezdett az ékszer után. Persze még a bútor alatti zugokban sem találkozott kosszal, viszont azonnal meglátta a gyűrűt. Kisujjával kipiszkálta a tévéállvány alól.

Gyönyörűen megmunkált ékszer volt, és a közepén figyelemre méltóan nagy gyémánt ékeskedett. George biztos több prospektust is átböngészett és boltot is végigjárt, mire megtalálta a megfelelőt. Vagy egyedi ötlet alapján készítette el direkt Lea ujjára? Az ékszerész remek munkát végzett, a mostoha bánásmód ellenére sem pattant ki a kő a helyéről.

- Kétlem, hogy akár Leyton kisujjára is ráférne - állapította meg Miranda, és majdnem rápróbálta a sajátjára, de épp idejében, a mozdulat közepén észbe kapott. Biztos létezett valami babona, hogy balszerencse éri a menyasszonyt, ha más is az ujjára húzza a jegygyűrűjét, Leára pedig eléggé rájárt most a rúd. Egyébként is, ránézésre nagy lett volna Mirandára. - Visszavinnéd George-nak, amikor újra hozzá mégy?

- Nem ártom bele magam a munkáltatóim ügyeibe. És neked sem kellene.

- Csak felvettem a gyűrűt a földről.

- Ezzel bőven eleget tettél. Rakd a tévé mellé, és felejtsd el - válaszolta Martha komoly arccal, szinte már anyáskodó hangnemben. - Ez az ő hármójuk ügye, ne keveredj bele mégl jobban.

- Már nem azért, de Leyton engem bérelt fel...

- Felbérelt. Úgy mint egy alkalmazottat - helyeselt Martha. - Fizet a szolgáltatásaidért. Tehát bármi is történik az elkövetkező pár napban, próbáld magad mind a háromtól a lehető legtávolabb tartani, és egyik oldalára sem állni.

Az első pont könnyűnek tűnt, tekintve, hogy Leyton aznap délután elutazott, és csak hétfőn jött vissza. George és Lea pedig valószínűleg amúgy sem akartak a lakás közelébe jönni. A második pontot viszont már nehezebben bírta Miranda teljesíteni, főleg annak fényében, hogy előző nap, ha nem is nyíltan, de kiállt George mellett. Igaz, Leyton számíthatott rá, hisz minden valamire való, jóérzésű ember így cselekedett volna. Ezért nem bírta épp ésszel felfogni, miért nem látta még a megbánás árnyékát sem a férfi arcán. Nem veszi észre, milyen helyzetbe kényszerítette bele a barátját? Nem veszi észre, mekkora fájdalmat okoz, ha közvetetten is, George menyasszonyának?

Mindenesetre Miranda elfogadta, hogy Marthának igaza van. Ő elsősorban Mr Landon alkalmazottja, egy test, akit kibérelt kilenc hónapra. Jó sok pénzért. Miranda pedig ragaszkodott ehhez a tetemes összeghez, így ha nem is vágott kötelezően jó képet főnöke húzásaihoz, nem is hangoztathatta nyíltan a véleményét. Ugyanígy a jövőben igyekezni fog a három lépés távolságot tartani az alkalmazójától és minden ismerősétől.

Az elhatározása egészen délig sziklaszilárd lábakon állt. Addigra Martha még fényesebbre polírozta az amúgy is csillogó bútorokat, majd távozott a lakásból. Alig telt el tíz perc, erélyes kopogás hangzott fel az ajtó irányából. Mirandában akkor tudatosult, hogy még mindig a pizsamájában héderel, egy jóindulattal combközépig érő kisnadrágban, és Hank egyik kifakult, egyetemi címeres pólójában. Pánikszerűen rohant vissza a szobájába a leghosszabb kardigánjáért, és vadul gombolgatva érkezett a fogadótérbe. Addigra a vendég beljebb tessékelte magát.

George állt az amerikai konyha széles asztala mellett leszegett fejjel, megereszkedett vállal. A hátát szelíden permetező eső, és egy szélben lágyan lengedező, szakadt angol zászló hiányzott csak, hogy a vesztes háborúból visszatért veteránná avanzsáljon.

- Kidobott - préselte ki magából, Miranda pedig legföljebb egy pillanatig habozott a konyhabútor mellett ácsorogva, mielőtt sutba dobva elhatározását, odasétált hozzá.

- Jaj, George, igazán sajnálom - érintette meg a férfi vállát.

Ijedten nyekkent egyet, amikor George felé fordult, majd meglepő vehemenciával magához ölelte, és az arcát Miranda vállába fúrta. Eddig a pillanatig legföljebb az illedelmes kézfogásig jutottak el. Hamar elérte a nőt a megvilágosodás, amikor megcsapta az orrát a tömény alkoholszag.

- Nincs semmi baj - lapogatta meg a férfi hátát óvatosan, de ez csak olaj volt a tűzre, mert válaszképp George hangosan szipogni kezdett, és még jobban magához ölelte. - Mi lenne, ha leülnél kicsit a székre?

Nagy nehezen lehámozta magáról George karját, és beletessékelte az egyik székbe, majd gyorsan a csaphoz szaladt, hogy egy pohár vizet töltsön neki. A férfi csendes rezignáltsággal tűrte Miranda tüsténkedését, majd robotként emelte a kezébe nyomott poharat a szájához, hogy nagyot kortyoljon belőle. Miranda közben még jobban maga köré csavarta a kardigánját. Zavartan rázta rendbe a haját is és próbált minél hamarabb megfeledkezni az iménti jelenetről. George nagy valószínűséggel úgysem fog emlékezni rá.

- Kicsit, hmm, meglep, hogy itt látlak - szólalt meg végül a nő.

- Nem akartam egyedül maradni, mert akkor túl sokat innék. - Már így is épp eleget ivott, állapította meg Miranda. Legalábbis a kivörösödött arca, félig leeresztett szemhéja erről árulkodott. Ugye nem autóval jött idáig? Bár George-ot ismerve, még az irodájának ajtajához is inkább felparkolt, minthogy lépcsőzésre adja a fejét. - De mégis hová mehetnék...?

Tehát Leyton nem hazudott, amikor azt állította, hogy George-ot sem vetik fel a barátok. Miranda akaratlanul is elszomorodott, és más szemmel mérte újra végig a férfit. Tényleg ennyire magányos lenne a gazdagok élete?

- Meg ez a fasz úgyis elutazott, úgyhogy nem keveredik a szemem elé - fújt dühösen George. - Mert ha itt lenne, addig ütném, amíg ki nem esne a kontaklencséje!

Kontaklencse?

- Mondjuk így is bosszút állhatnék rajta - elmélkedett George hangosan tovább. - Mondjuk kitörölhetnék néhány fájlt a gépén, vagy összekeverhetném a mappák tartalmát. Ez még jobban is fájna neki, mint egy orrbaverés.

- Valószínűleg jelszóval védett a gépe - jegyezte meg Miranda, bár ő is szívesen megnézte volna a főnöke arcát George ámokfutása után.

A férfi állapotához mérten meglepő lesajnálással pillantott Miranda felé.

- És szerinted nem tudnám kitalálni a jelszavát? Kéthavonta változtatja, de mindig valami olyanra, ami épp a legjobban foglalkoztatja, szóval vagy a Machesteri kamulakásának a címe, vagy a te telefonszámod most a kód.

- Oh...

- De a lényegen nem változtat - temette George a tenyerébe az arcát.

- Lehet, csak egy kis idő kell Leának, hogy lenyugodjon - próbálkozott Miranda tovább, de a férfi keserűen rázta a fejét.

- Te még nem ismered, ha egyszer valamit a fejébe vesz, nem tudod kiverni belőle - nyögte bele a kezébe, Mirandán pedig szökőárként söpört át a felismerés: George menyasszonya egyre több pontban hasonlított arra a bizonyos ismerősére, akinek a mesterkedése mindkettőjüket ebbe a helyzetbe és ebbe a lakásba hozta. - Elcsesztem, nincs mit szépíteni. És mindenről ez a pöcs tehet. De nem is értem, mit picsogok itt neked, te az alkalmazottja vagy, úgysem mondhatsz róla rosszat, akármi is a véleményed.

Indulatosan felkelt a székből, és orra bukott volna, ha nem kapaszkodik meg az asztalban, ami csikorogva csúszott odébb a padlón. Miranda ijedtségére George előhúzta a zsebéből a kocsikulcsát és az ajtó felé indult.

Miranda nem nézhette tétlenül végig, hogy George angolosan távozik, majd nagy eséllyel felcsavarodik a legközelebbi, elegánsan metszett fa törzsére, csak mert az imént úgy döntött, nem avatkozik bele a munkáltatója és ismerősei dolgába.

- Várj! - lépett a férfi elé. - Mégis hová mész?!

- El.

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy így autóba ülsz?

- Te nem mondod meg nekem, mit tegyek!

Mintha kísértetiesen hasonló megjegyzést vágott volna a fejéhez az előző nap főnöke is, és Mirandának megfordult a fejében, hogy mérgében inkább félrelép George útjából. Csakhogy ez az ember nem a munkáltatója volt, hanem bárhogy is csűrte-csavarta a fejében, egy barátfélesége, aki elkeseredett, dühös és emiatt épp baromságot akar csinálni.

- A rohadt életbe, George, tedd le a valagad a kanapéra, és addig fel se kelj, amíg ki nem józanodtál! - csattant fel, és ez hatott. George szeme elkerekedett, majd egész jó koordinációval megperdült a sarkán, és lehuppant a tévé elé.

Miranda pedig magában puffogva szintén leereszkedett a kanapéra. A lehető legmesszebbre tőle, majd találomra benyomott egy csatornát. Természetfilm ment az amazonasi esőerdő burjánzó élővilágáról, de kételkedett benne, hogy később bármelyikük egyetlen képkockát is fel tudott volna eleveníteni belőle. Miranda mindössze tíz percet bírt nyugton maradni, majd úgy döntött, mindkettőjükre ráfér az evés, ezért megmelegítette először a saját, majd Leyton kajáját is. George megilletődötten pislogva fogadta el tőle a tányért.

- Egyed, mert úgyis csak megromlana.

Ennyit a távolságtartásról és a pártatlanságról. De igazából Miranda magasról tett a dologra. George bevallottan nem tudott hová menni, és szüksége volt valaki társaságára, Miranda pedig épp rohadtul ráért, nem? Miért ne lehetett volna jóban a főnöke haverjával, ha már az fütyült rá?

Mégis, hitetlenkedve kuporodott vissza a kanapéra, mert egy héttel, vagy akár pár nappal ezelőtt sem hitte volna, hogy itt fog ülni és csendben figyeli ahogy George szipogva, ám vehemensen gyűri magába a főnöke ebédjét.

- Mindennek vége - állapította meg a férfi két harapás között.

- Pontosan mit is mondott Lea?

- Hogy "neki ezt most át kell gondolnia" - vékonyította el George a hangját, pedig Lea nem affektált. - Meg hogy "szünetet kéne tartanunk". Ergo szakítani akar örökre.

- Azért tényleg van mit átgondolnia - kelt gyorsan a nő Lea védelmére. - Mármint nemrég tudta meg, hogy a vőlegénye a háta mögött béranyát fogadott.

- Leyton kért meg rá! - csattant fel George félig teli szájjal. - Az egész az ő ötlete volt!

- De te nem mondtad el Leának...

- Mert kidobott volna, és jé, tényleg kidobott!

- Hát ezért senki sem hibáztathatja.

- Őt nem, de ezt a rohadékot...! Tönkretette az életem!

Elvette George szavai élét, hogy épp most pusztította el a "rohadék" vacsorájának utolsó falatjait. Ettől függetlenül Miranda át tudta érezni a férfi a helyzetét. Szörnyű, amikor ráébredsz, hogy amit tökéletesnek és elpusztíthatatlannak gondoltál, pillanatok alatt összeomlik egy harmadik fél miatt.

- Nincs még? - nézett fel George a dobozból.

- Nem, ennyi volt.

- Nem csoda, hogy ennyire vézna...

- Szerintem legtöbbször ezt sem eszi meg.

- Annyira környezettudatos, hogy átállt a fotoszintetizálásra - merengett George, majd újra megereszkedett a válla, és szomorkásan turkálta villájával a megmaradt pár salátalevelet.

Miranda alig ismerte, Leát pedig még annyira sem, mégis, akkor úgy érezte, mintha nem először ülnének így egymás mellett, egy sorozatbámulással és borozgatással eltöltött délután után. Mintha bármit is mesélne most George Leáról, Mirandát nem érhetné újdonságként, mert kívülről és belülről ismeri őket, a kapcsolatukat, és annak a hegyeit meg völgyeit, mert azóta együtt vannak, hogy az eszét tudja...

Keserű nevetés tört elő a férfiból.

- Csak én lehetek ennyire szerencsétlen. Kidob a nőm egy másik pasi miatt, és még csak nem is azért, mert ő megcsalt engem, hanem mert azt hiszi, én csaltam meg őt vele. Ez nem kurva vicces?

Miranda beharapta az alsó ajkát, mert már értette, mi okozta neki ezt a fájdalmasan ismerős érzést.

- Nem, nem te vagy egyedül ilyen szerencsétlen - válaszolta, miközben törökülésbe húzta fel a lábát, és a félig megevett vacsoráját óvatosan a dohányzóasztalra helyezte. - Most elárulok neked egy titkot, jó? Bár igazából annyira nem nagy titok, de mindegy is. Talán megvigasztal.

George lassan felé fordította a fejét, és kevésbé volt már zavaros a tekintete. A "szerény" vacsora segített neki egy kicsit jobban kijózanodni.

- Na. Halljuk.

- Én is jártam ilyen cipőben - kezdett bele Miranda nehézkesen. Gyorsan megszületett benne az ötlet, hogy a múltja egy részét kiteregesse George előtt, de megvalósítani már annál nehezebb volt. - Mármint nem a tiédben, hanem Leáéban, csak nekem igazam is volt...

- Bocs, de szerintem ezt józanon sem fognám fel...

- Engem is megcsalt a pasim - jelentette ki egyszerűen. - Egy másik ipsével.

George szeme elkerekedett.

- Nem mondod...

- Igen - bólintott. - Hank meg én egy pár voltunk régen. De aztán jött Pierre...

- Várjál, Hank a magas, szőke, ugye?

- Igen.

- Jó, akkor nem a kínai - Miranda inkább nem kérdezte meg, George miért ilyen fenemód jól tájékozott az ő családi életével kapcsolatban. - Megnyugodtam. Rajtakaptad őket?

- Nem, hála az égnek. Hank maga mondta el.

- Oké, kezd összeállni a fejemben a dolog, de valami még mindig hibázik. A kölyök, ő hogy került a képbe?

Áh, igen, Spike, Miranda szétesett múltjának egy újabb aprócska, de annál fontosabb darabja, akiről paradoxonba illő kettőséggel szeretett beszélni: büszkeséggel, amit gazdagon nyakon öntöttek egy jó nagy adag szégyenérzettel.

- Ő Hank fia - válaszolta szárazon.

- Mi?! De hogyan...?

- Mit mondhatnék - vonta meg a vállát könnyedén, bár belül egy cseppet sem érezte magát annak. Inkább nehéznek, ragacsosnak és visszataszítónak. - Hank egy ideig párhuzamosan futtatott minket Pierre-el, én meg valamit megéreztem ebből, mert egy kicsit elkeseredettebb és erőszakosabb voltam, mint kellett volna?

- Jesszusom, Miranda, ez szörnyű. Mármint félre ne érts! - kapta George maga elé a kezét félve, mert megérezte, mennyire kettős értelemmel bírnak a szavai. - A kiskölyök biztos nagyon aranyos...

A mérlegen egyensúlyozott büszkeség és szégyen ezúttal az utóbbi irányába billent el.

- Igen, hát akkor én is annak éreztem a helyzetet. Még szerencse, hogy Hank és Pierre nem. Na de mi a tanulság? - csapta össze gyorsan a tenyerét, mielőtt George további kérdéseket tehetett volna fel. - A helyedben én lecsekkolnám Leát, nehogy nyolc hónap múlva meglepetés érjen!

George-ot persze annyira megbotránkoztatták a szavai, hogy eszébe sem jutott többet Miranda múltjában kutakodni. De megérte, mert a férfi egy szemernyivel jobb kedvűnek tűnt, még ha Miranda legszívesebben elmenekült volna a szobájába, hogy addig tömje a fejét valami romboló sorozattal, míg el nem jön a másnap, és egy értelmes mondatot sem bír összerakni a főcím dúdolása nélkül. Vagy ez, vagy az alkohol, ami tiltólistán szerepel most.

Abban viszont mind a ketten biztosak lehettek, hogy Leyton egy lavinát indított el valamennyiük életében. George-ot talán már sikerült is félig maga alá temetnie, de Miranda készen állt segítő jobbot nyújtani neki. Csak az maradt kérdésként, hogy ő képes lesz-e a felszínen maradni, főnöke csillogó hitelkártyáján snowboardozva.