~Elouise szemszöge~

MÁRCIUS

Mostanában sokat vagyok rosszul, és ingerült vagyok, emiatt sokat veszekszünk Harryvel, bár végül mindig megbeszéljük, és minden rendben szokott menni, mégis aggódom, hogy valami gond van.
-Nem lehet, hogy terhes vagy?-kérdezte Gemma a kanapén ülve.
-Miből gondolod?-néztem rá ijedten, mert nem mond hülyeséget, ráadásul ő is éppen áldott állapotban van.
-Rosszul vagy, mindenre érzékenyen reagálsz, és mi van a menstruációddal?-kérdezett rá.
-Úristen!-suttogtam sápadtan.-Nem lehet, hiszen csak néhányszor voltunk együtt, és mindig védekeztünk!-mondtam, aztán eszembe jutott a szilveszter. Ó te jó ég. Nagyon sokat ittunk, és csak megtörtént.
-Hahó! Elouise itt vagy?-kérdezte Gemma aggódva.
-Egyetlen egyszer nem védekeztünk, szilveszterkor.-motyogtam.
-Öltözz!-szólt rám Gemma.-Elmegyünk az orvosomhoz, hogy kiderüljön mi van.-csak bólintottam és mentem készülni.
20 perc múlva leparkoltunk egy magán rendelő előtt és bementünk.
Először elmondtam, hogy mi a helyzet, aztán egy egyszerű terhességi tesztet kellett elvégezni, ami pozitív lett. További vizsgálatok elvégzése után, a doktornő biztosan kijelentette, hogy terhes vagyok.
-Két hét múlva, Gemmával együtt gyere el egy vizsgálatra rendben?-kérdezte búcsuzóul.
-Rendben, köszönöm!-suttogtam és megfordulva elhagytuk a termet. Az út hazafelé szótlanul telt, mindketten a gondolatainkba merültünk. A ház elé érve, Gemma leállította a kocsit, és rámnézett.
-El kell mondanod neki!
-Tudom, csak nehéz lesz!-motyogtam. Az ablakon kipillantva megláttam Harry autóját.-Haza jött!-mondtam.-Gemma én ezt nem akarom.-ráztam meg a fejem.
-Gondolom, hogy nehéz, de nem hazudhatsz neki, és amúgy is, hamarosan látszani is fog!-simította meg a saját, gömbölyödő pocakját.
-Te is bejössz?-kérdeztem rá.
-Nem, hazamegyek! De később visszanézek!-ölelt meg. Kiszálltam az autóból, és a bejárat felé vettem az irányt. Belépve a lakásba az idegesség vette át a hatalmat felettem.
-Harry!-kiáltottam.-Merre vagy?
-Nappali!-jött a válasz. Ahogy végig mentem a lakáson egyre dühösebb lettem. A táskái és ruhái szanaszét hevertek amiket felemelve női parfüm szaga csapta meg orrom. A nappaliba lépve pedig hasonló helyzet fogadott.
-Szia kicsim!-mosolygott rám a kanapéról, kezében egy pohár borral ülve.
-Ezt komolyan gondolod?-kérdezem dühösen.
-Mit?-kérdezi, ezzel még idegesebbé téve engem.
-Értem én, hogy turné meg ilyenek, fáradt vagy, és a többi, de nem vagyok a takarítónőd! Nem fogok mindig pakolni utánad! Ráadásul miért van női parfüm szagod?-kiabáltam.
-Most mit ordítasz?-kérdezte halál nyugodtan.
-Állandóan ezt csinálod!-vágom hozzá.-Kérdezek valamit és nem válaszolsz! Miért van női parfüm szagod!? Ha nem szeretsz mond azt, de ne csalj meg fűvel fával!!-kiabálok tovább.
-Ne idegesíts!-csapja le a poharat, és felpattan.
-Én? Nem veszed észre, hogy megint miattad veszekszünk?-kiáltok rá.
-Tudod mit? Fejezzük ezt be!-kiabál ő is.
-Mit?-kérdezem ijedten, és a hasamhoz kapok amiben rövid szerelmünk gyümölcse növekszik.
-Az egész kapcsolatunkat! Vége van! Nem bízol bennem, nem osztasz meg velem semmit, állandóan problémázol! Elegem van!-üvöltött rám.
-Harry kérlek ne!-sikítottam sírva mikor az egyik közös képünket a földhöz vágta. Utána egy vázát és mindent ami törhető.-Kérlek, fejezd be!-zokogtam mikor egy tányér a fejem mellett repült el.-Elég!-kiabáltam. Mint aki meg sem hallott elindult az emelet felé. Szaladtam utána és próbáltam megállítani, de csak odébb lökött. A szobánkba lépve, hasonló pusztítást végzett mint lent, aztán a szekrényt kinyitva kirángatta az összes ruhámat, és a sajátjait is.
-Fejezd be! Könyörgöm!-fogtam meg a karját. De ő kirántotta azt szorításomból, és ügyelve arra, hogy semmit amit tőlem kapott ne rakjon el, összepakolt. Zokogva figyeltem a tetteit. Mikor végzett bevágta a szekrény ajtót, és rám sem nézve elindult lefelé. Könyörögtem neki, de nem állt meg. Az előszobába, az utolsó közös képünket megfogta, és az ajtót kinyitva elhajította, aztán megfogta a kocsi kulcsát, és elindult kifelé. A lakás kulcsot nem vitte.
Szaladtam utána ahogy csak tudtam.
-Kérlek ne hagyj el! Beszéljük meg!-sírtam a kerten keresztül futva Harry után.
-Nem! Vége van! Ha van eszed, elfelejted, hogy létezem!-mondta aztán az autójába ülve elhajtott. Zokogva néztem utána, és elindultam vissza a házba de a mérhetetlen fájdalom úrrá lett rajtam, és a kert közepén összerogytam, és fájdalmasan sírtam. Megpróbáltam összeszedni magam, és elvánszorogtam az ajtóig, de amint bementem ismét sírni kezdtem.
-Miért?!-csaptam a falra erőtlenül.-Miért? Miért? Miért?-ismételgettem ezt az egyetlen szót. Nem törődve azzal, hogy az ajtó nyitva maradt beljebb mentem, és az sem érdekelt, hogy a szilánkok a talpamba fúródtak. A képek maradványait megtalálva letérdeltem és esetlenül, vérző kézzel, zokogva próbáltam összerakni a darabokat. Könnyeim áztatták a papírt, és nem láttam a fátylon át melyet képeztek.
Kétségbe esett próbálkozásomat, egy hang szakította meg, ami engem szólított. Harry! Felpattantam, és az ajtó felé indultam, láttam őt, ezért elindultam felé, és csak mentem amerre vitt. Követtem a hangját, a gyönyörű szemeit, míg valaki hátra nem rántott.
A kép szertefoszlott, és a rút igazság ismét mellbecsapott, magamra hagyott és én majdnem kisétáltam egy autó elé. Fogalmam sincs kirántott vissza, de ezzel nem is foglalkoztam, csak megöleltem a személyt és újra sírni kezdtem.
-Hey hey semmi baj!-mondta egy ismerős hang, mire még jobban sírtam.
-Majdnem megöltem!-zokogtam fel, ahogy tudatosult bennem, hogy a baba is veszélyben volt. Percekig álltunk még így, és az engem majdnem elütő autó sofőrje is odaszaldt.
-Ugye nem lett baja? Megpróbáltam megállni, de hirtelen jött!-szabadkozott.
-Nem, nincs baja!-mondta az engem ölelő férfi.
-Mégegyszer elnézést!-mondta a sofőr, aztán elment.
-Mi történt?-kérdezte halkan az életemet megmentő személy azaz Niall. Nem válaszoltam. Nem tudtam. Könnyeim hangtalanul folynak arcomon. Niall rájött, hogy valószínűleg nem fogok válaszolni, ezért csendesen elindultunk a házam felé.
Az ajtóhoz érve, újra rázni kezdett a fájdalmas zokogás.
Belépve Niall elkáromkodta magát, én pedig vissza térdeltem a padlóra, és próbáltam legalább egy képet összerakni, sikertelenül.
-Lou!-szólított meg Niall de én nem figyeltem, hanem tovább próbálkoztam. A kezemből újra kiserkent a vér, ahogy, újra meg újra próbáltam egy-egy darabot összeilleszteni.
Szó foszlányokat hallottam. Niall beszélt valakivel, ideges volt. De az ő hangja mellett Harry hangját hallottam a fejemben, ahogy újra és újra elmondja, hogy vége.
Nem érdemelted meg! Nézz magadra egy érzelmi roncs vagy!
-Elég!-kiáltottam sírva. Én ezt nem bírom. A saját belső hangom fog az őrületbe kergetni. De aztán elhallgatott és nem hallottam őt többé.
Harry szavai továbbra is visszhangzottak a fejemben.
A képet nem sikerült összerakni, és mindegyik darab könnyes, vagy éppen vér áztatta volt. Lépteket hallottam, de nem csak egy emberét, hanem többet.
-Hogy nézel ki?-kérdezte valaki, feltehetően, Niallt.
-Most ne ezzel foglakozz!-felelte ingerülten. Erre nem kapott választ, csak elindultak, mert egyre közelebb hallottam őket.
-Jézusom!-sikított fel Cheryl.
-Lányok, ti menjetek a kertbe, mindjárt jövünk mi is!-mondta nekik Liam, és a valószínűleg sokkolt lányok, kimentek.
-Gyere!-karolt át Louis hátulról, és felhúzott a földről. Kezdtem homályosan látni, és a hangok is tompultak.-Nem ájulhatsz el! Hallod!?-rázott meg a karjaiban.-Ne add fel!-folyt le egy könnycsepp az arcán.-Nem veszíthetlek el téged is, azt nem élném túl!-szorongatott. Kétségbe esett hangját hallva megpróbáltam ébren maradni. Felemelt, és elvitt az emeleti fürdőbe, elállította a vérzést, bekötötte a sebeket és közben én végig sírtam.
-Elmondod?-kérdezte, de én csak ráztam a fejem.
-Majd egyszer!-nyögtem ki nehezen. Aztán nem is figyelve elindultam lefelé. Útközben letöröltem a könnyeim. Kimentem a kertbe a lányokhoz.
-Jesszus csajszi! Mi történt?-záporoztak a kérdések Cheryl, Gemma, El és Stella szájából.
-Hosszú!-suttogtam.-Beszélj vele! De nekem ne mond el mit mond rendben?-fordultam Gemma felé. Együttérzően bólintott.-És az egyik kör szűkült, a másik pedig bővült!-mondtam rövid gondolkozás után, mikor a fiúk is kijöttek.
-Mi??-kérdezték egyszerre.
-Hát az "1D barátnők" köré szűkült!-mondtam, ezt még viszonylag érthetően, de sírva.-A várandósoké pedig bővült!-zokogtam fel.
-Picsába!-csapott egyet a falba Louis, a többiek pedig döbbenten néztek.
-És Harry?-kérdezte Niall.
-Fogalmam sincs!-szipogtam.
-Tudja?-bámult rám mindenki.
-Nem hagyta, hogy elmondjam!-hajtottam le a fejem.
-Megoldjuk! Majd mi segítünk!-mondta hosszú hallgatás után Lou.
-Köszönöm, hogy vagytok nekem!-mondtam, majd egy nagy ölelésbe tömörültünk.

Nos ez lenne az alternatív vége!
Ha így fejeztem volna be, a második évad is máshogy alakult volna, talán jobban menne talán nem, de eredetileg ezt szerettem volna.
Remélem tetszett az utolsó rész ami az Egyirányú Leszokás című könyvhöz tartozott!

×××All The Love×××