~Elouise szemszöge~

Védtelen vagyok, mindent tudnak rólam. A falaim leomlottak, és talán nem is akarom újra felépíteni. Nagyon fontos volt, hogy anyukámon kívül, senki ne tudjon semmit. Mert aki tudta, az elfordult tőlem. De Ők talán nem teszik majd ezt. Kétségtelen, hogy bízhatok bennük, hisz még mindig itt ülnek, és nem küldtek el, de ugyan akkor bennem van a félelem, hogy talán ez csak a pillanatnyi sokk miatt van így. Rém képek ugranak a fejembe. Újra élem a gyermekkorom megpróbáltatásait, a szenvedéseket, látom magam halottként. Látom, hogy hol tartanék, ha a fiúk nincsenek. Istenem ez szörnyű, tönkre tettem az anyám, és a saját életemet is. Borzasztó ember vagyok. Talán most az életüket is tönkre teszem? Lehet, hogy el kellene mennem?
-Nem tudom mit forgatsz abba a csinos kis buksidba, de gyorsan felejtsd el!-szólt rám Louis. Erre halványan elmosolyodtam. Ha tudná, hogy min gondolkoztam éppen, valószínűleg nagyon kiakadna.
-Nos, én most haza megyek azt hiszem.-mondtam halkan, és felálltam, felvettem a cipőmet és elindultam kifelé.
-Mi? Dehogy mész! Sötét van, és hideg. Nem mész haza, hanem itt alszol az egyik vendég szobában.-jelentette ki Liam.
-De nincs semmilyen cuccom. Se pizsi, se cigi, se fogkefe, semmi!-magyaráztam.
-Nem baj, Harry ad neked valami ruhát amiben alhatsz, fogkefe van.
-És a cigi?-kérdeztem.
-Hát tőlem tuti nem kapsz!-vonta meg a vállát és figyelmeztető pillantást vetett Louisra.
-Tőlem viszont kapsz, gyere!-fogta meg a kezem és húzni kezdett.
-Lou ne már!-kiált utána Liam.
-De már.-kiabált vissza, aztán a kezembe nyomta a cigis dobozt.-Ne szívd el mindet!-röhög.
-Nem fogom.-nevettem én is. Elindultam kifelé a teraszra, de ahogy kinyitottam az ajtót, csuktam is vissza.-Wiii, de hideg van, valaki nem ad egy kabátot?-próbálok kedvesen mosolyogni, de fáradt vagyok, és most meséltem el nekik az életem történetét, szóval igazán rá kéne gyújtanom.
-De tessék!-repül felém három kabát egyszerre.
-Gyökerek! Nem akartátok volna a kezembe adni?-kiabálok rájuk.
-Bocsi!-röhögtek ki. Harry oda jött, felszedte a kabátokat aztán egy negyediket adott rám. Mikor kimentem jött velem.
-Jól érezted magad, az este?-kérdezte édesen.
-Nagyon jól éreztem magam Harry, köszönöm, csodás volt!-mosolyogtam rá, és átöleltem, mivel még így, hogy magassarkú volt rajtam sem értem fel az arcáig.
-Tudod, a fiúkkal beszélgettünk és a managementtel együtt, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk szünetre, még nem.-mondta a szemembe nézve.
-Harry, kérlek ne szórakozz!-szóltam rá halkan.
-Nem vicceltem, a MITAM albumunkkal fogunk turnézni, két hónap múlva indulunk.-mondta teljesen komolyan. Elnyomtam a cigimet, levettem a kabátot, és a székre dobva beszaladtam.
-Ez igaz?-kérdezek rá a díszes társaság tagjaira.
-Micsoda?
-Hogy turnézni mentek! Igaz!?-kérdeztem már hangosabban.
-Figyelj, nem akartunk evvel felzaklatni, úgy terveztük, hogy elmegyünk és csak egy üzenetet hagyunk. Nem kellett volna megtudnod!-beszélt Louis én pedig döbbenten állok előtte.
-Csak úgy elmentetek volna??-néztem rá. Halkan beszéltem, de összetörve.-Azt ígérted, hogy sosem hagysz cserben, erre elmennél egy szó nélkül?-nézek fel rá, és lelkekben a felismerés maró érzése hasít: Megint szórakoztak velem. Hazudtak, átvertek. És most olyanokban csalódtam akiket szerettem, nagyon szerettem.-Itt hagytál volna minden szó nélkül? Csak úgy kisétáltál volna az életemből? Tudod de, mit teszel éppen? Saját magadnak mondasz ellent! Azt ígérted, hogy nem hagysz itt!!-kiabálok torkom szakadtából.
-Igen! Végig így akartam! Azt akartam, hogy észre sem vedd, hogy megint egyedül fogsz maradni!-kiabált Ő is.
-Szemét vagy Louis! Miért teszed ezt velem?-kiabáltam tovább, annak ellenére, hogy az előbb szörnyen bántó szavakat vágott hozzám.
-Hogy miért teszem? Azért mert, Te is tudod, hogy egyszer úgy is elmentünk volna, és akkor úgyis egyedül maradtál volna! Nem akartam nézni, ahogy párás szemmel számolod a napokat, aztán egyszer csak visszacsöppensz a szánalmas és unalmas életedbe!-kiabál tovább, én viszont a cipőmet levéve sétálok, felé.
-Hogy mered?!-kiabálok rá.-Hogy merészelsz elítélni! Semmivel nem vagy jobb nálam!
-De igenis jobb vagyok! Én nem voltam egy drogos senki!-kiabált velem, és itt szakadt el a cérnám. Azért, hogy megadjam neki a lehetőséget, még oda szóltam a fiúknak.
-Fogjatok le!-erre kinevetett.
-Most mi lesz? Megütsz?-röhögött rajtam, én pedig elrugaszkodtam, és teljes erővel ugrottam neki. Erre Ő meglepetten nézett, de mielőtt elérte volna, két erős kar ölelte át a derekam.
-Engedj el!-kiabálok, fogalmam sincs kivel.
-Nem, maradj nyugton kérlek!-mondja Harry.
-Nem Harry, átvert! Bíztam benne és elárult, most pedig ítélkezik, engedj el! A 155 centimmel nem hiszem, hogy túl nagy kert teszek majd benne.-ficánkoltam tovább.
-Nehogy elengedd!-kiabál rá Louis, mire Harry meglepetten enged a szorításából, és ezt kihasználva újból neki ugrug annak az idióta gyökérnek.
-Elouise!-kiabál Harry, de nem állok meg. Ekkor valaki leönt egy pohár hideg vízzel.

A szemeim kipattannak, körül nézek, és látom, hogy még mindig a fiúk kanapéján fekszem, csupa víz vagyok, és a fiúk aggódva bámulnak.
-Úristen!-zokogok fel. Csak álom volt, annyira valóságos volt, és mégis csak egy álom.
-Shhh, semmi baj. Itt vagyunk. Nincs baj!-ölel át Louis én pedig a vállába temetem a fejem és tovább sírok.
-Ne hagyjatok itt! Szóljatok mielőtt elmentek!-öleletem őt szorosan.
-Csak álmodtad, nem hagyunk itt!-ölelnek meg a többiek is.
-Elmeséled?-kérdezte Niall kedvesen. Csak bólintottam, és elmeséltem mindent, töviről hegyire.

×××

-És ekkor felébredtem.-értem a történet végére.
-Nos, tényleg tervben van a turné, de még nem beszéltünk a managementtel, és szeretnénk inkább később tartani a szünetet.-mosolyog rám Harry.
-Értem, ennek nagyon örülök!-mosolyogtam Én is.-Nagyon jól éreztem magam az este, köszönöm, de azt hiszem tényleg jobb lesz, ha most haza megyek.-nézek a fiúkra.
-De már nagyon késő van, nem mehetsz egyedül!-mondják.
-Majd Én elviszem!-ajánlkozik Harry.
-Jó, de siess vissza! Jó éjszakát Elouise!-szólnak Harryhez és hozzám.
-Jó éjt fiúk!-mosolyogtam rájuk, majd mindenkit megölelve, hagytam el a lakást Harryvel a nyomomban. Az úton nem sok szó esett köztünk, sőt szinte egyáltalán nem beszéltünk, amikir oda értünk a házam elé, megálltunk a kapuban és Harryre néztem.
-Nagyon jól éreztem magam! Köszönök mindent!-mosolyogtam rá, és megöleltem, mert azért magasabb nem lettem. Mikor elhúzódtam kisfiús vigyorral nézett.
-Puszit nem kapok?-kérdezte.
-Nem, nem érlek fel!-nevetek rajta.
-Ezen könnyen segíthetünk!-mosolyog rám, és felemel, mahd ajkait az enyémek ellen nyomja. A szemem lecsukódik, és vissza csókolom. Olyan jó érzés. Hihetetlenül aranyos. Azt hiszem nagyon szeretem.