„A házasságon kívüli együttlét bűnös és az istenek szándéka ellen való cselekedet."

A nap-negyedben egyre nőtt a szürkület, az itt-ott elszórt fáklyákkal gyéren közvilágított utcákon egy királykék köpenybe burkolózó, kecses női sziluett haladt. A Naptemplom előtti tér és az épület maga, mely felé tartott, az aranyozott tűztartókban égő szapora lángoknak köszönhetően már jobban ki volt világítva. Írisz a térről induló mellékutcába fordult, majd a Naptemplom mögötti raktárként és irattárként használt, homokkőfalú melléképületnél állapodott meg. Elővette az erős bronzzárhoz tartozó kulcsot, mellyel csak a főbb papi személyek rendelkeztek, s benyitott a papirusz és pergamenillatú térbe.

Odabent sűrű sötétség uralkodott. Varázserő híján a bejárat melletti asztalon kitapogatott egy háromágú gyertyatartót, majd azt a bejárat két oldalán elhelyezett tűztartó lángjába lógatta, végül bezárta maga mögött az ajtót és kulcscsomóját kiálló szögre akasztotta. A gyertyákat maga előtt tartva indult az épületben sorakozó hosszú polcsorok irányába. Az imbolygó lángok fénye kísértetiesen vetült az irathalmazok és szertartási kellékek, köztük serlegek, gyertyatartók, istenszobrocskák és palástok végeláthatatlan soraira.

Néhány percnyi kutatás után meg is találta a keresett dokumentumot, mely hengerré tekerve hevert egy lapos dobozban. A kecskebőrből készült pergamen a gyakrabban használt papirusznál valamivel szívósabb volt és nehezebben szakadt. Írisz kivette, majd az egyik közeli írósasztalhoz vitte.

Meggyújtott még pár gyertyát a közelben, majd valamivel elfogadhatóbb látási viszonyokban kitekerve az asztalra helyezte azt. Megragadott egy strucctollat, s mártotta is volna az asztalra készített tintásüvegbe, hogy az irat kiemelt helyén átírja fivére nevét Adoméra, amikor... Jobban megszemlélve a szöveget valami felettébb érdekeset vett észre. Felsóhajtva ejtette vissza a tollat a tintába, s távolodott el jobban a pergamentől, hogy egészében is megszemlélje.

Akkor visszaemlékezett. Amikor néhány hónapja egy rövid szertartás keretében, a királynő, Bászthotep, Horumesz és az ő jelenlétében Sitara és Mahado aláírták az eljegyzési nyilatkozatot, azt nem papi személyekként tették. Sitara még nem volt papnő, és ezt a rangot odahamisítani nem tűnt az istenek szerint helyes cselekedetnek.

Mivel valamilyen titulust mégis csak illett odabiggyeszteni nevük mögé, legalábbis Bászthotep kicsit sem szerette volna, ha eljegyzésük egy egyszerű polgári eljegyzéshez válik hasonlatossá, így Sitara teljes neve mögé a hercegnő megnevezés került. Emlékezett, hogy Bászthotep ellenben ragaszkodott volna Mahado főpapi címéhez, ám Sitara közbekotyogott, hogy nem igazság, hogy neki két rangját is odaírják, neki pedig csak egyet, ezért Mahado kedvességből, teljes neve után egyedül tábornoki címét biggyesztette oda.

Ugyan mindkét eljegyzett neve és titulusa alatt kihagytak még egy sort, hogy majd, ha Sitarát felavatják, odaírják mindkét oldalra a főpapi, illetve főpapnői címet, ám egy üres sor jelenleg nem változtatott az istenek számára tett eskün, amely Sitara Menheperré hercegnő és Mahado Szekhemré tábornok között köttetett. Tekintve pedig, hogy eme státuszukat az érintettek még mindig birtokolták, így tulajdonképpen eljegyzésük sem sérült az új főpap kinevezésével.

Ha főpap lett volna Mahado megnevezése, s Írisz átírja a nevét, az sem lett volna éppen szabályos változtatás, ám valami, amivel Bászthotep és Adom sem ellenkeztek volna.

Viszont így, hogy Sitara nem egy főpap személyéhez, hanem egy tábornokhoz, a tábornokhoz lett eljegyezve... Ez sok mindent megváltoztat. Igaz, Bászthotep bizonyára, ahogy tudomást szerez róla, kezdeményezi a korábbi frigy felbontását, azonban... Ha előbb a fivérének számol be róla, akkor akár...

De szeretne ezzel egyáltalán kezdeni valamit a fivére? Nem neki is az lenne a reakciója, hogy akkor bontsák fel azt az esküt? Mivel olyan haragtartó volt vele a korábbi szertartáson, azt sem volt alkalma megkérdezni tőle, hogy miként érinti a Sitarával való eljegyzésének esedékes megszakítása.

Írisz hosszasan gondolkodott a dolgon, de minél tovább rágódott rajta, annál idegesebb lett. Ha felkeresi a fivérét újabb vitát kockáztat meg, ráadásul lehetséges, hogy fivére éppen azon akad ki, hogy miért próbálja még mindig ezt a kéretlen frigyet lenyomni a torkán, ha már végre megszabadult a papság terhétől. Lehet, hogy megkedvelte a hercegnőt, de talán nem ennyire, hogy kötelességén kívül is el akarja venni.

És ha Sitarával beszélne előbb? Egyrészt, ha kiderül, hogy nem hozzá ment először, Mahado megint csak megharagszik, éppúgy Bászthotep és a királynő, amiért a hátuk mögött intézkedik. Ha pedig Sitara ezek után, valami csodával határos módon, ragaszkodna a korábbi eljegyzéséhez, és ez a fivérét érintené rosszul...

A főpapnő nem tudta megakadályozni, hogy minden lehetséges kimenetelt átgondolva végül mindig oda lyukadjon ki, hogy a fivére újfent megharagszik rá. Talán ennyire elrontott mindent? Végleg tönkretette a kettejük közötti bizalmat csak, mert nem kérte elég határozottan a királynőt, hogy ossza meg titkait a tábornokkal?

Vagy egy órát ücsöröghetett a gyertyafényes, papiruszszagú félhomályban, a pergamen felé hajolva, fejét az asztalra tett könyökével megtámasztva, amikor eszébe jutott, hogy elígérkezett a Szekhemré házba vacsorára, s már talán késésben van.

Összetekerte az iratot, majd gondolt egyet, és eredeti helye helyett inkább egy másik polc egy testes könyve mögé rejtette. Ha nem találják meg, nem is próbálhatják átírni a nevet, és így időt nyer a gondolkodásra. Utána eszébe jutott, hogy a végén még új iratot írnak, miközben fogalmuk sincs arról, hogy Sitara és Mahado eljegyzése utóbbi lemondásával semmit sem változott. Fogta, és kitúrta a pergament rögtönzött rejtekhelyéről, s eldöntötte, inkább hazaviszi. Nagynénje, Iréne régen főpapnő volt, talán vele megbeszélheti a dolgot, hogy neki mi a véleménye.

Végül is, bár a nevek és címek nem változtak, mégis csak az istenek színe előtt, a Hold és a Nap egyesülésének célzatával született az eljegyzés. Talán ez felülír mindent, a szöveget is, s mégis csak az marad, hogy ha fivére már nem kívánja a Napot szolgálni, akkor nem érvényes az eskü. Másrészről, mind Mahado, mind Sitara erősen hisznek a Nap-, illetve Holdistennőkben – istennőkben, hiszen legutóbb már Mahado is Néith nevét emlegette. Ezt tekintve talán nem is kell papi személyeknek lenniük, hogy a Hold és a Nap egyesülését megtestesítsék. És akkor megint felmerül a kérdés, hogy akarják-e ők ezt egyáltalán...

Írisz gondolataiba merülve oltotta ki egy lapos végű fémrúddal a korábban meggyújtott gyertyákat, majd az utolsóval is végezve indult elmerengve a kijárat felé. Az ajtó azonban váratlanul kitárult, s ő egy azon hevesen belépő alakba ütközött. A főpapi palást hímzett selymének tapintásáról, s jellegzetes, cédrus és szantálfa illatú kölnijéről azonnal felismerte a nem várt jövevényt. Szíve hevesebben vert, bizonytalanul hátrált pár lépést és a pergament sebesen a háta mögé rejtette. A férfi egy intéssel meggyújtotta a közelben lévő összes gyertyát, így mindkettőjük alakjára fény vetült.

Adom Ausar Akhenamon felvont szemöldökkel meredt paptársára, a szemét körbe ölelő sötét festék a reszkető gyertyafényben még ijesztőbben hatott.

– Mit keresel itt ilyenkor?! – vonta kérdőre a nőt. – Már azt hittem, betörtek!

– Pont azt, kerestem valamit! – talált hangjára Írisz. – Te mit keresel ilyen későn a környéken?

– Épp hazafelé indultam!

– Ilyenkor?

– Valaki nem elsiet a templomból, hanem elvégzi a teendőit – húzta fel sasorrát lekezelően Adom. – Én és Latif alkonyatkor megszentelt szobraiknál elmondunk egy imát Amon-Rének és minden gyermekének, ezt te is tudhatnád!

– Valóban... teljesen kiment a fejemből – kapott szabad kezével fejéhez Írisz, s zavartan mosolyogva próbált úgy kioldalazni Adom mellett, hogy hátát, s az a mögé rejtett iratot végig kitakarja előle.

– Mit kerestél? – kérdezte az új főpap, aki átlátott mesterkedésén, s egyúttal el is állta előle az utat. Írisz varázsenergia híján térugrani sem tudott, így kelletlenül visszahátrált a helyiségbe. Mondjuk, ellökhette volna Adomot az útból, aki bár magasabb volt nála, vele ellentétben harci kiképzés igazán soha nem kapott, de akkor még jobban gyanúba keverte volna magát, s a férfi varázserejével teszi harcképtelenné.

– Semmi érdekeset – füllentett a mágusnő, s tovább hátrálva igyekezett arra késztetni a férfit, hogy lépjen végre el az ajtóból. Adom ellenben már egy ideje a papnő háta mögé tartott kezét szemlélte, s próbálta kitalálni, mi van benne.

– Csak nem el akarsz lopni valamit? – kérdezte baljósan, s egyben behúzta, majd kulcsra zárta maga mögött az ajtót, a kulcsot pedig lilával hímzett palástja mély zsebébe ejtette. Írisz az ajtó mellé egy szögre akasztott saját kulcscsomójára pillantott, ám Adom ekkor azt is eltette. – Ennek az épületnek ez az egyetlen bejárata, úgyhogy csak rajtam keresztül jutsz ki innen!

Írisz utolsó mentsvárként tekintett a magasan húzódó ablakokra, de azokat még ha a szélső polcokat megmászva el is éri, a sárgára festett üveget is ki kellene törnie, majd a keskeny, direkt rablók miatt szűkre hagyott résen átpréselnie magát. Ez Adomnak is feltűnt, aki felé közelítve gúnyosan prüszkölt egyet.

– Az egy dolog, hogy a fivéred, alkalmatlanságából kifolyólag, hátat fordít a papságnak, de hogy te ne tisztelj semmit, ami a hitünkkel kapcsolatos... Ez nekem is új, Írisz. Talán kezdjek el új főpapnőben gondolkodni?

– Nem terveztem lemondani, Adom!

– Márpedig, ha lopáson kaplak, nem lesz más választásod! Itt minden a Naptemplomhoz tartozik, ha bármit elviszel, törvényt szegsz vele!

– Nem akartam lopni – vágta rá végül a varázslónő, ám kezdett rájönni, hogy a szabályok fényében tulajdonképpen azt tervezte. Még egy dolog, amivel kapcsolatban a fivére csalódott volna benne.

– Akkor mi van a kezedben? – faggatta tovább Adom, s a nő karja felé kapott. Írisz fürgén odébb ugrott, de egyensúlya megtartásához kénytelen volt mindkét kezét enyhén oldalra nyújtani, így kollégája meglátta az iratot. – Egy pergamen? – döbbent meg. – Bevallom, azt feltételeztem, hogy pár épp nem használt aranytárgyat készülsz hazavinni.

– Nem vagyok kapzsi, sem tolvaj, Adom, és hidegen hagy a vagyon! Kamilah-nak, Kesinek és nekem épp elég berendezési tárgyunk van otthon! És ha nem így lenne, akkor sem süllyednék olyan mélyre, hogy poharakat meg gyertyatartót lopjak a templomtól. Tényleg ilyen szemérmetlen cédának nézel?

– Nos, ezt a kifejezést sokkal inkább a könnyűéletű nőszemélyekre, mintsem tolvajokra értik. Csak nem mar a bűntudat, hogy e módon célzol magadra? – Írisz kellemetlenül harapta be az ajkait. Már csak az hiányzott, hogy a pergamen mellett Adom délutáni kalandjáról is tudomást szerezzen. Éppen ő... – A házasságon kívüli együttlét bűnös és az istenek szándéka ellen való cselekedet. Főpapnőként illene jó példát mutatnod a híveknek, nem pedig paráználkodnod és az irattárból lopnod éjnek évadján!

– Nincs még olyan késő, nem készültem lopni, és semmi közöd a magánéletemhez, Adom, amiről mellesleg semmit sem tudhatsz!

– Annyit tudok, hogy ha tiszta lennél a bűnöktől, nem rejtegetnéd így sem a magánéleted, sem azt az iratot!

Írisz idegesen nézett farkasszemet a főpappal, aki nem úgy tűnt, mintha nagyon sietne valahova. Nem, Adom igazán élvezte, hogy így sarokba szoríthatta. Mély sóhajjal nézett végül a férfi szigorú, öntelt tekintetébe.

– Mit akarsz, Adom?

– Az igazat! Mi áll abban az iratban és miért akarod elvinni?

– Azt... nem mondhatom el.

– Ugyan miért nem? Már én is főpap vagyok, az összes itteni dokumentumot felhatalmazásom van ismerni.

– Kérlek... – fogta most könyörgőre Írisz. – Muszáj lenne valaki véleményét kikérnem erről, utána rögtön visszahozom, esküszöm!

– Ne esküdözz hamisan, főleg ne az istenek háza mögött! Egyébként meg, a szent iratok nem tartoznak civilekre, bárkinek mutatnád meg, ugyanúgy szabályt sértenél vele!

– És ha az előző főpapnőnek mutatnám meg?

– Irénének, a nagynénédnek? Ugyan mi lehet olyan fontos, hogy ő érthet hozzá, de én nem?

– Nem arról van szó, hogy nem értenél...

– Akkor? Ha tanács kell, mutasd meg nekem!

– Nem lehet!

– Miért nem?

– Mert... részben téged is érint!

– Most már ideadod! – döntötte el megkeményedő tekintettel Adom, és újból a pergamen után kapott. Írisz tudta, hogy némi huzavona utána egyszer majd megszerzi azt, így hirtelen ötlettő vezérelve a legközelebbi gyertyát vette szemügyre. – Eszedbe ne jusson! – förmedt rá a főpap, de Írisz kikapta a gyertyát a tartóból, s már emelte is volna a pergamen széléhez, ha a férfi nem veti be varázserejét, hogy kirántsa a kezéből. A főpap szigorú tekintettel ragadta meg a kezébe repülő gyertyát, majd hajította el miután egy gondolattal kioltotta, ám akkor a főpapnő egy újabb gyertya után kapott, amit Adom még a nő kezében oltott ki.

Írisz végül felkapott egy apró olajmécsest, majd a polcok közé rohant vele, s a labirintusszerű állványok között elrejtőzve gyújtotta meg végül az irat szélét. Időbe telt, míg a különféle vegyületekkel kezelt, kifakított bőr tűzre kapott a gyenge lángtól, ám utána égett rendesen. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta volna el a száját, amikor eszébe jutott, hogy ha megsemmisül, Mahado és Sitara már semmire sem hivatkozhatnak majd, ha frigyüket inkább megtartanák. Sebesen próbálta eloltani a pergamen szélét rágó lángokat, ereje híján kezét használva, ám a tűz a vártnál nagyobb fájdalommal égette a bőrét. Végül egy hirtelen felbukkanó főpapi palást zökkentette ki dilemmájából.

Fekete berakásos gyűrűkkel díszített hosszú ujjak kapták ki kezéből a pergament, amin egy gyors varázslat hatására azonnal kialudtak a lángok. Az alsó szélén kissé megpörkölődött iratot Adom kisajátítva tekerte ki. A polcok közötti, csupán Írisz mécsesével megvilágított, árnyas félhomályban szinte semmit sem látott, így a számos gyertyával körberakott íróasztalhoz sétált vele, s ott a fényben vette jobban szemügyre. Mire a főpapnő utolérte, majd a mécsestől megszabadulva bal tenyerének és ujjainak égett részét kezdte elfojtott nyögések közepette dörzsölgetni, paptársa már bőven beleolvasott a dokumentumba.

– Végül rájöttél, hogy mekkora bűnt követsz el egy szent irat felgyújtásával – tekintett ki Adom megrovón a hieroglifák közül.

– Ostobaság volt, ez belátom. Végül is, ha nem az lenne, már felgyújtottam volna, mielőtt megérkeztél.

– De azt sem akartad, hogy én megtudjam, mi áll benne – folytatta Adom a szöveget bújva, annak egy részén hosszasan elidőzve. – S már azt is tudom, miért... A fivéred nem kívánta papként szolgálni tovább isteneinket, de azért a hercegnőt még megtartaná magának, nem igaz? – nézett gúnyosan az égési sérüléseit szorító papnőre. – Nem semmi, azt meg kell hagyni, téged küld ide maga helyett lopni!

– Nem, félreérted! Neki fogalma sincs erről!

– Akkor a hercegnő? Beleszeretett idő közben...

– Nem, ő sem kért semmire.

– Akkor nem értem? Miért akartad elvinni?

– Bászthotep megkért, hogy írjam át a régi főpap nevét az újra – magyarázta végül Írisz.

– Vagyis az enyémre – húzta ki magát büszkén Adom. – De az irat pontos tartalmát látva felmerült benned, hogy talán mégsem sérült a hercegnő és Szekhemré jegyessége utóbbi lemondásával, mivel a szövegben nem szerepel főpapi rangja.

– Sitara akkor még nem volt főpapnő, így az ő papi rangját sem írtuk bele.

– De kihagytátok neki a helyet – állapította meg a mágus –, viszont helytől függetlenül az eljegyzés hercegnő és tábornok között született. De akkor miért nem csak a teljes nevüket írtátok?

– Bászthotep nem szerette volna, hogy az irat középszerűnek tűnjön.

– Végül is érthető – morfondírozott a főpap. – Szóval most itt van egy eljegyzés, ami még talán érvényes, mert a nevek és címek nem változtak, viszont az esküt ettől függetlenül legfontosabb vallási hagyományunk, a Nap és a Hold egyesülése nevében tették. Így nem tudtad eldönteni, hogy fivéred nevének az enyémre történő önkényes átírásával megszegnéd-e az isteni törvényt vagy követnéd azt? – Írisz nem tudta, hogy reagáljon, végül tétován biccentett. – És tudatlanságod annyira kétségbe ejtett, hogy máris szaladtál volna a nénikédhez tanácsot kérni?

– Nos...

A főpap és a főpapnő rivális ragadozók módjára fürkészték egymást a gyertyaláng remegő fényében.

– Nem – legyintett végül megsemmisítően Adom. – Ha annyira szeretted volna odaírni az én nevemet, akkor miért nem tőlem, a másik főpaptól kértél tanácsot? Sőt, eltitkoltad volna előlem az irat tartalmát! Te igenis szeretnéd, ha ez az eljegyzés így maradna! Sőt, ha ez az irat követelése biztosítékaként a fivéred kezébe kerülne!

...

Vélemények? Sokat jelentene, ha leírnátok a gondolataitokat a részről, illetve az előzőekről is. Ezeket látva tudok fejlődni és fejleszteni a sztorit ;)