„Érezned kell a földet, a világot, ami körülvesz! S minden érzelem, ami benned kavarog... amíg átéled azt anélkül, hogy elvesznél benne, a segítségedre van! Szenvedély, de nem szenvedés! Érezd, de ne ereszd el a valóságot! Használd az érzelmeidet és érzékeidet, hogy összekapcsolódj a saját valóságoddal!"

Sitara röviden összefoglalt mindent, amit Zunától hallott a Mehit és Mefnet lányáról, a Névtelen Tűzistennőről, aki állítólag a fekete oroszlánokat is különleges képességgel áldotta meg. Utána gyorsan beszámolt azokról a mással nehezen megmagyarázható változásokról is, amik vele történtek az elmúlt napokban. Ekon, Ekene és Khari érdeklődve hallgatták a hercegnő beszámolóját, majd kis időre magukba fordulva morfondíroztak a dolgon. Ám arckifejezésük alapján koránt sem tűnt úgy, mint akit nagyon meglepett a dolog.

– A családunk mindig is hitt Mehitben, a telihold teljességét megszemélyesítő oroszlánistennőben – szólt végül Ekene. – Az egyiptomiak által imádott istenek délen is ismertek.

– Ám akit még nála is jobban tisztelünk, az Mefnet, a fekete párducistennő, akinek hatalma van a Sors felett! – tette hozzá Ekon.

– Ezért is lett az egyiptomi családnevünk Merenmefnet, amikor Thébába jöttünk szerencsét próbálni – magyarázta Khari.

– Ti ketten, kandúrok, valóban csak a szerencséteket próbálgatjátok – szúrta le őket Ekene –, de én azért jöttem, hogy a Rendet szolgáljam!

– Értem, értem – bólogatott Tara hevesen, miközben az is eszébe jutott, hogy az oroszlántestvérek korábban is előszeretettel használták Mefnet vagy Mehit nevét egy-egy indulatosabb felszólalásuknál. – Akkor a Névtelen legendáját is ismeritek? És a fekete oroszlánok állítólagos képességét?

– Hallottunk róluk – bólintott Ekene.

– De fogalmunk sem volt, hogy mennyire valóságosak – közölte Khari.

– Én azért mindig is tudtam, hogy az uralkodóház tagjai igencsak tüzes kis cicuskák – vigyorgott Ekon.

– Rendben – csapta össze a tenyereit Tara. – Most, hogy ezt tisztáztuk... már csak azt kéne kitalálni, hogyan hívjam elő a Névtelen hatalmát!

– Ezt mi nem tudhatjuk – felelte komolyan Ekene. – Másrészről... biztos vagy benne, hogy jó ötlet ez? A tűz ereje veszélyes hatalom, csak ha a nem varázslattal gyújtott tüzek pusztító erejét tekintjük is! Alaposabban át kéne ezt gondolnod, mielőtt elhamarkodottan cselekszel!

– Ch, mintha csak a máguskámat... azaz a tábornokot hallanám! – bosszankodott Sitara. – Csak emlékeztetnélek, hogy ő sajnálatos módon megbukott abban, hogy megvédjen, szóval kénytelen vagyok magamat megmenteni!

– Ez igaz – értette egyet Ekon, majd ő is komolyabb hangszínre váltott. – Viszont a nővéremnek igaza van, át kell ezt gondolni! Egy mondhatni zárt alagútrendszerben vagyunk a föld alatt. Ha hatalmas tüzet okozol, ami gyorsan terjed, lehet, hogy saját magunkat ejted csapdába, és mind itt pusztulunk!

– Vagy az is a képességed része, hogy meg tudod fékezni a tüzet? – érdeklődte Khari.

– Fogalmam sincs! – vágta rá Sitara, s egyre idegesebb lett, ahogy kezdte felfogni a rendtag és a kereskedő szavai mögött rejlő ésszerűséget. – Eddig csupán kétszer használtam, és akkor is csak felforrósítani tudtam dolgokat!

– De hiszen ez pont megfelelő! – vágta rá lelkesen Ekon.

– Mire célzol? – vonta fel a szemöldökét Ekene, s Tara és Khari is kíváncsi tekintettel fürkészték.

– Hercegnő – fordult a lány felé a kereskedő. – Mióta terítéken van ez a képesség, gondolkodtam azon, miképpen lehetne az előnyünkre fordítani!

– Alig pár perce tudtuk meg! – méltatlankodott Khari.

– Gyorsan vág az eszem! – dicsekedett Ekon, majd komolyabb hangon folytatta. – Futó tűzvésszel és lángörvénnyel amúgy sem sokra mennénk, csak nehezítene a helyzetünkön, főként, ha felhívná a többi kék figyelmét...

– Nyögd már ki, te kandúrféle! – sziszegte az oroszlánlány türelmetlenül.

– Elég, ha a megfelelő pontokon megolvasztod a rácsokat annyira, hogy ki tudjuk lökni őket a helyükről. Úgy számolok, hogy... igen! – Ekon felemelkedett, és kezeivel kezdte mutogatni a dolgot a hercegnőnek a két cellát elválasztó rácsos falon. – Három függőleges rudat kiszedve a négy résnyi helyen mind átférünk, hisz macskaként mozgunk, de legyen négy rúd, biztos, ami biztos! Plusz a hozzájuk tartozó vízszintes rácsok, mondjuk vállmagasságban, vagy, ahogy neked kényelmes...

– Eddig érthető, hogy hol kéne megolvasztani... – dolgozta fel magában a javaslatot Sitara. – De fogalmam sincs, hogy így parancsszóra működni fog-e az erőm!

– Másrészről, mit érünk azzal, bátyám – csatlakozott be Khari –, hogy ha a két cella közötti rácsot szünteti meg? Ugyanúgy be leszünk zárva, csak így akár átjárhatunk egymáshoz...

– Ekon! – sziszegte Ekene, s máris lendült volna a pofon, ám ezúttal a férfi elkapta a karját a levegőben. A nő kissé meg is lepődött, hogy sikerült neki. Ezek szerint korábban csak hagyta megütni magát.

– Ezt húgom, most nem érdemeltem volna! – szólt testvérére olyan komolysággal az oroszlán, hogy Ekene máris meglepetten eresztette le karját. – Ezúttal nem a pajzánságon járt az eszem!

– Hanem? – vigyorgott Khari.

– Ha jobban megfigyeltétek volna az őröket, észrevettétek volna, hogy egyiküknél sincsenek kulcsok, se itt a közelben bárhol felakasztva. Ezeket a cellákat vagy varázslattal lehet kinyitni, mint ahogy a minket idehozók is tették, vagy, felteszem, valahogy a lila energiának a használatával!

– Technológiával! – szúrta közbe Khari.

– Mivel? – döbbent meg Sitara.

– A kékek így nevezik az általuk használt sajátos szerkezetek működését. Tudomány meg a lila energia kell hozzá.

– Értem – sóhajtott a hercegnő. – Vagyis egyáltalán nem értem, de az világos, hogy ezek szerint, ha ki is jutnék, nem tudnék tőlük semmilyen kulcsot elszedni, hogy titeket is kiszabadítsalak! Először átjöttök hozzám, majd utána együtt kijutunk innen! – értette meg Ekon álláspontját, s elismerően bólintott az oroszlán felé.

– Hogy te milyen nagy megfigyelő vagy, bátyám! – gúnyolódott Ekene, bár az ő hangjában is elismerés bujkált.

– Aki ennyit fürkészi a standja előtt elhaladó a nőket, akaratlanul is szert tesz némi alapvető megfigyelő képességre – felelte Ekon pimaszul, majd ráadásnak hozzátette. – De egyébként, ha nem is lennének az őrök, akkor is feltűnhetett volna nektek, hogy a cellaajtókon nincs kulcslyuk, s amikor pedig ránk zárultak, egy pillanatra lilás izzás futott körbe a rácsokon!

– Köszönjük a kritizálást! – fújtatta a hercegnő kicsit sértetten. – Tudod, talán minket túlságosan is lefoglalt a harag és rettegés, amikor ez történt!

– Ne hagyd, hogy az efféle érzelmek elhomályosítsák az elméd! – tanácsolta Ekon, s Tara egyre inkább úgy érezte, kezdi megismerni a férfi egy máik oldalát is. Mert egyértelműen több van benne, mint amit az oroszlán lánya egy szoknyapecér kereskedőtől várna. Ettől függetlenül...

– Pontosan úgy beszélsz, mint a mágusk... mint a tábornok tenné! – szembesítette a férfit. – Mint az előbb Ekene is!

– Szerintem sokkal inkább úgy beszélek, ahogyan azt Ekon Merenmefnet tenné! – kérte ki magának kevélyen a kereskedő.

– Nem lehet, hercegnő – fordult a lányhoz Ekene –, hogy csupán annyira hiányzik neked a tábornok, hogy már minden komolyabb megnyilvánulásunkban őt hallod?

– Hát... – tanakodott szomorúan Sitara, majd lemondó sóhajjal folytatta –, lehet. Talán így van...

– Jó, jó, a tábornok kimúlt, nagyon szívszorító, de foglalkozhatnánk végre azokkal, akik élnek?! Vagyis velünk?! – tette fel a kérdést türelmetlenül Khari, mialatt elviselte Ekene jól irányzott tasliját. – Ha nem igyekszünk, talán mi is követhetjük nemsokára!

– Elég bunkó vagy, de igazad van – sóhajtott Sitara. – Ő sem szeretné, ha tovább tétlenkednénk!

– Nos, akkor, tűzhercegnő... – hátrált Ekon néhány lépést a rácsoktól, s testvéreit is terelte magával –, átadjuk a terepet!

Sitara erősen törte a fejét, hogy mégis hogyan kezdjen hozzá a rácsok megolvasztásához. Végül tenyerét a fémnek vetette, majd minden elképzelhető módon koncentrált, tűzre gondolt, lángokra és parázsra, de semmi sem változott. Egyre erősebben nyomta kezeit a fekete fém rudaknak, ám még némi melegedést, vagy akár langyosodást sem érzett, sistergés és gőz pedig végképp nem mutatkozott. Megmarkolta a rácsokat, de ez sem segített. Egyre idegesebbé vált, dühösen fújtatva vette a levegőt. Talán ezt a tüzes dolgot mégsem neki találták ki!

„Csak mert lehetőségedben áll megtenni valamit, nem biztos, hogy valaha megteszed majd." – visszhangoztak fejében Zuna rejtelmes szavai. „A Névtelen Tűzistennő örökségét csak az arra méltóak képesek meglátni és segítségül hívni!"

Talán én nem vagyok méltó rá?! – bosszankodott a hercegnő. Akkor mégis hogy a fenébe tudtam cseréppé égetni a talajt?! Ez így nem igazságos, hogy akaratlanul sikerült, most meg, amikor kellene, cserben hagy az erőm! Macskaszarba!

– Hé! – zökkentette ki a mérgelődésből Ekon határozott hangja. – Tarts szünetet, felség! – javasolta a férfi, s közelebb lépett. – Ha így folytatod, még a végén kipukkadsz!

– Neked így könnyű, hogy nem rajtad múlik minden! – morogta a hercegnő. –

– Dühöngéssel nem mész semmire – csatlakozott Ekene is. – Sokszor hallottam, amikor a tábornok magyarázza a mágusoknak, hogy az eredményes és megfelelően irányított varázslathoz tiszta elme és önuralom szükséges!

– Hm! Hát akkor talán próbáljátok meg ti ketten, oroszlánkáim! – gúnyolódott a hercegnő. – Mert a fejem majd szétszakad, az önuralom pedig sohasem volt az erősségem!

– Én úgy tudtam, a varázsláshoz sokkal inkább szenvedély kell – jegyezte meg Khari. – Úgy, mint az oroszlánerőnk használatához. Érzelmek nélkül nem lehet harcolni, akkor nincs, ami hajtson!

– Látjátok! Vele most sokkal inkább egyetértek! – bizonygatta Sitara.

– Nem érzelemmentesség, hanem az érzelmek irányítása – magyarázta Ekene. – Nia is hányszor mondta már nekünk! Ne téged uraljanak az érzelmeid, hanem te urald az érzelmeidet!

– Nos, amikor beszédet tartott, akkor én általában Nalát bámultam – vallotta be Khari vigyorogva. Elhajolt nővére taslija elől, de akkor a nő a másik oldalról pofozta meg. – Valld be, hogy élvezed, ha bármi indoknál fogva megüthetsz minket! – mordult rá Khari.

– Bevallom – mosolyodott el Ekene. Ezt végül még Ekon is megvigyorogta, s Sitara kicsit megkönnyebbülve nevette el magát.

– Én nem tudom, hogyan működik a mágusok által használt külső mágia – mondta Ekon, ahogy egész közel lépett az őt és Tarát elválasztó rácsokhoz, s barna tekintetét a lányéba fúrta –, de úgy hiszem, hasonló lehet a miénkhez. Amikor átváltozunk, vagy amikor a föld érintését használjuk... gondolj arra, az hogyan működik! Érezned kell a benned rejlő erőt, az oroszlánt! Érezned kell a földet, a világot, ami körülvesz! S minden érzelem, ami benned kavarog... amíg átéled azt anélkül, hogy elvesznél benne, a segítségedre van! Szenvedély, de nem szenvedés! Érezd, de ne ereszd el a valóságot! Használd az érzelmeidet és érzékeidet, hogy összekapcsolódj a saját valóságoddal! Képzeld el, hogy megtörténik... hogy már meg is történt!

Sitarát mélyen érintette a bölcs beszéd, s ennek hatására el is gondolkodott. Emlékeztette azokra a szavakra, melyeket még édesanyjától, Hatsepszuttól hallott, amikor a föld érintését tanította neki, vagy azt, hogy hogyan uralja az átváltozást.

– Oh, Ekon, hogy te mekkora költő vagy! – cukkolta az öccse, ami végül kiragadta őket a merengésből.

– Sok lányt nem a pénz és vonzó külső csábít, hanem a szép, s egyben bölcs szavak! – okította öccsét Ekon. – De nyugodj meg – nézett újból a hercegnőre –, téged, felség, most nem elcsábítani akartalak!

– Ez egyértelmű – bólintott Sitara, majd halványan elmosolyodott. – Tetszett, ahogy megfogalmaztad. Egész hasonlóan, mint az édesanyám... Szekhmet nyugosztalja.

– Mefnet nyugosztalja! – mondta rögtön a volt királynő említésének hatására Ekene, majd testvérei is elismételték.

– Mefnet nyugosztalja.

– Egyébként, ez csak most jutott eszembe... – szúrta közbe Khari –, de Szekhmet is tűzistennő! Mi van, ha inkább az ő erejét örökölted?

– Szekhmet csak oroszlánerőt adott a kegyeltjeinek, ez köztudott – oktatta öccsét Ekene. – Meg a leopárdoknak leopárderőt! Ahogy a legtöbb macskavérű istenség is, ők az alakváltás erejével ruháztak fel! Mégis milyen világ lenne, ha minden macskavérű uralná a tüzet, az időjárást, a sorsot, meg mindent, amit a macskavérű istenségek uralnak?! Kész káosz!

– Nekem tetszene! – húzta fel az orrát Khari.

– A fekete oroszlánok különlegesek még az oroszlánok között is, akár csak a Névtelen Tűzistennő! – folytatta véleménye kibontását Ekene. – Ezért is rendelkeznek egyedül ők ilyen különleges képességgel!

– Kicsit megkülönböztető hozzáállás – jegyezte meg Ekon –, de ki vagyok én, hogy az istenek döntéseit bíráljam? Mindenesetre – intézte újra szavait a hercegnőhöz –, tartsd észben, amit mondtam, amit édesanyád mondott! Talán így sikerül... tűzcica – kacsintott a lányra.

– Megpróbálom – bólintott Sitara.

Az oroszlántestvérek újból eltávolodtak a rácsoktól, Sitara pedig ezúttal nem ragadta meg rögtön őket. Karjait maga mellé engedve lehunyta szemeit, és felidézte magában Ekon szavait, majd tovább is gondolta azokat. Ahhoz, hogy sikerüljön, éreznem és érzékelnem kell. Kordában tartani az érzelmeimet, érzékelni a környezetet... és saját magamat, a saját valóságomat! S talán még...

„Képzeld el, hogy megtörténik!"

Talán el kell képzelnem a tüzet! Nem, nem csak a tüzet, hanem, hogy mit jelent számomra a tűz! Milyen érzés, amikor lángok pattognak a közelben. Milyen a formájuk, energiájuk, illatuk. A forróság! Talán... elég, ha elképzelem, milyen érzés lenne, ha az aurámmal valahogy felforrósítanám a rácsokat!

Macskaérzékeivel próbálta a lehető legjobban beazonosítani környezete minden elemét, a sötétet, hideget, párás levegőt, agyagos talajt és szilaj, kemény rácsokat, majd megpróbálta önmagát elhelyezni ebben a környezetben. Átengedte magát minden érzelmének, dühnek, haragnak, gyásznak, kétségbeesésnek, feltörő reménynek, ám épp csak addig, míg mindezt felhasználta és a lehető legerősebb szenvedéllyé alakította. S ezt a szenvedélyt megtartva elképzelte, ahogy egyre melegebb van, ahogy ujjai, tenyerei körül felforrósodik a levegő, izzani kezd a fém, s addig hevül, míg végül már megolvad. Tovább olvad, folyóssá válik, és...

Máris érezte, hogy jó helyen tapogatózik. Szokatlan, erőteljes mozgolódást érzett aurájában, mint ezelőtt soha. Valami megváltozott, olyan energiákat is érzékelt magában és környezetében, mint még soha. Érezte a rácsokat, a levegőt, a saját testében tomboló erőt, ami egyre és egyre növekedett, s már csak arra várt, hogy végre kitörhessen. Közelebb lépett a rácsokhoz, és feléjük helyezte két tenyerét. Már szinte kezeiben érezte a tűz és forróság elsöprő erejét, amiket a megfelelő ponton az akadályra irányított.

Sitara szemhéjai kipattantak, s aranyló macskaszemeiben mintha karmazsin lángok cikáztak volna. A rácsok, ahol a kezét feléjük tartotta, vörös, majd sárgába forduló színnel felizzottak, és addig hevültek, míg végül kezdtek megolvadni. A másik cella oroszlánjai először teljesen elhűlve vették észre a hercegnő lángoló tekintetét, majd lenyűgözve, s kissé letaglózva figyelték, ahogy megolvasztja a rácsokat. Végül Ekon közelebb lépett, persze nem túl közel, nehogy a lány erejének hatására felhevülő, remegő levegő megégesse, majd néhány kar és kézmozdulattal jelezte a lánynak, hogy merre folytassa tovább a műveletet, a rácsok mely részét olvassza még fel.

– Elég lesz! – állapította meg Ekon, amikor már a rácsok minden lehetséges ponton megolvadtak, ám néhol már épp kezdtek visszahűlni. Sitara döbbenten szakadt ki a koncentrációból, s húzta el a kezeit. Ekon megfogta a körbeolvasztott, téglalap alakú rácsdarabot, majd egy jól irányzott rántással kiemelte a keretből, s a lehető leghangtalanabbul a cella hátsó falának döntötte. A rácsdarab izzó szélei sisteregve hűltek ki a nedves barlangfalból némi vízgőzt felszabadítva. Sitara máris átkukucskált volna a másik oldalra, ám Ekon feltartott kezével állította meg. – Ne! A keret szélei még nem hűltek ki! – mutatott a továbbra is izzó fémrészekre a négyszögletes lyuk széleinél.

Sitara megtorpant, és visszahúzódott saját részlegébe. Kissé kifáradt az ereje használatnak hatására, így kimerülten vetette hátát a barlangfalnak és mélyeket lélegzett. Megkeresték egymás tekintetét, majd a testvérek felvillanó macskaszemekkel díjazták a hercegnő erőfeszítéseit. Utána valamivel bizonytalanabbul tekintettek el a folyosó felé, s megkönnyebbülve nyugtázták magukban, hogy a néhány cellával arrébb álló kékbőrű őrök annyira unták már magukat, hogy fel sem tűnt nekik a rácsok megolvasztása és eltávolítása.

Amikor kihűltek a lyuk keretének szélei, Ekon, Ekene és Khari óvatosan átlopakodtak a hercegnő cellájába. Sitara még mindig a falnak dőlve pihegett, Anu azonban lelkes farok csóválással üdvözölte őket Zoana leterített köpenyén ülve.

– Hé – suttogta Ekon. – A lila hajú varázslónőnek, aki az átjárót nyitotta, hasonló köpenye volt!

– Igaz – hajolt közelebb Khari, és nagyot szippantott a levegőből. – Az ő illata van rajta. Ezt Zoanáé volt!

– Letépted róla a köpenyt, amikor idehozott? – vigyorgott Ekene.

– Tulajdonképpen... bár így lett volna! De az a helyzet, hogy csak úgy hozzám vágta, mert látta, hogy fázom – vallotta be kelletlenül Sitara, és összeszedve erejét ellökte magát a faltól.

– Hát őt nem éppen ilyen segítőkésznek ismertem – jegyezte meg Khari gyanakodva. – Fura...

– Nem számít, végül is ez jelentéktelen dolog – határozta el Ekon, majd a hercegnőhöz lépett, és óvatosan a vállára helyezte a kezét, mialatt megkereste tekintetét. – Minden rendben?

– Azt hiszem – válaszolt a lány pár újabb sóhajt elnyelve. Kissé zavarta a tény, hogy Ekon csak úgy engedély nélkül megérint egy hercegnőt, de jelen körülmények között túlságosan is jól esett neki a támogató, langyos érintés a vállán ahhoz, hogy ezt szóvá tegye.

– Úgy tűnt, kimerültél.

– Igen. De már jobban vagyok.

Halkan beszéltek, hogy az őrök ne hallják meg őket.

– Hát akkor – csúsztatta tenyerét a lány hátára a férfi, s gyengéden a cellát kívülről határoló rácsok felé terelte –, itt az ideje a folytatásnak! – bökött fejével az őket a folyosótól elválasztó fém rudak felé.

Sitara aprót bólintott.

– Igyekszem! – Mélyeket sóhajtva próbált újból hangulatba jönni a varázsláshoz. A férfi még mindig rajta tartotta a kezét, de most szinte átkarolta, s úgy húzta közelebb őt magához. Az oroszlánlány csodálkozva pillantott rá.

– Picit várj még, tűzcica! – kérte Ekon lágyan suttogva. – Ha ezeket a rácsokat is megolvasztod, az már minden bizonyára szemet szúr majd az őröknek. Ezúttal gyorsabbnak kell lennünk! – fogott bele terve újabb aspektusának részletezésébe, s egyben testvéreinek is intett, hogy ők is figyeljenek. – Ha készen vagy, húzódj távolabb! Lehet, megint elfáradsz majd! Amíg összeszeded magad, én és a testvéreim megpróbáljuk elintézni az őröket... legalábbis feltartani őket! – Összenézett velük, Ekene és Khari beleegyezően bólintottak. – Ha készen állsz – fordult újra Tarához –, elmenekülünk azon a járaton keresztül, amelyiken jöttünk! Pár óra alatt talán még nem veszett el a szagunk, visszakövethetjük azt a kijáratig.

– Tényleg, titeket nem csak a kellős közepébe térugrattak – ismerte fel Sitara. – Viszont... ti is megsérültetek! Hogy lesztek így képesek harcolni?

– Az oroszlánvérűek szívós lények – válaszolt most Ekene. – Talán nekicsaptak pár falnak és a földre estünk, de felületes sérüléseken és kisebb zúzódásokon kívül nem hinném, hogy bármi komolyat szereztünk! Talán pár repedt csont... de azt elviseljük! Az Aranysárkány Rendnél elkötelezettségre és kitartásra neveltek!

– Nekem lehet, hogy eltört a karom! – nyafogta Khari. – Meg pár bordám... – szorította tenyerét oldalához.

– Kibírod! – parancsolt rá Ekene.

– Engem az élet nevelt állhatatosságra! – egészítette ki Ekon. – De tény, hogy még harcképesek vagyunk. Sajognak a tagjaink, igaz, de már aludtunk is rá egy órát! Míg ki nem jutunk innen, nem adjuk fel! Így, egy ilyen tüzes hercegnővel az oldalunkon, ostobaság lenne! Hm, még talán ki is tüntetnek, amiért a segítségedre voltunk!

– Te csak ne igyál előre a bivaly bőrére, kandúrkám! – sandított rá Sitara, mialatt óvatosan lefejtette magáról a férfi karját. – Kösz, de meg tudok állni egyedül is!

– Pedig úgy tűnt, mint aki igenis vágyik egy ölelésre – vigyorogta Ekon.

– Rosszul tűnt! – prüszkölt Tara, bár kicsit valóban jól esett neki. Pár pillanatra egészen olyan volt, mintha Mahado karolta volna át. Megrázta a fejét, hogy kiűzze a nem oda illő gondolatokat.

– Készen állsz, tűzcica? – kérdezte Ekon, ő pedig elszántan bólintott.