„Az Aranysárkány Rend Központjának területére a rendtagokon kívül, a tábornok külön engedélye nélkül kizárólag uralkodói rangot birtokló személy léphet be!"

Az Aranysárkány Rend hatalmas kőfalakkal védett Központját számos katona, a Rend kijelölt tagjai őrizték a nap huszonnégy órájában. Amikor Sitara és testőre elmélyült csevegésük közepette megérkeztek a résnyire nyitott, fényes aranyréteggel bevont bronzkapukhoz, a bejárathoz legközelebb álló két őr szigorúan keresztezte előttük hegyes dárdáját. Sitara méltatlankodva torpant meg. Serem határozottan fékezett le mellette, s feltartott karjával késztette megállásra hat emberét is.

– Mit műveltek, őrök?! – háborgott a hercegnő csípőre vágott kezekkel. – Tüstént engedjetek be ide, látnom kell a máguskámat!

– Akárkihez is jött, hercegnő – villantotta a lányra sárga macskaszemeit az egyik őr –, az Aranysárkány Rend Központjának területére a rendtagokon kívül, a tábornok külön engedélye nélkül kizárólag uralkodói rangot birtokló személy léphet be! – A macskavérű őr összepillantott őrtársaival, akik tompán megrázták fejüket. – Érkezése nem volt bejelentve, s azt sem hozták tudtunkra, hogy belépési engedélyét a tábornok biztosította volna. Sajnálom, de így nem engedhetjük be sem önt, sem a kíséretét.

– Hát ezt nem hiszem el! – forrongott Sitara ökölbe szorított kezekkel. – Ez felháborító, hogy képzelitek, hogy... – Hirtelen eszébe jutott, amit ígért magának, hogy nem szándékozik a szükségesnél is jobban megkeseríteni testőrei életét. Talán a kapuőrökkel is megtehetné ugyanezt. – Akarom mondani, erre nem számítottam – felelte végül lemondóan. Ekkor a kapuőrök arcán is némi együttérzés futott át, bár parancsaikból így sem engedhettek. Sitara végül megoldást várva Seremhez fordult. – Most mihez kezdjünk? Úgy terveztem, hogy találkozom a máguskámmal.

– Ezzel a "máguskámmal" Szekhemré tábornokra céloz? – kérdezett rá a hercegnő által korábban sokszor elharapott kifejezésre a testőrvezér.

– Hát ki más lenne a máguskám szerinted, akivel legalább annyit lógtam, mint vele?

– Hm. – A testőrparancsnok helyettes elgondolkodott pár pillanatra, majd komoly tekintetét a macskavérű kapuőrre emelte, amivel máris magára vonta annak figyelmét. – A hercegnő Szekhemré tábornokkal szeretne találkozni. Egyikőtök meg tudná tenni, hogy elmegy, és az engedélyét kéri a belépésünkhöz? Ha jól gondolom, megfelelő indokkal, egyszerre egy személy rövid időre nálatok is elhagyhatja őrállását.

A macskavérű őr szinte azonnal döntésre jutott. Segítőkészen bólintott Serem és a hercegnő irányába, majd a rés elé lépve behajolt a kapu belső oldalát őrző társaihoz.

– Valaki szóljon már a tábornoknak, hogy a hercegnő itt áll a kíséretével a kapu előtt, és őt óhajtja látni! Ha aztán felőle rendben, beengedjük őket. – Az egyik sakálvérű őr biccentett, majd felvéve egy homokszínű, barna foltos sakál alakját a villa irányába szökellt. A macskavérű őr ekkor visszalépett pozíciójába a bejárat nyugati-negyed felőli oldalán. – Felőlem aztán már most is bemehetnétek – intézve valamivel közvetlenebb szavait a testőrvezérhez és az oroszlánlányhoz –, de ha nem tartjuk be a szabályt, az állásunknak lőttek – pillantott a többi őrre, akik egyetértően bólogattak.

– Érthető – felelte Serem.

Sitarának el kellett ismernie, hogy most nagy zűrt úszott meg azzal, hogy kivételesen normálisan igyekezett viselkedni testőreivel. Ha Serem nélkül jelenik meg a Rend kapui előtt, neki valószínűleg nem jutott volna eszébe az udvarias segítségkérés lehetősége. Helyette leállt volna a csupán munkájukat végző őrökkel veszekedni, majd pár szemtelen beszólás után valószínűleg megpróbált volna a kapu keskeny résén besurranni. Macskás képességeinek hála talán a meglepetés erejével sikerülhetett volna, ám akkor kerekedett volna igazán nagy botrány a dologból. Az őrök valószínűleg a nyomába eredtek volna, s akár elkapják, akár előbb botlik Mahadóba, a mágus bizonyára nagy fejmosással ajándékozta volna meg a szabályok áthágásáért. Ehhez most annyira sem lenne türelme, mint idekint szobrozni. Nem azért menekült nagyapja kérlelhetetlen, szabadságát sértő szavai elől, hogy újabb szigor karjaiba rohanjon.

– Köszönöm – fordult ezt magában tisztázva Seremhez. A borostyánszemű férfi kimérten, kedves mosollyal bólintott, így a hercegnő tudtára adva, hogy szívesen tette.

Hamarosan hangosodó, szapora léptek zajára lettek figyelmesek, ám a várttal ellentétben a hátuk mögül, a nyugati-negyed felől közelítettek. Tara és Serem hátrakapva fejüket meglepetten pillantották meg Nia Meritpahet kecsesen izmos sziluettjét, ami alacsonysága ellenére is igazi tekintélyt sugárzott. A leopárdnő egyedül volt, amitől még függetlenebb nő képét adta, kezében egy vászondarabba bugyolált, patás állat combjának kinéző egész nagy, sült húsdarabot fogott. Úgy tűnt, csak a közeli, negyed béli piacra ugrott ki.

– Hé, Nia! – kiáltott rá lelkesen Sitara. Így talán Mahado engedélyét sem kell megvárniuk, hiszen tudtával Nia már szintúgy tábornoknak számít.

– Hercegnő – köszöntötte a lányt a leopárdnő kissé meglepődve. – Nocsak, kivételesen kísérettel közlekedsz?

– Hát, úgy döntöttem, legyen jó napjuk! – viccelődött az oroszlánlány. – De az a helyzet, hogy mindannyiunk napját elrontja, hogy nem mehetünk be, mert, mint kiderült, ehhez tábornoki engedély szükséges...

– Miért jöttél ide? Szekhemré a reggelinél azt mondta, hogy a királynő már nem kötelezi az általános őrzésedre.

– Hát éppen ezért kellettek ezek a testőrök már ahhoz is, hogy eljöhessek hozzá! – sóhajtott Sitara. – Szeretnék beszélni vele, ha lehet... Szóval, nem tudnál, esetleg...

Nia macskaszemei megértően csillantak, magabiztosan emelte őket a kapuőrökre.

– Engedjétek be a hercegnőt és kíséretét!

– Elnézést, Meritpahet vezér, de önnek nem áll hatáskörében ilyen döntést hoznia.

– Szerencséd, hogy elnézést kértél, mert különben nem is nézném el neked! – szólt vissza Nia csípősen, miközben közelebb sétált a kapuhoz. Szemeiben vészjósló fény csillant, tartása kivételes hatalmat árasztott magából, amikor felnézett a nála két fejjel magasabb macskavérű őr szemeibe. – A hivatalos tájékoztatás délben történik meg, de nektek elárulom, hogy tegnap déltől igenis hatáskörömben áll. Ha pedig nem szeretnétek az Aranysárkány Rend legújabb társtábornokának kegyeiből kiesni, most beeresztitek a királyi cicust és kíséretét ezen a kapun!

Az őrök elkerekedett szemekkel bámultak a leopárdnőre. Bár, amit mondott, egész hihetetlenül hangzott, Nia Meritpahet kemény kiállása és csípős beszólásai mellett zavarba ejtő egyenességéről és könyörtelen őszinteségéről volt hírhedt a Rend berkein belül. Az őr összenézett társaival. Még ha szavai túlzásnak tűntek is, a leopárdnő magukra haragítása tűnt jelenleg legszörnyűbb végkimenetelnek, így azonnal elhúzták dárdáikat az útból, majd az aranyozott kapuszárnyakat szélesebbre tárva befelé tessékelték az odakint várakozókat.

Sitara igazán elégedetten, sőt lenyűgözve figyelte Nia határozottságát, annyira belemerült a csodálásába, hogy önkénytelenül is maga elé engedte a leopárdnőt, aki ezt egész magától értetődőnek vette. Nia igazi vezető módjára, lendületes és elegáns léptekkel sétált be elsőnek az udvarra, Sitara aztán gyorsan észbe kapva szedte a lábait a nyomában. A hercegnőt Serem követte kötelességtudóan, őt pedig további hat embere. Odabent mind a foltos sakálra lettek figyelmesek, aki eszméletlen sebességgel süvített el mellettük, majd felvéve egy őr alakját lépett a kaput őrző társaihoz.

– Fú, szóval... A tábornok elég feszültnek tűnt, nem mertem zavarni... Esetleg felvethetnénk a hercegnőnek, hogy jöjjön vissza később... Ó, hercegnő! – pillantotta meg a sakál az immár kapu belső oldalán tartózkodó oroszlánlányt és kíséretét. – Meritpahet vezér!

– Szekhemré engedélye már nem szükséges – jelentette ki Nia, majd visszafordulva újra végighordozta tekintetét a kint és bent sorakozó kapuőrökön. – Legyetek mind fültanúi szavamnak! Sitara hercegnő ezen túl akkor lép be a Központ területére, amikor kedve tartja, erre én adok engedélyt számára!

– Igenis, Meritpahet... – szavalták az őrök, majd megakadtak, s kissé bizonytalanul tették hozzá – tábornoknő!

– Csak tábornok! – tisztázta Nia, s újból a hercegnőt vette elő. Mutatásképp megemelte a kezében tartott lábszerű húsdarabot, majd az oroszlánlányra pillantott. – Tovább nem érek rá. Az éjjel egy gyenge pillanatomban ígértem Kelunak egy frissen sült szamárcombot, és most igyekszem odaadni neki, mielőtt beköpik a legyek! – Nia búcsúzásként biccentett egyet, majd a hercegnő válaszát meg sem várva indult tovább a villa irányába.

– Hát ez... kemény! – bökte ki végül Sitara. – Hé, Nia! – kiabált a leopárdnő után. – Köszi szépen! Menő vagy!

– Meritpahet Tábornok! – kiáltott hátra a válla felett a nő, csak hogy ezt leszögezze, majd szája sarkában elégedett mosollyal folytatta útját.

– Na, ez sem lesz egy szerény vezér – állapította meg Tara, majd ő is megindult a kaputól a villáig vezető sétányon. Testőrei ostorcsapásra szegődtek a nyomába.

– Ezek szerint a Rendnek új tábornoka van? – érdeklődte Serem tanakodva. – Ezen túl mindig kettő lesz?

– Úgy néz ki – biccentett Sitara. – Engem a máguskám már tegnap beavatott. A magyarázatait, hogy miért Niát választotta, már nem jegyeztem meg mind, de így is egyértelmű. Nia menő egy macska és veszedelmes vezető!

– Bizonyára nem a „menősége" volt a legfőbb szempont – jegyezte meg a testőrvezér.

– Jaj, hogy te milyen unalmasan állsz mindenhez!

– Ha jól emlékszem, hercegnő, azt ígérte, hogy nem fog sértegetni.

– Nos, nem szó szerint ezt, de ha ennyitől megsértődsz, az már a te bajod!

Serem kissé bosszúsan fújta ki a levegőt, amikor a füvön szaladó léptekre lettek figyelmesek. Egy fiatal harcoslány közelített feléjük, középmagas, nyúlánk alkata volt, de szorosan testére simuló egyenruhája azért sejtette az alatt lapuló szálkás, szívós izmait. Hátára erősítve hosszú, kecses íjat és egy tegez nyílvesszőt hordozott magával. Sötétszőke haja fentről három fonatban induló, végül egyben végződő formában volt szorosan összefogva, borostyán szemeiben, akár csak Seremnek, kék fény villant, amikor találkozott tekintetük.

– Sitara hercegnő – köszöntötte Tarát a harcoslány elkapkodott meghajlással, majd választ sem várva a testőrvezetőhöz fordult. – Hé, Kardfej! – szólította meg az ugyanolyan haj- és szemszínnel rendelkező férfit. – Jó, hogy látlak!

A többiek meglepettségére Serem kicsit sem húzta fel magát a megszólításon, arcán e helyett ravasz, egyben barátságos vigyor terült szét.

– Hé, Íjarc! – köszöntötte hasonló, játékos gúnnyal a lányt. 

– Eldobod a dárdád attól, Serem, amit az imént a főnök közölt velem! – dicsekedett a harcoslány állát felszegve.

– Előbb doblak be téged a Nílusba, Kia, mint ezt a nemes fegyvert! – válaszolt szurkálódva, dárdáját jelképesen megemelve Serem. Utána rendezte vonásait, komoly hangot erőltetett magára. – De várnod kell a hencegéssel, húgom! Jelenleg szolgálatban vagyok!

– Ó-hó-hó, álljunk csak meg! – kapta fel a fejét a jelenetet eddig is érdeklődve figyelő Sitara. – Ő a húgod?!

– Kiara Maataha, az Aranysárkány Rend harcosa – mutatta be előzékenyen a lányt Serem.

– Nem sokáig! – düllesztette ki mellkasát büszkén Kia.

– Ha kirúgtak a pimasz stílusodért, később bőgj nekem! – utasította húgát Serem. – Most nem érek rá! Mondtam, hogy szolgálatban...

– Tulajdonképpen... – vágott a testőrvezér szavába Sitara –, vehetjük úgy, hogy szünetet tartotok! Itt, a Rend központján belül már végül is mi baj érhetne? Az árulókat kidobáltuk vagy be a pincébe, egy cellába! Egy ideig úgyis tervezek maradni, ha pedig indulnék vissza, majd értesítelek titeket!

– Biztosan azt szeretné, hercegnő, hogy magára hagyjuk? – puhatolózott Serem kötelességtudatból, bár látszott, az ajánlat igazán ínyére való.

– Persze! – legyintett Tara lazán. – Dumálgass csak a húgoddal, mit zavar engem!

– Köszönöm, hercegnő – bólintott a testőrvezér hálásan, bár tekintetében némi gyanakvás csillant. – Azért gondolom, nem bánja, ha megkérem a kapuőröket, hogy ha egyedül, védelem nélkül óhajtaná elhagyni a központ területét, ne engedjék azt önnek.

– Hogy mit kérnél?! Fenébe is, Serem, rosszabb vagy, mint a máguskám! Már csak azt nem értem, ahelyett, hogy úgy kiosztott titeket tegnap este, miért nem vagytok már legjobb barátok!

– Ezt költői kérdésnek szánta, hercegnő?

– Még szép, hogy annak! Na, gyerünk, hess, hess! Menj a húgodhoz! – legyezgette Tara arrébb Seremet, mint valami legyet. A harcos tisztelettudóan biccentett, majd még azért is visszalépett a kapuőrökhöz és sebtében mondott nekik valamit. Sitara összefont karokkal figyelte, ahogy az őrök felé pillantanak, majd beleegyezően biccentenek testőrvezére felé. Serem arcára elégedett mosoly ült ki, mialatt pár lépéssel átszelte a közte és húga közötti távolságot.

– Na, elmenőt kaptam, Íjarc – szólította meg a harcoslányt Serem azzal a tipikus, szeretetteljes, fivéri pimaszkodással. – Most már elújságolhatod, miért lettél újra munkanélküli!

– Meg fogsz lepődni, Kardfej, hogy mit ajánlottak fel nekem! – vágta kevélyen csípőre kezeit Kiara. Megragadva fivére karját belekapaszkodott abba, s immár fej-fej mellett távolodtak tovább a testőrök csoportjától. – Két évet vártam rá, de Akhenmaat végre észhez tért, és belátta, hogy sohasem azt a kedveskedő, kétszínű Hattit kellett volna választania!

Serem és Kiara párbeszédének hangjai végül a hercegnő és a közéjük ékelődő távolságba olvadtak.

Hm – merengett Sitara. Ha Hatti volt korábban a Rend harcosainak női vezetője, és Kiara az ő helyét kaphatta meg ezek szerint, akkor... jó neki! Én valószínűleg sohasem fogok olyan pozícióba kerülni, ami legalább megközelítené a fivérem és nővérem uralkodói státuszát...

– Ti meg – nézett végül maradék hat kísérőjére az oroszlánlány – menjetek csak, testőrkék, ismerkedjetek a rendesekkel, amíg én megkeresem a máguskámat!

– Köszönjük, hercegnő! – biccentettek felé mind a hatan, majd lassan szétszóródtak az udvaron. Mint utólag kiderült, mind a sakálvérűeknek, macskavérűeknek és harcosoknak akadtak ismerőseik a Rend hasonló csoportjain belül, akiket most elindultak felkeresni.

Sitara nagy levegőt vett, s végül ő is útjára indult. A kapuktól a villa főlépcsőjéhez vezető lapos kövekkel kirakott sétányt elhagyva még kíváncsi pillantást vetett Serem és Kiara párosára. A lány nagyban magyarázott valamit fivérének, akinek arcára vidám hitetlenkedés, majd büszke vigyor ült ki.

– De hiszen ez kitűnő lehetőség és hatalmas kegy, Íjarc! – biztosította húgát lelkesen Serem.

– Így véled, Kardfej? – incselkedett a lány fennkölt hangon. Kia mintha inkább irigykedést várt volna tőle, ám végül leolvadt róla gúnyos álcája. Kissé zavarba jőve fonta össze karjait maga előtt, s bizonytalan mosollyal nézett fel bátyjára. Serem arckifejezése, ha lehet, még melegebbe fordult, fivériesen megragadta húga vállait, s kicsit meg is szorongatta.

– Mindenképpen el kell fogadnod, Kia! És ha még csatát is nyersz nekik, igazi hőssé válhatsz! A kölykeim felnéznek majd rád!

– Ha te mondod, Kardfej – somolygott a harcoslány egész megilletődve.

Sitara arcára halvány mosoly kúszott. Elhagyva a testvérpárt a központ kertjének olajfa lugasai felé vette az irány, ahonnét Mahado illatát érezte fel szűrődni. A jellegzetes menta, kardamom és zöldcitrom aromáját beszippantva elégedetten vette tudomásul, hogy milyen jól jöttek ki a dolgok. Ha ma is lekoptatja testőreit, ők bizonyára a palota- és hold-negyedet forgatták volna fel utána egész álló nap, munkaidejükből is kicsúszva, és akkor Serem sem találkozhatott volna még jó ideig testvérével,aki ilyen remek hírekkel szolgálhatott számára. Az, hogy az ő döntései hatására egy testvérpár így egymásra talált, futó örömmel töltötte el a hercegnőt.