„Ölsz, vagy megölnek! (...) Soha, senki nem fog tisztességesen harcolni veled, ha vérre megy a küzdelem!"

„Macskavérű vagy, egy ragadozó, a mi fajtánk. Erős, szívós, vad és független, s emellett nő is vagy. Macskanő. A ravaszság a legfőbb fegyvered, használd!"

Az edzés megkezdése előtt Mahado még egy raktárhelyiség és öltöző keresztezésének megfelelő szobába vezette Nanát, tarát és Noferut, ahol a tiszta illetve használt gyakorlóruhákat tárolták, a fal mentén pedig padok és szekrények sorakoztak. Itt mindhárom lány átöltözött egy olyan gyakorlóruhába, amit a Rend női tagjai is viseltek. Utánuk Mahado következett, és most ő is teljes ruházatban jelent meg odakint, tehát a nadrághoz felvett egy inget is, amit a Rend férfi tagjai gyakran elhanyagoltak.

Az udvarra érve különféle bemelegítő gyakorlatokat, egyszerű mozdulatokat, mit kar-, váll-, csípő- és fejkörzés mutatott a lányoknak, akik legelőször egész lelkesen utánozták, ám pár perc múlva kezdték megunni.

– Mikor varázsolunk már? – kérdezte Nana unokabátyját türelmetlenül.

– Azt jó lenne tudni! – értett egyet Noferu.

– Nekem meg harcot ígértél! – elégedetlenkedett Tara.

– Egy edzés sem edzés megfelelő bemelegítés nélkül – közölte Mahado, majd felemelte karját, hogy körbemutasson az udvaron. – Három kör futás a villa körül, gyerünk!

– Ho...hogyan?! – hökkent meg Nana, s ijedtében hátrált pár lépést.

– Az... egész villa körül? – rémüldözött Noferu, s a két varázslólány félelmében egymásba kapaszkodott.

– Komolyan? – vonta fel a szemöldökét Tara lenézően, s Mahado kivételesen egyet értett hozzáállásával. – Csak nem berezeltetek egy kis futástól? – ingatta a fejét a hercegnő, majd szemei azon nyomban macskaszemekké váltak, ahogy készült átváltozni.

– Sitara! – állította meg a mágus.

– Mi van, akkor most ne fussak?!

– De igen, és értékelem a lelkesedésed, viszont... – Mahado komoly tekintettel az oroszlán szemébe nézett. – Szeretném, ha ezúttal emberi alakodban futnál!

– Mi?! – esett le most a hercegnő álla is. – Úgy sokkal tovább fog tartani!

– Na, így már nem is olyan nagy a szád, igaz? – kérdezte Nana, de hangjába egyértelmű játékosság vegyült.

– Meglátjuk! – vigyorodott el Tara. – Még így is lekörözlek, boszikám! – jelentette ki, s máris előrerohant.

– Ó, igen? – nevette el magát gúnyosan Nana, s nyomban utána eredt. Legjobb barátnők voltak, de pont emiatt néha létezett közöttük az egészséges versengés, s ezúttal még Anu is versenyre kelt velük, aki kérés nélkül csatlakozott a bemelegítő körökhöz.

Egyedül Noferu álldogált még a tábornok mellett.

– Nem kérdéses, hogy ki fog nyerni – jegyezte meg Mahado, a kilőtt nyíl sebességét megközelítő fekete kutya után nézve. – Emberi alakban Sitara valóban lassabb, ám a kemény edzés meghozza gyümölcsét.

– Apa is mindig ezt mondogatja a fivéreimnek – jegyezte meg Noferu.

– Most itt az ideje, hogy te is bizonyíthass – fordul Mahado a lányhoz.

– Egész biztos, hogy nem érem utol őket – sóhajtotta Noferu.

– Alapjába véve ez bemelegítő futás, nem verseny, csak ők nevezték ki annak. Ha később végzel, nem gond.

– Legyen – egyezett bele a lány, s végre rávette magát, hogy Nana és Tara után kocogjon. Egyelőre még nem értette, mi köze ennek a varázsláshoz, de megbízott a tábornokban.

A futóversenynek kikiáltott villa körül megtett köröket végül Anu nyerte meg, egy negyed kör előnnyel, utána Tara ért a célba és Nana kissé lemaradva. Noferura ezután hosszú perceket kellett várniuk, ám ez az idő azzal telt, hogy a varázslólány és a hercegnő megfelelően kilihegjék magukat. Noferu ezzel szemben csak pár másodpercig fulladozott, miután végzett a futással, jobban bírta, mint sejtette.

– Lassan jársz, tovább érsz – jegyezte meg Mahado. – A bemelegítő futás célja alapjába véve az állóképesség növelése, nem pedig a versengés volt.

– Jaj, hát ezt... hát ezt említhetted volna korábban is – zihálta Nana térdeire támaszkodva.

– Nem gondoltam volna, hogy szükséges.

– Ah, én kicsit sem fáradtam el! – büszkélkedett Tara, majd csak kicsúszott egy újabb sóhaj. Mahado a fejét csóválta.

– És most varázsolni fogunk? – érdeklődte Noferu kíváncsian. – Az baj, ha én még nem igazán csináltam olyat?

– Majd beletanulsz – nyugtatta meg a tábornok a lányt. – Ám először most álljatok fel egy sorban, velem szembe, megfelelő távolságra egymástól. Mutatok nektek néhány mozdulatot, nektek pedig az lesz a feladatotok, hogy megpróbáljátok utánozni.

– Miért érzem úgy, hogy ennek sem lesz semmi köze a vízidomításhoz, meg sziklarakodáshoz? – sóhajtotta Nana.

– Na, jó, akkor most tisztázzuk! – emelte meg a fejét Mahado. – Amikor azt ígértem, tanítani foglak – nézett elsősorban Noferura és Nanára –, akkor nem kizárólag varázstudásotokra céloztam, sokkal inkább harca és önvédelemre. Szeretném, ha mindhárman megtanulnátok megvédeni magatokat, mert bármikor kerülhettek olyan helyzetbe, amikor szükségetek lesz erre a tudásra.

– Ez igaz! – helyeselt Sitara. – Én ön mellett állok, mester! – bizonygatta, hangjában komolytalanság bujkált.

– Sitara, ne gúnyolódj!

– Jól van már!

– Nailah, Noferu! Erős és tehetséges varázslónővé válhattok mindketten, ám ha egy közelgő csatában kizárólag mágikus képességitekre hagyatkoztok, idő előtt kifáradtok és elhasználjátok minden energiátokat. A Rendnél mi azt valljuk, hogy érdemes több lábon állni, s a varázs-képességeket harcművészetekkel vegyíteni.

– Ó... – csodálkozott el Nana.

– Azt hiszem, értem – bólintott Noferu.

– Másrészről, ha nagyobb állóképességetek van, az erősebb varázslatokat is jobban fogjátok bírni, és hamarabb léptek szintet!

– Szintet? – csodálkozott Noferu.

– Akkor ezt még elmondom, és utána végre nekiesünk – döntötte el Mahado. – Szóval a mágusok varázserejük fejlettsége alapján négy szintre besorolhatóak, és ezeknek a szinteknek is vannak fokozataik. A különbség a szintek között lényegében az, hogy egy magasabb szinten álló mágus kevesebb mágikus energiából erősebb és hatásosabb varázslatokat képes végrehajtani.

– A mágikus energia az az, ami az auránkban van, igaz? – kérdezte Nana.

– Még pontosabban az isteni kegyeltek aurája két részből áll – magyarázta a tábornok. – A legbelső réteg az életenergia, körülötte úgy nevezett asztrális energiák keringenek. Ezeket tudjuk varázslásra felhasználni. Elvileg az életenergia sokkal sűrűbb ennél, így még nagyobb varázslatok lennének végrehajthatóak vele, ám...

– Ha az életenergiánkat használjuk, akkor könnyen megsérülhetünk! – kotyogott bele újra Nana. – Már emlékszem, hogy tanítottál erre.

– Igen, de kérlek, ne vágj többet a szavamba!

– Bocsi, bocsi!

– Valójában már az adott aurában tárolt energiák minősége is változó. A harcosok, az alakváltók, a látók aurája különbözik a miénktől. Ők az energiájukat eltérő módon tudják felhasználni, emellett az ő aurájuk sohasem jelenik meg, érzékelni lehet, de látni nem.

– És a miénk? – kérdezte Noferu.

– Azt, hogy milyen szinten állsz, mutatja az, hogy milyen színnel jelenik meg az aurád, egy erőteljesebb varázslat végrehajtása közben. Adott esetben akarattal is meg lehet jeleníteni az aurát, ami természetesen sok energiát igényel.

– Mik azok a szintek? – érdeklődött tovább Noferu.

– Amikor egy mágus varázsereje legelőször jelenik meg, aurájának színe halványpiros, s ez a pirosig változhat. Ha az árnyalat narancssárgába hajlik, akkor a következő szintre lépett. Narancssárga szintű mágusok már képesek a gyógyításra, nehezebb tárgyak mozgatására, és az elemek magasabb szintű irányítására. Nailah is elérte már ezt a szintet. Elég hamar, ami azt illeti.

– Köszi – mosolygott Nana. – Sokat gyakorlok. – Mahado elismerően bólintott.

– A harmadik, egyben a sokak által áhított szint a sárga, vagy arany szint. Itt az aura intenzív, sárga színnel ragyog. Csupán azok a mágusok képesek a térugrásra, akik erre a szintre léptek, s ők azok, akik egész házakat rombolhatnak le puszta akarattal, ezért az arany szintűeknek már vigyázniuk kell, nehogy túlzásba essenek. A mágusok csupán egyötöde jut el erre a szintre, a Rendben a legtöbb mágus már ezen a szinten áll.

– És az utolsó szint? – kíváncsiskodott Noferu.

– A zöld szint, ugye? – csillantak fel Nana szemei. – Aki elér arra a szintre, az már szinte bármit megtehet!

– Ezúttal tévedsz, Nailah, senki sem tehet meg bármit, ám a színnel kapcsolatban igazad volt. Ám a zöld szint és az arany szint között már sokkal nagyobb a különbség, mint ami az arany és narancs szint között volt, és még a szinten belül is mondhatni megkülönböztethetünk kettőt. Az első a halványzöld, vagy mentazöld szint, amit egy évtizedben ha két-három mágus elér. Nagyon kevesek jutnak el idáig, sokszor mondhatni a sors akaratától függ, hogy kiben rejlik az ehhez szükséges erő. Az e felett sejthető sötétzöld szintet a feljegyzések szerint eddig senki sem érte el. A sárkányok ereje szintén különbözik a miénktől, de osztályozásában hasonlít. Az ő erejük szintje kifejlett sárkányoknál az arany és a sötétzöld szint között változik, ezért mondom mindig, hogy ha lehetséges, ne kezdjetek harcba sárkánnyal, mert különösen veszélyes ellenfelek.

– És te melyik szinten állsz? – kérdezte Sitara flegmán. – A kék szinten, mi!

– Meglepően jól eltaláltad, hogy a zöld szint után elvileg a kék jönne, s utána a lila, ám ilyen hatalmas erővel rendelkező lények aligha léteznek a világunkban vagy akár más világokban – magyarázta Mahado. – Elyaas említette, hogy nagyon ritkán egy sárkány elérheti a kék szintet, minek eredményeként egész hegyeket rombolhat le, de ez akár szász évükbe is telhet.

– Egyébként az unokabátyám már a világoszöld szinten van! – újságolta Nana. – Korábban egyedül Nikaré Szitamon, a Rend előző tábornoka jutott el erre a szintre, és azóta rajta, és Alexenderen, a Memphiszi tábornokon kívül senki másról nem tudok!

– Igaz – biccentett a tábornok –, csak mi ketten vagyunk, de nem kívántam dicsekedni.

– Érdekes – szólt hozzá a témához Siatara –, hogy a mágusok szeme mindig zöld fénnyel ragyog fel, ha használják az erejüket...

– Nem mindig, csak a nagyobb energiát igénybe vevő varázslatoknál – helyesbített Mahado.

– Vagy, ha az erőtöket akarjátok fitogtatni, igaz? – ismerte el Tara. – A macskavérűeknél is így van. Mi talán sokkal többször mutogatjuk a szemünket egyfajta figyelmeztetésként.

– Az már igaz – jegyezte meg Nana. – Belépek a hold-negyedbe, és sárgán villogó szemek áradata jön velem szembe, meg néhol egy-egy ezüst, vagy narancs...

– Ez pedig már egy másik dolog – fogott bele Mahado. – Az isteni kegyeltek képességeinek fajtáját szemük színéből is meg lehet állapítani, ami erejük szintjétől független. A látók szeme lilán, a harcosoké kéken, a mágusoké zöld színnel világít, ha az erejüket igénybe veszik. Az alakváltók szeme ezzel szemben nem ragyog, sokkal inkább izzik és egészében megváltozik. A macskavérűeknek aranyló macskaszemekké válik, a sakálvérűek írisze fémes, ezüstös színbe borul, a sólyomvérűeké pedig narancsos, rezes árnyalatba.

– Ezt eddig is tudtuk – vágta rá Tara unottan.

– Én nem tudtam, hogy a harcosok szeme is világít – jegyezte meg Noferu.

– Nem árt az ismétlés – felelte Mahado, majd Tarára nézett. – Bár a macskavérűek aurája más, mint a mágusoké, és a különböző szintek nem annyira egyértelműek, ugyanúgy tudtok fejlődni, ami főként harci készségeitekben mutatkozik meg. Ezért neked ugyanolyan fontos a gyakorlás, mint Nanának és Noferunak.

– Jó, jó, akkor kezdjük végre? – sóhajtotta a hercegnő.

– Kezdjük! – mondta Mahado. – Egyenesítsétek ki a sort!

– Igenis – felelte Nana eltökélten. Titokban nagyon is szeretett volna már szintet lépni, holott ritka volt a mágusok körében, hogy az arany szintet ilyen fiatalon elérik. Általában tizennyolc éves koruk után volt esedékes, hiszen sokak ereje csak tizennégy-tizenöt éves korukban mutatkozott meg. Ő kivétel volt, hiszen ő már tizenkét éves korában elkezdett varázsolni.

– Rendben – egyezett bele Noferu.

– Felőlem – vont vállat Tara.

Mahado először az alapokat tanította meg a lányoknak, mint hogy hogyan kell szilárdan állni, hogyan egyensúlyozhatják ki a súlypontjukat.

– Álljatok kis terpeszbe, a lábatok legyen a vállatok vonalában, és a térdeteket kissé rogyasszátok be – magyarázta a tábornok –, így a súlypontotok a csípőtök környékén lesz, és ez a lehető legstabilabb póz. Lássuk, megtudtok-e állni! – mondta, majd mindhármukhoz odament, és kicsit meglökte a vállukat. Noferu hátrált pár lépést, Nana pedig felháborodottan felkiáltott.

– Hé!

– Ez a gyakorlás lényege, Nailah! Most próbálkozzatok egymással! – nézett a varázslólányokra. Ők keletlenül elkezdték lökdösni egymást.

– Lássuk, velem mire mész! – vigyorodott el Sitara. Mahado visszafogottan meglökte őt is, ám a lány szilárdan állt. A tábornok így oldalról is próbálkozott, majd amikor a csípőjénél lökte meg a lányt, ő kilépett, de utána gyorsan megtalálta újra az egyensúlyát.

– Nem ér, mert pont a súlypontomnál löktél meg!

– Ha eleget gyakorolsz, ez sem fog számítani!

– Na, akkor mutasd meg, ha te annyira tudod! – felelte kihívóan az oroszlán. Mahado megállt szilárdan, majd nyugodt tekintettel a lányra nézett.

– Próbálj meg ellökni!

Sitara kapva az alkalmon nagy erővel meglökte a mágust, akinek ez mintha meg sem kottyant volna. Tovább próbálkozott, majd utolsó ütésébe varázserejét is belevitte, így sikerült hátrébb tolnia pár hüvelykkel a férfit, de egyensúlyából nem billentette ki.

– Az oroszlánerőd használatának még nincs itt az ideje! – figyelmeztette a mágus. – Az alap erőddel küzdj!

– Na persze! – prüszkölte Tara, és felizzó macskaszemekkel a férfinek rontott, ám mielőtt még hozzáérhetett volna, egy zöld színű erőpajzs jelent meg közöttük, ami hátra taszította, s így fenekét beütve a földre esett. – Áu, na! Ez nem volt igazságos, a varázserődet használtad! – sziszegte a lány sértődötten. Mahado szigorú, zölden izzó szemekkel nézett rá.

– Ha te használod az erődet, én is fogom, ám ez engem nyilván igazságtalan előnybe helyez, ezért nem szándékoztam az edzésnek ebben a fázisában így tenni. Ám az szintúgy igazságtalan, ha te használod ellenem az oroszlánképességeidet, amikor én nem az enyémeket!

– Jól van, fogtam – sóhajtotta Sitara. Mahado odalépett mellé, és felsegítette a földről.

– Fogsz még oroszlánként küzdeni, de a saját súlycsoportoddal. Egyelőre nézzük az alapokat!

– Legyen.

Mikor mindenkinek sikerült elsajátítania a stabil pozíció megtalálását, ütéseket elhárító, védekező mozdulatok következtek. Ezt először jól begyakorolták, majd Mahado mindhármukat tesztelte egy kicsit. Utána egyszerűbb ütéseket, rúgásokat tanultak, s amikor ez megvolt, párokat alkottak, és úgy gyakoroltak. Az egyik fél mindig védekezett, a másik támadott, majd cseréltek, s a tábornok meglátása szerint kezdőkhöz képest elég jól haladtak. Végül Nana és Noferu kerültek párba, Mahado pedig Sitarával állt szemben.

– Na, most védd magad, máguskám! – vigyorodott el az oroszlánlány, és máris gyors ütések sorát küldte a férfi felé, néha egy-egy rúgással is megtoldva, ám Mahado sikeresen kivédte mindet. Ha néha hagyta is a lánynak, hogy ütései eltalálják hasát vagy vállát, azok igazán meg sem kottyantak neki. – Ez nem igazság! – lihegte néhány perc után a hercegnő.

– Pedig egész jól csinálod – bizonygatta Mahado, s tovább védekezett. – A mozdulataidban van erő, van végük és elejük, mondhatni a véredben van.

– Eddig én is ezt hittem, de... Így sem tudlak legyőzni téged!

– Nem is kell legyőznöd, Sitara! Most még csak nem is az éles harcot gyakoroljuk, hanem a mozdulatokat! A lényeg, hogy jól begyakorold őket!

– De én – nyögte a lány, és behúzott egyet –, szeretném – indított egy rúgást –, szétrúgni –, még egy rúgás –, a segged! – kiáltotta, és teljes testével nekiment a férfinek, miközben próbált a gyomrába könyökölni. Mahado a lány lendületét felhasználva megragadta, magának háttal fordította, és szorosan összefonta előtte a karjait. Sitara próbált szabadulni, de eredménytelenül, így továbbra is a mágus törzsének feszült. – Engedj el! – követelte felháborodottan.

Mahado úgy vélte, ez elég lecke volt a lány számára, így kis idő után elengedte. Sitara botladozva rohant előre pár lépést, majd megfordulva dühös tekintettel nézett a mágus komoly tekintetébe.

– Mondtam, hogy ez még csak gyakorlás, nem küzdelem, Sitara – hasított a levegőbe a tábornok szigorú hangja –, de ha tovább feszíted a húrt, ez lesz a vége.

– Igazságtalan vagy – nyafogott a lány.

– Szerintem most te voltál túl durva – jegyezte meg Nana, ki Noferuval együtt szintén szemtanúja volt a kis incidensnek.

– Aha – bólintott Noferu visszafogottan.

– Na, szép, most mind ellenem vagytok?! – ingatta a fejét Tara. Ekkor Anu ügetett oda hozzá, aki eddig a közeli fa árnyékában pihent, és vigasztalóan megnyalogatta a kézfejét. A hercegnő ekkor rádöbbent valamire. – Jó, talán kicsit túlreagáltam – nézett megbánóan a tábornokra.

– Kicsit? – szökött a magasba Mahado szemöldöke, majd megbékélt ő is. – Folytassuk! Sitarának hála láthattátok, mi lesz a következő, amit tanulunk, ugyanis nem csak ököllel és rúgással, de könyökkel és térdeléssel is támadhatunk, s az ilyesfajta mozdulatoknál még egyszerűbb belevinnünk egész testsúlyunkat a támadásba. Ám azzal, amikor egész testünkkel készülünk az ellenségre rontani, érdemes vigyázni, mert könnyedén ellenünk fordíthatják saját erőnket! Holnap majd azzal foglalkozunk, hogyan használjuk fel az ellenfél erejét a legyőzéséhez, ám ma még ezeket gyakoroljuk!

A lányok egész jól belejöttek a harcba, persze csak az alapokat tekintve, és Mahado jól tudta, hogy habár elsajátították a mozdulatokat, hogy azok hatásosak is legyenek, még hónapokig kell majd gyakorolniuk.

Két óra edzés után mind tartottak egy kis szünetet, elmentek inni a közeli kúthoz, majd a mai délután folyamán tanultakat gyakorolták. Ám a délután végén végre Mahado úgy döntött, itt az ideje a lányok varázserejét is kezelésbe venni.

Nemrég Hatti, Nia és Desta is visszatértek a villába, és a lépcsőkről figyelték az edzést. Mahado intett nekik, és így közelebb sétáltak. Hattit megkérte, hogy a varázslatok gyakorlásához szükséges kellékek beszerzésében segítsen, Nia és Desta pedig Tara harctudását voltak hivatottak tovább fejleszteni.

– Kezdjük az elején – emelte Nia tekintetét a hercegnőre, mialatt ő és Desta két oldalról, kimért léptekkel körbejárták. Magabiztos tartásuk, szemeik ravasz csillogása, amiket végig rajta tartottak, mozdulataik megfontoltsága mind hatalmas tapasztalatról és harci tudásról árulkodott.

Egy ideig csak méregették egymást, először nyugodtan, majd egyre feszültebben, végül Tara szemei önkénytelenül is felizzottak. Erre reagálva Nia szeme is aranyba, Destáé pedig ezüstbe váltott. Tovább köröztek egymás körül, majd egy hirtelen megérzés hatására mind átvették állati formájukat. Tara fekete oroszlánként nézett szembe a vele körülbelül azonos mérető pöttyös leopárddal, és szürkésbarna sakállal.

Elkezdődött a harc, Tara és Nia egymásnak ugortak. Tarának legtöbbször sikerült kikerülnie Nia támadását, de neki ugyanúgy nem sikerült a leopárdhoz érnie. Tara a levegőbe vetette magát, de Nia sebesen elugrott, így csak a földet kapta el. Utána a leopárd lendült a levegőbe, de Tara még röptében nekiugrott, kibillentve egyensúlyából. A földbe csapódtak, de mindketten talpra ugrottak. Nia ekkor megunta a játszadozást, gyors mozdulattal földre vitte az oroszlánt, majd egy kiadós gurulás után felül állapodott meg, és a földre szorított a lányt. Tara próbált szabadulni, de Nia a nyakához érintette fogsorát jelezve, hogy ha megmozdul, vége. Kis idő után eleresztette, tisztázva, hogy ő nyerte a mentet.

Desta következett. Sakál létére ő is elég rugalmasan mozgott, s éles fogait is bevetette, amikor ráharapott Tara farkára. Persze, nem durván, de ahhoz elegendő volt, hogy kizökkentse a lányt. Tara dühösen mordult rá, ám ekkor Desta nekiugrott, és hanyatt döntött a földön. Tara ezúttal nem várta meg, míg a másik a nyakába harap, hanem mind a négy lábát bevetve szinte azonnal lerúgta magáról, majd talpra pattant és macskaszemet néztek. Desta újból támadott, az oroszlán kikerülte, majd újra, és Tara megint a földön volt, de ezúttal is felállt onnan. Végül Desta nem vesződött a ledöntésével, hanem egyszerűen elkapta a nyakát. Sebet persze nem ejtette, de ez egyet jelentett a harc végével.

– Ennyi elég is lesz – jelentette ki Nia, emberi alakban állva az oroszlán és a nyakát tartó sakál felett. – Desta, most már engedd el!

A sakállány beleegyezően így tett, majd ő is visszaváltozott.

– Pedig nem minden nap adatik meg a sakál lányának, hogy egy hercegnőt fojtogathat következmények nélkül.

– Azért nem teljesen – mordult rá Tara, immár ő is emberi formájában, majd egy erőteljes ütést indított Desta felé. Ő ösztönösen elkapta a lány öklét, majd két lépéssel a háta mögött termett, hátracsavarta a karját, s utána lökött rajta egyet. Tara botladozva bukott orra, majd sajgó térdeit porolva tápászkodott fel. – Ez nem volt szép! – duzzogta bosszúsan.

– Tényleg nem – szólt oda hozzájuk Mahado, aki Hattival éppen most fejezte be a szükséges kellékek összeállítását. – Az efféle bonyolult mozdulatsorokat csak holnap vesszük a lányokkal – tudatta a sakállal, de mosolyra húzódott szája és nem túl szigorú hangneme arról árulkodott, hogy titokban jót szórakozott a dolgon. A hercegnőnek sokat kell még tanulnia – gondolta.

– Na, jó, sajnálom – sóhajtotta Desta színpadiasan, de ő is vigyorgott, Sőt, Nia is jót mosolygott a dolgon.

– Kegyetlenek vagytok! – szidta a harcias alakváltókat Tara.

– Kegyetlenek? – kérdezett vissza Nia baljós, s egyben fülbemászó hangon. Pillanatok alatt a lány mögött termett, majd érzékien végighúzta ujját egyik vállától a másikig. Tara megborzongott. – Nem tudod te még, mit jelent kegyetlennek lenni – folytatta Nia. Elé lépett, és ujjai az álla alatt állapodtak meg. A szemébe nézett, vad, rejtelmes tekintete a lányéba égett. – De majd mi megmutatjuk neked!

– Tényleg? – nyelt egyet Tara, de próbált nem berezelni.

– Leopárdok, oroszlánok – kerülte meg újra a lány Nia, majd elkezdett hátrálni. – Nincs nálunk kegyetlenebb vadász a világon! – jelentette ki, majd minden figyelmeztetés nélkül újból átvette leopárd alakját, és Tarára vetett magát. A hercegnőnek sikerült elhajolni, de még így is földre vitte a lendület. A leopárd visszafordult, leteperte a lányt, majd amikor felette állt az arcába vicsorgott. Tara ijedten és szaggatottan szívta magába a levegőt, mellkasa félelemtől lüktetett.

– És szerinted még én vittem túlzásba – jegyezte meg Desta flegmán, összefont karokkal figyelve a jelenetet. Ám Tarát még ez sem nyugtatta meg, annyira megdöbbent, hogy átváltozni is képtelen volt.

– Eszel vagy megesznek – mondta Nia baljós hangon, mikor hirtelen visszaváltozott, és így négykézláb térdelt a hercegnő felett, karjait lefogva. Mondandójának hátteret adva végignyalt a lány nyakán, Tarán remegés futott végig, bár így már kevésbé félt. Sokkal inkább... kezdett izgalmassá válni a dolog. Szemeiben érdeklődés csillant, amit Nia is felfedezett. – Ölsz... – fúrta tekintetét a leopárdnő mélyen az övébe –, vagy megölnek – közölte, s megnövő agyarakkal úgy tett, mintha a lány nyakába harapna.

– Uh! – csúszott ki egy rémült sóhaj a lány száján, miközben fejét oldalra fordította, ám utána már vigyorogva nézett vissza Nia tekintetébe. A nő ekkor elnevette magát, s végül Tara is így tett, Desta pedig mindentudóan somolygott.

Nia felsegítette a földről a hercegnőt, aki először mélyen magába szívta a levegőt, majd kiegyenesedett, és a két alakváltóra nézett.

– Csak szívattok, igaz? – kérdezte végül.

– Igaz – vigyorogta Desta.

– De ettől függetlenül komolyan beszéltem – tisztázta Nia. – A harc, ha élesben megy, kemény dolog. A leendő ellenfeleid bármit bevetnek majd, így legjobb lesz, ha elfelejted az erkölcseidet!

– A... micsodáimat? – kérdezett vissza Tara ravaszul mosolyogva.

– Tetszik ez a lány – közölte Desta.

– Lehet, hogy az a mágus ott – bökött Nia Mahado irányába, majd közelebb hajolt a hercegnőhöz és így szinte már a fülébe suttogott –, a tiszta küzdelemre nevel téged, de ezt a való életben nyugodtan verd majd ki a fejedből.

– Sok alattomos, mocskos férget hord hátán ez a föld – lépett közelebb Desta is –, nem érdemlik meg, hogy tisztességesen bánj velük!

– Soha, senki nem fog tisztességesen harcolni veled, ha vérre megy a küzdelem – hallotta Tara Nia átható suttogását, szavai szinte a lelkébe égtek. – Macskavérű vagy, egy ragadozó, a mi fajtánk. Erős, szívós, vad és független, s emellett nő is vagy. Macskanő. A ravaszság a legfőbb fegyvered, használd!

– Használni... fogom – lehelte Tara, egészen lenyűgözve a nő magabiztosságától. Ilyen akart lenni egy nap, mint az a személy, akit a leopárd leírt, mint Nia maga.

– Jól van, befejeznéd a macskák ajnározását? – sóhajtotta Desta, megtörvén a szinte eksztatikus hangulatot, amibe Tara Nia szavainak hatására esett.

– Úgy vélem, a hercegnőnek kedvére valók voltak a tanácsaim – felelte Nia.

– Igen – bólintott Tara. – És te mit javasolsz? – fordult a sakállányhoz.

– Tanulj meg egyszerre előre és a hátad mögé nézni – mondta Desta egyszerűen. Tara először nem igazán értette. – Sokan elkövetik azt a hibát, hogy csak előre néznek, vagy nem néznek elégszer hátra, így könnyen hátba támadhatják őket – magyarázta a sötétbőrű lány. – Ám még többen követik el azt a hibát, hogy többet néznek a hátuk mögé, mint előre, s így előbb-utóbb elbuknak.

– Ezért kell egyszerre előre és hátra is nézni! – kiáltott fel Tara megvilágosultan. – De várjunk... az egyszerűen kivitelezhetetlen...

– Kivéve, ha kaméleonnak születtél – vont vállat Nia.

– Most akkor mit is kéne tennem? – faggatta Destát az oroszlán. Nem hitte volna, hogy kettejük közül ő, és nem Nia lesz az, aki homályos tanácsokkal látja majd el.

– Gondolkodj még kicsit a dolgon! – javasolta Desta.

– De nem most. Most harcolunk tovább – határozta el Nia. – A legjobb mód a tanulásra a gyakorlás és a tapasztalás. Mi alakváltók így válunk erősebbé és ügyesebbé.

– Persze, emberi alakban mi is adunk a harcművészetekre – magyarázta Desta.

– De azzal foglalkozzon a tábornok – mondta Nia. – Mi azért vagyunk itt, hogy az igazi harcra tanítsunk meg.

– A valódira – tetet hozzá Desta. Mindkettejük szeme átváltozott, törzsüktől kissé eltartott karjukon az izmok megfeszültek, karmaik kibújtak.

Sitarán hasonló változás ment végbe. Aranyszínű szemei elszántan csillogtak, szája széle izgatott mosolyra húzódott. Kezdte megérezni a harc hevét, amit mindig is élvezett, mondhatni a vérében volt. A három nő végül újra átváltozott, és elkezdődött az újabb csaták sorozata.