„Aki a papságot vállalja, annak őszintén, szívvel-lélekkel kell arra vágynia, másképpen az istenek sem veszik majd jó néven."

„A Hold és a Nap sem akar majd egyesülni olyan birodalom boldogulásáért, amely már rég elbukott."

„Mégsem tarthatjuk láncra verve egy ablaktalan toronyszobában, ahol az ajtót mindig tíz őr figyeli."

Írisz szapora léptekkel szelte a palota fényűző folyosóit Horumesz után kutatva, éjkék köpenye, amit világoskék, leopárdmintás ruhájára öltött, vadul lebegett utána. A királyi tanácsosra végül dolgozószobájába nyitva talált rá egy halom könyv és nagy köteg pergamen között.

– Horumesz! – Írisz komoly hangja semmi jót nem sejtetett, égkék szemeiben aggodalom ült. Az öreg, köpcös sólyomvérű furcsállva tekintett fel rá az iratok közül, miközben felvonta szemöldökét, barna szemeiben kíváncsiság csillogott.

– Főpapnő! Mi szél hozta erre? Talán mára is napirenden volt egy újabb megbeszélés? Az íbisz rúgja meg, teljesen kiment a fejemből!

– Nem volt semmi egyeztetve, ám valamiről feltétlenül beszélnünk kell!

– Úgy érti, hogy csak nekünk kettőnknek, vagy...?

– Megkeresem a királynőt, te pedig hozd Bászthotepet! – tisztázta Írisz a helyzetet. – A tárgyalóteremben találkozunk, amilyen hamar lehet!

– Miről van szó? – érdeklődte Horumesz, mialatt nehézkesen feltápászkodott karosszékéből.

– Igyekezz! – utasította a tanácsost a főpapnő, s válasz nélkül hagyva elviharzott.

A trónteremből nyíló tárgyalószobába alkonyi napsugarak ömlöttek be, az egész szoba narancsos fényben úszott, a nyitott ablakon langyos szellő érkezett. Írisz a még elegendő késődélutáni napfény ellenére varázserejével meggyújtotta a teremben elhelyezett gyertyákat, és a fáklyatartók tartalmát, amint ő és Theodora átlépték a küszöböt. A királynő egyszerű szabású, földig érő fehér ruhát viselt arany ékszerekkel, arany gallérjához kék selyempalást volt erősítve. Fekete haja több fonatba volt fogva, fején kobrás korona díszelgett. Méltóságteljesen hosszú asztal főjére vonult, Írisz pedig hasonlóan elegáns léptekkel követte.

Nemsokára egy sólyom repült be az ablakon, majd megélt kora ellenére ügyesen landolt a padlón, s egy idős, kerekded, ősz hajú férfi alakját vette fel. Horumesz nem várt engedélyre sem, kicsit pihegve foglalt helyet a királynő balján.

– A főpap nemsokára érkezik – közölte a tanácsos a két nővel.

– Melyik főpap? – kérdezte a királynő, jogosan.

– Bászthotep – felelte Horumesz.

– Mellesleg, ha a fivéremre is gondoltál a főpap szó kapcsán... – szólalt meg Írisz kimérten –, közölnöm kell, hogy ő nemrégiben úgy határozott, lemond főpapi rangjáról. Kizárólag a Rend tábornokaként szolgálja tovább a birodalmat!

Theodora és Horumesz arcára is hatalmas döbbenet ült ki, ám egyikük sem tűnt annyira felháborodottnak, mint a terembe lépő öreg főpap.

– Hogy mondtad?! – förmedt a papnőre Bászthotep, s feszülten odacsörtetett hozzájuk, lila-ezüst köpenye vásznasan suhogó hangot adott ki. – Ez az a fontos dolog, amit meg kell vitatnunk?! Szekhemré van olyan ostoba, hogy eldobja a lehető legnagyobb megtiszteltetést, ami közembert érhet, vagyis főpapi kinevezését?! Lemond országunk legdicsőbb rangjáról,  arról, hogy egy főisten első számú szolgája legyen?!

– Tulajdonképpen a főpap és a főpapnő mindketten első helyen vannak – pontosított Írisz, ám Bászthotep leereszkedően csendre intette, ékes bizonyságot adva ezzel arról, hogy mennyire is tartja egyenjogúnak a nőket. Ez a dolog sem a királynőnek sem Írisznek nem tetszett, ám az öreget hidegen hagyta neheztelő tekintetük. Úgy vélte, itt most egyedül csupán neki van joga felháborodni.

– Remélem, azért hívtál össze minket, hogy arról tanakodjunk, hogyan beszéljük le Szekhemrét erről az égbekiáltó ostobaságról!

– Közel sem – felelte Írisz hidegen. – A fivérem nehéz döntést hozott, nincs jogunk beleszólni ebbe. A birodalom érdekében tette, másrészről, az ő életéről van szó. Ha nem érzi már a papságot hivatásának, jobb is, ha lemond!

– Hát ez hallatlan! Egyszerűen felháborító! – puffogott Bászthotep.

– Én egyet értek a főpapnővel – pillantott barátnőjére Theodora. – Aki a papságot vállalja, annak őszintén, szívvel-lélekkel kell arra vágynia, másképpen az istenek sem veszik majd jó néven.

– Magam sem fogalmazhattam volna pontosabban – mosolygott a királynőre Írisz, aki határozott bólintással válaszolt.

– Na de... – hápogott Bászthotep. – Hogy találok most egy újabb főpapjelöltet még a Hold és Nap egyesülése előtt?! Addig már csak pár hónap van, és a főpappá válás ceremóniái, ha betartjuk az előírt időközöket, akkor akár fél évig is elhúzódhatnak!

– A Hold és a Nap sem akar majd egyesülni olyan birodalom boldogulásáért, amely már rég elbukott – közölte Írisz jelentőségteljesen. Horumesz, Bászthotep és Theodora döbbenten néztek rá. – Valamit tudnotok kell, valamit, ami mindent megváltoztat!

– Kinyögöd végre, vagy az egész estét itt töltsük? – zsörtölődött a főpap.

– Nagyapa, higgadj le! – kérte a királynő. – Foglaljunk helyet! – javasolta. Thea leült az asztalfőre, az öreg oroszlán pedig unokája jobbjára, Horumesz már eleve ült, ám Írisz állva maradt. – Főpapnő?

– Kösz, most nem – rázta meg a fejét Írisz. Valahol tiszteletlennek ható hozzáállásával kissé meglepte hallgatóságát, pedig csak az idegesség szólt belőle. – Nem tudnék – mondta végül.

– Akkor beszélj! – javasolta az uralkodónő. Írisz bólintott.

Ahogy a vörösen izzó napkorong a föld felé ereszkedett, úgy vált egyre nehezebbé a levegő a királyi palota tárgyalótermében. Alig négy személy tartózkodott a tágas szobában, ám még a nyitott ablak ellenére is egyre nehezebben kaptak levegőt. Írisz bölcsen először az éjelfek kilétét és önző tervét osztotta mag velük, csak utána tért át a hercegnő elrablására. Theodora először majdhogynem szívrohamot kapott, Horumesz karolta át és támogatta, míg ő hosszú percekig pánikszerűen zihált. Bászthotep ezzel ellenben dühösen az asztallapra csapott, majd felpattant székéről, és szikrázó macskaszemekkel hordta el Íriszt és fivérét mindenfélének.

– Mi az, hogy elrabolták?! Egy feladata volt annak az eretnek Szekhemrének, és egyetlen egy neked, amikor ostobán átruházta rád! Védjétek meg a hercegnőt, minden áron! És tessék! Mindketten elcsesztétek!

– Nagyapa... – szólt az öregre a királynő, ám hangja erőtlen nyögésbe fulladt.

– Őszintén sajnálom – sóhajtott Írisz, s egyelőre még a főpap jogtalan sértéseit és tiszteletlenségét is hajlandó volt elviselni.

– Sajnálod?! Hát van is mit! De benned legalább volt annyi tartás, hogy idejöttél közölni velünk botrányos bukásod! Ellenben az a semmirekellő Szekhemré még ahhoz sem vette a fáradtságot, hogy személyesen vallja be, hogy elvesztette a hercegnőt! Biztos azért nem merte idetolni azt az áruló képét, mert ő is tudja, mekkora szégyen, hogy lemond főpapi rangjáról!

– Most már elég! – csattant fel a főpapnő. – Az felett még elnéztem, hogy eretneknek nevezi a fivéremet, mert az egyértelműen drámai túlzásnak szánta! A papi cím lemondásától még senki sem lesz eretnek! Még azt is eltűröm, hogy engem sértegessen, mert valljuk be... nekem is a fivérem gondolatmenetét kellett volna követnem: a vallási szertartás helyett a gyakorlatiasságot választani és késlekedés nélkül a hercegnő után rohanni! De hogy semmirekellőnek és árulónak nevezi a fivéremet, ezt nem fogom annyiban hagyni! Ha valaki hibáztatható a történtekért, az én vagyok és semmi esetre sem a tábornok!

– Hmpf – grimaszolt Bászthotep undokul. – Nem vagyok meggyőzve! Az én szememben mindketten hibásak vagytok!

– Talán hibáztak, de én egyikükre sem tudok haragudni – jelentette ki a királynő egy mély sóhaj kíséretében.

– Kérlek, barátságunk miatt ne ess túlzásokba megbocsátás terén! – fordult a királynőhöz Írisz bűnbánó hangon. – Én végzeteset hibáztam, amikor...

– Nem akkorát, mint az az ostoba húgom maga! – rázta a fejét neheztelően Theodora. – Ha róla van szó, akár az is előfordulhatott volna, hogy nem a templomból szökik ki, hanem egyszerűen átváltozik a nyílt utcán, és tovaszalad. Ha elég nagy a tömeg, akár percekre szem elől lehet veszíteni, úgy beolvad a forgatagba.

– Királynőm...

– Tucatszor megtörtént már velünk, amikor még szüleinkkel andalogtunk a város utcáin. Sitara rendszerint meglépett apánk elől is, aki pedig tehetséges mágusnak számított, akárcsak te vagy a fivéred! Mindig anyának kellett átváltoznia, hogy szaga alapján a nyomára akadjon.

– Nem értem, ez a családi anekdota hogyan jön most ide! – akadékoskodott Bászthotep.

– Csak arra próbálok rávilágítani, nagyapa, hogy Sitara mindig jeleskedett abban, hogy veszélybe sodorja magát. A tábornokot arra kértem, hogy védje meg őt, bárkitől, aki ártani szándékozik neki, hogy vigyázzon rá. Ám mindig is tartottam tőle, hogy ha úgy alakul, önmagától még ő sem fogja tudni megvédeni. A hercegnő legalább annyira hibás saját elrablásában, mint Írisz vagy Mahado, ha nem még annál is jobban! Meggondolatlanságát képtelenség mindig előre látni!

– Számítanom kellett volna rá! – sóhajtott Írisz.

– Mégsem tarthatjuk láncra verve egy ablaktalan toronyszobában, ahol az ajtót mindig tíz őr figyeli – csóválta fejét Theodora. – És azt is jól sejtem, hogy a tábornok azért nem maga jött, mert bizonyára van elég dolga a húgom megmentésének megtervezésével és kivitelezésével.

– Pontosan ezt szerettem volna én is közölni, ha a nagyapád nem vág folyton a szavamba – bólintott Írisz. Bászthotep sértődötten horkantott a kicsit sem tiszteletteljes megnevezésen. – A fivérem és vezérei jelenleg is az éjelfek rejtekhelyére való behatoláson, az ellen semlegesítésén és mindenek előtt a foglyok kiszabadításán dolgoznak! Ha minden jól megy, hajnalra a hercegnő már a palotában lesz!

– Remélem is! – duzzogott az öreg főpap.

– Básztetnek hála! – lélegzett fel a királynő.

Írisz támogatóan a vállára helyezte kezét, mialatt melegen a királynő aggodalmas, mézbarna tekintetébe nézett.

– Szívesen maradnék itt veled, hogy lelki támaszt nyújtsak, ám máshol van rám szükség. A fivéremmel azt sejtjük, hogy a Holdtemplom ellen az éjjel támadás készül. Én és egy csapat rendtag a környéket fogjuk felügyelni!

– Micsoda?! Még a Holdtemplom is?! – bosszankodott Bászthotep.

– Zuna nem is említette, mi történt hajnalban?

– Hogyan?

– Zunát, a Hold főpapnőjét...

– Csak addig főpapnő, míg Sitara készen nem áll átvenni ezt a címet tőle!

– Zunát meg akarták ölni, ráadásul Básztet és Szekhmet szent színe előtt, a Holdtemplomon belül! – közölte Írisz. Hallgatósága újfent megbotránkozva szisszent fel.

– Kegyetlenség – sóhajtott a királynő.

– Szerencsére egy fekete kandúr elvezetett a templomhoz, így még időben közbe tudtam lépni – magyarázta Írisz. – Tudom, hogy szokatlanul hangzik, mivel én még macskavérű sem vagyok, de mintha a fekete macskával és ikerfivérével valamiféle elmebeli kapcsolatban lennénk. Egyikük ma délután újra felkeresett, mintha csak arra kért volna, hogy őrködjek a templomuknál!

– Egy Napos, aki macskákkal beszél! – akadt ki Bászthotep. – Hová tart ez a világ?! A végén még a macskavérűek meg a Napot fogják imádni?! Botrányos!

– Nagyapa, ne reagáld túl – kérte Thea, s megfogta Írisz kezét a vállán. – Menj! – kérte a főpapnőt. – Én megleszek, te vigyázz istennőink házára és az ő szolgálóikra!

– Úgy lesz – felelte Írisz eltökélten.

Theodora felemelkedett a székről és rövid időre átkarolták egymást. Néma bólintással búcsúztak egymástól, s a mágusnő alig ért el a küszöbig, testét halványzöld aura vonta be és a semmibe veszett.

– Mit nem adnék, ha én is tudnék így térugrándozni! – morfondírozott Horumesz, mialatt nehézkesen feltápászkodott. – Jól jönne, ha majd olyan öreg leszek, hogy repülni sem leszek képes.

– Neked csak ez tűnt fel?! – háborgott Bászthotep. – Nem láttátok az auráját! Annyit még én is tudok, hogy zöld aurával csak a legerősebb mágusok rendelkeznek. Eddig egyedül Nikaré, Alexander és az az eretnek Szekhemré lépett erre a szintre...

– És állítólag az a boszorkány, aki elrabolta a hercegnőt – jegyezte meg Horumesz, aki Írisz beszámolójának minden részletére alaposan odafigyelt.

– Akkor még szerencse, hogy a főpapnő is hasonló szinten van – mosolyodott el a királynő. Őt nagyapjával ellentétben nem felháborította, hanem megnyugtatta a főpapnő kivételes varázshatalma. De hát az öreg már mindenben csak a tekintélye ellen irányuló fenyegetést látta. – Horumesz, küldj levelet a fivéremnek! – utasította tanácsosát Theodora. – Neki és Alexander Tábornoknak is feltétlenül tudnia kell az éjelfekről.

– Megyek, felség – biccentett Horumesz, és elcsoszogott a kijárat felé.

– Nagyapa, beszélj a testőrparancsnokkal! Erősítsék meg a palota és a palota-negyed védelmét! – fordult a főpaphoz a királynő. – Mondd, hogy én parancsomat közvetíted!

– Engem is tisztelhetnének annyira, hogy ne kelljen ezt mondanom! – morgolódott az öreg, majd némi szemforgatást követően ő is távozott.

Theodora utoljára lépett ki a szobából. Az ajtó közelében hat testőr várta, négy macskavérű és két sakálvérű férfi, akik ekkor köré gyűltek.

– Ön hová készül, felség? – kérdezte egyikük tőle.

– A kápolnába – válaszolta a királynő kimérten. – Elmondok egy imát a húgom biztonságáért... és a tábornokéért.

A testőr engedelmesen bólintott, s egy társával együtt a tróntermet átszelve elindultak a szélső kijárathoz. Két másik testőr szorosan az uralkodónő mellett haladt, ketten pedig a sort zárták.

...

Találtam megint pár szuper képet:

Íriszhez:

És Theodorához: