„Ha képes akarsz lenni megvédeni magadat és a körülötted lévőket, több lábon kell állnod!"

Hiába volt még csupán kora délelőtt, a villa pár ritkás lugassal tűzdelt udvarán, a napsugarak máris felmelegítették a földet, ami az energiát továbbadva az udvar levegőjét is kellemesen langyossá varázsolta. A Rendtagok szokásos homok és krémszínű edzőruhájukban, a fiatalabb férfiak nagy része a felsőrészt elhagyva, félmeztelenül, vonultak az udvar főlépcső előtt elhelyezkedő nagyobb, famentes részére. A reggeli gyakorlat a szokásoshoz hasonlóan kezdődött, ám ezúttal a lányok edzését részben összevonták a rendtagok kiképzésével. Szinte mindenki jelen volt, kivéve a városban és a körül járőröző, alacsonyabb rangú rendtagokat, s Hattit, aki ma nem jelent meg.

Legelőször mindenki futott három kört a villa körül, majd pár túlságosan virgonc újoncnak Mahado még három kört ítélt meg. Utána mindenki visszatért a tisztásszerű részre, ahol sorokba rendeződtek, majd a tábornok vezetésével nyújtás és bemelegítő gyakorlatok következtek, amiket szintén együtt végeztek el. Sitara és a lányok, akik az egyik hátsó sorban helyezkedtek el, kissé csodálkoztak is, hogy Írisz, aki bár elég szokatlanul festett a nadrág- és ingszerű öltözet, s főként a lófarok, amibe hosszú, fekete haját kötötte, mennyire könnyedén vette a futást, s a gyakorlatok is ösztönösen mentek neki.

– Az unokanővéred régen Rendtagnak készült? – vetette oda Tara Nanának pár kézlendítés között. Mindhárman az előző sorban, s tőlük kissé jobba elhelyezkedő mágusnőre pillantottak.

– Nem, soha – nyögte Nana a föld felé hajlongva.

– Láthatóan elég jól megy neki! – jegyezte meg Noferu, miközben megpróbált pár szabályos rúgást kivitelezni.

– Nos... – fogott bele Nana, mialatt a karjait mozgatta ki. – Már kiskora óta tanul harcművészeteket Mahadóval együtt. Bár az elmúlt években egyre kevesebbet gyakorol templomi kötelességeire hivatkozva.

– Jaj, az a fránya papnőség – prüszkölte Tara a nyakát nyújtogatva.

– Nem úgy néz ki, mintha kicsit is kijött volna a formából – közölte Noferu pár guggolás közben.

– Tényleg nem! – Nana és Tara elismerően szinte teljesen egyszerre fejezték ki elismerésüket.

– És a hallása is kiváló! – szólt hátra nekik Írisz, meg nem szakítva az adott mozdulatsort.

– Jujj, meghallotta! – kiáltott fel Nana ijedten szája elé kapva a kezét.

– Hupsz – kuncogta Noferu.

– Mit rinyáltok már – sóhajtotta Tara fennhangon. – Nem mondtunk semmi sértőt!

– Csend legyen ott hátul! – zendült hirtelen Mahado szilaj hangja, aki az emberekkel szemben állva mutogatta eddig a leutánozandó mozdulatsorokat. Ám mikor ezt kimondta, ahogy ő, mindenki más is megállt egy pillanatra, s minden szem a lányokra szegeződött. – Talán van valami, amit fontosabbnak ítéltek a bemelegítésnél?! – fürkészte őket szigorúan.

– Nem, nincs, nincs! – hadonászott Nana hevesen a kezeivel rögvest.

– Semmi nincs – ingatta a fejét Noferu is, ám Tara ezúttal sem állhatta meg a pimaszkodást.

– Nos, ezeknél az unalmas mozdulatsoroknál bármi izgalmasabb, még a mi pletykálkodásunk is! – jelentette ki a hercegnő a legnagyobb természetességgel. Pimasz beszólására, s az ezzel járó udvariatlanságra a Rendtagok összesúgtak egymás között, míg a vezetők rosszalló arckifejezéssel illették az oroszlánlányt. Hercegnő ide-vagy oda, így beszélni a Rend tábornokával azért mégiscsak túlmegy minden határon. Mahado mégis úgy tűnt, megőrzi nyugalmát, s kezdetben sehogyan sem reagált, pusztán komoly arckifejezéssel szemlélte a lányt.

– Arcátlanság! – adott hangot hamar Horeth nemtetszésének.

– Méltán! – értett egyet Imari, mogorván a hercegnőre sandítva.

– Köszönöm, van arcom, méghozzá elég csinos! – tett rá Sitara még egy lapáttal. Kihívóan a vezérre vigyorgott, aki mintha kissé vissza is hőkölt volna kivillanó hegyes oroszlánfogaitól. Ez pár vezér bosszúságát egyre csak növelte, bár főként a férfi vezérekét. Horeth, Imari és Tamir nagyban forrongtak magukban, míg Nia, Desta, Imina és Széth úgy tűnt, jól szórakoznak a hercegnő pimaszságán, Mosi pedig jelenleg még pártatlanul szemlélte az eseményeket. Nana és Noferu zavartan kapták szájuk elé a kezüket, míg Írisz csak a fejét ingatta.

– Engem az ilyenért Nikaré régen úgy felképelt volna, hogy a villa fala adja a másikat! – zúgolódott Tamir, miközben jelentőségteljesen a tábornokra pillantott.

– Azért egy lányt mégsem szép dolog bántalmazni – szúrta közbe Széth kajánul vonítva. – Főképpen nem a jövendőbelijét! – Mahado arca mintha megrándult volna, ám helyette Imina szólalt meg.

– Szakértő vagy a romantikus témában, sakálfül? – incselkedett a sólyomnő a sakállal.

– Nagyobb szakértő, mint te! – mordult rá Széth.

– Elég már! – kiáltott rájuk Sitara, aki meglehetősen élvezte a saját maga által keltett feszültséget. – Elterelitek rólam a figyelmet! – vigyorogta. Desta nem bírta tovább, s a közelben álló Nalával együtt elnevették magukat. S bár alig kivehetően, de Nala nevetésébe kevés búskomorság is vegyült.

– Hallatlan! – prüszkölte Horeth felháborodottan. – Miért nem dobják már ki az edzésről?!

– Na, engem aztán senki ne dobálgasson – vágta csípőre a kezét Tara morcosan –, nem vagyok én holmi használt ruha!

– Van benne tűz, azt nem lehet tagadni – fordult Nia Mosihoz, elismerően somolyogva.

– Én arra lennék kíváncsi, hogy mit fog mindezért kapni – morfondírozott Mosi. – A tábornok eddig még egy szót sem szólt.

– Tudod, mit mondanak arról a sárkányról, amelyik hallgat – mosolygott tovább Nia.

– Az akkor támad, amikor legkevésbé számítasz rá – felelte Mosi bólintva.

– Hé! Felpróbáltak már egyáltalán? – kérdezte Tarától a többiek példájára felbátorodván egy fiatal egyiptomi mágusfiú, Odion, a hercegnő korábbi mondatát kihasználván. Ám még a gúnyos vigyor sem terülhetett szét az arcán, ráeszmélvén, hogy mit várnak el tőle ilyen helyzetben lánytestvére, Odina rögvest tarkón is csapta a delikvenst.

– Felpróbálni...? – döbbent meg Nana. Noferu, aki már értette a célzást, ellenben másik kezét is szájára tapasztva sóhajtott ijedtében, míg Írisz már-már olyan erősen fogta a fejét, hogy bizonyára fájdalmai voltak.

– Mégis mire célzol, te mágusféle?! – mordult rá Tara. Majd megpillantva Széth-et, aki nem túl diszkrét ujjmozdulatokkal elmagyarázta neki a dolgot, vagyis mutató és hüvelykujjából formált karikába dugdosta másik kezének mutatóujját, kis gondolkodás után leesett neki a tantusz. Imina örömmel csapta Odina mozdulatához hasonlóan tarkón a sakálfülűt, miközben Sitara arca rózsavörösbe borult, s nehéz léptekkel indult meg a mögöttük lévő sorban álló Odion felé. Ám mielőtt bárki megtudhatta volna, hogy a csatát ki nyerte volna, a mágusfiú vagy az oroszlánlány, a tábornok erőteljes hangja hasított a tömegbe.

– SITARA! – szólította meg Mahado. A lány a dolog váratlansága miatt megtorpant, majd a mágus szigorú baritonjának ezúttal képtelen volt ellenállni, s lassan teljes testtel felé fordult.

– Ne most, éppen verekedni készülök! – nyúlt még utoljára pimaszságához a hercegnő, ám Mahadónak esze ágában sem volt viccként értelmezni a dolgot, sem megenyhülni. Ehelyett, ha lehetséges, még a mostaninál is jobban megszilárdította vonásait, s ahogy volt edzőnadrágjában, félmeztelenül is jelentős tekintélyt sugárzott.

– Befejezted? – kérdezte a tábornok komoly, s nemleges válasz figyelembe sem vevő hangon.

– Hát, az a helyzet, hogy... – csicseregte Tara, de a mágus olyan szúrós tekintettel illette, hogy azzal minta szinte fizikai fájdalmat okozott volna, így egy nagy sóhajjal visszavett az arcátlanságából. – Be – felelte végül kelletlenül –, befejeztem.

– Helyes! – biccentett a tábornok.

– Akkor, folytassuk! – cammogott vissza Tara a helyére megsemmisülten, ám ezzel még nem volt vége. A korábbi jelenet megtorlását Mahado nyilván nem érte be ennyivel.

– Nem, nem, nem, így nem folytathatjuk! – váltott most a tábornok csevegőbb hangszínre, amivel mindenkit, főként a hercegnőt sikerült meglepnie.

– Miért nem? – kérdezte rosszat sejtvén az oroszlánlány.

– Nem régiben úgy értesültem, hogy őfelsége, Sitara hercegnő túlságosan unalmasnak tartja a mi szerény edzésünket! Ez így mégsem mehet tovább! – magyarázta Mahado némi rájátszással, ami rendesen meghökkentette a vezéreket, már persze, amelyikük száját éppen nem hagyta el gúnyos nevetés. Írisz meg ezalatt lágyan somolygott magában, értékelte, hogy Mahado kiabálás helyett e módon próbál hatást gyakorolni a hercegnőre.

– Nos, hát... – hápogta Tara, aki hamar felismerte a tábornok szavai mögött rejlő szarkazmust, hiszen ő maga is nagy mestere volt annak.

– Elmondom mi lesz – tért vissza Mahado szokásos, komolyabbik hangja, s ekkor mindenki erősebben figyelt, várva a kiszabott büntetést. Sitara nyelt egy nagyot. – Hogy ne unatkozz annyira ezektől a lassú, egy helyben űzött mozgásformáktól, futsz még húsz kört a villa körül, de szaporán ám, nehogy időközben elaludjál, s az oroszlán képességeidet szigorúan nem bevetve, nehogy a végén még túlontúl könnyűnek találd a kapott feladatot! S hogy még ezután se érezd úgy, képességeid kihasználatlanok maradtak, amíg mi unalmas harci gyakorlatokat tanulunk, te megcsinálsz kétszáz felülést, kétszáz fekvőtámaszt és kétszáz törzsemelést. S nehogy úgy érezd, ezek után már végképp nem tudsz mit kezdeni magaddal, kétszáz guggolás megfelelő lezárása lesz a mai edzésednek!

– Mi-mi-mi-micsoda?! – hüledezett Nana, aki először törte meg a tábornok utasításai után fennmaradó csendet.

– Megérdemelte – suttogta Horeth az egyetértően bólogató Tamir fülébe.

– Belőle kinézem, hogy makacsságból még meg is csinálja – jegyezte meg ellenben Nia.

– Hogyan?! – hüledezett végül Sitara. – Azt hittem, azért vagyok itt, hogy harcolni tanuljak, nem azért, hogy kínozzanak!

– Legközelebb majd vigyázol a szádra! – közölte Mahado hűvösen. – Most pedig azt javaslom, láss hozzá, mert ha tovább feleselsz, holnap is ugyanezt csinálod majd.

– Na, de...

– És holnapután, és azután, mindaddig, amíg meg nem tanulod, mi az a tisztelet!

– És ha azt mondom, inkább lelépek? – feleselt tovább a hercegnő kihívóan. Kisétálva a sorok közül közvetlenül a tábornokkal szemben állapodott meg, ahol dacosan csípőre vágta kezeit.

– Mivel az én felelősségem vagy, nem hagyhatod el a látóteremet – kötötte ki a mágus. – Ha nem kívánsz az edzésben részt venni, helyet foglalsz a villa lépcsőjén, és megvársz. Ám ebben az esetben egyiken sem tanítunk többé, ezt vett számításba! – nézett végig vezérein, akik beleegyezően bólogattak.

– Legyen – prüszkölte az oroszlánlány, s nehéz, legkevésbé sem macskás léptekkel morcosan a villa lépcsőjéhez csörtetett, majd tüntetően lehuppant oda. Horeth ezt kissé neheztelően fogadta.

– Ennyi? Még csak a büntetést sem végzi el! – morgolódott az öreg.

– Futni fog – jelentette ki Mahado magabiztosan. – Emellett pedig te is tudhatnád, hogy fiatalság bolondság. Mind tettünk meggondolatlan dolgokat annak idején – közölte, majd Széthre, s Odionra tekintett – s valakik még most is. Ezek hosszútávon jelentéktelen dolgok, s már így is túl sok időt pazaroltunk a mostanira, ez többet nem fog előfordulni! – határozta el. – Vissza az edzéshez!

– Igenis! – jöttek a feleletek mindenhonnan.

– Szegény Tara – sóhajtotta Nana –, bár megint magának kereste a bajt.

– Bűnösnek érzem magam – sajnálkozott Noferu. – Ha nem beszélgetünk, akkor...

– Nailah, Noferu! Hát ti semmit sem tanultatok! – pirított rájuk Mahado. – Kifelé, ide hozzám! – szólította fel őket ellentmondást nem tűrő hangon. – Feltartjátok az edzést! – rótta őket neheztelően.

– Elnézést – sütötte le a szemét Noferu, ahogy megálltak a tábornokkal szemben.

– Ne haragudj... – kezdte Nana, majd a körülményekre tekintettel gyorsan kijavította magát. – Ne haragudjon, tábornok!

– Száz guggolás, fejenként, aztán futás vissza a helyetekre!

– Igenis! – kiáltotta Noferu ijedtében, s sebesen guggolni kezdett.

– Igenis – sóhajtotta Nana vontatottan, majd követte példáját.

– Hangosan számoljatok! – utasította még őket Mahado. A lányok ekkor számolni kezdtek. Már csak egyvalami volt hátra. – Odion!

– Igen, tábornok?

– Ugye nem hitted, hogy megúszod azt a szemtelen beszólást? Szerencséd lesz, ha a Renden belül marad, mert ilyesmiért akár börtönbe is zárhatnak. Mégiscsak Théba hercegnőjéhez beszéltél az imént!

– Elnézést...

– Tíz kör futás, utána visszatérsz az edzéshez! – parancsolta a tábornok.

– Igenis – felelte a fiú bosszúsan, és máris kikocogott a sorból, majd el a villa irányába. A gyakorlatok ezután végre folytatódtak tovább.

Sitara duzzogva kuporgott a villa lépcsőjén, s figyelte a tőle nem messze edző Rendtagokat. Anu vigasztalóan nyalogatta a kézfejét, de ez sem tudta felvidítani. A fekete kutya ekkor felpattant, előre ügetett pár métert, majd hátra vakkantott gazdájának, hogy kövesse. A lány először nem értette, ám a kutya egyre jobban eltávolodott a villa oldala felé, így muszáj volt felkelnie, sőt kocogva követnie. Amikor már a saroknál jártak, s a kutya úgy gyorsított, ahogyan ő zárkózott fel, leesett neki.

– Anu, te ravasz dög! – sziszegte Tara. A kutyájára sandítva megállt, majd Mahado felé tekintett. A tábornok is észrevette, hogy felállt a helyéről, s összetalálkozott a pillantásuk, ám nem adott a lánynak időt a bámészkodásra.

– Gyorsabban! – jutott el Sitara füléig a tábornok utasítása, amin mordult egyet, de aztán Anuval tovább kocogtak, a kutya ösztönzésére egyre sebesebben szaladva.

– Mondtam, hogy futni fog – küldött Mahado jelentőségteljes pillantást Horeth felé, aki kissé meghúzva magát bólintott válaszul.

A kötelező formagyakorlatok elvégzését követően a Rendtagok a tábornok parancsára csoportokba oszlottak. Nailah és Noferu varázslás oktatását ezúttal az altábornok, Noferu édesapja vállalta magára. Oziré, akit, miután sikerült túllépnie a „már mindenki tudja, hogy vannak lányaim" dilemmáján, igenis büszkévé tett, hogy saját lányát a Rend keretein belül képezheti, s azt külön megtiszteltetésként élte meg, hogy a tábornok unokahúgát is taníthatja. A védelmezők és a felderítők is kisebb csoportokra bomlottak, ahol egymás között, egymás képességeit próbára téve harcoltak és gyakoroltak. Mindez alatt a futástól kifáradt Tara már a felüléseket végezte. Ez lehetőséget adott Mahadónak és Írisznek, hogy egymást választva partnerként végre együtt gyakoroljanak.

A mágus és a mágusnő felálltak egymással szemben. Korábbi, közös megegyezésük volt, hogy varázserejüket nem vetik be a Rendtagok előtt, s kizárólag fizikai eszközökkel harcolnak.

– Kezdetnek legyen egy kis pusztakezes harc – ragadta magához a szót Mahado. – A szükséges elemeket az előbb ismételtük át a rendtagokkal. Most lássuk, mennyire tudod még őket alkalmazni a gyakorlatban!

– Ne kezelj kezdőként! – ejtett meg Írisz egy ravasz vigyort, majd fivérére támadt. Kezdetnek néhány ütés, rúgás, amiket Mahado sikeresen hárított, de ehhez minden figyelmére szüksége volt. Írisz ezután elkezdte ezeket különféle cselekkel, forgásokkal vegyíteni, s néha egy könyöklés, avagy térdelés is következett.

– Papnő létedre meglehetősen fürgén és ügyesen mozogsz.

– Főpapnő! – helyesbített Írisz, s tovább támadott, ám ezúttal Mahado megunta a védekező szerepet, s ő maga is visszatámadott. Itt vált még izgalmasabbá a dolog, ugyanis nővérében a tábornok még a harctéren is méltó ellenfelére talált.

Egy-egy menet után megálltak, hogy levegőhöz jussanak, majd folytatták. Felváltva nyerték a köröket, persze volt, hogy egyikük egymás után többet is megnyert, de végső soron döntetlenre jöttek ki. Az igazi izgalmak ott kezdődtek, amikor fegyverekhez nyúltak. Bár Írisz az elején kissé elbizonytalanodott.

– Tudod, hogy ki nem állhatom a veszélyes fegyvereket, főképpen a pengéket! – fintorodott el a papnő, amikor fivére egy aranyló kardot nyújtott felé. Írisz nem nyúlt érte, így kicserélte azt egy tőrre, és azt kínálta fel. – Kissebben sem tetszik!

– Márpedig az edzés ezen részét sem hagyhatod ki! – erősködött a tábornok.

– Jól tudod, hogy hozzám sokkal inkább a bot illik!

– Tudom – felelte Mahado megértően, majd komolyabb hangon folytatta. – De te is tudod, hogy ha képes akarsz lenni megvédeni magadat és a körülötted lévőket, több lábon kell állnod!

– Tudom, mégis...

– Írisz! Vedd el a kardot! – nyújtotta újra felé a tábornok a fegyvert. – Ígérem, hogy ezután áttérünk a botra!

– Nos, legyen – adta be a derekát a papnő, s megragadta az aranyszínű penge szépen megmunkált markolatát.

Kardvívásban Írisz nem volt a legjobb. Mivel nem szerette az éles fegyvereket, így nagy gyakorlatot sem szerzett abban, hogyan is kellene bánnia vele. Az elején még sokat ügyetlenkedett, majd idővel Mahado tanácsinak hála kezdett belejönni, s miután sikeresen begyakorolta a legalapvetőbb szúrásokat, csapásokat, és hárításokat, éles harcba kezdtek. A harmadik menet után Mahado átismételtette a pajzshasználatot is Írisszel, és hogy hogyan tartsa csak egy kézzel a kardot, míg a másikban a pajzs van.

Mivel alig volt hátra fél óra az edzésből, utolsó kardos küzdelmüket vívták, ami után Írisz nagy örömére áttérhettek a botra. Ám a papnő azért szerette volna még egy izgalmas győzelemmel lezárni ezt a fázist, így mindent beleadott. Harc közben nem csupán fegyverére és pajzsára, hanem sokkal inkább mozgékonyságára támaszkodott. Pörgött, forgott, hajolt, guggolt, néha még vetődött, vagy párszor szaltózott is. Mahado elismerő hümmögéssel jutalmazta, hogy még mindig képes ilyenekre, s nővére hatására ő maga is mozgékonyabbá vált, szintén pár pörgést, szaltót s kézen átfordulást bevetve.

Végül Mahado akkorát csapott a pajzsra, hogy Írisz kiejtette azt a kezéből, s ezzel egyetemben Mahado saját pajzsával kilökte a kardot a kezéből. A nő ilyen kiszolgáltatottan látszólag elvesztette a meccset, ám hamar rácáfolt erre. A lehető leggyorsabban átlendült földre helyezett bal karján, míg a jobbal közben felkapta kardját a földről, s miközben újra talpára állt, immár fivére mellett, egy váratlan csapással elvágta edzőnadrágja övét. A kissé bő vászonnadrág rögzítés nélkül sebesen csúszni kezdett, s a másodperc tört részéig, aki a közelben volt, annak számára láthatóvá vált a tábornok izmos feneke, avagy éppen délceg hímtagja. Mahado ugyan rögtön eldobta pajzsát, hogy visszarántsa nadrágját, mivel erejéhez tisztességes férfi lévén az egyezség értelmében nem folyamodhatott, ám Írisz ezt kihasználva kirúgta másik kezéből a kardot, majd sajátját lendítette fivére nyakához. Az aranyszínű penge csupán pár hajszállal a mágus bőrétől állt meg. Írisz izzó, kék tekintetét kissé ledöbbent fivére zöld szemeibe fúrta.

...