„Az igazságban nem hinni kell, hanem tudni azt, úgy sokkal hasznosabb!"

„A népem még nincs felkészülve arra, hogy olyannak lássa a dolgokat, amilyenek. Abban kell hinniük, ami reményt ad nekik."

„A hit lényege, hogy reméled valaminek a létezését, amit nem tudhatsz biztosra, ez különbözteti meg a tudástól, ezért erősebb a tudásnál a hit. A hit egyfajta remény, kívánság, s mivel tárgya bizonytalan, határai sincsenek."

Idő közben Elyaas is kikecmergett az ágyból és magára húzta arany és kék színekből álló öltözékét: egy kékre festett bőrnadrágot arany övvel, egy aranyszínű csizmát, aranyszínű selyeminget kék vászonmellénnyel és csak hogy mindenki számára világos legyen, hogy egy aranysárkányról van szó, mindezek tetejébe még magára öltött egy, az adott sárga nemesfém színében pompázó selyempalástot. Kiskirály módjára vonult le a lépcsőn és lépett a nappaliba, ahol azonban szembe találta magát Mahado szigorú tekintetével.

A mágus először nem szólt semmit, helyette határozott léptekkel indult el felé. Amikor elég közel ért, ökölbe szorította jobb kezét, ami zöld fénnyel izzott fel, és varázserejével megfűszerezve egy isteneset behúzott neki. Hiába a szívós sárkány bőr, Mahado erejének hála jobb horga acél keménységével érte el barátja arcát, és akkorát csattant, hogy a szőke férfi a lendülettől több lépést hátrált oldalra. Vöröslő arcát tapogatva, megrökönyödve bámult a mágusra.

– Elhiszem én, hogy zavar, ha nem tartom be a bugyuta szabályaidat, Mahado, de... – sziszegte Elyaas fájdalommal vegyes indulattal, és ökölbe szorította szabad kezét –, de ez már több a soknál! Mégis hogy merészelsz így megütni, csak mert az este jót szórakoztam három hölggyel a saját lakásomon?! – Összeszedte magát, és sárga fénnyel felizzó íriszekkel nézett Mahado hasonlóan, ám smaragdzöld fénnyel felizzó tekintetébe.

– A szabály megszegéséért kaptad a vizet a nyakadba – mutatott rá Mahado, szemei szinte lángoltak az elfojtott dühtől.

– Akkor mégis miért kellett így felképelni?! – ordította Elyaas idegesen, újra megtapogatva az arcát. – Talán gyorsan gyógyulok, de ennek még így is egész napra nyoma marad! Mégis hogy menjek így ki az utcára?! Hogyan mutatkozhatnék egy ekkora kékfolttal az arcomon?!

– Jellemző, te mindig csak magadra gondolsz – sóhajtotta Mahado kimérten és ítélettel hangjában. Ő azért is visszafogta magát, hogy ne kelljen ordibálnia, mert szerinte az a vademberek és banditák szokása. Érdekes, hogy a magát hercegnek képzelő Elyaas jelenleg is éppen azt tette.

– Azért... ütöttél meg, mert neked nem kerítettem nőket az estére?! – találgatott a sárkány.

– Ostoba! – szidta Mahado a nála jóval idősebb lényt. – Ha akarok, kerítek magamnak társaságot!

– Akkor meg végképp nem értem, hogy mi a pokol ütött beléd!

– Az én népem az Alvilágban és a Túlvilágban hisz – jegyezte meg Mahado.

– Mahado!

A mágus szeme újra felizzott.

– Elvetted az altábornok lányának ártatlanságát! Van fogalmad róla, mit tettél ezzel?! Hogy engem és a Rendet milyen helyzetbe hoztál?!

– Hogyan?! – hökkent meg Elyaas. – Miféle altábornok lányáról fecsegsz? Axara szobalányként dolgozik a palotában, Imina pedig a Rend egyik felderítője.

– Noferuról beszélek, Ámon-Ré szerelmére! Megkérdezted egyáltalán a teljes nevét?!

– Hát...

– Vagy a foglalkozását?!

– Az ültetvényekhez tartott, amikor megpillantottam, így feltételeztem, hogy ott dolgozik...

– Egy varázslólány... az ültetvényeken?! – ingatta a fejét Mahado. – Számos más helyen megállná a helyét. Neked meg rögtön le kellett csapnod egy ártatlan szűzleányra, aki a folyóparton sétált!

– Fogalmam sem volt, hogy szűz! – csattant fel a sárkány, majd végül hanyagul megvonta vállát. – Amikor meg rájöttem, már mindegy volt...

– Miért nem kérdezted tőle előtte?

– Minek? Nem tűnt olyan ártatlannak.

– Nem tűnt olyan... – szívta fel magát Mahado. – Gondolsz te valaha bárki másra önmagadon kívül?! Egyébként meg nagyon fiatal még, sejthetted volna!

– Nem tudom, mi bajod van! Egyrészt semmi közöd hozzá, másrészt, tudd, hogy nagyon is élvezte utána! Tudod jól, hogy milyen gáláns vagyok minden partneremmel!

– Élvezte, hogy kihasználod, utána pedig gálánsan eldobod, mint valami használt rongyot?!

– Tulajdonképpen te tessékelted ki őt a hálómból, a két másik nőmmel együtt!

– Meddig maradtál volna még vele?

– Mondjuk még két-három napig...

Mahado nagyot sóhajtott.

– Egyébként meg van közöm hozzá. Azon kívül, hogy az apja a helyettesem, nem tartom helyesnek, hogy így kihasználtad. Fiatal még, hogy eldöntse, akar-e a játékszered lenni vagy sem!

– Szóval most mit teszel? Beárulsz az apjának? – kérdezte Elyaas. – Tényleg... Oziré az? Fogalmam sem volt, hogy van egy lánya.

– Négy lány van, és Noferu a második legidősebb. Én is most tudtam meg – magyarázta a mágus.

– Egyébként nem értem, hogy derült ki. Általában nem elegyedsz párbeszédbe a szeretőimmel.

– Ő felismert engem, én pedig utána őt, de nem ez a lényeg. Oziré nem tudhatja meg, hacsak nem válik elkerülhetetlenné! Ha kiderül, hogy egy aranysárkány megrontotta a lányát, az komoly viszályt szíthat a Renden belül, akár alapjában döntheti meg az értékrendünket.

– Most komolyan? Egyetlen nő miatt?

– Nem láttál még lányát védő apát, vagy tévedek?

– Most, hogy így mondod...

– Oziré valószínűleg pont emiatt titkolta el, hogy van négy lánya, óvni akarta őket! Elsősorban bizonyára rosszakaróitól, de valószínűleg a kiéhezett hímektől is!

– Hé! – ellenkezett Elyaas. – A sárkányok ragadozó teremtmények, néha-néha vadásznunk kell!

– Kecskékre és kudukra, nem pedig fiatal lányok szoknyájára! – mutatott rá Mahado.

– Akkor elmondod neki, vagy sem?

– Még nem tudom biztosra. Azt viszont igen, hogy ezután távol tartod magad Noferu Noferamontól, vagy velem gyűlik meg a bajod!

– Lehet, hogy az imént szerencséd volt, de egy igazi harcban sohasem győznél le! – bizonygatta Elyaas. – Egy halandó sem érhet fel az aranysárkányok erejéhez!

– Még jó, hogy én az istenek kegyeltjei közé tartozom! – emlékezette barátját Mahado. Az igazat megvallva, jelenleg nehezére esett barátként tekintenie rá, de idővel kész volt megbocsátani neki. Végül is, nem úgy tűnt, mintha bármi is Noferu akarata ellenére történt volna akkor este, a Nílus parton. – Távol tartod magad Noferutól, vita lezárva! – jelentette ki határozottan.

– Legyen – sóhajtotta Elyaas szem forgatva, fájdalmasan, mint akit lelkétől fosztanak meg éppen. – Keresek magamnak újabb prédát.

– De nem most! Indulnunk kell!

– De hiszen még nem is ettem! – nyafogott a sárkány. – Minden reggel csinálsz nekem sült tojást...

– Igen, mintha az anyád lennék. De ma a Rendnél reggelizünk, talán elfelejtetted? Ma, ahogy a dekád minden első három, majd ötödik, hetedik és kilencedik napján.

– És ma milyen nap van?

– A jelenlegi dekád hetedik napja.

– Akkor induljunk máris! Kilyukad a gyomrom!

– Amennyiszer már ezt kijelenteted, lemerném fogadni, hogy egy halászhálóval a testedben élsz.

– Ha-ha, igazán szellemes – gúnyolódott Elyaas és az ajtó felé vette az irányt. Mahado követte és együtt léptek ki az utcára. A reggeli fény melegen ömlött rájuk, amint a bejáratot az utcával összekötő rövid lépcsősoron haladtak lefelé. Végül ők is elvegyültek az úton kavargó tömegben, és először a negyed főtere, majd onnan a nyugati-negyed felé indultak.

A fényesen ragyogó Aton feljebb és feljebb kúszott az égen, felmelegítve a hűvös hajnali levegőt, miközben a Nílus-menti város utcái egyre jobban megteltek emberekkel. Mahado és Elyaas a főtérről lefordulva a nap-negyed főutcáján folytatták útjukat az Aranysárkány Rend székhelye felé. Bár repülve is megközelíthették volna a telephelyet, úgy vélték, még belefér egy frissítő, reggeli séta a városban. Ezzel viszont nem mindenki volt így. Egy hosszú, barna hajú fiatal lány fejvesztve rohant a velük ellentétes irányba, annyira belefeledkezve a sietségbe, hogy sorra ütközött neki az utcákon haladó járókelőknek.

– Elnézést! ... Sajnálom! ... Bocsánat! ... Ne haragudjon, kérem...! – kiabálta őszinte sajnálattal, miközben mindenkit letarolt. Nem mondható váratlan eseménynek, hogy amikor a közelükbe ért, Mahadónak is nekiütközött, vagyis sokkal inkább belerohant a mellkasába. Az edzett mágusnak ez nem okozott különösebb fájdalmat, mégis úgy tartotta helyesnek, ha némileg megdorgálja a szeleburdi kisasszonyt.

– Elnézést! Nem volt szándékos! – hadarta a lány, és már rohant is volna tovább, anélkül, hogy felnézett volna, ám Mahado megragadta a vállait, és maga felé fordította. – Huh?! Mahado?!

– Nailah, nem kellene így rohangálnod, amikor látod, hogy tömve van az utca! – szidta a varázsló unokahúgát*. – Még valaki megsérül!

– Ugyan már, csak sietek a munkába! – emelte Nana egyik kezét a fejéhez, és zavartan nevetgélni kezdett. – Nem ártok én senkinek, soha!

– Attól még figyelj jobban oda! – kérte Mahado, és megszorította a vállát. – Nem mindenki bírja olyan jól a lökdösődést, mint én vagy Elyaas.

– Oh, Elyaas! – kapta oldalra a fejét Nana, és izgatottan az aranysárkányra mosolygott.

– Nailah kisasszony – köszöntötte Elyaas, miközben színpadiasan meghajolt, megfogta Nana jobb kezét és csókot nyomott rá. A varázslólány akaratlanul is kuncogni kezdett.

– Nem érünk rá erre! – sóhajtotta Mahado, keményen barátjára pillantva. – Nailah! – fordult vissza a lányhoz. – Máskor indulj el időben!

– Jó, rendben – sóhajtotta elfogadóan Nana. – És az úton is vigyázni fogok! – tette hozzá unokabátyja szigorú arckifejezését látván, ami ekkor megenyhülni látszott.

– Egyébként, hogy megy az új munka? – érdeklődte Mahado, mielőtt tovább álltak volna.

– Oh, hát elég jól! – örült meg a kérdésnek Nana. – A pékúr megengedte, hogy kísérletezgessek kicsit! Ma kezdem el árulni a legújabb süteményemet!

– Csodálatos – felelte a mágus, és nem lehetett tudni, hogy őszinte elismeréssel, vagy iróniával a hangjában mondta. A következő mondat már egyértelműbb volt. – Csak meg ne mérgezd nekem a nap-negyed egész lakosságát! – tette hozzá aggodalmasan.

– Jaj, Mahado, bízzál már bennem! – követelte Nana. – Tudom, mit csinálok!

– Két dekád után a szakmában? Kétlem, de ha ragaszkodsz hozzá...

– Igenis nagyszerűek lesznek a sütemények, és el is adom mindet!

– Meglátjuk!

– Meg hát!

– Antef és Iréne hogy vannak? – váltott témát Mahado. – Napok óta nem láttam őket.

– A szüleim? – kérdezett vissza Nana. Neki mindig is csak apa és anya voltak. Mahado bólintott. – Jól vannak, kedves, hogy kérdezed! Mellesleg anya megkért, hogy ha találkozok veled, adjak át valamit!

– Micsodát?

– Idézem anya szavait: „Mahado! Lehet, hogy lefoglal a munkád a Rend tábornokaként és Ámon-Ré főpapjaként, de attól még meglátogathatnád néha a családodat! Napok óta felénk se nézel!"

Mahado tekintetében némi csodálkozás csillant, mélyen szívta magába a levegőt. Miután a szülei meghaltak, az apja húga, Iréne és férje, Antef, vették őt és ikernővérét*, Íriszt, magukhoz. Bár már mindketten tizenöt évesek voltak, nem ártott egy család, aki mellettük áll. Írisz az óta egy papnő társához költözött, Mahado pedig Elyaashoz, de mindketten szívesen látogattak vissza időnként Iréne és Antef házába.

– Ez az Iréne akaratos egy nőszemély – jegyezte meg Elyaas.

– Határozott személyiség, de sokat köszönhetünk neki – felelte Mahado. – Nana! Mondd meg édesanyádnak, hogy ha időm engedi, benézek hozzájuk!

Nana ravaszul elvigyorodott.

– Anya sejtette, hogy ezt fogod válaszolni!

– Igen?

– Azt is említette, ez esetben mondjam meg neked, hogy: „Mahado! Ide tolod a képed a dekád végéig, vagy mi ketten bajban leszünk!"

Mahado mindentudóan hümmögött egyet, miközben lágy mosolyra húzta a száját.

– Iréne Szekhemré szigorú, mint mindig – állapította meg. – Ez egyike azon dolgoknak, amit szeretek benne.

– Szereted a szigorúságát? Engem pont ez őrjít meg! – panaszkodott Nana. – A folytonos szabály és rend mániája, meg hogy semmiből soha nem enged...!

– Engedte, hogy elszegődj Dzsedkaréhoz tanoncnak, nem igaz? – mutatott rá Mahado. – Eddig bármit is akartál kipróbálni, engedélyt adott rá.

– Csak, ha mesterségről volt szó! – ingatta a fejét Nana. – A borból viszont csak titokban ihatok!

– Ami most már nem is akkora titok, igaz? – nézett jelentőségteljesen unokahúgára Mahado.

– Mi? Jaj! A mindenségit! El ne mondd anyának, mert akkor nekem végem! – könyörgött Nana.

– Meggondolom – sóhajtotta a mágus. Még egy titokkal több a mai reggel, amit meg kell tartania. – Jó munkát, Nailah! – köszönt el a lánytól, és búcsúzóul megérintette a vállát.

– Nektek is, Mahado! – felelte Nana, újból vidáman, és biccentve a két férfinek tovább indult a sütöde felé.

– Rakj félre nekem néhány süteményt! – szólt utána Elyaas csábosan vigyorogva. – Lemerem fogadni, hogy legalább olyan édesek, mint te magad!

Nana ezt hallván úgy elpirult, hogy arcát össze lehetett volna téveszteni egy, a palota kertjében díszelgő rózsatő vörös virágával.

– Re...rendben – nyögte ki végül, majd folytatta útját.

Elyaas és Mahado ugyanígy tettek, ám pár lépés után Mahado vállba öklözte a sárkányt.

– Mi van már megint?! – hördült fel Elyaas.

– Szállj le az unokahúgomról!

– Ugyan, csak támogatom a pékséget!

– Támogasd kéjengés nélkül! – utasította a mágus. – Számtalanszor figyelmeztettelek már, hogy ha egy ujjal is hozzá mersz érni Nailah-hoz, akkor nem állok jót magamért!

– Talán inkább a nővéreddel kellene kezdenem – merengett el Elyaas pimaszul. Mahado szemeiben vészjósló, smaragdzöld fény csillant.

– Ne merészelj a családom közelébe menni!

– Most komolyan, Mahado! Ennyire önző vagy? Azt hittem, barátok vagyunk, és ami a tiéd, az az enyém is!

– Ilyenről szó sem volt! Egyébként meg, egy barát jobban tisztelné a barátja rokonait.

– Jól van, jól van, ne húzd fel így magad! – csitította Elyaas a varázslót. – Távol tartom magam Nailah-tól és Írisztől, így megfelel?

– Meg – felelte tömören Mahado, és nagy levegőt vett. Kellett neki egy ilyen nőcsábászt fogadnia legjobb barátjául. Bár eme szoknyahajhász tulajdonságától eltekintve Elyaas valóban jó barátnak bizonyult. Megosztotta a házát vele és bérleti díjul csak egy jelképes összeget kért. Továbbá a mágus jól tudta, hogy ha szüksége lenne rá, Elyaas mindig a segítségére sietne, és bármikor kiállna érte. – Azt remélem, tudod, hogy ennek semmi köze a barátságunkhoz. Nem szeretném, ha a húgaimmal kavarnál, de ettől függetlenül értékellek téged és a barátságodat, szóval kérlek, ne vedd ezt rossz néven!

– Nem veszem – vont vállat Elyaas, így Mahado máris megkönnyebbült. Nem szerette volna elveszteni a sárkány barátságát. – Én is értékelem a te barátságod. Valójában megértem, hogy nem szeretnél Nailah és Írisz közelében tudni. Hidd el, azért én is ismerem magamat: nagy szívtipró hírében állok!

– De még mennyire!

– Te mégis barátodnak tartasz.

– Az én szívemet nehezedre esne összetörni – jegyezte meg Mahado elvigyorodva.

– Az már igaz. Kemény vagy, mint a Hórusz-hegység sziklái! – nevette a sárkány.

– Te pedig szapora, mint a sivatagi nyúl!

– Ne már, Mahado! Ez sértő volt! – húzta fel az orrát Elyaas.

– Dehogy is, csak tréfáltam – védekezett a mágus, de a ravasz vigyor ott bujkált a szája sarkában. Elyaas volt azon kevés emberek egyike, akinek a társaságában hajlandó volt levetkőznie komoly és távolságtartó stílusát, és néha-néha elengednie magát.

– Marha vicces volt! – prüszkölte Elyaas, majd akkor hirtelen egy közeli istállóból egy bika bőgése szűrődött ki az utcára. A sárkány elröhögte magát, s még a varázsló is nevetett egy sort.

– Hihetetlen – ingatta a fejét Mahado, majd megkomolyodva folytatta útját a Rendhez.

– Na, és a hercegnővel mi a helyzet? – dobott be újabb témát Elyaas.

– Napok óta nem láttam – közölte Mahado kimérten.

– És szeretnéd látni? – vigyorgott a sárkány sejtelmesen.

– Ha a szükség megkívánja, látni fogom.

– Jaj, ugyan már, Mahado, ne legyél ennyire merev! Kicsit sem tetszik a lány?

– Lányról van még szó, te magad mondtad. Mivel kötelességemnek számít, elveszem majd feleségül, nyilván érdekházasság okán.

– Na, de mit gondolsz róla? Helyes? – faggatózott tovább a sárkány. – Személyesen még soha sem találkoztam vele, valamiért mindig elkerültük egymást.

– Csak nem kivetnéd a hálódat a hercegnőre is, azért érdeklődsz az érzelmeim után? – vonta fel a szemöldökét Mahado.

– Most mit mondjak, egyiptomi hercegnővel még nem csináltam!

– És nem is fogod! Nem számít, hogy szerelmes vagyok-e belé, vagy sem, hogy tetszik, vagy sem! Nem fekszel le a leendő feleségemmel, Elyaas! – mondta a mágus szigorúan.

– Jól van, na – prüszkölte a sárkány. – Egy próbát megért – vont vállat.

– Tényleg megérte? – csóválta a fejét Mahado.

– Na, jó, nem igazán.

– ...De! Akkor ki az, aki tetszik neked, Mahado? – erősködött a szőke szépfiú.

– Muszáj, hogy legyen valaki? – sóhajtotta a varázsló fáradtan.

– Olyan biztos, mint az, hogy bolygók keringenek a csillagok körül!

– Erre a tudományos dologra még visszatérünk. Tudod, hogy a népem legtöbb tagja szenvedélyesen ragaszkodik a hagyományos elmélethez, miszerint a Nap kering a világunk körül.

– De te koránt sem vagy olyan vak, maradi és elfogult, mint ők! Te hiszel nekem, nem? Hiszel az igazságban, ugye?

– Az igazságban nem hinni kell, hanem tudni azt, úgy sokkal hasznosabb! A Rend minden tagja tudja az igazságot. A galaxisnak számos csillaga mind egy-egy távoli napot jelen, amik körül bolygók keringenek. A mi világunk is egy bolygó, ami saját csillagunk körül kering, s emellett forog a tengelye körül. Ez utóbbi miatt tűnhet úgy, hogy a Nap kering körülöttünk.

– Igen, pontosan.

– Azonban főpapi hivatásom miatt illik abban hinnem, amiben az elődeim hittek évszázadokkal visszamenőleg.

– De tévesen gondolták.

– Figyelj, barátom! – emelte tekintetét Elyaasra a varázsló. – Az, hogy tudom az igazságot a bolygónk és csillagunk kapcsolatáról, valójában semmin sem változtat az életemet illetően. Ugyanúgy kelek, ugyanúgy fekszem, ugyanúgy dolgozom. Tisztában lenni ezzel a ténnyel jelenleg nincs gyakorlati jelentősége. Nem javítana birodalmunk életén, ha megpróbálnánk erről meggyőzni a népet, sokkal inkább rontana. A Nap és a világunk kapcsolatának vallási jelentősége van, ha belepiszkálunk ebbe, megtörhet a béke. A népem még nincs felkészülve arra, hogy olyannak lássa a dolgokat, amilyenek. Abban kell hinniük, ami reményt ad nekik.

– Szóval te eljátszod a főpapot, amikor még csak nem is hiszel a tanokban, amiket mások szájába rágsz? Szép kis pap vagy te, mondhatom – dorgálta meg a sárkány.

– Nem játszom meg magam. Egyes, esetükben jelentéktelen tényeket nem osztok meg a hívekkel, de a legtöbb tanításban én magam is hiszek. Megismerhetjük az élők világát, amennyire szeretnénk, de sosem ismerhetjük meg igazán a másikat. Nem lehet biztosan tudni, mi jön a halál után, vagy, hogy tényleg léteznek-e istenek. Hiszünk dolgokban, amikben az őseink hittek ezekkel kapcsolatban, és talán egyszer majd megbizonyosodhatunk róla. De akár igazunk van, akár nem, hitünkkel semmit sem veszíthetünk.

– Csak a józan eszeteket.

– Te talán nem, hiszel a sárkányok istenében, Elyaas? – kérdezett rá Mahado.

– Persze, hogy hiszek Aaneleiában! – kérte ki magának a sárkány. – Mégis miféle eretneknek tartasz te engem?! De az más, ő biztosan létezik!

– Van rá bizonyítékod?

– Nos, nincs, de...

– Hiszel benne, mert a néped ezt teszi. Bízol a kegyében, mert erre van szükséged. A hit lényege, hogy reméled valaminek a létezését, amit nem tudhatsz biztosra, ez különbözteti meg a tudástól, ezért erősebb a tudásnál a hit. A hit egyfajta remény, kívánság, s mivel tárgya bizonytalan, határai sincsenek. Hozzásegíteni a népet egy ilyen erős dologhoz dicsérendő cselekedet.

– Te mégis azt kívánod, bár mást dicsérhetnének helyetted, nem igaz?

– Nem számít, én mit kívánok. A népet kell szolgálnom. Apám azt kérte, főpapként tegyem, a Rend azt, tábornokként. Egyiket sem adhatom fel.

– Nem hát – sóhajtotta Elyaas. – Elfoglalt egy mágus vagy, hallod-e!

– Az nem kifejezés.

Megjegyzések (*):

Pontosabban Mahado és Nailah unokatestvérek, ilyen értelemben nevezhető Nailah Mahado unokahúgának, és Mahado Nailah unokabátyjának.

Mahado és Írisz kétpetéjű ikrek. Mahado apjuk zöld szemét és barna haját örökölte, Írisz anyjuk kék szemeit és fekete haját.