„A mágia legfontosabb alapszabálya! Amit teszel, tudd visszacsinálni! (...) Amit elrontasz, hozd is rendbe!"

Pár perce még minden rendben ment a konyhában. Noferu már egy egész tálnyi dinnyét és fügét tisztított meg és darabolt fel, miközben Nana varázserejét használva sütötte meg a tojást és a zöldségeket, Tara pedig végül sikeresen teletöltötte a kancsót összesen öt kókusz levével. Ám mikor a mézeskalács nevezetű zsemleszerű sütemény következett, Nana kissé elakadt. Időtakarékosság céljából nem szerette volna a kemencét használni, de kenyérfélt még nem sütött az erejét használva. Végül mégis belefogott a negyedik, vagyis a tűzkörrel kapcsolatos tudását alkalmazva.

Alig egy perc múlva az egyik cipó lángolni kezdett, majd a tűz gyorsan átterjedt a szomszédos gombócokra is. Nana úgy meglepődött, hogy felsikkantott, Tara pedig felvillanó arany szemekkel a falig hátrált.

– Jaj, oltsd el! – kérte Noferu ijedten, aki szintén eltávolodott az asztaltól. Nana megpróbálta, de hiába tartotta immár görcsösen kezét a lángoló sütemények felé, a tűz nem enyhült, hanem még inkább erőre kapott, majd átterjedt a kókuszdió héjakra s, amiket Tara igénytelenül az asztal tetején hagyott.

– Oltsd már el, Nana! Leég az asztal! – kiáltott most Tara is, aki oroszlán vérének köszönhetően mindig is rettegett a tűztől... Legalábbis ezt tanították neki régebben, hogy a macskafélék és a tűz nem illenek össze, mégis... Amikor a tűzre nézett, szinte megbabonázva figyelte az egyre magasabbra nyúló, élénken táncoló lángnyelveket. – Oltsd el! – követelte, mert ettől függetlenül kitartott józan esze mellett.

– De... nem megy! – vallotta be kétségbe esve Nana. – Na... Noferu segíts már!

– Nem tudok... még nem megy – próbálkozott most Noferu is, de hiába...

– Jaj, a fenébe is – sóhajtotta Tara, majd fogta a kókuszvízzel teli kancsót és az asztalhoz lépett vele, ám Nana rögtön megállította.

– Ne! Azt nehogy ráöntsd!

– Akkor hozzatok vizet!

– Rendben... – felelte volna Nana, de ekkor a tűz átterjedt az belső udvarra vezető ajtóra is. – Vagy nem... – A lányok tanácstalanul néztek össze, miközben Nana fájdalmasan sóhajtott. – Anya meg fog ölni!

– Mi folyik itt?! – lépett szigorúan Mahado a konyhába, csak hogy tanúja legyen a rosszul elsült varázslatnak. – Nailah!

– Ég az egész asztal és az ajtó, és nem tudom megállítani! – hebegte a varázslólány idegesen.

– Ezt jól látom – sóhajtotta Mahado.

– Segíts már, légyszi!

– Nem.

– Mi... hogyan? – döbbent meg Nana, s láthatóan Noferu és Tara sem ezt várták tőle.

– Ha te okoztad a tüzet, oltsd is el! – utasította a lányt.

– Na de... leég a...

– Akkor javaslom, igyekezz!

– Nem nem nem nem nem értem, miért csinálod ezt! – fogta a fejét Nana egyre idegesebben.

– Máguskám, most ezzel mi a célod? – szólt közbe Tara is.

– A mágia legfontosabb alapszabálya! – közölte Mahado hidegen. – Amit teszel, tudd visszacsinálni!

– Nana csak próbálta megsütni a süteményeket, de a tűz magától terjedt tovább – magyarázta most Noferu, új barátnője védelmére kelve.

– Nem érdekelnek a kifogások! – ingatta a fejét a mágus. – Nailah, vagy eloltod a tüzet, vagy költözhettek ki a házból.

– Anya tényleg meg fog ölni! – nyafogta a varázslólány, de megpróbált újra a feladatra összpontosítani. A tűz szerencsére még csak az asztalon, az azon lévő dolgokon és az ajtón égett, így a messzebbi, kisebb asztalra helyezett ételek még biztonságban voltak. Szembenézett a tűzzel és a lángok felé nyújtotta a jobb karját, viszont a keze remegett a kétségbeeséstől.

– Koncentrálj! – utasította Mahado szigorúan.

– Igen! – vett erőt magán Nana, s zölden felizzó tekintete megszilárdult, miközben karját narancs színű aura vonta be.

Visszaemlékezett arra, amiket Mahado korábban tanított neki. Meg kell próbálnia a tűztől elvenni az energiát, és akkor nem fog tudni tovább égni. Összpontosított, miközben akaratlanul is a szemöldökét ráncolta, ám végül sikerült. A lángok apadni kezdtek, majd lassan megszűnt a tűz, s az égett süteményekből, kókuszhéj-maradványokból, az asztallapról és ajtó deszkáiból szürke füst gomolygott a nyitott ablakok felé. Nana ekkor megkönnyebbülten, s némi büszkeséggel az arcán fordult unokabátyjához, akiből viszont komolyság sugárzott.

– Megcsináltam! – közölte a varázslólány lelkesen, ám a mágus ekkor feltartott kezével jelezte, hogy vegyen vissza az öröméből.

– Nailah! – szólt Mahado indulatosan. – Nem mondtam már neked legalább százszor, hogy házon belül ne alkalmazz mágiát, amíg teljesen biztos nem vagy a dolgodban?! És azt, hogy ha így is van, ne pazarold a varázserőd olyasmire, ami varázslat nélkül is kivitelezhető?!

– Na, de, én csak... – hebegte Nana, akit eléggé megijesztett Mahado kemény hangja. Bár unokafivére mindig is szigorú volt vele, ritkán emelte fel a hangját.

– Semmi de! És ha még egyszer meglátlak ebben az erkölcstelenül sokat mutató ruhában, én magam öltöztetlek át! – folytatta unokahúga kioktatását. – Most menj, és válts ruhát!

– Re...rendben – sóhajtotta Nana lesújtottan, és a földet bámulva az ebédlő felé indult, ám az átjáróban Irénével futott össze. – Anya?!

– Mi történt itt?! – hordozta körbe a tekintetét Iréne a füstölgő konyhán.

– Röviden? – lépett be újfent a párbeszédbe Tara. – Nana kicsit bénázott a tűzzel, a máguskám meg felkapta a vizet!

– Ah, értem – bólintott Iréne, a hercegnő beszédstílusán nem megakadva. – És aztán te hoztad rendbe? – fordul a cipőjét bámuló lányához.

– Igen – sóhajtotta Nana.

– Helyes! – pillantott Mahadóra Iréne, módszereit jóváhagyván. – Amit elrontasz, hozd is rendbe! Reggeli után pedig kitakarítod a konyhát!

– Igen, anya. Most megyek, átöltözök egy kevésbé erkölcstelen ruhába – közölte a varázslólány kedvetlenül, de engedelmesen, majd az ebédlőből kifordulva az emeletre vezető lépcsősor felé vette az irányt. Antef aggodalmasan nézett utána, de Nana alig tekintett rá egy pillanatra. – Ne most, apa! Most épp le vagyok szidva! – közölte kissé morcosan, majd felügetett az emeletre.

– Addig is, vigyük ki az ételt, ami nem égett oda! – javasolta Iréne, s a kecskehúst tartó fatállal a kezében visszaindult az ebédlőbe.

Noferu ekkor a gyümölcsös tálat fogta a kezébe, és indult utána. Bár kissé kellemetlenül érezte magát a családi dráma szemtanújaként, nem mondhatni, hogy meglepődött volna. Az effajta viták náluk is gyakoriak voltak otthon, csak ők idegenek jelenlétében megpróbálták visszafogni az ilyen helyzeteket. Bár lehet, hogy őt máris családtagként kezelték, Nana legalábbis bő két napos ismeretség után áthívta magukhoz reggelizni.

– Noferu – tette a kezét a vállára Mahado, mikor a lány elhaladt mellette. Noferu megállt egy pillanatra, hogy a mágus szemébe nézzen. – Üdv nálunk! – mondta a korábbihoz képest sokkal kedvesebb hangon. – Remélem, a vitánkkal nem hoztunk túlságosan zavarba.

– Hallanod kellene, amikor apa vitázik a fivéreimmel – válaszolt végül Noferu, majd mikor a férfi arcán megértés csillant, arcára mosolyt erőltetve indult tovább. – Köszönöm, hogy itt lehetek – tette még hozzá, majd lerakta a gyümölcsös tálat az ebédlőasztalra, s indult vissza a többi ételért. Következőnek a kenyeres kosarat vitte ki, mire Mahado már félrehúzódott az útból, és az egyik konyhaszekrény előtt álldogáló oroszlánlány mellett állapodott meg.

– Kicsit túlreagáltad a dolgot, nem gondolod, máguskám? – nézett fel a szemébe Sitara felvont szemöldökkel. – Nana teljesen összetört, amikor úgy ráförmedtél.

– Meg kell tanulnia, mi a helyes! – magyarázta tetteit Mahado.

– Attól még lehetnél kedvesebb! – mutatott rá a lány jelentőségteljesen. – Azt megértem, hogy velem néha ordibálsz. Makacs vagyok, mint a teve, nem értek a szép szóból. Viszont Nana igenis ad a véleményedre, nem kell így rámordulnod, ha szeretnéd megkérni valamire!

– Így véled? – kérdezett vissza a mágus, aki az oroszlán szavai hatására újra végiggondolta azt, ahogy Nanával beszélt az imént. Be kellett látnia, hogy Tarának kivételesen igaza van. Visszafogottabban is megoszthatta volna a véleményét, ám ostobán hagyta, hogy az Irénével folytatott korábbi vitájuk miatt felgyülemlett feszültség dühössé tegye, és befolyásolja. Nem Nailah-án kellet volna levezetnie idegességét. – Igazad lehet – vallotta be végül egy sóhajtás kíséretében. Megfogta a hámozott narancsokat tartalmazó tálat, és az ebédlőbe indult vele. – Menjünk!

– Jó – biccentett Tara, és csatlakozott hozzá. – De beszélj majd Nanával! Nem tudom, mennyire jól ismered, bár unokafivér létedre kellene... szóval ő nagyon a lelkére veszi az ilyen hangnemet!

– Valóban – sóhajtotta újfent Mahado, némi bűntudattal.

Iréne, Antef, Mahado, Tara és Noferu körben helyet foglaltak a reggeliző asztalnál, míg Anu Tara lábához költözött, és könnyed csevegésbe fogva vártak Nanára. Az asztalnál még két szabad szék volt, s erről eszükbe jutott az, akit korábban is hiányoltak.

– Írisz még mindig nem érkezett meg – közölte Iréne. – Pedig nem szokása késni.

– Valóban nem – bólintott Mahado. Ő és Tara összenéztek egy pillanatra.

– Ahhoz lehet köze, amiről tegnap este...? – kérdezte volna a lány, de Iréne a szavába vágott.

– Mi történt tegnap este? – vonta kérdőre unokaöccsét.

– Írisz a királynővel, Bászthoteppel és Horumesszel vitatott meg egy jelentős ügyet...

– Amihez mi úgy tűnt, nem kellettünk – fejezte be Tara kissé újra felhúzva magát a dolgon.

– Hm – gondolkodott el Iréne, s pontosan ebben a pillanatban kopogtak a bejárati ajtón. A mágus és a mágusnő is megérezték Írisz auráját. – Emlegetett bárány – jegyezte meg Iréne, s állt is volna fel, hogy ajtót nyisson, miközben letolja Íriszt a késésért, de Mahado gyorsabb volt nála, s máris a folyosón járt.

– Majd én kinyitom! – jelentette ki a tábornok ellentmondást nem tűrő hangon. Iréne és Tara szinte egyszerre sóhajtottak fel.

– Mi olyan érdekes egy ajtó kinyitásában? – kérdezte Tara a fejét rázva, s egyszerű felfogásán Iréne arcára halvány mosoly kúszott.

A küszöbön Írisz állt, rendezetlen frizurával, nyúzott arccal, tegnapi ruhájában, ami elég viseltesen festett. Olyasvalakinek nézett ki, aki odakint töltötte az éjszakát, és Mahadónak természetesen ez azonnal feltűnt.

– Macskákkal aludtál? – tette fel a mágus a költői kérdést, ám Írisz arca hirtelen elkomorult.

– Honnan tudod? – kérdezte döbbenten a főpapnő.

– Ez a kijelentés egy szófordulat volt – közölte Mahado. – Meglep, hogy mégis ráhibáztam.

– Nos, hát... – sóhajtotta Írisz ráeszmélvén, hogy talán túl sokat mondott.

– Mi történt? – kérdezett rá Mahado, ám komoly hangjába némi aggodalom vegyült. – Nem szokásod késni, sem így kinézni – célzott nővére közel sem elegáns kinézetére. Határozottságából látszott, hogy azonnal válaszokat vár, ám Írisz úgy vélte, nem ez a megfelelő alkalom.

– Később elmondom – próbálkozott a papnő –, de most ne várassuk meg Irénét!

Mahadónak kedve lett volna tovább faggatnia nővérét, de végül ő is belátta, hogy egy-két óra már nem sokat dob a latba. A család már elkezdené a reggelit, neki pedig még Nailah-tól is elnézést kell kérnie. Elfogadóan bólintott, ám mielőtt beengedte volna Íriszt, még a fejéhez emelte zöld aurába burkolózó kezét, miközben szemei is hasonló színnel izzottak. Varázsereje hatására Írisz kócos, fekete haja kiegyenesedett, majd a két első tincs a szokásos fonatokba rendeződött. Ekkor lejjebb vezette kezét a kék-arany selyemruha ráncait és gyűrődéseit is kisimítva, míg végül a kék szeme alatti táskáktól eltekintve Írisznek egész elfogadható kinézetet kölcsönzött.

– Így már rendben lesz – mérte végig utoljára a nővérét Mahado.

– Mahado... – nyögte Írisz hálásan, aki kissé meglepődött fivére nagyvonalú gesztusán.

– Feltételezem, nem szívesen hallgatnád most Iréne kérdéseit arra vonatkozóan, hogy pontosan merre, vagy éppen kinél töltötted az éjszakát!

– Valóban nem – bólintott a papnő. – De... „kinél"?! Ha arra gondolsz, akkor biztosíthatlak, hogy...

– Ha macskavérűekkel voltál együtt, az a te dolgod. Azonban ha befejeztük a reggelit, mindent elmondasz nekem! – kötötte ki Mahado szigorúan. – Nincs ínyemre ez a titkolózás Írisz, tudni akarom az igazat!

– Nem olyan értelemben aludtam macskákkal – magyarázkodott a varázslónő.

– Tudod, legfőképpen nem a magánéletedre vagyok kíváncsi!

– Tudom. De arról, ami az esti megbeszélésen történt, még nem beszélhetek!

– Remélem, hogy ezt még átgondolod! – közölte Mahado, majd kitárta nővérének az ajtót, és oldalra húzódott, hogy beléphessen a házba.

Amíg Írisz nagyban elnézést kért a késésért és köszöntötte az ebédlőben összegyűlteket, Mahado felsietett az emeletre. A lépcsőtől jobbra volt Nailah szobája, aminek ajtaja most csak résnyire volt nyitva. Mahado leskelődést nélkülözve bekopogott az ajtón. Nem jött rögtön válasz, így megismételte.

– Szabad... – jött a szomorkás hang odabentről.

Mahado meglátta Nailah-t, amit az ágyon ül, és letörten középbarna haját fésüli. Egy háromnegyedes ujjú, törtfehér selyemruhát viselt, ami leért majdnem a bokájáig, a nyakrészénél pedig egy nem túl mély, négyszöges, a dekoltázsánál széles háromszöget formáló kivágása volt. A szegély a kivágás körül, és az ujjak végén aranyszínű hímzéssel és zöld drágakövekkel volt díszítve, a derekán pedig egy, a hímzéshez illő aranyszínű, zöld kövekkel kirakott övet viselt. Mikor odasétált a lányhoz látta, hogy a saruját bámulja, s zöld szemeibe könnyek gyűltek.

– Nailah – szólította meg visszafogottan.

– Egy perc és kész vagyok – sóhajtotta a lány szipogva. Mahado leült mellé az ágyra és finoman a vállára helyezte a kezét, mire Nana óvatosan felnézett rá.

– Sajnálom. Nem kellett volna felemelnem a hangom veled – mondta végül a mágus megbánó hangon. – Nem tettél semmi olyat, ami ezt megindokolta volna.

– Nos... csak felgyújtottam a konyhát – felelte Nana, aki így kicsit megkönnyebbült, s egy halvány mosolyt is kicsalt magából.

– Baleset volt, lehettem volna megértőbb – sóhajtotta Mahado, miközben kezével gyengéden végigsimított a lány hátán.

– Talán – merengett el Nana, s a szipogást befejezve mély lélegzetet vett, majd lassan kifújta a levegőt. – De nagy teve vagyok én is, tudom. Számtalanszor rám szóltak már az öltözékem miatt, de valamiért annyira szeretek rövid ruhákban járni...

– Megértem, bizonyára kényelmesebbek. Itthonra azt viselsz, amit szeretnél, felőlem járkálhatsz akár meztelenül is!

Nana halkan elnevette magát unokabátyja ajánlatán.

– Anya biztos a falra mászna.

– Ha mások előtt mutatkozol, akkor azonban öltözz fel rendesen! – tanácsolta Mahado ezúttal kemény helyett segítőkész hangon. – Értsd meg, hogy ez a szokás, és így biztonságos! A végén még utcalánynak néznek.

– Utcalánynak?! Hm, soha nem lennék az! – emelte meg az állát makacsul Nana, amin végül mindketten jót mosolyogtak. – Talán elviselem ezt a ruhát – pattant fel az ágyról, s szemlélte meg magát a szemben lévő falra tűzött ezüsttükörben.

– Remekül áll – jegyezte meg Mahado, miután ő is felállt. Nana körbefordult még párszor, majd összetalálkozott a tekintetük. – Megnyugodtál? – Nana újabb sóhajtás kíséretében mosolyogva bólintott. – Megbocsátasz? – kérdezte utána unokabátyja.

– Ühm – bólintott a lány, lelkes mosollyal kísérve, minek eredményeként megkönnyebbülten Mahado is megejtett egy visszafogott sóhajt.

– Menjünk! – javasolta, s átkarolva unokahúgát a lépcsők felé terelte. – Már Írisz is megérkezett.

– Írisz? – csillantak fel Nana szemei, miközben ő is átkarolta rokonát. – Remek, akkor mind itt vagyunk!

A reggel ezek után viszonylag zökkenőmentesen telt. Mahado lekísérte Nanát a lépcsőn, majd ők ketten is helyet foglaltak az asztalnál. A többiek szinte kivétel nélkül megdicsérték Nana új öltözékét, még Anu is lelkesen vakkantott párat, amitől a varázslólánynak füléig szökött a mosolya. A társaság könnyed csevegésbe fogott, miközben hozzáláttak a reggelihez. Bár a sütemények odaégtek, de volt helyettük sült tojás és zöldségek, füstölt kecskehús, szárított és friss gyümölcsök és kenyér, inni pedig kókuszvizet és zöldcitrommal ízesített, korábban felforralt esővizet tudtak.

Az étkezés folyamán hamar elfogyott a tojás, ám ekkor Tarának eszébe jutott a maradék fél kosár tojás, amit Mahadóval cipeltetett a házig, s abból Írisz, aki így szerette volna kárpótolni a társaságot a késése miatt, percek alatt ízletes tojáslepényt varázsolt. Azaz készített, némi varázslat segítségével. Nana megjegyezte, hogy bezzeg ő nem égette fel a konyhát, amin már mindenki csak nevetett egy sort. Később, az evés végeztével Nana, Noferu és Iréne vállalták, hogy rendet raknak, mivel a többieknek fontosabb dolguk akadt.

Antef, Sitara, Anu, Mahado és Írisz elbúcsúztak Irénétől és a lányoktól, s lendületes léptekkel a főutca felé vették az irányt. Antef végül pár sarokkal arrébb elvált tőlük, ő ugyanis építészként dolgozott, és éppen arrafelé volt dolga, míg a többiek tovább haladtak a főutcán a nap-negyed főtere felé. Amárványlapokkal borított tér közepén arany és sárga árnyalataiból álló hatalmasmozaik egy háromszög alakú sugarakkal ellátott hatalmas napformát alkotott,amiben körkörösen aranyló hieroglifákból álló szöveg hirdette Amon-Ré házánakés egyben az egyiptomi nép jelmondatát: „A Nap felkel, a nép felemelkedik!„

– Miért is kell kora délelőtt a Naptemplomba jönnünk? – nyafogott Tara a tarkója alatt összefont karokkal, tüntetően a tiszta, kék eget bámulva, miközben Anu lankadatlan lelkesedéssel ügetett a közelében.

– Amon-Ré szent napján a Nap főpapja és főpapnője nem hiányozhat sem a délelőtti, sem a déli szertartásról – válaszolta Írisz hithű meggyőződéssel.

– Csodálatos! – sóhajtott fel Tara unottan, ám az is feltűnt neki, hogy Mahado titokban ugyanígy tesz. Az oroszlán szívesen kigúnyolta volna ezért jövendőbelijét, de végül mégsem tette szóvá a dolgot. „Az embereknek néha áldozatot kell hozniuk mások érdekében!" – visszhangzottak fejében a mágus korábbi szavai.

Mahadónak valóban nem fűlött a foga az újabb unalmas és hosszadalmas szertartáshoz, aminek más ételme nemigen volt, mint a nép hiedelmeit fenntartani. Ám a hit volt az, ami összetartotta a társadalmat, így választása nehezen akadt, nem foszthatja meg attól a népet, ami reményt ad nekik. Hiába tudta, Elyaasnak hála, sokkal jobban az univerzumot övező igazságot, mint a legtöbben Egyiptomban, nem állhatott ki a nép elé, hogy kétségbe vonjon mindent, amiben az őseik hittek, amire társadalmuk épült. Egyiptom népe még nem állt készen, hogy a Napot isten helyett bármi másnak, egyetlen csillagnak tekintse, s a Holdat csupán egy gömb alakú hatalmas szikladarabnak.

Mégis, az, hogy tábornoki kötelességei mellett még ezt a színjátékot is folytatnia kellett, nem töltötte el örömmel. Talán dicső dolog hitet és reményt adni a népnek, utat mutatni nekik, de ahogy teltek a napok, úgy erősödött benne a bűntudat, hogy tagadásban él, hazugságokat oszt meg másokkal és valami valótlannak a tiszteletére buzdítja őket. Főpapként sohasem talált igazán önmagára, csupán elhunyt atyja elvárásainak próbált megfelelni. Ami azonban a Rendet illeti, ott sem mentek jobban a dolgok. Hibát hibára halmozott, a tegnapi küldetésen veszélybe sodorta Nalát, a gyilkosok nyomára sem akadtak már napok óta, Zoana pedig másodszor csúszott ki a markából.

A mágus sejtette, hogy Irénének igaza volt, ezt nem folytathatja a végtelenségig. Túl nagy nyomás nehezedik a vállára és kezdi elveszíteni önmagát. Pár napja Sitarát bántotta meg a kiabálásával, ma reggel pedig az unokahúgát. Bár mindkétszer megvolt rá az oka, mégsem kellene így kikelnie magából, ha szeretne pontot tenni egy vita végére. A bölcs ember legfontosabb ismertetőjegye, hogy megőrzi a hidegvérét, még a legkétségbeejtőbb, legforróbb helyzetekben is, a korábban említett esetek pedig ahhoz még csak közel sem álltak.

Valamit tennem kell! – határozta el magában Mahado, amikor hármasuk, Anu társaságában kiért a főtérre. Ekkor egy újabb befejezetlen ügy jutott az eszébe. Még a dekád hetedik napján megígérte, hogy a Rend nevében válaszol Tao-Ren Wang, a Zöldsárkány Rend tábornokának levelére. Nagyot sóhajtott. Megvan a délutáni elfoglaltsága.

Mahado és Írisz végigcsinálták mindkét szertartást, miközben Tara unottan ücsörgött az egyik középső padsor legszélén. Dél után egy órával Mahado és Tara búcsút vettek Írisztől, aki még tovább maradt a papsággal néhány ügyet megvitatni. Anu ezúttal is a templom tövében várt, ahol három macskával kergetőzve találtak rá. A macskák között volt egy fekete kandúr is, sárga szemekkel, aki ekkor elkapta a hercegnő és a mágus pillantását, majd némi szemkontaktus után felugrott a közeli ház tetejére, és eltűnt a város forgatagában.

– Már megint ez a kandúr – jegyezte meg Sitara, miközben a lépcsőket szelték, amik a mellékutcába vezettek.

– Már megint? – csodálkozott Mahado.

– Két napja is őt láttam itt. Mintha mondani szeretett volna valamit.

– Mondani... – kapott észbe a varázsló. – Sitara! Ha megkérlek, hogy várj meg itt Anuval, megígéred, hogy nem keveredsz bajba?

– Hm? Tényleg magamra hagynál? – vigyorgott sejtelmesen az oroszlán.

– Vissza is jöhetsz velem a templomba!

– Négy órát voltunk odabent! Miért mennél vissza?! A szertartás is végre-valahára véget ért!

– Korábban kértem valamit Írisztől, és még nem teljesítette – felelte a mágus, de már fordult is vissza, és újra felfelé vette a fokokat. – Ha baj van, kiálts! – utasította a lányt, és már bent is volt a sekrestyében.

Írisz még papnői ruháit viselte, s az egyik mellékhajóban állt az aranyba öltözött papság körében, akikkel épp vitáztak valamim. Mahado nehéz léptekkel vonult oda hozzá, majd figyelemfelkeltően megérintette a vállát.

– Írisz! Tarts pár perc szünetet, beszélnünk kell! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon, s eltökéltsége látszólag nővérében is tudatosult. Írisz elfogadóan bólintott, majd a papokhoz és papnőkhöz fordult.

– Beszédem van a fivéremmel. Néhány percre hagyjatok magunkra!

A papok és papnők engedelmesen bólintottak, ki-ki átvonult a másik mellékhajóba, a sekrestyébe, vagy a főhajó egy kellően távoli részébe. Írisz egy olyan párszemélyes, sárga párnával borított padra ült le, ami egy közeli, a sárga árnyalataiban játszó üvegablakra nézett, Mahado pedig helyet foglalt mellette.

– Okos dolog volt egyedül hagyni a hercegnőt? – kérdezte végül Írisz, bátyja helyett az ablak mozaikjai által alkotott Nap-formát nézve.

– Nincs egyedül.

– Ha te egy kutyát megfelelő őrizetnek tartasz...

– Ne kerülgessük tovább a témát, Írisz! – szólította fel Mahado komoly hangon, mire a nő végre hajlandó volt felé fordulni. – Válaszokat akarok!

A mágus és a varázslónő egymás szemébe néztek.

– Csak arról beszélhetek, ami a palotán kívül történt – kötötte ki Írisz.

– Kezdetnek megteszi! – egyezett bele Mahado, bár titokban megfogadta, hogy idővel kideríti az udvar minden titkát, ha megítélését is teszi ezzel kockára.

Pár borítókép a történethez:

A képeket @Nicole_Wenset_River készítette, amiért újabb köszönet illeti!

Kinek melyik  a kedvence?