„Az ostobák tanuljanak a saját hibájukból!"

„Az, hogy nem ordítom le a fejed, nem jogosít fel arra, hogy kevesebb tisztelettel szólj hozzám (...)!"

„Ha nem tartasz mértéket, és ez az élet minden területére vonatkozik, akkor könnyen bajba kerülhetsz (...)!"

„Van valami ősi erő és bölcsesség, ami körbelengi az állatokat, a kutyákat, macskákat és madarakat. Aki képes megérteni őket, az maga mellé állíthatja ezt a tudást és hatalmat. Talán... az ősi nyelv nagyobb jelentőséggel bír, mint legtöbben gondolnák!"

Idővel Mahado és Sitara átértek a hold-negyedbe, ugyanis ebédelni abban az étteremben terveztek, ahol előző este is vacsoráztak. A hold-negyedi piac forgatagában azonban ismerős, fiatal lánytól származó kacagásra lettek figyelmesek, s pár lépés után észrevették Nanát. A varázslólány immár öltözéke új változatában egy mézet és trópusi gyümölcsöket felvonultató stand mellett állt, és az árusító fekete bőrű férfival csevegett meglehetősen felszabadult hangulatban. A stand kissé még ki is tűnt a többi közül, mivel a megszokott törtfehér vásznak helyett arany és levendulaszínű rongyok védték a Nap fényétől.

– Nem mondod, Ekon! – nevette Nana jóízűen, miközben szinte már-már az asztalra könyökölve hajolt közelebb a férfihoz, kiekkor látványosan göndör, fekete hajába túrt, a lila és bíborvörös selyemkelmékmegfeszültek kidolgozott, szálkás izmain. – Komolyan?

– Úgy ám, ha én mondom! – bizonygatta Ekon, s a szemben lévő oldalt ő is az asztalra könyökölt, egész közel hajolva Nana arcához, miközben visszafogott dekoltázsát is alaposan szemügyre vette. – De mondd, hogy lehet, hogy egy ilyen elbűvölő varázslólánynak, mint te, nincsen még hódolója?

– Nos... a pékúr fia szokott ám bókolni nekem – közölte a lány pajkosan somolyogva.

– De biztos nem olyan szenvedélyesen, mint én... – vigyorgott kéjesen Ekon.

– Hm – jegyezte meg elismerően Sitara, ám Mahado ekkor pár nehéz lépéssel máris a standnál termett, és szorosan unokahúga mellett állapodott meg. Megfogta a vállait, és felhúzta az asztallapról, mire a lány döbbenten bámult a szemébe. Sitara és Anu azonban nem jöttek közelebb, hanem tisztes távolságból kísérték figyelemmel a kibontakozó eseményeket.

– Ma...hado! – hebegte Nana.

– Nailah! Ha így előrehajolsz, túlságosan is belátni a ruhád alá! – oktatta ki az említett.

– A széles nyakkivágás velejárója – magyarázkodott a lány zavarba jőve, miközben egyik kezét idegesen a nyakához emelte.

– És ki vagy te, hogy ily kéretlenül megzavard a beszélgetésünket? – nézett bosszúsan, s egyben kihívóan a mágusra Ekon, miközben sárga macskaszemeit villogtatta.

– Ennek a lánynak az unokabátyja, akinek te oly buzgón a kebleit méregetted! – közölte Mahado kemény, ítélttel telített hangon.

– Ugyan, ami szép, azt meg kell nézni! – állította Ekon váll rántva, amitől a varázslólány még inkább zavarba jött, és pirongva fordult unokabátyjához.

– Csak... csak beszélgettünk! – védekezett Mahado szúrós pillantásai ellen Nana.

– Jobbik esetben egy beszélgetéssel kezdődik az is, ami után az ágyában kötsz ki – közölte a mágus komoly hangon –, ám a te esetedben ez a történetszál sem kívánatos!

– Szóval egy egyszerű macskavérű már nem is bókolhat egy lánynak anélkül, hogy azt feltételeznék, a szoknyájára pályázik... Mahado? – kérdezte az árus ravasz vigyorral.

– Ismerem a fajtád, Ekon! Egy ilyen kéjhajhász sohasem bókol ok nélkül. Mellesleg neked kizárólag „uram" vagy „tábornok" vagyok! – kötötte ki a mágus szilajul.

– Tábornok? Az a Mahado?! – hökkent meg Ekon, majd kissé rosszallóan Nanára nézett. – Sohasem mondtad, hogy az Aranysárkány Rend tábornoka az unokafivéred!

– Mert sohasem kérdezted a vezetéknevemet... – vont vállat Nana. – És amikor meglátogattál, az ajtón bizonyára csak apám vezetéknevét vetted szemügyre.

– Ptahhotep, az ősi vallásotokból maradt név – bólintott Ekon. – Ezek szerint te nem Nailah Ptahhotep vagy?

– Nem – rázta a fejét a varázslólány. – Én anyám nevét kaptam, vagyis a Szekhemrét, ami anyám fivére fiának is a neve, vagyis az unokabátyámé – tekintett Mahadóra.

– Érdekes... – merengett el az oroszlánvérű.

– Tudod, mi lesz még érdekes? – vonta fel Mahado baljósan szemöldökét, majd keményen Ekon barna szemeibe tekintett. – Az, amit tőlem kapsz, ha legközelebb az unokahúgom közelében látlak!

– Jól van, jól van! – emelte kissé megszeppenve védekezően maga elé a kezeit Ekon. – Láthatod, hogy én itt árulok, Nana volt az, aki idejött hozzám!

– Nem érdekelnek a kifogások! Tartsd magad távol Nailah-tól!

– Naaa, Mahado, nem gondolod, hogy ez túlzás?! – ragadta meg unokafivére karját a lány. – Ekontól tudok egyedül mézet venni, és a kókuszdiókat is ő hozta nekünk!

– Azokat, amik elősegítették a konyha felgyújtását!

– Nos, hát... – rebegte Nana.

– Felgyulladt a konyhátok? – döbbent meg Ekon. – Már értem, miért vagy ilyen ideges – sandított a férfire.

– Miért ilyen ideges, tábornok! – javította ki a mágus. – Mellesleg annak semmi köze ehhez. Szóval ajánlom, hogy fogd vissza a bájcsevegést és az udvarlást, és keress korodban hozzád közelebb álló hódítanivalót! – parancsolta az oroszlánnak világító, smaragdzöld szemekkel. Ekon be is ijedt rendesen, s a mágus erejétől és haragjától tartva egész kicsire húzta össze magát.

– Ú...úgy lesz, Szekhemré Tábornok! A nagy macskaistennő nevére esküszöm!

– Helyes – vetett egy utolsó pillantást a férfira Mahado, majd lehetőség szerint finoman megragadta Nailah karját, és elvezette onnan.

– Tara! Anu! – rántotta ki karját unokabátyja szorításából Nana, hogy a közelben várakozó oroszlánlányhoz és a mellette ücsörgő fekete kutyához rohanjon. A hercegnő egy baráti öleléssel, Anu pedig lelkes ugatással köszöntötték, miközben lassan Mahado is odaért hozzájuk. A hercegnő ekkor törvényszerűen a mágusra emelte kifürkészhetetlen, mézbarna tekintetét.

– Ezt nevezem én fivéri oltalomnak! – jelentette ki Sitara elismerően bólogatva. – Így kell lekoptatni egy nem kívánt lelkes hódolót!

– Hm – könyvelte el magában a hercegnő egyetértését Mahado, ám a lány várakozásai ellenére folytatta a szöveget.

– Te, máguskám, jó úton jársz annak elérésében, hogy az unokahúgod örökre vénlány maradjon! – közölte gúnyosan.

– Na, most vénnek neveztél? – fortyant fel Nana, és bosszúsan összehúzott szemekkel bámult barátnőjére.

– Ahha, vén vagy, mint a sivatag! – vigyorogta Tara. Nana puffogott még egy kicsit, majd végül elnyelte bosszúságát, hiszen Tara nyilván tréfának szánta az utóbbit.

– Egyébként egyetértek – pillantott Mahadóra a varázslólány. – Eltúloztad az előbbit.

– Nem – jelentette ki a tábornok szilajul, majd határozottan a lányok szemébe nézett. – Ezúttal nem túloztam el semmit! Nailah – intézte mosta szavait unokahúgához –, túl fiatal vagy még az ilyesmihez! Ne a férfiakon járjon az eszed, amikor magad még leány vagy!

– Szóval fiúkon azért járhat az esze? – kérdezte Tara pimaszul.

– Sitara, te pedig ne beszélj ellenem! Tudhatnátok, hogy csak védeni akarlak... mindkettőtöket!

– Megértem – sóhajtotta Nana. – De Ekon a légynek sem ártana...

– Csak az ártatlanságodnak! – vágta rá Mahado.

– Nem anyám dolga lenne, hogy ezt az orromra kösse? – tette morcosan kezeit a derekára Nana.

– Iréne... szigorú, ellenben mindig is „Az ostobák tanuljanak a saját hibájukból!" elvet vallotta – magyarázta a mágus jelentőségteljesen. – Én ellenben szeretnélek megóvni a felelőtlen döntésektől. Ugyanis nem mindig éri meg tanulni a saját hibánkból, ha az utána egy életen át elkísér minket!

– Egy életen át? – döbbent meg Nana.

– Úgy érti, hogy ha felcsinálnak, utána hosszú évekig a nyakadon lesz az a gyerek! – közölte Tara flegmán. – Már persze, ha életben marad, de ha nem, az talán még fájdalmasabb lesz...

– Köszönöm a páratlanul helytálló fordítást – sóhajtotta Mahado szarkasztikusan.

– Szívesen – vigyorogta Tara, majd Nana és Mahado vállát finoman megcsapva útnak indult, s biccentett Anunak, aki lelkesen követte. – Na, akkor, hogy ezt lezártuk, húzzunk végre zabálni! Éhen halok!

– Khm... ezt jól megmondta – motyogta Nana, kissé meg is lepődve Tara szókimondó stílusán, hiszen bár az oroszlánlány sohasem fogta vissza magát, arra ő sem számított, hogy még ilyet is kimondana. – Most vajon akkor melyikünk pártjára állt? – kérdezte unokabátyját, miközben ők ketten is a hercegnő után indultak.

– Úgy vélem, hogy Sitara e módon állt kivételesen mindkettőnk pártjára – állapította meg végül Mahado. – Meglepően kellemes, hogy végre az én szemszögemből is hajlandó a dolgokat nézni.

– Meglepő – értette egyet Nana, s ekkorra már kettejük között is elülni látszott a feszültség –, de kedves dolog – nézett az előttük vidáman ugrándozó barátnőjére. – Talán... szerette volna, ha nem ugrunk úgy egymásnak, mint korábban.

– Valóban – bólintott Mahado megértően. – Vigyázni szeretnék rád, Nailah, nem zavarba hozni – fordult komoly s egyben meleg hangon unokahúgához.

– Tudom – bólintott most Nana. – És köszönöm. ...Na de akkor ez azt jelenti, hogy meghívsz ebédelni?– érdeklődte ravasz mosollyal. – Ma a pékúr úgyis szabadnapot tart, szóval ráérek!

– Velünk tarthatsz! – egyezett bele könnyedén a mágus. – Többen jobb a hangulat.

– Ez a beszéd!

A leopárdvérűek által alapított fogadó éttermében hatalmas volt a tömeg ilyenkor, kora délután. A nagy számú vendégre tekintettel a dolgozók extra asztalokat pakoltak ki, így az asztalok közötti távolság is lecsökkent, s Tarának, Mahadónak, Nanaának és Anunak szinte utat kellett törniük maguknak, hogy beljebb juthassanak a küszöbnél. Szerencsére találtak egy szabad, négyszemélyes asztalt az egyik sarokban, ahol a hercegnő, a mágus és a varázslólány helyet foglaltak, a fekete kutya pedig Tara lábánál telepedett le.

A tegnapi pincérjük megismerte őket, így hamarosan az asztaluknál termett. Tara értelemszerűen kecskecombot rendelt, kettőt magának, egyet Anunak, Nana és Mahado pedig egy hús nélküli főként zöldségekből, tésztából, sajtból és tojásból álló fogást. A dolgozók előzékenységüket bizonyítván Anunak még két, a szokásosnál kissé viseltesebb, fatálat is hoztak, az egyiket vízzel megtöltve, a másikat pedig a főfogásra készen.

Italként Mahado rendelt magának egy kupa sört, bár már tegnap este is ivott, és nem szerette volna túlzásba vinni, úgy vélte, ez még belefér. Nana és Tara ezalatt egy kancsó mentás-citromos vízen osztozhattak. Ám amikor a mágusnak elodázhatatlan dolga akadt a mellékhelyiségben, a lányok felváltva kortyoltak bele a sörébe, amin olyan jól szórakoztak, hogy nagy kuncogás közepette egy perc alatt több mint a kupa felét kiitták. Ekkor jöttek rá, hogy ez a hiányzó mennyiség már bizonyára fel fog tűnni a mágusnak.

– Jaj, nem lesz ez így jó! – idegeskedett Nana. – Mahado nagyon ki fog akadni!

– Öntsük fel vízzel! – javasolta Tara, s már emelte is volna fel Anu vizestálját, amiért még a kutya is rosszallóan bámult rá.

– Ne! Kutyás vízzel ne! – heveskedett Nana. – Amúgy is feltűnne neki, hogy gyengébb az íze!

– Akkor gyorsan találj ki valamit! – figyelmeztette az oroszlán, aki megpillantotta az étkezőhelyiségbe épp belépő mágust. Nana fejében hirtelen ötlet villant.

– Te tereld el a figyelmét egy pillanatra! – kiáltotta a varázsólány. Tara nagyot sóhajtott, majd a magasba emelve a kezét integetni kezdett az egyébként is feléjük tartó férfinek.

– Hé, máguskám, nézd már, mi van ott! – kiáltotta úgy, hogy szinte mindenki hallhatta, miközben az ellenkező irányba mutatott. Ott a falon egy nagyobb, szavannát és vadállatokat ábrázoló kép lógott, amit még kifogásnak is használhat. Mahado pedig jó parti lévén el is nézett pár pillanatra a festmény irányába. Több se kellett Nanának, mivel a szomszédos asztal, ahol négy munkásosztálybeli férfi foglalt helyet, csupán egy karnyújtásnyira volt tőle.

– Elnézést, uram, de erre most szükségem van! – jelentette ki a varázslólány nemes egyszerűséggel, majd felkapta egyikük sörét, s annak tartalmával pótolta ki unokabátyja hiányos poharát. – Nagyon köszi! – helyezte vissza az így már szinte üresnek számító sörös kupát a szomszédos asztalra. – Csak a fivéremnek ne említsék!

A férfiak döbbenten néztek össze, mert még abban sem voltak biztosan hogyan kellene reagálniuk, amikor egy bájos ifjú hölgy kérés nélkül kisajátítja egyikük sörét. Végül nem tudtak semmit mondani, mert Mahado odaért a lányokhoz.

– Mi olyan érdekes azon a festményen, hogy keresztül kellett ordibálnod az éttermen, ahelyett, hogy megvárnád, amíg ideérek? – tekintett Mahado felvont szemöldökkel a hercegnőre.

– Nos... olyan rég voltam a szavannán, szívesen elmennék újra! – vágta rá az oroszlánlány feszülten.

– Ahha – hümmögött a mágus, miközben leülés helyett összefont karokkal sandított a lányokra. – És véletlenül sem figyelemelterelésnek szántad, hogy ne vegyem észre, beleittatok a sörömbe, a hiányzó mennyiséget pedig Nailah a szomszédos asztalnál ülő férfi italával pótolta ki?

– Nos... – vakarta meg a tarkóját Tara zavartan, miközben Nana hasonló érzésektől elvörösödve vigyorgott.

– Mikor tennék én ilyet? – nevette a varázslólány, de többször is megingott a hangja.

– Inkább azt kérdezném, hogy mikor komolyodtok már meg?! – sóhajtotta Mahado, majd végül helyet foglalt az asztalnál, s egyben a szomszédos asztalon ülőkhöz fordult.

– Uraim! Ki volt az, akitől az unokahúgom önkényesen elsajátította az italát? – Az egyik férfi kissé bizonytalanul felemelte a kezét, hiszen mind a négyen felismerték a Rend tábornokát. A tábornok azonban szigorúság helyett kifejezetten nagyvonalúan viselkedett. – Pincér! – kiáltott Mahado a leopárdvérű fiúnak, aki ekkor felé pillantott. – Hozz ennek az úrnak még egy sört az én számlámra! – bökött az említett férfi felé. A pincér bólintott, és hamar lesietett a pincébe, s egy percen belül meg is érkezett a kupa sörrel. Tara és Nana ezalatt lesütött szemmel tűrték a mágus szúrós pillantásait.

– Köszönöm, uram! – biccentett hálásan az új sörrel gazdagodott férfi a tábornok felé, aki egy hasonló biccentéssel zárta le rövid párbeszédüket, s emelte tekintetét újra a lányokra.

– Azt hittétek, nem jövök rá? – sóhajtotta Mahado kissé bosszúsan, de hidegvérét megőrizve. – Ennyire megvezethetőnek tartotok?

– Nem – ingatta a fejét Nana hevesen. – Mi csak...

– Igen, mi pontosan ezt reméltük! – vallotta be ellenben Tara hideg közönnyel. Mivel látta, hogy a mágus ezúttal nem fogja felemelni a hangját, ő is lazábbra vette a stílust.

– Az, hogy nem ordítom le a fejed, nem jogosít fel arra, hogy kevesebb tisztelettel szólj hozzám, Sitara! – rótta meg a tábornok, mintha csak a fejébe látott volna.

– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ritkán beszélek veled tiszteletteljes hangon – vonta meg a vállát az oroszlán.

– Látod, min kell keresztülmennem nap mint nap? – nézett Mahado kissé panaszosan Nanára. – És most még téged is belevisz a rosszba!

– Ne haragudj, Mahado – sóhajtotta Nana elnézéskérően. – Többet nem fordul elő! – ígérte, mire unokabátyja is megenyhülni látszott.

– Csak egy kis sört ittunk! – forgatta meg ekkor a szemeit Tara. – És ha hagyod, hogy mi is azt rendeljünk, akkor nem kellett volna a tiédből innunk!

– Igazán? – vonta össze a szemöldökét Mahado.

– Igen – bólogatott bőszen az oroszlán.

A mágus zöld szemeiben ekkor ravasz fény csillant.

– Van egy javaslatom!

– Mi lenne az? – érdeklődte Tara kíváncsian.

– Kérdezzük majd meg a nagyapádat, hogy ő mit gondol erről az egészről! – ajánlotta Mahado ravasz vigyorral, minek eredményeként Tara arcáról viszont leolvadt a mosoly. – És ha Bászthotep szerint is sört kellene rendelnem neked, akkor rendben, ezután csak azt fogsz inni!

– Úh, ez mély ütés volt, Mahado, nagyon mély! – szisszent fel Nana, miközben barátnője elkomorodó arcát fürkészte. – A nagyapját így felhozni...

– Na, mi legyen? – faggatta picit rosszmájúan a hercegnőt a mágus. – Kikérjük az öreg főpap véleményét?

– Nem! – ellenkezett Tara morcosan, és duzzogva meredt az előtte heverő asztallapra. – Nem iszom bele soha többet az ostoba sörödbe, rendben?! – vágta rá idegesen. – Most boldog vagy?! – pillantott fel aranyló íriszekkel a tábornokra.

– Igen – közölte Mahado elégedetten. – Te pedig ne duzzogj! A szesz nem lányoknak való!

– Milyen megkülönböztető hozzáállás! – jegyezte meg az oroszlánlány ösztönösen.

– Viszont van benne valami – tette hozzá Nana. – Legutóbb is, amikor megittam a maradék bort abból az üvegből, amit apa véletlenül az asztalon hagyott, elég rosszul lettem, és másnap alig tudtam felkelni... – magyarázta, ám akkor leesett neki, hogy talán nem a megfelelő időben és nem a megfelelő közönségnek adta elő történetét. – Hupsz! – kapta szája elé a kezét Mahado neheztelő pillantásaival kísérve.

– Nem ér, nekem meg nem is adtál! – ingatta a fejét Tara hitetlenkedve.

– Nailah! – sóhajtotta Mahado fejcsóválva, de utána meggondolta magát. – Már inkább rá se kérdezek a részletekre. De remélem tanultál a dologból!

– Persze! – bólogatott a varázslólány szaporán. – Egy pohár italnál többet sohasem iszom!

– Mennyi volt abban az üvegben? – kérdezett rá mégis a varázsló.

– Nos... olyan tizenkét pohárnyi alapból, apa megivott kettőt estére...

– Antef még mindig hatalmas üveggel veszi a bort – ingatta a fejét tovább Mahado.

– Szerinte úgy jobban megéri – vont vállat Nana.

– Megérné, ha nem mondanám ezt el Irénének? – érdeklődte unokabátyja jelentőségteljesen.

– Igen, tökéletesen megérné! – helyeselt Nana rögvest.

Ekkor végre megérkezett az étel is. Egy pincér Tara elé helyezett két kecskecombot, a harmadikat pedig Anu táljába tette. A fekete kutya izgatottan nyalta meg a szája szélét. Eközben Nana és Mahado elé is nagy tál étel került.

– Én megbízom benned, Nailah – fordult unokahúgához a mágus, miután a pincérek eltávolodtak az asztaltól –, és abban, hogy a jövőben bölcsebben cselekszel. Ha nem tartasz mértéket, és ez az élet minden területére vonatkozik, akkor könnyen bajba kerülhetsz, és én pont ezt szeretném megakadályozni!

– Értem – nézett a tábornok szemébe Nana elérzékenyülten csillogó zöld szemekkel. – Te mindig is vigyáztál rám, Mahado, amióta csak az eszemet tudom...

– És itt jön az unalmas érzelgés – sóhajtotta Tara szemforgatva, ám ekkor mindkét Szekhemré szúrós pillantásokkal jutalmazta. – Jó, jó, befogtam – sóhajtotta az oroszlán, s kutyájával együtt nekilátott az ebédnek. Nana és Mahado még egymás szemébe néztek egy ideig, majd végül ők is nekiláttak az ételnek.

Mivel délutánra más elfoglaltsága nem nagyon akadt, és Mahado sem akarta megkockáztatni, hogy unokahúga esetleg újra Ekon standjának közelébe téved, arra a döntésre jutottak, hogy Nana csatlakozik a hercegnőhöz a Holdtemplomban tartandó tanórán. Bászthotep először furcsállta a dolgot, de amikor Nana lelkesen közölte, hogy mennyire lenyűgözi Básztet hatalma és Szekhmet ereje, az öreg végül belement a dologba. Kutyákat viszont semmi esetre sem engedett volna a templomukba, így míg a lányok követték a főpapot a Hold házába, Anu a tábornokra maradt. Ők ketten a nyugati-negyed felé vették az irányt.

– Most hogy a lányoktól elbúcsúztunk, csak mi ketten maradtunk – pillantott a mellette lelkesen ügető fekete kutyára Mahado. – Remélem, nem akarsz elkószálni, mert sem kedvem, sem időm utánad rohangálni! – Anu, mintha megértette volna, megrázta a fejét. – Maradj a nyomomban! – utasította most a tábornok. A kutya ekkor kötelességtudóan vakkantott kettőt. – Hm, már látom, mit szeret benned Sitara – jegyezte meg elismerően a mágus. – Igazán értelmes lény vagy, Anu.

A kutya ekkor büszkén kihúzta magát, s fejét megemelve peckesen ügetett tovább, amin Mahado nagyot hümmögve elmosolyodott.

Van valami ősi erő és bölcsesség, ami körbelengi az állatokat, a kutyákat, macskákat és madarakat – gondolta magában a mágus. – Aki képes megérteni őket, az maga mellé állíthatja ezt a tudást és hatalmat. Talán... az ősi nyelv nagyobb jelentőséggel bír, mint legtöbben gondolnák!

Új szereplő:

Ekon Merenmefnet (36) – oroszlánvérű, méhész, kereskedő, Ekene és Khari bátyja.

Megj.: Köszönet a borítóképért @Nicole_Wenset_River -nek!