„Nem is, nem őt utálom, nyilván, hanem a stílusát, meg a szabályit, meg az elvei nagy részét... Szóval értitek, legjobb barát dolgok!"

„Tudod, egy párkapcsolat sikerét nem lehet egy jóslatra alapozni."

Ezalatt a nap-negyedben...

Írisz, Nailah, Noferu, Anu és Sitara az istentisztelet előtt beugrottak a Szekhemré család házához, hogy lepakolják a déli folyó-negyed piacán vásároltakat, majd a Naptemplom felé vették az irányt. A délelőtti hőség tetőfokára hágott, nyitott sarujuk alatt szinte izzott a világos homokszín térkő. A vakítóan kék égen pár ragadozó madár körözött a fényes napkorong körül, éles rikoltásuk messzire visszhangzott. Tara és Nana nagyban csevegtek, Anu vidáman hegyezte füleit, miközben körülöttük tekergett. Írisz és Noferu mögöttük sétáltak, a főpapnő épp felajánlotta, hogy az istentisztelet után elkíséri a lányt az Élet Házába*, ahol kiderítik, hogy várandós-e. Bár Írisz maga nem valószínűsítette a dolgot, ugyanis Noferu aurájában semmi ilyesmire utalót nem érzett, márpedig a mágusok megérzik az ilyesmit.

A négy lány és Anu hamarosan a nap-negyed főterére értek, amit keresztben átszeltek. A tér közepén állt Théba legmagasabb, aranyozott tetejű obeliszkje, körülötte a térkő mintázata egy háromszögekben végződő napkorongot ábrázolt. A napmotívum körül fényes felirat hirdette „A Nap felkel, a nép felemelkedik"! Alig hagyták el a tér közepét, a jeligére röpke pillantást vetve, nem messze tőlük két emberi alakot öltött aranysárkányt véltek felfedezni, egy nőt és egy férfit. Mindkettejüknek hosszú, sárgás szőke haja és büszkén égnek meredő, hegyes füle volt, elmélyülten beszélgettek. A nő hosszú, fehér ruhát viselt, szőke haját laza fonatba hordta, a férfi egyenes haja lazán vállaira omlott, fényes kék-arany öltözéket viselt aranyövvel és kék drágakövekkel díszítve.

– Az ott csak nem... – döbbent meg Nana. Mind jobban szemügyre vették a sárkányokat, ahogy egyre közelítettek feléjük.

– Elyaas! – fejezte be helyette Írisz, majd aggodalmasan Noferura nézett. – Kikerülhetjük őket – ajánlotta.

– Még hogy kikerülni! – fojtotta Noferuba a szót Sitara hevesen. – Ez a sárkányféle már a legelső találkozásunkkor is az agyamra ment, ma meg kiderül, hogy bántotta Noferut! Most szépen odamegyünk, és jól megverjük! – Az oroszlánlány makacs elhatározással csípőre vágta kezeit, s nehéz léptekkel elcsörtetett a sárkányok irányába, ám pár lépés után egy langyos tenyér fonódott gyengéden a csuklója köré. Meglepetten nézett az őt tartó főpapnőre.

– Nem tanácsos harcba keveredni egy sárkánnyal – ingatta a fejét Írisz, kék szemeiben komolyság fénylett. – Biztos vagyok benne, hogy a fivérem már említette ezt neked.

– Hát persze – forgatta meg a szemeit Tara, s lemondóan sóhajtott.

Noferu ellenben már nem volt ilyen elfogadó. A napok óta felgyülemlett, s mindeddig elnyomott dühe végül utat tört magának. Haragos léptekkel indult meg Elyaas és társa felé, kihasználva azt a pár pillanatot, amíg Írisz a hercegnőre figyelt. Kezeit ökölbe szorította, világoskék tekintete gyilkos szikrákat szórt. Nana megijedt, hogy a végén még valami végzetesen meggondolatlant tesz, így sebesen a nyomába szegődött. Ráeszmélvén a két varázslólány hirtelen távozására, Sitara és Írisz is utánuk siettek. Elyaas, aki nemrég még elmerülten társalgott fajtársával, teljesen meghökkent, amikor Noferut felfedezte. Arcára a csodálkozás és félelem elegye ült ki.

– Magunkra hagynál, kérlek? – fordult Noferu a sárkánynőhöz, amint odaért hozzájuk. A szőke nő, aki alig harmincnak nézett ki, először hezitált, majd a lány lángoló tekintetének sikerült meggyőznie. Aprót biccentett, és elvonult a tér keleti oldala felé, hosszú, fehér ruhájának szoknyája lágyan lebegett mögötte.

– Aamora! – kiáltott utána Elyaas, aki teljesen ledöbbent Noferu kérésén. – Most meg hova mész?!

– Vigyázz magadra! – intett neki a sárkánynő, s otthagyta őket.

– Ebbe meg mi ütött?! – csóválta a fejét Elyaas. Hamarosan odaért hozzájuk Nana, majd Írisz és Tara is csatlakoztak. Az úrfi így nagyot sóhajtott, délcegen kihúzta magát és elővette csibészes mosolyát. – Hölgyeim! Főpapnő – hajolt meg színpadiasan.

– Elyaas – felelte kimértem Írisz.

– Nailah! Oroszlánfelség! – hajolt meg Nana és Tara előtt is a sárkány. Nana megpróbált Noferura tekintettel a lehető legkevésbé elpirulni az udvarias gesztus hatására. Tarának már nem esett ilyen nehezére a dolog.

– Sárkányféle! – prüszkölte gúnyosan a szavakat a hercegnő. Anu vakkantott egyet, hogy felhívja magára a figyelmet, ám Elyaas őt csak szúrós tekintettel illette.

– És Noferu – fordult a sárkányfi végül a magában morgolódó lányhoz.

Írisz röviden megérintette Noferu vállát, de ez kevés volt ahhoz, hogy lecsillapítsa a felpaprikázott varázslólányt. Elyaast a flörtölésből végül egy jól irányzott pofon zökkentette ki, ami hangosan csattant az arcán. Noferu dühös tekintettel bámult rá, amit az úrfi megpróbált kiállni. Megfagyott közöttük a levegő. Egyiken sem bírtak megszólalni, csak néztek a másikra. Végül Noferu felindulásból újból pofon vágta a sárkányt. Nana rémülten kapta szája elé kezeit, Írisz arcára aggodalmas kifejezés ült, ám Sitara nagyban vigyorgott, szerinte Elyaas simán megérdemelte.

– Na, ezeket meg miért kaptam?! – nyafogott a sárkányfi a feszült csendet megtörve, majd sármosan elvigyorodott. – Vicceltem, tudom miért kaptam!

– Kihasználtál engem! – vágta a képébe Noferu, szinte remegve az idegtől, kezeit újra ökölbe szorította, tekintete szikrát hányt. – Én őszintén szerettelek! Neked adtam az ártatlanságomat, erre másfél dekád után úgy dobtál el, mint oroszlán a gazella csontot!

– Az oroszlánok nem eszik meg a csontokat? – csodálkozott Elyaas, a lényeg felett kényelmesen átcsusszanva.

– Csak a hiénák, sakálok és keselyűk szokása a csontok elfogyasztása – kotyogott közbe Nana tudálékosan. Tara helyeslően megvonta a vállát.

– Igaz is, sakálfül olyan édes, amikor kecskecsontot rágcsál – somolygott Elyaas.

– Ki az a sakálfül?! – puffogott Noferu. – Máris találtál valaki mást?!

– Tulajdonképpen már akkor ismerkedtem Széth-tel, amikor téged húzogattalak – felelte a sárkány a legnagyobb természetességgel. – Persze, akkor még egy sakálcsaj is volt a képben...

– Várjunk, akkor Széth egy... – döbbent meg Noferu, de a szavába vágtak.

– Széth a Rend védelmezőinek egyik vezére, s egyben a sakálvérűek vezetője – osztotta meg az újabb tényt Nana. – Ely, te meg csalfa vagy! – tolta le a férfit, aki erre egy könnyed vállrántással felelt.

– ...Egy férfi miatt hagytál ott engem! – ingatta a fejét Noferu.

– Széth megért engem! Mellesleg nem kéne ilyen előítéletesnek lenned!

– Neked meg nem kéne szűzlányokat megrontanod, utána meg összetörnöd a szívüket! – szidalmazta a férfit Noferu.

– Ugyan már, kis levendulám, a kicsi szíved biztonságban van a mellkasodban a bordáid mögött, eszembe sem jutna ártani neki! – mosolygott Elyaas pimaszul.

– A szívet átvitt értelemben mondta, arra célzott, hogy megbántottad! – oktatta ki a sárkányt Nana, nem érezve a szarkazmust a férfi szavaiban.

– Bántotta a fene, akarta ő is! – csattant fel Elyaas. – Én meg igazán gyengéd voltam, ezt te sem tagadhatod! – sandított volt szeretőjére.

– Csalfa hímringyó! – vágta harmadszor pofon a férfit Noferu, aki színpadiasan az arcához emelte kezét. Sitara majd kipukkadt, úgy kuncogott. – És csak hogy tudd... az első néhány igenis fájt, még ha elviselhetően is! – hozta az úrfi tudtára Noferu. Negyedszerre is lendült a keze, ám a férfi ekkor megragadta a csuklóját, s szigorúan a szemébe fúrta sárga tekintetét.

– Most már fejezd be! – szólt a lányra Elyaas, majd komoly arckifejezése megint csak vigyorba fordult. – És csak hogy tudd! Ezek a lányos ütéseid kicsit sem fájtak! – gúnyolódott. – Egyébként meg legyél hálás nekem! Ezután kétszer is meggondolod, kiben bízz meg!

– Az biztos!

– Ilyen veszélyes időkben még hasznodra válik!

– Meglátjuk – duzzogott Noferu, s kirántotta a csuklóját a férfi szorításából, aki előzékenyen hagyta neki.

– Elindítottalak a szenvedély és az élvezetek izgalmas ösvényén – bizonygatta a sárkány.

– És talán a gyerekvállalás ösvényén is – szúrta közbe Nana rosszallóan.

– Nem igaz, vigyáztam! – kérte ki magának Elyaas.

– Biztos vagy ebben? – puhatolózott Írisz szigorú arckifejezéssel. Elyaas megvonta a vállát, mire a főpapnő neheztelően felsóhajtott.

– De nem az érzelmeimre! – nyafogta Noferu. – Fájt, amikor el kellett, hagyjalak!

– Látod? Te hagytál el, nem is én téged!

– Csak azért, mert a tábornok elmondta, hogy végül úgyis összetörnéd a szívemet!

– És ezért elhagytál. Összetörted a szívemet – színpadiaskodott Elyaas.

– De nem is kerestél azóta, egyszer sem! – rótta fel az úrfinak Noferu.

– A tábornok megtiltotta – tárta szét a kezeit Elyaas. – Látod, tulajdonképpen ő választott szét minket! Őt kellene utálnod, nem engem! Utáljuk együtt!

– Hm – somolygott Sitara.

– Elyaas! – rótta meg az úrfit Írisz.

– Nem dőlök be neked! Úgyis leléptél volna! – akadékoskodott Noferu.

– Inkább téged léptettelek volna le – kacagta a szőke.

– Bunkó!

– Amúgy csak vicceltem. Nem tudnám utálni Mahadót. A legjobb barátom, és igaza volt. A helyzet az, levendulám – fogta meg érzékien Noferu kezeit Elyaas –, hogy bármennyire is nehéz, el kell ezt fogadnunk... – Mélyen a lány kék szemeibe nézett, aki elveszni látszott sárga tekintetében. – Minket nem egymásnak teremtettek az istenek... Az én szívem már a sakálfülemhez tartozik, a tiéd pedig... idővel megtalálja azt, aki igazán megérdemli őt!

Noferu kezdett megenyhülni, sőt olvadozni, amiből Nana zökkentette ki.

– Ezzel csak palástolod a tényt, hogy lehetőség szerint felkoppintottad őt! – mutatott rá a varázslólány.

– Kis boszorkány! – szisszent fel Elyaas. – Tudtad, hogy idegesítőbb vagy, mint az a rendmániás unokabátyád?!

– Ebben az egyben igazad van, hogy a máguskám tényleg fárasztóan rendmániás – értett egyet Sitara.

– Azt hittem, nem tudnád utálni... – méltatlankodott Nana, szúrós tekintettel illetve a sárkányt.

– Nem is, nem őt utálom, nyilván, hanem a stílusát – tisztázta Elyaas –, meg a szabályit, meg az elvei nagy részét... Szóval értitek, legjobb barát dolgok!

– Aha, nyilván – jegyezte meg gúnyosan Sitara.

– Most azonban ideje mennem! – jelentette ki a kínos helyzetből kiutat kereső sárkányfi. Ritkán történt meg vele, hogy egy korábbi kalandja barátnői gyűrűjében jelenik meg kérdőre vonni őt, s nem mellesleg, mindenért őt hibáztatni. Persze, Noferu úgy tűnt, hogy mindezek ellenére még mindig kedveli őt. Talán pont ez az, ami még nehezebbé tette ezt a számára. Hiába tartozott a szíve immár Széth-hez, Noferu érzelmei bűntudatot keltettek benne.

– Ez az, menekülj csak! – pimaszkodott a hercegnő.

– Egy látóhoz igyekszem az északi-negyedben! – védekezett Elyaas. – Nem menekülök, hanem azt akarom kideríteni, hogy sakálfüllel lehet-e közös jövőnk!

– Tudod, egy párkapcsolat sikerét nem lehet egy jóslatra alapozni – világosította fel Írisz papnői bölcsességével. Ám a sárkány csak legyintett egyet, s nem vette figyelembe.

– Talán nekem is látóhoz kellett volna mennem – sóhajtotta Noferu –, és akkor sohasem dőlök be neked!

– Levendulám – érintette meg önkényesen a lány arcát Elyaas –, ne legyél már ilyen ünneprontó! – Noferu elbűvölve, s egyben bosszúsan bámult a szemeibe. – Fogd fel így! – javasolta a sárkányfi. – Volt egy szép kalandunk, és most, hogy vége, lehet egy újabb kalandod valaki mással! S már legalább lesznek igazi elvárásaid, amikor ez megtörténik!

– Lesznek! – vágta rá morcosan a lány. Megfogta a férfi kezét, amely az arcán pihent, majd némi tétovázás után levette magáról. – Soha többet nem kezdek efféle hűtlen, könnyűvérű szemétládával! – zárta le a vitát. Faképnél hagyta a sárkányfit, s elcsörtetett a Naptemplom irányába.

– Azon, hogy ki volt könnyűvérű, még vitatkozhatnánk! – kiáltott utána Elyaas, de a lány úgy tett, minta nem is hallaná. – Alig három napomba telt, hogy...

– Elyaas, hagyd abba! – szidta Írisz. – Most már elég! – emelte fel hangját. – Eleget szórakoztál Noferuval, csúnya dolog volt még fokoznod is! Ha még egyszer meglátom, hogy bántod, eunuchot csinálok belőled, Ízisz engem úgy segéljen!

– Eu...eunuchot?! – rémült meg a sárkány, s nehézkesen nyelt egyet. – Az... lenne a világom vége!

– Akkor viselkedj! – parancsolt rá a papnő.

– Hát – sóhajtott a sárkányfi, ahogy megint visszatért kacérabb énje. – Megpróbálok – vigyorgott. – Főpapnő, Nailah, Oroszlánfelség – hajolt meg búcsúzásképpen. Anu ezúttal is megpróbálta felhívni magára a figyelmet. – Nyalakodós kutya – sandított az ebre az úrfi. Végül sarkon fordult, s nagy hévvel észak felé vette az irányt.

– Hogy értette azt, hogy Anu nyalakodós? – ráncolta a homlokát Sitara, miközben a fekete kutyára tekintett. Anu lelkesen vakkantott neki.

– Nos, lehet ezt már sohasem tudjuk meg – felelte Nana.

– Induljunk mi is, érjük utol Noferut! – sürgette a lányokat Írisz. – A szertartás nemsokára kezdődik, nekem pedig még át is kell öltöznöm!

Sitara és Nana elfogadóan bólintottak, majd Anuval együtt ők is folytatták útjukat. Ám a templom lépcsőjénél jöttek rá, hogy a kutyát mégsem vihetik be oda. Írisz így még gyorsan térugrott Anuval a pár utcával odébb lévő pékségbe, s megkérte az odakint áruló Dzsedkarét és feleségét, hogy vigyázzanak rá. Emellett még azt is megjegyezte, hogy valójában nekik, nap-negyedi lakosoknak, igazán illene megjelenni a déli szertartáson, ám a pék házaspár azzal mentegetőzött, hogy nincs idejük minden nap templomba menni, de a dekád tizedik napján mindig elmennek ám. Írisz nem firtatta sokáig a dolgot, végül is, ha nem így lenne, kereshetne új felvigyázót Anunak. Vissza teleportált a lányokhoz és besiettek a templomba az oldalsó bejáraton.

A közelben rejtőzködő, szürke köpenybe burkolózott lila hajú mágusnő jelenléte egyiküknek sem tűnt fel. Pedig Zoana követte őket egészen a Nílustól idáig, s gonosz terve megvalósításához csak a megfelelő alkalomra várt. Arcára ármányos vigyor kúszott, miközben lehetőségeit vette számításba.

*Az Élet Háza: A tudományos élet központja Egyiptomban az ún. Élet Háza volt, itt volt a könyvtár, itt írták az enciklopédiákat, az orvosi és egyéb szövegeket. A Kam­büszész idején (Kr. e. 6. sz.) élt főorvos, Udzsahorresznet felirata arra enged következtetni, hogy az Élet Háza egyfajta szere­pét is betöltötte.