"Mikor összeköltöztünk és elrejtetted azt a pajzsot azt mondtad, soha többé nem veszed elő... kizárólag akkor, ha egyszer újra visszatérsz Aauriába."

„Mindenki takarítsa el a saját rendetlenségét!"

Mit rejtegetsz? – nézett újult aggodalommal a harcosnő távolodó sziluettje után Mahado. Gondolataiból egy, az arcát és nyakát megcsapó, jól irányzott vízsugár zökkentette ki, majd unokahúga és Sitara feltörő nevetése.

– Jaj, lányok, ezt nem kellett volna! – hallotta meg Noferu kétségbeesett hangját, aki nyilván felfigyelt arca megszilárduló vonásaira, ám mintha ez a két mókázót közel sem zavarta volna.

– Hé, Mahi, gyere be! – integetett neki Nana vidáman, miközben Tara tovább kuncogott mellette.

– Nailah! – csörtetett nehéz léptekkel a vízpartra Mahado. – Te küldted ezt a vízsugarat? – kérdezte keményen.

– Igen, én! – felelte lelkesen a lány, majd unokabátyja szigorúságát látva, kissé megszeppenve folytatta. – De csak tréfából... Ne haragudj, légyszi!

– Ez egy katonai létesítmény, a mesterséges tó pedig vízben történő hadműveletek és csaták begyakorlására szolgál! – tudatta a tábornok szigorúan. – Viszont a vízhajlításra kezdesz ráérezni – közölte halvány elismeréssel.

– Tényleg? – csillantak fel a boszorkány szemei.

– De ettől függetlenül ez nem valami pihenőhely, ahol kedvetekre pancsolhattok! Kifelé a vízből, most! – utasította a lányokat.

– Ne legyél már ünneprontó! – nyafogta Tara. – Csak nemrég jöttünk be!

– És máris engem hoztok szégyenbe! Na, másszatok ki! Gyerünk!

– Jól van, jól van – sóhajtotta Nana lemondóan, és a part felé kezdett tempózni. Tara megforgatta a szemeit, s kelletlenül követte.

– És az sem volt szép, ahogy Imarival elbántatok! – tette hozzá a mágus.

– Magának kereste a bajt, amikor lebecsült minket – jegyezte meg Tara pimaszul.

Mahado elgondolkodva hümmögött egyet, majd a sekélyesben ücsörgő, kissé zavarba jött lányhoz lépett, és lehajolva a kezét nyújtotta neki. Noferu megörült a kéznek, ami megragadta csuklóját, s így könnyebben állt fel, majd lépett ki a vízből, ám tekintetét lesütve rögtön a part menti kavicsokat kezdte tanulmányozni.

– Elnézést – suttogta Noferu megbánóan. – Nem tudtuk, hogy tilos a tóban fürödni.

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy kiképzési céllal szokás belemenni – felelte Mahado, hangjában lényegesen kevesebb neheztelés volt, mint amit Nana és Tara irányába mutatott. – Öltözz fel! – pillantott a lány hiányos ruházatára, aki ettől újra elpirult.

– Igenis!

– Kell neked folyton elrontanod mások szórakozását! – szólt oda Mahadónak Tara morcosan, aki ekkor mászott ki a tópartra víztől csöpögő ruhákban. Nyomában Nana tette ugyanezt, ám ő alsóneműben volt. Kilépve a tóból, máris elérte őket egy enyhe szellő, minek hatására megremegtek, s libabőrösek lettek a testükön végigfutó hidegtől.

– Neked már nem szükséges említenem – mérte végig Mahado Tara átázott öltözékét –, de Nailah! Öltözz te is, sebesen!

– Jó, jó – sóhajtotta a varázslólány, és Noferu példájára nedves testére kapkodta vissza ledobott edzőruháját. – Úh, jaj, de kellemetlen! – nyöszörögte, amikor vacogva magára rángatta a kevésbé rugalmas szövetet, ami itt-ott a bőrére tapadt.

– Mióta van délben hideg?! – topogott Tara törzse körül összefont karokkal. Anu ekkor evickélt ki a tóból, és gazdája nagy örömére közvetlen közelében rázta ki fekete bundájából a vizet. – Még ez is – sóhajtotta Tara fejcsóválva.

– Valóban nincs meleg – jegyezte meg Noferu, aki szintén fázva lépett közelebb. Mahado mély sóhajjal hordozta körbe komoly tekintetét a vacogó lányokon.

– Felteszem, az edzéstől felhevült testtel vetettétek magatokat a hideg vízbe, így kezdetben még nem is zavart, ám a hirtelen lehűlés veszélyes dolog.

– Veszélyes? – aggodalmaskodott Noferu.

– Irány a villa! – jelentette ki Mahado, és adott irányba terelgette a lányokat. – Ha hirtelen alacsony hőmérsékletű vízbe kerültök, főként, ha felhevült testtel, az megviseli a szívet és rosszullétet okozhat.

– Hát én... nem lettem rosszul – vacogta Tara makacsul. – Csak azután, hogy kijöttem a vízből...

– Nem értem, ilyen hőségben hogy lehet fázni – ingatta a fejét Nana, feltekintve a fejük felett fényesen ragyogó napkorongra.

– Újabb lehetőség, hogy tanulj valamit – közölte Mahado.

– Ígérem, többet nem ugrok meggondolatlanul vízbe – fogadkozott a varázslólány.

– Ezúttal nem így értettem – magyarázta Mahado. – Mondd, szerinted miért van az, hogy miután kijöttetek a vízből, jobban fáztok, mit odabent a tóban?

– Fogalmam sincs – rázta a fejét Nana tanácstalanul.

– Valaki más? – nézett Mahado Noferura és Tarára, akik szintén nem értették, mit akar ebből kihozni. – Annyit segítek, hogy a negyedik körrel van kapcsolatban... valamilyen szempontból.

– A negyedik? – döbbent meg Nana. – De hiszen az a tűzkör!

– Ha jól tudom – kezdte Tara, s kissé gúnyos hangon folytatta –, a tűz általában meleget okoz az embereknek, de javíts ki, ha tévedek!

– A negyedik kör nem feltétlenül a tűzről szól – javította ki Mahado készségesen.

– A tűzkör az energiaátadásról szól – válaszolta Noferu, s szemeiben mintha megcsillant volna valami.

– Energiaátadás... – ismételte Nana, s már ő is kezdte kapizsgálni.

– Nos? – kérdezte őket Mahado. Nana és Noferu ekkor először sugdolózni kezdtek, nehogy a végén még valami égbekiáltó ostobaságot mondjanak, majd egyetértően a tábornok felé fordultak. – Mire jöttetek rá? – kérdezte a férfi kíváncsian.

– A tűzkörben végrehajtott varázslatokban energiát adunk át egy dolognak, ami így vagy lángra gyullad, vagy másik fázisba kerül – kezdte Noferu. Mahado elismerően bólintott.

– Ilyen fázisátalakulás, amikor a vizet elpárologtatjuk – folytatta Nana. – Energiához van szüksége, hogy légneművé váljon.

– Pontosan.

– De a víz nem csak varázslat hatására párolog, a szabad levegőn kis mértékben ezt önmagától megteszi – folytatta Nana. – Na, jó, most kissé elakadtam! Hogy is volt? – kérdezte suttogva Noferutól.

– Ma megtanultuk, hogy a jégkör, a hideg köre az energia elvonásról szól, ebből arra következtetek, hogy ha fázunk, az azért van, mert energiát vontak el tőlünk...

– Nagyon jó megfigyelés, Noferu – bólintott Mahado. – De akkor hogyan jön ez ahhoz, hogy úgy remegtek itt, mint babérlevél a sivatagi szélben? – Noferu összenézett Nanával, majd amikor utóbbi bólintott, nagy levegőt vett és befejezte.

– Vizesek vagyunk, és a rajtunk lévő víz párologni akar, de ehhez energiára van szüksége. Talán kézenfekvő, hogy ezt az energiát tőlünk vonja el, ezért fázunk – mondta Noferu.

– Így igaz – felelte Mahado.

– De ez nem magyarázza, hogy miért fázunk idekint jobban – akadékoskodott Tara.

– A pontossághoz hozzátartozik, hogy a víz és minden más folyadék alapesetben csak a felszínén párolog. Ha nem így van, és buborékok keletkeznek a belsejében...

– Jaj, már emlékszem! Ezt is tanítottad! – vágott a varázsló szavába Nana. – Ha belülről párolog, akkor már forrásról beszélünk!

– Igen – mondta Mahado, kissé neheztelően, amiért unokahúga a szavába vágott. – Amíg a tóban voltatok, a titeket körbevevő víz nem párolgott, de mivel alacsonyabb hőmérsékletű volt, mint a testetek, ezért elkezdett lassan lehűteni. Amikor pedig kiléptetek a partra, és a víz kezdett elpárologni rólatok, az még tovább hűtött, ezért fáztok most annyira.

– Remek! – sóhajtotta Tara fájdalmasan. – Most, hogy ezt tisztáztuk, még körülbelül annyira cseszettül fázok, mint korábban!

– Szerintem érdekes dolog rájönni erre – jegyezte meg Noferu. – Így legalább már értem, miért fázok, ha vizes vagyok.

– Vagy, ha leizzadok munka közben – tette hozzá Noferu. – Mármint, az eddig is egyértelmű volt, hogy azért izzadunk, hogy ne legyen olyan melegünk, de most már azt is értem, ez miért működik...

– Pfú, unalmas! – prüszkölte Tara tüntetően. – Inkább azt mondd meg – nézett Mahadóra –, hogy hová tartunk!

– Az öltözőben van lehetőség zuhanyzásra – magyarázta a mágus. – Meleg vízzel lezuhanyoztok, utána pedig gyorsan megtörülköztök. Még csak az hiányzik, hogy megfázzatok itt nekem!

– Ha annyira nem szeretnéd, hogy megfázzunk, miért nem melegítettél már fel az erőddel? – vonta kérdőre a férfit Sitara.

– Egyrészt, hogy tanuljatok az esetből. Másrészt, mert ha lehet, spórolok az energiával.

– De azért azt muszáj bevallanod, hogy egész jól elbántunk azzal a beképzelt Imarival – jegyezte meg Tara, mielőtt az épületbe léptek volna.

– Sikerült meglepnetek, az igaz – vallotta be Mahado, majd ravasz mosollyal szája sarkában befelé tessékelte a lányokat. – Gyerünk, zuhanyozni! Törülközőt a jobb szélső szekrényben találtok!

– Jó, jó, megyünk már! – vacogta Nana, és a többiekkel a szekrény köré sereglettek.

A lányok szerencsére edzőruhájukat vizezték össze, így a meleg zuhany után, amihez a fából készült tartályban lévő vizet Mahado melegítette fel, utcai ruháikat visszavehették. Az ebédet a társaság a villában töltötte, ahol Mahado részletesen kifaggatta őket az edzés menetéről és az aznap tanultakról. Ám, amikor Tara kérdezett rá, hogy mi történt a sziklás hegyeknél, letudta annyival, hogy semmi jelentős. Ez a válasz természetesen Tarát nem elégítette ki, így elhatározta, hogy később még rákérdez a dologra.

Az ebédet követően Noferu hazament, Nailah pedig Dzsedkaré sütödéjébe, mindketten Tara és Mahado kíséretében. A tábornok ezután a Holdtemplomhoz vitte a hercegnőt. A templom lépcsőin nagyapja már türelmetlenül várt rá, ám amikor meglátta Mahadót, arcán a szigorúság megenyhülni látszott. Bászthotep feldobódva köszöntötte a tábornokot, majd terelte unokáját felfelé a lépcsőn, s utána befelé, a szilaj falak és erős oszlopok közé.

– Mahado! – kiáltott visszanézve a tábornok után a hercegnő.

– Érted jövök! – felelte a varázsló, majd kapucniját fejébe húzva útnak indult, s pár lépés után elteleportált. Úgy vélte, a Holdtemplomban Sitara kellően biztonságban lesz, néhány órára legalábbis. További teendői akadtak a Rendnél, ám úgy érezte, előtte érdemes benéznie valahova.

Ré korongja még pulzálva ragyogott az égen, amikor nap-negyed szívében álló legénylakás pincéjéből éktelen ricsaj szűrődött ki. Fémek csengése, edények csörgése, mintha valaki éppen feldúlta volna a házat. Elyaas eltökélten, s kissé már-már idegesen kutatott a szülőbolygójáról hozott holmik között, miközben hatalmas káoszt varázsolt maga köré.

– Ez sem az... – dobott a sárkány maga mögé egy díszes aranyvázát. – Ez sem az... – hajított el egy husángot. – Ezek sem azok... – döntött el néhány lándzsát, amik ráestek a közelbe álló cserépedényekre, felborítva azokat, így nagy csörömpölés mellett a bennük tárolt gyógynövények is a padlóra szóródtak. Elyaas mit sem törődött a rumlival, hanem tovább kutatott. – A fenébe, ez sem az! – vágott a szemközti falnak egy ősrégi, sárkányhölgyet ábrázoló portrét.

Odakint Mahado kicsivel a házuk előtt érkezett meg a térugrásból, s kapucnija alól kitekintve döbbenten figyelt fel a nagy lárma hatására összegyűlt, és az otthonukat fürkésző tömegre. Sejtette, hogy a lárma forrása Elyaas, de először kimérten odasétált az emberekhez.

– Mi folyik itt? – fordult az egyik férfihoz.

– Már egy ideje zajok szűrődnek ki ennek a háznak a pincéjéből – magyarázta az ember.

– Szerintünk valaki épp kirabolja – tette hozzá egy közelben álló asszony.

– Szólni kellene a Rendnek – jegyezte meg egy fiú.

– Vegyétek úgy, hogy megtörtént – jelentette ki a mágus határozott hangon, majd lassan lecsúsztatta fejéről a kapucnit.

– Tábornok! – kiáltott fel a korábbi férfi.

– Szekhemré tábornok! – szólaltak fel néhányan meglepetten.

– Ne aggódjatok, nincs itt semmi botrányos! – emelte fel a kezeit Mahado, megnyugtatva a tömeget. – Ebben a házban lakom, intézem a dolgot! Menjetek a dolgotokra! – sürgette egy erélyes karmozdulattal az összegyűlteket.

– De... nem kellene erősítést hívnia? – érdeklődte a korábbi fiú.

– Nem szükséges. Pontosan tudom, ki áll a történtek mögött! – felelte magabiztosan a varázsló, de amint ezt kimondta, éles ricsaj zendült fel odabent, s hatalmas porfelhő szűrődött ki a keskeny pinceablakon.

– Kicsoda?! – hökkentek meg az emberek.

– Az őrült lakótársam – közölte Mahado szárazan, miközben nagy levegőt vett és kissé idegesen tenyerébe temette a homlokát. – Ne vesztegessétek bámészkodással az időtöket! – szólította fel újból az embereket, akik végül elfogadóan összenéztek, majd visszafogott fejhajtásokat követően lassan visszatértek korábbi tevékenységükhöz.

Mahado látván, hogy kezd oszolni a tömeg, a bejárat felé vette az irányt, ám amikor a legfelső lépcsőfokra ért, egy kisebb rengés rázta meg a házat, amit a pincében elszabadult méretes fémgolyók egymással és fallal való ütközése okozott. Némi megtorpanás után benyitott a házba, majd átszelve a nappalit sietősen a pincelépcső felé vette az irányt. A lépcső alján lévő ajtó azonban nem akart könnyedén kinyílni, valami eltorlaszolhatta azt.

A mágus ekkor erejével segített a problémán, s az ajtó nagy hévvel kitárult, miközben az azt eltorlaszoló fémlabdák elgurultak, a nekidőlő dárdák pedig pálcikák módjára dőltek el az amúgy is zsúfolásig telehányt padlón. Elyaas még nagyban rámolt, de az ajtó hangos kicsapódása kizökkentette korábbi állapotából. Döbbenten bámult a küszöbön álló mágusra, miközben kezében egy aranyszínű, kétoldalú fejszét tartott.

– Elyaas! Mi a fenét művelsz?! – vonta kérdőre barátját Mahado. – Az egész utca idecsődült erre a hatalmas hangzavarra!

– Csak... keresek valamit – felelte közömbösen a sárkány, majd elhajította a baltát is. Csupán Mahado erején múlt, hogy mielőtt az belevágódhatott volna a falba, még épp időben megállt a levegőben, majd némi lebegés után szinte hangtalanul a padlón landolt.

– Nem dobálhatsz mindent szanaszéjjel! – oktatta ki társát a mágus, miközben körbenézett a rendetlenségen, a kiborult szárított növényi részeken, a felborult és összetört edényeken, vázákon, az egymás hegyére-hátára hányt fegyvereken és a néhány elszabadult, dinnye méretű fémgolyón. – Mi ütött beléd?! Nézd meg ezt a káoszt!

– Nem érdekel! – prüszkölte a sárkány dacosan, s tovább kutakodott.

– ELYAAS! – szólította fel keményen a mágus.

– Mi van?!

– Mit keresel annyira?

– Csak azt... csak azt a pajzsot, amit még az apámtól kaptam.

Rövid időre váratlan csend állt be közéjük, Mahado arcán döbbenet és nem-értés jelent meg. Végül a sárkány visszafordult a szekrényhez, amiből eddig kifelé dobálta a dolgokat. Mahado ekkor tett pár lépést az irányába, hogy újból magára vonja a figyelmét, majd valamivel visszafogottabb hangon szólt hozzá.

– Mikor összeköltöztünk és elrejtetted azt a pajzsot azt mondtad, soha többé nem veszed elő... kizárólag akkor, ha egyszer újra visszatérsz Aauriába.

– Ugyan már, azóta többször is voltam ott, onnan hoztam ezt a rengeteg ostoba növényt – bökött Elyaas a földet beterítő levelekre és virágokra.

– Azt mondtad, ha végleg visszatérsz, nem hagynád itt apád pajzsát – emlékeztette Mahado. Hangja bár száraz volt, érezni lehetett benne a csalódást és a fájdalmat barátja döntésével kapcsolatban. – Elmész?

– Igen, el – felelte Elyaas határozottan, és végre hajlandó volt teljes mértékben barátjára figyelni.

– Nos... – fogott bele Mahado, mert az egyenes választól egy időre torkán akadtak a szavak. Nagy levegőt vett, és mélyen Elyaas aranyszínű szemeibe nézett, miközben saját tekintetében a búcsú fájdalma csillogott. – Meg tudom érteni – mondta végül. – A sárkánygyilkosság nagyon megrázott, néhány kémem szerint több sárkány is készül visszarepülni Aauriába.

– Repülve nem tehetünk meg fényéveket – magyarázta a sárkány. – Csak a legközelebbi átjáróhoz repülnek, ami most a Hold környékén van.

– Repül...nek? – ismételte Mahado, s szemeiben remény csillant. – Akkor te nem...?

– Én Memphiszbe repülök – jelentette ki Elyaas –, persze, engedélyeddel, tábornok úr! – tette hozzá, s színpadiasan kihúzta magát.

– Memphiszbe?!

– Az áldozatoknak rokonaik éltek ott. A temetésen megkértek, hogy vigyem el nekik az elhunytak egy-egy agyarát.

– Agyarát?!

– Ez egyfajta sárkány hagyomány – magyarázta a sárkányfi. – Mivel nem tudtak ott lenni a temetésen, mert az nagyon megsürgették az itteniek, így ők is eltemetik majd a szeretteik egy-egy részét, és ez olyan, mintha....

– Minek a pajzs? – kérdezett rá a tábornok.

– Veszélyes dolog mostanság aranysárkánynak lenni. Talán hasznát veszem majd.

– Ez igaz – vont vállat Mahado, , lényegesen megkönnyebbülve, majd tekintette megszilárdult. – Elyaas – fogott bele, immár teljesen megvilágosodva és jogos bosszúszomjjal.

– Igen?

– Te vadbarom! – sziszegte a mágus, majd szenvedélyesen lekevert egy hatalmasat a sárkánynak, aki meglepetten bámult rá.

– Au? – tette drámainak kezét az arcához Elyaas. – Ezt most tényleg nem értem – rázta a fejét, de arcán már ott bujkált a ravasz vigyor.

– Hagytad, hogy azt higgyem, végleg visszatérsz Aauriába! Hogy itt hagysz minket!

– Nos, a többieket még itt is hagynám, de téged soha – mosolygott a sárkány csábosan.

– Páviáneszű! – öklözte vállba a varázsló.

– Ezt nem az unokahúgod szokta mondani?

– Elyaas... Ne viccelődj, mert most tényleg kiakasztottál! – morogta a mágus.

– Ó, tényleg ennyire fontos vagyok neked? – vigyorogta a sárkány.

– Tudhatnád már! – rótta meg Mahado, majd lassan kifújta a levegőt, hogy végre megnyugodjon. – A pajzsod meg túl nagy ahhoz, hogy szekrényben tartsd. Látod azt a részt a padlón, ahol a követ deszkák váltják fel?

– Nos, a sok kacat szinte teljesen belepi, de valami tuti van ott.

– Azok alá a deszkák alá rejtettük a pajzsot – közölte a mágus.

– Tényleg! – csapott a megvilágosodástól homlokára Elyaas.

– Persze, mielőtt kiszedhetnéd onnan, először el kell pakolnod az összes lomot, majd utána felfeszíteni a deszkákat, hogy kivehesd a pajzsot. Szívesen maradnék segíteni rendet rakni, de tudod, mit mondogatok folyton! Mindenki takarítsa el a saját rendetlenségét!

– Na-a! – nyafogta a sárkány, amikor ráeszmélt, hogy mindeddig csak extra munkát csinált saját magának. – Nem segítenél mégis?

– Nem, dolgom van – közölte hidegen Mahado, majd az ajtóhoz lépett. – Ajánlom, hogy rend legyen, mire legközelebb itt járok!

– És az mikor lesz?

– Akármikor – zárta le a vitát a mágus, és méltóságteljesen távozott a pincéből.

– Sárkányanyám, ezt jól elszúrtam! – sóhajtott fel Elyaas, majd hozzálátott rendet rakni. – Tényleg ennyire hiányoznék neki? – kérdezte magától, csak úgy mellékesen, majd hamar meg is válaszolta saját kérdését. – Hát, persze, hiszen ki nem hiányolna egy ilyen elbűvölő sárkányfit?

Mahado egy időre visszatért a Rendhez, ahol a néhány aranysárkány távozási szándéka volt a téma. Volt, aki szerint ez egyenesen a birodalom meggyengülését vonja maga után, de voltak, akik nem bánták a dolgot. A sárkányok távozását többek között Hatti és Imari szorgalmazták, miközben Imina azon panaszkodott, hogy így kevesebb sárkánnyal oszthatja meg az ágyát, Tamir pedig emiatt igazán ideges lett. Végül a vezérek megegyeztek abban, hogy két nap múlva a Rend hivatalosan is búcsút vesz a távozó sárkányoktól a nap-negyed főterén. Mivel jócskán elszalad az idő, a tábornok ezután a Holdtemplom felé vette az irányt.

...