„A nyomozás olyan, mint egy kirakós játék. Először gyűjtögetjük a tényeket, mint egy kirakós darabjait, próbáljuk őket összeegyeztetni, és ha már elég sokat tudunk, lassan összeáll a kép."

„Kegyetlen szavakkal néha legalább annyit lehet ártani, mint kegyetlen tettekkel."

„Ha sötét érzelmek kerítenek hatalmukba, az a viselkedésedben is megmutatkozik, és akaratlanul is bánthatsz másokat. (...) Pontosan emiatt kell megőrizned a hidegvéred, még ha nehezedre is esik! (...) Tedd meg azokért, akiket szeretsz, akikért aggódsz! (...) Nem számít, hányszor hibázol, akik ugyanígy éreznek irántad, azok megbocsátanak! Amíg nem adod fel a küzdelmet, még semmi sincs veszve! Az éjszaka sötét és veszélyes, de Amon-Ré fénye átvezet minket rajta."

„Az igazság végül mindig meghódítja az ármánykodókat! Ám vigyázz, mert az igazság csak azokat pártolja, akik elutasítják a sötétséget és befogadják a fényt! (...) De ne csak a Rendhez maradj hű, hanem elsősorban önmagadhoz! Mert akkor lesz az ellenségé a győzelem, ha eléri, hogy harc közben elveszítsd önmagad!"

„Hercegnő vagy egy olyan birodalomban, aminek legfontosabb alappillére a vallás."

Ré atonja magasan Théba felett járt, sugarai még épphogy beestek a sárga és arany napkorongot ábrázoló üvegmozaikos ablakon. Írisz tekintete kissé türelmetlen fivéréről a táncoló fényekre tévedt, miközben belefogott történetébe.

– Késő éjszaka volt már, amikor hazaindultam a palotából, alig pár lélek bolyongott az utcákon. Ezért is lepett meg, hogy a nap- és a hold-negyed határán egy fekete köpenybe öltözött nőt pillantottam meg, aki a hold-negyed szíve felé tartott. – A fekete öltözékre Mahado azonnal felkapta a fejét és még komolyabb tekintettel figyelte nővérét. – Gyanúsnak ítéltem, így követni kezdtem...

– Követni?! Egymagadban?! – emelte fel a hangját Mahado. Írisz kénytelen volt újból a szemébe nézni és eltökélten bólintott. – Ez meglehetősen veszélyes döntés volt! – rótta meg a mágus.

– Talán főpapnőként ezt nem néznéd ki belőlem, de a veszélyes helyzetek nem idegenek számomra. Szükség esetén meg tudom védeni magam.

– Alapesetben bizonyára. Ám az új ellenség szilaj és könyörtelen! – magyarázta Mahado aggodalmasan, amin Írisz csak sóhajtott egyet. – Utána mi történt? – kérdezte végül a tábornok.

– A hold-negyed főterén nyomát vesztettem. Eltűnt, mintha köddé vált volna.

– Térugrott – állapította meg Mahado.

– Valószínűleg – biccentett Írisz. – Ám utána valami szokatlan történt...

– Micsoda?

– Éppen folytattam volna az utam hazafelé, amikor éles nyávogás ütötte meg a fülem. Észrevettem egy fekete kandúrt aranyszínű szemekkel, aki egész közel merészkedett hozzám.

– Egy fekete kandúr aranyszínű szemekkel... – merengett el Mahado. – Számos ilyen macska lehet Thébában.

– Igen. Viszont... ez az egy úgy tűnt, mintha arra kért volna, hogy kövessem.

– És követted? – vonta fel szemöldökét a mágus.

– Furcsamód igen – felelte a főpapnő. – A Holdtemplom belsejébe vezetett, odabent azonban eltűnt a szobrok között. Fogalmam sem volt, mi lehetett a célja ezzel, de úgy döntöttem, várok egy kicsit, hátha újra felbukkan.

– A Holdtemplomba vezetett? – ismételte Mahado, mire Írisz bólintott. – Érdekes.

– A kandúr nem tért vissza, én viszont annyira fáradt voltam, hogy elaludtam – mesélte a varázslónő.

– A Holdtemplomban aludtál, ezért néztél ki olyan ziláltan reggel – következtette Mahado. – Azonban, ha valaki meglátott, kellemetlen pletykák kelhettek szárnyra Théba-szerte...

– Szerencsém volt – rázta meg a fejét Írisz. – Zuna talált rám, egy oroszlánvérű papnő, aki közeli ismerősöm. Egy ahet váró ünnepségen találkoztunk még két éve, ahol hosszan elbeszélgettünk, és azóta néha összefutunk.

– Értem. Ré főpapnője a Holdtemplomban éjszakázik... Ebből nagy botrány lehetett volna – jegyezte meg Mahado.

– Pontosan. De Zuna felajánlotta, hogy maradjon köztünk a dolog. Emellett neki is elmeséltem a történetet, és ő úgy vélte, az a macska talán csak szórakozott velem.

– Egy fekete kandúr sárga szemekkel, aki mintha közölni szeretne valamit – ismételte Mahado –, pont akkor, amikor egy rejtélyes alak ólálkodik a közelben...

– Mire akarsz kilyukadni?

– Sitara és én többször is összefutottunk egy efféle kandúrral, s ő is mintha közölni szeretett volna valamit. Tulajdonképpen... legelőször úgy is tett.

– Ez tréfa akart lenni?

– Nem – ingatta a fejét Mahado. – Mint kiderült, Sitara ismeri az ősi nyelvet. Megértette a macskákat, azzal a kandúrral az élen, akiket felettébb idegesít a fekete alakok jelenléte.

– Az ősi nyelv... – gondolkodott el Írisz. – A királynő egyszer említette, hogy az édesanyja képes volt ilyesmire, ám ő sohasem értette meg...

– Theodora nem beszél az állatokkal, viszont Sitara igen – könyvelte el magában Mahado.

– Ám ezzel így nem jutunk sokra – sóhajtotta Írisz. – Zuna is javasolta, hogy mondjam el neked, amit láttam, de nem hinném, hogy ezzel jelentősen előrelendítettem volna a nyomozást.

– Mindenesetre köszönöm, hogy elmondtad! – bólintott Mahado, és hálásan megérintette Írisz vállát, miközben kék szemeibe nézett. – Talán most még nem tisztult ki a kép, de lehet, hogy a közeljövőben hasznát vesszük ezen dolgoknak. Egy távol-keleti ismerősöm mondogatta mindig, hogy a nyomozás olyan, mint egy kirakós játék. Először gyűjtögetjük a tényeket, mint egy kirakós darabjait, próbáljuk őket összeegyeztetni, és ha már elég sokat tudunk, lassan összeáll a kép.

– Elmés hasonlat – ismerte el Írisz, hisz az egyiptomiak maguk is feltalálták már a különféle kirakós játékokat, ahol kis darabokból képeket vagy szövegeket kellett összerakni sík vagy térbeli formában. – Igazán türelmesen állsz a nyomozáshoz...

– Próbálom ezt mutatni – sóhajtott most a mágus fájdalmasan. Írisznek mindig könnyebben nyílt meg, mint bárki másnak, bár az érzelmeiről még neki is nehezen számolt be. – De a helyzet az, hogy kezdenek kicsúszni a kezemből a dolgok... – Nővére megértő és aggodalmas arckifejezéssel fordul felé, így folytatta. – Van egy lila hajú boszorkány, Zoana a neve, aki a feketékkel dolgozik... Már kétszer csúszott ki a markomból!

– És ez nyilván nagyon sérti a büszkeségedet, igaz? – kérdezte Írisz jelentőségteljesen, ő azonnal a dolog mélyére látott.

– Hogyan? – hökkent meg Mahado először. – Nyilván azért zavar, mert ő az ellenséghez tartozik, és a nyomozást is segítené, ha végre sikerülnie elkapni.

– És azért, mert nem csak hogy kijátszott téged, hanem még nő is volt...

– Jól tudod, Írisz, hogy nem tartozom azok közé a férfiak közé, akik lenézik a nőket!

– De sok munkatársad viszont igen – mutatott rá a főpapnő.

– Jól van, lehet, hogy részben igazad van – ismerte el Mahado. – Igenis zavar a tény, hogy képtelen voltam elfogni azt az idegesítő nőszemélyt, annyira, hogy... hogy az elmúlt időszakban kezdem elveszteni az önuralmam.

– Hm – bólintott Írisz elgondolkodva. – Pontosan mire gondolsz?

– Könnyebben felkapom a vizet és minden apróság jobban idegesít. Korábban a rendnél szükségtelenül száraz hangszínben beszéltem a hercegnővel, ma reggel pedig indokolatlanul felemeltem a hangom Nailah-val.

– Értem. Azért a kiabálás még nem a világ vége – nyugtatta fivérét Írisz. – A legtöbb férfi akkor ítéli magát bűnösnek, amikor már legalább két másik embert megütött.

– Soha nem ütném meg egyikőtöket sem! – közölte őszinte szenvedéllyel a mágus.

– Tudom – tette csitítóan kezét a vállára Írisz, miközben mélyen mentazöld szemeibe nézett. – Pont ezért tisztellek annyira téged. Te az erőszakot sohasem részesítetted előnyben, ezért is vagy te a legmegfelelőbb a tábornoki posztra.

– Igaz, azonban... – vett mély levegőt Mahado –, kegyetlen szavakkal néha legalább annyit lehet ártani, mint kegyetlen tettekkel.

– Nem hinném, hogy bármikor is kegyetlen lennél, még a legnagyobb mélypontban sem – állította Írisz mély meggyőződéssel. – Durva talán, de nem könyörtelen.

– Úgy véled? – pillantott reményteljesen nővérére a mágus.

– Mahado! – szólította fel Írisz határozottan. – Emlékezz erre! Ami a szívedben, az a szádon és a tetteidben. Ha sötét érzelmek kerítenek hatalmukba, az a viselkedésedben is megmutatkozik, és akaratlanul is bánthatsz másokat.

– Pont ettől tartok én is...

– Viszont... mind tudjuk, hogy valójában mennyire jólelkű és tisztességes ember vagy! Amit tenned kell tehát, hogy koncentrálj a szívedben égő fényre! Emlékezz, miért teszed, amit teszel!

Mahado arcán lassan megértés, szemeiben melegség és eltökéltség jelent meg, ahogy nővére bölcs szavait hallgatta. Nem hiába lett ő a királynő tanácsadója, hiszen Írisz még nála is megfontoltabb és jobb emberismerő volt. Kapásból most azt válaszolta volna, amit mindig szokott, hogy azért teszi, amit tesz, mert ez a kötelessége, de Írisz szemeinek lélekbelátó csillogásából érezte, hogy most a kevésbé hivatalos, és sokkal inkább őszinte választ várja tőle.

– Azért, mert kötelességemnek érzem... megvédeni a védteleneket! Azért, mert hatalmamban áll Thébáért és Egyiptomért küzdeni! – felelte Mahado, majd hozzátette a legfontosabbat. – Azért, mert mindennél jobban szeretném biztonságban tudni azokat, akik fontosak a számomra, a családomat, a barátaimat... Théba hercegnőjét és királynőjét!

– Nem is gondoltam másként – mondta Írisz sejtelmes, s egyben elismerő mosollyal. – Most, hogy bevallottad magadnak igaz célod és indokaid, ezt tartsd szem előtt a közeljövőben!

– Értem, miként vélekedsz, Írisz, de ettől függetlenül...

– Pontosan emiatt kell megőrizned a hidegvéred, még ha nehezedre is esik! Nem a kötelességed vagy a posztod miatt, nem azért, mert így van elvárva! Tedd meg azokért, akiket szeretsz, akikért aggódsz!

– Írisz...

– Nem számít, hányszor hibázol, akik ugyanígy éreznek irántad, azok megbocsátanak! Amíg nem adod fel a küzdelmet, még semmi sincs veszve! Az éjszaka sötét és veszélyes, de Amon-Ré fénye átvezet minket rajta.

– Amon-Ré fénye... – hümmögött Mahado az újabb vallási utaláson.

– A fény, ami összeköti a szerető szíveket – váltott általánosabb hangnemre Írisz. – Az igazság végül mindig meghódítja az ármánykodókat! – jelentette ki a főpapnő magabiztosan. – Ám vigyázz, mert az igazság csak azokat pártolja, akik elutasítják a sötétséget és befogadják a fényt!

– Az utolsó mondat, ha jól gondolom, lefordítva annyit tesz, hogy csak akkor győzhetek, ha nem alacsonyodok le az ellenség szintjére, és kezdem a saját, alattomos módszereiket használni ellenük, hanem hű maradok a Rend becsületéhez! – következtette a mágus, s közben meg is értette nővére mondanivalóját.

– Így valahogy – bólintott Írisz. – De ne csak a Rendhez maradj hű, hanem elsősorban önmagadhoz! Mert akkor lesz az ellenségé a győzelem, ha eléri, hogy harc közben elveszítsd önmagad!

– Igazad van, Írisz, teljes mértékben – bólintott Mahado elfogadóan. – Ehhez tartom magam! Nem hiába lettél te a királynő tanácsadója!

– Igen, az is... – sóhajtotta Írisz térdeire pillantva, miközben némi fájdalom vegyült a hangjába. Ez Mahadónak is feltűnt, hogy nővérén büszkeség helyett bűntudat lett úrrá.

– Viszont... – folytatta a mágus, s nővére szemébe nézett. – Van még valami, amit megosztanál velem?

– Lenne – sóhajtott újfent Írisz, majd végre ő is fivérére tekintett. – De bármennyire szeretném, még nem mondhatom el. Kérlek, légy türelmes!

– Huh, legyen – sóhajtotta Mahado, majd felállt, és felsegítette nővérét is. Mélyen egymás szemébe néztek. – Köszönöm, Írisz. Tanácsaid, mint mindig, most is hasznomra lesznek!

– Örülök, hogy segíthettem – biccentett a főpapnő, arcán némi változatlan bűntudattal. Ha a fivére tudná, amit ő...

Írisz végül csatlakozott a papsághoz, és folytatták a korábbi megbeszélést, míg Mahado elhagyta a templomot. Odakint tűzött a nap, és a szokásos pereti fülledtség lengte be a várost, miközben az árusok mind fehér vászonnal takart standjaik, a járókelők pedig egy-egy ház árnyékának menedékébe húzódtak. A mágus, az oroszlánlány és Anu felkerekedve, a főtéren keresztülvágva, a közeli piac felé vették az irányt. A lány, bár kivételesen nem faggatta Mahadót a nővérével közös beszédtémáról, mivel kora délután volt, elengedhetetlenül megjegyezte, hogy ideje lenne ebédelniük.

– A nagyapád szeretné, ha pár órára megjelennél a Holdtemplomban – figyelmeztette Mahado. – Nem lenne célszerű feldühíteni!

– Az egész napot templomokban töltsem?! – ingatta a fejét Tara elégedetlenül.

– Hercegnő vagy egy olyan birodalomban, aminek legfontosabb alappillére a vallás – közölte a mágus jelentőségteljesen

– Elég unalmas, nem? – vette fel a hercegnő, ám meglepte, hogy a várt neheztelő pillantások helyett csupán egy halk sóhajt kapott a tábornoktól.

– Ha unalmas, ha nem, ez a valóságunk, ebből kell a legtöbbet kihoznunk!

– Elég gyakorlatias kijelentés egy főpaptól – jegyezte meg Tara vigyorogva.

– Mondjuk, hogy ezt tábornokként állítottam. Ha nagyon akarsz, beiktathatunk egy gyors ebédet – ajánlotta fel végül Mahado.

– Áh, remek! – kiáltott fel Tara, és lelkesen a levegőbe öklözött. Pár járó-kelő meg is bámulta érte, ám Mahado bosszankodás helyett már csak diszkréten megingatta a fejét. – Hallod ezt, Anu? – kacsintott vidáman társára a hercegnő. – Irány az ebéd!

A fekete agár ekkor derűsen vakkantott párat, miközben fürgén fekete farkát csóválta.

– Ez a kutya tényleg ért téged – jegyezte meg Mahado elismerően, s Anu ekkor megértően vakkantott egy újabbat.

– Kezd téged is megérteni – vigyorgott a férfira Tara –, máguskám! – tette hozzá ravaszul.

– Ez közel s távol a legidegesítőbb becenév, amit valaha kaptam – sóhajtotta a varázsló.

– Akkor szerencsésnek mondhatod magad! – nevette Tara.

Megj.: Köszönet a borítóképért @Nicole_Wenset_River -nek , és a fenti cicás képért @Costasiella -nak!