„Minél több hatalmad van, annál több ellenséged."

Ré korongjának reggeli sugarai ömlöttek be Nailah szobájának ablakán, melegen simogatva a varázslólány és a hercegnő arcát. Nana nagyot ásítva nyújtózott egyet félálomban, majd visszacsukva szemét kényelmesen szétterült az ágyon. Csak arra nem figyelt, hogy ezzel együtt a másik oldalon fekvő Sitarára rakta egyik lábát és karját, akinek nem volt kedvére való ez az új pozíció. Tara kissé morcosan vette át barátnőjétől az ásítást, s most ő nyújtózkodott úgy, hogy Nanát az ágy széléig gurítsa. A varázslólány ekkor ösztönösen visszafordult, már szinte párnaként feküdt Tara mellkasára és ölelte át őt. Az oroszlánlány először ösztönösen lökte volna le magáról, de amikor rájött kiről van szó inkább elfogadóan átkarolta őt. Ekkor Anu is megmozdult a lábuknál, és közelebb mászva közéjük fúrta magát.

– Lányok, ideje felkelni! – nyitott be a szobába Írisz, frissen és üdén. Aznapi ujjatlan, világoskék ruháját arany hímzés díszítette, sok helyen megjelent rajta a nap motívum, s különféle vallási minták. Nyaki részénél aranylemezekből álló félkör adta ki dekoltázsát, derekán aranyszínű öv, csuklóin pár aranykarkötő díszelgett.

– Mi?! Elkésünk?! – értelmezte félre Nana azonnal a dolgot, s hirtelen felpattanva sikerült úgy fészkelődnie, hogy lefordult az ágyról, s mindeközben Tarát és Anut is rántotta magával. A három jó barát hamar a földbe is verte volna magát, ha nem veszi őket a levegőben halványzöld aura körbe, majd helyezi finoman a padlóra. Anu hamar kimászott a kupacból és lenge lábain megrázta magát. Tara döbbenten bámult Nanára, aki viszont unokanővérére meredt hatalmas szemekkel.

– Szállj le rólam! – tolta le magáról a hercegnő Nanát, majd felállt, és kiegyenesítette összegyűrődött ruháját. Egy Nanától kölcsönkapott, csupán félcombig érő hálóruhát viselt, a varázslólányéhoz hasonló drapp színben.

– Írisz, te... – hebegte Nana, miközben a fenekét dörzsölgette, pedig éppen csak lehuppant arra.

– Igen, megmentettelek – sóhajtotta a főpapnő. – Készüljetek, mosakodjatok, öltözzetek! A fivéremmel ma a Rendnél reggeliztek!

– Ez várható volt – vont vállat Tara. – Na, én leugrom a klotyóra! – jelentette ki, és úgy, ahogy volt, egy meglehetősen rövid hálóingben, mezítláb leflangált a lépcsőn, majd a nappalin keresztül ki az udvarra, át a teraszon és...

A Szekhemré ház kertjének közepén, pár rózsabokor között Mahadót pillantotta meg, aki éppen nyújtásokat végzett egy szál törfehér nadrágban, s a látványtól kissé el is pirult. Mikor észrevette a hercegnőt, a mágus befejezte az aktuális gyakorlatot és felé fordult.

– Á, Sitara! – köszöntötte. – Jó, hogy felkeltél! Megkértem Íriszt, hogy szóljon nektek. Nemsokára indulunk!

– Igen, ő keltett – biccentett az oroszlánlány, és már folytatta is volna útját a kert végében található fából készült kabin felé, ha a férfi nem szól még utána.

– Ugye nem ebben a ruhában akarsz jönni? – célzott a túlságosan is keveset takaró ruhadarabra.

– Túlságosan is sok férfit tennék boldoggá vele – sóhajtotta a hercegnő lemondóan, szája sarkában ravasz vigyorral. – Annyira jótékony azért nem vagyok! – tette hozzá kajánul. Mahado értette a viccet, így csak bólintott egyet, majd visszatért a reggeli tornához.

– Ez meg csak így kisétál...! – hitetlenkedett Nana Sitara viselkedését minősítvén. – Amikor kiderül, hogy te...

– Hogy én mi? – vonta fel a szemöldökét Írisz. – Nailah, inkább kezdj el öltözni! – fordult volna sarkon, ha a varázslólány nem ragadja meg a csuklóját. – Mi az?

– Írisz... te... is a zöld szinten vagy, mint Mahado! – hadarta el a végét Nana csodálkozva.

– Hogyan?

– A mágiád... már világoszöld szintű?!

– Nos... igen – vallotta be Írisz, s nagy levegőt vett. – Már egy ideje.

– Tessék?! És nekünk el sem mondtad?! Várj, hogyhogy nekem fel sem tűnt?!

– Nem vagy még annyira gyakorlott az auraelemzésben – felelte a főpapnő. – Mellesleg próbálom leplezni, így a fivéremen és Irénén kívül senki sem tudja.

– De... miért nem?! Írisz... hisz te vagy a harmadik mágus az országban, aki ebben a generációban a zöld szintre lépett!

– Valójában... a második. A fivérem négy éve van a zöld szinten, én öt.

– Micsoda?! – hitetlenkedett Nana. – De hisz akkor... már huszonöt éves korod óta?! Legtöbben az aranyat is azután érik el!

– Nos... így alakult – válaszolta kimérten Írisz. – Irénének és Mahadónak mondtam el először, amikor szintet léptek, és mindketten egyet értettek, hogy ha nem kívánok belépni a Rendbe, akkor tartsam ezt titokban.

– De... miért?

– Minél több hatalmad van, annál több ellenséged. Másrészről, az emberek félhetnének tőlem, vagy irigyelhetnének, ami szintén utálatot és ellenségeket szül. Egy Rendtagnál ezeket tompítja a társadalom irántuk érzett tisztelete, ám az én esetemben... Semmi sem tökéletes, a papság tagjai pedig összesúgnának a hátam mögött.

– Értem – bólintotta Nana. – De nekem azért elmondhattad volna!

– Ne vedd sértésnek, de a titoktartás nem nagy erősséged – mutatott rá Írisz komoly hangon, mire a varázslólány elfogadóan sóhajtott. – Ám most meg kell erőltetned magad! Lehetőleg senkinek ne beszélje erről! Megígéred? Ez nagyon fontos!

– Megígérem – bólintott Nana, majd eszébe jutott valami. – Tarának azért elmondhatom?

– Nem! Minél többen tudják, annál nagyobb a kockázat.

– Még a királynő sem tudja?

– Csak hárman tudjátok, és ez maradjon is így! – kötötte ki a főpapnő. – Talán nem ez az elsődleges indok, de ha egyszer majd élnünk kell a meglepetés erejével, az jól jöhet majd!

– Mire célzol?

– Az a jövő zenéje. Most öltözz, Nailah! A fivérem már vár!

– Jó, jó, öltözöm – sóhajtotta a varázslólány.

Írisz arra célzott, hogy ha egyszer a királynőt támadás éri a tábornok hiányában, ő, mint tanácsadója, ha jelen van, szintén megvédheti őt. Mivel őt egy gyengébb aranyszintűként tartják számon, így az ellenség alábecsüli majd, és ezt előnyére fordíthatja.

Valójában már négyen vagyunk a zöld szinten – gondolta magában a főpapnő, a lépcsőn lefelé tartva. Én, Mahado, Alexander és az a rejtélyes varázslónő, aki szemérmetlenül pimaszkodott a fivéremmel a múltkor. Bár Mahado nem említette az erejének szintjét, nem menekülhetett volna a fivérem markából, hacsak nincs vele egy szinten. Vajon... Mahado felül tud majd kerekedni rajta? De az is lehet, hogy...

– Fivérem! – szólt oda Írisz a terasz széléről a kertben tornázó mágusnak. Ő lágy mosollyal fordult a hang irányába.

– Írisz! Hogy áll Nailah?

– Öltözik.

– Remek.

– Beszélnünk kell! – közölte a főpapnő komoly hangon, majd ezzel egyetemben erejével Mahado felé repítette a terasz párkányán pihenő felsőjét. A férfi kissé kelletlenül magára húzta az inget, majd nővére szigorú tekintetébe nézve nagyot sóhajtott, és odasétált hozzá.

– Ha egy nő így kezdi a társalgást, annak sosincs jó vége! – jegyezte meg a tábornok drámaian.

– Csak nem átragadt rád Antef stílusa – forgatta meg a szemeit Írisz. – Nem áll jól ez a rinyálás!

– Csupán kipróbáltam valami újat – ingatta a fejét Mahado –, viccből! De hagyjuk is, mi a gond?

– Nailah rájött a titkomra.

– Hogyan?

– Az én hibám, óvatlan voltam – vallotta be Írisz, de lesütött tekintet helyett inkább némi megbánással fivére szemébe nézett. – Egy kis varázslattal kellett őt és a hercegnőt kisegítenem, de nem volt időm álcázni a varázslatot, így megjelent az aurám.

– Sitara is rájött?

– Nem – ingatta a fejét Írisz –, csak Nailah. – Megígértettem vele, hogy titokban tartja, de...

– Majd odafigyelek rá – ígérte Mahado, s bátorítóan nővére vállára helyezte tenyerét. – Mindenki hibázik. Ebből még nem lesz tragédia.

– Inkább botrány lehetne.

– Nem lesz – nyugtatta nővérét Mahado. – De a közeljövőben vigyázz jobban! Fontos ütőkártya ez a kezünkben, ostobaság lenne idejekorán felfedni.

– Igen – bólintott Írisz, majd egy sóhajtás kíséretében kissé beharapta ajkait.

– Van még valami más is, igaz? – érzett rá Mahado, s bíztatóan megszorította nővére vállát. A varázslónő ekkor erőt vett magán.

– Tudom, hogy eddig általában én utasítottam el a legtöbb ajánlatodat, ám a kialakult helyzet miatt rossz előérzetem van, és... Mahado... – nézett most kissé bizonytalanul fivére zöld szemeibe, amikben hamar megértés jelent meg, ahogy rájött nővére óhajára.

– Mégis szeretnéd a harcművészeteket gyakorolni – állapította meg a tábornok. – Mi van azzal, hogy helyettem is helyt kell állnod a Naptemplomban?

– Ma Básztet napja van, nincs fontosabb szertartásunk.

– Tarts velünk a Rendhez! Nailah, Noferu és Tara gyakorlásához majd felkérek valaki mást, és akkor lesz rád időm. Bár, csak a reggeli edzés alatt, de az is valami.

– Ha szeretnéd, utána vigyázhatok a lányokra. Mivel ma úgyis szabadnaposnak jelöltem magamat...

– Vigyázz, Írisz, még szavadon foglak! – somolyogta Mahado.

– Nahát, nahát, mi folyik itt? – érdeklődte Tara, aki még hálóingben flangált végig az udvaron.

– Írisz csatlakozik hozzánk a délelőtti edzésben – közölte Mahado tárgyilagosan. – Most öltözz át, és hozd Nanát is! Indulunk!

– Jól van már! – morogta az oroszlánlány, miközben megforgatta szemeit, s visszacsörtetett a házba. Ekkor szembetalálkozott Anuval, aki ekkor ügetett ki a teraszajtón. Anu megnyalogatta Tara kézfejét, majd tovább haladva maga módján nagylelkűen megöntözte Iréne rózsáit. A Szekhemré testvérek eme művét kissé rosszallva figyelték, ami a hercegnőt vigyorgásra ösztönözte. – Valaki adjon vizet Anunak! – vette még oda nekik, majd felsietett az emeletre.

– Most parancsot osztott nekünk? – furcsállta Írisz.

– Inkább csak lehagyta a „kérlek"-et a mondat végéről – sóhajtotta Mahado, majd elindult tálat szerezni.

A nap-negyed utcáit barátságos árnyalatba öltöztették a reggeli napsugarak, miközben az árusok már bőven kipakoltak standjaikra. A város még ébredezett, ám az üzlet sohasem alszik – tartja a mondás. Kár, hogy az Anteftől és Irénétől elbúcsúzó kisebb csoportnak ezúttal nem volt ideje sokáig bámészkodni, reggelire ugyanis az Aranysárkány Rend nyugati-negyed béli központjába kellett érniük. Csupán Sitara szökkent oda pár érdekesnek tűnő standhoz, ahonnan az árusuk udvarias köszöntési közepette rángatta el Mahado a grabancánál fogva. Egyszer aztán Nana is megpróbálkozott egy standnál érett fügét venni, ami végül sikerült is neki, mert Írisz nagylelkűen engedélyt kért számára Mahadótól.

– De szuper, hogy ma te is velünk tartasz! – lelkendezett Nana Íriszre pillantva, miután egy friss fügét tömött a szájába, s így kissé csámcsogva csevegett.

– Ne beszélj tele szájjal! – szólt rá hamar unokafivére.

– Bezzeg ő vásárolgathat! – fonta össze a kezeit tüntetően maga előtt Sitara.

– Kérsz fügét? – nyújtotta fel Nana ártatlanul a zsacskót, ám a hercegnő erre csak fintorgott egyet. A varázslólány vállat vont.

– Na, szedjük össze gyorsan Noferut is, és igyekezzünk! – jelentette ki még mindig tele szájjal.

– Noferu ma Ozirével jön, tegnap megbeszéltem vele – közölte Mahado, aki inkább lemondott róla, hogy itt és most jó modorra nevelje.

– Remek! – csapta össze a tenyerét Nana, majd némi gondolkodás után gyanúsítóan Íriszre sandított. – Ugye nem csak azért jössz, hogy rajtam tartsd a szemed?

Írisz megrázta a fejét.

– A közelmúlt eseményeit tekintve rájöttem, hogy rám fér a gyakorlás.

– Az már igaz! – helyeselt Tara, s szavait megerősítvén Anu is egyetértően vakkantott párat. – Ezek a feketeruhás seggfejek szaladgálnak mindenfelé.

– Figyelj a nyelvedre! – szólt rá Írisz és Mahado sztereóban, amin jól össze is néztek aztán.

– Hogy ti mennyire hasonlítotok! – sóhajtotta Tara égnek emelt tekintettel. – Egyébként meg a nyelvem biztonságban itt a számban, a hegyes oroszlánfogaim között.

Ezúttal a Szekhemré testvéreken volt a sor, hogy megforgassák a szemüket.

– Nem mindennapi hercegnő, azt meg kell hagyni – suttogta Írisz fivérének halkan.