„Hidd el, bármiféle hatalomról is van szó, az mindig nagyobb felelősséggel és nehezebb döntések meghozásának kényszerével jár!"

„Nem árt, ha néha gondolkozol, mielőtt cselekszel! A merész oroszlán sem veszett volna a futóhomokba, ha megfontoltabban cselekszik, és nem rohan rögtön a sivatagi nyúl után, aki vele ellentétben már jól ismerte a terepet."

Sitara, Anu és Mahado naplementekor értek a palotához, miután hazakísérték Nanát. A királyi családdal töltendő vacsoráig még volt néhány óra, így a palota alkonyi fényben úszó márványfolyosóin keresztül kivonultak az uralkodói lakrész hátsó teraszára. A hatalmas palotakertre néző teraszon néhány pamlag és pár kisebb asztal is helyet kapott, alacsony márványkorlát és egy széles lépcsősor választotta el a zöldellő, virágzó kerttől. A teraszt fényes márványlapokkal burkolták, macskákat és macskaszerű istenségeket ábrázoló szobrok, cserépbe ültetett pálmák, rózsabokrok, narancs- és citromfák díszítették. A hercegnő és a mágus a kerthez legközelebb eső, még a napsugarak által elért faragott tiszafa* asztalhoz ültek le egymással szembe két fűzfaágakból fonott fotelszerű székbe, amiket színes díszpárnák tettek kényelmesebbé. Nakato friss mentával és naranccsal ízesített vizet szolgált fel nekik, amit aranykancsóban hozott, majd két aranyserlegbe töltött ki, és a maradékot az asztalon hagyta. Anunak ezután egy aranytálban töltött ki tiszta vizet.

A palota hátsó teraszáról jól belátható volt az egész kert, melynek közepén két egyforma nagy, kör alakú mesterséges tó foglalt helyet. Az északon lévő tó teljes víztükrén elszórva sárga lótuszok úszkáltak. A tóparton, egyenlő távolságokra háromszög alakú virágerdőket alakítottak ki sárga rózsából és napsárga nárciszokból. A délen lévő tó tükrén holdsarló alakban kék és lila lótuszok lebegtek, a tó északi szélénél egy kör alakú részt szabadon hagyva. Ezen tó köré teljes ívben liláskék színekben játszó nőszirmot és lila kökörcsint ültettek. Egyértelmű volt, hogy a kert északi felében lévő tó Ré korongját, a Napot és annak sugarait jelképezi, míg a déli tó a Holdat, Básztet megtestesülését. A két tavat egy dupla hullámban meghajló keskeny csatorna kötötte össze, ami felett számos híd ívelt át. A csatornában rózsaszín tavirózsák éltek, mellette sokszínű rózsalugasok és fehér nárciszerdők húzódtak. Ez a csatorna a Nap és a Hold magasztos és örök kapcsolatát volt hivatott jelképezni.

A palotakertben a tavak mellett számos dekorációs és kényelmi elem kapott helyet. Közel a vízparthoz zöldellő fűzfák és virágzó rózsaszín tamariszkuszok hajladoztak, a széleken kisebb ligetekben olajfák, jojobafák és szikomorfák zárták körbe a terültet. Az apró kavicsokkal leszórt kanyargó utak mellett magasra nyúló datolyapálmák adtak árnyékot, a néhol megtalálható márványpadok mellé pedig fügefákat ültettek, az árnyék erősítése végett. Elszórtan nílusi akáciák és babér bokrok kaptak helyet, néhol lila virágú macskamenta és levendula virágzott, de fodormenta és bazsalikom is megtalálható volt. A terasztól a kertig vezető út mellett citrusfélék, narancs-, citrom- és bergamottfák nőttek. Az ehető gyümölcsöt adó fák terméseit, illetve a gyógynövényeket pedig a palota dolgozói rendszerint betakarították és felhasználták. Továbbá a hercegnő által kedvelt rózsa és narancsvirág, és a királynő kedvenc lótuszai is a palotakertből származtak.

Sitara és Mahado beszippantva az esti széllel érkező édes-virágos illatot jóízűen kortyoltak a narancsos-mentás vízből, majd végighordozták tekintetüket a festői pompában tündöklő kerten. Anu felkapta a fejét egy színes pillangó láttán, aki a közeli cserepes tearózsa egyik virágára szállt rá. Odaszökkent, de akkor a lepke tovalibbent a kert felé. A fekete kutya ösztönösen utána iramodott, s még hosszú percekig kergetőzött a pillangóval a lépcsőket elhagyva odalent a kertben. A mágus és az oroszlán nevetve néztek utána, majd mély sóhajtást követően arcura végül komolyság ült ki. Hiába az idilli környezet, nem felejthetik el az őrájuk leselkedő fenyegetést.

– Tudod, mire gondoltam? – kérdezte Sitara hirtelen. Mahado érdeklődve fordult felé. – Ha rendelkeznék a tűz erejével, sokkal hatásosabban tudnám védelmezni a népem!

– A nép védelmezése az Aranysárkány Rend feladata! – ellenkezett a mágus. – A királynő dolga, hogy irányítsa és vezesse a népet, a tiéd, mint hercegnő, pedig, hogy...!

– Hogy papnőként szolgáljam Egyiptomot – sóhajtotta az oroszlán unottan. – De... mi van, ha ennél sokkal többre vagyok hivatott?! Zuna története megmozgatta a fantáziámat. Tűzhajlítással rengeteg hőstettet hajthatnék vég...!

– Rengeteg balesetet okozhatnál, ha olyan erővel játszadoznál, amit nem értesz! – fojtotta belé a szót a tábornok. – A Névtelen tűzistennő egyébként is csak egy vidéki legenda! Zárjuk le végre ezt a témát! – Ellentmondást nem tűrve Tara tekintetébe fúrta az övét, de még zöld szemeinek szilaj ragyogása sem törhette meg az oroszlán mézbarna szemeinek makacs csillogását.

– Lehet, hogy csökönyös macska vagyok, de egyben figyelmes is! – közölte a lány ravasz éllel. – Miért van az, hogy valójában egyszer sem jelentetted ki azt, hogy az én családom bizony nem rendelkezik különleges képességgel?! – Tara az asztallapra könyökölt, és előre hajolt, hogy még közelebbről nézhessen a mágus szemébe, aki bár meglepődött a lány éleslátásán, nem mutatta, és magabiztosan állta a tekintetét.

– Miért tagadnám ezt? – válaszolt Mahado találékonyan egy kérdéssel. – Az, hogy bármikor felvehetitek egy fekete oroszlán alakját és a macskákhoz hasonló érzékekkel és testi képességekkel rendelkeztek, nagyon is különlegesnek számít!

– Látod?! Most meg tereled a témát! – mutatott rá Tara élelmesen. – Nyilván azért, mert nem akarsz hazudni. Nem tudnál a hercegnő szemébe hazudni, ezért inkább megkerülöd a válasz, bármikor kérdezek rá arra a dologra, amiről valami érthetetlen okból nem vagy hajlandó elmondani az igazat!

– Hm – sóhajtott Mahado, miközben vonásai megszilárdultak. Világossá vált számára, hogy itt a vége, nem kezelheti továbbra is kislányként a hercegnőt. Azonban... ha elmondaná az igazat, azzal nagy valószínűséggel hatalmas bajba keverné őt. Amilyen meggondolatlan és felelőtlen, az igazság ismerete többet ártana Sitarának, mint a fájdalom, amit annak megtagadásával okozhat.

– Szóval, mi lesz?! Kiköpöd végre, amit tudni akarod, vagy üljünk itt éjfélig?!

– Először is, ne használj ilyen szavakat és hangnemet, ha hozzám beszélsz!

– Igen, igen, a szokásos... és?

– Nem adhatom meg neked, amire vágysz, Sitara – válaszolta végül kimért hangon a mágus. – Ha öröklődne is egy rejtélyes képesség a családotok vérvonalában, kockázatosabb lenne a használata, mint az megérné.

– Akkor igaz?! – csattant fel a lány, s egyben felpattanva a fűzfafotelből az asztallapra csapott. – Igaz?! Irányítani tudom a tü...?!

– Nem! – dörrent a tábornok szigorú hangja. – Ilyet nem mondtam! Maradj a fenekeden és koncentrál biztonságosabb és ésszerűbb dolgokra!

– Nem – fonta össze maga előtt dacosan a karjait az oroszlánlány. – Nem mondhatod meg, mit tehetek meg és mit nem!

– De igenis megmondom! – állt fel végül a mágus is, és úgy nézett le a lány morcos tekintetébe.

– Attól még nem érdekel a véleményed!

– Jobban tennéd, ha érdekelne!

– Hm! – prüszkölte Tara, és durcásan elfordította a fejét a kert irányába.

Odalent Anu még mindig valaminek a nyomában volt, de már nem a lepke nyomában. A palotában élő macskák közül néhány a kert fáin és padjain heverészett az alkonyi fényben, a fekete kutya pedig őket hajkurászta. Azonban a macskák olyannyira ellustultak a szokásos éjjeli rágcsálófogdosások közötti időszakban, hogy szinte rá se hederítettek Anu heves ugatására. A kutya macskáról macskára haladt, de egyiket sem sikerül még kicsit sem megriasztania vagy megkergetnie, így végül csalódottan, lógó orral feküdt le a Holdat jelképező tó partján és lefetyelt párat a lágyan fodrozódó víztükörből.

– Mennyire ellustultak ezek a macskák – jegyezte meg Mahado az egyik közeli márványpadon napozó cicákat szemlélve. Az egyik, ocelotmintás macska az oldalán feküd, míg egy rézvörös cirmos a hasát felfelé fordítva heverészett. Ekkor a közeli fügefáról leugrott egy sötétbarna kandúr, s helyet foglalva mellettük a padon egyik mancsát nyalogatva tisztálkodni kezdett. Pár másik macska eközben a macskamenta ültetvények körül lődörgött, elbájoltan élvezve annak igéző illatát.

– Csak lustának tűnnek – javította ki most a férfit az oroszlánlány. – Az ideszokott macskák nappal pihennek, mivel egész éjszaka egereket, patkányokat és cickányokat fogdosnak. Nekik köszönhető, hogy a palotában szinte sohasem garázdálkodnak rágcsálók, mert még időben összefogdossák őket.

– Azt meg kell hagyni, hogy tudtommal a palota éléskamrájában nem láttak rágcsálót, amióta csak a városi macskáknak szabad bejárása van az uralkodói rezidenciára. Mondjuk, nem értem, hogy nem falják fel a húsokat...

– Felfalnák ők, de a szolgák elzavarják őket azok közeléből. Ezt az új rendszer, a macskák elűzik a rágcsálókat, az éléskamra őrei pedig a macskákat – magyarázta Sitara. – Ha telefalnák magukat hússal, nem lenne okuk vadászni, mellesleg a nemesek sem szívesen osztoznának velük.

– Így viszont mindenkinek megéri.

– A macskák elhozták Egyiptom számára a virágzást – mondta büszkén Sitara.

– Az Aranysárkányok pedig az aranykort – tette hozzá elengedhetetlenül Mahado. – Sajnos a Birodalom törékeny egyensúlya most mégis meginogni látszik.

– A városi macskák egyre nyugtalanabbak, nemsokára talán rájuk is átterjed – nézett a lány a kertben megtelepedett cicákra.

– A sárkányokat pedig borzalmas veszteség érte – sóhajtotta a tábornok.

– Sokat segíthetnék, ha a Névtelen istennő hatalmát birtokolnám!

– Nem te mondtad, hogy minél több hatalma van valakinek, annál inkább elhatárolja másoktól? – vonta fel a szemöldökét Mahado jelentőségteljesen.

– Akkor politikai hatalomra céloztam.

– Hidd el, bármiféle hatalomról is van szó, az mindig nagyobb felelősséggel és nehezebb döntések meghozásának kényszerével jár!

– Jól van, elegem van ebből! – sóhajtott fel az oroszlánlány. – Küzdj meg velem!

– Hogyan?

– Ma nem tartottál edzést nekünk. Ha veszély fenyeget, fel kell készülnünk rá! Küzdjünk meg itt és most!

– Hiába magyarázod a fennálló helyzettel, érzem, hogy csak az állítólagos képességedet akarod előhívni! – állította Mahado neheztelően.

– Ezek szerint... – hátrált pár lépést Tara, miközben arcára ravasz mosoly kúszott – nem mersz kiállni velem, máguskám? – kérdezte kihívóan.

– Nem dőlök be ilyesminek – ingatta a fejét a varázsló. – Nincs most kedvem harcolni veled, Sitara. Mellesleg, ha megsérülsz, a palota népe arról kezd pletykálni, hogy ártottam neked.

– Ugyan! Senki nincs itt, csak mi lennénk az egész kertben!

– Sitara!

– Akkor edzek magamban – vont vállat a lány, s sarkon fordulva gyorsan le is szökdécselt a lépcsőn, majd egy tisztásszerű füves részen állapodott meg a holdat képviselő tó partjához közel.

A hercegnő kihúzta magát, s lehunyva szemeit, mélyet szippantott a kertet bejáró langyos szellő édes illatából, miközben az alkonyi Nap sugarai lágyan simogatták az arcát. Mikor újra kinyitotta szemeit, azok immár aranyló macskaszemekként villogtak, ő pedig némi bemelegítés és nyújtást követően elkezdte a harcmozdulatokat gyakorolni, amiket az előző napokban tanult. Ütések, rúgások, forgások és bukfencek összetett sorozatai következtek, amiket nagy szenvedéllyel hajtott végre, néha egyre kisebb kiáltást megejtve. Nem értette, Mahado miért nem hajlandó elmondani neki az igazat családja örökségéről, s miért tiltaná annyira képessége használatától, ha az valóban létezik. Az, hogy úgy érezte, a mágus nem bízik benne, csak feldühítette, ám mivel az a pojáca még csak abba sem egyezett bele, hogy rajta töltse ki a feszültségét, így kénytelen volt egymagában küzdeni.

A fűben lustálkodó Anu egyik fülét érdeklődően felemelve, félrebillentett fejjel figyelte, ahogy gazdája „bohóckodik" a tisztás közepén. Kis idő múlva egy ismerős illatú, világos ruhát viselő férfi csatlakozott hozzá, s féltérdre ereszkedve megsimogatta selymes, fekete szőrét. Mahado rangját jelző köpenyét a teraszon hagyta, s immár csak egy törtfehér ingben és lenvászon nadrágban jött le a kertbe, hogy közelebbről tartsa szemmel a lányt. Anu vakkantva üdvözölte, mialatt ő már komoly tekintettel Sitarát figyelte. El kellett ismerni, hogy az oroszlánlány igazán tehetséges, egy nap nagyszerű harcos válhat belőle. Ám makacs és önfejű, az istennőkért sem hallgatna rá, s ezért kockázatos lenne bármit is idő előtt megosztani vele. Ha így tenne, pusztán olajat öntene a tűzre, némileg szó szerint.

Negyed óra múlva Mahado megunta, hogy kizárólag Anu mellett térdelve nézi a hercegnőt, és úgy határozott, csatlakozik hozzá az edzésben. Röpke gondolat hatására a lány mellé térugrott, s egy ütést indított az irányába. Oroszlánösztöneinek hála Sitara hamar kapcsolt, s kivédte az ütést, majd ellentámadást indított, ami elől a mágus gyorsan elhajolt. Tara ekkor egy köríves rúgással próbálkozott, ám Mahado leguggolva tért ki előle, majd egy onnan indított láblendítéssel kiseperte a hercegnő alól a lábait. Sitara hátraesett, de az utolsó pillanatban megfordult, így mint egy macska, négy végtagjára érkezett. Helyből átfordult a karjain, majd a félbukfenc után talpra ugrott, s máris indította az újabb támadást a mágus ellen. Ám néhány kivédett ütés és rúgás után Mahado elkapta a karjait, majd beforgatva szorosan magához rántotta, úgy, hogy a lány háta a mellkasának feszült. Tara hiába erőlködött, nem tudott szabadulni, így végül abbahagyta a vergődést.

– Jól van, most már elengedhetsz! – nyögte a lány egy reményvesztett sóhaj kíséretében. Mahado úgy döntött, nem bosszantja tovább, így azonnal eleresztette. Tara pár lépéssel eltávolodott tőle, majd megfordulva dacosan a szemébe tekintett. – Nem úgy volt, hogy nem küzdesz meg velem?!

– Meggondoltam magam.

– Mivel hogy?

– Úgy véltem, rád fér egy partner a gyakorlásban – engedett meg magának a mágus egy halvány mosolyt. – Vagy talán tévedek?

– Nem tévedsz! – közölte Tara újult magabiztossággal, s villogó aranyszemekkel a tábornokra vetette magát.

– Harci kedvből nincs hiány – jegyezte meg Mahado felizzó, zöld íriszekkel, majd védelmi pozíciót vett fel.

A mágus és az oroszlán hosszú percekig küzdöttek egymással közelharcban, varázserejük nélkül, ám a lehető legváltozatosabb mozgásformákat bevetve. Ütések, forgások, rúgások, gurulások újabb sorozata vette birtokba a tisztást néhány bukfenccel, kézen átfordulással és szaltóval fűszerezve. Mahado főként védekező stratégiát választott, mivel igyekezett minél kevesebb sérülést okozni a lánynak, aki azonban, kevés sikerrel, de igyekezett minél keményebb és eredményesebb támadásokat kivitelezni. Sitara egyre dühösebbé vált, mialatt a varázsló igyekezett megfontolt mozdulataival csillapítani az oroszlán haragját. Anu ez alatt tágra nyílt szemekkel, magasra tartott fülekkel és kissé maga alá húzott farokkal fürkészte az egymást gyepáló párost.

Sitara folyamatosan forogva ütésekkel és rúgásokkal sorozta a hidegvérét állhatatosan megőrző Mahadót, aki sikeresen hárította minden támadását, így a lány kezdte türelmét veszteni. Macskaszemei baljósan felcsillantak, miközben könyökével nekilendült a férfi mellkasának, s bár sikerült betalálnia, ellenfele mintha meg sem érezte volna. Bosszúsan pillantott fel a mágus szemébe, s ekkor észrevette az arcára kiülő grimaszt. Szóval mégis fájt neki! – döbbent rá, s ez a felismerés közel sem hozott olyan szintű elégedettséget, mint arra számított. Annyira akarta ezt, valamiért elnyomhatatlan vágyat érzett, hogy fájdalmat okozzon ellenfelének, ám most, hogy megtörtént, mázsás súlyként rakódott a szívére a bűntudat. Némi sajnálat jelent meg tekintetében, ám ekkor már ellenfele megszilárdult vonásaival találta szemben magát. Mahado megragadta, majd lerántotta magával a földre, ahol egy hátrabukfencet hajtott végre, amitől ő előrefelé gördült. Mivel szorosan tartotta a lányt, végül egyszerre fordultak át, Tara hanyattfeküdve a földre került, Mahado pedig felette térdelt.

– Huh – nyögte ki végül az oroszlán. Nyelt egyet, s az őt földre nyomó férfi kissé hideg, zölden izzó szemeibe tekintett. Mahado erősen tartotta a karjainál fogva, s pár pillanatig csak szótlanul viszonozta a lány pillantását, miközben Anu értetlen ugatásba kezdett. – Sajnálom – nyögte ki végül a lány utolsó támadására célozva.

– Az oroszlán-erődet használtad! – állította a mágus neheztelően.

– Miért, te nem? – kérdezett vissza Tara. – A te szemeid is zölden ragyognak!

– Figyelmeztetés képen néha ösztönösen megváltozik a színük, nem feltétlenül csak akkor, ha az erőmet használom. És az erőm bevetésekor sem válik mindig izzó zölddé a szemem, csak az erőteljesebb varázslatoknál.

– És...? – vont vállat flegmán Tara, amennyire fekvő helyzetben erre lehetősége adódott.

– A természetfelettiek szeme akaratuktól függően is megváltozhat jelzésképen, mint amikor egy kutya morog, vagy egy macska fúj, ez nem utal egyértelműen arra, hogy épp a képességét használja-e. Azonban a támadásod erejéből nyilvánvalóvá vált, hogy te igenis az oroszlánerődet vetetted be ellenem!

– És ha igen?

– Nem tartom igazságosnak – tudatta mágus halvány sértődöttséggel, s hangsúlyának nyomatékot adva közelebb hajolt a lány arcához, hogy egész közelről tekintsen a vékony csíkká összehúzódott macskaszerű íriszekbe. – Én nem vetettem be a saját erőmet, hogy erősítsek a mozdulataimon, sem másféle trükkökhöz nem folyamodtam!

– Ám azt is elfelejtetted kikötni, hogy nem vethetem be a képességem – felelte Tara ravaszul, ám Mahado arcára magabiztos, s kissé gúnyos vigyor úszott.

– És mire jutottál vele? – kérdezte jelentőségteljesen.

– Nyilván a földre! – Tara kedvetlenül sóhajtott. – Meddig akarsz még itt tartani? – nézett fel a férfira.

– Hm – somolygott a mágus, majd leszállt a lányról, felpattant, s azzal együtt állásba segítette.

– Szomjan halok! – Némi nyújtózkodás után Tara a terasz felé szökkent. – Remélem, van még abból a narancsos vízből, amit Nakato hozott!

Mahado bólintott, majd követte, s végül mindketten szomjukat oltották. Odafent a fal mellett a mágus meglátott néhány fűzfaágakból fonott seprűt, amit a kert és a terasz takarítására használtak. Szerencsére azok nyele és sörtéje külön részből állt, a nyelet valószínűleg szikomorfából faragták. Erejét bevetve gyorsan leválasztotta a fűzfasörtét a nyélről, majd a két botot felkapva indult a lány után a vissza a korábbi tisztásra. A következő körben már a seprűnyelekkel küzdöttek, amiket most harci botokként kezeltek. Éles, fás csattanások, tomp fás puffanások zengése töltötte be a kertet, miközben elképesztő sebességgel, lendületes forgásokkal, váratlan csapásokat bevetve harcoltak. Anu ezúttal úgy volt vele, hogy inkább hagyja ezeket a bolondokat a fenébe. Elkecmergett a legközelebbi pad mellé, s az azon heverésző macskákhoz csatlakozva elterült a pad előtti, még napsütötte füves részen.

Mahado megpörgette feje felett a botot, mielőtt támadott, s mikor Sitara ellentámadásba lendült egy forgást kísérően védte ki azt, s a lány felé döfött a bottal. Tara elhajolt soron következő támadásai elől, de mivel a mágus egyre közelebb jutott hozzá, így az utolsó döfést egy hátrafelé karon átfordulással védte ki, miközben botját egy pillanatra szükségszerűen a földre helyezte. Amikor újra lábon állt, két kézbe fogott botját feltartva még épp sikerült kivédenie a mágus újabb csapását. Hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálta kiseperni a férfi alól a lábait a botot bevetve, ám ő átugrotta a csapást, s a egy pillanat alatt tükörtámadásba lendült, és ő sikerrel is járt. Mahado botja hátulról kiseperte a lábait Tara alól, ám ő a levegőben átfordult, így ahelyett, hogy hátra esett volna, kicsit összehúzta magát és egy előre bukfenccel tompította az esést. Egyik kezével a földet megragadva, a másikkal a botot tartva, dühösen pillantott hátra ellenfelére.

– Aki másnak vermet ás... – közölte Mahado jelentőségteljes mosollyal.

– Minek verem, ha a tóba is belelökhetlek? – vonta fel szemöldökét pimaszul a lány, s felpattanva újabb rohamba fogott.

Tara ezúttal főként ugrással és forgással összecsatolt rúgásokat vetett be a botcsapásokkal felváltva, s szándékait kicsit sem leplezve a közeli holdtó felé terelte ezzel ellenfelét. Mahado védekezett, s egyben vészesen hátrált a lila nárciszokkal tarkított tópart felé, ám arcán az aggodalom vagy kétségbeesés legkisebb jelét sem lehetett felfedezni. Amikor két méreten belülre ért, kissé lassított a tempón, ám az oroszlán támadásai ekkor erőteljesebbé váltak.

– Biztos vagy ebben, Sitara? – kérdezte a varázsló kimért, s picis sejtelmes hangon. – Tudod mi lett az oroszlánnal, aki túl közel merészkedett a futóhomokhoz? – Mahado kivédett egy újabb támadást.

– Mondd, látsz te itt sivatagot valamerre, máguskám? – kérdezte Tara direkt félreértve a célzást, majd pimaszul újra lecsapott a bottal. A mágus megragadta azt szabad kezével, ám mivel Tara mindkét kezét a botján tartotta, hátrányba került. Mahado saját botjával a lány botot markoló kezei felé csapott, aki így ösztönösen elengedte fegyverét, amit végül Mahado kaparintott meg.

– A merész oroszlán története... rémlik valami? – kérdezte a tábornok jelentőségteljesen, miközben a kezeiben tartott botokat „X" alakban maga elé emelte. – Egy tanmese, ami az óvatosságra és elővigyázatosságra hívja fel a figyelmet. – A mágus a két bottal felváltva támadta a lányt. A csapásokat kikerülve most Tara kényszerült hátrálni, amit morcos morgással díjazott. – Nem árt, ha néha gondolkozol, mielőtt cselekszel – javasolta Mahado. – A merész oroszlán sem veszett volna a futóhomokba, ha megfontoltabban cselekszik, és nem rohan rögtön a sivatagi nyúl után, aki vele ellentétben már jól ismerte a terepet.

– Nem az oroszlán hibája! Az az ostoba nyúl szánt szándékkal vezette a végzetébe! – puffogta Tara, s egyre nehezebben kerülte ki a csapásokat.

– Ostoba helyett találékonynak mondanám, hiszen így megmenekült az oroszlán markaiból!

– Ja, szegény cica meg éhes maradt!

– Néha elfelejtem, hogy személyesen is érintett vagy a történetben – sóhajtotta Mahado.

Megadva a könyörületet, Mahado egy végső csapással szándékozott újra kiseperni a lábait a lány alól. Durvább támadást nem szeretett volna megkockáztatni, ám ezúttal elszámította magát, Tara ugyanis visszavágott. Egy hátraszaltóval átugrotta a botot, s egyben meghökkentette a mágus annyira, hogy kikapja az egyik botot a kezéből, így behozta hátrányát, s azon nyomban le is csapott vele. Éles koppanással találkozott a két bot, ahogy a tábornok kivédte az ütést, s elszántan egymás szemébe néztek.

– Nem is rossz – jegyezte meg Mahado elismerően, amikor újra hátrálni kényszerült. Ezúttal pár ártatlan nárciszt letaposva egészen a tópart széléig jutott, ám pár hüvelykkel a víz előtt lefékezett, s keményen a lány szemeibe tekintett.

– Na, mi van, nincs kedved úszni? – kérdezte Tara gúnyosan. Ám ekkor Mahado kihasználta pillanatnyi figyelemhiányát és kirúgta botját a kezéből, majd amikor már újra mindkét fegyvert birtokolta, egyszerűen belehajította őket a holdtóba, a parttól jó messzire. – Mi a páviánpicsa?! – bámult rá a hercegnő nagyra nyílt szemekkel.

– Hogy találod ki ezeket a kifejezéseket? – sóhajtotta a mágus unottan.

– Hát így! – vágta rá az oroszlán, majd ismét puszta kézzel támadt a férfire.

* Egyiptomban a helyi fák nem elégítették ki a szükségleteket, ezért sok faanyagot importáltak külföldről. Föníciából cédrust, tiszafát, fenyőféléket hoztak, amikből igényesen megmunkált csónakokat, bútorokat készítettek.

Sárga lótusz:

lila és kék lótusz:

Festmény egy ókori egyiptomi kertről:

Mini citrusfák:

Macska és macskamenta: