„A kisujjad nyújtod, erre az egész karod kell!"

„Básztet és Szekhmet, Mehit és Mefnet, Szesat, Tefnut és Su, Menhit, Pahet és Mihosz segítsenek minket és az Aranysárkány Rendet!"

Mahado, Széth-tel a nyomában lesietett a földszintre, majd az oldalsó kijáraton keresztül elhagyták a villát, hogy a melléképület felé vették az irányt. Odakint az ég narancsosan izzott, a lemenő nap utolsó sugarai simogatták az udvart. A datolyapálmák, olaj- és fügefák levelei lágyan lengedeztek a hűvös, esti szellőben. Sietve tértek be Imhotep házába, majd robogtak le a lépcsőkön az alagsorba.

Madu és Nour a labor közelebbi felében ügyködtek. Lombikokban különböző színű folyadékokat forraltak, a gőzüket pedig kacskaringós üvegcsöveken keresztül újabb edényekbe vezették. A tüzet úgy biztosították, hogy egy kiforralt szeszt tartalmazó keskeny szájú üvegbe gyolcsdarabot lógattak, annak a kiálló végét pedig meggyújtották­.*

– Elmés megoldás! – jegyezte meg Széth, aki szaga alapján azonnal felismerte, hogy alkohol van az üvegben, ami a lángot biztosítja. – De hogy töményítették be így a szeszt?

– Tudománnyal? – vetette fel Mahado, mert ennyire nem értett a dologhoz.

– Ugyanolyan módszerrel, amit most is látsz – felelte Madu, aki meghallotta beszédüket. A vállig érő, sötét hajú férfi az üvegeszközökből összeállított szerkezetre mutatott.

– Elmagyarázzam? – szökkent oda hozzájuk Nour, sárgászöld szemei lelkesen csillogtak. – Tulajdonképpen nem olyan bonyolult. Átforralásnak* nevezzük. Azon alapszik, hogy a különféle folyadékok forráspontja eltérő, így melegítés hatására először a legillékonyabb összetevő párolog el, látod? – kérdezte a sakált, s az egyik lombikra mutatott, amiben nagy bugyogással forrt a sárga folyadék. Széth elkerekedő szemekkel bámult az adott tárgyra. – Persze, ehhez mérni kell a hőmérsékletet is, hogy ne változzon, mert ha megnő, akkor már nem csak egy összetevő párolog! Én és Madu készítettünk pár hőmérőt üvegből és rézből...*

– Széth! Nem érünk rá erre! – sürgette volna Mahado, de a sakál leintette.

– Folytasd! – kérte Nourt elbűvölve.

– Szóval a párát elvezetjük ezeken a kacskaringós csöveken keresztül, látod? – mutatott a sötétszőke hajú fiú az adott eszközre, ami a lombik szájához csatlakozott –, így közben lehűl, újra cseppfolyósodik és ebben a másik üvegben gyűjtjük! – mutatott arra, amibe most átlátszó folyadék csepegett.

– Azta! – csodálkozott Széth. – Ez nagyon ott van! De... mi értelme?

– Nos, például tömény szeszt lehet előállítani borból, ami jól ég – bökött Nour a lángot biztosító üvegekre. – De a gyógyítók szerint sebfertőtlenítésre is alkalmas!

– Ez igaz, ha tehetjük, bevetésre mindig viszünk magunkkal – mondta Mahado, majd megragadta Széth karját. – Most már menjünk! – ráncigálta el onnan. – Nour, Madu, köszönjük a bemutatót!

– Én nem tettem semmit – vont vállat Madu.

– Szívesen! Gyertek máskor is! – vigyorgott lelkesen Nour. – Azt is elmagyarázhatom, hogyan lehet kámfor kivonatot kristályosítani...

Mahado a labor távolabbi felébe vezette Széth-et. Ott egy fehér köpenyes aggastyán darabos mozdulatokkal forgolódott magas jegyzethalmok és különféle lombikok között, mialatt számos alkimista tanonc dolgozott a keze alá.

– Gebmesz! – szólította fel Mahado az alkimistát, ahogy ő és Széth odasiettek hozzá. – Szükségünk lesz a segítségedre!

– Sejtettem, hogy ez lesz – morgolódott az öreg. – A kisujjad nyújtod, erre az egész karod kell!

– Ezért fizetünk, nem? – pirított rá Széth.

– Te ugyan nem fizetsz nekem, sakálfattya!

– Kit nevezel te sakálfattyának?! – dohogott Széth, ám Mahado megragadta a vállát.

– Ne vedd fel a sértéseit, nem éri meg!

– Ennyi pénzért dolgozni, ilyen ostoba korlátok között valóban nem éri meg! – gúnyolódott az öreg.

– Gebmesz, szükségünk lesz a fekete méreg ellenszerére, mindkét változatra! Ha behatolunk az ellenség bázisára, elengedhetetlen, hogy azt is magunkkal vigyük!

– Egyértelmű. – Az öreg a közeli szekrényhez battyogott, és kitárta annak ajtaját. Abban halom szám sorakoztak az aranysárga folyadékot tartalmazó fiolák. – Ennyi elég lesz?

– Azta! – Széthnek szinte leesett az álla.

– Ne tátsd a szád, sakálfattya! – zsörtölődött Gebmesz. – Még beleszáll a légy!

– Te pedig ne piszkálódj, Gebmesz! – rótta a tábornok. – Ám, hogy kérdésedre válaszoljak: egyelőre elég. Ám szükség lesz még a leggyakoribb kígyómarások, skorpiócsípések, pókcsípések ellenmérgére is, továbbá sebek kezelésére alkalmas kötszerre és fertőtlenítőkre. Készítsétek össze egy órán belül!

– Majd a tanoncok megoldják! Nem fogok itt sürgölődni, mintha még tizenéves lennék!

Mahado mély levegőt vett.

– Az ellen technológiájával mire jutottál? – kérdezte a tudóst. – Tudsz valamit, ami felvehetné vele a versenyt?

– Nos, az egyiptomiak tudományos fejlettségét és erőforrásait tekintve... – tartott drámai szünetet Gebmesz – számos mód és találmány megfordult ékes elmémben!

– Mennyi idő, még elkészíted őket?

– Egyedül... több hónap. Ha mások is besegítenek, pár dekád.

– Hamarabb nem megy? – puhatolózott Mahado.

– Rengeteg számolást kell elvégezni, tervrajzot készíteni, öntőformát faragni... Mellesleg az sem ártana, ha visszavonná a kísérletezési tilalmát! Kísérlet nélkül nincs haladás! – állította az alkimista.

– Csak a kozmikus energiákkal való kísérletezést tiltottam be!

– Pont azokra lenne szükségünk!

– Még átgondolom.

– Szaporán gondolja, mert még a végén azon kapom magam, hogy a birodalom elbukott, én pedig már a kékeknek dolgozom! – pimaszkodott az öreg.

– Honnan veszed, hogy nem ölnének meg azonnal?

– Nagy tudású alkimista vagyok, hasznomat vennék!

– Kevélységből és arroganciából egyértelműen nem szűkölködsz! – ingatta a fejét a tábornok. – Ám akkor ezek szerint mással nem tudsz szolgálni?

– Nem – tisztázta az öreg. – Ezt most magatoknak kell megoldanotok! Ha nem veszik el most a város, legközelebbre talán már elkészülünk az ellentechnológiával! Reggel elküldöm a tanoncokat összetevőkért és alapanyagokért. Már holnap nekilátunk a munkálatoknak!

– Helyes. Ha szükségetek van bármire, amit ti nem tudtok megszerezni, üzenjetek! Ha viszont csak pénz kérdése a dolog, használjátok a Rend vagyonát, természetesen pontos jegyzéket vezetve arról, hogy mire mennyit költöttetek!

– Eddig is így volt, ezután is így lesz.

– Indulás előtt beugrunk az ellenszerért! Sok sikert a továbbiakban, Gebmesz! – búcsúzott a tábornok.

– Siker... Ide sokkal inkább észre van szükség!

– Akkor sok észt! – vigyorogta Széth.

– Azzal már rendelkezem – dünnyögte az öreg, s tovacsoszogott. – Nektek viszont szerencsét kívánok, hogy túléljétek – vette még hátra a válla felett.

– Milyen kedves! – gúnyolódott a sakál.

– Menjünk – érintette meg a vállát Mahado.

Mahado kérésére Széth értesítette a vezéreket az egy óra múlva tartandó gyűlésről, majd kelletlenül visszatért a könyvtárszobában tervrajzozókhoz. A tábornok elindult felkeresni Elyaast, aki a városban maradt aranysárkányokat próbálta meggyőzni, hogy legyenek segítségükre az éjelfekre mért rajtaütésben. Mivel fogalma sem volt, hol kezdje a keresést, a nyugati-negyed főterén lévő obeliszk tetejére térugrott. Az emberek odalent a téren aggodalmasan, avagy épp botránkozva megbámulták, ahogy az oszlopszerű építmény hegyes csúcsán egyensúlyoz, ám ő nem zavartatta magát.

Odafent nagyobb volt a szél, a tábornok körbenézett a tájon. A vörös napkorong nemrég bukott alá a horizonton, nyomában még sárgállott az ég alja, ám keleten a lilába forduló égen már megjelentek az első csillagok. Ahogy a hűvös, esti szél a hajába kapott, megpróbálta elengedni magát, s emellett koncentrálni. Zöld aurája felragyogott, hamarosan csatlakozott a szélhez, s annak energiáját használva esett látomásba. A szél hangja madártávlatban repítette a város felé, s így hamar eljutott oda, ahová szeretett volna. A Níluson túl, a Hórusz-sziklák északi oldalán talált rá egy csoport szőke hajú, világos öltözéket viselő aranysárkányra, akik istennőjük, Aaneleia templomának tövében gyűltek össze. Középen a kék-arany ruhákban feszítő Elyaas állt, és szenvedélyesen magyarázott nekik valamit.

Több sem kellett Mahadónak, kiszakította magát a látomásból, s az emberek meghökkenésére, ugyanazzal a lendülettel levetette magát a mélybe. Ám alig pár métert zuhant, testét megint zöld aura vonta be, s újabb térugrást hajtott végre. Nem messze a sárkányoktól jelent meg, törtfehér köpenye méltóságteljesen lebegett mögötte, ahogy feléjük igyekezett. Mint kiderült, az itt maradt nyolc sárkány közül minden harcképes a segítségükre lesz. Két gyereksárkányra és egy idős sárkányasszonyra a gyerekek édesanyja vigyázott. Az ő férje, egy másik házaspár mindkét tagja, illetve a serdülő fiuk azonban készek voltak felvenni a harcot az éjelfekkel.

A sárkányok bemutatkoztak a tábornoknak. A harcba szálló házaspár tagjai Daario, a férj, Daaliah a feleség és Daakary, a fiuk. A másik családapát Aaronnak hívták, kinek felesége, Aamora kisfiával, kislányával és az ő nagyanyjukkal Aaneleia templomába vonult fedezékbe. Mahado, Elyaas és a négy csatlakozó sárkány az utolsókat egyeztették, majd mind útjukra indultak.

Az est vadul süvöltő, északi széllel és a horizont köré gyűlő baljós fellegekkel köszöntött a városra. Könyörtelen összecsapás ígéretét hozta, akárcsak az égen nyughatatlanul izzó csillagok fénye. A város ragadozó madarai ideges rikoltásaikkal töltötték meg a lehűlő levegőt, s mintha a tücskök és kabócák is hangosabban, kétségbeesettebben zúgtak és ciripeltek volna ezen az éjjelen. A macskák is érezték a fenyegetés közeledtét, legtöbben alig-alig bukkantak elő rejtekeikből, s a ma esti vadászatot kihagyva inkább az árnyékos zugokban maradtak. Pár nyúlánk kutya lődörgött csupán, elhullott étel után kutatva, ám idővel ők is feladták a próbálkozást.

Írisz az esti utcákat szelte, fürge, ám elmaradhatatlanul elegáns lépteivel gondtalan embereket kerülgetett, akiknek fogalmuk sem volt, miféle veszély leselkedik rájuk alig pár órányi járásra. Egy fekete kandúr szökkent le egy háztető pereméről, s ügyesen landolt a magas, falszerű kerítés sima tetején. Pár méter erejéig a kerítésen haladva követte a papnőt, majd leugrott a földre, s az utca forgatagán ügyesen átmanőverezve nemsokára már a nő lábainál tekergett. Írisz lenézett, s ekkor a macska rávillantotta ravasz, sárga szemeit.

– Tudom – bólintott a papnő, nem zavartatva magát, hogy egy kandúrhoz beszél. – Már Mehithotep főpapnőhöz tartok. – A fekete macska helyeslően nyávogott, majd pár arasznyit előre szökkent és hátratekintett a mágusnőre, arany íriszeiben elszántság csillogott. – Én is tudom, merre lakik! – bizonygatta Írisz. A kandúr felszegett fejjel, kevélyen fújtatott, majd délcegen illegette tovább magát a nő előtt, mintha csak arra utalt volna, hogy ő bizony jobban tudja az utat. Írisz engedékenyen sóhajtott. – Akkor mutasd az utat, te macska! – Az említett elégedett nyávogást hallatott, majd megszaporázva puha és rugalmas lépteit tört egyre előrébb az esti tömegben, Írisz pedig igyekezett tartani a lendületes tempót/ütemet.

Hamarosan már a hold-negyedben jártak, s Írisz arra eszmélt fel, hogy egy takaros, levendulalilára festett kispolgári háznál lelassítanak. A kandúr felszökkent a bejárathoz vezető lépcsőkön, majd a lila-ezüst szálakkal díszített lábtörlőre huppant, s mancsaival a faajtót kezdte kaparni. Írisz követve példáját felsietett a lépcsőn és bekopogott. Nemsokára kinyílt az ajtó, és rajta egy fekete kandúr libbent a szabadba. A két macska szeretetteljes dörgölőzéssel és halk nyávogással üdvözölte egymást. Az ajtóban Zuna állt egyszerű szabású, lila ruhában, kiengedett hajjal, szürkéskék szemeivel csodálkozva kémlelte a mágusnőt.

– Zuna, beszélnünk kell! – sóhajtott Írisz jelentőségteljes hangon.

– Fáradj beljebb! – tárta ki jobban az ajtót az oroszlánvérű papnő.

Írisz belépett a házba, nyomában pedig a két kandúr is beiszkolt. A nappaliként is szolgáló étkezőhelyiség közepén egy kerek asztal állt, amit lila alapon ezüst és arany motívumokkal díszített asztalterítő borított. A szoba egyik oldalán egy hasonló színekből álló ágytakaróval borított kanapé foglalt helyet. A széleknél polcok és cserepes növények, főként pálmák és leanderek álltak. Az asztal felett egy kisebb csillárban kecses gyertyák égtek, a falakon pár olajlámpás világított. A kandúrok felpattantak az ebédlőasztal egyik székére, majd onnan az asztalra, s kicsit sem zavartatva magukat kényelmesen elhelyezkedtek a terítőn.

– Foglalj helyet! – ajánlotta Zuna, miközben behúzta maga mögött az ajtót. Írisz némi hezitálás után és a macskák bíztató nyávogására az asztal mellett döntött, s leereszkedett az egyik székre. – Hozhatok valamit inni? – érdeklődte a házigazda. Őt egyáltalán nem zavarta, hogy a két kandúr az asztalon ül, így Írisz sem tette ezt szóvá, csupán magában mosolyogva elképzelte Iréne arcát, ahogy ő ilyesmire reagálna.

– Csak vizet, köszönöm. – Mikor ezt kimondta, a macskák helyeslően nyávogtak, hogy ők is azt kérnének.

Zuna bólintott és egy percen belül egy kancsó vízzel tért vissza, aminek a tetején ízesítésképpen narancskarikák úszkáltak. Egy lila cserépbögrét és két kisebb lila cseréptálat helyezett az asztalra és mindegyikbe töltött a vízből. A két kandúr máris birtokba vette a nekik szánt tálakat, és szomjasan lefetyelni kezdtek. Írisz megmosolyogta a jelenetet, majd ő is ivott pár kortyot. Zuna eközben helyet foglalt a vele szemközti széken, és az asztalra könyökölt, szemeiben kíváncsiság csillogott.

– Miről van szó?

– Éjelfek, árulók, leigázás... Lesz egy kis idő, mire elmagyarázom... – fogott bele Írisz, az oroszlánnő pedig figyelmesen hallgatta.

Széth közreműködésével a tábornok végső megbeszélésre hívta össze a küldetés megszervezésében aktívabban résztvevő embereit. Oziré, Tamir, Imina, Horeth, Nia és Desta komoly arckifejezéssel léptek a fáklyákkal és kristálycsillár gyertyáival kivilágított tárgyalóhelyiségbe, ők érkeztek elsőként. Mivel odabent fülledt meleg volt, Tamir hamar ablakot is nyitott, még a többiek szétszóródtak az ovális asztal körül, bár még nem ültek le. Hamarosan szenvedélyes vita hangjai csapták meg a fülüket, majd megérkezett az újabb társaság.

Széth és Imani libbentek be a szobába, s máris elhelyezkedtek az asztal körül. Nyomukban Davu lépett be, egy hatalmas, összetekert pergament cipelt, amit Mosival együtt kiterítettek az asztal közepére. Szorosan mögöttük Nala és Odina kerestek maguknak állóhelyet. Nala Nia mellé furakodott, míg Odina egészen szélen maradt, tartva a távolságot. Következőnek Alexis érkezett, aki Davu mellett állapodott meg, kedves mosollyal köszöntötték egymást. A látó jelenlétében Davu is kiűzte korábbi idegességét elméjéből, s megnyugodott végre.

Az összegyűltek egymást mustrálgatva, majd kisebb csoportos csevegésbe fogva várták a tábornok érkezését. Nia és Desta a macska és sakálvérűekkel megbeszélteket osztották meg Mosi, Nala, Széth és Imani négyesével. Horeth és Oziré a stratégiáról ejtettek néhány szót egymás között, Davu pedig Alexisszel fogott csevegésbe. Tamir és Imina így végül megtalálták egymás tekintetét, s a terem szélére vonultak beszélgetni. Az Alvilágban történteket elemezve arra jutottak, hogy ha a ma éjjelt megússzák élve, utána tesznek egy próbát egy párkapcsolat elkezdésével. Végül is, elég ideje kerülgetik már egymást, ideje továbblépni!

Odina volt az egyetlen, aki nem találta helyét, s így inkább összefont karokkal, hátát a falnak vetve duzzogott. Az alacsonyabb beosztású rendtagok ez alatt még odakint gyakoroltak, illetve társalogtak az udvaron, egy részük pedig épp vacsoráját fogyasztotta az étkezőhelyiségben. Az alkimisták szaporán tettek-vettek laboratóriumukban, immár egy, a ma éjjelin túlmutató újabb összecsapásra készülve.

A tábornok és a sárkányfi a Központ kapui előtt várták be a négy másik aranysárkányt, akik nemsokára landoltak a közelben. Átváltozásuk után immár aranyszínű páncéljukban, aauriai fegyvereikkel jelentek meg előttük. Együtt elindultak befelé. Mahado a villa emeletén lévő tárgyalószobába vezette a sárkányokat. Örömmel vette tudomásul, hogy mire megérkeztek, már mindenki más odabent várt rájuk. A rendtagokat kellemes meglepetésként érte a hozzájuk csatlakozó négy újabb aranysárkány megjelenése.

A kötelező bemutatkozások után nekiláttak a megbeszélésnek. Mivel a szobában összesen tizenkét szék volt, ők pedig már tizenheten voltak, így végül a székeket oldalra száműzték, ők pedig szorosan az asztal köré gyűlve foglaltak helyet. A tábornok megemlítette, hogy egy osztag védelmezőt szeretne elküldeni a Holdtemplom védelmére, így először azt a tucat rendtagot választották ki. Amint ezzel megvoltak, mind áttanulmányozták a térképet, aminek részleteit Davu és Nala magyarázták el nekik.

A tábornok újra megosztotta velük stratégiai terveit, amit immár a tervrajz ismeretében tárgyaltak újra. Egyet nem értéseikből szenvedélyes viták kerekedtek, ám azokat végül kivétel nélkül megoldották, ahogy sikerült kiegyezniük, avagy helytálló érveikkel meggyőzni egymást. A stratégia minden részletét alaposan megfontolták, a különféle hadműveleteket, a csoportvezetők személyét kiválasztva, s legalább két tartalék tervet is kidolgozva.

Amikor ezzel végeztek, úgy határoztak, hogy éjfél előtt két órával indulnak. Addig még szűk két órájuk volt, amit vacsorázással, vagyis energiagyűjtéssel, a beosztottjaik pontos eligazításával, a szükséges fegyverek, ellenméreg és másféle kellékek összeszedésével terveztek tölteni. Az aula széles főlépcsőjén búcsúztak egymástól egy rövid biccentéssel, ami azt jelentette, hogy mindenki ment a dolgára.

Írisz és Zuna a fekete ikerkandúrok társaságában járták be a hold-negyedet, a holdpapság minden tagját figyelmeztetve a közelgő veszélyre. A két papnő hosszú percekig tanakodott, hogy mi lenne biztonságosabb, ha a papok és papnők ma éjjel távol tartanák magukat templomuktól, avagy ha odabent keresnének menedéket. Végül a döntés joga nem náluk landolt, a macskavérűek ugyanis elhatározták, hogy bármi áron megvédik istennőik templomát, s egyben saját méltóságukat. Ha pedig egy macska valamit a fejébe vesz, szinte lehetetlen feladat lebeszélni róla, ezt Zuna tudta legjobban.

Két órával éjfél előtt a holdpapság szinte egésze a Holdtemplom szilaj falai között tartózkodott, innen-onnan összeszedett fegyverekkel felszerelkezve. Harcra készen néztek macskaszemet sorsukkal, bármi legyen is az. Bászthotep nem jelent meg, a palotában maradt. Zuna és Írisz főpapnők a Holdtemplom főbejáratánál várakoztak. Hamarosan megérkezett azon rendtagok csapata, akiket a tábornok jelölt ki a holdpapság őrzésére. A mágusokból, harcosokból és alakváltókbó álló osztag vezetője, egy kreolbőrű mágus bemutatkozott a papnőknek, majd rövid idő alatt megvitatták, ki hol fog elhelyezkedni.

Három mágust és két harcost a templomon belülre osztottak, négy alakváltót és három harcost pedig odakintre. A rendtagok szétszóródtak a Holdtemplomon kívül és belül, Írisz és Zuna pedig a főbejárat előtti lépcsőre ültek, és ott várakoztak. Elhivatottan, ám egyben aggodalmasan tekintettek fel a vadul izzó csillagokkal hintett, szürke felhőkkel szegélyezett éjjeli égre, hogy végül a Hold ezüst gömbjének fényében találjanak némi megnyugvásra. A két fekete ikerkandúr óvatosan hozzájuk lopózott, majd a két nő között foglaltak helyet a lépcsőn, arany szemeikben vad rendíthetetlenség csillogott.

– Remélem, elegen leszünk! – szólalt meg Írisz nehézkesen, a felelősség súlya kellemetlenül nehezedett szívére. Az egyik kandúr bíztatóan a kezéhez dörgölőzött, ő pedig elmerengve simított végig selymes, fekete bundáján.

– Vajon mennyien jöhetnek? – kérdezte Zuna hasonló aggodalommal. A másik macska az ölébe ugrott, és puha gombolyaggá gömbölyödve, megértően emelte sárga szemeit az oroszlánnőre. Zuna megcirógatta a kandúr füle tövét. – Talán csak Básztet a megmondója! Básztet és Szekhmet, Mehit és Mefnet, Szesat, Tefnut és Su, Menhit, Pahet és Mihosz segítsenek minket és az Aranysárkány Rendet!

– És az összes többi istennő és isten! – sóhajtott a mágusnő. – Úgy érzem, szükségük lesz rá, és nekünk is!

Zuna egyetértően bólintott.

...

* Üveg, szesz, gyolcsdarab: a borszeszégő ókori változata. Aki tanul kémiát, az bizonyára hallott már róla. Bár tulajdonképpen az ókori ugyan az, mint manapság, ráadásul akkor még rendesen borból és más erjesztett italokból tudtak töményebb szeszt előállítani desztillációval, szóval a név is jobban illik rá.

* Átforralás: Itt ennek neveztem a desztillációt, mivel akkoriban azt a szót nem ismerhették. A desztilláció a többféle, ám eltérő forráspontú komponensből álló folyadékelegyek szétválasztásának művelete. A legalacsonyabb forráspontúval (legillékonyabbal) kezdik, annak a forráspontján tartják a rendszert, amíg el nem párolog, a párát pedig újból cseppfolyósítva gyűjtik. Majd emelik a hőmérsékletet, és jöhet a következő komponens, amennyiben többet is ki szeretnének venni az elegyből. Persze, nem lehet tudni, hogy Egyiptomban mennyire volt fejlett a tudomány, de ebben a történetben képesek voltak különféle üvegedényeket készíteni (lombikok, üvegcsövek, fiolák), ezekkel többek között desztillációt végrehajtani.

* Hőmérő: Valószínűleg már az ókorban is megfigyelték, hogy a hőmérséklet változásával a különféle anyagok térfogata is változik, általában kitágulnak. Ezt a hőtágulást alapul véve készítették az emberek az első hőmérőket (feljegyzések szerint az újkorban). Ám akár már egy fejlett, ókori társadalomban is készíthettek ilyet, és én ezt bele is írtam a sztoriba. Sok fajta hőmérő létezik, elképzelhető, hogy alkottak egyet, és hozzá a saját hőmérsékleti skálájukat, amin megfigyelés alapján bejelölték, hogy melyik anyag mikor forr, vagy szilárdul meg (forráspont, olvadás/fagyáspont). Ám míg pl. elektromos ellenálláson vagy higany hőtágulásán alapuló hőmérőt kis eséllyel volt lehetőségük készíteni, olyan, amiben alkohol van, vagy amiben egy fémrúd lineárisan hőtágul, kivitelezhető volt szerintem.

(lineáris: adott változásmennyiségnél mindig ugyan annyit változik, pl. 1 foknál 0,5 mm-t)

Szerintem ebben a fejezetben meglátszik, hogy szerettem gimiben a kémiát, fizikát és az egyetemen is tanultam tovább. Persze, nem igazán jött be, mert még mindig végzem az élelmiszermérnökit (az egyetemi fizika már nem a kedvencem), de legalább ihletet ad az ilyen sci-fi részeknél a sztoriban. Sci-fi, mert nincs rá bizonyíték, hogy csináltak ilyeneket akkor, habár elképzelhető. Ez főként tudományos-történelmi kitaláció, szóval felelősséget nem vállalok, ha valaki töri órán vagy fizika órán ezt hozza fel és rossz jegyet kap. Ha pedig marhaságot írok már a magyarázatoknál is, elnézést kérek, simán lehet, hogy rosszul emlékszem valamire!

Akit egyébként érdekel a hőmérséklet, különböző hőmérsékleti skálák, a hőmérők elve vagy a desztilláció, nézzen utána részletesebben, érdekes téma.