„A Nap ideje leáldozott, az aranysárkányok alkonya elhozza e földre az örök éjszakát!"

Az altábornok és a Rend vezérei, Hatti és Széth kivételével, az aulában gyülekeztek. Mahado beszámolt nekik a kihallgatáson történtekről, bár abból már sokat elfecsegett nekik Tamir és Imari, miután a varázsló elégette a férfi testét, a harcos pedig elásta a hamvakat. Szó esett a méregről is, amivel a férfi megölte magát, és a tőrről, amit még eszméletlen állapotában nála találtak. A tőr olyan fémből készülhetett, amit a sárkányapa és fia meggyilkolásához is felhasználtak, különösen erős és sűrű volt.

Megegyeztek abban, hogy mind a kékesen fénylő fekete méreg, mind a fekete pengéjű tőr egy idegen világból, méghozzá Xenoriából származik, a fekete sárkányok otthonából. Hasonló méreget már mutatott nekik Elyaas, s arról is beszélt, hogy tudtával csak a fekete sárkányok bolygóján kovácsolnak fekete fémből fegyvert. Legjobb lett volna, ha ezen megállapításaikban maga, az aranysárkány is segítségükre van, de Elyaas állítólag még mindig a kisajátított hálóban kuksolt, Széth társaságában.

Mahado és a vezérek egy rövidebb vita után arra jutottak, hogy a támadások semmi esetre sem hozhatóak össze az aranysárkányokkal, és nem belső viszályról van szó. Sárkányok kezében nem sokat ér a jogar, amit ellopni terveztek a fekete ruhás harcosok. Emellett a felhasznált idegen fém és méreg nyilván nem Auriaa-ból*, az aranysárkányok otthonából, hanem ősi ellenségeik földjéről származik. Aki a bűntények mögött áll, az nem az aranysárkányok között keresendő.

Ám akkor felmerül a kérdés, hogy ki áll a rejtélyes gyilkosságok között? Ki birtokolhat e földön ilyen típusú, sárkányokat is legyőzni képes fegyvereket és mérgeket? Ki az, akinek érdekében álla a rendszer megdöntése, az aranysárkányok lemészárlása, a macskavérűek megbuktatása és a Rend elpusztítása? Mivel ezeknél a kérdéseknél akadt meg legjobban a vezérek vitája, Mahado megfelelőnek látta az időt, hogy előhúzza zsebéből a levelet, amit még korábban Noferu hozott a palotába.

– Egy felderítő találta ezt – jelentette be a mágus, nem érezvén megfelelőnek az alkalmat, hogy szóba hozza Oziré leányát. – „Ne is erőlködjetek, ellenállásotok hasztalan. Ha makacsul Básztet gyermekei sorsukkal szembeszegülnének, fekete szárnyak hada hozza el számukra végzetüket!" – olvasta fel a levél tartalmát. – Szerintetek mit jelenthet? – kérdezte a mágus, mert maga sem volt biztos benne, hogy van értelme sejtéseinek. Azt nem vette észre, hogy Hatti és Sitara is csatlakoztak a társasághoz, kicsivel a levél elővétele előtt, csak amikor már ott álltak mellette.

– Szerintem egyértelmű! – jelentette ki Hatti, a tábornok kisebb meglepetésére. Ezután minden szem a fiatal harcosnőre szegeződött. – Xenoriából származó fegyver és méreg, „fekete szárnyak hada"...

– Te is arra gondolsz, amire én...? – kérdezte Mahado.

– „A Nap ideje leáldozott, az aranysárkányok alkonya elhozza e földre az örök éjszakát!" – idézte Hatti az Aaneleia templomában olvasott felirat első felét. – Az éjszakát, ami nekik az életet jelenti! A gyilkosságok és a ma esti támadás mögött nyilván a fekete sárkányok állnak! – állította a harcoslány.

– A... fekete sárkányok? – hökkent meg Tara, és a többiek is zavartan összesúgtak.

– Nem egészen – pontosított Mahado. – Ha korábbi feltételezéseim ellenére is a fekete sárkányok állnak a dolgok mögött, nyilván nem egyedül dolgoznak. Hiszen láthattátok, egy sárkány sem volt az elkövetők között. A fekete ruhás harcosok mindegyike hozzánk hasonlóan az istenek kegyeltje...

– Ch, ne hasonlítgasd hozzánk azokat a férgeket! – viszolygott Nia. – Hazaáruló vipera mind!

– Ez az én beszólásom – jegyezte meg Imari mellékesen. Nia macskaszemeivel rávicsorgott, így védekezően felemelte a kezeit. – Nyugi van, cicus! Ne húzd fel magad ennyire!

– Huh – vett egy mély levegőt Nia, hogy lecsillapítsa magát. – Az árulók mindig ezt hozzák ki belőlem.

– Belőlem is – villogtatta meg saját macskaszemeit Mosi egyetértően. – Aki önszántából elhagyja a falkáját, az pusztuljon egyedül a sivatagban!

– Elég már! – intette rendre embereit Mahado. – Koncentráljatok!

– Szóval... ezek a rejtélyes alakok... – fogott bele Horeth.

– ...Akik feketét viselnek! – tette hozzá Hatti gyorsan –, ami szintén fontos jel!

– ...A fekete sárkányoknak dolgoznak? – kérdezte Tamir.

– Valójában még mindig nem vagyok meggyőzve, hogy a fekete sárkányok szívesen tartózkodnának a bolygónkon – magyarázta a varázsló.

– Akkor mégis mire gondol, tábornok? – kérdezte Imari.

– Talán az ismereteink hiányosak, lehet, hogy a fekete sárkányok jártak korábban a bolygónkon!

– De hiszen... Arról tudnánk, nem?

– Mi van, ha nem? – kérdezte Mahado. – Mi van, ha a fekete sárkányok közül csak néhányan jöttek, az éj leple alatt, úgy, hogy ne keltsenek feltűnést?

– Valamilyen okból alapítottak egy rendet, ami az érdekeiket szolgálja... – folytatta Hatti.

– Vagy sokkal inkább... – vágott közbe Mahado. – Még mindig nem látom az okot, ami miatt a fekete sárkányoknak érdekük lenne beleszólni az itteni politikába vagy netán elfoglalni a bolygónkat. Az itteni éghajlat nem kedvez nekik, és a jogarnak sem vennék hasznát.

– Mire akarsz kilyukadni? – kérdezet rá türelmetlenül Sitara.

– Talán a fekete sárkányok csak kis időre maradtak, éppen annyi időre, hogy néhányan a mi világunkból kapcsolatba léphessenek velük – vetette fel Mahado. – Talán ezek az emberek... alapítottak egy rendet a fekete sárkányokat alapul véve.

– Elyaas szerint a fekete sárkányok imádják a másik bolygókról származó növényeket megízlelni, ha már saját bolygójukon azokat képtelenek termelni – jutott Hatti eszébe.

– Lehet, hogy az emberek, akik tudtak róluk üzletet ajánlottak a feketéknek – szállt be a feltételezésekbe Tamir. – Cserébe a gyümölcsökért, a feketék fegyvereket adtak nekik...

– És növényeket, mint az éjkék csillagfű – egészítette ki Hatti. – Kényes növény, de amíg Xenoria éghajlatán csak az őshonos növények teremnek, addig az ottani növényeket máshol is lehet termeszteni, ha kizárólag holdfény éri őket és a naptól védve vannak!

– Már csak az a kérdés, hogy egyáltalán mi célból alapították meg azt a lehetséges másik sárkányrendet! – hozta fel Imari.

– Pontosan – érett egyet Mahado, majd Hatti felé fordult, mert már korábban feltűnt neki valami. – Hatti, meglehetősen sokat tudsz Xenoria dolgairól – jegyezte meg fürkésző tekintettel. – És mivel odakint voltál, azt sem tőlem hallottad, hogy a férfinél xenoriai méreg és fegyver volt.

– Nos... gyorsan terjednek a pletykák a központban – felelte a harcosnő, de látszott rajta, hogy zavarba jött.

– És rögtön tudtad, hogy a méreg és a tőr is a fekete sárkányok földjéről származik... – mutatott rá Oziré.

– Elyaas... nagyon beszédes, amikor együtt van egy nővel! – vágta rá végül Hatti, vöröslő arccal. A vezérek összenéztek, majd elfogadó hümmögésbe kezdtek.

– Ne mondd, hogy már te is! – sóhajtotta Nia sajnálkozva. – Semmi tartás nincs bennetek? – nézett jelentőségteljesen Hattira, Destára és Iminára.

– Te is, Desta? – kérdezte Mosi.

– Nem nyilvánvaló? – sandított Nia macskavérű társára. – Desta és Széth, két sakál egyszerre – ingatta a fejét.

– Most mi van abban, ha egy jót szórakoztak? – jegyezte meg Imina, s állát megemelve meglibbentette fényes, fekete haját.

– Te inkább hallgass! – intette csendre Horeth.

– Te és Széth egyszerre voltatok vele?! – kiáltott most fel Hatti, állítólagos legjobb barátnőjére, a sötét bőrű sakállányra bámulva. – Ezt miért nem mondtad?

– Mondtam, hogy én és Széth is együtt voltunk a sárkánykával! – vont vállat Desta.

– De azt nem, hogy egyszerre! – rázta a fejét hevesen Hatti.

Horeth, Imari és Tamir ezalatt elítélően csóválták a fejüket, Mosi és Nia pedig úgy, mint aki sohasem tenne ilyen ostobaságot. Mahado ezalatt türelmével állt hadilábon. Nem akarta elhinni, hogy már megint belekeveredik a magánélet a munkába, mégpedig ilyen durva szinten. Lehet, hogy be kellene tiltania a munkatársak közötti intim kapcsolatot? De akkor is megtennék, csak titokban, s talán még vonzóbbnak hatna a tilosban járni.

– Úha, mik meg nem történnek itt! – bukott ki a döbbenet Tarából. – Ezekről a szaftos kalandokról egyiken sem meséltetek! – nézett jelentőségteljesen a két egymásnak eső barátnőre. Amíg Hatti és Desta összefont karokkal és felemelt állal fordított dacosan hátat egymásnak, Imina vette magához a szót.

– Ilyen az élet, babám, minden az élvezetről szól – magyarázta a sólyomvérű nő, eleganciáját a végletekig megőrizve a hercegnőnek. – Vagy benne vagy, vagy kimaradsz, de ha rám hallgatsz, nem maradsz ki belőle! – Sitara nagyra nyílt szemekkel próbálta befogadni a korábban kissé hidegnek tartott nő bölcsességeit, amit Tamir kritikus hangja zavart meg.

– Te bizonyára sokat tudsz az élvezetről, igaz? – kérdezte a harcos olyan hangsúllyal, amivel az legősibb foglalkozást űző nőkhöz volt szokás szólni, ám a fekete hajú nő nem vette magára.

– Tőled bizonyára többet! – vágott vissza fölényesen Imina, amire Tamir csak morgott egyet. Tara ösztönösen elkuncogta magát, s kezdte nagyon megkedvelni őt is. – Tudod, többen lenni jó móka lehet, néha a lányok vagy fiúk egymást is szórakoztathatják – magyarázta Imina, ravaszul a hercegnőre kacsintva. – Legutóbb is, amikor Elyaasszal voltam, csatlakozott még hozzánk a királynő szobalánya és...

– Ízisz nevére, elég legyen már! – vágott még pont időben a sólyomnő szavába Mahado. – Senki nem kíváncsi a piszkos kalandjaitokra!

– Piszkos? Teljesen tiszták voltunk – felelte Imina kicsit sem zavarba jőve. – Egyébként sem szándékoztam kimondani a nevét! – sandított jelentőségteljesen Oziréra, majd a tábornokra.

– Jól van, most már mindenki figyeljen ide! – emelte fel Mahado a hangját, ami intenzív baritonként zengte be a termet. – Ha még egyszer hivatalos beszéd közben szó esik valaki magánéletéről, betiltom a Renden belüli kapcsolatokat! Világos voltam?!

– De... az is számít, ha az az illető, aki szóba hozza, nem egy Rendtaggal volt?! – kérdezett rá Hatti.

– Igen, számít! Sőt, akkor már ezzel az erővel betiltok mindenféle kapcsolatot, kivéve, ha házastársakról van szó! Talán épp ideje lenne visszatérni a régi erkölcseinkhez! – állította a mágus.

– Ugye... ezt nem gondolja komolyan? – szállt be a vitába most Tamir.

– Bizonyára viccel – jegyezte meg Imari. – Hiszem ő is nyilván...

– Csendet! – kiáltotta Mahado. – Így elvette az eszeteket az éjszakai hajsza! Inkább mindenki menjen a dolgára, és holnap folytatjuk! Ügyeletesek, a helyetekre, a többiek menjenek haza!

– Igenis.

– Igenis, tábornok!

– Megyünk már! – válaszolták a rendtagok kórusban.

– Hú, ez meleg volt – suttogta Tamir Imarinak, amikor kifelé tartottak.

– A megfelelő éjszakai élet szükséges az teljesítőképességünk szinten tartásához – felelte Imari. – Ezt a tábornok is tudja.

– Inkább szereznétek már magatoknak egy feleséget – jegyezte meg a mögöttük lépdelő Horeth. Ő éppen Horumeszt kísérte vissza a palotába, aki szintén jelen volt a megbeszélésen, s reggel készült az eseményekről tájékoztatni a királynőt.

– A házasság jó dolog, de előtte kell egy kis szabadság – osztotta meg hozzáfűznivalóját az öreg sólyomvérű.

– Ugye nem ítélsz el? – kérdezte Desta Hattitól.

– Nem – felelete végül a harcoslány. – Hiszen barátnők vagyunk! – jelentette ki és megölelték egymást.

– Ne ítélkezz, hanem szeretkezz! – jegyezte meg a mellettük elhaladó Imina, s ravaszul rájuk kacsintott.

– Végül is, igaza van – mondta Desta.

– De még mennyire – vigyorodott el a közelben álló Mosi, ám hamar felszisszent, mert Nia keményen vállba öklözte.

– Legyen már méltóságod! – utasította a leopárdnő.

– Mintha te nem enyelegtél volna az unokabátyámmal két napja! – emlékeztette vezetőtársát Mosi jelentőségteljesen. Nia újból vállba csapta.

– Csend legyen! – sziszegte a fogait összeszorítva. – Nagyon sokáig kellett abban az árokban rejtőznünk, és egyébként is, egyszeri alkalom volt!

– Miért, nem minden rosszalkodás egyszeri alkalom? – kérdezett vissza viccelődve Mosi. – Egyszerre csak egyszer vethető be a dárda!

– Mosi! – kiáltott rá Hatti, elnevetve magát.

– Hé! – csatlakozott Desta is, s végül Nia is elmosolyodott.

– Mit mondjak, néha jól jönne egy kétszer használatos!

A lányok elnevették magukat. Sitara próbált velük mosolyogni, de valójában nem igazán értette az utolsó poént. Mahado a fejét csóválta mellette.

– Ne is foglalkozz velük! – mondta a lánynak a mágus. – Szerintük minden a szeretkezés körül forog.

– És szerinted? – kérdezett rá a hercegnő, részben pimaszul, részben kíváncsian.

– Nos, nekem nem szokásom kiteregetni a magánéletemet – válaszolta a varázsló tömören.

– Jól van, fogtam – sóhajtotta Tara. – Akkor... megyünk haza?

– Egy pillanat! – jutott a mágus eszébe. – Hatti és a többiek! – szólt oda a kisebb társaságnak. Az említett, Desta, Nia és Mosi ráemelték tekintetüket. – Vigyáznátok a hercegnőre? Még el kell intéznem valamit!

– Persze – mondta gyorsan Hatti.

– Addig elmagyarázzuk neki, amit a lányoknak feltétlenül tudniuk kell! – tette hozzá Desta. Nia és Mosi is ravaszul mosolyogtak.

– Csak vigyázzatok rá! – sóhajtotta Mahado, és indult is volna, ha Tara nem ragadja meg a karját.

– Nem mintha gondom lenne velük, de csak tudnék vigyázni magamra, amíg te elmész könnyíteni magadon!

– Elyaashoz megyek!

– Ja, persze! – gúnyolódott Desta. Viccnek szánta, de Mahado dühösen pillantott rá.

– Fejezzétek már be a mókázást! Nem most van itt az ideje! – jelentette ki. – Nem bízhatunk semmit a véletlenre – nézett Tara szemébe, majd nagy levegőt vett, és elindult felfelé a lépcsőn.

* Auriaa-ból, ejtsd: Auriából