„A tűzkör lényege az energiaátadás, az, hogy különféle dolgok energiáját megnöveljük, ettől azok megolvadnak, párologni, forrni, vagy égni kezdenek. A jégkör ellenben az energia elvételről szól. Azzal, hogy csökkentjük a dolgok energiáját, azok lehűlnek, a gázok cseppfolyós, a folyadékok szilárd állapotba kerülnek, a tűz kialszik."

"A hercegnővel sem árt majd vigyázni, igazán ügyesenhasználja a karmocskáit!"

Langyos szél süvített végig az udvaron, a kopárabb területeken fel-felkavarva a homokot. Sitara csalódottan és idegesen nézett az éppen távozó kisebb csoport élén haladó tábornokra. Mahado váltott vele egy komoly pillantást, majd eltűnt a kapu másik oldalán. A hercegnő legszívesebben vele tartott volna, de a mágus megtiltotta ezt neki, és ez meglehetősen bosszantotta. Miért pont most kívánja kizárni a nyomozásból?!

– Nos, akkor... – zökkentette ki bosszúságából Hatti lelkes hangja, s egy kézmozdulattal próbálta magára terelni a hercegnő figyelmét. – Kezdhetjük a leckét?

– Persze – motyogta az oroszlán kedveszegetten.

– Mutatok néhány mozdulatsort, te pedig próbálj meg követni!

– Igyekszem...

– Arra viszont megkérnélek, hogy a gyakorlás során maradj végig emberi alakodban!

– Tudom, tudom... hagyjam az oroszlánt későbbre! – sóhajtotta Tara flegmán.

– Nem. Használhatod az oroszlánerődet – magyarázta Hatti –, ha úgy kívánod, csak ne változz át vadállattá!

– Ez máris jobban hangzik, de... vadállattá?!

– Hát, az oroszlán vadállatnak számít, nem? – kérdezte Hatti zavartan nevetgélve. Rájött, hogy az előbb nem a megfelelő kifejezést használta.

– Annak – vont vállat Tara.

Hatti pontosan olyan mozdulatsorokat mutatott Tarának, amelyekre előző nap a tábornok utalt. Technikákat, amivel az ellenség bizonyos támadásai eltéríthetőek, sőt saját erejüket fordíthatja ellenük, abból előnyt kovácsolhat. A mozdulatok között szerepeltek különböző dobások, beforgások, de a legtöbbnek alapja az volt, hogy az ellenségnek az a végtagját, amivel a támadást indítja, hárítás helyett meg kellett ragadni, majd abból a helyzetből kihozni egy számára előnyösebbet.

– Szóval a tábornok... – fogott bele mondókájába Imari, miközben tekintetét az előtte álló két kíváncsi lányra szegezte –, arra kért, hogy tanítsalak titeket. Megmondanátok, pontosan mire célzott?

– Ma a szélkör és a jégkör következik! – felelte Noferu engedelmesen.

– Bár nekem már van némi tapasztalatom a dologban – jegyezte meg büszkén Nana.

– Remek – vett egy mély levegőt Imari, s türelmet erőltetett magára. – A szélkörhöz lényegében nem kell semmi, bár... Tudjátok mit, elugrok pár dologért, addig... melegítsetek be!

– De az már megvolt! – ellenkezett Nana.

– Ne segítsünk? – ajánlotta Noferu.

– Egyedül is ki tudok hozni pár dolgot...

– Nem szükséges! – jelentette ki Nana. – Mahado tegnap nem vitte vissza a kellékeket, csupán odavittük őket a kerítés mellé, hogy ne legyenek útban! – mutatott keresztül egy néhány olajfát számláló szakaszon, aminek másik oldalán valóban ott várakozott a fából készült asztal és számos vödör. Imarin látszott, hogy nem örül kifejezetten a dolognak, de próbálta leplezni.

– Pompás – morogta a mágus, majd erejét használva húsz méter távolságból is megragadta az asztalt, a vödröket, és magához repítette őket. Az asztal tompa puffanással landolt közte és a lányok között, a vödrök pedig zúgva és csörögve értek földet körülötte. Nana és Noferu lenyűgözve figyelték, de őt nem hatotta meg különösképpen a lányok csodálata.

Imari néhány közepes kavicsot helyezett az asztalra, majd feladatra készen a két lányra nézett.

– Akkor ezek szerint először ismétlünk? – érdeklődte Nana.

– Te ismételsz. Ha jól értesültem, Noferu még nem tanult a szélkörről.

– Nem – ingatta a fejét az említett.

– De... kavicsokat raktál az asztalra – csodálkozott Nana. – Azt hittem, hogy...

– Te mit csináltál, amikor először meghajlítottad a szelet?

– Nos... Mahado kérésére néhány levelet mozgattam meg egy babérfán...

– Mint láthatod, jelenleg nincs babérfa a közelben – közölte Imari kemény hangon. – De ha lenne, se számítana. Az én módszerem egyértelműbb, faleveleket a sima szél is tud mozgatni.

– Akkor most? – kérdezte Noferu.

– Az lesz a feladatotok, hogy lelökjétek ezeket a kavicsokat az asztalról, de nem távmozgatással. Nem szabad megragadnotok őket, erre nagyon figyeljetek! Ehelyett kisebb szélcsapást keltsetek, egy sebes légáramlatot, ami lesodorja a kavicsot a földre. Először a veletek ellenkező irányba, tehát énfelém kell lelöknötök! Nailah, ha már olyan jól megy, akkor te kezdesz!

– Igen! – egyezett bele a varázslólány lelkesen.

Sokat gyakoroltak. Nanának először véletlenszerűen sikerült csak lelöknie a kavicsokat, s egyszerre többet. Imari utasítására végül megtanult olyan jól irányzott szélcsapásokat létrehozni, amik egy-egy kiválasztott kavicsszemet találtak el, majd olyat is, ami egyszerre, ugyanolyan erővel lökte el az összeset. A légáramlatokat pedig idővel nem csak egy egyenes, hanem számos, hajlított pályán is meg tudta idézni, például egy olyat, ami a vele ellenkező irányból indult, de utána oldalra kanyarodott, és arra taszította a kavicsot is.

Utána Noferu következett, akinek bár az irányítással voltak gondjai, legalább némi szelet megtanult előidézni.

– Lássuk a jégkört! – jelentette ki egy óra szélhajlítás után Imari. Két bronztálat helyezett az asztalra, majd kezeinek laza mozdulatával mindkettőbe vizet emelt az egyik vödörből. – Ki tudja, mi a jégkör lényege? – emelte kissé unott tekintetét a lányokra.

– Én! – kiáltott fel Nana, s a mágus egy intéssel átadta neki a szót. – A jég és a tűzkört sokszor egyszerre említik, mert azok egymás ellentétei, de egyben kiegészítői is. A tűzkör lényege az energiaátadás, az, hogy különféle dolgok energiáját megnöveljük, ettől azok megolvadnak, párologni, forrni, vagy égni kezdenek. A jégkör ellenben az energiaelvételről szól. Azzal, hogy csökkentjük a dolgok energiáját, azok lehűlnek, a gázok cseppfolyós, a folyadékok szilárd állapotba kerülnek, a tűz kialszik. Ám a tűz eloltása általában még a tűzkörbe tartozik, ami érdekes, mert a jég elolvasztása nem a jégkörhöz, hanem szintén a tűzkörhöz...

– Azt hiszem, elég is lesz – emelte fel kezét Imari, arcán továbbra is unottság tükröződött. – Köszönjük a széleskörű bevezetőt, Nailah! Igen, a jégkörhöz kizárólag az energiaelvonással kapcsolatos tevékenységek tartoznak, éppen ezért, hogy érvényesülhessen az elv, miszerint amit teszel, tudnod kell visszacsinálni, a jégkör megismerése előtt érdemes a tűzkört tanulmányozni. Azt már megtettétek, szóval... fagyasszátok be egy-egy tál vizet, és megvagyunk!

– Na de... – hökkent meg Noferu. – Nem lehetne kicsit jobban elmagyarázni?

– A barátnőd éppen az előbb tette meg – felelte közömbösen Imari. – Bocsássatok meg, de el kell intéznem valamit.

A mágus váltott egy utolsó pillantást velük, majd nagy hévvel elindult a villa irányába. Útközben tekintette összetalálkozott Hattiéval, aki szintén valami halaszthatatlan ügyre hivatkozva a nyomába szegődött. A harcosnő és Imari bizalmas csevegésbe burkolózva tűntek el a hatalmas épület egyik mellékajtója mögött.

– Hát ezekbe meg mi ütött? – vonta fel szemöldökét Sitara, miután a lányokhoz lépett.

– Jól itt hagytak – sóhajtotta Noferu kissé csalódottan.

– Egyszerre kell pisilniük – vetette fel Nana. – Bár Imari elég fura volt, mintha végig unta volna az egészet.

– Hatti is kissé türelmetlenné vált a végére – jegyezte meg Tara. – Bár ez érthető. Bizonyára nem ilyen kezdők oktatásához vannak szokva, mint mi.

– Ne nevezz kezdőnek! – kérte ki magának Nana, és csípőre tett kézzel nézett a hercegnő szemébe.

– Magamat is annak neveztem, ami nagy szó, szóval ne nyafogj!

– Nem nyafogok!

A két barátnő kibontakozó vitáját Noferu szakította félbe.

– Nem hiszem, hogy így meg fogom tanulni a jégkört... Fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá!

– Majd én segítek! – ajánlotta fel Nana, és odaadóan átkarolta Noferut. – Megmutatok mindent, amit tudok!

– Köszönöm – sóhajtotta Noferu megkönnyebbülve. Ekkor Anu ügetett oda hozzájuk, aki lelkes ugatás közepette nyalogatta meg Noferu kezét.

– Anu is segít – jelentette ki Tara elmosolyodva –, és én is! Mi leszünk a lelkes közönség! ...Más dolgom nem igazán akad pillanatnyilag – nézett elmerengve a villa oldalsó bejárata felé, ahol Imari és Hatti korábban eltűntek, majd tekintete a távolban derengő sziklás hegység felé vetődött, s arcán némi aggodalom jelent meg.

– Ne aggódj! Mahado biztosan jól van! – nyugtatta barátnőjét Nana. – Jól ellátja a fekete ruhások baját!

– Mostantól a Feketesárkány Rend tagjaiként utalunk rájuk – tudatta a hercegnő.

– A... Fekete Rend – ízlelgette a szót félénken Noferu. – Mi bajuk az aranysárkányokkal?

A három lány összenézett, majd tanácstalanul sóhajtottak, hiszen ötlete egyiküknek sem volt.

– Inkább gyakoroljunk – ragadta magához a szót Nana, mire Tara és Noferu érdeklődve fordultak hozzá. – A jégkör legegyszerűbbnek mondható művelete a fagyasztása. Ehhez csak... meg kell érezned a folyadék, ebben az esetben a víz auráját, majd megpróbálni elvenni tőle az energiát. Nem árt az sem, ha közben az elmédben ott lebeg a jég emléke. Ha elképzeled a hideget, a jég érzetét, akkor tisztábban látod a célt. – Nana a tál felé helyezte kezét, amiben a víz tetején a szélekről kiindulva vékony jéghártya képződött, ami befelé haladt, s végül középen összeért. – Most még csak a felszín fagyott. Ahhoz, hogy az egész megszilárduljon, mélyebben kell érezni a vizet. – Lassú, ropogó hang szűrődött ki a tálból, minek víztartalma idővel teljesen jéggé fagyott. Nana ekkor erejével megemelte a jéggel teli tálat, majd megfordította azt, így a félgömb alakú jégtömb nagy koppanással kiesett az asztallapra.

– Nahát! – döbbent meg Noferu.

– Hm – somolygott Tara. – Na és, tudsz belőle hópelyheket csinálni?

– Hogyan? – lepődött meg Nana.

– Mahado ma reggel havat fakasztott egy jégspirálból.

– Ez bemutató-szerű varázslatnak hangzik – jegyezte meg Nana elgondolkodva. – Általában nem szokott szórakozásból varázsolni.

– Na, akkor tudsz vagy sem? – erősködött az oroszlán kihívóan.

– Igen! – állította Nana, majd a levegőbe emelte a csupasz jégtömböt. Az lassan forogni kezdett, s hirtelen széttört, ám a piciny jégdarabok sokkal inkább emlékeztettek a darabos sóra, mint szépen megformált, könnyed hópelyhekre. A jégkása lezuhant, majd szétterült az asztalon, s egy része a földre hullott.

– Juj, ez hideg! – kiáltott fel Noferu, amikor az apró jégdarabok lábához értek. – Ez a ...hó?

– Nem, ez csak jégtörmelék – közölte Tara hidegen.

– Jól van, na! Most nem sikerült – védekezett Nana. Erejét használva felolvasztotta a jégkását, majd azt vízcseppekké formálta, s azok spirálos pályán visszatáncoltak a talpra állított tálba, ami így újra megtelt vízzel. – Most te jössz! – nézett Noferure Nana. – De várj, előbb kezd kicsiben! – javasolta. Egy poharat repített az asztalra a kellékek közül, majd egy könnyed mozdulattal narancs nagyságú vízgömböt emelt ki a tálból, s azt a pohárba engedte. A gömb víztartalma háromnegyedig töltötte meg a serleget. Nana ezután biztatótan nézett Noferura.

– Nem kellett volna, hogy megtapasztaljam a jeget? – kérdezte Noferu bizonytalanul. – Néha a bátyám megfagyasztott otthon dolgokat, de ilyen közelről most láttam először...

– Jaj, ne haragudj! – kapott a fejéhez Nana, majd újra befagyasztott a tálban a vizet. Noferu ekkor megpróbálta megérezni a jeget, végül puszta kézzel is megfogta. Idővel sikerült vékony jéghártyát létrehoznia a serlegben lévő víz felszínén.

– Már azt hittem, sohasem rázom le őket – jegyezte meg Imari bosszúsan, amikor ő és Hatti beléptek az alagsorba.

– Ugyan, így legalább felmérhettük a képességeiket. Jó tudni, hogy a Rendtagok hozzátartozói pontosan mekkora fenyegetést jelentenek.

– Hát, a kis Noferu semekkorát. Viszont... az a Nailah lány meglehetősen törekvő kis boszorkány!

– Ha jól vettem ki, utálja, ha ezzel a jelzővel illetik – jegyezte meg Hatti.

– Mióta érdekel téged, hogy mit kedvelnek vagy nem kedvelnek az ellenségeink? – vonta fel a szemöldökét Imari. Ekkor már egy fáklyákkal megvilágított, boltíves folyosón haladtak keresztül.

– Igaz, igaz – sóhajtotta Hatti. – És a hercegnővel sem árt majd vigyázni, igazán ügyesen használja a karmocskáit! – A harcosnő szája ravasz vigyorra húzódott. – Kár, hogy a fekete penge mindenen áthatol.

– Egy kellően erős mágikus pajzson nehezen. Ha nem így lenne, már miénk lenne a jogar.

– Igaz. Van valami terved, hogy hogyan tovább?

Hatti és Imari lassítottak, majd egy mélyedésbe húzódtak, s onnan vették szemügyre a közelben állomásozó őröket, akik egy erős fémcsatokkal megerősített ajtót őriztek.

– Így nem férhetünk a jogarhoz – jelentette ki Imari. – Mire elintézzük az őröket, addig riasztják a többieket.

– Ki kellesz dolgoznunk egy újabb elterelést. Ha legalább Nala, vagy Afolabi itt lennének, ők elcsalhatnák az őröket – mondta Hatti.

– De nincsenek itt. Javaslom, igyunk valamit, aztán térjünk vissza a fruskákhoz. Még a végén feltűnik nekik valami.

– Igaz. Induljunk!

Hatti és Imari a mellékbejáraton keresztül léptek az udvarra, ahol látták, hogy a három lány az asztal körül gyűlt össze. Ott Nana emelt ki kisebb gömböket a tálban lévő vízből és fagyasztotta őket teljes egészében jéggé. A jéggömböket ezután egymásra pakolgatta a tál mellett, amik egy négyzet alapú piramis formáját készültek kiadni. A jelenlegi három gömb volt az utolsó, s így a jéggömb piramis teljessé vált. Ezalatt Noferu a serlegben fagyasztotta be a víz felszínét, majd olvasztotta fel újra és újra.

– Úgy látom, nekem már vissza sem kellett volna jönnöm – jegyezte meg Imari. – Megy ez nektek nélkülem is.

– Azért valami új dolgot taníthatnál! – közölte vele Nana. Imari nagy levegőt vett, majd intett, hogy kövessék. Végül ő, Nana, Noferu, Tara és Hatti az udvar mesterséges tavánál kötöttek ki.

Imari létrehozott egy forgószelet, ami a tó felszínéhez érve elkezdte magába szippantani annak vizét, így lassan víztölcsérré nőtte ki magát, majd a tölcsér elemelkedett a felszínről, s a magában tartott víztömeg esővé formálódva a közeli olajfákon landolt.

– A növények locsolása is a rendtagok feladata – jegyezte meg Imari szárazon. – Micsoda ostoba költségcsökkentési módszer!

– Mutass még valamit! – kérlelte Nana. Ő, Tara és Noferu is meglehetősen izgalmasnak találták a korábbi bemutatót.

– Inkább gyakorolnotok kellene! – jegyezte meg Imari szigorúan. – Egy valódi harcban esélyetek sem lenne.

– Na, ne mondj ilyet! – kérte társát Hatti, látszólag a lányok pártját fogva.

– Akkor, lássuk! – felelte kihívóan a mágus, nyilván tesztelni szerette volna őket. Tara szinte azonnal kapott is az alkalmon.

– Harcot akarsz? Hát gyerünk! – kiáltotta a hercegnő, és menten oroszlánná alakulva a férfire vetette magát, aki azonban egy rövid térugrással kikerülte azt. Ekkor Nana néhány nagyobb követ indított az irányába, de azok egy láthatatlan pajzsnak ütköztek. Imari olyan kevés energiát használt a védekezésre, hogy pajzsa még csak láthatóvá sem vált.

Ezt követően kisebb csata bontakozott ki Imari és a két barátnő, Nana és Tara között, akik egymást segítve támadták a mágust. Noferu inkább kicsit félreállt. Hatti, aki szintén nem látta értelmét csatlakozni, mellé lépett, miközben érdeklődve figyelte a harcot. Tara és Nana mindent bevetettek, de Imarival nehéz dolguk volt, ugyanis ő nem fogta vissza magát, hanem varázserejét használva tárgyakat repített feléjük, vízsugarakat indított a tóból az irányukba, s széllel sodorta arrébb őket.

Végül Tarának támadt egy ötlete. Nana mellé ugrott, majd visszaváltozva egy pillanatra a fülébe suttogott, közben Noferura nézett. Ez követően újra oroszlánként ugrált ide-oda a mágus körül, akinek figyelme egy időre így kizárólag őrá korlátozódott. Nana eközben Noferuhoz rohant, majd karon ragadta és magával húzta. A két varázslólány megállt Imarival szemben, aki jelenleg Tarával volt elfoglalva. Nana Noferu fülébe suttogott. A fekete oroszlán ekkor váltott egy pillantást velük, majd elugrott az útból.

– Most! – kiáltotta Nana. Az ő és Noferu szeme zöld fénnyel felragyogott, miközben kezeiket előre lendítették, és egy erőteljes szélcsapással, közös erővel hátrébb taszították Imarit. A mágus már így is közel járt a vízhez, ám a lökéshullám elég érős volt, hogy a partvonalig taszítsa. Ott ugyan sikerült lefékeznie, de akkor sebesen a fekete nőstényoroszlán nekiugrott, és lökött rajta egy utolsót. Imari nagy csobbanással, hátrafelé a vízbe esett, Tara pedig kecsesen landolt a parton és visszaváltozva jót mosolygott rajta.

Nana, Noferu és Tara győzedelmesen összecsapták tenyerüket, miközben vigyorogva figyelték a víz alól felbukkanó, bosszúsan csapkodó mágust. Tarának sem kellett több. Mielőtt még Imari elkezdhetett volna kifelé tempózni, oroszlánná alakult, majd egy hosszú ugrással a tóba vetette magát, s pont úgy landolt a vízben, hogy a csobbanás által kifröcskölt víz Imarit is fejen találta. Hatti a szája elé kapta a kezét, amikor látta a mágus arcán fokozódó haragot, ám Nana és Noferu szinte észre sem vették azt.

– Végre én is úszhatok! – lelkesedett fel Nana, majd sebesen megszabadult övétől, ledobta ruháit, és alsóneműben a tónak rohant. A partról elrugaszkodott, és térdeit átkarolva hangos csobbanással esett a vízbe ő is, majd széles vigyorral bukkant fel a habokból.

– Ez a beszéd! – úszott mellé Tara, újra emberi formában, fejére tapadt hajjal és vizes ruhával. – Bár lehet, ezt a ruhában fürdést át kellett volna gondolnom...

Nana csak felkacagott, majd a partra nézett.

– Noferu, gyere te is! – integetett új barátnőjének.

– Hát... nem is tudom... – bizonytalankodott Noferu, s a partot úszva egyre jobban megközelítő, morgolódó mágusra nézett.

Imari szúrós tekintettel illette, amikor kikászálódott a vízből, majd felemelt mutatóujjal készült is mondani valamit, de hirtelen egy fekete kutya zavarta meg, aki meghökkentő sebességgel süvített el mellette. Anu a vízbe vetette magát, majd gyors tempóban a fürdőző lányok irányába úszott. Imari így már csak mordult egyet, bosszúsan a halványan vigyorgó Hattira tekintett, majd nehéz, cuppogó léptekkel, víztől csöpögő öltözetben a villa felé vette az irányt.

Anu eközben odaért a lányokhoz, akik nagy öleléssel és vidámsággal köszöntötték. Tara és Nana pocsolni kezdte egymást, Anu pedig ekkor körbeúszta őket. Noferu tanácsot várva Hattira nézett, aki csak egyszerűen megvonta a vállát, majd helyet foglalt egy közeli fűzfa tövében. A fiatal varázslólány végül óvatosan levette ruháját, majd összehajtva azt Nailah ledobott ruhái mellé helyezte. Lassú léptekkel a vízparthoz sétált, és óvatosan egyik lábát a vízbe engedte. A part gyorsan mélyült, így nem is merészkedett mélyebbre, hanem megállt a derékig érő vízben, és a mélyebb vízben úszókat figyelte.

– Hé, Noferu! Nem jössz beljebb? – kiabálta neki Tara, akik Nanával már legalább tíz méterre beljebb sodródhattak a parttól, s ott úszkáltak. Tara a mókát szemléltetve hanyatt feküdt a vízen és úgy lebegett, Nana pedig egy vízsugarat emelt ki a tóból, ami egyre nyúlt, s közben spirálisan tekergett körülötte az ég felé. Végül a spirál vízcseppekké esett szék, amiken lehullásuk alatt megcsillant a nap ragyogó fénye.

– Igen, gyere! – bíztatta Nana is. – Látod, milyen jó móka? – emelt ki most három vízgömböt maga körül, és megpróbált zsonglőrködni vele. Tara ekkor újra oroszlánná változott, majd szélesre tátva hegyes fogakkal teli száját elkapott egy gömböt, amit utána le is nyelt. – Hé! – dorgálta meg Nana, de végül elnevette magát. Ekkor a közelben tempózó Anu is vidáman vakkantott egyet.

– Nem, kösz – felelte Noferu szerényen, akinek bár nagyon is tetszett a lányok játéka, nem volt elég bátorsága beljebb hatolni a tóba. – Nem tudok úszni – vallotta be.

– Hát jó – felelte Nana, és Tarával tovább nevetgéltek.

Noferu leült a part mentén a hűsítő vízbe úgy, hogy térde és törzse felsőrésze még kint volt a vízből, és így figyelte tovább a beljebb játszadozókat.

Imari meglehetősen feldúltan, vizes ruhákban vonult keresztül az olajfás ligeten, hogy végre megszárítkozzon. Ám nem sokkal a villa előtt, a kert kopárabb részén belebotlott valakibe. Próbálta lerázni magáról, de az a valaki megragadta a karjait és maga felé fordította. Imari idegesen vette tudomásul, hogy a tábornok volt az.

– Mára végeztetek? – kérdezte Mahado szigorúan, s felvont szemöldökkel végigmérte a férfi elázott öltözékét. Imari indulatosan bólintott. – Hol vannak a lányok?

– Jelenleg... úsznak.

– Tudtommal az úszás-oktatás nem volt az edzésterv része.

– Az én terveim között sem szerepelt, hogy az unokahúgod, a hercegnő és az altábornok lánya heccből a tóba löknek! – prüszkölte Imari. – Ha nem lennének ilyen magas rangú vezetők hozzátartozói, rendesen megfeddtem volna őket.

– Szóval ez történt – nyugtázta magában a dolgot Mahado. – Majd a körmükre nézek – ígérte, bár szája sarkában már ott bujkált a vigyor. Sőt, kissé még csodálkozott is, hogy a lányoknak sikerült lefegyverezniük egy olyan erős és képzett aranyszintű mágust, mint Imari. – És az edzés hogy ment? – kérdezett azért rá.

– Hát az... kitűnően, igazán kitűnően – vágta rá Imari, s nehéz léptekkel a lépcsőkhöz csörtetett. Már az sem érdekelte, hogy a küldetésről kérdezze a tábornokot.

Ebbe meg mi ütött? – kérdezte magától Mahado. Egy kis tréfától ennyire kiakadni...

A mágus arcára lágy mosoly szökött, amikor meglátta a tóban egymást pocsoló Nanát és Tarát a körülöttük úszkáló, felszegett fejű fekete kutyával. Öröm volt őket ilyen vidámnak látni. Ettől függetlenül, a lányok fontos szabályokat sértettek viselkedésükkel, így arcára komolyság ült ki elhatározván, hogy azért kellőképpen megfedi majd őket. Észrevette viszont, hogy Noferu csupán a part menti vízben ücsörög, Hatti pedig egy olajfa törzsének dőlve. A harcosnő tekintete ekkor találkozott az övével és odasétált hozzá, kék szemeiben izgalom tükröződött, amit vidám mosolyával próbált palástolni.

– Tábornok! – hajtott fejet Hatti. – Mi történt a küldetésen?

– Pusztán megfigyelésről volt szó – felelte a mágus, miközben gyanakvóan szemlélte a nő minden rezdülését, s Hatti mintha megkönnyebbült volna. – Végül úgy ítéltük, a sziklák repedéseibe való behatolás előtt hosszabb időre megfigyeljük a helyet.

– Szóval akkor már biztos, hogy azon a helyen van a Feketesárkány Rend főhadiszállása?

– Ilyet nem állítanék. Sejtéseim szerint sokkal inkább csapdáról lehet szó, ezért sem adtam engedély a behatolásra.

– Csapdáról? – hökken meg Hatti. – Maga miket ki nem talál...

Mahado felvonta szemöldökét, majd végül megköszörülte torkát.

– Az edzésről beszélj! – szólította fel a lányt.

– Nos... az remekül ment! Sitara tehetséges harcos, a lányok pedig tehetséges boszorkányok. Viszont, az ő edzésükből keveset láttam, leszámítva, amikor Imarit a vízbe lökték... – Hatti elfojtott egy kuncogást. – Azt együttes erővel tették meg – erőltetett némi komolyságot magára.

– Ezzel kapcsolatban lesz pár keresetlen szavam hozzájuk.

– Ahogy óhajtja – hajolt meg Hatti a korábbinál is mélyebben, és dolgát elintézettnek véve a villa felé indult először oldalazva, majd kiegyenesedve.

– Egy szóval sem mondtam, hogy elmehetsz! – dörrent a tábornok szigorú hangja, s egyben Hattit hirtelen erős kéz ragadta meg, ami karjára szorult. Egy pillanatra a lány megkövülten nézett maga elé, majd közömbösség maszkját erőltette az arcára. Lassan visszafordult, hogy a férfire nézzen, akinek mellkasa szinte az oldalához ért.

– Tábornok... óhajt még valamit tőlem? – kérdezte óvatosan.

– A kérdés úgy lenne helyes, hogy te óhajtasz e elmondani valami fontosat!

– Hogyan?

– Hatti – fúrta komoly tekintetét mélyen a lányéba Mahado. – Az elmúlt napokban szokatlanul viselkedsz. Elmondanád, mi változott?

– Semmi nem változott, uram – bizonygatta a harcosnő.

– Egész biztos? – Hatti bólintott. – Van valami más, amit fontosnak vélsz megosztani velem?

– Nincs, uram.

– Mert ha van – folytatta kemény hangon a tábornok –, akkor most kell megtenned! Ha van valami fontos, amiről tudnom kellene, itt az ideje őszintének lenned!

– Nem értem, mire akar kilyukadni, tábornok – felelte Hatti. Igyekezett szenvtelennek tűni, de valójában pontosan tudta, felettese mit kíván hallani tőle. Csak abban nem volt biztos, vajon ez csak sejtés a férfi részéről, vagy bizonyítékai vannak. Mert ha az előbbi, ostobaság lenne lelepleznie magát, ha viszont az utóbbi, akkor úgy is mindegy. Inkább...

– Inkább hallgatsz – állapította meg Mahado néhány másodperc néma csend után. – Ha így kívánsz játszani, legyen. Figyelni foglak, Hatti! Egyértelmű, hogy titkolsz valamit, és idővel ki fogom deríteni, hogy mi az! De jobb lett volna, ha magadtól vallod be!

– Nem titkolok semmit – rázta a fejét makacsul a lány, de Mahado ekkor csak lemondóan eleresztette, és tekintetével már a tavat szemlélte.

– Menj! Ma elvileg szabadnap lenne, és a kivételes helyzetre tekintettel sincs más feladatom a számodra.

– Tábornok – köszönt el Hatti, ám ezúttal nem vette a fáradtságot a meghajláshoz. Amilyen sebesen tudta, a villa felé vette az irányt.

Mahado elmerengve, s némi aggodalommal nézett Hatti után. Testbeszédéből és aurája rezgéseiből már megbizonyosodhatott róla, hogy Hatti titkol valamit, sőt e miatt képes volt a szemébe hazudni. Vajon mi lehet az, amit rejteget? Korai lenne feltételezni, hogy talán a fekete ruhásokhoz van köze? Vagy Hattit ismerve talán valami teljesen más, nem idevágó dologról van szó, ami mégis jelentős lehet. Egy dolog volt, ami még ennél jobban is foglalkoztatta. Hatti nem volt vele őszinte, mégis... az aurája változásaiból úgy vette ki, mintha ez őt is zavarta volna. Mintha... szerette volna megosztani a titkát, de valami ebben meggátolta. Félelem, talán?

Mit rejtegetsz? – nézett újult aggodalommal a harcosnő távolodó sziluettje után.