„Ismerni a határainkat bölcs dolog, de túlságosan feszegetni azokat már kockázatos."

„Szavalhatok bármennyit a túlvilágiak véleményéről, az emberek véleményét nem tudom egyedül megváltoztatni. (...) Tudhatnád már, hogy a világ koránt sem igazságos! (...) Ha nem akarod, hogy utáljanak és megvessenek, olyannak kell mutatnod magad, amilyennek látni akarnak!"

– Indulhatunk? – kopogott be Mahado a hercegnő nyitott ajtaján. Óvatosan bedugta fejét a hálóba, miután pedig megbizonyosodott róla, hogy odabent senki sem meztelen, beljebb sétált. Sitara és Anu még édesen aludtak, összebújva a puha ágyneműk között. – Sitara! Ébredj! – szólította meg a mágus a lányt, és az ágy mellett állapodott meg. A lány lassan mocorogni kezdett, majd hunyorogva Mahadóra emelte álmos tekintetét.

– Mennyi az idő? – ásította a hercegnő.

– Ideje indulnunk!

– Máris?

– Ma a Rendnél reggelizünk.

Sitara vett egy nagy levegőt és ülésbe tornázta magát, minek hatására Anu is felébredt. A kutya másnapos módjára evickélt ki az ágyból és baktatott a szoba sarkában álló vizestálhoz, ahol egyre mohóbban lefetyelni kezdett. Mahado kissé meglepetten figyelte, de Tara erre csak legyintett egyet.

– Reggel mindketten bágyadtak vagyunk, de egy kis víz általában felébreszt – magyarázta a lány nyújtózkodva, majd a szemét dörzsölgetve.

– Ha víz kell, rajtam ne múljon! – A mágus arcán ravasz mosoly jelent meg, s egy laza mozdulattal kiemelt némi vizet a kutya táljából, ami spirálosan tekergő kígyóként mozgott a levegőben az irányukba.

– Meg ne próbáld! – förmedt Tara a varázslóra, s máris sokkal éberebb volt. Mahado ekkor befagyasztotta az ágy felett lebegő vízspirált, majd egy újabb mozdulattal apró részekre törte, amik hópelyhekként hulltak alá. Tara meglepetten nyújtotta a tenyerét értük, és kíváncsian szemlélte a teste melegétől elolvadó pelyheket. – Hát ez meg mi a kutyafüle? – kérdezte, mire Anu felkapva fejét ugatott egyet.

– Északon és messze délen, ha eléggé lehűl az idő, eső helyett a víz hasonló, megfagyott pelyhekben hullik – magyarázta Mahado, és a lány fokozott érdeklődéssel figyelte. – A mi nyelvünkön hónak nevezik. Egyiptomban szinte sohasem fordul elő, de a délebbi, magasabb hegyek tetejét vastag hóréteg fedi.

– Akkor ez... egyfajta fagyott víz? – kérdezte a lány, az ágyneműre hullott maradék pelyhet figyelve.

– Igen. Most igyekezz, nem szeretnék késni!

Sitara nagy levegőt vett és kikászálódott az ágyból. Egymás szemébe néztek.

– Miért mutattad ezt most nekem?

– Úgy véltem, ha e módon űzöm ki az álmot a fejedből hálásabb leszel, mintha egyszerűen rádöntöm a vizet.

– Az már igaz! Na, akkor várj meg odakint!

– Ne időzz sokáig – bólintott Mahado, és kifáradt az előtérbe.

Ezalatt a város másik végében...

Nia, Mosi, Chikelu és néhány, szintén fekete-afrikai származású társuk – az oroszlánvérű Ekene és Khari, s a leopárdvérű Nala és Afolabi­* – három fekete ruhát viselő alakot követett, szag alapján két harcos és egy varázsló volt közöttük. Nyugati irányban haladtak háztetőről háztetőre szökkenve, s a hátuk mögött felszálló napkorongnak hála kicsit úgy tűnt, mintha saját árnyékukat hajszolnák, ami szinte egybeolvadt az előttük haladó alakokkal. Bár folyamatosan a nyomukban voltak, sohasem sikerült annyira megközelíteniük őket, hogy támadhassanak.

Elérték a városhatárt, ám mintha az nem is létezne, a feltételezett Feketesárkány Rend tagjai a szavannák felé vették az irányt. Nia és csapata nagymacska formájukban – három hímoroszlán, egy hímleopárd, egy nőstény oroszlán és két nőstény leopárd – egészen a várostól tíz kilométerre dél-nyugatra húzódó sziklás hegység lábáig követte őket. Ott a fekete ruhás alakok felfelé kezdtek ugrálni a hegyoldalon, majd hirtelen eltűntek egy mélyedésben. Körülbelül egy templom magasságáig az oroszlán- és leopárdvérűek utánuk másztak és ugráltak, ám végül visszafordultak és a hegy lábánál gyűltek össze, ahol felvették emberi alakjukat.

– Követnünk kellett volna őket! – közölte elégedetlenül Chikelu, egy Mosinál valamivel magasabb és kigyúrtabb felsőtesttel rendelkező fekete férfi.

– Óvatosnak kell lennünk! – ellenkezett Mosi. – Nem tudhatjuk, mennyien vannak még a közelben.

– Biztos ezért nincs szerencséd a hölgyeknél – felelte szemrehányóan Chikelu –, mert folyton óvatoskodsz. – A két oroszlánvérű egymásra vicsorgott.

– Fiúk, ne most veszekedjetek! – csendült Nia kemény hangja, aki a hímek közé lépett, hogy szétválassza őket. – Bizonyára itt van a főhadiszállásuk, vagy legalábbis egy telephelyük – nézett fel a hasadék irányába. – Erősítés nélkül ostobaság lenne behatolnunk oda.

– Kémek vagyunk, a behatolás a dolgunk – jegyezte meg Chikelu, a „behatolás" szót erőteljesen megnyomva. Nia dühösen oldalba vágta az otromba célzásért.

– Ne most! – sziszegte a leopárdnő. – Valakinek vissza kell mennie Thébába értesíteni a tábornokot – fordult csapatához. – Sajnos felderítőket jelenleg nem látok a közelben. Szét kell válnunk.

– Egyetértek – bólintott Mosi.

– Akkor én itt maradok Keluval, Nalával és Ekenével, és figyeljük a hegyet. Ha netán a fekete ruhások újra felbukkannának, tovább követjük őket – határozta el Nia. – Te, Afolabi és Khari...

– Szó sem lehet róla! – csattant fel Mosi. – Ha én megyek, Chilkeu is jön! Még csak azt kéne, hogy tiketten egymásnak essetek, amíg én kilehelem a lelkem a futástól!

– Féltékeny vagy? – vigyorodott el Kelu kevélyen, ám Nia újból megütötte. – Áu! Te kis vadmacska – sandított rá a férfi.

– Kelu, viselkedj! – fenyítette párját a leopárdnő. – Természetesen minden figyelmünket a küldetésnek szenteljük – biztosította Mosit.

– Akkor sem maradtok kettesben!

– Jó, akkor veled megyek – adta be a derekát Kelu. – Khari majd marad helyettem.

A fiatal, sötét bőrű oroszlánfiú beleegyezően bólintott.

– Induljunk! – szólította fel Mosi a két férfit. Kelu és Afolabi bólintottak, s átváltoztak. A két hímoroszlán és a hímleopárd elvágtattak vissza a távolban derengő város felé.

A két leopárdvérű, Nia és Nala, s a két oroszlánvérű, Ekene és Khari kötelességtudóan az előttük álló meredek hegyoldalra emelték macskaszerű tekintetüket.

– Akkor most várunk? – kérdezte Nala unokanővérétől. Nia kimérten bólintott, mialatt a távolban lévő, árnyékos hasadékot fürkészte.

– Egy újabb izgalmas nap a Rendnél – közölte Khari szarkasztikusan, unott sóhajjal kísérve. A mellette álló nővére ekkor lazán vállba verte. – Ah! Ekene, ez meg mire volt jó?! – nyafogott az oroszlánfiú.

– Ne panaszkodj! – utasította az oroszlánnő. – Kivételes megtiszteltetés az Aranysárkány Rend tagjának lenni. Édesapánk büszke ránk...

– Apa most éppen kudukat fogdos a szavannán, amíg mi sziklákat tartunk megfigyelés alatt! – rázta a fejét Khari elégedetlenül.

– Nem nyafogtál, amikor még Mosi itt volt – jegyezte meg Nala. Ő és Ekene jelentőségteljes pillantásokat küldtek Kharif felé.

– Nos, hát mert... – hápogta az oroszlánfiú.

– Mert Mositól jobban tart, mint tőlem – közölte Nia jéghideg hangon, majd vészjóslóan Kharira sandított, akinek ettől sikeresen felállt a szőr a teste minden pontján. Nala és Ekene jót mosolyogtak az oroszlánfiú ijedelmén. – Pedig nem tőle kéne igazán tartania! – jelentette ki Nia ravasz, s egyben nagy erőt sejtető hangon.

– Jól van, jól van, befogtam! – védekezett Khari hevesen gesztikulálva.

– Férfiak... – fordult Nia diadalittasan unokahúgához és Ekenéhez. – Mindig inukba száll a bátorságuk, ha egy magabiztos nővel állnak szemben. – Ekene és Nala elnevették magukat, Nia elégedetten vigyorgott, Khari pedig próbálta minél kisebbre összehúzni magát.

– Megmondom Mosinak, hogy megint gonoszkodtál! – sziszegte halkan Khari a fogai között. Nia lazán elnevette magát, majd kicsit anyáskodva megveregette az oroszlánfiú vállát. – Most meg mi van?!

– Csak szórakozunk veled, Khari – mutatott rá Ekene.

– Légy férfi! – tette hozzá Nala.

– Ne vedd a szívedre – javasolta Nia –, én a legtöbb pasival gonoszkodom. Megfelelő elfoglaltság unaloműzésre.

– Igazán kedves – sóhajtotta Khari gúnyosan. – És én még azt hittem, jó dolog lesz három nővel itt maradnia... - pillantott a fiatalabbik leopárdlányra.

– Szívi – nézett vissza rá Nala felszegett állal, ravasz vigyorral. – Nem a te súlycsoportodba tartozunk. – Ő és Nia összenéztek és elnevették magukat. Ekene békítően átkarolta az öccsét.

– Ne csüggedj, Khari! – vigasztalta a nővére. – Majd találsz te is valakit!

– Akit találtam, az éppen most kosarazott ki!

– Á-á! Álljunk csak meg! – mordult újfent a fiúra Nia. – Ha az unokahúgomra pályázol, jobb lesz, ha kiélesíted a karmaidat!

– Az unokanővérem eléggé védelmező, ha a húgairól van szó – jegyezte meg Nala vigyorogva.

– Most már inkább figyeljünk! – szólította fel Ekene a társaságot, amikor pár kő esett, majd gurult le a hegytetőről. Mind felkapták a fejüket, de nem láttak senkit a közelben, bizonyára csak a szél mozgatta meg a kisebb köveket.

– Jól mondod – bólintott Nia határozottan. – Vissza a feladathoz!

Thébában.

A reggeli napsugarak lassan kezdték felmelegíteni a földet, s ezáltal a levegőt a villa udvarán. Sitara, Nailah és Noferu újra edzőruhában sorakoztak fel a jelenleg csupán egy edzőnadrágot viselő Mahado előtt.

– Mivel kezdjük a napot, mester? – kérdezett rá Tara vicceskedő hangon. Mahado jelenleg elnézte neki, ám komoly hangon válaszolt.

– Három kör futás a villa körül!

Tara és Nana ösztönösen egymásra néztek, s rivális szemezésükhöz Anu is csatlakozott. A két lány és a fekete kutya egyszerre lőtt ki, mint a nyíl, s ezúttal és vérre menő versenyként fogták fel a dolgot. A mágus egy sóhajtást követően megcsóválta a fejét. Összenéztek Noferuval, majd a varázslólány saját, visszafogott tempójában a versengők után kocogott, Mahado pedig követte őt.

A bemelegítésnek szánt futás utolsó köre Tara és Nailah számára kezdett túlságosan is elfajulni. A hercegnő szemei sárgán izzottak, amikor végül oroszlán erejét is bevetette gyorsasága növelésében, és ez Nanát hirtelen dühvel töltötte el. Mahado és Noferu még csak az udvar másik felében kocogtak, amikor észrevették, hogy Nana szemei zölden felragyognak, majd hirtelen eltűnik és harminc méterrel előrébb, a kör végét jelentő szakaszon jelenik meg. A mágus eddig udvariasságból nem hagyta le Noferut, hanem mellette maradt, ám ekkor ösztönösen térugrott a Tarát így éppen pár méterrel megelőző unokahúga mellé.

– Mi a szar?! – hüledezett Tara elkerekedett macskaszemekkel, amikor Nanát bámulva beért a célba. Ám az említett varázslólányt már nem is foglalkoztatta annyira tisztátalan győzelme. Ijedten, remegve kapkodta ide-oda a fejét, mint aki nem teljesen érti, mi történt. Zavartságát Mahado határozott hangja törte meg.

– Nailah! – szólította meg a lányt a varázsló, majd megragadta és tekintetét az övébe fúrta. – Jól vagy?

– I...igen, azt hiszem... – lihegte a lány. – Én most... akkor... térugrottam?!

– Nagyon úgy nézett ki – felelte Mahado, majd egy időre lehunyta szemeit, hogy jobban unokahúga aurájára koncentrálva megvizsgálhassa azt, miközben jobb kezét a fejére helyezve tartotta őt.

– Mi... mi az?

– Még nem léptél a sárga szintre, de közel állsz hozzá – állapította meg a varázsló. – Viszont ebben a helyzetben a térugrás jelentősen megterhelte az aurádat, jobban, mint az a következő szint elérése után tenné.

– Most akkor... bajban vagyok? – kérdezte kétségbeesett hangon Nana.

– Érzel émelygést, szédülést, esetleg gyengeséget? – kérdezett rá Mahado. A lány a homlokához helyezte tenyerét, majd fájdalmasan bólintott. – Akkor egyértelmű, nem? – Nana a cipőjét kezdte tanulmányozni, de Mahado jobb keze a karjáról ekkor a vállára csúszott. – De ne aggódj, nem okoztál tartós kárt! Idővel el fog múlni.

Nana nagy levegőt vett, mikor kissé megkönnyebbült.

– De ha a narancs szinten vagyok... hogy voltam képes térugrani? – nézett fel unokabátyja arcára.

– A szintek közötti határ az arany és a narancs szintnél még nem annyira éles. Mivel már nagyon közel állsz a továbblépéshez és annyira erősen akartad megnyerni ezt az ostoba versenyt, az aurád ösztönösen reagált.

– Szóval mostantól... tudok majd térugrani?

– Még nagyon sok energiádat venné igénybe, könnyebben megsérülhetsz, így nem ajánlom. Bár a bonyolultabb varázslatok gyakorlása előbbre hozhatja a szintlépést, biztonságosabb, ha azt nem efféle módon próbálod elérni.

– Értem – bólintott Nana megvilágosultan és engedelmesen. – Nem próbálkozom többet.

– Ha elérted az arany szintet, magam foglak megtanítani a helyes technikára.

– Köszönöm.

– Most menj, ülj le egy kicsit, amíg a szédülés elmúlik!

Nana bólintott, és tett pár lépést a pad irányába, ami egy közeli olajfa tövénél állt, de ingatag lépései következtében lábai szinte teljesen keresztezték egymást, s majdnem orra esett. Mahado utána sietett, elkapta, majd átkarolta.

– Inkább elkísérlek – javasolta a mágus, és a padhoz vezette unokahúgát, aki ott kimerülten helyet foglalt. – Tudnod kell, hogy kivételes vagy – fordult fivéri hangon a varázslólányhoz. – Kevesen állnak biztosan a narancs szinten tizenöt éves korukban, és még kevesebben közelítik meg az aranyat. Ismerni a határainkat bölcs dolog, de túlságosan feszegetni azokat már kockázatos – közölte azonban Mahado, és Nana tudta, hogy nem kötözködni szeretne, hanem óvni szeretné őt. – Nem lehetek mindig ott melletted, de kérlek, légy óvatos! Ha véletlenül, netán akarattal, túlságosan is az aurád mélyére nyúlsz, súlyosan megsérülhetsz.

– Ígérem, vigyázni fogok – felelte Nana.

Tara lépett oda melléjük és aggódva barátnője vállára tette a kezét, szemei sajnálatról, ám egyben döbbenetről árulkodtak. Mahado mégis bosszús pillantásokat küldött felé.

– Most meg mi van? – vont vállat a hercegnő.

– Csaltál futás közben. Ha nem teszed, talán Nailah sem...

– Azt egy szóval sem mondtad, hogy nem használhatom az oroszlánerőmet, csak azt, hogy nem futhatok oroszlánként!

– Úgy véltem, egyértelmű, hogy nem szeretném, ha bármi módon a képességeidet használnád. Mert versengéstől eltekintve, jobban növekszik az állóképességed, ha emberi erődet is fejleszted – mutatott rá a tábornok, vonásaiból szigorúság és tapasztalat sugárzott.

– Jól van, fogtam – sóhajtotta elnézéskérően az oroszlán. – Nana, ne haragudj... – fordult barátnőjéhez.

– Nem csak a te hibád – rázta a fejét Nana. – Nincs harag! – mosolyodott el. – Egyébként meg, legalább már tudom, hogy erre is képes... lehetek, majd egyszer.

A két lány békülően megölelte egymást.

Mahado újabb harcmozdulatokat és hasznos fogásokat tanított Tarának és Noferunak, idővel pedig Nana is csatlakozott hozzá. Még az edzés elején járhattak, amikor két sárga oroszlán és egy leopárd vágtatott be a kapun és feléjük vették az irányt. Mahado rögtön megérezte, hogy kémjeiről van szó, s egy legyintéssel végetvetett az aktuális gyakorlatnak, jelezve a lányoknak, hogy álljanak meg.

Mosi, Kelu és Afolabi visszaváltoztak, amikor a közelükbe értek, majd sorban fejet hajtottak a tábornok és a hercegnő előtt.

– Mi történt? – intézte kérdését Mahado a vezérhez.

– Ma reggel sikerült hosszabb távon követnünk három fekete ruhás alakot – közölte Mosi. – Egészen a dél-nyugati hegyekig üldöztük őket, ahol elvesztek a sziklák között. Nia szerint egy bázisuk lehet ott.

– Hm, érdekes – gondolkozott el a tábornok. – Nia és a többiek?

– Ottmaradtak, hátha történik valami. Erősítés nélkül meggondolatlanság lett volna követni őket a bázis szívébe.

– Igaz. Bölcs dolog volt, hogy előbb tájékoztattatok.

– Szerintem felesleges – jegyezte meg Chikelu.

– Téged senki nem kérdezett! – mordult rá Mosi.

– Chikelu! A tábornokoddal beszélsz! Több tiszteletet várok! – feddte meg az oroszlánt Mahado, aki ekkor elnézéskérően meghajolt. A mágus, hogy türelmét megőrizze, nagy levegőt vett.

– Mik a tervei, uram? – érdeklődött Mosi.

– Azonnal a hegyhez megyünk! De nem lehetünk óvatlanok! Szedjetek össze legalább egy tucat embert a kémek és a védelmezők közül, s néhány felderítőt, és tudassátok velük a helyzetet! Nekem még akad némi elintéznivalóm, utána csatlakozom hozzátok.

– Igenis, tábornok!

– Igenis – bólintottak szilajul a macskavérűek, majd a villa felé vették az irányt.

– Elmész? – kérdezte azonnal Sitara, és eltökélten előre lépett, keményen a férfi szemébe nézve.

– El – bólintott Mahado –, de te nem jöhetsz!

– Miért nem? – csattant fel az oroszlán.

– Túl veszélyes! – vágta rá a mágus. – Maradj itt, és folytasd a gyakorlást!

– Kivel, hm? Nia a hegynél van, Mosi pedig készül visszamenni, és gondolom Desta is velük tart!

Mahado fejében megfordult valami, amikor észrevette a közelben elsétáló Hattit és Imarit, akik nagyban tanácskoztak valamin, és intett nekik. Ők kissé meglepetten, de odajöttek hozzá.

– El kell mennem egy időre – jelentette ki a tábornok.

– Igen, hallottuk Mosi jelentését – felelte Imari. – Mi is önökkel tartunk!

– Nem. Ti ketten, kérlek, maradjatok itt! Imari, te segíts Noferunak és Nailah-nak a gyakorlásban. Hatti, te a hercegnővel fogsz edzeni!

– Bocsásson meg tábornok, de fontosabbnak tartom... – ellenkezett volna Imari, ám Mahado leintette.

– Benned megbízok, Imari – közölte a tábornok. – Távollétemben szeretném a lányokat biztonságban tudni. Számíthatok rád?

– Legyen – törődött bele Imari. Mahadónak sikerült kicsit fellélegeznie. Ha Imari marad, még akár Hattin is tarthatja a szemét a lányok mellett. A harcosnő ugyan tegnap este óta nem tett semmi gyanúsat, de Mahado még nem bízott teljesen benne.

– Hatti! Szeretném, ha új mozdulatokat tanítanál Sitarának!

– Parancsára! – bólintott a harcosnő.

– Inkább mégis veletek tartanék! – követelőzött Tara elégedetlenül.

– Ki van zárva! – közölte Mahado szigorúan.

A mágus és az oroszlán farkasszemet néztek, Nana és Noferu pedig kezdték kellemetlennek érezni a helyzetet, amikor egy éles, elnyújtott vonyítás hasított a levegőbe. Olyan vonyítás volt, amit általában a sakálvérűek hallatnak, amikor egy szép, vonzó nőt fedeznek fel a környezetükben. A társaság észrevette a közelben elhaladó Széth-et, aki ekkor odalépett hozzájuk.

– Széth? Mit vonyítasz itt, mint akit kínoznak? – vonta kérdőre Mahado kissé idegesen. – Ha nem látnád, éppen valami fontos közepén voltunk!

– Látom én, nyugodjon meg! – felelte elvigyorodva a sakál. – Mondja csak, tábornok, hogy van az, hogy maga állítólag minden idejét a Rendnek szenteli, ezalatt mégis négy lánnyal kavar egyszerre?! Hm, na és a hercegnő mit szól ehhez? – fordult Tara felé kirohanására számítva.

– Nem vagyunk egy pár, és lehetőség szerint nem is leszünk! – vágta rá rögtön Tara. Széth sokkal inkább féltékenységi rohamra számított, de végül beérte ennyivel.

– Nocsak, a leendőbelid nem kíván különösképpen a házastársad lenni – vigyorgott a sakál.

– Azok leszünk! – állította Mahado, s komoly vonásokkal Tarára, majd Széth-re nézett. – Csak nem irigység az, amit a szavaidban felfedezni vélek, Széth? – érdeklődte jelentőségteljesen, hidegvérét megőrizve.

– Hát, ha már a tábornok kérdezi, akkor bevallom, hogy az – válaszolta a sakálvérű, játékosabb hangnemben. Úgy tűnt, mindvégig csak mókából adta a modortalant. – Én is ugyanezt szeretném, pusztán férfiakkal.

Mahado ösztönösen felvonta szemöldökét. Szinte azonnal eszébe jutott valami, és arcán megértés, majd némi ítélet jelent meg.

– Ne akkor gyere nekem a magánéleteddel, amikor látod, hogy fontosabb dologgal vagyok elfoglalva!

– A sajátoddal?

– A hercegnőnek, az altábornok lányának és az unokahúgomnak tartott edzéssel! Azaz annak átadásával, mivel halaszthatatlan dolgom akadt.

– Á, értem, értem! Még egy lány van! – vigyorogta a sakál.

– Széth! Menj a dolgodra! – utasította a tábornok.

– Hogy értette, hogy férfiakkal akarja? – kérdezett rá Noferu Mahadónál, mielőtt a sakál távozhatott volna.

– Ez bonyolult – felelte a mágus. – Ne foglalkozz vele!

– Bonyolult? – ismételte Széth. – Ezzel arra céloz, hogy elítél engem?

– Várj egy percet, kérlek! – mondta a tábornok, és Hattihoz fordult. – Hatti! Úgy érzed, el tudsz bánni a hercegnővel?

– Na de, tábornok! Miért bánnék el vele?

– Úgy értettem, boldogulsz?

– Tudtam én, csak vicceltem – nevette a harcosnő, majd Mahado szigorú tekintetének hatására megkomolyodott. – Igen, úgy vélem! Menjen nyugodtan, tábornok, majd én folytatom vele az edzést!

– Rendben. Köszönöm, Hatti! – bólintott Mahado. – Sitara, fogadj szót Hattinak, Nailah, Noferu, ti pedig Imarinak! Aki szemtelenkedik, annak velem gyűlik meg a baja!

– Ugyan, tábornok – legyintett Hatti. – Mi okuk lenne a lányoknak ilyet tenni? Én úgy érzem, remekül kijövünk majd egymással!

– Tetszik ez a csaj! – lelkesedett Nana.

– Hm – vont vállat Tara némi elismeréssel.

– Nailah! A megfelelően tiszteletteljes megszólítás a hölgy lenne! – oktatta ki húgát a mágus.

– Jaj, ne már, Mahado! – nyafogott Nana.

– Igaza van – értette egyet Hatti. – Nem vagyok én valami vén tyúk, hogy lehölgyezzenek! Jó barátnők leszünk, mi lányok, nem igaz? – nézett körbe a három fiatalon.

– Az már biztos! – vágta rá Nana.

– Jól van, akkor hagylak titeket! – sóhajtotta Mahado beletörődve. – Vigyázzatok magatokra! – búcsúzott, és hátat fordítva a lányoknak csatlakozott a villához tartó Széth-hez.

Útközben Széth kissé bizonytalanul, választ várva kémlelte Mahado arcát. A mágus érezte, hogy kellemetlenül érzi magát, ezért mielőbb válaszolt.

– Tábornokodként nem posztom foglalkozni a magánéleteddel, Széth, és nem is szándékozom. Jobb lenne, ha ezt a témát te is a Renden kívülre hagynád!

– Na és főpapként? Ön szerint az istenek elítélnek és megbüntetnek majd, amiért másokhoz vonzódom, mint az elrendelve volna?

– Nem beszélhetek az istenek nevében, de annyi biztos, hogy ha az életed minden pontja eleve elrendelt lenne, akkor választásod sem lenne, és ezért nem is hibáztathatna senki – fejtette ki véleményét Mahado. – Ha viszont szabad akaratodban áll bárkit szeretni, akkor sem vonhatnak felelősségre, amiért te éltél ezzel a lehetőséggel.

– Egyszerűbben nem tudná megfogalmazni? – sóhajtotta Széth.

– Az isteneket szerintem nem zavarja a helyzeted, máskülönben miért hagyták volna, hogy ilyennek szüless? Az emberek viszont sokszor elítélik azt, aki más, aki nem a saját maguk által alkotott, önkényes szabályrendszerük szerint él, ezért azt ajánlom, ne nagyon hangoztasd a dolgot! Ha találsz valakit, aki hasonlóan érez, tartsátok ezt szigorúan magatok között! – javasolta Mahado jól átgondolva.

– De ha elmondaná a templomban, hogy az istenek szerint... - próbálkozott tovább Széth.

– Az istenek véleményéről nincs határozott feljegyzés ebben a témában. Másrészről... szavalhatok bármennyit a túlvilágiak véleményéről, az emberek véleményét nem tudom egyedül megváltoztatni. Ha el akarnak ítélni ezért, akkor elfognak. Nem védhetlek meg, ha te nem véded meg magadat, elsősorban! – mutatott rá jogosan a tábornok.

– Szóval, ön szerint titkolnom kellene? Ez nem tűnik igazságosnak – biggyesztette le az orrát a sakál. – Mindenki más folyton azt hangoztatja, hogy ehhez meg ehhez vonzódik, én erre hallgassam el, mire vágyom?

– Tudhatnád már, hogy a világ koránt sem igazságos! – oktatta ki beosztottját Mahado. – A Rend próbál igazságot tenni benne, de a mi kezünk sem ér el mindenhová. Ha nem akarod, hogy utáljanak és megvessenek, olyannak kell mutatnod magad, amilyennek látni akarnak! Van, hogy meg kell tagadnunk legmélyebb érzelmeinket, hogy a zúgolódást megakadályozzuk. Neked a saját érdekedben, nekem a népében.

– Arra céloz, tábornok, hogy maga is...?

– Nem. Én nem ítéllek el, Széth, de megérteni sem tudlak. Én a nőkhöz vonzódom, soha nem is volt másképp. Mégis, átérzem a helyzeted, mivel én sem lehetek azzal, akivel őszintén szeretnék. Te talán még előnyösebb helyzetben is vagy: egyszer még találhatsz egy hozzád hasonlót. Én ellenben sohasem vehetem el feleségül azt, akit választanék, ha lenne választásom, akkor sem.

– Köszönöm az őszinteségét, és hogy nem fordul el tőlem, amiért... Sokan, akik megtudták, kigúnyolnak a hátam mögött... – vallotta be óvatosan a sakálvérű.

– Ezért mondtam, hogy ne hangoztasd! – utalt vissza korábbi javaslatára Mahado.

– De! – váltott inkább témát Széth. – Ha ennyire tetszik az a nő, miért nem fekszik le vele? Csak úgy, kötöttségek nélkül, titokban, ahogy ön is javasolta nekem.

– Túl kockázatos lenne! Ha a te eseted kitudódik, abból sem lenne akkora botrány, mint ha a miénk kitudódna. Mellesleg abban sem vagyok biztos, hogy ő szeretné.

– Még nem beszéltetek az együttlétről? – lepődött meg Széth.

– Még nem beszéltünk a kettőnk közötti lehetséges kapcsolatról sem, mert olyan nem lehetséges! – vágta rá kissé idegesen Mahado, majd beletörődőbb hangon folytatta. – Egyiken sem hoztuk szóba, talán ez jelent valamit.

– Azt, hogy mindketten gyávák vagytok! – kiáltotta meggondolatlanul a sakál.

– Széth! Van fogalmad róla, hogy éppen most becsmérelted...?! – förmedt rá a tábornok, majd igyekezett visszafogni magát. Bármivel is magyarázná, rosszul jönne ki belőle. – Mindegy, hagyjuk...! Te felügyeled az alakváltókat, amíg távol leszünk! – határozta el. – Most menj a dolgodra, nekem indulnom kell!

– Legyen – sóhajtotta engedelmesen Széth, majd kitűzött arcára egy halvány mosolyt. – Azért köszönöm a beszélgetést, tábornok!

– Ha legközelebb magánügyekről beszélünk, a nevemen szólíts, ne a címemen! – szólította fel a sakálvérűt Mahado. – Tábornokként efféle ügyekről beszélni a Rend szabályzatának határát súrolja.

– Hát, akkor, sok sikert a küldetésen, Mahado!

– Ez lett volna az a mondat, amiben a „tábornokot" használod!

– Viszont látásra, uram – mondta végül Széth.

– Szintúgy!

..................................................................................

Új szereplők:

Chikelu Suhotep (43) – Mosi unokatestvére (unokabátyja), oroszlánvérű, a Rend kémje

Ekene Merenmefnet (28) – oroszlánvérű nő, a Rend kémje, Khari nővére

Khari Merenmefnet (25) – oroszlánvérű fiú, a Rend kémje, Ekene öccse

Afolabi (26) – leopárdvérű fiú, a Rend kémje