„Mintha ez már egyszer megtörtént volna..."

„Itt kuporgok, mint valami félős sivatagi nyuszi!"

Hatalmas volt a hangzavar és a felfordulás a Naptemplom előtti téren, mindenki a piac keleti utcájából menekült, s ehhez legtöbben mellékutcák helyett a főtéren való átvágást választották. Sitara a tér északi részéig sodródott, ugyanis a legnagyobb tömeg a déli részen álló Naptemplom előtt torlódott össze. Oroszlán formájában maradt, így szívósabb volt, és eltántorítatlanul tört előre a vele ellenkező irányba sodródó embertömegben. Anu épphogy csak tartani tudta vele a tempót. Úgy félúton járhatott, amikor tekintete akaratlanul is a templom felé tévedt, s ahogy a tömeg pár pillanatra kitisztult, megpillantotta Írisz távoli alakját, s két hatalmas aranysárkány tetemet, amiket mágusok lebegtetnek az egyik nyugatra nyíló mellékutca felé.

Nem lehet! – sikított fel magában Sitara, s torkát a jelenleginél is kellemetlenebb érzés húzta össze, szíve fel-le ugrált mellkasában. Még két sárkány... Lelke megremegett, s valamiért biztos volt benne, hogy az lebegtetést irányító Írisz is hasonlóan érez. A papnő nem vette őt észre, legalábbis nem nézett felé, ő pedig már csak egyvalamiben volt biztos. Nem adhatja fel! A piac keleti utcájában egy harmadik sárkány lehet veszélyben, s akár odaértek már a Rendtagok, akár nem, ő is ki fogja venni részét a harcból. Újult erővel folytatta az átfurakodást a rémült tömegen keresztül, kutyájával az oldalán.

Mahado valószínűleg azt szerette volna, ha a Holdtemplomban maradok. Most legalábbis azt mondaná, hogy azonnal vonuljak biztonságos helyre – sóhajtotta magában az oroszlánlány. De... nem tehetem! Oda kell jutnom, a közepébe! De miért érzem úgy, hogy valami nem stimmel? Mintha ez már egyszer megtörtént volna...

A válaszra végül nem kellett sokat várnia. Amint átjutottak a főtéren, s a piac utcájában lyukadtak ki, máris észrevették az egész zűrzavar okát. A látomásnak megfelelően egy kisebb aranysárkány tombolt a piac közepén, aki már számos standot tönkretett, s azok maradványi most vagy hamuként, vagy még mindig lángolva hevertek szerteszét az utcán. Tűz gyorsan terjedt át a közeli házakra, amitől ő nem rémült meg, de tudta, sok ártatlannak baja eshet. Ha pedig ártatlanságnál tartunk... néhány kisebb beosztású rendtag már be is szállt a harcba. Az edzésről megismert Odion és Odina mágikus csapásokkal próbálták megfékezni a sárkánykölyköt, de ő makacsul ellenállt nekik. A Levegőből pedig Horu és Horel, Horeth fiai segédkeztek, persze kevés sikerrel.

Tygaar! – ismerte fel a sárkányfiút Sitara azonnal. Ezért volt az az érzés... hiszen ezzel a sárkánnyal hasonló körülmények között már megküzdött egyszer. Nem hezitált sokat, azonnal beszállt a csatába. Anno a sárkány azért fogott rendbontásba, mert valaki durván megbántotta. Ezúttal mi lehet az oka? Sitara nekiugrott a sárkánynak, hogy felhívja magára a figyelmét, így az végül nem lőtte ki a készülő lézert. Az oroszlán rámorgott, mire a sárkány farkával seperte volna odébb. Sitara átugrotta azt, s egyben a sárkány hátára vetette magát, ahol megpróbált megkapaszkodni.

A két holttest! – ütött szöget a hercegnő fejébe a gondolat, miközben megpróbált nem leesni. Aarina és Yaanos? – kérdezte magától fájdalmasan. Naivan azt remélte, közelsége majd megnyugtatja a kisfiút, hogy felismeri őt. Tervéhez csatlakozva Anu is hangos ugatásba fogott. Tygaar össze–vissza forogni kezdett, hogy levesse magáról a lányt, miközben lézereivel tovább támadta a mágus testvérpárt. Talán ostobaság abban hinni, hogy majd pont én feledtetem el vele a gyász okozta dühét – sóhajtotta magában Siatara lemondóan.

Épp készült volna elengedni a sárkányt, hogy más módon próbálkozzon, amikor az kezdett új taktikába. Tygaar kitárva aranyszínű szárnyait megpróbált a levegőbe emelkedni, s legalább három emelet magasságba, vagyis a háztetők szintjéig sikerült is neki. Ekkor viszont Odion és Odina erejükkel megragadták és próbálták visszarántani. Ők nem tudták, ki lehet a hátán kapaszkodó macskavérű, leginkább fekete párducvérűnek tippelték, s végképp nem a hercegnőnek. Azonban mégsem hagyhatták, hogy a sárkány kereket oldjon, így próbálták visszarántani. Anu hangos, kétségbeesett ugatásával bíztatta őket, hogy ne adják fel.

A nagy huzavonában Tygaar kibillent az egyensúlyából, és oldalra dőlt. Szárnyai még fenntartották egy ideig, ám Sitara megcsúszott. Karmait ösztönösen a sárkány húsába vágta, ám azok nem hatoltak túl mélyre, mondhatni szerencsére, hiszen nem akart különösebben ártani a fiúnak. Mindenesetre fogása nem volt elég szilaj, tovább csúszott, majd pár pillanatnyi lógás után a fekete nagymacska teste a föld felé kezdett zuhanni. Nem sokkal utána a sárkány is elvesztette erejét, szintén esni kezdett, s pontosan olyan szögben, amiben Sitarát halálra lapította volna, amint mindketten elérik a földet. Tara persze próbált jó macskavérűhöz híven megfordulni esés közben, ami sikerült is neki. Ám hiába ússza meg a zuhanást sérülés nélkül, nem lesz elég ideje elugrani a sárkány zuhanó testének útjából...

A piac romjain, s a környező házakon felfutó tűz egyre több energiához jutott. Az intenzív lángok, s az azok keltette hőhullámok egy időre elterelték a varázslólány figyelmét, ám eltántorítani nem tudták. Múltkor a konyhában megtanulta a leckét, így felkészülve az esetleges tűzoltásra, tovább törte útját a kibontakozó csata felé. Nailah ekkor meghallotta az éktelen ugatást, s amint végre átért a tömegen, a nyíltabb, harctérnek nevezhető piacszakaszon megpillantotta őket. Két fiatal mágus, a Rendbéli Odina és Odion, s két sólyomvérű vették fel eddig a harcot a sárkánnyal, úgy tűnt, eddig nekik sikerült leghamarabb ideérniük.

Ám volt még valaki, akire a nagyon ismerős fekete kutya jelenléte is utalt. A másodperc tört része alatt ugyanis egy fekete oroszlán vetette magát a sárkány hátára, s próbálta jobb belátásra téríteni. Anu és Sitara! – kiáltott fel magában Nana. De hisz... mi a fenét művel?! Ez nagyon veszélyes... – Végig sem gondolhatta, mert egy lézer az irányába hasított. Az utolsó pillanatban ugrott félre, ám a vetődés alatt némi törmelékre zuhant, s a törött fadarabok felsértették a bőrét. Nagyot szisszent, és gyorsan egy közeli kerítésfal zugába húzódott menedékért.

A lézer erős volt, ahogy érezte, a szemközti ház kerítését már lerombolta, így végül is nem sok értelme volt bujdosnia, mégis... egy időre elszállt a bátorsága. Mahado bizonyára nagyon dühös lenne, amiért ebbe belekeveredtem – idegeskedett magában Nana, miközben titkon némi irigységgel figyelte a két mágust, s Tarát, amiért így szembe mernek szállni a sárkánnyal. A sárkány pedig még csak gyerek – emlékeztette magát, mégis remegett a félelemtől. És én meg itt kuporgok, mint valami félős sivatagi nyuszi! Ám hiába, ahogy a tűz lassan átterjedt a közeli törmelékre, s a lézercsapások is közelítettek felé, teljesen ledermedt, mozdulni sem tudott. Itt fogok meghalni – sírta némán, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán. Milyen ostoba is voltam...

Hirtelen erőteljes szélcsapások ingatták meg a tűz lángjait, s levegő súrlódásának hangjai követték, majd egyre erősödő, egyre kétségbeesettebb ugatás. Nem tudta, mégis mi történhetett, ám hamarosan szembesülnie kellett vele. Gyomra, ha lehet, még jobban összerándult, ahogy megpillantotta, hogy a sárkány az oroszlán alakot viselő Sitarával együtt a levegőbe emelkedett. Hiába próbálták a mágusok visszafogni, több emelet magasságba jutott, s most ott próbált küzdeni ellenük. Kibillent azonban az egyensúlyából, s a rajta kapaszkodó nagymacska megcsúszott. Próbált fogást találni a pikkelyei között, de hiába.

Le fog esni! – rémült meg Nana, s ösztönösen talpra pattant. Félelmét mintha víz mosta volna el, remegése alábbhagyott, helyét a korábbinál is erősebb eltökéltség vette át. Könnyei arcára száradtak, miközben kezeit előre és oldalra emelve áthaladt a lángokon, hatásosan kioltva azokat. Zöld tekintete magabiztosságról árulkodott, amit nem másnak, mint barátnője iránti szeretetének, s abból kifolyólagos aggodalmának köszönhetett. Tudta, hogy meg kell mentenie Sitarát, jelenleg senki más sincs aki, megtehetné, hiszen a többiek a sárkánnyal voltak elfoglalva.

Az oroszlán zuhanni kezdett, ám még a levegőben átfordult, hogy talpra érkezhessen. Nailah mégis sejtette, hogy ezt nem lesz elég, a sárkány ugyanis szintén zuhanni kezdett és egyenesen a macska irányába közelített. A varázslólány pontosan tudta, mit kell tennie. Egész testét narancsszínű aura vonta be, jobb karját maga elé emelte, s az oroszlánra koncentrált. Megragadta SIatar auráját, majd a lehető legnagyobb sebességgel kirántotta a fekete oroszlántestet a sárkány alól, mielőtt bármelyikük is földet érhetett volna. A sárkány így egyedül csapódott a térkőbe, anélkül, hogy bárkit is szétlapított volna, csupán a becsapódás rengései ingatták meg kissé a közelben állókat.

Sitara döbbenten vette tudomásul, hogy a testét az utolsó pillanatokban narancsszínű arura veszi körbe, majd egy láthatatlan erő kirántja a sárkány alól, mielőtt az ráeshetett volna. Jelenleg az utca felett lebegett úgy egy lábnyira, s a becsapódó sárkánytól tisztes távolságra. Tágra nyílt macskaszemekkel meredt a tőle két karnyújtásnyira álló barna hajú lányra, aki hozzá hasonló narancs aurában ragyogott, miközben őt lassan a földre helyezte. Tara amint a varázslat elmúlt, visszavette emberi alakját, és a varázslólány nyakába vetette magát. Nailah picit meglepődött az inkább rá jellemző hevességen, de aztán megkönnyebbülten visszaölelte barátnőjét.

– Nem tudtam, hogy te is itt leszel – sóhajtotta Sitara, hangja kellemes meglepettségről, s hasonló megkönnyebbülésről árulkodott.

– Én sem – mosolyodott el Nana, miközben próbálta összeszedni magát a korábbi sokkból, s az azt követő adrenalin löket sodrásából. – De a pékség alig egy utcányira van, meghallottuk a hangzavart, és...

– És jöttél megmenteni – mosolyogta a hercegnő, majd komolytalanul felszegett állal hozzátette. – Egyedül is boldogultam volna!

– Na persze – vágta sértődötten csípőre a kezeit Nana. – Viszont... ki ez a sárkány és miért rombolja le a piacot? – váltott komolyabb hangnemre.

– Ő Tygaar, a sárkányfiú, akivel a múltkor is küzdöttem – magyarázta Tara komoran. – Két újabb aranysárkányt öltek meg a Naptemplom előtt...

– Hallottam – sóhajtotta Nana. – Arashi mondta.

– Kicsoda?! Nem számít! A lényeg, hogy szerintem Tygaar szülei lehettek. Talán ez megmagyarázza, miért lett ilyen.

– Megölték a szüleit. – A varázslólány minden korábbi félelme helyét sajnálat és együttérzés vette át. Hiába tombol úgy, mint egy szörnyeteg... ez a kis sárkányfiú éppen most vesztette el azokat, akiket legjobban szeretett. – Mit tegyünk most?

Mindketten a sárkány felé pillantottak, aki ellen most újra a négy fiatal rendtag küzdött.

– Valahogy meg kell győznünk, hogy hagyja abba! – jelentette ki Sitara. – Ha az erősebb rendtagok is ideérnek, nem kegyelmeznek majd neki. Sárkánytisztelet ide–vagy oda, Tygaar ilyen állapotban veszélyt jelent a népre.

– Szerinted... ártanának neki? – kérdezte Nana óvatosan.

– Ha nem hagyja abba, nem lesz más választásuk – mondta az oroszlánlány lemondóan. – Most pedig... keressük meg Anut, és találjunk ki valamit!

– Hé, ott van! – mutatott Nana egy közeli ház kerítésének romjaira. A fekete kutya azok mögé húzódva keresett menedéket.

– Anu! Maradj ott! – kiáltotta Sitara, mire a kutya értelmesen hegyezni kezdte füleit, s szófogadóan vakkantott egyet. – Jó kutya!

– Segítsünk a sárkányon! – egyezett bele Tara tervébe a varázslólány is.

A tűz tovább lobogott, szinte szabályosan körbezárta a harcteret, ahol Nailah, Sitara, Odina, Odion, Horu és Horel próbálták lecsillapítani a sárkánykölyköt, egyelőre kevés eredménnyel. Csupán annyit értek el, hogy a sárkány egy helyben maradt, nem tudta a piac további szegleteit is feldúlni, ám jelenlegi csataterüket mind tovább pusztította. Egy perc múlva pedig már túl késő volt. Sitara újra oroszlánként manőverezett, amikor megérezte, hogy két másik nagymacska és egy nőstény sakál közelít, majd művészi pontossággal vetik magukat a sárkányra olyan lendülettel, hogy az a földre dőlt.

Ekkor harcosok és két újabb mágus szállt be a harca, kötelekkel és láncokkal béklyózva meg a sárkányt. Sitara visszaváltozott, és a hitetlenkedő Nana mellé hátrált. Mindketten felismerték az újabb rendtagokat. Jahi és Szokar, a sötét bőrű, illetve az egyiptomi harcosfiú, Imani, a sakállány a fiatalabb rendtagok közül. A magasabb beosztású tagok Tamir, Imari, és maga az altábornok, Oziré. A két macskavérű, akik mostanra szintén visszaváltoztak pedig Nia és Chikelu.

Jahi, Szokar és Tamir lándzsákat szegeztek a megkötözött sárkánynak, Nia, Imani és Chikelu pedig harcra készen álltak a közelben. Imari varázsfalat emelt a csatatér köré, hogy senki illetéktelen ne juthasson a közelbe, miközben Oziré neheztelő arckifejezéssel a lányok felé fordult. Ám mielőtt leszidhatta volna őket meggondolatlanságukért és felelőtlenségükért, Nailah ragadta magához a szót.

– Ne! Ne bántsátok őt! – kérte a rendtagokat a varázslólány, ám cserébe csak értetlen avagy szigorú pillantásokat kapott.

– Igaza van! Hiszen csak egy gyerek! – csatlakozott Sitara is. – Kérlek... engedjétek el!

Fájdalmait igazolván Tygaar kétségbeesett, szenvedő hangot adott ki, amit valahol az ordítás és nyögés között lehetett elhelyezni.

– Nem kellene itt lennetek! – rótta a lányokat Oziré. – Nailah, a pékségben kellett volna maradnod! Sitara hercegnő, önnek pedig, ha jól tudom, a Hold főpapjával lett volna tanórája.

– Most mit mondjak? – vonta meg a vállait lazán a hercegnő. – Ellógtunk!

– Még szép, hogy egyszer sem képesek azt tenni, ami a dolguk lenne – vetette oda Imari, arcán szarkasztikus grimasz ült.

– Ez most nem számít – hadonászott kezeivel hevesen Nailah, hogy még jobban felhívja magára a rendtagok figyelmét. Tygaar ugyanis egyre panaszosabban vonított és mindenfelé vergődött a földön. – Engedjétek már el!

Sitara lelkébe hasonló fájdalom hatolt a kis sárkány helyzetét nézve. Segítséget várva a leopárdvérű vezérre pillantott.

– Nia, kérlek! – csatlakozott ő is a könyörgéshez. – Ismerem ezt a sárkány, nem ártana senkinek, csak... dühös, mert most vesztette el a szüleit!

A vezér arcán mintha némi enyhülést fedezett volna fel, ám csak az övén.

– Egyedül nem hozhatom meg ezt a döntést – felelte Nia lemondóan. – Mellesleg... az előbb nem tűnt annyira ártatlannak.

Alig mondta ki a szavakat, Nia kijelentése beigazolódott. Tygaar erejének utolsó részéből újra megidézte lézerét, aminek végül sikerült elvágni a köteleket és láncokat. Az aranysárkány kiszabadult, és most bosszúból az őt körbevevő rendtagokra támad. Egyértelműen ők sem hezitáltak, hanem ellentámadásba lendültek. Lándzsáikkal, varázserejükkel, avagy leopárd, sakál és oroszlán alakjukat átvéve rontottak neki. Több helyen is sikerült megsebezniük, amitől a kis sárkány szenvedő sikolya csak még szívszorítóbbá vált.

– NEM! – sikoltotta el magát Nailah is. – NE BÁNTSÁTOK! – üvöltötte teli torokból, szinte remegve a borzalomtól.

Sitara már sokkal inkább a tetteket választotta. Oroszlánná változva nekiugrott a sárga alapon fekete foltos sakállánynak, Imaninak, aki épp a sárkány farkába harapott volna. Hosszan gurultak egymásba gabalyodva a földön, majd némi birkózás után Tara a sakál farkába harapott, aki cserébe az ő farkába. Mindketten felmordultak, ám ekkor Anu szökkent oda hozzájuk, és dühös morgással hívta fel magára a sakállány figyelmét. Imani végül a kutyát próbálta meg elűzni, ám a kergetésével ő is eltávolodott a sárkánytól.

Nailah ekkor úgy döntött, ő sem maradhat ki. Erejét ezentúl arra használta, hogy fegyvereiket kobozza el a rendtagoktól, majd a dárdákat, kardokat, tőröket a helyszínről minél messzebb repítse. Sajnos azonban Imari és Oziré ilyenkor új fegyvereket formáltak, láthatóan a semmiből, amik aranyszínű ragyogás közben jelentek meg kezükben. Odina és Odion pedig ekkor visszareptették a régi fegyvereket magukhoz. Nana ekkor újból megpróbálta elragadni fegyvereiket, hogy azok ne a sárkányt sebezzék meg újra, és az egész kezdődött elölről. Szélmalomharcot vívott a nála sokkal fejlettebb mágusokkal, akik sokszor már a levegőben megállították az elragadott pengét, s némi huzavona után úgy vonzották vissza magukhoz.

Tara a sakáltól megszabadulva már épp fellélegezhetett volna, amikor egy izmos nőstényleopárd sodorta el, olyan erővel ment neki, hogy nekigurult egy házfalnak. Sarokba szorult, Nia éles fogait vészesen villogtatva közelített felé. Sitara úgy döntött, nem vár a sorsára, inkább elébe megy annak, és nekiugrott a leopárdnak. Nia kikerülte, majd nem túl erősen a nyakába harapva a földre vitte. Sitara megpróbálta mancsait és éles karmait használva lelökni magáról, de Nia mintha készül volna erre, s teljes testével ráfeküdt a fekete oroszlánra.

– Maradj veszteg! – hallotta meg a fejében Nia szigorú, ám érezhetően aggodalmas hangját. Az alakváltók állati alakjukban képesek voltak ugyanis telepátiával kommunikálni, míg emberei alakjukban már ugyanezt megtenni sokkal nehezebb volt. A gondolatátvitel valójában az összes isteni kegyelt számára elérhető képesség volt, azonban csak a legjobbak voltak képesek tökéletesen elsajátítani. – Beleavatkozol a Rend egy akciójába! – tudatta a leopárdnő. – Ezzel nem csak törvényt sértesz, de hatalmas kockázatot vállalsz!

– Mi voltunk itt először Nanával – felelte Sitara, miközben erőseket szuszogott, hogy a nyaka köré záródó éles fogak okozta nyomást és fájdalmat elviselje. – Szóval tulajdonképpen ez a mi akciónk!

– Maradj ki belőle! – utasította Nia határozottan, majd végre hajlandó volt elengedni őt. Sitara erősen zihált, mígnem összeszedte magát és talpra ugrott. Macskaszemet nézve álltak egymással szemben.

– Nia, kérlek! Nem látod, hogy szenved? – bökött Tara fekete orrával a sárkányfiú felé. – Kérlek, csak bízz bennem! – könyörgött minden érzelmét beleadva.

– Bízzak benned?

– Mint macska a macskában! Kérlek! Tygaar nem érdemli ezt!

– Tygaarnak hívják? – döbbent meg Nia. – Szóval valóban ismered. – A fekete oroszlán bólintott.

– Meg kell állítanod a többieket! – sürgette a hercegnő, mert érezte Nia hangjában a változást. Immár hajlott arra, hogy az ő és Nana pártjára álljon.

Ekkor mindketten észrevették, hogy egy foltos nősténysakál és egy sárga hímoroszlán újabb rohamra készülnek Tygaar ellen. Imani valószínűleg jó messzire üldözte Anut, és Chikeluval összefogva készült a sárkány ellen menni. Nia a pillanat tört része alatt döntött. A sárkány felé vágtázó állatok elé vetette megát, s baljósan rájuk vicsorgott. Azok a meglepettségtől meg is torpantak.

– Állj! Ennyi elég volt! – küldte feléjük Nia határozott gondolatait.

– Nia, mi a franc?! – méltatlankodott Chikelu. Állítólagos szerelmére morgott, azonban Imani mintha elgondolkozott volna.

– A hercegnőnek és a tábornok unokahúgának igaza van – közölte velük álláspontját a leopárdnő. – Csak egy gyerek – bökött a sárkány felé, aki most a harcosokat próbálta lelökni magáról.

– Valóban – sóhajtotta Imani. – Egyetértek veled, vezérem – bólintott sakálfejével Nia felé.

– Chikelu? – nézett szigorúan társára a vezér.

– Lehet neked nemet mondani? – forgatta meg macskaszemeit Kelu.

A sárga oroszlán, a leopárd és a sakál ekkor a fekete oroszlánra pillantottak, ami annyit jelentett, hogy ezen túl egy oldalon álltak. Nia még egy határozott telepatikus utasítással rávette a két sólyomvérűt is, hogy csatlakozzanak, akik végül belementek. Az alakváltók ezután összefogva próbálták leállítani a többieket. Egy erélyes morgással, illetve rikoltással hívták fel egységükre Nailah figyelmét. A rögvest megértette a helyzetet, és felvidulva kacsintott rájuk egy mosoly kíséretében.

Az erejét használva Nana újból elragadta a harcosok és mágusok fegyvereit, s ezúttal mindet egyszerre. Maga sem tudta, hogyan volt képes rá, de az összes fegyvert magához vonzotta, majd egy erőteljes energiahullámmal mindet darabokra törte. Tara és csapata csak erre vártak. Horu és Horel a levegőből, szinte egyszerre csaptak le Jahira és Szokarral, akik ezután kénytelenek voltak a sárkány helyett a sólyomvérűekkel hadakozni. Imani Tamirra támadt, és a harcosnak hamar meggyűlt a baja a fürge sakállánnyal. Chileku Imarit, Nia Ozirét próbálta eltéríteni, kisebb-nagyobb sikerrel, mivel a mágusok kemény ellenfelek voltak. Így végül Odion és Odina került szembe Tarával és Nanával.