„Egyikünk bukik, vagy mindannyian! A választás könnyű!"

Nala és Szokar szinte észrevétlenül surrantak be a palotába. A harcos fiú ismerte a palotakerten át vezető rejtett ösvényeket, ahogyan azokat a mellékbejáratokat is, amelyeket kevésbé figyeltek. Percek alatt a konyhán találták magukat, ahogy a személyzet éppen a nemeseknek fel nem szolgált ételből álló ebédjét fogyasztotta. Nem maradékot ettek, az a haszonállatoknak járt, avagy a földekre szórták ki, hogy termékennyé tegyék vele a talajt. A palotában dolgozó szobalányok, szolgálók, takarítók, konyhai dolgozók és az őrség tagjai voltak olyan szerencsések, hogy ugyanazt ehették, amit a rangban felettük állók, mivel a szakácsok mindenből bőséges mennyiséget készítettek.

Egy perc sem telt bele, Axara és Nakato széles mosollyal invitálták unokanővérüket és társát, hogy ebédeljenek velük. Nala és Szokar, hogy ne keltsenek gyanút, szívélyesen elfogadták a meghívást. Axara ettől függetlenül élelmesen puhatolózott, hogy ugyan mi célból járnak a palotában, ám ők bőszen állították, hogy csakis ismerőseiket meglátogatni jöttek. Ezt megerősítvén Szokar hamarosan baráti csevejbe keveredett a palotaőrségnél szolgáló ismerőseivel, míg Nala unokatestvéreit faggatta.

A színészkedés jól ment nekik. Puszta érdeklődésnek tettetve Nala még azt is kiszedte a naiv kis Nakatóból, hogy a hercegnő a nap melyik szakában és milyen körülmények között szeret fürdeni. Mint kiderült, szolgálók nélkül szeret a fürdőszobában tartózkodni, kizárólag kutyája társaságában. Ez megkönnyíti a dolgukat. Nala ez után odabökte Szokarnak, hogy ma este, holdkelte után egy órával lesz a buli, a harcos fiú pedig azonnal érette a célzást.

Szokar lebeszélte ismerőseivel, hogy az adott időpontban a palota széles, déli terasza kevesebb figyelmet kap majd az őröktől. Persze, ők úgy hitték, Szokar egy szeretőjével készül találkozni, aki véletlenül épp az egyik nemes lány, így szerelmüket titkolniuk kell, hiszen ő egyszerű harcos csupán. Ha sejtették volna, hogy Szokar társaságot is hoz majd, s egyáltalán nem romantikázásról lesz szó... A két őr még meg is veregette a harcos fiú vállát, és sok sikert kívántak neki, bár arról fogalmuk sem volt, hogy valójában mire is bíztatták.

Nala és Szokar a visszaúton még kidolgozták a behatolási terv pontos részleteit. Az egyértelmű volt, hogy a teraszról kellesz feljutniuk a hercegnő fürdőjébe, aminek ablaka pontosan három emelettel afelett volt. Úgy döntöttek, első körben a csapat egyik fele megy fel, Imani, Jahi, Horu, Horel és Szokar maga. Az ő feladatuk főként a figyelemelterelés lesz, persze ettől függetlenül ők is próbálkozhatnak a gyilkossággal, hátha összejön. A legfontosabb azonban, hogy Mahado eltávolodjon a célszemélytől, lehetőleg úgy, hogy kiugrik utánuk az ablakon, amikor a terasz felé menekülnek. Utána már csak le kell rázniuk a palota-negyed zsúfolt utcáin.

A másik csoportnak ez alatt be kell valahogy jutnia a palotába. Mivel kevesebb lesz az őr, Odina és Odion varázserejüket használva láthatatlanná tévő pajzsot vonhatnak köréjük, így felosonhatnak egész a hercegnő lakosztályáig. Mivel a tábornok akkorra már lehetőség szerint el lett távolítva, ugyanis az első csoport elcsalta a hercegnő közeléből, így ők négyen, Khari, a mágusok és Nala könnyű szerrel ráronthatnak a hercegnőre és kutyájára. A lehető leggyorsabban végeznek velük, majd társaikhoz hasonlóan az ablakon távoznak. Mindezek alatt Afolabi a teraszon fog őrködni, hogy mindkét csoport számár tisztán tartsa a menekülési útvonalat.

A terv kezdetben jól is működött, Nala és Szokar megosztották a többiekkel a részleteket, s az adott időben már mind a déli terasz melletti babérbokrok takarásában gyülekeztek. Sikeresen és észrevétlenül bejutottak a fürdőbe, illetve a hercegnő nappalijába, ám a terv ezt követően kezdett letérni a neki szánt pályáról, elszámították magukat. Bár az első csoport némi nehézséggel, de kijutott, ott, ahol be, a tábornok csak úgy tett, mintha követte volna őket. Alábecsülték Mahado érzékeit, ő ugyanis Odina és Odion rejtő varázslata ellenére is megérezte jelenlétüket. Naiv feltételezésük, hogy ez nem így lesz, végzetes hibává nőtte ki magát.

Odion elbukott, pillanatok alatt végzett vele Mahado tőre, még mielőtt lecsaphatott volna a hercegnőre. Odinán szörnyű gyász és kétségbeesés uralkodott el, ami megzavarta koncentrációját, s így még nagyobb hátrányba került a zöld szinten biztosan álló tábornokkal szemben. Odion elvesztése után szinte egyértelmű volt, hogy kudarcot vallottak. Nala próbált segíteni a máguslánynak, mialatt Khari a hercegnővel és kutyájával bajlódott, ám hiába. A leopárdlánynak döntenie kellett. Vagy mindhárman lebuknak, vagy elengedik Odinát, és ketten még megúszhatják.

Nem önzésből tette, sokkal inkább túlélési ösztönei vették át az uralmat felette. Nala telepatikusan utasította Kharit, hogy játszák ki a tábornokot, s így meneküljenek el. Maguk sem hitték el, de sikerült. Eszméletvesztést tettetve pár pillanatra elkerülte őket Mahado figyelme. Ezt kihasználva már szökkentek is ki az ablakon, landoltak a teraszon, s a tőlük telhető legnagyobb sebességgel, állati alakban távoztak a palotakertből. Afolabi, amint meglátta őket, utánuk iramodott. Végül pár sarokkal a palota területének elhagyása után változtak vissza egy mellékutcában, s erősen zihálva vetették hátukat a közeli házfalnak.

– Mi történt? – faggatta őket Afolabi? – Meghalt?!

Társai megrázták a fejüket.

– El... elbuktuk! – lihegte Nala kétségbeesve.

– Mi legalább még élünk! – mutatott rá Khari. – Odion ellenben ezt nem mondhatja el magáról! Odina pedig... elárultuk őt! – ingatta a fejét bűntudatosan.

– Odina nem állt volna le, míg bosszút nem áll a fivéréért! – állította Nala. – Mind lebukunk, vagy csak ő! Máshogy döntöttél volna tán? – Khari megrázta a fejét. – Én is így gondoltam!

– Miről beszéltek?! – horkant fel Afolabi. – Mi történt Odionnal és Odinával?

– Odiont megölte Szekhemré – mondta Kahri letörten –, Odina pedig... emiatt teljesen bekattant.

– Szóval megszívtuk – vonta le a következtetést Afolabi. – Ha Odina beszélni fog, nekünk lőttek!

– Mi lesz a többiekkel? – váltott témát Khari, mert Afolabi kérdésébe még egyiken sem voltak készek belegondolni. – El kell mondanunk nekik, hogy nem sikerült!

– A legfontosabb most, hogy próbáljunk meg nem lebukni a Rend előtt – kötötte ki Nala. – Aztán majd kitaláljuk, hogyan tovább! Még kilenc napunk van, elégnek kell lennie!

– Szekhemré... ezután még jobban fogja őrizni a hercegnőt... és a palotaőrséget is valószínűleg megerősítik – következtette Khari.

– Sőt, az is benne van a pakliban, hogy Nakato, vagy Szokar barátai elárulnak minket, ha csak a legkisebb egybeesést is felismerik a gyilkossági kísérlet és a déli kis beruccanásunk között – tette hozzá Nala. – Nagyon óvatosnak kell lennünk!

Khari egyetértően bólintott.

Nala, Khari és Afolabi végül a hold-negyed egy eldugott mellékutcájában találkoztak a csoport többi tagjával. Mindenki nehezen dolgozta fel, hogy tervük kudarcba fulladt, de főképpen azt, hogy Odiont és Odinát elvesztették. Horu és Horel titokban megkönnyebbültek, hogy a hercegnő végül életben maradt, ám ez bölcsen magukban tartották. Jahi és Szokar káromkodtak egy sort, Imani pedig azért imádkozott, hogy a hercegnő fel ne ismerje szagukat, ha legközelebb összefutnak.

– Hát itt meg mi folyik? – bontakozott ki a félhomályból Hatti fekete bérgyilkos ruhákba öltözött alakja. Arcát fekete maszk fedte, amit most lehúzott magáról, s szúrós tekintetét Nalára emelte. – Sikeres volt az akció? – A leopárdlány lesütötte tekintetét.

– A tervünk meghiúsult.

– Akkor tovább kell próbálkoznotok! – jelentette ki Hatti szigorúan. – Még kilenc napotok van rá!

– Tudjuk! – vágta rá Afolabi morcosan. – Ha nem engem bíztak volna meg őrködéssel, akkor...

– Te sem tehettél volna többet! – sziszegte Khari.

– Dehogynem! – dünnyögte a leopárd.

– Viszont van némi probléma – sütötte le Nala a szemeit.

– Miféle probléma?! – szisszent fel Hatti.

– Szekhemré megölte Odiont – felelte Nala. – Odina ekkor teljesen kikelt magából...

– Nem állt volna le, míg bosszút nem áll, így ott kellett őt hagynotok – érzett rá Hatti. – Én is így tettem volna. Saját magamat mentettem volna.

– Viszont... – motyogta Nala bizonytalanul.

– Szekhemré már nem volt olyan ostoba, hogy őt is megölje. Odina még életben van! – állapította meg a harcoslány. – Ez baj, nagyon nagy baj! Már eleve a tény, hogy az elkövetők a Rend sorai közül kerültek ki, gyanút vet ránk, ám ha sikerült Odinából még részleteket is kiszedniük...

– Nem fog beszélni! – állította Imani. – Én sem működnék együtt azzal, aki megölte a testvéremet!

– Ez nem elég biztosíték! – ingatta a fejét Hatti. – Hiszen ha nem működik együtt, erőszakkal szedik ki belőle. Sőt! Tudomásom szerint a tábornok kis mértékben még a telepátiára is képes...

– Micsoda?! – rémült meg Nala. – Ezt úgy érted, hogy...

– A legtöbb mágus érzi mások érzelmeit az aurájukon keresztül, megérzik a hazugságot.

– Ezt eddig is tudtuk – fintorogta Afolabi. – El kell hinnünk a saját hazugságainkat és ennyi! Macskavérű praktika!

– Ez nem minden! – tolta le Hatti. – Párszor elcsevegtem azzal a beképzelt sárkányfi Elyaasszal.

– És még te nem feküdtél le vele! – horkant fel Khari.

– Csak beszélgettünk! – tisztázta Hatti. – Elyaas kifejezetten szeret a saját és barátai képességeiről fecsegni. Azt is megemlítette, hogy a tábornok erősen próbálkozik a telepátia elsajátításával, s már sikereket is ért el.

– Mit tud pontosan? – puhatolózott Jahi.

– Kimondatlan beszélgetésre talán még nem képes, de ha belemászik valaki fejébe, bizonyos emlékekhez hozzáférése lehet – magyarázta Hatti. – Elyaas szerint e képpen osztanak meg egymással múltbéli eseményeket.

– Odina akaratlanul is elárulhat minket – vonta le a következtetést Khari.

– Pontosan! – biccentett Hatti. – De semmi pánik! Megyek, beszélek Imarival! – határozta el. – Mi feladatunkat egyedül is el tudom végezni, így most az egyszer kisegítünk titeket!

– Pontosan hogyan? – kérdezte Nala bizonytalanul. Hatti közelebb lépett, és arcán ravasz mosollyal megérintette a leopárdlány állát.

– Hát csak folytatom a te gondolatmenetedet, kis leopárd! Egyikünk bukik, vagy mindannyian! A választás könnyű!

– Szóval akkor... – Nala nyelt egyet, ahogy elöntötte a borzalom.

Hatti bólintott, majd hátat fordítva a csoportnak a válla felett még odavetette:

– Húzzátok meg magatokat egy időre! Ha minden jól megy, az én küldetésem teljesítése gyorsan eltereli majd a figyelmet a ti kudarcba fulladt próbálkozásotokról!

– Mégis mire készülsz? – faggatta Khari.

– Remélem, nem vagy túl vallásos – kacsintott a fiúra ravaszul a harcoslány, majd felugrott, és eltűnt a házak felett.

Egy órával később...

– Egyszóval, ezt szépen elcseszték! – morogta Imari homlokát ráncolva. Ő és Hatti a Holdtemplom tetején álltak a kupola északi részén, ahová a megtelő Hold árnyékot vetett. Mindketten fekete öltözéküket viselték a maszk nélkül. – Így felsülni egy dühítően kedvező helyzetben? – rázta a fejét bosszúsan a mágus. – Én meg végignézhettem, amíg az a félkegyelmű bagázs leleplezi Odinát és Odiont!

– Nem sikerülhet minden elsőre – vont vállat Hatti. Hosszú, barna haját lágyan mozgatta az esti szél. – Kivéve persze nekem!

– Nagyon vicces!

– Ezúttal csődöt mondtak. Mindenesetre... hátrányos lenne elveszíteni a megmaradt nyolcat!

– Ez igaz – értett egyet a mágus. – Biztos vagy benne, hogy egyedül is meg tudod oldani?

– Egyértelműen – húzta fel az orrát a harcoslány. – Na, indulj, mielőtt túl késő lesz! Ha jól emlékszem, azt mondtad, egy óra múlva lesz a kihallgatás, amiből már a fele eltelt az óta.

– Megyek – lépett ki Imari a holdárnyék takarásából. Egy varázslat hatására fekete öltözéke helyét átvette rendbéli ruhája. – Te pedig ne szúrd el!

– Inkább leszúrni fogom! – forgatta meg Hatti az eddig hátára erősített kétélű pengét. – Mindet!

– Tégy úgy! – Imari egy utolsó komoly pillantást küldött társnője felé, majd levetette magát a templomtetőről, s még zuhanás közben sárga villanással kísérve elteleportált.

Hatti mélyet sóhajtva nézett utána, majd rejtekhelyet keresett a holdárnyékban. Egy időre lekuporodott a tetőre, s a kupolának vetette a hátát. Mikor véletlenül oldalra tévedt tekintete, vette csak észre a tető távolabbi részének párkányán ülő fekete kandúrt, kinek szemei sárgán világítottak a holdfényben. A macska őt figyelte, fürkésző tekintete szinte lyukat égetett bőrébe. Mintha az állat pontosan tudta volna, mire készül. A harcoslány ki nem állhatta a macskákat, így egy fekete, nyolcágú dobócsillagot kapott elő, s hajította konok kukkolója felé. A kandúr az utolsó pillanatban szökkent távolabb, majd leugrott a mélybe.