Percekig csendben vártam, hogy vajon mégis mit művel kint Eunwoo, a gondolataim után csak egyre rosszabbakat tudtam elképzelni, de végül csak egy teával tért vissza, amit átnyújtott nekem. Gyanakodva néztem rá, de elvettem, és bele akartam volna inni, de megállt a szám a pohár pereme előtt. Gyanakvó tekintettel néztem, ahogy leül, majd mikor helyet foglalt, halál komolyan megkérdeztem tőle:

-Mit tettél bele?

-Hogy érted? -nézett rám. -Cukrot, citromot. Vagy nem így szereted? 

-Akkor máshogy kérdezem. Mivel akarsz megmérgezni? -húztam össze szemeimet, mire elnevette magát.

-Mi van, allergiás vagy a gyümölcsteára? -vigyorgott, de nekem nem volt ennyire jó kedvem. Már nem igazán tudtam, mit gondolhatnék róla.

-Nem... -dünnyögtem, és minden mindegy alapon beleittam. Igazából jól esett most a meleg tea, és finom is volt. Már csak reménykedni kell, hogy nincs benne méreg, nehogy úgy végezzem, mint a képen a fiú.

Eunwoo csak bámulta a tévét, én pedig a teámat kortyolgatva őt. Férfi szemmel is tökéletes arcvonásai vannak, gyengéd arcélei, kedves tekintete, kimért beszéde...Udvarias, és segítőkész. Senki nem nézné ki belőle, hogy megölt valakit, még én sem. De amikor szóba hoztam, teljesen megváltozott a tekintete, szóval ki tudja. Az is lehet, hogy skizofrén, és egy éjszaka az egyik énje majd szépen lemészárol engem.

-Eunwoo... -szóltam halkan, mire rám nézett. -Miért nem beszélsz arról a fiúról, akivel a szilvesztert töltötted?

Tekintete azonnal frusztrált lett, majd pár másodperc hallgatás után felállt, és kiviharzott abba a szobába, ahol találtam a képet. Amikor visszajött, pontosan azt a képet tartotta a kezében. Tekintete könnyes lett.

-Tudsz erről a képről? -kérdezte kezében tartva a bizonyos fotót, és könnyei folyni kezdtek. -TUDSZ ERRŐL A KÉPRŐL?! -kérdezte újra, és ordítása ellenére a könnyei tovább folytak, egyre több lett belőlük, és szinte halottam koppanásukat a földön.

Döbbent tekintettel néztem Eunwoo-ra, és a képre, majd lesütve szemem aprót bólintottam. 

-Ő itt...Ő akivel a szilvesztert töltöttem. Ő a barátom volt. És megölték. -a szavakat nehezen tudta kimondani, én pedig nehezen tudtam felfogni...szóval akkor nem ő...? -Meghalt, érted? Vége, kész, nincs többé. -törölte le könnyeit arcáról. -Nem akarom, hogy felhozd többé, érted? -tekintete kétségbeesett volt, nekem pedig elszorult a szívem. 

Annyi kérdésem lett volna. Ki ölte meg? Miért ölték meg? Hány éves volt?
De nem lehetett, mert nem akartam több sebet feltépni Eunwoo szívében.

Szótlanul néztünk egymás szemébe percekig, majd mikor lenyugodott sírása után, mély levegőt vett, és mintha hallotta volna néma kérdéseimet, elkezdett beszélni.

-A neve Seong Jun-Seo volt...Ő az...mit titkolózzak? Ha már elkezdtem, elmondom. Az élettársam volt, igen, egy férfi volt az élettársam. -nézett mélyen szemembe, én pedig másokkal ellentétben nem éreztem undort, ahogy ezt kimondta, mert én úgy voltam vele, hogy a szerelem az szerelem, nem számít benne a nem. -És...minden jó volt, a szilveszterünk csodás volt, éjfélkor kimentünk az utcára végignézni a gyönyörű tűzijátékot. Miután vége lett, lassan hazafele kezdtünk sétálni, de még beszélgettünk, kézen fogva sétálgattunk. Elhaladtunk egy csapat fiú mellett, akik meglátták, hogy fogjuk egymás kezét, és az egyik srác utánunk dobott egy petárdát, azt kiáltva, hogy "mocskos buzik". -láttam, ahogy emlékeire újabb és újabb cseppek menekülnek pillái fogságából. -A petárda ahogy felrobbant, eltalálta Jun-Seo hasfalát, aki erre összeesett az úton, és borzasztóan elkezdett vérezni. Azt sem tudtam, mit tehetnék, csak sírtam ahogy láttam ott a vérző testét. -hangja a mondat végén elcsuklott. -Pulóveremet a hasa köré szorítottam, neki pedig egyre kevesebb élet volt a szemében. Azonnal hívtam a mentőket, akik gyorsan kint voltak, de mikor kiértek már alig lélegzett a szerelmem. -letörölte könnyeit, majd egy sóhajtás után folytatta. -Azonnal elszállították a kórházba, és rohantak vele a műtőbe. Nem sokat volt bent, talán 5 vagy 10 percet, de az volt életem leghosszabb várakozása. Mikor kijött az orvos, az arcát nézve már nem sejtettem semmi jót. Közölte, hogy nem tudták megmenteni a barátomat, a belső szervei, a gyomra, a belei is károsodtak, és rengeteg vért vesztett, amit pótolni sem lehetett volna. Ahogy ott ezt kimondta, zokogni kezdtem, és nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy az a homofób idióta megölte az egyetlen embert, akiért bármit megtettem volna. Bár engem találtak volna el... -lesütötte tekintetét, hogy ne lássam, hogy sír, de így is láttam, és tudtam.

-Én...én... -mondani akartam valamit, de egyszerűen nem jött ki szó a számon, és észre sem vettem, de én is sírtam. Megéreztem, ahogy a sós cseppek lefolynak arcomon, és csak üres tekintettel bámultam Eunwoo-t.

-Január elsején, pontban hajnali egy óra egy perckor vesztette életét. -nézte a képet. -Sosem felejtem el ezt a dátumot. -emelte rám könnyekkel áztatott tekintetét.

Nem szóltam egy szót sem, csak felálltam a kanapéról, nem törődve a fájdalommal, amit a medencém kiadott magából, csak odamentem hozzá, és szorosan magamhoz öleltem. Először csak állt, de lassan ő is körém fonta karjait, és szorosan magához ölelt. Vállamba hajtotta fejét, és éreztem, ahogy rázkódni kezdett a válla.

-Sajnálom. Nem kellett volna ezt az egészet felhoznom. -mondtam halkan, még mindig őt ölelve. -Kérlek ne haragudj rám...Én csak...

-Csak túl kíváncsi vagy. -szipogta, majd elengedett. Letörölte arcáról szomorúságának jeleit, majd halványan elmosolyodott. -Ne hidd azt, hogy haragszom rád. Csak ez egy fájó pont, de hidd el, holnapra már jobban leszek. -mosolygott, de tudtam, hogy ez csak műmosoly.

-Ő már egy jobb helyen van.. -mondtam halkan, inkább magamnak, de Eunwoo bólintott.

-Egy sokkal jobb helyen. -ismételte, majd visszament a szobába, gondolom a képet visszavinni.

Sóhajtottam egy nagyot, majd visszaültem a kanapéra, és csak bámultam magam elé. Teljesen lesokkoltam, és nem gondoltam volna, hogy ez áll a kép mögött. Hogy én mekkora egy idióta vagyok! Azt hittem, hogy Eunwoo az, aki meggyilkolta, de ő ugyanúgy áldozat, mint a társa. Sajnáltam, és igaz, hogy nem ismertem a fiút, de ahogy rágondoltam, szemeim azonnal nedvesedni kezdtek. Belegondoltam mennyi undorító ember van a földön, akik úgy ölnek, hogy talán nem is tudnak róla. Hogy mennyien bántják napi szinten az embereket, mind testileg, és mind lelkileg. És nem az a gyenge, akit bántanak, hanem az, aki bánt. A saját félelmeit, a saját gyengeségeit öli másokba. Bele se gondolva, hogy ezzel mekkora károkat okoznak.

De lelkem mélyén jól esett, hogy Eunwoo ennyire megnyílt nekem, egy számára szinte idegen embernek. 

Sziasztok csibéim!

Ígértem nektek mára részt, ezért be is tartottam, de a hír, ami írás közben ért, felfoghatatlan volt.

A SHINee énekese, Jonghyun, 2017.12.18.-án, azaz a mai napon elhunyt. Az SM megerősítette a hírt, hogy a 2 napra kibérelt lakásán, feltehetőleg öngyilkos lett. Szerintem már halottatok a hírről, de borzalmas belegondolni, hogy mit rejt az idolok mosolya, és mi az, amit nap mint nap magukba fojtanak...Csak remélni tudom, hogy most már egy jobb helyen van, ahol nem éri több sérelem.

Szomorú egybeesés, hogy a történetben is egy halott emberről kellett olvasnotok. Amúgy is szomorú lett volna ez a rész, de ettől a hírtől talán az egész még szomorúbb lett. Sajnálom, hogy ez most ilyen lett.

És kérlek, ti is tartsátok szemmel azt, hogy még azzal is akit nem szívleltek, legyetek kedvesek, mert ki tudja az az ember miket élt át, és hogyha ti is bántjátok, mikhez fog folyamodni. Sajnos senkiről nem tudunk eleget, hogy mennyire szenved, és miket forgat a fejében, legyen az öngyilkosság vagy önbántalmazás.

Én csak azt mondom szeressétek egymást, és segítsetek annak, aki rászorul a segítségre. Higgyétek el, a lelki tehernél nincs rosszabb a Földön. És akár hiszitek akár nem, egy beszélgetés is könnyebbé tudja tenni az ember lelkét, ha meghallgatják, hogy mi bántja. Ne legyetek restek segíteni másokon!

Legyen csodás napotok/estétek, vigyázzatok magatokra, és egymásra.

Nyugodj békében, Kim Jonghyun.