Úgy éreztem, hogy egy kicsi kell és a világ teljesen kicsúszik a lábam alól. Napok óta nem aludtam, hanem minden éjszaka csak a "feloldoztam magam". A karomon, a hasamon és a combomon nincs egy négyzet-centiméternyi érintetlen terület sem. A testem olyan, mint egy elhasznált vágódeszka. Éppen a szobám falának dőlve, magzatpózban sajnáltattam magam, mikor az ébresztőm megszólalt. Nagy nehezen felálltam, átöltöztem egy új, tiszta, vér mentes ruhába és bepakoltam. Leszenvedtem magam a fürdőszobába és úgy ahogy rendbe szedtem magam. A konyhából elloptam egy almát és elindultam az iskolába. Nem találkoztam a barátaimmal, nem volt hozzám kedvük. Lassan besétáltam az iskola kapuján és elindultam az osztályom felé. Volna, ha valaki nem ránt be a mosdóba.

   -Ó, Naruto, Naruto! Elszórakozunk órák előtt, mit szólsz? -ugyanaz az őrült tekintet, éles szavak, mint minden nap.

   -Én is így gondoltam -ezzel Gaara lekapta rólam a pólót, majd egy pillanatra lefagyott és csak nézte a vágásaim, majd elmosolyodott. -Hm... -közel hajolt a fülemhez és belesúgta. -Így még szexibb vagy. Nem is tudom, hogy tetszhettél eddig e szép jegyek nélkül! De most fordulj meg! -lett egyből hideg és parancsoló a hangja.

   Engedelmeskedtem neki, mire ő érzéki lassúsággal vetkőztetett le teljesen. Kezét a szám elétette, majd belém hatolt. Semmilyen hangot sem adtam ki, nem sírtam és még a tekintetem sem változott semmit. Teljesen üres voltam. Miután Gaara végzett velem, ott hagyott a mosdóban teljesen meztelenül, megalázó helyzetben. Visszaöltöztem és a szekrényemhez siettem. Ekkor vettem észre Őt. Ónix szemeivel engem fürkészett és láthatóan próbált valamilyen érzelmet leolvasni az arcomról. A felszerelésemet a kezemben tartva indultam volna meg a termem felé, de ő megállított.

   -Naruto -mondta olyan halkan, hogy csak mi ketten halljuk. -Szeretnék veled beszélni a következő szünetben az aulában.

   Kifejezéstelen szememet rá emeltem és lassan bólintottam egyet, majd elsétáltam.

   Az óra gyorsan eltelt, én pedig ott várakoztam az aulában, majd megjelent Ő.

~Sasuke POV~ (Sajnálom, de képtelen vagyok megírni ezt Naru szempontjából. Nekem is van szívem.)

   Ott állt Ő és engem nézett az érzelemmentes tekintetével. Egy pillanatra megtorpantam. Biztos jó ötlet ez? Végül vettem egy nagy levegőt és továbbindultam felé.

   -Szia Naruto!

   -Szia Sasu-chan -ez a becenév és ilyen érzéketlenül kimondani... Nagyon fáj. -Miért hívtál ide?

   -Beszélnünk kell a viselkedésedről. Miért vagy ilyen lehangolt? Úgy nézel ki, mintha már nem is e világhoz tartoznál. Miért nem vagy vidám, mint régen? -az egykor gyönyörű szemei a mellkasomra siklottak.

   -Azt nem árulhatom el -a lélegzetem egy pillanatra beszorult.

   -Értem, hogy én lennék az utolsó ember, akinek elárulnád, de kérlek, mond el valakinek!

   -Nem tehetem -az eddig visszafojtott düh szétáramlott a testemben.

   -Én csak segíteni akarok, de téged még ez sem érdekel! Mikor lettél ilyen köcsög?! Ha akkor, ott az öltözőben elmondod, hogy mi történt veled, nem szakítottunk volna! -kiabáltam rá.

   Elfordította a fejét és mintha nem hallana semmit, el akart lépni. Megragadtam a csuklóját, magam felé fordítottam és egy hatalmasat lekevertem neki. Később százszor megbántam amit tettem, de ott és akkor a dühöm nagyobb volt bármi másnál a szívemben.

   -Egy kurva vagy! -sziszegtem a fogaim között. -Egy semmire kellő hímringyó.

   Ekkor Naruto rám emelte a tekintetét és nekem elakadt a szavam. A szemében rengeteg érzelmet láttam felcsillanni. Szomorúságot, keserűséget, beletörődést, fájdalmat és... megtörtséget. Egy könnycsepp lecsorgott gyönyörű óceán kék szeméből és az álláról a pulcsijára hullott.

   -Köszönöm, Sasuke. Azt hiszem, átlendítettél a holt ponton. Mindent köszönök! -suttogta, majd kiragadta a kezét a szorításomból és elfutott. Én pedig álltam ott és tudtam, hogy valami borzalmasat tettem.

~Naruto POV~

   Csak futottam és futottam, míg a városunk melletti hegyszirten nem találtam magam. Alattam minden gyönyörű volt. Zöld, sárga és barna fák pompáztak színeikben, egy hatalmas folyó zubogott alattam, madarak csicseregtek a fák között. A szememből kicsordult egy könnycsepp, mit egyből letöröltem.

   Elővettem a telefonom, megnyitottam a névjegyzéket és a szemem megállapodott egy neven. Kiba. Egyszer régen egy játék keretein belül megkérdezték tőlem, hogy hogyan is lennék öngyilkos. Én azt válaszoltam, hogy leugranék erről a szirtről, hogy legalább az utolsó emlékeim gyönyörűek lehessenek erről a világról. E kedves emlék hatására elmosolyodtam. Lejebb görgettem a névjegyek között, míg a kezem meg nem állt a képernyő fölött. Rányomtam a profilra, majd az 'üzenet írása' gombra. Csak néztem a felugró ablakot és nem tudtam mit írhatnék. Végül pötyögni kezdtem. Mindent kiírtam magamból. Hogy mennyire sajnálom, hogy nem találkozhatok többé vele. Hogy nem érezhetem az érintését. Hogy fájdalmat okozok neki. Hogy annyira fáj, hogy látott érzéketlennek, durvának. És hogy mennyire szeretem.

  Mikor végeztem az írással, rányomtam a képernyőre és a telefont a táskámba rejtettem. Az említett tárgyat lehelyeztem egy fa tövébe, majd a szikla szélére álltam és letekintettem. Egy újabb könnycsepp gurult ki a szememből. Ez az egy könnycsepp magában tartalmazta minden örömöm, fájdalmam, boldogságom. A mélység hívogatóan húzódott alattam, én pedig engedtem a csábításának. A szemeim előtt gyönyörű színkavalkád játszódott le, a hajamba és ruhámba belekapott a szél, a madárcsipogás, kabócák éneke, mókus motoszkálás és a szél hangjai egybe keveredve jutottak a tudatomig. Lehunytam a szemem és felkészültem, hogy a vízbe csapódjak.

   Egy hangos csattanás, fájdalom és sötétség. Örök, mámorító, hűvös sötétség.

   A fekete zsebe halkan rezgett egyet jelezve, hogy értesítése jött. A fiú úgy döntött, hogy majd otthon olvassa el az üzenetet.

   Huh... Ez is meg van... Köszönöm a lelki támogatást a 🦊Naruto Fanok🦊 messenger csoportnak. Nélkülük már idegroncs lennék. És bocsánat, hogy ez is ilyen rövidke lett, de a hatás érdekében szét kellett szednem a részeket. Tudom, a cselekmény elkapkodott és borzalmas, de mint mindig, próbálkozom. Borzaszótan nehéz volt ezt megírni, de kész van. Köszönöm, hogy olvastad és a yaoisták ereje legyen veletek.