Antonia szemszöge

Levi felhívott az irodájába. Remek, mit kapok? Féltem a kapitánytól egy kicsit, de erőt vettem magamon és próbáltam fegyelmezetten viselkedni. Este meg is jelentem az irodája előtt, majd kettőt kopogtam az ajtón és vártam. Pár másodperc múlva Hanji nyitotta ki az ajtót és engedett be. Az irodába érve tisztelegtem, majd kihúzva magam szólaltam meg.

- Ackermann kapitány, jelentkezem az ön kérésére! - daráltam le.

Levi intett egyet, mire elernyedtek az izmaim és nyugodtan álltam előtte. Az íróasztala mögött ülve elővett egy papírköteget és azt nyújtotta felém. Én feszengve elfogadtam és beleolvastam. Mielőtt rájöhettem volna, mi ez, Levi segített.

- Antonia, ezek azok a papírok, amik kadét, illetve első bevetéséről vannak jelentések és a személyes iratok. - mondta kifejezéstelen hanggal.

Hanji Levi mellé sétált és ő is figyelt engem. Mivel nagyon nem értettem ehhez, átolvasva sem lettem sokkal okosabb. Persze most is kiigazított a kapitány.

- Az eredményei, illetve jelentések alapján nem valami erős és vakmerő katona. Nem jobb sok embernél és nem mondható kitűnőnek. De egy valami megfogott benne.

Azzal felállva a székéből mellém sétált olyan közel, hogy a leheletét is éreztem. Ettől kiborsózott a hátam és az egekbe szökött a pulzusom. De megőriztem hidegvérem és fegyelmezett maradtam. Eközben a kapitány a kezeimből elvéve a lapokat egy vékony köteget adott oda, amit csak áttekintettem. Nem találtam fontosnak, de ahogyan jobban beleolvastam, rájöttem, itt valami rohadtul bűzlik.

- Uram! Ezt én nem értem - tartottam elé a papírköteget.

- Pedig értened kell. És érted is, csak nem akarod elfogadni - nézett rám Levi.

- Miért van ez itt, hogy megfelelő alany? Mihez? - néztem rá egyre ijedtebben.

Hanji megrázta fejét, mire Levi sóhajtott egyet és visszaült székébe. Értetlenül álltam az iroda közepén, kezemben az irattal és nem tudtam, hogy most eszméletlen nagy gázban, vagy marha nagy mázlista vagyok.

- Antonia, nemde? - kezdett Levi a többi iratom közt kutatni. - Nincsen családja, nincsen családneve, igazi születési dátuma és származási helye. Egyszerűen itt él ebben a világban én senki nem tudja magáról, ki a franc.

Hanji eközben mellém sétált és leültetett egy székre, szemben az íróasztallal. Nekem meg a szívem már a torkomban dobogott és összeszorult a gyomrom. Nem az zavart, hogy ezeket rólam elmondta a kapitány. Az zavart, hogy nem tudtam, miért fontos ez neki.

- Szóval, kapitány - kezdtem bele - Miért hívatott ön ide? Miért vagyok alkalmas "alany"?

Levi komoly arccal szemeimbe meredt, kezeit az asztalon pihentette. Acélkék szemeivel végigmért engem, majd meggyőződve arról, talán jól vagyok, belekezdett.

- Antonia. Az enyémhez hasonló csapatot fog vezetni nem messze az enyémtől. A következő bevetésen már alkalmazva lesz az új rangja, mint kapitány. A csapattagokat ön választhatja ki és beszélhet velük. A különképzésére már holnap időt szánunk.

Levegőt elfelejtettem venni és kihagyott a szívdobogásom is. Új rang? Kapitány? Megilletődve néztem Levira és Hanjira, majd felpattanva székemből szalutáltam nekik.

- Igenis! - mondtam lelkesedve.

Hanji barátságosan elmosolyodott, ahogyan látta, mennyire felpörögtem ezen. Levi meg ugyanazzal a komor és kifejezéstelen arccal meredt rám, majd intett egyet, hogy pihenhetek. Leeresztve karjaimat indultam volna ki az irodából, de az ajtóban megállva visszafordultam és halkan kérdeztem.

- Ackermann kapitány!

- Szólíts Levinak és tegezhetsz - hallottam hűvös válaszát.

- Levi! Miért engem jelöltek ki jó alanynak? - kérdeztem fejemet lehajtva.

A férfi elgondolkozott néhány másodpercig, majd mint általános tényt, úgy közölte:

- Antonia. Te nem kötődsz senkihez és semmihez. Nincs családod, otthonod, bármi, amit elveszíthetsz. Így, ha majd látnod kell, ahogyan az egész csapatodat vérszomjas titánok falják fel, nem fogsz megállni gyászolni, hanem a feladatod elvégzésére fogsz koncentrálni. És ez a te erősséged. Hogy nem kötődsz senkihez.

A gombóc újra megjelent torkomban. Ezt a becses tulajdonságot nemrég veszítettem el azzal, hogy megismertem Jaelt. Mert hozzá kötődtem, valamilyen szinten, végül is soha nem volt családom és barátaim. Csendben bólintva csuktam be magam után az ajtót és indultam aludni. Úgy éreztem, nem érdemlem meg a rangomat. De nem mertem szólni, mert az olyan lenne, mintha Levi belém vetett bizalmát egy mozdulattal kidobnám az ablakon.

~¤~

Nem akartam sem erős, sem gyenge embereket a csapatomba. Így másnap, ahogyan Levi megmondta, kiválasztottam néhány embert, akikkel csak néha beszéltem, vagy tudtam róluk, hogy jók. Köztük volt Armin és Jean, akit amúgy nem azért választottam, mert kedvelek.

Ahogyan jósolta nekem a kapitány, egész délelőtt az oktatóteremben voltam és stratégiai elméletet tanultam. Bemutatták nekem a következő bevetésről készült tervet és rajzokat, amiket elemezve ki kellett találnom a saját stratégiámat. Én a kicsit gyávábbik elvet alkalmaztam, amit az állatoknál: fuss vagy harapj vissza. Azaz, ha a parancs úgy kívánja, addig menekülünk, ameddig csak lehet, de ha eljön a pillanat, teljes erővel visszavágunk. Nem volt tökéletes, de meg voltak elégedve vele.

Este végre a fárasztó nap után le tudtam dőlni pihenni. Lefeküdtem az ágyamra és a plafont bámultam. Teljesen egyedül voltam a szobában, úgyhogy levéve a felszerelésemet csak egy szál ingben és alsóban feküdtem. Hirtelen ajtónyitódást hallok, de nem figyelek fel rá, mert azt gondoltam, csak egy lány jött be.

Milyen naiv voltam!

Az emeletes ágy létrájára egy kéz fogott fel, és felhúzta gazdáját egyenesen hozzám. Jael volt az, aki meglátva engem, mosolyra húzta száját. Én meg ösztönösen is kerestem a takarót, hogy elrejtsem magam a fiú elől.

- Jael?! Mit keresel itt? - rivalltam rá. - Nem jöhetsz ide!

- Csak gondoltam, itt leszel - vigyorgott - Fárasztó volt a nap, így biztos voltam benne, hogy pihenni mész.

Egyre vörösödő fejem láttán Jael kicsit megkomolyodott, és felülve mellém az ágyban fogta meg a kezem.

- Semmi baj! Ne légy ilyen szégyellős! - suttogta.

- Csak olyan fura - húztam el a számat.

- Mi? - mosolyodott el Jael újra.

- Ne gondolj rosszra - játszottam el a leszidását - Csak katonák vagyunk, és én rangban feljebb vagyok, mint te. És ez kívül esik a komfortzónámon.

Jael hangosan elkezdett röhögni, mire én kicsit meglöktem a vállát. A fiú a korlátba kapaszkodva akadályozta meg lezuhanását.

- Te, Toni! Neked minden a komfortzónádon kívül esik! - magyarázta nevetés közben.

Megértve a poénját én is elmosolyodtam, majd eleresztve a takarót megmutattam magamat. Hiába, fejem még mindig paradicsomszínű volt, mert ott ültem egy fiúval szemben úgy, hogy össz-visz három ruhadarab volt rajtam. De Jael arcát látva, valahogy ő meg volt elégedve a látvánnyal. Kezeivel végigsimította alkaromat, majd hirtelen combjaimra csúsztak kezei.

- Gyönyörű vagy! És olyan puha a bőröd! - duruzsolta fülembe. Kezdte rajtam is átvenni az irányítást a vágy, s nekiestem Jael ruhájának, hogy leszedjem.

- Hohó, csajszi! Itt aztán nincsen huncutkodás! - húzta perverz mosolyra száját Jael.

- Hülye! - röhögtem - Akkor menjünk valahova!

Jael elgondolkozott, majd lemászva ágyamról mondta.

- Tudok egy jó, eldugott helyet!

A helyre érkezve végre nyugiban élhettük ki vágyainkat. És mindent megadnék újra azért, hogy Jael végigsimítsa meztelen combomat, vagy azért, ahogyan mint egy úriember, úgy viselkedik.

Mint egy úriember. Finom és óvatos.