Antonia szemszöge

Furcsa volt ez a szóváltás Jael és Eren között. Viszont nem kötötték az orromra, mi volt a tárgya a beszélgetésnek, így nem is kérdezősködtem. Folytatódott a szokásos felkészítésünk a következő falon túli túránkra. Most a Felderítő Egység nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, mint a nőstény óriás esetében: túl sok katonát vesztettek a semmiért. Bár elég gyávának hangzik, a fuss az életedért taktikát akarják bevetni, ami annyiból áll, hogy megpróbálnak minden lehető titánt kikerülni, és a titán alakváltóknak vélt titánokat Eren segítségével kiiktatni, azaz nem csak Eren dolgozik. Sokszor volt már, hogy Erent elrabolták, miután kiszedték titán testéből, így megelőzendően két jó katonát mindig Eren mellé rendelnek. Legyen az titán alakban vagy nem.

A legjobbakat hívták be. Én és Jael is köztünk volt, de ott volt még Mikasa is és sokan mások. A szűkös irodai szobában alig fértünk el. Mindenki ügyelt a Levi által nagyra becsült rendre, de így is majdnem levert valaki egy vázát. Eren, Levi és Hanji előttünk álltak és hárman azon tárgyaltak, melyik két embert kéne Eren mellé rendelni.

- Én már tudom, ki lesz az egyik! - hallottam Eren suttogó hangját. Nagyot nyeltem. Bevallom, én akartam az lenni. Hiszen ez azt jelentette, hogy bármikor vele mehetek a harcokban, ki a szabadba. És ez volt a fontos nekem!

- Valóban? - kérdezte Hanji.

- Tch. Mit halasztgatod, mondd ki a nevét! - szólt fel Levi.

Eren végigtekintett rajtunk. Láttam a fiú szemében a bizalmat, hogy tudta, bárkit is fog választani, abban megbízhat. Végül elindult felénk, elsétált mellettünk. Kíváncsian fordultam hátra, hová tarthat, majd megláttam, ahogy Jael leghátul várt. Eren elérve a másikat, szemébe nézett és úgy szólt.

- Jael Thompson. Emlékszel, hogy ígértél valamit?

- Igen! - válaszolt magabiztosan.

- Azt kérem tőled, hogy védelmezz engem, bármi áron! - kiáltott fel Eren. Mindenkiben meghűlt a vér. Bármi áron? Hogy érti ezt? Akár... az életével? Nem hagyhatom, hogy Jael meghaljon! De nem mertem felszólalni.

- Bármi áron, Eren Jaeger! - tisztelgett jobb kezét ökölbe szorítva és szívéhez tartva. Levi és Hanji bólintottak, hogy rendben lesz.

- A másik pedig... - gondolkozott el Eren - Mikasa Ackermann. Benne megbízom és tudom, hogy bármi történjék is, egymás mellett maradunk.

Mindenki más megkönnyebbülten sóhajtott fel. Milyen önzőek! A saját életüket mentenék ahelyett, hogy egy nagyobb és nemesebb célért áldoznák fel? Mindenesetre és voltam az egyedüli, aki csalódottan sétáltam ki. Kifelé menet Jael ragadta meg a karomat és állított meg.

- Mi az Antonia? Miért vagy ilyen csalódott? - kérdezte együttérzően. Francokat kell nekem együttérzés Jael! Az rajtam nem segít!

- Azt ígérted nekem, hogy elviszel a falakon túlra! - mondtam ridegen. Ez bántott a legjobban. Hogy nem törődött velem és megígérte annak az Eren gyereknek, hogy megtesz neki bármit. Miközben nekem hamarabb megígért egy dolgot.

- Antonia, nem volt választásom! Megígértem neki is azt, hogy bármire kérhet! Szerinted figyelmen kívül hagynálak pont téged?

- Jael! Túl sok mindent ígérsz meg mindenkinek! - azzal eltaszítottam magamtól. Azaz taszítottam el volna magamtól, ha nem ragadja meg újra a karom és ránt magához. Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy összeért a mellkasunk. Jó egy fejjel magasabb volt Jael, így kénytelen voltam felnézni rá.

- Tudom. - felelt. - És ez az én gyengeségem. Mindenkinek ígérek valamit... - hangja, mintha megtört volna. Véltem talány egy könnycseppet is látni gyűlni a szemében, de visszatartotta.

- De soha senkiét nem váltom valóra. Így volt ez anyával. És az én drága... - azzal kicsordult egy könnycsepp a szemén.

- Ki? - kérdeztem talán túl kíváncsiskodóan. Nem tagadom, akartam tudni ki az, akit drágájának szólít.

- Az én drága húgom! Irene! Megígértem neki, hogy mutatok neki egy rókát. - letörölte a könnycseppet szeméről, vett egy mély lélegzetet és röviden összefoglalta - De idő előtt meghalt. Azt mondta az orvos, hogy tüdőgyulladásban. Az én kis Irenem!

Hallgattam és szégyelltem magam. Nem tudtam, hogy ez történt a húgával. Támogatóan átöleltem, mire ő is visszaölelt. Miután elváltunk, mind a ketten kicsit szomorú hangulatban sétáltunk vissza felkészülni.

~¤~

Speciális képzést kaptunk. Mivel egy olyan osztagba soroltak be engem, ahol közvetlen közelében leszünk Erennek. A fiú végig kihúzva állt, ahogy Levi magyarázott nekünk. Végül gyakorolni mentünk a magas fájú erdőbe. Egyre magabiztosabb voltam a felszerelés használatában, hajtott a cél, hogy megvédjem Jaelt.

Bármi áron.

Mit jelenthet vajon? Mit értett ezalatt Eren. Ha kell, akkor az életével fizessen? Mert én nem fogom hagyni, hogy az én Jaelem meghaljon. Ameddig én élek, Jael nem halhat meg, viszont én kész vagyok bármikor életemet áldozni. Tudom, önzőnek hangzik, de soha nem lennék képes másokra is gondolni. Túl egyedül voltam és túlságosan a saját nézőpontomból látom a világot. Egyszerre vagyok nagylelkű és önző: nagylelkű, mert kész lennék bárkit megvédeni és meghalni érte, önző, mert nem törődök azzal, hogy halálom után Jael mit fog tenni.

A gyakorlás közepette hirtelen Jael húzott el mellettem. Túl jól használja a felszerelését, kíváncsi lennék, ha versenyezne Levijal, ki nyerne? Valószínűleg nem tudjuk meg.

- Hé, Jael! - kiáltottam utána. A fiú erre hátrapillantott és rám mosolygott.

- Szia Toni! Gyere! - azzal lelassított és előreengedett. Olyan aranyos ilyenkor. Ő nem önző. Mindig mások érdekeit nézi, olyannyira, hogy végül emiatt nem tud másokon sokszor segíteni.

A következő titán fabábut úgy ahogy volt, lecsaptam. Viszont rosszul vágtam a pengével és így az eltört. Megálltam egy faágon gyorsan kicserélni a pengét, mire Jael megállt mellettem.

- Ne maradj le miattam! - szóltam neki. Erre ő csak legyintett.

- Ne aggódj, Toni! Nem baj. Majd máskor!

- De neked sokkalt többet kéne gyakorolnod. Eren mellett leszel egész végig.

Erre Jael arca végre megkomolyodott, biccentett fejével és továbbsuhant. Pár másodperccel később már én is a levegőben voltam.

Az esti szabad foglalkozáson elhatároztam, beszélek Erennel. Elkerülve Jaelt kerestem meg a fiút, aki a hallban volt a főhadiszállás épületében. Két barátjával, Mikasával és Arminnal beszélgetett, amikor odaértem. Érkezésemre abbahagyták a beszélgetést és rám figyeltek.

- Eren! - szóltam ridegen. Erre Mikasa arca is komolyabbá vált, de nem tett semmit. Másokat rég elküldött volna a francba, de tudta, én nem jönnék csak oda viccből.

- Mondjad! - figyelt rám Eren. Az ő arca nem volt komor, inkább kifejezéstelen.

- Beszélnék veled! - mondtam neki.

- Hallgatlak!

- Nem! - szakítottam félbe - Csak mi ketten!

Armin és Mikasa engedelmeskedően odébbállt, így mi négyszemközt beszélhettünk.

- Én nem fogom hagyni, hogy Jaelt így a halálba küldjed! - vágtam a fejéhez visszafojtott haraggal.

- Miért? - kezdett Eren is feszült lenni.

- Mi az, hogy ígért neked valamit? Mit ígért?

- Csak megtettem neki azt a szívességet, hogy ajánlottam neki egy módot, hogy megbocsáthassak neki!

- Mégis mi a franc volt az, hogy ezt kell tennie? - emeltem fel a hangom.

- Az, hogy a te drágalátos Jaeled egy rohadt nagy áruló, aki megpróbált nekem egy szert beadni és azt mondta, ha nem engedem MEGTESZI ERŐSZAKKAL! - az utolsó szavakat már ordibálta.

Én meg ott álltam vele szemben és azt sem tudtam, milyen bolygón vagyok.