Jael szemszöge

A vér lassan csurgott ki az orromon. Levinak hála tele voltam sérülésekkel, plusz az orromból dőlt a vér és elharaptam a nyelvemet. De próbáltam magam türtőztetni és nem gondolni semmire. Kiürítettem a fejemet, hogy üresség legyen benne. Veszélyes az, ha meg vagyok sérülve, mivel nem vagyok még tisztában képességeim valódi erejével.

A kezem meg volt kötözve a hátam mögött, úgy álltam Erwin asztala előtt. A szőke, felnyírt hajú férfi hideg pillantásokkal illetett, elővett egy lapot és belemártotta tollát.

- Jael Thompson. Nem? - kezdett bele a vallatásomba. Mert ha úgy nézzük, katonai bűnözővé váltam az Eren ellen tett kísérletemmel. A flaskát széttörtem, úgyhogy teljes nyugodtsággal válaszoltam.

- Igen, uram.

- Mégis miért akart egy olyan szert beadni Eren Jaeger szervezetébe, ami az állítása szerint megakadályozza örökre, hogy titánná tudjon válni? - tette fel és írta le következő kérdését. Nem mondhattam mást, csak az igazat. Ha hazudok, azzal sem nyerek semmit.

- Egy idegen adta nekem. Ismert engem, tudta a nevem, a korom, minden személyes dolgomat. Azzal fenyegetett meg, ha nem teszem meg, megöl. - válaszoltam teljesen őszintén. Visszagondolva arra az estére, végigfutott a hátamon a hideg.

- Értem. - felelt Erwin komoran - A többi része már a bíróságra marad, egyenlőre őrizetbe veszünk, és beszállítunk téged a városba.

Félelem szorította meg a torkomat. Mindig is az a jó gyerek voltam. Szót fogadtam anyának és apának, nem csináltam semmi rosszat. Féltem, mert az öcséimet sokszor leszidták és megbüntették, ha szemtelenkedtek vagy rosszalkodtak. Én így mindig féltem, hogy rossz dologba keveredek. És most, hogy rájöttem, mit tettem önző módon, bármit megtettem volna, hogy visszaszívjam minden szavam és tettem.

- Kérem! - estem térdre - Biztos van más megoldás! Nem akarok börtönbe kerülni! Valahogy megkerülhetnénk a szabályokat, nem?

- Kölyök! Éppen egy szabályt szegtél meg! - hallottam Levi hangját.

- De... - kezdtem volna.

- Levi, hol van leírva az, hogy ne fenyegessék meg Eren Jaegert azzal, hogy beadnak neki egy szert? Sehova! - mondta Hanji. Hálásan pillantottam a hölgyre, aki éppen megvédett engem.

- Viszont, ha úgy nézzük, egy társa ellen követett el fenyegetést! - próbálkozott Levi, kevés sikerrel. Nagyon utálhat engem, ha ennyire akaratos.

- És azt ki szoktuk vinni bíróság elé? Nézz erre a fiúra. Megfenyegette egy idegen! És nem ártott sem Erennek, sem senki másnak. Egyszerű szóban történő fenyegetés volt! - védett meg Hanji.

- Értelek én titeket! - szólt közbe Erwin - De nem a fiú miatt kell bíróság elé mennünk! Aki adta a szert neki és megfenyegette, akár egy veszélyes személy lehet, ez esetben merénylő. El kell vinnünk Jaelt, de elég szemtanúnak. - Azzal felém fordult. Próbáltam a gondolatait kiolvasni a szeméből, de ehelyett neki sikerült az enyémet. Egyre gyorsabban verő szívem lassan lelassult, megkönnyebbülés és hála áradt szét testemben.

- Ezek szerint megfelelő. - vonta le következtetését Erwin. Én meg csak bólintottam.

Pár perc múlva Hanji a kötelet már leszedte kezemről. Megdörzsöltem elgémberedett és kisebesedett csuklómat, majd többi sérülésemet szemléltem. Végre le tudtam törölni a vért az orromról, ami eddig állandóan a számba folyt és éreztem vasas ízét. Nem tudom, miért esznek a titánok embereket, de hogy nem emiatt, az holtbiztos.

- Jól vagy? - kérdezte Hanji. Én csak megszeppenten bólogattam.

- Rendesen elvert téged! - folytatta a nő mosolyogva - Ugyanezt tette Jaegerrel, úgyhogy ne hidd azt, hogy csak téged utál!

- Köszönöm! - mondtam halkan. Hanji csak intett kezével.

- Ugyan-ugyan! Mit hálálsz meg? Amúgy is kiálltam volna melletted. Gondolom, mennyire megrémültél, amikor megfenyegetett az az idegen.

Levi teremt meg hirtelen előttem a semmiből és ádázan a szemembe nézett. Gondoltam, viccesre veszem a hangulatot, hiszen ez az igazi énem.

- Kapitány, önnek valami kényszerverési-fóbiája van, vagy csak én és Eren voltunk ennyire szerencsések? - kérdeztem mosolyogva. Na, én így szeretek beszélni! Vidáman és szertelenül, ahogyan a falunkban mindenki tette. Mögöttem Hanji halk kuncogását hallottam.

- Mit kérdeztél, te kis szaros kölyök? - fordult felém Levi. Hát, ez lehet sok volt. Védekezően emeltem fel kezemet, de Hanji védelmemre kelt.

- Hagyjad szegény fiút, Levi! - mondta ő is vidáman.

- Te meg mi a szarért véded meg állandóan? - szólt most Hanjihoz.

- Tőled védem meg! Nem kell most bántanod, kapott így is eleget a fejére, nemde? - kacsintott felém. Levi egy ritka dolgot tett, legalábbis azt mondták, ritka. Elmosolyodott.

- Ezért szeretlek én téged, Hanji. Annyira különbözöl tőlem, hogy szinte már az ikertestvérem vagy! - és megsimította a nő arcát. Tekintetük szinte egybeforrt, amikor jeleztem jelenlétemet és felköhögtem. Erre szinte úgy szétrebbentek, mint két galamb.

- Igaz is! Nem itt! - nevetett fel kínosan Hanji. Levi csak felém fordult és ciccegett egyet.

~¤~

A fantasztikusra sikerült este után következő reggel lila foltokkal keltem és karikás szemekkel. Remélem, az én kis Antoniám nem fog sokat kérdezősködni. Nem akarom őt ebbe belekeverni. Túlságosan szeretem ahhoz, de nem mintha félteném! Őt nem kell! Egyre jobban teljesít a kiképző táborhoz képest, gyorsabban repül, erősebben üt és jobban lovagol. Talán olyan elit csapatokba is beveszik, mint Levi csapatába.

A szokásos reggeli sorakozónál megpillantottam Antoniát, de nem figyelt rám, hanem egyenesen előre meredt. Az edzést megkezdve reggeliig futnunk kellett. A hajnali napsugarakban kellemes volt futni, így vidáman indultam az étkezőbe, miután végeztünk. Szemem még mindig Antoniát kereste, de nem találta. Miért nem keresi a társaságom? Bár ahogy visszagondoltam az együtt töltött időkre, mindig én kerestem fel és én mentem hozzá. Ezen csak mosolyogtam és gondoltam, majd bent úgyis megtalálom.

Úgy is történt, ahogy gondoltam. Reggeli adagomat magammal hozva ültem mellé.

- Jó reggelt, Toni! - mosolyogtam rá. Szerettem a becenevén hívni, ilyenkor annyira elpirul!

- Neked is, Jael! - fordult felém. Ahogy meglátott, szemei elkerekedtek és kétségbeesve nézett rám - Mi történt veled, Jael? Ki tette ezt? Jól vagy?

Nem gondoltam, hogy ennyire szarul nézek ki. De úgy tűnt, pont annyira, hogy Antonia rögtön átváltott aggódó anyukává. Ilyet még sosem csinált, hiszen nem nagyon gondoskodott másokról.

- Hosszú történet, Levi volt és teljesen jól vagyok! - válaszoltam sorban. Antonia csak megrázta a fejét és elmosolyodott.

- Emiatt nem voltál tegnap este az étkezőben?

- Igen-igen! - válaszoltam büszkén. De jókedvemet lerontotta az, ahogy Eren hirtelen megjelent mellettem. Hideg tekintetével engem pásztázott, de én próbáltam nem figyelni rá.

- Mivan, Jael? - kérdezte a fiú, miután észrevette, hogy a gyilkos tekintetét pont leszarom.

- Mondtam már, hogy sajnálom! - feleltem felé sem fordulva. Antonia hol engem, hol Erent figyelte. Csak ki ne derüljön! Tartsa már magában azt a düht a kis Jaeger!

- Akkor, amikor megfenyegettél, nem úgy tűnt, hogy sajnálod! - rohadt jó! Járjon még a szád, Eren!

- Mert engem is megfenyegettek! - válaszoltam higgadtan, a fiú felé fordulva.

- Jael, tényleg? - csatlakozott be a beszélgetésbe Antonia. Már csak ez kellett. Zúduljon minden a fejemre, mert az úgy a jó.

- Kérlek Eren! Felejtsük el az incidenst, tényleg, nagyon sajnálom! Jövök neked eggyel, ígérem! - fogtam könyörgőre a figurát. Tényleg nem akartam balhét!

- Rendben, Jael! - nyugodott meg Eren. Mégis okos ez a fiú! - Akkor, ha valamit kérek tőled, megteszed? Bármikor?

- Hogyne! Bármikor! - feleltem vidáman. Hatalmas kő esett le a szívemről. Végre elcsitulhat ez az eset, és nem fog rám haragudni Eren. Nem utálom azt a fiút, kifejezetten kedvelem, hogy ilyen céltudatos és magabiztos. Csak ne húzná fel magát ennyire!

- Akkor, nem is zavarlak! - mondta Eren és azzal elsétált tőlünk. Én meg elégedetten és megkönnyebbülten haraptam a reggelimbe.