Antonia szemszöge

Nem csináltam semmit. Szó szerint. Semmit. Csak ültem egy helyben az ágy szélén az éjszaka kellős közepén és gondolataim Jael körül forogtak. Néha idegességemben összeszorult a torkom és hányhatnékom volt. Mikasa sem aludt, csak az ágyban feküdve nézett engem. Komoly és kimért tekintete megfogta az enyémet, míg végül hatalmas sóhajjal feltápászkodtam.

- Hova mész? - súgta nagyon halkan Mikasa.

- Sehova. Csak felálltam. - válaszoltam értetlenül. Tényleg nem készültem sehova.

Befeküdve az ágyamba behunytam szemeim. Lassan, de elnyomott az álom. Nem emlékszem, mit álmodtam, de arra igen, hogy reggel zakatoló szívvel riadtam fel, miközben a többiek értetlenül néztek. Aztán rájöttem.

Sírtam álmomban.

Felmérték teljesítményünket a 3D manőverfelszerelés használatában. Mikasa még mindig a legjobb, talán eléri a híres Levi szintjét, aki az Emberiség Legerősebb Katonája. Vagy mi. Mindenesetre próbáltam boldogulni a hatalmas titán fabábuk ellen, ami sikerült is, de Jean hirtelen oldalról berondított.

- Bocsi szívi! De ez az enyém! - kiáltotta azzal elvágta a következőnek a nyakszirtjét. Ó hogy az a lópofájú! Csak egyszer nyerítene, miután megostoroztam!

- Takarodj már! - kiáltottam utána, de nem figyelt. A kötelet időközben egy másik fába lőttem és azon lógva a gázt felhasználva tovább lendültem. De szeretek ezzel a felszereléssel repülni! Olyan szabadnak érzem magam!

A következő titán fabábu az enyém volt. Egy gyönyörű vágást ejtettem a nyakszirtjébe, szinte művészi volt. Elégedetten néztem művemet, amikor is két ember suhant el mellettem. Sasha és Connie.

- Mi az, Antonia? - kérdezte vigyorogva Connie. Én csak vállat vontam és újra száguldani kezdtem. Sasha időközben egy másik bábunak is elvágta a nyakszirtjét és visszatért hozzánk.

- Nem akarsz velünk ebédelni? - kérdezte Sasha. Én csak megforgattam szemeim.

- Megint a kaján jár az eszed, nem? - mondtam.

- Na, de most komolyan! Mikasával jóban vagy, látom. Nem akarsz csatlakozni?

Végiggondoltam a mondatát. Nem akarok csatlakozni, hiszen, ha meghalnak, sokkal nehezebb lesz elengedni őket. Most pont jó helyzetben vagyok, senki nem tart vissza. Szüleim nincsenek, nevelő szüleimet nem szerettem úgy, barátom sincsen, mert Mikasával is ritkán beszélgetek.

De volt egy ember, aki most a legfontosabb a számomra. Ennek hatására összeszorult torkom és megálltam egy fánál. Connie és Sasha követtek. Aggódva nézték fejemet, ami inkább nézett ki úgy, mintha éppen hányni készülnék. Megrémisztett az a gondolat, hogy van egy ember az életemben, aki fontos. Nem éreztem ehhez hasonlót, minden másodpercben féltem, egyszer majd meghal.

Nem tudom, milyen, ha meghal valaki a családból! Nem akarom tudni!

- Antonia? Jól vagy? - hallottam tompán Connie hangját. Ne! Ne aggódjatok értem! Erre még jobban hányingerem lett.

- Nem! - nyögtem ki.

~¤~

Levi idegesen baktatott mellettem. Lekísért az orvosiba, miután jelezték állapotomat, ami úgy nézett ki, hogy Sasha és Connie kétségbeesetten kiabált segítségért. De most komolyan! Jól vagyok!

- Mégis hogy a szarba lett hányingered? - kérdezte Levi megvető pillantással. Jej. Ezt vártam.

- Nem tudom. Gyomorrontás. Talán. - mondtam halkan. Erre a másik csak ciccegett egyet.

- Mondd el, mi bajod! Tudom, hogy más van a dologban!

Szívverésem felgyorsult gondolatolvasó képessége hatására. Vagy nem az, mindegy. Csak pont tudta, valami más van. Kicsit meg is tántorodtam és a falnak dőltem. Levi elkapta a kezemet, de ahogy meglátta, mit tett, hanyagul ellökte azt.

- Heichou? - szóltam.

- Ha? - válaszolt kulturáltan.

- Árva vagyok és nem tudom, mi a család. Jól éltem eddig, nem volt panaszom. De most. Van egy ember, aki fontos nekem és nem tudok mit kezdeni azzal, hogy egyszer meghalhat. Nem tudok igazán ragaszkodni, ettől félek. Csalódást okoznék neki. - mondtam panaszom.

- Ez a bajod? - kérdezte kicsit mérgesen.

- Tulajdonképpen igen. Olyan ideges lettem ettől, hogy hányingerem lett.

- Nem csak lógsz? - kérdezte szigorúan. Én erre hevesen megráztam fejem.

- Miért tenném, ugyan? Eddig sosem volt okom arra, hogy lógjak! - válaszoltam magabiztosan.

Csendbe burkolóztunk. A gyengélkedőben kaptam egy pohár vizet és lefeküdtem az ágyra. Levi távozása után az ablakon pillantottam ki. Hiányzott Jael. A mai nap nem is találkoztam vele.

Egész délután az ágyban feküdtem. Félig-meddig lógtam, hiszen már kevésbé voltam rosszul, de azért nem éreztem magam teljesen tökéletesen. Néha megémelyegtem és ilyenkor majdnem hánytam. Este végre leengedtek, mert már jobban voltam, és elindultam az étkezőbe.

Jael szemszöge

Idegesen siettem arra a helyre, amit megbeszéltem valakivel. Remélem, nem árulta el senki másnak. Nagyon végzetes lenne. Csak arra gondoltam, hogy amit tenni fogok, az rohadtul nem helyes. Pedig meg kell tennem, ha nem akarok meghalni.

Az est sötétjében az istállóban vártam. Csak egy gyertyát tartottam a kezemben, annak a gyér fénye világította be a helyet. A lovak egyenletes lélegzését hallgattam, amikor megjelent a személy. Akire vártam.

- Eren! Erre! - súgtam neki. Nem is tudom, miért súgtam, simán beszélhetnék hangosan, hiszen nem volt ott senki. Legalábbis reméltem.

Elvezettem egy távoli zugba, hogy biztosan senki ne lásson. A barna hajú fiú türelmesen követett és várt, amíg felmértem a terepet. Miután meggyőződtem, hogy senki nem követett, előhúztam egy kis tárgyat a zsebemből.

- Ez mi, Jael? - kérdezte Eren. Torkom összeszorult, de erőt vettem magamon és válaszoltam.

- Ez egy ellenszer. Egy injekciós tűben. Ha beleegyezel, erőszakmentesen adom be és soha nem fogsz tudni titán alakot ölteni.

Eren csodálkozva figyelt. Szemeiben már felgyúltak a gyűlölet tüzei, de visszafogta magát.

- És ha nem? - kérdezte megremegett hangon.

- Akkor erőszakkal kell beadnom. Bármi áron! - mondtam a legfagyosabb hangnememben. El sem hiszem, hogy ezt mondtam. Minden tettemet és szavamat visszaszívtam volna, de már nem tehettem. Belementem, így véghez viszem.

- Komolyan azt hiszed, hogy belemegyek? Jael, te ennyire hülyének néznél engem? - kérdezte ingerülten, elég hangosan.

- Muszáj lesz belemenned. Nincs más választásod. - feleltem még mindig ridegen. Kezdtem elhinni, hogy igazam van.

- És mit szólnék, ha igen? - ordította. - Mégis miért tennéd, ha? Ki vagy te?

- Meg kell tennem! - estem kétségbe. Nem vallhatok kudarcot, nem most! Ám hirtelen egy harmadik hang csatlakozott a beszélgetéshez. Szívem torkomba ugrott a hang hallatán.

- És komolyan azt hitted, hogy nem fogja elmondani ezt senkinek, miközben elég sokan rá vadásznak? - szólt Levi hideg és komoly hangja. Előlépett az árnyékból, rajta volt a felszerelése és a kardot felém tartotta. Mögötte Hanji állt, ugyanúgy a fegyvert rám szegezve. Francba!

Visszaemlékeztem a parancsra. Add be a fiúnak. Ha nem sikerül, add be magadnak. Ha az sem, semmisítsd meg! Az igazat megvallva, semmilyen esetben sem adagoltam be volna magamba. Hülye azért nem vagyok! Így azzal a lendülettel a törékeny üvegflaskát a földre dobtam, ami ezernyi apró szilánkra hullott, kiengedve az értékes folyadékot. Ennek hatására Levi gyomorszájon rúgott, majd torkomnak szegezte a fegyvert. Tehetetlenül feküdtem a földön.

- Na ebből magyarázd ki magad Jael Thompson! - súgta a fülembe Levi.