Antonia szemszöge

Nem mondhatja komolyan, gondoltam magamban. Hiszen most kaptam vissza egyetlen szerelmemet, a férjemet, erre meg itt hagyna? Egyszerre voltam kétségbeesett és csalódott, hogy csak így képes elhagyni. Elsétálna, mintha misem történt volna.

- Visszajössz velem! - néztem szemébe, miközben enyémben könnyek gyűltek - Nem hagyhatom, hogy még egyszer elmenj!

- Toni, fogadd el! - válaszolt erősködve, mégis saját magában kételkedve - Egy szörnyeteg vagyok! Ha visszamegyek, árthatok másoknak és úgy kezelnének, mint egy állatot! Mint Erennél, csak én már öltem embert.

Szavai mind fájtak, egyenesen szívembe döftek és néha megfordultak tengelyeik körül. Nem érdekelt, mi lesz, hogy ha visszaérünk, mi fogadja. Nekem az volt a legfontosabb, hogy vele maradhassak, örökre!

- Veled megyek! - határoztam el - Nem érdekel, mit szólsz hozzá, szeretlek és a jegyesed vagyok! Bármit megtennék csak azért, hogy melletted maradjak!

Jael arca megváltozott, a kemény, rideg álca eltűnt és helyébe újra a régi, életvidám fiú került, aki még nem teljesen felnőtt. Könnyektől csillogó szemmel mosolygott rám, majd átölelve megcsókolt engem. Minden érzelem, minden szó, amit nem mondtunk még ki, bele volt sűrítve ebbe az egy lágy, mégis szenvedélyes csókba. Olyan érzés volt, mintha szavaim jó fülekre talált volna és Jael is magához tért volna. Elváltunk egymástól, bár a végtelenségig csak öleltem volna.

- Toni! - mondta ki a nevemet a legszebben - Én is szeretlek téged! Tudod, mennyire hiányoztál?

Felüdülve nevettem fel, egyszerre voltam megkönnyebbült és elképesztően boldog.

- Tudod, mit gondoltam ki? - kezdett bele a fiú lelkesen - Amikor újra felderítő út lesz, addig velem maradsz, és ha találkozunk a többiekkel, visszamehetsz a falak mögé!

- És te? - kérdeztem, de rögtön kielégítő választ kaptam.

- Önző voltam most, mert csak magamra gondoltam és nem törődtem vele, te mennyire szenvedsz. Úgyhogy visszamegyek veled, ha meghalok is!

Örömömben nyakába ugrottam és zokogni kezdtem. Szívem egy olyan bilincset dobott le magáról, amit senkinek sem kívánok. Ennél a megkönnyebbülésnél jobbat talán nem is tudok az életben érezni.

~¤~

3 hónap múlva

Levi szemszöge

Már három hónapja volt, hogy elveszítettük Antoniát és feltűnt az úgynevezett "Hosszú-karú óriás". Mindenki csak így hívta, mint a Nőstény óriást, vagy a Kolosszálist. A bejelentések alapján látták, ahogyan kettészakít egy embert, majd az egyik felét az osztagvezető felé dobja, mire az leesik a lendülettől a lóról és elájul. Innentől már senki nem tudott Antonia állapotáról, bár nagy valószínűleg meghalt.

Erwin, a nagy szemöldökbajnok elől a szokásos rizsát nyomta. Néha tényleg úgy unom már, hogy lelkesíteni próbálja a beszari bagázst. Akik az utóbbi esetből tanulva sokkal megfontoltabbak voltak. Igen, a múltkor ismét visszavonulót kellet fújni néhány hősködő baromért, akik úgy gondolták, milyen jó dolog önként vacsinak felajánlani magukat.

A szabadba érve újra a magam ura lehettem. Na, ezt szeretem! Nem kellenek falak, földalatti városok őrökkel, csak a szabadság!

És persze egy hatalmas adag járkáló hústorony.

A csapatom elég jó helyzetben volt, mégis néha-néha seggünkbe mászott egy-egy titán. Azokat viszont könnyedén kiiktattuk, semmi energiába nem került. Bár nem bíztam új csapatomban annyira, mint a régiben, igyekeztem a legerősebb katonákat beválogatni.

Az útvonal ugyanaz volt, mint a múltkor, amikor is tovább jutottunk, mint bármikor. Ez hatalmas sikernek volt elkönyvelve, pedig igazából kitörölhettük vele a seggünket, mert szart sem ért. Eljutva egy adott szakaszhoz, ahol általában beüt a gáz, figyelmesebben vizslattam a tájat. Koncentrációmat egy közeli vörös rakéta fellövése zavarta meg, nagyjából tőlünk jobbra. Odafordítva a fejemet Hanji osztagát láttam, akik alapjáraton kicsit hátrébb lettek volna, mégis velünk egy vonalban haladtak. Mit tervez ez a nő? Gyorsan odalovagoltam az osztagához, hiszen elég közel voltak és feltettem előbbi kérdésemet immáron hangosan.

- Mit tervezel? - kérdeztem hűvösen - Hátrébb kell, hogy legyél! Mi a szart művelsz?

- Nem érted? Látod azt ott? - ujjával tőlük jobbra mutatott. Egy titán sziluettjét láttam, elég messze volt, mégis elsőre felismerhető volt. A Hosszú-karú óriás.

- El akarod fogni, mint a Nőstényt? - morogtam, hiszen az akció sikerességében erősen kételkedtem.

- Hát persze, de most bevetnénk Erent is! - magyarázta lelkesedve, mire egy "ez most komolyan?" arckifejezést vágtam.

- Mert az olyan rohadt jól sikerült a múltkor is! Nincs kedvem megint Erent összevadászni a francba is!

Újra jobbra tekintve észrevettem, hogy a beszédünk témája, azaz a Hosszú-karú négykézláb megindult felénk. Aztaqurva, ez tényleg gyorsabb, mint maga a Nőstény!

- Úgy tűnik, látogatónk van! - kiáltottam, mire mindenki jobbra tekintett. Ijedt pillantások néztek vissza rám, de megőriztem hidegvérem és a csapatomat az erdőbe vezettem, ahogyan Hanji tette a sajátjával.

Az erdőbe érve meglepetés várt ránk, de nem titánok formájában. Mint amikor megpróbálták elfogni a Nőstény óriást, úgy tettek most is Hanji csapatai. Ezek tényleg arra a bestiára vadásznak! Minden fel volt állítva, úgy, ahogyan kellett. Csak a prédát kellett a csapdába csalogatni. A Hosszú-karú persze követett minket, szerencsére nem ért utol, majd rálőtték a köteleket. Könnyűnek tűnt maga a levadászása, ha így lehetne minden titánt elfogni inkább tartanék belőlük egy állatkertet, mint lekaszabolnám őket. De komolyan!

Csakhogy váratlan fordulat következett, ugyanis a kötelek hirtelen elszakadtak. Ennek oka pedig valószínűleg az előttük elsuhanó árnyék volt, aki valamilyen oknál fogva ki akarta szabadítani az óriást. De hogy minek?

- Most vessük be Erent? - kérdeztem Hanjit?

- Eléggé úgy tűnik, bár a fiúnak most több esélye lesz, hiszen alacsonyabb és véznább a Hosszú-lábú - kiáltotta, majd csalinak felhasználva magát a kiszabadult titán elé suhant.

- Gyere, te szépség! Nem menekülsz! - kiáltotta kicsit letúlozva a színjátékot. Igen, ő már csak ilyen, bolondul a titánokért. Csak kár, hogy értem nem bolondul ennyire.

Milyen beteg gondolataid vannak, Levi? Szedd össze magad!

A titánnal a nyomunkban suhantunk az erdőben, folyamatosan figyelmeztetve vörös jelzőfényekkel társainkat. Tudtuk, hol van Erwin, illetve Eren, úgyhogy abba az irányba siettünk. Csakhogy az erdő időközben véget ért, így szünetet tartottunk a legmagasabb fán, amire nem ért fel az óriás karja. A Hosszú-karú nem is zavartatta magát, egyszerűen leült a fa tövébe. Ekkor kezdtem sejteni, hogy ez is olyan titánfajzat, mint Eren vagy Annie volt. Fasza.

- Miért nem próbálkozik felugrani? - tanakodott mellettem Hanji.

- Mert szerintem pont leszar minket - válaszoltam vállat vonva.

- Az nem lehet, hiszen láthattuk, ahogyan követett minket! Az is érdekes, hogy csak futott utánunk, de nem próbált elkapni minket, sőt, amikor kiszabadult, akkor sem támadt ránk!

Elgondolkodtam. Ha egy ember irányítja az óriást, az nem minket akar, hanem valami mást. Ő is hasonló lehet, mint Annie, Eren akarja magával vinni. De hiszen mi éppen a fiú felé vezetjük! Viszont mást nem tehetünk, hiába tűnik úgy, hogy nem támad ránk, erősebb volt a többinél és ezek szerint alakváltó, csak Erennek van némi esélye ellene.

Csak el ne szúrd, Jaeger!

Szijjasztok!

Ezt meg kell írnom! Gyerekek, a wattpad szar! Nem, nem a könyvek vagy valami más, hanem a rendszere! Egyszerűen hányingert tudok tőle kapni. Most például fél percen keresztül szenvedtem, mert mindig feldobta azt, hogy " megtartod ezt a verziót, vagy lecseréled?", és hiába nyomtam a megtartásra, minden szaros mentésnél kidobta. Végül visszaléptem, F5, és vissza. Még most is, miközben ezt a sort írtam kidobta. Az eszem megáll, bár ez lehet amiatt van, mert gépen vagyok. De mobilon meg utálok írni, sőt, telóváltás miatt nincs is wattpad a telefonomon.

Ennyit szerettem volna. Ja, és pluszba szarakszik a mentés, fél perc, mire ment, és néha nem menti el. Jajdejóóóóó! :P

Na, szijjasztok és jó éjt, mert este írom!