Minden vizes és büdös. Cellánként egy ágy és egy wc-re hasonlító valami. Mindenhol rácsok vannak, amik megállítják a szökést, ha esetleg eszedbe jutna. Az őrök három óránként váltják egymást. Innen még senki nem szabadult ki és ha ez így marad nem is fog. De ez ki a francot érdekel?! Engem biztos nem!

-236...237...238.. -számolom magamnak a felüléseim számát.

Amíg itt lent sínylődtem csak is edzettem, míg a többi rab siránkozva töltötte napjait. Mind puhányok egytől egyig.

-242...243...244..

Kattan a zár és valaki belép. Normál tempóban lesétál a lépcsőn, majd be-be néz a cellákba, mintha keresne valakit. Mindenki őrült módon kezd üvöltözni a rejtélyes idegennek.

-Vigyél ki!..

-Adj enni kérlek!..

-Szabadíts ki!...

Ezek és más hasonló mondatok hagyják el a szájukat. Ő mégsem törődik velük, hanem egyenes erre tart. Felém. Megáll az ajtóm előtt és bámul. Arcát nem világítja meg a fény ezért csak találgathatok ki lehet az.

-Rég láttalak Airi -mondta ki teljes nyugalommal.

Ez a hang nagyon ismerős. Vajon kié lehet? Biztos hogy ismerem.

-Parancsnok! Megtalálta? -kérdezte a már általam nagyon is ismert őr.

-Igen. Ő az -mutatott rám.

-Na de Erwin parancsnok, ő az aki... -akadt meg.

-Erwin? Akkor ezért voltál te olyan ismerős. Rég volt már -villantottam rá egy mosolyt -Mit szeretnél tőlem?

-Mindjárt megtudod.

-Hööö.. Mindig is titokzatos voltál, ezt utáltam benned a legjobban -fontam össze magam előtt a kezeimet durcásan.

-Engedd ki -parancsolta az őröknek.

-Azonnal uram -hajolt meg előtte majd a kulcsot elővéve kinyitotta a zárat.

Kezeimre bilincset rakott fel, majd kivezetett a kicsit sem jó állapotú helyről. Amint kiértünk szemem elé kaptam a kezeimet, mert még megkellett szoknom az erős fényt, eközben az őr visszament és egyedül maradtam Erwinnel. Megindult és intett, hogy kövessem. Nem volt jobb ötletem, ezért csendben sétáltam mögötte.

(...)

Beértünk egy nagyobb épületbe, ami a felderítő egység tulajdonában lehetett. Erwin egy szobába vezetett, ahol már többen is vártak. Hat főt számoltam. Erwin leült, majd mutatta hogy énis üljek le vele szemben. A többiek megsem moccantak, továbbra is ugyanott álldogáltak.

-Ő lenne az? -kérdezte gúnyosan egy alacsony sötét hajú férfi. Arca túlságosan is merev volt, semmilyen érzelmet nem lehetett látni rajta.

-És ha igen? -kérdeztem vissza azonnal.

Fejemet oldalra döntve néztem rá. Az arca egy másodpercre sem rezdült meg. Ellökte magát a könyves polctól, amin eddig támaszkodott és megállt előttem, majd onnan nézett le rám.

-Heh? Netán feldühítettem őfelségét? -húztam mosolyra ajkaimat.

Mire fölnéztem rá addigra arcomnak csattant valami kemény. A székből kiesve a padlóval találkoztam.

-Ez fájt te szemét -töröltem le a szám széléről kibuggyanó vért.

Nagy nehezen felálltam a szemkontaktust meg nem szakítva. Kezeim még mindig összevoltak bilincselve, ezért nem tudtam viszaütni. Hogy lehet valakinek ilyen fájdalmas a térde?! Rohadék!

-Rivaille, állj -intette le azt a seggfejet.

Hátrébb lépett, de még mindig engem nézett azokkal kibaszottan idegesítő szemeivel. Miért bámul?

-Airi. Szeretném ha csatlakoznál a felderítő egységhez, újra -mondta Erwin, majd hátra dől és vár a válaszra.

Csak néztem rá, fogalmam sem volt mi a célja ezzel és hogy miért most mondja ezt. Csönd van. Mindenki kérdő pillantásokat vet Erwinre. De végül csak ő kérdezi meg, amit mindenki tudni akar.

-Újra? -húzza fel szemöldökét Rivaille.

-Nos? Csatlakozol, vagy szeretnél még egy pár évet odalent tölteni? -kérdezi Erwin a másik kérdésével nem törődve.

Eddig visszafogtam magam, de most kiszakad belőlem a nevetés. Fejemet előre vetve nevetek, hajam arcomba hullik kitakarva azt. Mire abbahagyom eltelik pár perc. Normál tempóban kezdem venni a levegőt, majd felnézek.

-Ki a franc akar csatlakozni a szedett vedett csapatodhoz? -mosolyodok el gúnyosan -Én biztosan nem. Inkább visszamegyek abba a pöcegödörbe, minthogy megint ugráljak minden szavadra.

Arcán látni lehet hogy nem erre várt. Látom hogy nem tetszik neki a válaszom.

-Legyen -bólint, majd int az egyik katonának a szobában -Vidd vissza.

Oda jön hozzám, aztán kezemet szorítva ráncigál az ajtó felé.

-Csak a gyávák menekülnek -szól egy utolsót felém mintegy búcsúzóul.

Testem megdermed és nem mozdul. Hiába rángatja a kezemet én már egy lépést sem teszek előre. Kezeit elkapom az engem szorító férfinak, majd egy gyors mozdulattal elérem, hogy elengedjen. Lábammal gyomrába rúgok egyet, hogy minél messzebb legyem tőlem.

Szemeim azonnal egy éles dolog után kutatnak, amivel eltudom vágni annak a mocsoknak a torkát. A hozzám közel álló nőnél van a felszerelése. Felé veszem az irányt mire a mellette álló férfi elő ránt egy kést. A láncot kifeszítem hogy a kés telibe találja, ami sikerül is. Kezeim immár szabadok, ezért bátran kapok a férfi után, majd csavarom ki kezéből a kést. Egy gyors ugrás hátra, majd az asztal felé futok, ahol ő ül. Előre lendítem a kezemet benne a késsel. Meg sem mozdul. 

-Dögölj meg -üvöltöm arcába.

Hátulról valaki elkapja a kezeimet eléri hogy a kés leesen a földre, majd hátracsavarja őket. Szorosan tart, szinte érzem a lehelletét a bőrömön. Fejemmel hátrafordulok amennyire csak tudok, hogy láthassam az arcát annak, aki hozzám mert érni.

Dühöm egyre csak fokozódik mikor meglátom Rivaillet mögöttem. Érzelemmentes arccal néz vissza rám, majd Erwinre.

-Akkor most az én felügyeletem alatt lesz? -kérdezi unottan.

-Igen -válaszol, majd feláll és távozni készül.

-Hé Erwin! Azt mondtam nem csatlakozok -mondom neki felháborodva.

-Csupán udvariasságból kérdeztelek meg, kicsit sem érdekel a válaszod -mondja majd kimegy.

-Rohadj meg Erwin! -ordítom utána.