Szemeimet égeti a fény, még úgy is, hogy csukva vannak. Eltakarom a kezemmel, így végre kitudom nyitni őket. Amit látok az egyáltalán nem tetszik nekem, semmi sem ismerős. Hol vagyok? Mi ez a hely? Miért vagyok én itt? Akármerre nézek csak fehér falakat látok. Kitakarom magam, majd felülök és megpróbálok felállni.

-Úristen! Feküdj vissza kérlek! -sietett hozzám sápadtan egy fehér ruhás hölgy.

Értetlen pillantásaimat látva magyarázni kezdett.

-A lábad súlyosan megsérült, illetve több helyen is össze kellett téged varrni és a fejedet is be kellett kötni -olvasta fel a kezében lévő papír tartalmát.

-Még egy jó ideig bent kell hogy tartsunk, ezért kérlek ne mászkálj mert rosszabbodhat az állapotod -nézett le rám aggódva.

Bágyadtan visszafeküdtem az ágyba, így a nő most már boldogan arrébb szökdécselt. A polcon lévő kórlapot gyorsan lekaptam és olvasni kezdtem. Csak azok voltak leírva, amiket ő is elmondott. Aprót sóhajtottam, majd eszembe jutott, hogy másra is kíváncsi vagyok. Miután megbizonyosodtam arról, hogy már nincs a közelben a nővér, lecsúsztam az ágy széléig, majd megkíséreltem felállni. Erős fájdalom hasított bele a jobb lábamba, mikor arra helyeztem a súlyt. Inkább a ballal léptem le először és azzal igyekeztem talpon maradni, ez egy kis ideig sikerült is. Fél lábon ugráltam el a nővérke asztaláig, aztán keresni kezdtem egy nevet a papíron.

-Eren Jaeger, Armin Arlert -olvastam fel hangosan a neveket -Megvagy! -emeltem fel az Erwin Smith névvel ellátott papírt.

-Te mi a jó istent csinálsz itt kölyök? -jött mögülem a mély és dermesztő hang.

Azonnal vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot és a hátam mögé dugtam a dokumentumot.

-Én? -mutattam magamra értetlenül -Semmit se -ráztam meg a fejem, de nem hiszem elhitte, mert közelebb lépett és közömbös arccal újra megkérdezte.

-Mit csinálsz kölyök? Válaszolj értelmesen! -emelte meg a hangját, mire a kezemben lévő papírt megszorítottam, így a papír gyűrődés hangját lehetett hallani.

-Add ide! -nyújtotta ki a kezét, mire csak húztam a számat.

-Add már! -tépte ki a kezemből, de én szorosan tartottam, így az ketté szakadt.

A lendülettől elvesztettem az egyensúlyomat és hátra estem. Mondhatom nagyon nem volt kellemes.

-Most ezt miért kellett?! -fogtam meg a lábam, ami lüktetett a fájdalomtól.

Csak vállat vont, majd szemügyre vette a fél papírt, ami a kezében maradt. Az olvasása közben összeráncolta a szemöldökét, majd végül visszadobta és kiment.

Mire volt ez jó?! Idióta Rivaille, mindig talál valamit, amivel basztathat. Felvettem a papírt a földről és vissza raktam az eredeti helyére. Igaz, hogy szétszakadt, de azért talán még olvasható. Visszaugráltam fél lábbal az ágyhoz, majd felsegítettem magamat és lefeküdtem rá. Túlságosan is fáradt vagyok akármilyen megerőltető mozgáshoz, még az ébrenlét is nehézséget jelent. Érzem, hogy szemhéjaim lassan csukódnak le, majd elemészt a fáradtság, s újra álomba merülök.