-Visszavonulás! -kiabálja Erwin a katonáknak, akik igyekeznek épségben eljönni a titánoktól.

Én csak előre figyelek, nehogy valaminek neki menjek vagy valami nekem jöjjön. Egyszer csak egy hatalmas puffanást hallok hátulról, amire már én is hátra nézek. Reiner egy kézzel úgy dobálja a titánokat, mintha csak egyszerű köveket hajigálna a tóba. Gyorsabbra veszem a tempót, de még így is hatótávolságon belül vagyok. Csak a sikoltozásokat és a kiáltásokat hallom, semmi mást. Folyamatosan hátra pillantgatok minden másodpercben, amit Erwin meg is szól, de nem érdekel, hiszen ha egy ekkora titán eltalál mi meghalunk. Még egy puffanás és már csak azt látom, hogy Mikasa és Eren lerepültek a lóról. Hirtelen megrántom a kantárt és visszafelé igyekeznék, mikor egy hatalmas árnyék vetül a földre. Azonnal felkapom a fejem és ezzel egyetemben a kantárt is de már túl késő. Lecsapódik mellettünk egy kisebb titán és mi pedig elrepülünk a vele ellentétes irányba. Neki csapódok egy nagyobb sziklának, mire egy kellemetlen sikoly szalad ki a számon.

-Ez fáj! -ordítom a földbe, aztán megpróbálok felállni, de hiába, mert nem megy.

Ez előtt leestem a falról, most pedig neki ütődtem a sziklának, a lábaim feladták a küzdelmet, már nem is érzem őket. Csak annyit tehetek jelen pillanatban, hogy megfogom a pengémet és megvédem magam nyomorúságos helyzetemben.

Csak most veszem ugyan észre, de az oldalam és a fejem is vérzik. Nem lesz így jó. Kezeimet oldalamra tapasztom, de továbbra is csak ömlik belőle a vér.

-Francba már! -szipogok halkan, miközben próbálom elállítani a vérzést.

Könnyeim akaratlanul is potyognak. Jó formán már zokogok, mert tudom mi fog történni. Meghalok.

-Nem akarok meghalni! -üvöltöm zokogva, mikor belém csap a szúró érzés.

Egy titán, mely a fa mellett evett eddig egy ember tetemet, most engem bámul. Azonnal megdermedek mozdulni sem bírok, ha akarnék sem tudnék. Most elindul felém olyan lassan, hogy az már kínzó. Neki csak pár lépés az egész, de élvezi azt hogy kínozhat engem. Rögtön megáll előttem és felém nyúl, keze pár méterre van már csak a testemtől. Megdermedve várom, hogy mikor kap fel és töm a szájába, hogy aztán megegyen, de nem teszi. Megáll és vár, aztán hirtelen elfordul tőlem és elszalad a másik irányba. Nem tudom mi történt, de hálás vagyok. Nagyon hálás. Sírva nevetek örömömben, mikor látásom kezd elhomályosulni, de nem a könnyektől, hanem azért mert elájulok a vérveszteség miatt.

-Túl kell élned Eren -mosolyodok el kényszeredetten, majd elszáll a kép.