Sziasztok!

Nem ez lett életem legjobb része, de legyen mentségemre, hogy egy évvel ezelőtt írtam. És hogy miért nem írtam át? Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele, szóval ez maradt. :D Remélem azért így is fog nektek tetszeni!

Tikki

Az ablaknak támaszkodva hallgatta az eső kopogását, ahogy az találkozott az üveggel. Már reggel óta zuhogott, és nem úgy tűnt, mintha el akarna állni.  Csöndes volt minden, semmi rádió nem szólt, senki nem beszélgetett vagy nézett TV-t. Kocsik zaja hallatszok csak be a szobába. Azóta a nap óta, a kis kwami számára minden lelassult és beszürkült, bár ezzel nem csak ő volt így. Az eső pedig csak fokozta ezt a hangulatot. Nem volt hajlandó visszamenni a dobozba, de még egy új gazdára sem volt felkészülve. Halálfej, mintha megérezte volna, azóta egy akuma híréről se lehetett hallani.

- Tikki! Már lassan egy hónapja csak az ablakon bámulsz ki – jelent meg az ajtóban ma már tizedszerre Fu mester. Gondterhelt volt az arca, fáradt és reménytelen. Óvatosan végighúzta hüvelyujját a piros kwami fején, és leült egy székre. – Tudom, hogy fáj, de az isten szerelmére! Több, mint ötezer éve csinálod már ezt.

- Igen, de Marinette más volt!

- Mindegyikre ezt mondtad, de általában pár hét után rendbe jöttél – sóhajtott egyet. – Marinette egy aranyos lány volt, nem hiába választottam őt, de Halálfej bármikor támadhat, hisz még Macska kint van.

- Wayzz talán nem hiányolta a régi gazdáját? – fordult el az ablaktól Tikki, és szemrehányóan nézett végig a mesteren. Ősz haját, mint mindig hátrafésülte, kecskeszakálla rendezetten lógott álláról. A változatosság kedvéért egy piros hawaii inget vett fel. Az ajtónak támaszkodva állt, kezeit összefonta maga előtt.

- Dehogynem fájt! – szólalt meg egy hang az ágy felől. A szoba nem volt túl nagy, az ajtóval szemben volt az ágy, kicsit távolabb, tőle jobb oldalra egy egyszemélyes ágy, vele szemben pedig egy asztal. A másik oldalon egy hatalmas szekrény uralta a terepet.  Fu mester hálásan nézett zöld kwamijára. – Viszont tudtam, hogy nem szabad sokáig sírdogálnom.

- De hogyan? Marinette... - bizonytalanodott el Tikki. Ő se tudta meddig kéne még sírna, de nem tudta kiverni a fejéből a lányt.

- Fontos volt neked? Mint minden kwaminak a gazdája. Tikki, kérlek!

- Mégis mit vártok tőlem? Vonuljak vissza abba a dobozba, ahova a többiek is be vannak zárva? Vagy éppen lépjek túl pár nap alatt?

- Nem, Tikki! Kaptál egy hónapot, de most már Halálfej se fog sokáig várni. És akkor ki lesz ott, hogy megállítsa a katasztrófát? – ült Wayzz gazdája vállára.

Tikki jól tudta, hogy nincs sok ideje, de minél inkább túl akart lépni a sötétkék hajú lányon, annál inkább törtek elő az emlékek és azoknak hiánya, amit még szerezhettek volna. Aztán eszébe jutott Fekete Macska. Marinette vak volt, hogy nem vette észre, mit érzett iránta (pontosabban Katica iránt), de hát Adrien iránti szerelme elvakította őt. És most ő is hoppon maradt. Bár a fiú azt, az apró részletet nem tudja, hogy ki volt Marinette, de egy barát elvesztése sem lehet kis teher. Na meg akkor Alyaról még nem is esett szó. A piros, lebegő lény egyszer kérte meg a mestert, hogy vigye el hozzá, hadd nézhesse meg, ő hogy viseli. Nem jól, nagyon nem. A lány blogját is rendszeresen nézte kezdetekben, részben Marinette miatt, részben pedig azért, hátha kap jelet arról, hogy Alya hogy van, de semmi. Se egy „Katica eltűnt, mi lesz így Párizzsal?" bejegyzést, se egy „Egy időre szünetelek" kiírást nem tett közzé. Semmit.

- És most mi lesz? – nézett a zöld kwamira és Fu mesterre kérdőn. – Rám fogtok erőszakolni egy új gazdát?

- Ha Halálfej úgy dönt, hogy újra elkezdi ámokfutását, nem lesz más választásunk, de lehet, hogy az már késő – nézett rá Wayzz.

- Ahj, rendben! – fordult vissza szomorúan Tikki az ablakhoz. – Ha nincs más választásom...

Két nap telt el, amíg Fu mester közölte a hírt, miszerint talált egy megfelelő jelöltet Katicabogárnak. Holnap lesz a nagy nap, amikor Tikki új gazdát kap. A piros kwami még mindig az ablakban gubbasztott, és tehetetlenül bámult ki az utcán bóklászó emberekre. Vagy siettek valahova, vagy a barátaikkal röhögtek valami poénon, esetleg a tegnap este nézett műsort beszélték meg, mások pedig egyedül bambultak, miközben egyre közelebb értek a céljukhoz. Holnap már ő is ott lesz az utcán egy táskában, egy zsebben, esetleg bezárva valahova.

- Minden oké? – szólalt meg Wayzz, mikor már megunta a néma csendet és a semmittevést.

- Hát, nem tudom. Ötezer év alatt nem fordult elő velem ilyen – mutatott magára, majd az ablakra. – Ha elvesztettem egy gazdámat, akkor mindig visszamentem a dobozba, és addig nem jöttem ki, míg azt nem mondták, de most...

- Figyelj, lehet, hogy az új lány nem lesz olyan, mint Marinette, de még érezheted magad jól vele.

- Ennyire unalmas lennék? – kérdezte Tikki, amint rájött mi történik.

- Neem, dehogy! – a piros kwami csak elmosolyodott. Lépéseket hallottak, majd a következő pillanatban Fu mester jelent meg az ajtóban.

- Készen állsz, Tikki?

- Hát... fogjuk rá! – mosolyodott el keserűen, és berepült a mester kezében tartott nyitott dobozba. A két fülbevaló már ott volt. Tikki még egyszer végig simította rajta kis ujjait, Fu mester pedig rázárta a dobozka fedelét.