Lassan felbaktatva a lépcsőn, nyomomban Yoongi-val mentünk kideríteni, hogy ki is a telefonon csörgető zaklatóm. A szobába érve láttam a telefonomat, ahogy az éjjeli szekrényemen rezegve mozgott s világít. Ahogy mellé értem, nem láttam a hívó fél nevét, csak azt, hogy magán telefon szám. Kezembe vettem a készüléket, majd a zöld gombra nyomtam, mellyel fogadtam a hívást. Fülem mellé helyeztem a telefont, majd megszólaltam.

- Igen tessék?

- Jó reggelt. Bocsánat a zavarásért, ön Szél Annabell?- kérdezett rá azonnal, egy kis akcentussal, mivel nehéz lehetett számára kiejteni a nevemet. Azért szerintem nem nagyon nehéz. Yoongi is könnyen ki tudja mondani, meg még pár ember. Na de mindegy. Kinek hogy áll rá a nyelve.

- Ki kérdi?

- A művészeti egyetemének igazgatója, vagyok, ahova nemrég felvételt nyert- ahogy ezt meghallottam, egy adrenalin löketet kapott a testem. Felvettek! Egész testem a boldogságban fürösztött. Lényem remegni kezdett a hír hallatán. Ebben az egészben az volt a vicces, hogy fel sem tudtam fogni. Seoul legjobb művészeti egyetemére felvettek! Őszintén szólva, ezt a dolgot még Yoongi-nak sem árultam el. Már év eleje óta ide pályáztam, és sikerült!

- Ezt komolyan mondja?- kérdeztem rá hitetlenkedve, mire a másik oldalról a karcos, mély hang elkezdett kuncogni, jól szórakozva megdöbbenésemen.

- Igen, komolyan. Gratulálok!

- Köszönöm szépen- hajoltam meg, de persze ezt nem láthatta. Ami vigyor kiült az arcomra, azt nem lehetett levakarni onnan. Ha valaki látná a mosolyomat, azt gondolná, hogy egy pszichopata vagyok.

- Jövő tavasszal várjuk Önt az egyetem padjai mögött.

- Köszönöm szépen még egyszer.

- Semmiség. További szép napot!

- Önnek is- ahogy elköszöntem, azonnal megfordultam, mire Yoongi kérdő fejével találtam szembe magam. Látszott rajta, hogy nem érti a helyzetet, de most elmagyarázom neki.

Kíváncsi vagyok, hogy mit fog hozzá szólni. Örülni fog? Vagy letépi a fejemet amiért nem mondtam el neki? Vagy ellenezni fogja? Sokféle lehetőség futott át az agyamon, hogy mit is tehet a barátom ha megtudja és azon is gondolkodnom kellett, hogy ezt hogyan is meséljem el neki.

- Ez mi volt?- tette fel a kérdést.

- Tudod…- gondolkodtam el egy pillanatra hogy honnan is kezdjem. De szerintem jobb lesz az elejéről - Év elején én kinéztem egy sulit, ahova tovább mehetek miután ezt elvégeztem. Most annak az igazgatójával beszéltem, aki közölte velem, hogy felvettek oda- vártam a fejmosást, vagy a lecseszést, hogy miért nem mondtam el eddig. De semmi ilyesmi nem történt. Csak lágyan elmosolyodott, majd egyik tenyerét az arcomra helyezte, és azt cirógatni kezdte.

- Büszke vagyok rád Kicsim - lépett közelebb hozzám, majd a homlokomra egy gyengéd csókot nyomott, majd magához húzott egy ölelésre. Élveztem védelmező karjai közt lenni. Ahogy megóvnak a külvilág mocska ellen, és a hozzájuk tartozó mámorító s bódító illata magához láncolt. Az egész testem nyugodt volt, csak azért, mert ő itt volt.

- Nem így képzeltem el - nevettem fel halkan, mellkasába bújva.

- Micsodát?

- Azt gondoltam, hogy veszekedni fogsz velem, amiért nem mondtam el ezt neked - vallottam be neki, mire ő is elkezdett kuncogni mély s rekedtes, férfias hangján.

- Baby. Egyszer azt mondtad nekem, hogy ha azt csinálod amit szeretsz, akkor nem szólok bele. Kicsim én támogatni foglak és tudom hogy jó helyed lesz ott… Csak a pasikat kerüld, főleg akik flörtölni próbálnak veled- mondatára mosolyogva megforgattam a szemem.

- Akkor te pedig ha bekerülsz a céghez, ami szerintem száz százalékig biztos, akkor a lányokat kerüld - vágtam vissza neki, mire egy kuncogás hagyta el ajkait. Olyan jó volt újra a karjai közt lenni, majdnem két hét után - Nem akarom idegen nők bugyijait látni az ágyban- Félek attól hogy elveszíthetem, ha a céghez kerül. Jóképű, le se lehet tagadni. Ezért biztos felcsillan a szeme pár lánykának. Csak csorgathatják a nyálukat.

- Jól van, jól van kis féltékeny. Amúgy is, ha lenne is ott bármilyen bugyi, az csak a tied lenne vagy nem lenne ott egy sem. Csoda lenne, ha “véleten” ránk törnének a kis vágyaink, lehet, hogy még az a  kis ruhácskád az ágyig kibírja - suttogta a fülembe rekedtes hangján. Mondandója miatt gondolataim más helyekre vándoroltak és nem hagyott nyugodni Yoongi perverz gondolata. Hasam görcsbe rándult, de a kellemes formájában.

- Yoongi.. - kezdtem volna bele mondandómba, de ezt megint a telefonom csörgése szakította félbe. Kicsit eltávolodva oldalra nézve pillantottam le a kijelzőre, melyen újra az “ismeretlen szám” szövegecske világított. A telefon számból nézve magyar volt. Ki lehet az? Talán anya?

- Elhúztam a zöld gombocskát, majd újra a fülemhez emeltem a készüléket. Yoongi folyamatosan fogta kezeivel derekamat. Szemeivel folyamatosan engem fürkészett, melyek zavarba hoztak. Imádtam ezeket az éj fekete macska szemeit.

- Halo? - szóltam bele elsőnek a telefonba, majd vártam a túloldalon lévő személynek a hangját, melyet azonnal meg is kaptam.

- Anna Drágám! - hallottam meg Mír néni boldog hangját, mely melegséget öntött szívembe.

- Szia Mír néni! - köszöntem neki mosolyogva, bár ezt a görbületet egyedül a párom láthatta, aki kezeivel jobban magához húzott, így csípőink összeértek. Óvatosan elkezdte ringatni jobbra balra az előbb említett testrészét, ezzel mozgatva enyémet is, és így olyan volt mint egy lassú tánc. Halvány mosollyal az ajkain, csukott szemmel döntötte homlokát enyémnek. Édes volt tőle, az eddig még nem tapasztalt gesztusok sokasága, de nagyon jól esett a törődése. Ahogy ringatott, úgy éreztem magam mint egy kisgyerek, akit altat az anyukája- Mi ügyben kerestél?

- Van itt valaki, aki nagyon szeretne beszélni veled - ahogy ezt kimondta, agytekervényeim azonnal mozgásba lendültek, és próbáltam rájönni hogy ki lehet az - Most oda adom neki a telefont, és elköszönök tőled, mert lehet hogy már nem beszélünk.

- Oké, szia! - köszöntem el tőle, majd vártam a másik emberre, aki ahogy Mír néni mondta, nagyon szeretne velem beszélni.

- Köszönöm - hallottam meg egy ismerős hangot, mely magyarul beszélt, mire nekem az egész testemben meghűlt a vér. Ugye nem… - Szia Annabell - átváltott koreaira, s úgy köszönt nekem. Az egész testem, mintha görcsbe rándult volna, állt meg Yoongi-éval együtt. Szemeimet felvezettem arcára, ahogy csak tudtam, mert homlokunk még mindig egymásnak volt döntve. Szemei kipattantak s állkapcsa mint a penge, úgy kiélesedett. Kezei, melyek derekamon pihentek, megfeszültek. Mélyen szívta be a levegőt, majd fújta ki.

- Mit akarsz Vernon? - tettem fel azonnal kérdésemet ridegen, bár hangom egy kicsit remegett.

- Már nem is köszönsz a Szerelmednek? - hallottam hangján a tettetett megbántottságot. Kezem ökölbe szorult, melyben nem volt mobil. Hallottam, ahogy lépked, majd egy ajtó csukódását.

- Nem vagy te senkim se.

- Ez most nagyon fájt Drágám. Ha három hét múlva nem változtatsz a modorodon, akkor nem fogok veled kesztyűs kézzel bánni, mint a múltkor - morogta a telefonba. Undorító dög! Hogy rohadna meg mindene! - Tényleg! Még meg akartam kérdezni, hogy azt a takonyházi kispöcsű huszárkát dobtad-e. Na? - szinte köpte a szavakat, mire Yoongi-nak itt betelt a pohár, és kivette a kezemből az eszközt. Fejét elemelte az enyémtől, majd szabad kezét, a hátamra vezetve húzott újra magához, így mellkasának ütköztem. Szorosan fogott egy kézzel, hogy még véletlenül se menjek el onnan. Hülye lettem volna!

- Hello, te büdös félvér köcsög - szólt bele a telefonba párom, teljesen nyugodtan, de azért hangjában egy cseppnyi idegességet fel lehetett fedezni - Yoongi vagyok. Nem, nem szakított velem. És ki kell hogy ábrándítsalak, sokkal nagyobb mint gondolnád - mosolyodott el győzelem ittasan.

- Á~ szóval ott vagy - mondta gyerekesen. Olyan hangos volt az egész, hogy tisztán lehetett hallani mindent - Itt problémák lesznek Anna Drágám~

- A tetves anyád a te drágád! Miért nem tudsz róla leakadni de intézetbe való kis nyomorék?! - Yoongi hangja erélyesebb lett s sokkal keményebb - Szerinted lenne annyi esze, hogy inkább veled legyen, aki megütötte és fojtogatta?! Ha igen, akkor rossz embert akarsz megszerezni! Keress egy mazochista kurvát vagy inkább egy hozzád passzoló rohadt hullát, és azt próbáld meg kefélni, ne az én barátnőmet szégyeníteni az idióta mániáiddal! Megértetted?! Na csá! - azzal egy határozott mozdulattal kinyomta, majd becsukva szemeit fújt ki idegesen egy nagy adag levegőt - Felidegesít ez a kis pöcsköszörű - fújtatott.

- Engem is - kuncogtam egy aprót, majd hozzábújtam, mire ő már mindkét kezével átölelt- Köszönöm, hogy megvédtél. Azt hittem hogy meg sem tudok majd szólalni - vallottam be neki.

- Ezt ha majd idejön, lerendezem vele. Remélem nem tudja hogy hol laktok.

- Remélem én se. De most együnk. Éhes vagyooook~ - nyafogtam neki, és próbáltam elterelni Vernon-ról a figyelmét, ami sikerült is.

- Oké, oké - engedett el mosolyogva, ezzel engem utamra engedve. Ahogy megtettem két lépést, tenyere fenekemen csattant, de nem az a kicsi féle. Felsikkantottam egy picit hirtelen mozdulatától és kicsig mérgesen rávezettem tekintetemet, mire jó kisgyerek módjára, ki nem csinált semmi rosszat, mosolygott.

- Ez vajon ki lehetett? - nézett körbe tetettett tudatlansággal, keresve a tettest.

- Nézz bele a tükörbe, biztos ott van- ordítottam vissza neki, amint kiléptem az ajtón.

- Visszavágó, pipa! 1-1! - ordította nekem, mire nevetni kezdtem gyerekes viselkedésén.