- Öröm megismerni téged szőkeség. Úgy látom a barna tincseid reményeket adtak a hidrogén szőke, belül sötét fejednek - intézte gúnyos szavait Yoongi felé még mindig mosolyogva, akinek tekintete már ezredjére is megölte a színeshajú fiút. Izmai megfeszültek s szorosabban fogta Annabell kezét ki félelemmel s gyűlölettel nézett az undorító személyre. Testét kirázta a hideg és szíve oly' hevesen vert, hogy azt hitte nyomban felrobban. A félelem átjárta lényét, és torka elszorult, s emiatt alig kapott levegőt.

- Téged is öröm megismerni te elkényeztetett, nyálas, nőverő kis picsahuszár - szólalt meg ő is gúnyosan s mosolyogva, miközben elöntötte az undor. Szemei előtt újra és újra lepergett ahogy Anna meggyötört arcal, és könnyes szemekkel nézett rá a kamerán keresztül. Akarata ellenére is elképzelte ahogy Vernon folytogatja és veri, mely miatt agyát elöntötte a mérhetetlen harag - Miért toltad ide az undorító félvér pofádat?

- Az legyen az én dolgom, barátom - kaccsintott egyet, majd még egy pillantást vetett a számára tökéletesen gyönyörű lányra, kinek egy pillatra belenézett világoskék szemeibe, melyek mint mindig, most is elvarázsolták. Tetszett neki íriszeiben a félelem csipetnyi jelenléte ami megbabonázta, s tudta hogy nyert ügye van. Hatalmas mosollyal az ajkain megfordult, majd lezser lépteivel visszafele indulva, ment osztályterme felé, ahonnan jött, otthagyva mindent és mindenkit.

- Látom, első látásra szerelem gyúlt köztetek - jelentette ki szarkasztikusan Annabell, mire Yoongi ajkaira egy ördögi mosoly ült ki ahogy még mindig ellensége hátát bámulta, miközben jót mulatott szerelme gondolatán.

- De még milyen.

...

- Ha bármi baj van, hívj fel és már megyek is - közölte a férfi szerelmével, miközben az iskolát elhagyva indultak el a lány háza felé. Yoongi ragaszkodott hozzá, hogy haza kísérje, hogy biztos ne történjen semmi. Most már háromszor jobban figyelt a környezetükre, és tízszer jobban Bellre. Amikor meglátta Vernon-t, már látta a szemeiben hogy ezzel a gyerekkel valami nem stimmel. Nem tetszett neki a szemeiben lévő sötétség és az őrültség keveréke. Tudta hogy tőle sokkal jobban kell féltenie a lányt, mint Jay-től vagy bárkitől - Még van egy órája, szóval van időd úgy hazamenni, hogy ne tudja meg hogy hol laksz. Kérlek amíg nem vagyok veled, vigyázz magadra és nagyon figyelj a környezetedre - ahogy ezt kimondta, tekintetét a mellette sétáló lányra vezette, kinek tekintete csak ez előtte lévő járdát karcolta. Nyugtalanította Bell merengése, s az, hogy nem nagyon figyel rá. De tudta hogy fél. Fél attól a szarládától aki bántotta, és nem csak őt. Fogait összeszorítva nézte, ahogy szeretett barátnője csak néz maga elé - Baba - állította meg, s vele szembe fordította a vastagkabátba és sállal áttekert kis testet. Kristályos, kék szemei végre nem a talajt nézték, hanem az előtte álló, barna hajú fiút, ki azonnak tekintetét belefúrta az ő tekintetébe. Közelebb húzva magához a lányt, hívta őt egy lágy csókra, felébresztve álomvilágából, egy másikba repítve, ahol már ő várta. Szerette ízlelni a húsos, rózsaszín ajkakat, melyeket csak ő birtokolt, csak ő csókolhatot és csak ő párnácskáiért sikoltoztak. Nem úgy kezelte mint egy tárgyat vagy egy díjat amit elnyert. Egy olyan embert akit sosem akar elveszíteni és sosem akart a másénak tudni.

Lassan elvált a csodás ajkaktól, majd újra a csillogó, hatalmas íriszekbe nézett, melyek most ködösek voltak a finom, gyengéd és birtokló csóktól. Megnyalta száját, ahogy hirtelen kiszáradt. Kezén egy apró, szinte észrevehetetlen, hideg dolgot érzett, s gyorsan odakapta tekintetét. Egy apró kis vízcsepp. Felemelte fejét, hogy most az égre nézhessen mert először arra gondolt higy esik azt eső, de nem. Látta, ahogy a hó lassan, s gyönyörűen szállíngózik, s ettől boldogság járta át a testét. Az első idei hó. A kedvenc része ebben az évszakban, melyet most megoszthat kedvesével. Ránézett az előtte álló lányra, aki mosolyogva nézte az eget, s forgatta fejét, hogy a környéket is lássa ahogy a hópelyhek lepik el. Annabell oda és vissza volt ezért az időjárásért. Csodálatosnak és tisztának tartotta, és egy kicsit romantikusnak. Yoongi-nak tetszett a kipirult, derűs arc melytől melegség öntötte el a szívét. Emlékeibe próbálta beleégetni ezt a pillanatot, hogy sose felejtse el, és hogy bármikor vissza tudjon emlékezni. Az első hó amit együtt élnek át. Az örömnek ami a lány pofijára kiült a boldogság a borzalmas arckifejezés után, és most mosolyogva fújja ki a meleg levegőt, mely most meglátszódott a hideg idő miatt. Egyszerűen ragyogott, és azt kívánta hogy soha se érjen véget ez a pillanat.

- Látom te is szereted ha havazik - jegyezte meg mosolyogva, mire Bell rákapta újra tekintetét, és vigyorogva bólogatott. Hatalmas, meleg tenyerét Annabell kicsit hideg arcának egyik felére tette, melybe a lány belebújt, élvezve a másik közelségét. Számára ő tisztább volt a frissen esett hónál is. És szebb mint bármely modell vagy annál híresebb filmsztár illetve énekes. Belegondolt, hogy ő, még soha nem nézett ilyen szerelmesen egy emberre sem - Miért vagy ilyen szép? Hm?

- Nem vagyok az - válaszolt még mindig mosolyogva.

- De igen. Ha ezt nem hiszed el, akkor azt mondom, hogy nekem gyönyörű vagy. Legalább ezt hidd el - közelebb hajolt hozzá, majd egy gyors csókban részesítette szerelmét, aki örömmel fogadta a kis gesztust.

...

Összeszorított állkapoccsal nézte az ablakon keresztül, ahogy Annabell és Yoongi kézenfogva sétálnak ki az iskola telefirkált falai közül. Undorodott a látványtól és legszívesebben öklendezett volna, de nem tette, mert illetlenség lett volna tőle, főleg úgy, hogy ez az első napja és szinte majdnem nekiesett a folyosón Yoongi-nak. De nem tette. Meg kellett tartania a jófiú maszkját és jellemét, hogy semmit se sejtsen senki. Ha a terve sikerül, akkor még óvatosabbnak kell lennie. Nem szabad feltűnést keltenie. Sok dolgot kell még megfigyelnie, hogy ki tudja ismerni Bell szokásait. Melyik irányba megy haza. Mit szeret, mit nem. Teltek el évek, így nem tudhatja hogy változott-e. Érezte, és tudta is hogy meg fogja tudni csinálni.