Annabell szemszöge

Mindenki takarította a házat. Azért, hogy tisztaságra érjünk haza. Anya mosogatott, és rendbe rakta a konyhát, Yoongi port törölt, én pedig sepregettem. Közben a tévében egy zeneadó ment, hogy ne legyen azért annyira unalmas a takarítás. Mikor azokhoz polcokhoz értem, ahol éppen Suga tisztogatott, egy két csókot váltottunk, majd már folytattuk is a munkát.

Sepregetés közben kavarogtak a gondolataim. A mai kis kalandunkra a zuhanyzóban,  és ami utána történt. Azok a rossz gondolatok, amiben elvesztem őt, és egyedül maradok. Nem akarok rá figyelmet fordítani, de nem megy. A mára próbálok gondolni, arra, hogy most itt van velem és szeret. 

Most jut eszembe, hogy Yoongi nem egy hú de romantikus alkat, amit nem is bánok. Eddig csak egy nyakláncot kaptam tőle, ami nekem bőven elég. Nem szeretném, ha plüssökkel és virágokkal halmozna el. Az nem ő lenne. Néha mond valami aranyosat, ami meghat, de az attól nem romantikus.... Na jó, egy kicsit. 

-Mit szeretnétek ebédelni?- hallottuk meg anya hangját ahogy kijött a konyhából. Suga-val egymásra néztünk, majd vissza anyára. Megrántottam a vállamat, mire nevetni kezdett anya. De most meg min?

-Hú de össze vagytok hangolódva- kuncogott- Egyszerre rántottátok a vállatokat- erre mindenki elmosolyodott- Na, akkor mit szeretnétek?

-Én rád bízom- mondtam neki, mert ötletem sem volt, hogy mi legyen az ebéd.

-Te mit szeretnél enni? Valami hazai kaját mondj , hátha meg tudom csinálni- nézett a fiúra, aki egy kicsit elgondolkozott.

-Mondjuk.... Nem tudom. Valami hús- ajánlotta fel ötletét, mire anya megrántotta a vállát.

-Akkor csirke mindenkinek jó?- kérdezte, mire mindketten elkezdtünk bólogatni- Akkor majd jövök- felkapta a kocsikulcsát majd elém sétált, és egy puszit nyomott az arcomra, és már ment is, de még az ajtóból visszakiabált- Legyetek jók!-azzal bezárta az ajtót.

Egy ideje csendben folytattuk a takarítást, majd megszólaltam.

-Te hol születtél?-kérdeztem, közben még mindig sepregettem.

-Tessék?-eszmélt fel  portörlésből- Ja, Daegu-ban.

-És az hol van?

-Messze. Délen van.

-Mikor költöztetek ide?- folytattam a kérdezősködést.

-Asszem tízéves lehettem, mikor elköltöztünk. És te? Hol születtél?

-Szegeden.

-Mi? Sekeden?- kérdezett rá a számára idegen szóra, mire egy aprót kuncogtam.

-Szegeden- mondtam el neki lassan, hogy le tudja utánozni.

-Sze-ke-den- próbálkozott.

-Majdnem. Sze.

-Sze.

-Ge.

-Ge.

-Den.

-Den- fejezte be mosolyogva- Szegeden- mondta ki a teljes szót, amit most tanult meg.

-Ügyes vagy- dicsértem meg.

-Az ügyes nem kap semmit?- csücsörített egy kicsit, hogy tudakolja velem a "nyereményét".

-Most dicsértelek meg. Az nem elég?- folytattam a sepregetést, és hátat fordítottam neki- Elégedj meg azzal, amit kaptál.

-Miért?- hallottam meg reszelős, mély hangját egyre közeledni- Nem kaphatok egy csókot a barátnőmtől- mögém érve, kezeivel átkarolta a derekamat, és fejét az enyém mellé helyezte. Buksiját az állával a vállamon támasztotta meg- Még mindig nem kapom meg? Vagy még csinálnom kell valamit hozzá?- suttogta fülembe. Lehelete csikizte a fülemet, ahogy rákérdezett.

-Kanos dög- csúfoltam. De most miért? Tényleg az. Higgyetek nekem.

-Akármit mondasz ez ügyben, ez számomra nem sértés- morogta. Oldalra fordította a fejét, és apró puszikkal kezdte el belepni az érzékeny bőrömet. Kezemmel egyre jobban kezdtem szorítania seprűnyelet, mert nem akartam, hogy egy hang is jöjjön ki a toromon, és ő győzzön. Valahogy le kellett vezetnem ezt a késztetést.

Felhevült bőrömön éreztem minden egyes csókjánál borostáját. Csípőjét teljesen hozzám nyomta. És éreztem tagját....

-Yoongi.. Hagyd abba..- nehezen véve a levegőt, szólaltam meg. Azt hittem, hogy abba hagyja, de nem. Egy helyen megállt, és egyre erősebben kezdte el szívni a bőrömet, míg nem bírtam vissza fojtani a hangomat, és végül, egy halk nyögés hagyta el ajkaimat- Yoongi- egyik kezemmel elengedtem a seprűnyelet, és a fiú selymes, szőke hajába túrtam- Takarítani kell..

Nem szólalt meg. Csak a nyakamra morgott, miközben csókokkal lepte be a nyakamat. Már téptem a haját, hogy abba hagyja, de semmi. Mintha teljesen elzárta volna magát a külvilágtól. Kezeivel megfogta a ruhám nyakát, és ahogy tudta, lejebb húzta rólam, így szabaddá téve vállamat.

Hirtelen kicsit megemelt, és az előttünk lévő kanapéra fektetett, miután megfordított. Amint a hátam leért a dívány ülő részére, azonnal fölém kerekedett. Azonnal folytatta a még pár másodperccel ezelőtt félbe hagyott munkáját, és újra a nyakamra kapott. 

-Senki nem nyúlhat hozzád úgy, ahogy én- morogta bőrömre- És senki nem érinthet meg rajtam kívül....

Suga szemszöge

Nem kaptam tőle semmit. Semmit! Nekem kell az ő csókja. Kell a kiérdemelt nyereményem! Amikor tépi a hajamat, attól még jobban beindulok. Imádom, amikor durva velem.

-Te vagy az én Jagiya-m- morogtam a nyakára. Olyan jó volt ezt kimondani, de mégis furcsa volt. Sosem szólítottam így senkit.

-Ez mit jelent?- kérdezett rá a szó jelentésére. Felemeltem a fejemet, és egy szitbe hoztam az övével. Szemei csillogtak, mint egy éjszakai égbolton a csillagok.

-Hát, itt koreában, így szokták hívni a fiúk a párjukat- szememet levezettem ajkaira, amik csak arra vártak, hogy az enyéimmel találkozhassanak. Kiszáradt párnáimon végigszántottam a nyelvemmel- És a lányok pedig Oppa-nak szokták hívni a fiú párjukat.

Közeledtem ajkai felé. Orrunk össze ért, de még nem történt meg a csók. Párnáink súrolták egymást.

-Oppa- ejtette ki ezt a kis szót hallkan, párnámra lehellve. És eddig bírtam. Azonnal rátapadtam. Hurtelen hevességem miatt, mindkettőnk száját egy apró nyögésszerűség hagyta el. Ez a csók egy örökkévalóságnak tűnik, de remélem, hogy az is marad...