Vissza ültem a helyemre, és egész végig az ablakon bámultam ki. Miért viselkedik így velem? Nem csináltam érte semmit. A férfiak kifürkészhetetlen lények. Csak ezt tudom mondani.

Rajz órán, egy képzeletbeli lényt kellett rajzolni/tervezni.

Kicsit elkalandoztam. A tanárnak legalább tetszett. Sokan jöttek lefotózni, és meg is dicsérték a művemet. Még Yoongi is oda jött hozzám.

-Ügyes vagy- dícsért meg.

-Köszönöm.

-Van mára valami programod?- vakargatta meg tarkóját.

-Van. Miért?- néztem rá egyik szemöldökömet felhúzva.

-Mert elmehettünk volna egy kicsit motorozni.

-Értem. Bocsánat, de most meg kell oldanom egy ügyet, amiről nem is tudtam hogy benne vagyok. Sőt, még azt se tudom hogy mit csináltam- álltam fel a székről, cuccaimat össze pakolva.

-Mi történt?

-Első óra után, elmentem a mosdóba ahol pár cicababa látta hogy veled jöttem, és azt mondták, hogy ezt még megbánom. De mit?- tettem szét a kezemet.

Elkezdett nevetni. Ennek meg mi baja van? Nem mondtam semmi vicceset.
Már csak mi voltunk a teremben. Éppen indultam volna, de megfogta a csuklómat, és visszarántott.

-Holnap reggel, megint együtt jövünk, és megoldjuk ezt a problémát. Okés?- egész végig, mélyen a szemembe nézett.

-Inkább találkozunk a suli előtt - próbáltam alkudozni.

-Nem- kifújt egy nagy adag levegőt -Gyere. Haza kísérlek.

-Nem kell.

-Nincs választási lehetőség - elkezdett húzni, a kijárat fele. Próbáltam lehámozni magamról a kezét, de nem ment. Elértünk a motorhoz.
Felült rá, majd elindította.

-Szállj fel- szólalt meg.

-Nem- indultam ki a kapun. Utánam jött, és felzárkózott mellém-Az lett megbeszélve, hogy mára békén hagysz.

-A kis makacs. Ezt megjegyeztem- mosolyodott el viccesen. És el is hajtott.

Megforgattam a szemem, majd folytattam utamat.
Haza érve, azonnal bedőltem az ágyba. Egy kis idő múlva felkeltem, és megcsináltam a leckémet.
Elmentem tusolni. Vissza feküdve az ágyba, vissza gondoltam a mai nap eseményeire. Vajon mit akarhat holnap reggel? Ilyen kérdések kavarogtak a fejemben, és észre sem véve, elnyomott az álom.

Reggel, ahogy megcsörrent a telefon, azonnal kipattantam az ágyból.

Csak azért, hogy ne mondják rám hogy emo.
Leszaladtam a konyhába, és csináltam magamnak szendvicset. A tegnapi vacsiból maradt sülthússal a számban, indultam utamnak.

Már a hús végénél jártam, mikor a távolból, motor hangot hallottam. Begyömöszöltem a számba a maradék kaját, és elkezdtem futni. Majdnem félre nyeltem.

-Hé! Várj már meg!- kiált utánam.
Erre, csak még jobban kapkodtam a mancsaimat. Nehéz ezekkel az apró, tacskó lábakkal futni, főleg farmerban. Nem akartam megállni, de a lábaim feladták a táska súlya miatt. Mellém gurult a járgányával.

-Mióta vársz - támaszkodtak meg térdeimen, kapkodva a levegőt.

-Olyan 10 perce- nyújtózkodott mosolyogva - Ülj fel. Már alig állsz a lábadon.

-Inkább sétálok- indultam volna el, de megfogta a csuklómat. Vissza néztem rá, kérdő tekintettel.

-Ezt vedd fel- levette magáról a bőrkabátot, és felém nyújtotta- Add ide a kabátod. Majd én megfogom.
Nyújtotta felém a kezét.

-Ennek meg mi értelme van?- levettem a sajátomat, majd a kezébe nyomtam, és felvettem az övét.

-Jól nézel ki- füttyentett, közben engem végig mért szemeivel. Cigarettát, motorfüstöt, és a kölniének a szagát éreztem az anyagon.

-Ennek meg mi értelme van?- mutattam a kabátjára.

-Majd ha oda érnünk, meglátod. Ülj fel- huppant le a motorra, a táskám nála maradt.

-Vissza kérhetem a tatyóm?- emeltem felé az egyik kezem.

-Majd ha már ott vagyunk- engedett el egy ördögi vigyort, és megpaskolta a mögötte lévő helyet. Egy hatalmas adag levegőt engedtem ki a tüdőmből, majd felszálltam mögé. Éreztem, sőt tudtam, hogy mosolyog. Beindította a motort, majd elindultunk.