- El sem hiszem hogy apa leszek... - mondta aznap vagy ezredjére, miközben kedvese mellett feküdve, a hasát simogatta. A lány mellkasán feküdve nézett lefele a még lapos pocakra, miközben agya ezerrel kattogott mindenen. Boldog volt, és úgy érezte, hogy teljes, annak ellenére hogy még gyermeke meg sem született. Hálás volt Annabellnek, amiért a karácsonykor elhangzottak után, meggondolta magát, és megtette... Teljesítette az álmát. A lány bal kezével YoonGi haját simogatta, és mélyeket szippantva, élvezte ezt a pillanatot, melyet csak egyszer élhet meg - Mi legyen a neve?

- Nem tudom. Még azt sem tudjuk hogy fiú-e vagy lány - válaszolt mosolyogva.

- Találjuk ki, ha fiú lesz, mi legyen a neve, vagy ha lány akkor lányos neveket keresünk - magyarázta.

- Itt kötelező felvenni a családneved? - kíváncsiskodott.

- A gyerekek az apjuk családnevét kapják... És... Szeretném, ha majd te is felvennéd a nevem...

- Miért? - kérdezte fülig pirulva, s megszelpenve.

- Magyarországon nem szokás?

- Háth... A nők döntése hogy felveszik-e a férjük nevét - magyarázta.

- És... Te szeretnéd felvenni az én nevemet?

- Hm.... - hümmögött egyet - Ezen még nem is gondolkoztam...

- Min Annabell - mondta YoonGi, ízlelgetve a nevet - Nekem tetszik. Olyan egzotikusan cseng - kuncogott mély hangján, s elmosolyodott, miközben ujjaival egy pillanatra sem szüntette meg a simogatást. Jóleső csend állt be kettőjük közé, mely mindenkit megnyugtatott. Csak egyenletes légzésük halk hangjai lepték be a szobát.

- Fiú lesz - szólalt meg hirtelen, mire a fiú szemei kipattantak, és fejét is felemelte, hogy kedvesére pillanthasson.

- Honnan tudod? - kérdezett rá döbbenten, miközben pulzusa az egeket verte.

- Női megérzés - kuncogott édesen a lány, mire YoonGi egy nagy adag levegőt kifújva engedte vissza fejét a másik mellkasára.

- Ah... Azt hittem már ezt is kiderítetted - nyögte szenvedősen.

- Manó. Még nem akkora hogy tudjuk.

- De akkor is... - duzzogott akár egy gyerek.

- Esküszöm, ez lesz a második gyerekem. Te vagy az első, Manó - nevetett jóízűen párján.

...

Lassan teltek a napok, s hetek, és ezzel együtt, Annabell pocakja is kezdett gömbölyödni. Sokkal éhesebb lett, és kicsikét ingerlékenyebb, de ezt természetesen mindenki tudta körülötte, akinek szólt a babáról. Persze ezt a dolgot iskolán belül nem terjesztette. Nem hányt, csak émelygett, ujjai nem lettek pufókabbak, ahogy arca sem. Mellei teltebbek lettek, és ez főképp a család egy szem férfiának nagyon tetszettek, bár már-már félve ért hozzá kedveséhez, mert rettegett attól, hogy babájának valami baja esik. Mikor csak tudott, még fáradsága és fájdalmai ellenére is, próbált minél többet együttlenni velük, az új családjával. Simogatta a hasát, olvasott, beszélt hozzá, és aludt vele. YoonGi sokmindennek utána nézett, hogy a babának a legtöbbet adhassa még így is.

A kis csapat mikor meglátták először lányt a bejelentés után már kicsit kerekebb pocakkal, újfent képeket kezdtek el készíteni, és már ők is elkedzték tervezni mit fognak tenni a babával, mint felelősségteljes nagybácsik. Eldöntötték, sőt, már megjósolták, hogy a pici lesz az ő legnagyobb rajongójuk, aki majdnem minden koncerten ott lesz különleges VIP jeggyel és személyre szabott rajongói pólókban. A párosnak is tetszett az ötlet így nevetve rábólintottak. Még felmerült az is, hogy egy fellépésre direkt csinálnak egy közös koreót a picúrral, vagy hogy fanmeetingeken ő is ott lesz.

Annabell tanéve június közepéig tartott, ami alatt még könnyű volt elrejteni a pocakját. Szabadidejében bejárt a fiúkhoz, evett, vásárolt a babának plüssöket, pelenkát, hintőport, és még sok mást, előre elintézve ezeket. Anyukája elárasztotta tanácsokkal, és persze mutatott neki pár dolgot, melyet tudnia kellett, mire jön a baba.

...

Eljött az első ultrahang napja. YoonGi szabaddá tett magának egy egész napot, hogy ott lehessen mikor elmondják, hogy fiú-e vagy lány. Izgult, és tövig rágva körmeit várt a nőre, aki vizsgálni fogja menyasszonyát. Csak legyen egészséges! Csak legyen egészséges! Hajtojatta folyamatosan magában, ahogy ez alatt az óráknak tűnő percek alatt várta a nőt.

- Jónapot kívánok! Maguk a Min pár? - nyitott be a már őszülő hölgy hirtelen a szobába, mire YoonGi hirtelen felpattant.

- Igen, mi volnánk - válaszolt gyorsan, és kicsit idegesen, mire az ágyon fekvő Annabell megfogta a kezét, ezzel kirántva kavalkádos világából a férfit.

- Nyugodj meg YoonGi. Nem lesz semmi baj... - suttogta, és lágyan rámosolygott, ezzel megnyugtatva őt egy pillanat alatt - Ülj le ide mellém - bökött állával a szék felé, melyet a fiú azon nyomban oda is húzott, és ráült, egy pillanatra sem engedve el szerelme kezét, kinek már szépen kerekedő pocakja fedetlenül várta a vizsgálatot.

- Hány hónapos? - kérdezett rá mosolyogva az orvos, aki a páros mellé lépkedett.

- Három és fél hónapos - válaszolt a lány.

- Voltak már vizsgálaton? - tette fel újabb kérdését, miközben egy kesztyűt felvéve, felpattintott egy zselés flakont - Ez egy picit hideg lesz - mondta még hozzá.

- Áh - sziszegett egy picit a hideg érzetre, de folytatta - Érzem - kuncogott jó ízűen - Nem. Még nem voltunk.

- Akkor megnézzük ezt a kis alvó csöppséget - mosolygott rájuk, majd egy szerkezetet hozzányomva a hashoz, szegezte szemét a képernyőre. Kezét mozgatni kezdte, s úgy mondta a látottakat - Szívhang rendben. Hallgassák - mondta, mire mindhárman füleltek, hallgatva a gépen keresztül megszólaló, kicsike szív verését. A párosnak halvány könnyfátyol ült szemükre a hang hallatán - ... És... Ahogy látom... - húzta el a szavakat, ahogy próbálta tisztán kivenni a vonásokat, miközben hunyorgott, ezzel húzva YoonGi-nál az idegeket - Kisfiú - jelentette ki, mire mindkettőjük szeme elkerekedett. A fiú orrát elkapta a szúró érzés, és könnyek lepték el íriszet, ahogy a mérhetetlenül nagy boldogság eluralkodott rajta. Nem bírta ki, hogy ne sírjon... Az erős, kemény, motoros exrosszfiú megtört, és helyébe lépett egy síró, érzelgős fiúcska.

- Kisfiú?... - kérdezett rá szinte alig hallhatóan, de mosolyogva, ahogy nem bírta elhinni az egészet... Kisfia lesz... Kisfia lesz... Hajtogatta folyamatosan magában, ízlelgetve a szót. Hihetetlen volt számára... Szemeit nem tudta levenni arról a pacáról, amiről az orvos azt mondta hogy az ő gyermeke.

- Igen... Kisfiú - válaszolt a lány, miközben szüntelenül a képernyőt bámulta - Mondtam neked - kuncogott - Yoon... - fordította felé a fejét, de maga előtt a síró férfit látta, aki a könnyeivel küszködve mosolygott és nevetett - Gi...

- Ez normális az apukáknál - magyarázta a magyar lánynak, aki visszanézett a nőre - Ilyenkor látszik igazán a szeretet - mosolygott a nő, melyet Annabell viszonzott is - Nézze - mondta hirtelen, majd mozgatni kezdte a kis szerkezetet a hasán - És... Itt vagy a feje - jelentette ki, miközben ujjával a képernyőn körberajzolta a baba profilját - Ott az orra. Látja? - tette fel kérdését, és a lányra pillantott, ki transzba esve nézte a képernyőt, kizárva mindent és mindenkit.

- Gyönyörű... - suttogta Annabell, mintha a világ legnagyobb csodáját látta volna. Az ő gyönyörű kisfia... Vajon... Vajon az apja látja mindezt? Látja az unokáját?... Látja az ő vérét?... Annabell arcán patakként folytak a könnyek. Arca nem torzult el, csak egy keserű mosoly kúszott ajkaira...

Apa... Ugye milyen szép unokád van?... Ő az én szemem fénye... Ahogy én voltam, s vagyok neked... Látod apa?... A kislányod felnőtt... Boldog vagyok apa... Boldog...

...

- Olyan orra volt mint nekem - mondta újra és újra YoonGi, mintha ez valami új dolog lenne.

- Láttam - kuncogott - Ott voltam Manó.

- Tudom Tudom Tudom - hadarta el - De akkor is! Hihetetlen! - dőlt hátra az ágyon, miközben a fejét fogta - És fiú! Fiú!

- Igen, YoonGi - kuncogott a lány, s megsimogatta párja combját.

- És basszus te ezt megmondtad előre. Hogy? Boszorkány vagy?

- Mondhatnánk azt is.

- Hajaj... Félnem kell? - kerekedtek ki szemei.

- Nem - nevetett fel a fiú arckifejezésén - Szóval fiú neveket kell keresnünk.

- Annyi jó név van. Legyen valami menő - vetette fel az ötletet.

- Hm... Régen nem úgy volt hogy a gyerekek az apjuk első nevét is megkapták? - érdeklődött afelől, hogy tudása biztos-e.

- Nem egészen - bólogatott - Szeretnéd ha az én első nevemet is viselje?

- Ha úgy találunk nevet, akkor igen, szeretném - mosolygott rá halványan, majd odakúszva a férfi mellé, felkarjára feküdt, s mélyen beszippantotta illatát, mely az évek múltával sem változott.

- De magyar nevet is kéne adni neki.

- Nem lesz túl hosszú akkor a neve?

- Nem baj - rántotta meg vállát - Én szeretném ha lenne egy olyan neve, ami a gyönyörű anyukája országában népszerű, vagy menő - bókolt neki egy picit, mire a másik elpirulva a vállába fúrta a fejét - De akkor olyat mondj amit ki is tudok mondani.