Lassan nyomtam le a kilincset, majd ezután még lassabb tempóban léptem be a lakásba. Legnagyobb meglepetésemre senki se állt az ajtóban konyha késsel a kezében, sőt, hirtelen még túlságosan üresnek is láttam a házat. Egy kósza gondolat furakodott az élmémbe, miszerint Mikasa mégse volt olyan szemét, és nem mondott semmit anyáéknak, de ez az elmélet hamar kudarcba fulladt. Jobbra-balra tekintgetve mentem bentebb a konyha felé, ahol apukám az asztalnál ült, egy csésze kávé társaságában, míg anyukám a mosogató mellett állt.
- Sziasztok - szólaltam meg bizonytalanul, mire mindketten egyszerre kapták felém pillantásaikat. - Megjöttem.
- Azt látjuk - sóhajtott nagyot apa, majd letette a kezében lévő csészét. - Merre voltál?
- Halálra aggódtuk magunkat hogy hova mehettél - mondta halkan anya, miközben a kezében lévő konyharuhát gyűrögette.
- Egy barátomnál voltam - vágtam rá a választ, mire az asztalnál ülő arcára egy érdekes mosoly varázsolódott.
- Egy barát, vagy A barát? - hangsúlyozta ki. - Mikasa valami mást emlegetett. Azt mondta, hogy a Levi nevezetű BARÁTODHOZ mész - emelte ki a barát szót, mire nagyot nyeltem. - Tudod, sose hittem volna, hogy majd te fogsz átpártolni a másik oldalra. Száz százalékig meg voltam győződve arról, hogy a lányokat szereted. A legvadabb álmaimba se gondoltam volna, hogy majd a saját fiam fog buziként viselkedni - ijesztően nyugodt hangsúlyba mondta a szavakat, ami miatt még a levegő is belém szorult pár pillanatra. - Mikor tervezted ezt elmondani nekünk?
- Őszintén szólva... Nem akartam elmondani - rökönyödtem meg, mire aprót bólintott. - Mert esetleg ha elmondtam volna, az változtatott volna a dolgokon valamit?
- Nem hiszem - vont vállakat. - Így is úgy is ugyanaz lett volna. Csak azért elég elkeserítő, hogy a testvéredtől kellett ezt megtudnom, aki szintén mástól tudta meg. Ennyire nem bízol meg a saját családodban, vagy mi?
- Nem erről van szó. Egyszerűen csak nem akartam hallgatni az ítélkező gondalataitokat. Mikasa is azzal jött, hogy ez mennyire nem normális és hogy undorító.
- Mondjuk azért, mert igaza van. Nem is értem, hogy egy hozzád hasonló jóképű fiúnak hogy van gusztusa egy olyanhoz, mint Levi Ackerman - mondta gúnnyal a hangjában, mire éreztem, hogy megfeszülnek az izmaim. - Annyival szebb lányt találhatnál magad mellé, egy olyan piszkos bajkeverő mint ő, senkinek se kéne.
- Befognád? - kérdeztem idegesen, erősen ökölbe szorítva kezeim, közben próbáltam kontrollálni magam, hogy ne húzzak be neki egyet. - Fogalmad sincs arról, hogy milyen ember ő. Egyikőtök se tud róla semmit, még is milyen alapon mondtok róla ilyeneket? Mellesleg pedig Mikasa nem adta át az üzenet azon részét, hogy nekem kibaszottul nem kell egy lány se? Nekem csakis Levi kell. Ő az, akit midennél jobban szeretek úgy ahogy van. Ezt egyikőtök se fogja tudni megváltoztatni.
- Hagyjuk már ezt a mindennél jobban szeretem dolgot - sóhajtott unottan. - Ennyi idősen ne mondj már ilyeneket. Most még ezt mondod, de aztán eltelik pár hónap és ki is ábrándulsz ebből a fiúból. Ez a buzi korszak csak ideiglenes nálad és fogadni mernék, hogy az a szerencsétlen verte beléd ezeket a gondolatokat.
- Tényleg? Ideiglenes? - kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, majd elmosolyodtam. - Csak hogy tudd, nagyon régóta tudom magamról, hogy meleg vagyok. És figyelj, sose érdekeltek a lányok. S-o-s-e - tagoltam neki lassan, mire összeráncolta a szemöldökét. Láttam rajta, hogy egyre inkább veszít az önuralmából és kész arra, hogy teljes mértékbe belevesse magát a vitánkba.
- Én ezt nem hiszem el - kelt fel az asztaltól, majd közeledni kezdett felém. 
- Azt hiszel amit akarsz. Ez az igazság. A ti tökéletes fiatok sose szerette a lányokat - tártam szét a karjaim, majd egy gúnyos mosolyra húztam ajkaim. - Világ életembe a fiúk jöttek be és ez nem is fog változni, történjék bá--- - nem tudtam befejezni mondandómat, apám időközben elém ért, s úgy gondolta, hogy kicsit megsimogatja arcomat az öklével.
- Azonnal szakíts azzal a seggfejjel és hagyj fel ezzel a buzi hülyeséggel - mondta jóval idegesebben, a kezdeti nyugodsága teljes mértékben eltűnt.
- Ezt akarod? - kérdeztem vissza flegma hangsúllyal, majd megvontam vállaim. - Azt hiszem ez nem lehetséges - válaszoltam, majd újabb ütést mért az arcomra, aminek köszönhetően ajkam felszakadt, s megindult a vérem. - Most addig fogsz verni, amíg teljesen el nem csúful az arcom? Azt akarod, hogy ne tetszem Levinek? 
- Milyen szemtelen lett valaki - ütött újabbat az arcomra, majd az újabb csapást tervezgette, mikor anyukém könnyes arccal fogta meg a kezét.
- Elég lesz már! - mondta majd hozzám szaladt, hogy véres arcomra vessen egy pillantást. - Eren, ezzel nincs semmi baj. Mi így is úgy is szeretni fogunk, hogy a fiúkat szereted - kezdett anyukám a nyugtatásomba, de ezt a pillanatot apa gonosz nevetése szakította félbe.
- Ugyanmár, drágám. Ha jól emlékszem te is éppen eléggé kiborultál azon, hogy a drága kisfiúnk buzi. Ha jól emlékszem te kértél meg erre az egészre, hogy beszéljek vele.
Anya szégyenkezve lehajtotta a fejét, mire az én szívem is fájdalmasan dobbant egyet. Azt hittem, hogy ő majd kiáll mellettem de tévedtem.
- De nem azt mondtam, hogy verd véresre az arcát! - nézett sírós szemekkel apára, majd felém fordult. - Hallgass apádra, Eren. Ez csak egy kis fellángolás, én tudom, hogy te jobb vagy annál, mint hogy a fiúkat szeresd.
- Miért lennék én ezzel rosszabb ember? - kérdeztem csalódottan, majd eltoltam magam elől. Próbáltam a fölsőm ujjával felitatni az arcomról patakokban lefolyó vért, több kevesebb sikerrel, mire apám elvette kezem az arcomtól és újabb ütést adott arcomra. 
- Még egyszer megismétlem. Szakíts azzak a gyökérrel és hagyj fel a buzi szarságaiddal.
- Különben? - kérdeztem vissza, kihívóan meredve a szemeibe.
- Elfelejtheted a családodat - mondta ridegen, mire megvontam a vállaim.
- Csak ennyi? Azt hiszem ez így rendben is lenne.
- Mi az, hogy rendben lenne? - kérdezte anya hisztérikusan. - Komolyan többet ér az a fiú, mint a családod?
- Képzeld el, igen - válaszoltam, majd ismételten elkezdtem arcom törölgetését, csak most a pulóverem másik ujjával. - Ő úgy fogad el ahogy vagyok, nem akar megváltoztatni és szeretet ad, amit tőletek nem kaptam meg. 
- Mi szeretünk, Eren. Csak ezt a hülyeséged nem tudjuk elfogadni. Ha leállsz és elfelejted azt a szerencsétlent, akkor újra szeretni fogunk - közeledett felém anya, de nem engedtem, hogy  a közelembe férkőzzön.
- Na látod, pont erről beszélek - mosolyodtam el csalódottan. - Ne aggódjatok, többet nem kell látnotok engem. Elmegyek innen. Akárhol jobb, mint itt.
Kikerültem őket, majd a lépcsőn felszaladva mentem fel a szobámba, hogy összeszedjem a cuccaim.
- Nahát, itt vagy - jött be a szobámba Mikasa. - Azt hittem, hogy gyáva módon Ackermannél maradsz. Remélem apáéktól megkaptad a magadét, és befejezed ezt a buzi játékot - magyarázott, de nem igazán figyeltem rá, inkább azon voltam, hogy minél gyorsabban összeszedjem mindenem, és eltudjak menni. - Nem is válaszolsz? Nem kell megsértődni. Csak a te érdekedben tettem, hogy elmondtam apáéknak a kis dolgod - sóhajtott, majd az előttem heverő sporttáskát nézte. - Mit pakolsz? Fejezd már be és figyelj rám.
- Befejeztem, ne aggódj már - cipzároztam be a táskát, majd a vállamra kapva fordultam felé. Mikor meglátta véres arcom, arcán az aggodalom futott végig. - Beszéltem apáékkal - mutattam az arcomra. - Remélem örülsz. Mostmár csak te leszel nekik - mosolyogtam rá halványan.
Sietős léptekkel hagytam el a szobámat, majd miután leszaladtam a lépcsőn kiléptem a házból, jó erősen bevágva az ajtót magam után, és visszamentem Levi otthonába, aki azóta valószínűleg kitakarította az egész házat.

Még
1
Rész
És
Vége
c: