Az éjszaka gyorsan eltelt, végig Levit  szorosan magamhoz ölelve aludtam. Nyugodt pihenésemet az ablakon bevilágító makacs napsugarak akadályozták meg, illetve a másik szobából felcsendülő porszívó hangja. Morcosan nyomtam a fejemre párnámat, igyekeztem visszaaludni, miközben szabad kezemmel a mellettem alvó szerelmem kerestem, de csak hűlt helyét találtam.
- Levi - morogtam, miközben tovább tapogatóztam, abban bízva, hogy bármikor megérezhetem törékeny testének tapintását. - Szólj már a bejárónőnek, hogy kapcsolja ki azt a szaros porszívót - mondtam kicsivel hangosabban, próbáltam túlkiabálni a zajos takarítóeszközt. - Faszért kell hajnalok hajnalán porszívózni, komolyan... - folytattam a magamban való morgást.
Morgásomat a porszívó elhalkulása zavarta meg, majd sietős trappolás tompa hangja csapta meg füleimet.
- Még is kit nevezel te bejárónőnek? - állt az ágy mellé, miközben leszedte a fejemről a párnát így tökéletes rálátásom támadt a - gondolom- takarítós szettjére.

- Takarítós nap van. Ilyenkor mindig kitakarítom az egész lakást.
- Ilyen korán? - sóhajtottam, majd visszahunytam szemeim. - Ki takarít hajnalok hajnalán?
- Milyen hajnalok hajnala, drágám? - ironizált, de nekem még is felfelé görbültek ajkaim a becenév miatt. - Tíz óra van, és képzeld én már órák óta fent vagyok.
- Micsoda? Ilyen koránkelő vagy, vagy mi? - döbbentem le, miközbe megborzongtam a tudatba, hogy vannak olyan emberek, akik szombaton tíz óra előtt felkelnek. Borzasztó.
- Ez nem erról szól. Tudod, elég rossz alvó vagyok. Nem tudok pár óránál többet aludni - sóhajtott picit, mire elhúztam ajkaim. Biztos rossz lehet neki. - Na de, felkelni, egy kettő! Csináltam reggelit, menj le és egyél. Utána szedd össze magad és menj haza.
- De gonosz vagy, már is elzavarod a drágád - biggyesztettem le ajkaim, próbáltam elnyomni a feltörekvő aggodalmam a hazamenetel miatt. Nem akartam abban a pillanatban erre gondolni. - Nem hogy inkább kiélveznéd, hogy itt van a te drágád - vigyorogtam, mire zavartan félre pillantott.
- Hagyd már azt a hülye becenevet... Véletlenül csúszott ki, ne gondolj bele többet.
- Nem baj, nekem akkor is jól esett - vigyorogtam továbbra is idióta módjára. Pillantásait még mindig nem vezette rám, ami kezdett picit zavarni, ezért megragadtam lazán teste mellett lógó kezét és magamra rántottam az ágyra. - Foglalkozz velem és ne takaríts - öleltem magamhoz, amit ő nem viszonzott. Morogva ficánkolt kezeim között, ennek köszönhetően lehullott a fejét fedő ruhanemű.
- Engedj már el. Tiszta por vagyok, az ágy pedig tiszta. Nem fekszünk porosan az ágyba - morgott, de nem engedtem szorításomon így mozgása is kezdett lelassulni. - Most miattad foglalkozhatok ezzel is - forgatta meg szemeit, de aztán ölelésembe simult. Az ellenkezése teljesen alább hagyott, helyette mint egy kiscica, úgy bújt hozzám, amit nem bírtam mosolygás nélkül hagyni. Annyira édes volt. - Ideges vagy?
- Miért lennék ideges? - kérdeztem halkan, még szorosabban magamhoz vonva őt. - Itt vagy velem, semmi okom nincs az idegességre.
- Akkor miért ver ilyen gyorsan a szíved? És ne add be nekem hogy azért, mert zavarban vagy - pillantott fel rám, mire egy halk sóhaj hagyta el ajkaim. - A szüleid miatt aggódsz, ugye?
- Igen - nyeltem nagyot. - De ne aggódj. Mondhatnak bármit, én akkor se leszek hajlandó lemondani rólad. Ha kiutálnak a családból az se érdekel.
- Bármi is fog történni, én itt leszek - motyogta. - Ha kiraknak a házból, ide nyugodtan jöhetsz. Sőt, el is várom hogy ide gyere.
- Magányos lennél a drágád nélkül, ugye? - vigyorogtam.
- Fogd már be! Soha többet nem foglak így hívni... - bújt zavartan mellkasomba.
- Na, ne már - gügyögtem neki. - Annyira örültem neki - mosolyogtam, majd apró puszikat hintettem tincsei közé. - Hagyd mát, hogy kicsit jó kedvem legyen - mondtam aranyos hanglejtéssel, mire picit felpillantott szemeimbe zavart arckifejezéssel.
- Jó - nyelt picit, majd egyre bátrabban nézett szemeimbe, kipirult arccal. Mosolyogva figyeltem pirult arcát, majd mosolyom csak nagyobb lett, mikor egyre közelebb és közelebb hajolt arcomhoz és finoman összeérintette ajkainkat. Lassú csókot kezdeményezett, amit nem voltam rest viszonozni. Ugyanolyan érzelmesen ízlelgettem párnáit, nem mélyítettem el a csókot s nem is gyorsítottam fel. Ez a csók úgy volt tökéletes ahogy volt, és az, hogy ő kezdeményezett különös mód boldoggá tett. Nem sok pillanat jutott eszembe, mikor magától csókolt volna meg. Mellkasomon pihenő kezeit lassan csúsztatta egyre fentebb, egészen vállaimig, ahol finoman belemarkolt a rajtam pihenő ruhaneműbe. Eközben az én kezeim se tétlenkedtek, derekához vándoroltak mancsaim, s gyengéden megmarkoltam vékony testrészét. Emiatt egy halk nyöszörgést engedett ajkaink játékába, ami miatt ismét egy kisebb ajakgörbület jelent meg arcomon. A csókunknak a levegő hiánya vetett véget, így lassan elváltunk egymás puhaságaitól. Arca olyan piros vot, mint egy túlérett paradicsom, és amint realizálta ezt egyből a nyakamba bújt.
- Remélem mostmár tényleg jobb kedved van - motyogta, mire szívem heves dobogásba kezdett. Annyira aranyosan viselkedett, egyszerűen nem bírtam betelni vele.
- Tényleg jobb kedvem van - cirógattam derekát. - Köszönöm.
- Ne köszönd, hülye - erősebben szorította meg fölsőm anyagát, közben aranyosan bújt nyakhajlatomba.
- Szeretem mikor ilyen vagy - néztem rá kicsit ábrándosan, mire értetlenül, de ugyanolyan piros arccal lesett fel rám. - Szeretem, mikor ilyen aranyos vagy. Azt hittem ennél szerelmesebb már nem lehetek beléd, de mindig eléred, hogy újra és újra belédszeressek - simítottam finoman arcára.
- Fogd már be - pillantott félre, arca szó szerint égette a kezem. - Nem kéne már menned?
- Hé, nem ezt szokták mondani ilyenkor - csíptem meg picit pofiját. - Valami aranyosabb választ vártam~
- Én is így érzek - mondta morcos arckifejezéssel, de arcának színe változatlan maradt. - Örülsz mostmár? - morgott, majd ismét mozgolódni kezdett. - Mostmár elengedhetsz, szeretnék tovább takarítani.
- Jól van, jól van, kis takarító nő - engedem el, de amint meghallotta becenevét gyilkos pillantásokkal illetett.
- Be lehet fogni. Vagy esetleg szeretnél csatlakozni? Ha már ilyen nagy a szád, akkor biztos szívesen segítenél...
- Még az kéne - borzongtam meg, mire megforgatta a szemeit.
- Inkább menj reggelizni, utána menj. Minél hamarabb túl esel a szüleiddel való beszélgetésen annál jobb - sóhajtott halkan.
Úgy csináltam ahogy mondta, lementem reggelizni, majd miután összekaptam magam hosszas búcsúzkodás után hazaindultam. Gyomrom rettenetes görcsben állt, legszivesebben visszafordultam volna Levihez, de tudtam, hogy előbb utóbb úgy is haza kellene mennem. Lassú lépésekkel közepedtem a házunk felé, miközben ezer meg egy forgatókönyv lejátszódott a fejemben, de próbáltam kevésbé tragikusan látni a dolgokat. Ez addig tökéletesen is ment, míg az ajtóhoz nem értem, és le nem nyomtam a kilincset.

––

halihó
ismét sok késés után, de méghoztam a kövi részt haha
még mindig borzasztóan szégyellem magam, amiért ennyire elhanyagoltam ezt a könyvem, így most se maradhat el a szokásos bocsánat kérés se.
nem sok van már hátra a sztoriból, igyekszem minél hamarabb hozni az utolsó fejezeteket

ne utáljatok annyira légyszi, köszi, puszika 💖