Lassan egy hónap is eltelt azóta, hogy Levivel összejöttünk. Életem legjobb időszakát éltem, nagyon boldog voltam mellette, és örültem, hogy viszonozza az érzéseim. A suliban nem igazán töltöttünk együtt időt, az osztály előtt továbbra is azt mutattuk, hogy mennyire utáljuk egymást, de mikor éppen kettesben maradtunk a termünkbe, vagy a mosdóba kihasználtuk az adandó alkalmat néhány csók erejéig.
Ilyen alkalom adódott most is. A többi osztálytársunk az udvaron volt, valami rendezvény miatt. Nekünk is le kellett volna mennünk, de Levi a telefonját kereste, ezért lemaradt a többiektől, én pedig teljesen véletlenül fent maradtam vele.
- Még mindig itt vagy? - pillantott fel rám a táskájából unottan. - Nem kell ám mindig a seggemben lenni -  sóhajtott.
- Pedig szívesen lennék a seggedben mindig - vigyorodtam el, mire halvány pír jelent meg arcán, s megforgatta szemeit. 
- Idióta.. Nem kéne lemenned amúgy? - jött közelebb összefont karokkal. -Mit fog szólni a tanárnő, ha  a kis stréberkéje nem jelenik meg a rendezvényen? - gúnyolódott. Huncutul elmosolyodtam, majd dereka köré fontam kezeim és szorosan magamhoz rántottam.
- Elküldenél? - biggyesztettem le ajkaim. - Nélküled nem akarok lemenni.
- Pedig kénytelen leszel - vont vállakat. - Biztos nem fogok lemenni, hogy a faszságokat hallgassam. Elég a tiédet eltűrnöm.
- Hoppá, milyen rossz lett valaki - cukkoltam, majd közelebb hajoltam arcához. - Én rosszfiúm - vigyorodtam el,mire halványan elpirult. Emiatt csak nőtt vigyorom, majd ajkainkat összeérintettem és egy hevesebb csókba részesítettem. Egyből viszonozta csókom, nyakam átkarolta, úgy vont magához közelebb, aminek belül nagyon örültem. Imádtam, mikor ilyen kis édes volt.
- Eren, Lev-- - egy másik hangot hallottunk meg az ajtóban. Levi egyből elvált tőlem, zavart arcát mellkasomba rejtette, míg én az ajtó felé néztem, és csak döbbenten álltam. 
- Bazdmeg Armin - lettem ideges picit. Nem igaz, hogy mindig megzavar minket. Ez már a második eset..
Arcán fura kifejezés telepedett meg, de aztán megrázta fejét, és elpillantott rólunk. 
- Gyertek le. Mindenki rátok vár.. - ennyit mondott, aztán ott hagyott minket.
- Na, ezt hogy magyarázod ki neki? - nézett  fel rám szemeivel. - Nem hiszem, hogy  a múltkori után könnyű lesz kimagyaráznod.. De legalább most jobban fogadta a dolgokat - tolt el magától, s felkapta a táskáját. - Viszont én biztos nem megyek le. Majd beszélünk később - tette kezét vállamra, s egy apró puszit adott arcomra, majd egyedül hagyott a teremben.

Ezután semmi érdekes nem történt. Lementem a rendezvényre, meghallgattam az igazgató unalmas beszédjét, közbe végig Arminon gondolkodtam, aki tartotta a tisztes távot tőlem.  Nagyot sóhajtottam. Muszáj lesz beszélnem vele. 
Szerencsére hamar vége lett a napnak. Armin éppen lelépett volna, de még idejében eltudtam kapni. Majdnem elhagyta az iskola területét, mikor mögé léptem és megragadtam a kezét.
- Beszélnünk kéne - néztem szemeibe, mire csak megrázta a fejét.
- Nem értelek, Eren.. - kezdett bele mondandójába. - Egyik pillanatban azt mondogatod, hogy utálod, a másikban meg majd lenyeled a tanteremben.. Nem gondolod, hogy kicsit gáz ez az egész? - nevette el magát idegesen.
- Megértem, hogy ezt mondod.. De nem utálom. Szeretem őt, Armin - néztem barátomra. - Mindennél jobban..
- Akkor se értem - mosolyodott el lesajnálóan. - Mit akarsz tőle? Magasról szarik mindenre, neked még is ő kell. Miért nem keresel egy aranyos lányt ahelyett a túskó helyett?
- Nekem csak ő kell. Az én rossz fiúm. Ezerszer jobb egy aranyos lánynál.
Komolyan néztem szemeibe, ő pedig állta pillantásaim.
- Tudom, hogy nem kedveled Levit.. De azért kicsit örülhetnél a boldogságomnak - sóhajtottam. -De mindegy is. Mostmár tudod mi van köztünk, az én lelkiismeretem már nyugodt lesz ezután. Mondjuk, kicsit bántó, hogy ennyire leakarsz beszélni róla, de mindegy.
Végül fájjó szívvel, de ott hagytam. Nem ezt vártam tőle. Nagyon nem...

[ismét hosszú kihagyással, de meghoztam az új és uncsi részt. nagyon ne utáljátok légyszi♡]

nEmSOkÁRa vÉgE