Augusztus 28. (szombat)
Nagyon szeretem az esküvőket. <3
Heni már hónapokkal ezelőtt felkért koszorúslánynak, de nem csak engem, rajtam kívül Lottit és Sacit is (Napsugár csak azért nem lett koszorúslány, mert egyrészt ő már Heni tanúja, másrészt pedig két és fél hete született meg a kislánya), illetve a legjobb barátnőjét, így négyen voltunk.
Heni és Ferdi esküvője a nyár végi időjáráshoz tökéletesen megfelelően a Duna-partra volt szervezve, egy kültéri templomba.
Mint a legtöbb esküvő, a mai nap is egy óriási hajtás volt, pörgés ezerrel, de mi, koszorúslányok, illetve szinte mind a családból igyekeztünk Heninek, a menyasszonynak a segítségére lenni végig és a lehető legtöbb terhet levenni a válláról. Henit a sminkeshez és a fodrászhoz Rilla és Lotti kísérték el, ez alatt például Apa és Zoltán a helyszínre mentek, hogy ellenőrizzék, hogy minden rendben van-e és egyeztessenek a szervezőkkel, a fotósokkal, meg úgy mindenkivel, Napsugár és Pityu az étterembe ugrottak be, ahol később a lagzi lesz, Anya Csepivel, Adriennel (Rilla húga) és Alízzal (Heni kiskori barátnője, koszorúslány velünk) a dekorációkkal foglalkoztak, Saci, Ricsi, Casso és én pedig bevállaltuk, hogy elmegyünk a tortáért.
Természetesen ekkor még senki nem volt elegánsan öltözve, Sacinak és nekem a koszorúslány-ruhánk otthon volt, és azt terveztük, hogy a torta elhozása után csatlakozunk Heniékhez a smink-fodrász folyamatban, hogy a mi hajunkat és sminkünket is megcsinálják, szóval négyen bepattantunk Casso kocsijába. Nyilvánvalóan a barátom vezetett, én ültem az anyósülésen, Ricsi és Saci pedig hátul.
- Az gáz, ha éhes vagyok és megkajálok a tortából útközben? - gondolt bele Ricsi hangosan.
- Szeretünk, de inkább ne - néztem hátra mosolyogva.
- Nyugi, úgy csinálom, hogy senkinek ne tűnjön fel. Megfordítom és alulról a közepéből simán vágok magamnak.
- Mondjuk az úgy tényleg nem látszik - gondolt bele Saci.
- Ugye? Géniusz vagyok, emberek - jelentette be Ricsi büszkén.
- Te se véletlen jársz egyetemre - nevettem fel.
- De amúgy kajak - röhögte el magát Ricsi - Mondjuk nem rosszból, Leni, de jelenleg nekem több értelme van bejárnom, mint neked. Pár hét múlva lesz a második éved, neked már most van munkád, én meg nem tudok lófaszt se, nekem kell kezdenem magammal valamit ott, nem neked - vázolta fel szórakozottan, mire Casso röhögött egy jót mellettem.
- Hé, én is egy csomót tanulok az egyetemen! - védekeztem - Amit ott megtanítanak, még rengeteget kell megtanulnom nekem is.
- Hát de ez az, neked még így is van melód belőle - erősítette meg Ricsi röhögve - Egy évet jártál oda és már jön a pénz. Én nem szivatnám magam a sulival - közölte a szórakozott gödröcskéivel az arcán.
- Én élvezek oda járni, és érdekel, amit tanulok - fordultam hátra mosolyogva.
- Hallod, Ró, mi mit baszunk el amúgy? - szólt előre Ricsi a tesójának röhögve - Ja, vágom, nem értünk semmihez, oké, nem szóltam - válaszolta meg magának jókedvűen, Casso pedig röhögve nézett rá a visszapillantóból.
- Csak szerencsém van - mosolyogtam, hogy ne érezzék azt, hogy attól, hogy nekem most minden az álmaim szerint megy, bármivel jobb lennék.
Mert egyébként részben tényleg csak jókor voltam jó helyen, legalábbis szerintem.
- Adjál már nekünk is. Sasának nem kell, neki már megy a szekér - vigyorgott Ricsi a barátnőjére, mire Saci elnevette magát.
Na igen, Saci elvégezte a nyáron a cukrász tanfolyamot, és már dolgozik is, ráadásul imádják. :)
- Mondjuk leginkább nekem adj, Ró se áll rosszul, most, hogy így belegondolok - gondolta tovább Ricsi derűsen, én pedig nevetve hallgattam.
- Mindenképpen adok neked - ígértem meg nevetve, majd ennek megerősítéseként hátrafordultam és egy "varázslós" kézmozdulattal meg is ejtettem mindezt.
Most már nem panaszkodhat. :)
Amikor megérkeztünk a cukrászdához, leparkoltunk, majd kiszálltunk a kocsiból.
- Sasa, beszélj már te, te értesz a cukrászokhoz - mondta Ricsi a barátnőjének, ahogy beléptünk a cukrászdába és az üveg mögött lévő sok-sok torta és süti mellett elhaladva a pult felé vettük az irányt.
Egyébként szeretek cukrászdákban lenni, olyan jó hangulatuk van. :)
- Úúú, de szép ez a torta - csillantak fel a szemeim mindeközben, megtorpanva az egyik előtt az üvegen át nézve.
- Kinézted a levendulásat, nem egoista - olvasta el Casso a torta alatti címkét szórakozottan mosolyogva.
- De nem akarok én beszélni! - nevetett fel Saci Ricsire nézve, aki eközben arra próbálta rávenni, hogy ő beszéljen mindannyiunk helyett.
- Beszéljek én? - fordultam feléjük.
- Légyszi - kért meg Saci.
- Jóóó, Leni beszél, eldőlt - biccentett Ricsi megkönnyebbülve.
- Ki rendelte a tortát? - néztem Cassora.
- Passz, gondolom Heni - vont vállat Casso - Vagy anyám.
- És milyen torta? - kérdezte Saci.
- Én nem tudom - fordultam Casso felé ismét, hátha ő meg tudja mondani.
- Ne nézz rám, fogalmam sincs - röhögte el magát Casso.
- Most akkor ki fog beszélni? - tért vissza a témára Saci.
- Úgy volt, hogy Leni - mutatott rám Ricsi.
- De nem tudom, hogy mit mondjak - bizonytalanodtam el.
- Na jó - röhögte el magát Casso rajtunk, majd odament a pulthoz, amire az ott álló lány egyből felfigyelt, kedvesen köszönt mindannyiunknak, és megkérdezte, hogy miben segíthet - Helló, rendeltünk egy esküvői tortát mára.
És öt perc múlva már nálunk is volt a torta. :)
- Sasa, szerintem fogd te, te olyan cukrászkezű vagy - közölte Ricsi, ahogy beültünk a kocsiba a tortával, amit természetesen nem a csomagtartóba raktunk.
- Oké, oké - mosolygott Saci és átvette a tortát az ölébe, amire becsületesen vigyázott az út során.
Miután elvittük a tortát az étterembe, ott pedig a hűtőbe rakták, Casso és Ricsi maradtak valamit segíteni, én pedig beültem a nővérem kocsijába Sacival, majd elmentünk ketten a lakásainkig.
A koszorúslány-ruháink a mi lakásunkban voltak, szóval oda mentünk fel, hogy közösen átöltözzünk, és összeszedjük minden cuccunkat, amik az esküvőre is kellenek majd, mert ahogy kiléptünk az ajtón, ide már nem jöttünk vissza az esküvő előtt, majd elmentünk abba a szépségszalonba, ahol Heniék is voltak a fodrásznál és a sminkesnél.
Egyébként ezt a helyet már ismertem, ugyanitt varázsoltak belőlem embert a szalagavatóm előtt is, szóval tapasztaltként ültem be a székbe, ahol megcsinálták a koszorúslány-hajamat, majd a sminkemet is.
Henin egyébként eszméletlen gyönyörű és precíz munkát végeztek, még rajta se volt a menyasszonyi ruha, de már most káprázatosan ragyogott. <3
Összességében a délelőtt egy óriási rohanás volt, de szerencsére mindenki odatette magát annyira, hogy minden tökéletesen pontosan menjen, és egytől egyig mindannyiunkra lehetett számítani az összes teendőben.
A vendégeket négyre vártuk az esküvői helyszínen, addigra persze mi már régen ott voltunk, teljesen elkészülve, mi is és a helyszín is (Heniék a Duna-part látványa mellett a virágos-tematikát választották az esküvőjükre, szóval nagyon sok virágdekoráció volt, szirmok, csokrok, minden, és egyszerűen imádtam <3).
- Nagyon szép vagy - mosolyogtam a kishúgomra, leguggolva hozzá, hogy megigazítsam egy picit a ruhácskáját azzal a nagy masnival, mire Csepi vigyorogva illegetni kezdte magát, mint mindig, amikor megdicsérik - Akkor majd ha ezt csinálom, szórhatod a szirmokat - mutattam neki a hüvelykujjamat, hogy megjegyezze a jelzésemet.
Heni a virágos tematikához illően felkérte Csepit, hogy majd a bevonuláskor szórjon virágszirmokat egy kis kosárkából, ami eszméletlen cuki ötlet szerintem. :)
- Jó - bólogatott Csepi lelkesen, aki teljesen beleélte magát a feladatába.
- És csak pár szórás kell, amíg újra ezt mutatom. De nagyon ügyes leszel - pusziltam meg a haját mosolyogva, mire Csepi egyszerűen csak megölelt, én pedig a hátát simogatva öleltem vissza.
Nemsokára megláttam egy autót bekanyarodni, ahonnan kiszállt a barátom pár rokona, illetve a kis Benike is, aki Csepivel egyidős és az összes családi találkozón együtt szoktak játszani.
- Itt vannak Beniék - mondtam a húgomnak újra megpuszilva, ha esetleg játszani szeretne.
- Tényleg? - kapta fel a fejét a húgom.
- Igen. Szaladj csak - engedtem el mosolyogva, mire Csepi mégegyszer megölelt gyorsan, és futott is a kis játszópajtásához.
Nagyon szeretem a húgomat. <3
Mivel pillanatnyilag egyedül maradtam, leültem az egyik padra és ráírtam a barátomra, hogy ők mikor jönnek Ricsivel.
Nem látta, hogy írtam neki, úgyhogy elraktam a telefonom, és a nyár végi, kellemes levegőt belélegezve körülnéztem. Minden olyan gyönyörű volt, a dekorációk, a nyüzsgés, de mégis nyugodt környezet, a fák lombjain átsütő napsugarak, a gyengéd szellőmozgás, a természet hangjai, az illatok, egyszerűen csak képes lettem volna örökre a pillanatban maradni.
A gondolataimba merültem, hagytam, hogy szálljanak, amerre csak akarnak, ami felszabadító érzés volt, és nem is tudom, meddig ücsörögtem ott, amikor lehuppant mellém valaki.
- Hali - köszönt Saci lelkesen - Egész eddig téged kerestelek. Itt voltál végig?
- Igen, csak gondolom, eltakart valamelyik virág. Az ezer közül - tettem hozzá körülnézve, majd elnevettük magunkat.
- Annyira szép a hajad - dicsért meg Saci kedvesen, miközben megigazította a magassarkúját a lábán.
- Köszi, neked is - néztem rá elmosolyodva - Mondjuk, így a vízparton elég jó a légmozgás, szóval lehet, hogy a lagzira már szétjön kicsit.
- Szerintem nekem már most szétjött - nyúlt Saci a frizurájához - De igazából mindegy, nem mi házasodunk - vont vállat felnevetve.
- Még - vigyorodtam el.
- Jaja - bólogatott jókedvűen - Amúgy olyan menő ez a virágos esküvő, tökre tetszik. Annyira cuki! Te milyen esküvőt szeretnél egyébként?
- Még csak a férjjelöltet tudom megmondani - nevettem el magam - Te? - néztem rá kíváncsian.
- Májusi esküvő valami kültéri helyen. Mondjuk egy parkban. És tuti én is kitalálnék valami különlegesebb tematikát, és a torta is ahhoz passzolna. Meg az összes kaja. A szalvéták, a meghívók... Egyébként imádom a napraforgókat, szóval lehet, azokat is belecsempészném. Tényleg, amúgy szerinted egy virágmezőhöz közeli esküvő? - fantáziált a lábait lógatva a padon - Annyira szeretem a természetközeli dolgokat.
- Tök jól hangzik - mosolyogtam - Én június végére raknám az enyémet, vagy július elejére. És tóparton lenne.
- Balaton? - vigyorodott el.
- Az úgy is jól bevált - láttam be elnevetve magam.
- Tihanyi esküvő levendulacsokrokkal és levendulatortával - ötletelt Saci.
- Az összes vendégem azt hinné, hogy a nevem köré építem az egészet - nevettem.
- Na és? Te vagy a menyasszony.
- Igaz - adtam meg a pontot nevetve.
- Úúú, annyira tudom már, hogy milyen esküvői ruha illene hozzád. Ugye mehetek majd veled ruhát választani?
- Persze.
- De jó! És majd te is gyere velem.
- Ha nem hívsz, akkor is megyek - nevettem fel, mire ő is.
- Nagyon várom, hogy menyasszonyok legyünk, olyan jóóó lesz - álmodozott mosolyogva.
- És valószínűleg félig közös lesz a vezetéknevünk - tettem hozzá.
- Tényleg, családtagok leszünk! - csillantak fel Saci szemei, ahogy realizálta - Úristen, de jó. Oké, már most együtt lakunk, de ez mennyire jó már? - lelkesedett - Egyébként, akkor te felvennéd Casso nevét?
- Megtartanám a sajátomat, de szerintem elé raknám a vezetéknevét - meséltem - Mint a nővérem is. Te?
- Nekem is hasonló, de még nem döntöttem el, hogy a "Lengyel"-t meg akarom-e tartani - vallotta be - Mármint, tudod... - nézett rám, be se fejezve.
- Persze - mondtam egyből, hogy ne kelljen kimondania - Nekem tetszik az a név, hogy Varga Sarolta. De szerintem mindenhogy tetszene - mosolyogtam rá.
Saci a nagy, zöld szemeivel kedvesen nézett rám, majd továbbgondolta a dolgot.
- Varga-Székely Levendula - mondta ki Saci az enyémet, csak hogy halljuk, ahogyan hangzik - Nekem tetszik.
- Nekem is - vigyorodtam el.
- Akkor kötőjellel kellene írni, nem? - gondolt bele.
- Szerintem igen - mosolyogtam rá.
A beszélgetésbe belegondolva összemosolyogtunk, majd Saci átpillantott a vállam fogott.
- És megjöttek a Varga-ikrek - vigyorodott el, ahogy felcsillanó szemekkel meglátta őket, mire akaratlanul megdobbanó szívvel én is hátranéztem.
Sétálva jöttek oda hozzánk, valószínűleg egy utcával odébb parkolhattak le, mi pedig felpattantunk Sacival, hogy érezhessük úgy, hogy így hamarabb érnek ide.
Mindketten az esküvőhöz megfelelően voltak öltözve, lazán sétáltak arra, amerre mi voltunk, közben még valami poént is mondhattak egymásnak, mert jót röhögtek rajta.
Ahogy megláttam Őt, a gyönyörű szemeit, az arcát, a gödröcskéit, a fehér inget, ami rajta volt, a haját, amibe lazán beletúrt, meg mindent rajta, úgy, ahogy van, életem szerelmét, akaratlanul elmosolyodtam, és hevesen verő szívvel megállapítottam, amit mindig ilyenkor.
Pontosan ugyanúgy szerelmes tudok lenni belé, mint az első pillanatban is.
Amikor összetalálkozott a tekintetünk, egy halvány mosoly jelent meg az arcán, mindketten Sacira néztünk, aki nekifutásból Ricsi nyakába ugrott, majdnem fellökve, amin mind a négyen nevettünk egyet, majd újra egymás szemeibe pillantottunk - ahogy belevesztem azokba a csodaszép, kék szemeibe, amiknek a szimpla tekintete is melegséggel töltötte a szívemet és olyan hatással volt rám, amit mindig imádok, pillangókkal a gyomromban vártam végig, ahogy odajön hozzám.
Le se tudtam venni róla a tekintetemet, és nem is kellett egészen addig, amíg a derekamat átölelve a kezével, nem húzott magához, hogy jó szorosan és hosszan megöleljük egymást.
A nyakánál átölelve a mellkasába fúrtam a fejem, és legszívesebben örökre ott maradtam volna a karjaiban, mélyen magamba szívva az illatát, libabőrösen a jelenlététől, szaporán verő szívvel.
Casso egy puszit nyomott a homlokomra, majd ahogy picit engedtünk az ölelésünkön, mosolyogva egymás szemeibe néztünk, ő körbepillantott, hogy vannak-e körülöttünk, vagy van-e bármilyen zavaró tényező, és valószínűleg nem volt, legalábbis számára nem, így a következő pillanatban egy mosollyal az arcán már hajolt is a számhoz, majd megcsókolt.
A csókunk után, ahogy elhajoltunk egymástól, továbbra is a derekamat ölelte át, én pedig a nyaka mögött kulcsoltam össze a kezeimet, majd egymás szemeibe néztünk.
- Azt hiszem, ha most látnálak először, ugyanúgy beléd tudnék szeretni első látásra - szólaltam meg mosolyogva.
Casso a mondatomra halványan elmosolyodott, majd a derekamat megsimítva nyomott még egy ráadás-csókot az ajkaimra, mire a lehető legkellemesebb értelemben futott végig rajtam a libabőr.
- Gyönyörű vagy, Szöszi - pillantott rám.
- Neked hogy tetszene az a név, hogy Varga-Székely Levendula? - mosolyogtam rá anélkül, hogy megpróbáltam volna elhalványítani a folyamatos vigyorgásomat.
Casso erre a tekintetemet elkapva, a gödröcskéivel az arcán hagyta, hogy egy megjelenő gondolat miatt egy másodpercre kitörjön belőle egy halk nevetés.
- Asszem van itt egy ember, aki azt mondaná rá, hogy egy regény hosszúságú neved lenne - nézett hátra szórakozottan, egészen az ikre irányába, majd vissza rám, én pedig nevetve hallgattam - De amúgy bejön - mosolygott derűsen.
- Akkor jó, mert nekem is - vigyorogtam, mire elröhögte magát - Sacival kitaláltuk, milyen esküvőt szeretnénk.
- Nyár eleje-közepe, tóparton, vágom - válaszolta gondolkodás nélkül.
- Mi, ezt honnan tudtad? - nevettem fel hitetlenül, kikerekedett szemekkel.
- Mondjuk, hogy mivel nem először látsz, van egy olyan előnyöm, hogy ismerlek egy ideje - mosolygott rám, visszautalva a korábbi mondatomra.
- Ez tényleg jelentős előny - láttam be halkan nevetve - Mondjuk, nem tudom, miben.
- Oké, Szöszi, lehet, hogy te első látásra beleesel emberekbe, de első látásra elvenni őket azért már egy kicsit komolyabb szint - közölte elröhögve magát.
- Nem akarásnak... - vigyorogtam.
- Na jó, inkább gyere vissza - hajolt hozzám röhögve, én pedig nevetve viszonoztam a csókját.
Azt hiszem, kimondhatom, hogy jogosan imádhatom az életem, mert megtaláltam az értelmét, még ha ehhez elég volt egy pillantás is.
Egy pillanat kellett, hogy beleszeressek, ami azóta is tart, egy pillanat, pont úgy, ahogy az történt, ahhoz, hogy ma őszintén kimondhassam, hogy egyszerűen csak boldog vagyok.
És mindezt neki köszönhetem. <3

Mai nap - 5/5***: bár nem írtam le, Heniék esküvője egyszerűen gyönyörű volt, én pedig minden egyes percben meg tudtam állapítani, hogy eszméletlenül szeretem az életem. <3