Augusztus 12. (csütörtök)
Úristen, a mai nap! <3 De kezdjünk mindent, hát, mondanám, hogy előröl, de inkább a közepébe vágva, hogy a lényeget legyen erőm leírni úgy, ahogy azt megérdemli.
Tehát, tegnap délután kikerültek a könyvesboltokba annak a könyvnek az első példányai, amit én illusztráltam (természetesen otthon nekem már van is ilyenem), ünneplésképpen pedig Cassoval ma délután elmentünk az egyik kedvenc éttermembe.
- Mivel nyár van, szóval későn sötétedik... - kezdtem bele az ötletem felvezetésébe, amikor már az asztalnál ülve vártuk a kajáinkat, mire elmosolyodott.
- Oké, sétálhatunk - adta meg magát szórakozottan, én meg szimplán attól, hogy ennyiből kitalálta, elnevettem magam.
- Duna-part? - vigyorogtam rá.
- Megtippeltem volna. Amúgy felőlem.
- És csinálsz majd rólam képet?
- Ha akarod.
Ezt megbeszéltük. :)
Amíg kihozták a kajákat, folyamatosan beszélgettünk, majd ahogy megjelent a pincér és lerakta elénk a tányérjainkat, egy kicsit átterelődtek a témák az ételeinkre.
- Komolyan? - nézett rám Casso derűsen, amikor már a hatodik szögből és a tizennyolcadik átrendezésben csináltam a képeimet a kajákról.
- Jó, na - nevettem, majd megnéztem, hogy milyen a háttér mögöttem, és tetszett, szóval odaadtam Cassonak a telefonom - Lefotózol? - kértem meg mosolyogva, ha már a mai délutánra vagy három órát készülődtem.
Meg kell örökítenem a külsőmet. :)
- Oké, én nagy naivan azt hittem, hogy azért kértél olyan színű kaját, mint a ruhád, ha leennéd magad, de most már vágom - röhögte el magát, mire én is felnevettem.
- Neeem, nem a kép miatt kértem ezt, esküszöm - nevettem.
- Aha - biccentett szórakozottan, majd lefotózott, mire igyekeztem természetes hatást kelteni a képeken.
Megnyugtatok mindenkit, azért egy idő után ettünk is. :)
- Lotti mikor fog kimenni? - érdeklődtem a húgáról, aki szeptembertől Ausztriában fog tanulni egyetemen, ahová pár barátnőjével mennek ki (az egyik barátnője apukájának van ott egy ingatlanja és ott fognak lakni, elég magaslabda a dolog), csak úgy, tapasztalatszerzés céljából.
- Heni esküvője után pár nappal asszem.
- Fura lesz, hogy nem itt fog lakni. Mármint, Magyarországon.
- Azért nem a világ másik felén lesz, szóval egy csomót haza fog tudni jönni. Alapból itt van a Lesnyák, szóval mindenképp haza fog járni - gondolt bele Casso szórakozottan.
- Meg itt vagy te is, a kedvenc bátyja... - folytattam vigyorogva, mire elröhögte magát.
- Inkább az lesz fura amúgy, hogy anyámék ketten maradnak - mondta - Mármint, nyilván örülnek, hogy mindannyian oldogatjuk meg az életünket, csak érted. Azért lehet látni rajtuk, hogy valahol meg fura.
- Ha megszületik a nővéremék kislánya és nagyszülők lesznek, biztosan nem lesznek egyedül - mosolyogtam.
- Jézus, kajak nagyszülők lesznek - realizálta Casso - Anya negyvenhét éves konkrétan.
- Az enyém most lesz ötven. Fiatal nagyszülők - gondoltam bele mosolyogva.
- Az biztos.
- Viszont továbbgondolva akkor a nagyszüleim meg dédszülők lesznek - bonyolódtam bele a témába jobban - Három dédszülője is lesz az unokahúgomnak, és mindegyik hetvenöt körüli.
- Mi a szar, miért vannak ilyen csúszások ebben a családban amúgy? - röhögte el magát.
- Genetikailag túl hamar talál mindenki a szerelemre - mosolyogtam.
- Ja, benne van - értett egyet szórakozottan rámpillantva.
Miután megettük a kajákat, én még kértem egy kis desszertet, szóval amíg én lelkesen nekiálltam annak, a barátom velem szemben ülve mosolyogva nézett.
- Kajak azt hittem, hogy táplálkozászavaros vagy, amikor megismertelek. Aztán megismertelek - közölte derűsen, mire elnevetve magam, ránéztem.
- Szeretek enni, csak a szervezetemnek nem tűnik fel, hogy szoktam is - magyaráztam meg egyszerűen - Egyébként meg ne body shamingelj - tettem hozzá nevetve, mire Casso is elröhögte magát.
- Nem body shamingellek - mosolygott szórakozottan.
- Attól még, hogy vékonyabb voltam akkor a mostaninál is, mert akkor még részben fejlődő szervezet voltam, az nem jelenti azt, hogy nem eszek rendesen.
- Vágom, hülyülök, nyugi már - nézett rám a gödröcskéivel az arcán - Amúgy amikor először elvittünk mekizni, vagy általában az első pár alkalommal, amikor közösen kajáltunk, nem ettél kábé semmit.
- Mert ott voltál.
- Oké, ezt a logikát nem akarom megérteni - engedte el röhögve.
- Mert érted... nem valami nőies, ha előtted széteszem magam.
- Miért zavarna, hogy eszel? - mosolyodott el jókedvűen, én pedig nevetve megvontam a vállam és ettem egy újabb falatot a desszertemből :) - Cukin eszel amúgy. Csak mivel random ilyen atomnagyságú falatokban eszel, kábé kétszer addig tart, mint az átlag embereknek - tette hozzá elröhögve magát.
- Megfontoltan étkezem - vigyorogtam.
- Jaja - mosolygott.
Épp a desszertem végefelénél tartottam, ami alatt az összes létező témát végigbeszéltük, amikor egyszer csak mindkettőnknek megszólalt a telefonja, teljesen egyszerre.
Mivel sejtettük, hogy ugyanaz írt nekünk, egyszerre néztük meg az értesítést, egyszerre néztünk egymásra, beszéltük meg a következő perceket egy szemkontaktussal és szedtük össze a cuccainkat.
Napsugár a kórházban van, és éppen születik a kislánya.
Úristen!
Mondanom sem kell, Pityu írt nekünk, és mindenki másnak is a szűk családból, szóval gyorsan összeszedtük magunkat, fizettünk az étteremben és sietve bepattantunk a kocsiba.
- Most kicsit egyszerűbb dolgunk van, mint kilencedikben - láttam be halkan elnevetve magam, ahogy bekötöttük magunkat, függetlenül attól, hogy egyébként mennyire nem voltam nyugodt.
A nővérem kórházban, élete első szülésén, ha minden jól megy, hamarosan világra hozza a kislányát, tippem se volt, hol tart éppen, hogy lehet, egyszerre izgultam, aggódtam, és abban a másodpercben már is ott akartam lenni vele, szóval minden érzésem ezerrel felfokozódott, ami jobbára eszméletlen stresszként jött ki rajtam, az egész autóút alatt az ujjaimat morzsoltam, pörögtek a gondolataim, a pulzusom pedig az egekben.
- Nyugi - pillantott rám Casso mosolyogva útközben, mire szaggatottan kifújtam egy adag levegőt és megdörzsöltem az arcom.
Eközben egy piros lámpa miatt megálltunk, szóval ezt a pár másodpercet kihasználva Casso megsimította a combom, és látva, hogy a legkevésbé se vagyok nyugodt, egy nyugtató puszit nyomott az arcomra, mire akaratlanul elmosolyodtam, akkor is, ha kezdtem teljesen szétcsúszni.
- Azt beszéltük a nővéremmel, hogy maximum Pityu menjen be hozzá, hogy tudjon csak magára koncentrálni, amit tökre megértek - törtem meg a csendet, hagyva kifakadni magamból a gondolataimat.
- Ja, én is.
- Nagyon szeretnék bent lenni vele, de jobban érdekel, hogy neki mi a legnagyobb segítség - mondtam őszintén - Egyébként nem tudom, hogy bírnám lelkileg.
- Nem nagyon néztem még végig szülést, de valszeg elég kemény.
- Szerinted most hol tarthatnak? - kérdeztem ezerrel verő szívvel.
- Kábé negyed órája írt a bátyám, akkor már bent voltak, szóval nem tudom.
- Mennyire vagyunk? - kérdeztem tovább az útvonalat nézve.
- Tíz perc, maximum. Nyugi - ismételte meg egy halvány mosollyal az arcán rámpillantva.
- Szerinted minden rendben lesz?
Nyilván ő sem tudhatta, de valamiért mégis megnyugtatott, hogy erre azt mondta, hogy igen.
Amikor megérkeztünk a kórházhoz és leparkoltunk, amilyen gyorsan csak tudtam, kipattantam a kocsiból, Casso bezárta magunk mögött, majd egymás kezét fogva siettünk be az épületbe.
A kórház folyosóin sietve hangosan kopogott a magassarkúm, ebben az élethelyzetben fel se tűnt, hogy az van rajtam, majd amikor már megláttuk a többieket, akik jobbára már mind odagyűltek, egyből kérdezni kezdtem, hogy mi a helyzet, mit tudnak.
- Levendula itt van? - szólt ki egy nővérke a szülőszobából, mire egyből odapördültem.
- Én vagyok - válaszoltam szaporán dobogó szívvel.
- A nővéred megkért, hogy szóljak, hogy ha esetleg be tudnál jönni...
- Persze - raktam le gyorsan a táskámat, majd gondolkodás nélkül mentem be a nővérke után.
Mondták, hogy odamehetek a nővéremhez, szóval természetesen már ugrottam is.
- Hugi! - vett észre a nővérem az összes körülménytől és a helyzettől függetlenül felcsillanó szemekkel.
- Itt vagyok - mosolyogtam rá a kezét megfogva.
- Hogy nézek ki? - vigyorgott rám, kipréselve magából ezt a három szót, mindezt a kórházi ruhájában, két vajúdás között, mire akaratlanul elnevettem magam.
Ha azt hittem, hogy a nővérem a szülés során sem lenne eléggé Napsugár, tévedtem. :)
- Nagyon jól - nevettem el magam halkan.
A nővérem végigpillantott rajtam.
- De csini vagy - mosolyodott el - Tetszik a ruhád.
- A tied jobb - vigyorogtam.
- Ja, szexi kórházi. Hódítok - biccentett szórakozottan, majd felszisszenve kicsit megszorította a kezem.
Sokat nem tudtunk beszélgetni, mert mindeközben zajlott a szülés, de szerintem a nővérem pontosan jól tudta, hogy bár most ő szül éppen és őt kell nyugtatni, ezzel engem is megnyugtatott, hogy jól van.
A körülményekhez képest.
Végig figyeltem az orvosra vagy a szülésznőre, hogy mit csináljak, hol legyek, mit segítsek, és Pityu is, szóval ketten igyekeztünk minél jobban együttműködni, mindenesetre mindenki számíthatott ránk, akármiről is volt szó.
Fel se tűnt, ahogy megy az idő, annyira koncentráltam az eseményekre, nem is tudom, mennyit voltunk bent, amíg zajlott a szülés, időközben Anya, Rilla, és többen is a családból igyekeztek segíteni, amit tudtak, mindenesetre hálistennek tényleg szinte semmi probléma nem adódott, én pedig eszméletlenül büszke voltam a nővéremre, egész végig, mert végigcsinálta, a szülésznő is végig dicsérte, és meg is értem.
- Már csak egy kicsi van! - biztatta a szülésznő a nővéremet, ahogy már majdnem kint volt a kisbaba.
Ekkorra már olyan szinten az egekben volt a pulzusom a történtektől, hogy már fel se tűnt volna, ha elájulok, mert én voltam az utolsó, akire koncentráltam.
Egészen pontosan nyolc órakor meg is született a baba, nekem pedig ahogy a nővérem kezébe adták a kislányt, a mellkasára helyezve, annyi könny szökött a szemembe, amiket eddig igyekeztem visszatartani, hogy törölgetnem kellett ahhoz, hogy bármit is lássak.
- Akkor mi legyen a kislány neve? - kérdezte a szülésznő kedvesen a nővéremet és a kezét simogató férjét.
- Hajnalka - suttogta a nővérem a karjában lévő kislányát simogatva.
A nevet hallva szaporán verő szívvel, abban a másodpercben szöktek új könnyek a szemembe, majd amikor a nővérem egy mosollyal az arcán rámnézett, eddig bírtam, el is sírtam magam az elérzékenyültségtől.
És azóta is mindig elolvadok, ahogy eszembe jut, hogy a nővérem ennyi opció és gondolkodás után pont ezen a néven nevezte el a kislányát. Úristen. <3
- Nem is mondtad, hogy ez a végső ötlet - törölgettem a szemem halkan elnevetve magam a névre utalva, amikor a nővérem és én tudtunk beszélgetni.
A kislány ekkor épp Pityu kezében volt, és annyira szívmelengető volt őt látni vele, hogy már azt se tudtam, hogy mitől sírjak.
- Nem akartam lelőni a poént, Hugi - mosolygott rám Napsugár.
- Előkeresem majd neki a Hajnalka hercegnős-tiarát - ígértem meg a boldogságtól nevetve.
- Ráérsz, ha megnő akkorára. Akkor meg majd osztozkodok - vigyorodott el.
- Annyira szeretlek! - fakadt ki belőlem elérzékenyülve.
- Én is téged, Hugi - szorította meg a kezem Sugár mosolyogva.
Amikor kimentünk a szülőszobából, és mindenki más is megnézhette a kisbabát, még mindig a szememet törölgettem, de látszódhatott rajtam, hogy eszméletlenül boldog vagyok, mint mindenki más is, majd ahogy már egy helyen voltam a többiekkel és végigölelgettük egymást, Casso mindennél előbb hozzám lépett oda, én pedig ebben a pillanatban borultam a karjai közé.
Szorosan, hosszan megöleltük egymást, majd ahogy eltolt magától, egyszerre nyúltunk az arcomhoz, hogy letöröljünk róla pár könnyet, ami az elérzékenyüléstől csordult ki a szememből.
- Megvagy? - kérdezte Casso egy halvány mosollyal az arcán.
- Varga Hajnalka. Sugár rólam nevezte el a kislányát - mondtam ki először, mire folyamatos boldogsággal újra elsírtam magam.
Casso a szemeivel mosolyogva, meglepetten nézett rám, én pedig folytattam.
- Tudod, meséltem, hogy ez volt kiskorunkban a kedvenc közös játékunkban a nevem - magyaráztam akaratlanul elnevetve magam, ahogy megtöröltem a szemem.
- Ja, emlékszem - pillantott rám a gödröcskéivel az arcán.
- Annyira boldog vagyok! Az egész miatt, egyszerűen csak... - kerestem a szavakat teljesen boldogan, csuklómmal törölve egyet a szememen, de nem tudtam szóba önteni a dolgot, szóval vigyorogva csak a nyakába borultam.
Casso simítva ölelt vissza, majd pár pillanat után, mosolyogva megtörte a csendet.
- Szóval Hajnalka - gondolt bele a névbe mosolygós hangon, majd néhány másodperc múlva halkan elnevette magát - Ti tényleg ragaszkodtok a természetből szedett nevekhez, Szöszi.
Erre a mondatára őszintén felnevettem a karjaiban.
- Mint ha ezt már mondtad volna egyszer - nevettem, kicsit elhajolva tőle, hogy ránézhessek - Még amikor Csepi nevét mondtam - idéztem vissza mosolyogva.
- De most komolyan, Napsugár, Levendula, Csepke, most már Hajnalka is... - sorolta fel jókedvűen az összes lánynevet a családból, én pedig nevetve hallgattam.
- Talán ez is genetika - mosolyogtam.
- Várom, hogy szülessen már egy Virág, vagy egy Jázmin... - ötletelt szórakozottan, én pedig nevetve öleltem át újra.
Annyira boldog voltam, hogy szavakba se tudom önteni. <3
Mindannyian megnéztük a kis Hajnalkát, olvadoztunk, sírtunk - gyakorlatilag az összes nő a családból, Anyának és Rillának első unokája, Lottinak, Heninek és nekem az unokahúgom, de még például Apát is elcsíptem bekönnyezni, eszméletlen megható pillanatok voltak -, amikor tudtuk, ölelgettük a nővéremet, segítettünk neki, vele együtt érzékenyültünk el mind, és természetesen később, amikor már lehetett, óvatosan mindenki a karjába fogta a kislányt.
- Levendula, fogd meg te is - mosolygott rám Anya a könnyeitől fátyolosan csillogó szemeivel, odanyújtva nekem a rózsaszín ruhába öltöztetett unokahúgomat.
- Persze - léptem oda ezerrel verő szívvel, majd finoman átvettem a kisbabát.
A lehető legóvatosabb igyekeztem lenni, ahogy a karjaimba vettem és megcsodálhattam az unokahúgomat. Eszméletlen gyönyörű kisbaba.
Olvadozva simítottam meg, majd gyengéden megpusziltam, és ahogy a kislányt néztem, egyszerűen csak annyit éreztem, hogy elmondhatatlanul szeretem már most.
- Jézusom, de jól áll neked a kisbaba! - szólalt meg Lotti csillogó szemekkel, össze-vissza olvadozva, mint én.
- Ez jó hülyén hangzott - röhögte el magát Ricsi a húgára nézve.
- De tényleg - erősítette meg Heni mosolyogva.
- Amúgy kajak - látta be Ricsi egy bujkáló mosollyal az arcán, majd a mellettem álló ikrére nézett, aki azelőtt egy halvány mosollyal az arcán tartotta rajtam a tekintetét - Ró? - vigyorgott Ricsi, nem befejezve, mire Casso röhögve ránézett, majd egyszerre elnevettük magunkat mind.
Bóknak vettem. :)
- Hagyj fogjam már meg én is amúgy - mondta Ricsi.
- Most megismerkedhetsz Ricsi bácsival - kommentáltam az unokahúgomnak az eseményeket rámosolyogva, mire a többiek felnevettek.
- Menj már - röhögött fel Ricsi - Legjobb haverom lesz, figyeld meg - jelentette ki vigyorogva.
- Óvatosan - figyelmeztette Rilla ösztönből, miközben Ricsi átvette a kisbabát.
- Emberek, úgy néz ki, mint én - közölte Ricsi ünnepélyesen.
- Mi van? - röhögte el magát Casso.
- Tiiiszta nagybátyja - győzödött meg Ricsi teljesen.
- Azt tudod, hogy lány, nem? - kérdezett rá Heni nevetve.
- A haj stimmelhet - jegyezte meg Ferdi szórakozottan, mire röhögve ránéztünk.
Persze csak keveset lehettünk a kisbabával (ez alatt a nővérem az orvosokkal és Pityuval beszélt valamit), de minden percét élveztem. <3
Sokáig a kórházban voltunk, majd amikor már mennünk kellett, elbúcsúztunk Napsugártól, aki pár napig még itt marad.
- Nagyon köszönöm, Hugi, hogy velem voltál - ölelt meg a nővérem, amennyire csak tudott.
- Semmiség - mosolyodtam el - Én örülök, hogy veled lehettem.
- Tudod, hogy te vagy a legjobb, ugye?
Nem, mert ő a legjobb. A legeslegjobb. <3
Amikor hosszas beszélgetések után mi, a többiek is elköszöntünk egymástól a kórház parkolójában, Casso kocsija kicsit odébb volt, szóval ketten elsétáltunk oda.
Már lement a Nap, még így a nyári időszámításban is, így a friss, szellős nyári este illatában, egymás kezét fogva sétáltunk a parkolóban.
- Imádom azt a kislányt - vallottam be mosolyogva, ahogy megálltunk a kocsi előtt - Alig várom, hogy otthon legyenek a nővéremmel. Azt hiszem, volt szó olyanról, hogy Napsugár és a bátyád az első héten jobbára nálatok lesznek. Legalábbis biztosan sokat. Meg nálunk is. És mennyire jó, hogy már hárman lesznek ott Heni esküvőjén! - csillantak fel a szemeim.
- Húúú, Titanilla-veszély - jegyezte meg Casso szórakozottan - Gondolj bele, megszületsz, és kábé két hét múlva már is egy helyen vagy vele.
- Jaj - nevettem fel - Egyébként tudod, mi volt ma az egyik legcukibb pillanat?
- Na?
- A húgom Hajnival. Ahogy nézte, és megsimogatta, annyira aranyos volt - olvadoztam.
- Amúgy igen - értett egyet Casso egy apró mosollyal az arcán - De te is az voltál, csak mondom.
- Egy ponton túl végigsírtam az egészet - láttam be nevetve.
- Ja - röhögte el magát őszintén - De cuki volt.
- Maradjunk annyiban, hogy ma szinte minden az volt - összegeztem nevetve - Bátyád is. Eszméletlen rendes volt végig. Nagyot nőtt a szememben, ahogy segített Sugárnak végig. Már attól is, hogy bent volt, de ezen túl is nagyon jól kezelte a helyzetet.
- Alap, hogy ott volt.
- Örülök, hogy ezt ilyen természetesen mondod - mosolyogtam.
- Mert az is. Amúgy meg, ha a bátyámat szétdicsérjük, amiért bent volt, akkor csak mondom, hogy ez rád is vonatkozik. Komoly, hogy bírtad.
- A nővérem - vontam vállat mosolyogva, mint ha a világ legtermészetesebb dolgát közölném - Alapból nem is akart senkit Pityun kívül a szülőszobába, szóval nagyon jól esett, hogy pont engem kért meg ott helyben mégis. Ezt viszont felelősségnek is éreztem, úgyhogy igyekeztem. Akkor is, ha néha az ájulás és a sírógörcs kerülgetett egyszerre - vallottam be - De tényleg igyekeztem, hogy segíthessek, amit tudok, és mindentől függetlenül örülök, hogy ott lehettem és hozzátehettem valamit ehhez az egészhez.
- Végülis rólad nevezte el.
- Talán mondhatjuk - mosolyogtam.
Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, még hosszasan megöleltük egymást, majd elindultunk haza.
Eszméletlenül boldog nap volt. <3

Mai nap - 5/5***: a nővérem anyuka lett, nekem megszületett az unokahúgom, a szüleimnek az első unokája, aki a Hajnalka nevet kapta, csodaszép, egészséges kisbaba, és igazából sorolhatnám még ezer évig, hogy miért volt tökéletes a mai nap. Mert egyszerűen csak az volt. <3