Március 30. (kedd)
Csepi negyedik szülinapja! :)
- Akkor ma otthon alszol? - kérdezte Casso, mielőtt ma reggel elköszöntünk volna a sulim előtt, ahonnan az volt a tervem, hogy órák után egyből megyek is Anyának segíteni a szülinapozásban.
- Igen, miután végigzsúroztattam egy rakás négyévest - tettem hozzá elnevetve magam - Akárhányszor kisgyerekekre vigyázok, késztetést érzek, hogy politikai karriert építsek ki magamnak, hogy küzdhessek azért, hogy az anyaság jól fizetett állásként legyen nyilvántartva - közöltem őszintén, ő pedig szórakozottan hallgatott.
- Ja, nekem is kábé ez, amikor gyerekekkel látlak.
- Egyébként szeretem a gyerekeket, szóval szívesen feláldozom az összes energiámat, ha velük vagyok - láttam be.
- Ha minden gyereket te nevelnél, nem lennének szeretethiányos emberek amúgy.
- Ez most jól esett - mosolyogtam rá.
- Csak tény - röhögte el magát őszintén - Unokahúgod is jól fog járni.
- Már most imádom azt a kislányt - lelkesedtem - Egyébként a te unokahúgod is - tettem hozzá.
- Tudom, csak rólad volt szó.
- Gondolj bele, a bátyád és a nővérem keveréke lesz egy kislányban - néztem rá teljesen bepörögve a gondolattól, mármint, ha tényleg jobban belegondoltam.
- Akkor kábé tizenhat év múlva nyáron csak aludni fogják látni otthon - állapította meg Casso elröhögve magát, tekintve, hogy Pityu és Napsugár sem az az otthon ülős típus. :)
- De annyira szép kislány lesz - olvadtam el belül teljesen.
Casso egy halvány mosollyal az arcán rámnézett.
- Ja, az biztos - értett egyet mosolyogva.
- Most legszívesebben előreugranék az időben, hogy megismerhessem.
- Öt hónap - emlékeztetett, hogy mennyi van még hátra, hogy megszülessen.
- Úristen - ugráltam vigyorogva, izgulva az egésztől, mire Casso jókedvűen elmosolyodott.
Alig várom, hogy láthassam az unokahúgomat. <3
Miután Cassoval elköszöntünk, bementem az egyetem épületébe.
Őszintén, amíg óráim voltak, addig volt nyugis a napom, mert utána egyből siettem haza, hogy előkészüljünk Anyával.
Van a közelben egy játszótér, ami mellett egy kis park is van, ahol például piknikezni is lehet (igen, egyébként ez pontosan az a játszótér, ahol Casso egyszer megkérte a kezem egy fűzfalevéllel <3), szóval úgy terveztük, hogy ott legyünk, mert jó az idő, a kicsik játszhatnak, mi pedig elvagyunk, úgyhogy oda mentünk ki a cuccokkal együtt.
Egy másik anyuka is kijött segíteni hálistennek.
- Székely Levendula - mutatkoztam be neki udvariasan.
- Horváth Anita - fogott velem kezet kedvesen - Te vagy Csepke nővére, ugye?
- Igen - bólintottam mosolyogva.
- Akkor nem te vársz gyereket, ha jól látom - állapította meg, mire elnevettem magam.
- Nem, a nővérem.
Szóval, Anya, Anita és én szépen előkészültünk, kiraktuk a rágcsákat, az üdítőket, fújtunk fel lufikat, előkészítettük az arcfestékeket (elég egyértelmű, hogy én fogom festegetni a gyerekeket), a színesceruzákat és a rajzlapokat, hátha valaki rajzolgatni akar majd (ha igen, őt lelkitársnak fogom tekinteni :D egész életemben hamarabb rajzoltam akárhol, mint barátkoztam), a kis hangszórót is, ahonnan majd táncolgatós zenéket fogunk játszani a kicsiknek, meg nagyjából mindent.
Egy anyuka bevállalta, hogy néhány gyereket elhoz az oviból a hétszemélyes kocsijával a helyszínre uzsonna után, úgyhogy egyik percről a másikra tele lettünk kisgyerekkel.
- Szia Csepi - öleltem vissza a kishúgomat nevetve, aki annyira be volt pörögve a mai naptól, hogy egyből odarohant hozzám, ahogy megérkeztek, hogy megöleljen.
- Csinálsz nekem arcfestést először? - kérdezte csillogó szemekkel ugrálva.
- Persze. Most szeretnél?
- Igen - vigyorgott Csepi (akinek egyébként tiara volt a fején).
Megértettem a sietségét, mert ahogy a kezembe vettem a festékeket, három percen belül öten odajöttek még, hogy majd nekik is csináljak, majd ahogy ment az idő és érkeztek még gyerekek, még annál is többen.
A szülőkkel megbeszéltem, hogy ki milyen sorrendben fog következni, ők megígérték a gyerekeknek, hogy majd szólnak nekik, néhány gyerek ettől kicsit hisztis lett, de végül lenyugodtak, mert amíg valakit festettem, tökéletesen elvoltak a játszótéren.
Félfüllel hallgattam a játékaikat egyébként, olyan kreatív dolgokat találtak ki, hogy tisztára elolvadtam tőlük, mint úgy általában minden gyerektől. :)
- Milyet szeretnél? - kérdeztem az egyik kislánytól mosolyogva, aki épp sorra került.
Csendes lánynak tűnt, szóval igyekeztem minél kedvesebb kisugárzással lenni, hogy megnyíljon.
- Milyet lehet? - kérdezett vissza halkan.
- Bármilyet, amit csak szeretnél. Nézd, vannak ilyen minták, amiket szívesen megcsinálok neked, de ha valamilyen mást szeretnél, az is lehet - mutogattam neki a kinyomtatott képeket.
- Nekem ez tetszik - mutatott rá az egyik képre, alig hallható hangon.
- Akkor legyen ez?
Láttam rajta, hogy kicsit bizonytalan, talán a színekben, úgyhogy rákérdeztem.
- Olyat is lehet, hogy valamelyik szín helyett valami másikat használok, mondjuk ez itt nem sárga lesz, hanem zöld... - tettem hozzá a képen mutogatva.
- Lehet esetleg ilyen szín? - mutatott a festékeim közül az egyikre.
- Persze. A sárga helyett akkor?
- Igen - felelte halkan.
- Rendben - mosolyogtam rá, majd a kezembe vettem a festékeket.
Egyébként egy pillangóforma volt, de kicsit különlegesebb, eddig egyik kislány sem ezt választotta.
Elkezdtem felfesteni a mintát a kislány arcára, és bár eleinte csend volt, kicsit később félénken megszólalt.
- Te szeretsz festeni? - érdeklődött.
- Igen, nagyon - válaszoltam elmosolyodva - És te?
- Én is.
- Mi a kedvenc színed? - kérdezgettem, csak hogy kicsit feloldjam a beszélgetésben, mert zavartnak tűnt.
- A magenta.
Ez a válasz kicsit meglepett, őszintén nem hallottam még négyéves kislány szájából a "magenta" szót, pláne, hogy a kedvenc színét kérdeztem, és valami olyasmire számítottam, hogy kék, rózsaszín, vagy ilyesmi. Azta. :)
- Hű - pislogtam meglepetten - Az tényleg nagyon szép szín. Nagyon ismerheted a színeket.
A kislány erre nem válaszolt, mert a kisgyerekek néha csak úgy nem szoktak, úgyhogy folytattam a beszélgetést.
- Van valami kisállatod otthon? - érdeklődtem.
- Igen.
- És, milyen állat?
- Cica.
Oké, ez a kislány tényleg a lelkitársam. :)
- De jó, hogy hívják? - kérdeztem kíváncsian.
- Cili.
És ezután elbeszélgettem a kislánnyal a macskákról, esküszöm, hogy élveztem, úgyhogy őszintén bevallva nála nem igazán siettem a festéssel. :)
Az arcfestésben volt egy pár perc szünetem, szóval ezalatt ránéztem a telefonomra, és ráírtam Cassora, mivel reggel megbeszéltük, hogy majd tájékoztatom, hogy mennyire vagyok életben a zsúroztatás alatt. :)
"Kifestettem egy fél játszótérnyi kislányt"
A barátom szinte egyből, talán két perccel később látta, úgyhogy erre először is röhögéssel reagált, érdeklődött, hogy egyébként mi zajlik, én válaszolgattam neki, majd megkérdezte, hogy egyébként hol vagyunk.
"Azon a játszótéren, ahol megkérted a kezem :D" - válaszoltam neki.
"Tőletek szól a zene?"
"A Barbie girl-re gondolsz? Igen, tőlünk :D Miért, honnan hallod?"
"Itt vagyok egy saroknyira kábé"
Ha már így alakult, Casso beugrott hozzám (megkérdeztem előtte Anyát, hogy probléma-e, de természetesen nem volt az :D), és a gyerekzsúr-őrületet szórakozottan nézve leült mellém a padra, aminek a felét a festékeim foglalták el.
- Szia! - köszöntem neki felcsillanó szemekkel, ahogy megláttam.
- Szia - nyomott egy puszit a hajamba - Kajak kifestetted a gyerekek felét - állapította meg elröhögve magát, ahogy végignézett a négyéveseken, akik épp a hajóhintán szórakoztak.
- Ők kérték - vontam vállat mosolyogva.
Ahogy Casso mellettem ült, mint a húsz éves, lélegzetelállítóan jóképű srác tetoválással a nyakán (a többi tetkója nem látszott akkor), nem kellett sokat várakozni, hogy egy idő után az anyukák is észrevegyék, és feltűnően sokat pillantgassanak felénk.
- Kiszúrtak az anyukák - mosolyogtam Cassora, mire Casso kicsit előredőlve a padon, hogy lásson, az odébb csoportosuló szülőkre pillantott, akikhez folyamatosan odarohant valami gyerek, egyébként pedig beszélgettek.
- Ja, sok itt a milf - jegyezte meg Casso szórakozottan, mire felnevettem, ő pedig visszadőlt a pad támlájának.
- Azt hiszem, ha már nem leszel itt, fog irányulni hozzám néhány kérdés veled kapcsolatban - néztem rá mosolyogva, mire elröhögte magát.
- Amúgy nem lehet valahogy kiráncigálni onnan anyukádat? Csak mert így köszönnék neki, csak... - pillantott az anyukagyűrűre röhögve, ahol ahogy hallottam, épp egy olyan családról volt szó az oviból, akik nem voltak jelen.
- Megértem, persze - néztem rá nevetve - Reménykedjünk.
Eközben Csepi kiszúrta Cassot a játszótérről, így egy kicsit otthagyva mindenkit, csillogó szemekkel odafutott hozzánk.
- Érkezik a legfőbb rajongód - állapítottam meg Cassonak mosolyogva, ahogy a felénk rohanó kishúgomat néztük.
- Ja - értett egyet Casso derűsen.
A barátom már épp elég ideje beépült a családom életébe, szóval ahogy Csepi odaért hozzánk, már fel is állt és egy halvány mosollyal az arcán leguggolt a pad elé, hogy a kishúgom, mint mindig, teljesen bepörögve, vigyorogva a nyakába ugorhasson.
És azt hiszem, az anyukák a közelből ettől a látványtól már véglegesen elolvadtak. :)
Hozzátenném, én is, mint minden alkalommal. <3
- Megcsináljuk a pacsit? - ugrált Csepi Casso előtt, arra a pacsira utalva, amit a barátommal még egy közös nyaralás során fejlesztettek ki.
- Aha - mosolygott Casso szórakozottan, majd lepacsizott a húgommal, aki egész végig nagyon koncetrált, hogy jól csinálja.
- Jó volt? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Jaja, ügyes vagy.
- Felvehetem a napszemüveged? - kérte meg Csepi vigyorogva, aki az utóbbi időben kimondottan rá van kattanva Casso napszemüvegére.
Természetesen felvehette. :)
Mielőtt Csepi visszaszaladt volna a barátaihoz (egyébként a fél játszótér csodálkozva nézett minket, vagyis a barátomat, csak szerintem nem mertek idejönni :D), rám nézett.
- Annát is ki tudod festeni? - kért meg a barátnője helyett.
- Persze, mondd neki, hogy jöjjön nyugodtan - mosolyogtam a húgomra.
Miután Csepi visszacsatlakozott a többiekhez, szinte tisztán hallottuk, ahogy mindenki kérdezgetni kezdte Cassoról, Csepi pedig vigyorogva válaszolt nekik, de egyébként nem csak náluk lett téma, a szülők is halkan kérdezősködni kezdtek Anyától.
- Népszerű vagy - vigyorogtam Cassora, aki röhögve biccentett egyet.
Anna nemsokára, kicsit félénken, de odajött hozzánk.
- Tudsz nekem is csinálni ilyet? - mutatott a képekre félénken.
- Persze, milyet szeretnél? - mutattam meg neki a többi képet - De ha valami más ötleted van, azt is szívesen megcsinálom neked.
- Lehet ez a pillangós? - választott ki egyet.
Szerintem csak ma több pillangót festettem, mint egész eddigi életemben.
Anna szépen leült elém a kisszékre, én pedig a festékeket előszedve festeni kezdtem.
- Mit játszotok most? - érdeklődtem, csak hogy tudjam.
- Hajósat. Csepi lett a kapitány.
Természetéből fakadóan erre nagyobb összeget rá mertem volna tenni. :)
- Hogyhogy? - mosolyogtam.
- Mert ő a szülinapos.
- Zsófié is a zsúr, mondd majd meg Csepinek, hogy én üzenem, hogy ő is legyen kapitány.
- Nem csak egy kapitány lehet?
- Minél több kapitány van, annál jobb. Te mi vagy a játékban? - kérdezgettem tovább.
- Én mondom az utat.
- Akkor most honnan fogják tudni a többiek, hogy merre kell menni?
- Úgy, hogy elmondtam nekik.
- Értem - bólintottam mosolyogva. Szeretek gyerekekkel beszélgetni. :) - Nem vagytok éhesek egyébként?
- De, én egy kicsit. Lehet majd enni?
- Persze, van egy csomó minden. Szereted a gyümölcsöket?
- Igen, csak az ananászt nem.
- Egy lelkitárs - pillantottam Cassora szórakozottan, mire a barátom elnevette magát, ahogy egyébként közben a festésemet nézte - Ne aggódj, ananász nincsen, de sok más igen - válaszoltam Annának.
- És mikor lesz torta? - kérdezte kíváncsian.
- Nemsokára, csak azt várjuk, hogy az utolsó barátotok is megérkezzen.
- Kicsoda?
- Bernát, azt hiszem - emlékeztem vissza a gyerek nevére.
- De hát ő fiú! - lepődött meg Anna.
- Nem csak lányok jöhetnek ide.
- Jó, akkor majd Bernát lesz a cseléd a hajón - vont vállat Anna, mire felnevettem.
Imádom a gyermeki őszinteséget. :)
Ahogy Anna kész lett, megköszönte, elszaladt, majd nemsokára vissza hozzám.
- Anyukám kérdezi, hogy mennyibe kerül - adta át az üzenetet zavartan morzsolgatva az ujjait.
- Mondd meg neki, hogy semennyibe - mosolyogtam rá.
Miután Anna elszaladt, Casso szórakozottan rámpillantott.
- Az megvan, hogy ezekért mennyit el szoktak kérni amúgy? - kérdezte jókedvűen.
- Sokat? - tippeltem elnevetve magam.
- Húsz ká per óra ilyen zsúrokon, nem viccelek - közölte, majd elröhögte magát - Aztán te meg már itt festegetsz ezer éve.
- Azt hiszem, mától járom akkor a gyerekzsúrokat - gondoltam bele nevetve - De ez Csepi szülinapja, én meg a nővére vagyok, nyilván nem kérek el semmit.
- Vágom, csak jeleztem - mosolygott derűsen - A betegek és a turisták mellett a gyerekekből lehet a legtöbbet lehúzni, de komolyan.
- Egyébként ebben van valami - láttam be elnevetve magam.
Miután Bernáték is megérkeztek, odamentem Anyához, hogy segítsek előkészíteni a terepet a tortázásra.
- Vállalod a szülőket, vagy maradsz? - kérdeztem Cassotól nevetve, mire a barátom is elröhögte magát, és végül vállalta, jött velem.
Bátor. :)
- Mit segítsünk? - mentem oda Anyához.
- Esetleg a gyertyákat fel tudnátok rakni a tortákra? - kért meg Anya minket.
- Meggyújtsuk őket már? - vettem a kezembe a csomagot.
- A sima gyertyákat igen, a tűzijáték gyertyát majd amikor már itt vannak a kicsik is.
Volt egy asztal, annak a közepére raktuk a két tortát (egy Zsófinak és egy Csepinek), majd Cassoval leültünk, hogy gyertyázzunk.
- Egyébként bocsi, hogy többesszámban ajánlottam fel magunkat - mondtam nevetve.
- Nem gáz - pillantott rám Casso szórakozottan, miközben kibontottam a gyertyacsomagot.
Szépen felrakosgattam az összesen tíz darab gyertyát (négy-négy sima gyertya, plusz a torta tűzijáték) a tortákra, miközben néhány szülő körülöttünk sürgött-forgott, a papírtányérokat, az eldobható evőeszközöket és a műanyag poharakat rakosgatva.
Ahogy végeztem a gyertyázással, Casso elővette az öngyújtóját, és lazán meggyújtogatta a gyertyákat.
- Praktikus - jegyeztem meg mosolyogva a nála lévő öngyújtóra utalva.
- Tudtad, hogy kábé minden helyen az a legpraktikusabb ember, akinek öngyújtója van? - kérdezte Casso szórakozottan.
- Igen, és ilyenkor mindenki poénkodik, hogy "cigizel, lebuktál" - bólogattam az elég sokszor előfordult helyzetet felvázolva, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Kábé.
- Szerintem ne rakd el az öngyújtódat, van egy olyan érzésem, hogy a tiedet fogjuk kölcsönkérni ezeknél is - mutattam a torták közepén lévő két nagy, arany-piros díszítésű gyertyára.
Casso ösztönből, gyorsan rápillantott az öngyújtójára, pontosabban, hogy milyen minta van rajta.
- Oké, ezt vállalom - röhögte el magát, tekintve, hogy egyszínű volt, tehát vállalható az anyukák szemében.
Nem akarom tudni, milyen példát tudott volna felhozni a múltból, amit nem szívesen adott volna oda. :)
Ahogy meglettek az elkészületek, a gyerekek odagyűltek az asztalhoz, mi, felnőttek odébbhúzódtunk, hogy odaférjenek, csak előtte én még gyorsan meggyújtottam a két torta tűzijátékot, amit a kicsik lenyűgözve néztek, amíg el nem aludt.
Természetesen éneklés is volt Csepinek és Zsófinak, majd ahogy elfújták a gyertyákat, kezdődött a tortázás. Anya és én vágtuk a tortákat, két anyuka pedig segített kiosztani a szeleteket a gyerekeknek, bár mivel a két torta másféle volt, akadt néhány bonyodalom és rövid hiszti abból, hogy ki milyet kap és milyen sorrendben, de végül mindenkinek jutott.
A tortázás után történt az ajándékozás, amit már a szülők bonyolítottak le, mert én a kinek milyen-mennyi-mekkora tortát vágjak, aztán milyen üdítőt kér vagy nem kér, és társai dolgok után kicsit elfáradtam, meg egyébként is, ekkor jutottam oda, hogy én is egyek egy kicsit a tortából, szóval kijárt a tíz perc nyugalmam.
Casso és én egy kicsit odébb eső padon ültünk, miközben én a tortámat eszegettem (ő nem kért).
- Olyan cukik - állapítottam meg mosolyogva, ahogy a gyerekeket néztük.
- Abból a gyerekből akkora fuckboy lesz, mint a szar - közölte Casso röhögve Bernátkára utalva, aki percenként más lánnyal volt ketten külön, meg menőzött nekik egyfolytában, mire felnevettem.
- Akkor nézd meg azt a kislányt - mutattam óvatosan Csepi egyik csoporttársára, aki a leghisztisebb volt az egész csapatból, semmi nem volt jó neki és mindenben ő akart lenni az, akire figyelnek, mindezt a csilivili ruhájában.
A jövő pick me-girlje. :)
- Jézus - röhögte el magát Casso - Kajak a húgod a legjobb arc.
Ezen elmosolyodtam, majd a gondolataimba veszve pár másodperc múlva megszólaltam.
- Kicsit néha azon aggódok, hogy ha megszületik Napsugár kislánya, akkor úgy fogja érezni, hogy elhanyagoljuk - mondtam őszintén, visszatérve még a reggeli beszélgetéstémánkra.
- Annyian vagyunk így összességében, Szöszi, hogy lehetetlen bárkit elhanyagolni.
- Jó, mondjuk ez igaz - értettem egyet - Csak tudod, családi találkozók, meg ilyesmik, már hozzászokott, hogy ő a legkisebb, de eleinte biztos nyilván mindenkit a kisbaba fog érdekelni... mármint nem úgy értem, csak... érted.
- Alapból azzal, hogy ezen már most gondolkodsz, te úgy se fogod vele ezt éreztetni. Amúgy nekem meg a legnagyobb haverom, nyugi - mosolygott szórakozottan, mire halkan elnevettem magam - A húgod nem az a típus, akit el lehet hanyagolni, mindig ott van, ahol mindenki más is.
- Oké, ebben van valami - láttam be nevetve.
- De cuki vagy, hogy ezen aggódsz.
- Csak mert neki alapból is fura helyzet, hogy ekkora velünk a korkülönbsége - mondtam őszintén - Most abban a korban van, amire már emlékezni fog, és persze van két nővére, de nem otthon élünk, meg tényleg sokkal idősebbek vagyunk, és ez így nyilván más. Átlagos hétköznapokon, amikor nem vagyunk otthon, félig olyan neki, mint ha egyke lenne. Meg mivel tényleg ennyire ő a legkisebb egyelőre még, akárhogyan gyűlünk össze, ahhoz szokott hozzá, hogy nagyjából az összes figyelem rajta van, ami tök normális, csak ahogy megy az idő, és előbb-utóbb már nem ő lesz a legkisebb... nem szeretném, hogy bármennyire is sérüljön ebbe.
- Nem fog, Szöszi, ez egy elég normális folyamat, hogy az eddig legkisebbek egy idő után nem a legkisebbek lesznek.
- De azért ez egy kicsit tényleg más élethelyzet. A nővérem már elmúlt tizennyolc, én meg tizenöt, amikor Csepi megszületett.
- Ja, emlékszem.
- Szóval hogy azért ez más. És kicsit komplikált is.
- Nem az, komolyan ne parázz ezen. Oké, tényleg elég kemény a korkülönbség, de hidd el, hogy nem csak hogy kimaxolod, konkrétan túl is léped már a legjobb nővér-vonalat. Rohadt nagy szerencséje van veled is, meg kábé mindenkivel a családodból, szóval nyugi.
Elolvadva néztem rá, mert olyan természetesen mondta ezt, főleg a rám vonatkozó részét, hogy nagyon megmelengette vele a szívemet.
- Egyébként veled is - mondtam őszintén, mosolyogva, mire meglepetten elnevette magát - Tényleg, nem viccelek - erősítettem meg nevetve - Nagyon jó hatással vagy rá, és imád is téged.
- Oké, ezt se hallottam még gyerekekkel kapcsolatban - túrt a hajába röhögve.
- Akkor most már hallottad - mosolyogtam rá.
Eközben zajlott az ajándékozás, Csepi pedig kapott valakitől egy menyasszony barbie-babát (szőke, természetesen), mire felcsillant a szeme, és odaszaladt vele hozzám.
Mivel konkrétan az ajándékozás közben sietett hozzám, mindenki felfigyelt rá, Csepi pedig megállt vele előttem.
- Úgy néz ki, mint te! - lelkesedett Csepi, mire akaratlanul elmosolyodtam.
- Igen? - kérdeztem mosolyogva, olvadozva a húgom cukiságán.
- Igen! Ugye? - kérte ki a barátom véleményét ugrálva.
- Jaja - pillantott rám Casso mosolyogva.
- Majd neked is lesz ilyen ruhád? - kérdezte Csepi tőlem újra, teljesen belelkesülve attól, hogy elvileg megtalált engem barbie-formában.
- Menyasszonyi ruhám? - néztem meg a barbie-babát mosolyogva, mire Csepi hevesen bólogatni kezdett - Nem tudom, lesz? - fordítottam a fejem Casso felé elvigyorodva, mire a barátom derűsen, a gödröcskéivel az arcán a húgomra nézett.
- Lesz - ígérte meg a húgomnak egy halvány mosollyal az arcán.
- De jó! - tapsikolt Csepi ugrálva, én pedig vadul dobogó, teljesen elolvadt szívvel néztem utána, ahogy visszafutott a többiekhez, és elújságolta a többieknek, hogy képzeljék el, nekem is lesz ilyen ruhám.
- Szóval lesz - vigyorogtam Cassora nézve.
- Már ledumáltuk, hogy lesz. Fűzfalevél. Tudod - idézte vissza derűsen mosolyogva.
- Ráadásul ugyanitt - gondoltam bele - És akkor is Csepivel voltunk. Nem menekülsz.
- Nem nagyon terveztem, Szöszi - pillantott rám szórakozottan, majd gyorsan a többiekre, hogy figyelnek-e, de nem figyeltek, úgyhogy odahajolt hozzám egy mosolygós csókra.

Mai nap - 5/5***: fűzfalevél és barbie-baba, most már nincs visszaút. <3
****************************************
Eljött az a pont, hogy mivel a tervek szerint már csak öt-hat rész van hátra, mostantól hivatalosan is sírni fogok mindentől is egyszerre írás közben. ❤️