December 5. (szombat)
Régen éreztem ennyire teljesnek és boldognak az életem. <3
- Köszönöm, hogy eljöttél velem - mondtam rámosolyogva tegnap este, amikor indulni készültünk a karácsonyi vásárból, az autója mellett állva.
- Mondtam, hogy ma a tied vagyok, Szöszi - tette fel a kezeit a gödröcskéivel az arcán - Amúgy meg én kösz, hogy kitaláltad helyettem, hogy hova vigyelek először randizni megint - tette hozzá elröhögve magát, ahogy belegondolt.
- A végén még sétálni vagy moziba vittél volna, mint a hozzám illő jófiúk. Esetleg sütizni - mosolyogtam rá, visszaidézve saját magát, még amikor összefutottunk a lakásban és Ábelről meséltem neki, mire őszintén felnevetett.
- Ja, úgy is az tipikus jófiú vagyok - nézett rám szórakozottan.
- Hát, ha az nem is, attól még illhetsz hozzám - mosolyodtam el újra, egy pillanatra elszakítva a tekintetem az övétől.
- Fogalmam sincs, de nem szívesen engedlek mégegyszer olyan közelébe a jövőben, aki ha beléd kötnek, elnézést kér a nevedben, miután végignézte. Harminc óra a sitten a minimum, csak mondom - közölte a gödröcskéivel az arcán, de egyébként érződött, hogy az első mondatában a világon semmi vicc nem volt.
Szaporán dobogó szívvel néztem fel rá, ő viszont, ahogy egymás szemeibe néztünk, mosolyogva folytatta.
- De amúgy, ha akarod, egy pár délutánra átvarázsolom magam jófiúvá és elviszlek ilyen randikra.
- Nekem így volt tökéletes a mai - vallottam be kedvesen ránézve - Szerintem te is tudod, hogy imádtam ezt az egészet - néztem rá őszintén mosolyogva.
Casso egy halvány mosollyal az arcán pillantott rám, amiből többek között leolvashattam, hogy persze, hogy tudja.
Egy pár másodpercig csak belevesztünk egymás szemeibe, leginkább, mert mindketten tudtunk volna mit mondani, csak azt mérlegeltük, hogy belekezdjünk-e itt, a parkolóban, a randink végefelén.
- Mit mondtál a szüleidnek, mikor érsz haza? - kérdezte Casso a szemembe nézve.
- Abban maradtunk, hogy majd írok, ha van valami fejlemény. Ha esetleg valami máshogy alakulna és keresztbehúznám a számításokat.
Egy pár pillanatig hagytuk, hogy az összetalálkozott tekinteteink kommunikáljanak a szavaink helyett, majd végül Casso beletúrt a hajába és megtörte a csendet.
- Tízes skálán mennyire sietsz?
Erre akaratlanul elmosolyodva visszakérdeztem.
- Miért? - mosolyogtam rá.
- Csak mert az előbb megkérdeztem magamtól, hogy most kajak dobjalak-e már most haza és köszönjek-e el tőled kábé tíz perc múlva, és eléggé az jött ki, hogy még nem akarok - közölte egyszerűen, lazán zsebre tett kezekkel a szemembe nézve, ami nem kicsit dobogtatta meg a szívem.
- Én ráérek - néztem rá kedvesen mosolyogva.
Tökéletesen imádtam vele lenni, annyi mindenről szerettem volna még beszélgetni vele, és minden perccel mindez egyre csak felerősödött, szóval egy kicsit sem éreztem úgy, hogy el akarok köszönni tőle, lezárva a mait.
- Oké, mondjuk szét fogsz fagyni, meg már átjártuk az egész vásárt hatszor, szóval itt már ne maradjunk - nézett körbe, majd egyszerre egymásra pillantottunk.
- És ha beülünk a kocsidba?
- Ja, én is ezt akartam feldobni.
A parkolóból azért kiálltunk, hogy ne foglaljuk a helyet és komfortosabb is legyen, szóval kicsit mentünk a városban, majd végül megálltunk egy nyugodtabb helyen, ahol nem igazán voltak körülöttünk.
Ahogy megálltunk, kicsatoltuk a biztonsági öveinket és elhelyezkedtünk kényelmesen, én például egyszerűen csak levettem a cipőmet és felhúzva magam elé a lábam, oldalt fordultam az ülésen, hogy felé nézhessek.
- Egyébként hiányzott már a kocsid - jegyeztem meg mosolyogva, mire elröhögve magát, felnézett rám, közben elrakva a slusszkulcsát.
- Ja, én is bírom - mosolygott szórakozottan.
- Úgy értettem, hogy... veled együtt hiányzott - korrigáltam magam zavartan magam elé mosolyogva, majd megigazítottam a hajam - Érted. A legapróbb dolgokra is gondolok.
Casso először halványan mosolyogva, kedvesen pillantott rám, aztán a fejében átszaladó gondolat miatt nem bírt magával és elvigyorodva, a gödröcskéivel az arcán látványosan hátranézett a hátsó ülésekre, majd vissza rám, mire elpirulva, lehunyt szemekkel a fejemet picit elfordítva felnevettem.
A mellettem ülő srác szórakozottan mosolyogva tudatosította, hogy értettem az utalást, és szerintem imádta nézni, hogy zavarba hozott vele.
Idióta. :)
- Borzasztó vagy - dörzsöltem meg az arcom nevetve.
- Jó, nyugi, amúgy értettem - mosolygott szórakozottan, visszatérve a témámra - Te is hiányoztál a kocsimból - mentette a beszélgetést egy apró mosollyal az arcán, most pedig én nem bírtam magammal, túl magaslabda volt, nekem is átszaladt a fejemen ugyanaz, mint neki az előbb, amit látott rajtam, ahogy összenéztünk, úgyhogy jót röhögött ezen az egészen. :)
- Szerintem ezt a témát ejtsük, ha komoly beszélgetést akarsz - állapította meg szórakozottan.
- Igen, talán - túrtam a hajamba nevetve.
Casso közben hozzám hasonlóan elhelyezkedett az ülésén felém fordulva, majd az utcában, ahol voltunk, nagy fénnyel elhaladt mellettünk egy másik kocsi, bevilágítva hozzánk egy pillanatra, mire ösztönösen mindketten odanéztünk, majd miután elment, vissza egymásra.
- Egyébként... - törtem meg a csendet egy picit témát váltva, ami az ezt megelőzőből jutott eszembe, majd őszintén folytattam - Szóval nem tudom, mennyire kéne ezt mondanom, vagy ilyesmi, de... szóval én veled voltam utoljára. Mármint, érted.
Casso meglepetten pillantott rám.
- Két hónapja?
- Igen - túrtam a hajamba zavartan elnevetve magam.
Casso is, velem szinte egyszerre beletúrt az egyik kezével a hajába, majd pár másodperc múlva zavartan megszólalt.
- Nem mondom, hogy most nem érzem szarul magam valahol - röhögte el magát belegondolva.
- Nem, dehogy is, nem azért mondtam - szabadkoztam egyből.
- Ja, tudom, persze.
- Meg egyébként azt is tudtam, hogy te nem... meg nem is baj, vagyis nem vártam el, nyilván nem, külön voltunk, szóval ne úgy vedd, csak... mondtam. Csak hogy tudd - pillantottam rá őszintén - Ha már... így vagyunk.
Casso a szélvédő üvegén kinézve biccentett egyet, hogy érti, majd egy pár másodperc múlva rámnézett és megszólalt.
- De amúgy csak azért nem feküdtél le senkivel, mert nem volt rá alkalmad, vagy volt köze hozzám? - kérdezte érdeklődve, egyenesen, de nem bunkón, csak ha már felhoztam a témát, nem lapozott még tovább.
A hajamat megigazítva átgondoltam, majd elkapva a tekintetem, válaszoltam neki.
- Azt se tudom, hogy volt-e alkalmam rá, mert annyira kerültem az egészet, hogy... leginkább nem is akartam, hogy alkalmam legyen. Ilyen szempontból van köze hozzád, mert még nem éreztem magam készen arra, hogy utánad... szóval, hogy utánad bárkihez ilyen közelségbe kerüljek. A másik meg, hogy voltak azok a pánikrohamok, és... nyilván veled soha nem éreztem azt, amikor... hogy bárhogy is összekapcsolódna azzal, amikor egyszer... de ha mással... Jézusom, bocsánat, nem tudok beszélni - nevettem el magam zavartan, megdörzsölve az arcom, szóval levéve a vállamról a terhet, kimentett.
- Szerintem értem amúgy, nyugi.
Erre egy picit megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd zavartan mosolyogva ránéztem egy másodpercre.
- Nagyjából ennyi.
Éreztem a tekintetét magamon, szóval visszanéztem rá - egymással szemben ülve vesztünk bele a másik szemeibe másodpercekig, pont ugyanannyira, mint bármikor máskor is tudtunk az utóbbi években, és amit mindig imádtam.
- Van kedved a jövőről beszélni? - szólaltam meg, mire jókedvűen elmosolyodott.
- Mármint?
- Igazából akármi, csak mostanában kicsit kiestem a hétköznapjaidból, vagy a terveidből, szóval szerintem egyeztessük az elképzeléseinket.
- Ja, olyanokkal úgy is mindig tele vagyok - röhögte el magát elpillantva egy másodpercre.
Picit közelebb húzódtam hozzá az ülésemen, felhúzva magam elé a lábaimat, és oldalt nekidőlve az ülés támlájának, kíváncsian figyeltem, szóval megadta magát és a kedvemért belegondolt, hogy valamit mondani tudjon.
- Hát, nemtom, először túl kéne esnem a vizsgáimon, aztán kiderül - kezdte szórakozottan, mire halkan elnevettem magam - Amúgy fogalmam sincs. Amit tudok, hogy jövő héten lesz a húgom szalagavatója, de ott te is ott leszel, szóval ezzel nem mondtam újat, ezenkívül mint megtudtam tőled kábé két órája, karácsonyi vibe-ot építek veled a következő három hétben, aztán karácsony, huszonnegyedikén gondolom, lesz az össznépi karácsonyozás a családjainkkal, megpróbálom túlélni a vizsgaidőszakot a karácsonyi időszakkal együtt, kemény lesz, aztán szilveszter, azt is ki kéne már találni, hogy hol lesz, vagy egyáltalán hogy, és így... ennyi - szedte össze elröhögve magát - Ezen kívül amúgy nem tudom, mikre térjek rá az ilyen jövőbeli témákból, inkább tavaszra meg nyárra találtam ki dolgokat, de azok se durva dolgok, csak valszeg leteszem a motoros jogsit Ricsivel, meg amúgy azt is kitaláltuk, hogy nyáron csinálunk egy vitorlázást, mondjuk az Adrián, vagy ilyenek, úgy egy hétre egy páran, de ezt még nem tudom, egyébként lehet lefutok egy maratont poénból, gondolom Ákossal majd nyáron visszamegyünk vízimentőzni, tavasszal húgomnak jönni fog az érettségi-sztori, aztán megy ki a barátnőjével külföldre, fogalmam sincs hova tanulni, szóval akörül is menni fog a pörgés akkor, nyár végén ugye a bátyámnak meg a nővérednek megszületik a gyereke, úgyhogy az is komoly időszak lesz, mit tudom én, nagyon nincsenek konkrét terveim, csak valami esemény mindig van, szóval... ja, ennyi.
- Ilyen, amikor nincsenek terveid? - mosolyogtam rá.
- Nagyon sok konkrétat nem mondtam - röhögte el magát őszintén - Te hogy állsz?
- Jót kérdezel - túrtam a hajamba nevetve - Én se tudom nagyon. A vizsgáktól picit parázok, de szerintem szorgalmas voltam, legalábbis próbálkoztam, szóval igyekszem nem kihullani az egyetemről, mert szeretek ott lenni.
- Te vagy az utolsó, aki ki tud onnan hullani, Szöszi.
- Remélem - tűrtem egy hajtincsemet a fülem mögé - Meg azt is, hogy lesz még lehetőségem kiállítani. Egyébként nem tudom, mit mondhatnék még - gondoltam tovább - Most ugye járok pszichológushoz, ami egy csomót segít, szóval ez most elég jó, meg járok gitárra is... a karácsonyt már elmondtad, utána meg szerintem a családommal megyünk megint Brazíliába. Egyébként a nagyszüleim haza fognak költözni onnan. Mármint Magyarországra - meséltem.
- Komolyan?
- Igen. Egy kicsit fura, nyilván, de... szóval megértem őket, mert már idősebbek és jobb, ha itt vannak a közelben, csak... érted - igazgattam a csuklómon a karkötőmet zavartan, mire mondta, hogy persze, érti - Nyilván még nem most azonnal fognak költözni, csak tervben van. Mindenesetre most a téli szünetben még kiutazunk hozzájuk.
- Eléggé rutin most már - jegyezte meg derűsen mosolyogva.
- Igen - láttam be elnevetve magam - Egyébként ez nem ide tartozik, de mivel leginkább a nővérem már elég ideje nyaggat vele, jövőre valamikor el kellene kezdenem a jogsit. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem leszek közveszélyes az utakon, de egy próbát megér - tettem hozzá, mire szórakozottan rámnézett.
- Meglesz simán, nyugi - mosolygott rám jókedvűen.
- Őszintén, még nem vagyok benne biztos, hogy akarom ezt - vallottam be - Az autókkal és az olyan utazásokkal, amiknél nem igazán érzem biztonságban magam, nem valami jó a kapcsolatom - nevettem el magam kínosan - Kicsit félek tőle.
- Ja, mondjuk ezt megértem - látta be - De amúgy nincs mitől tartanod, sokkal parábbnak tűnhet, mint amilyen lesz. Alapból, ha te vezetsz, sokkal jobban tudhatod, hogy mire számíthatsz, mint ha csak ülsz valaki mellett, kábé csak rajtad múlik.
- Magamban se bízom eléggé - mondtam őszintén, a hajamba túrva - Nórival már beszéltem erről az egészről egyébként, meg én is belegondoltam többször, és arra jutottam, hogy mondjuk ha belevágok, és megcsinálom, talán segíteni fog. Mármint, a félelmek, meg a... történtek feldolgozásával kapcsolatban, szóval emiatt meg szeretném lépni, hogy belevágok, csak valahol még félek tőle. De szerintem az lesz az egyik újévi fogadalmam, hogy megcsinálom. Neked mi a véleményed erről? - pillantottam rá.
- Tíz per tíz, nyomjad - válaszolta gondolkodás nélkül, egyszerűen.
- Ezt akkor támogatásnak veszem - mosolyodtam el halványan.
- De tényleg, meg jót is fog tenni. Komfortzóna, tudod - emlékeztetett egy apró mosollyal rámnézve.
- Szerintem ennél komfortzóna-elhagyósabb tervet még sose találtam ki magamnak - láttam be egy őszinte, halk nevetés kíséretében.
- Ja, támogatom is. Mehet újévi fogadalomnak - nézett rám mosolyogva, mire nevetve beletúrtam a hajamba.
- Már most izgulok ettől az egésztől.
- Segítek majd, nyugi.
Erre akaratlanul elmosolyodva, kedvesen ránéztem.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, de egyáltalán nem volt kellemetlen, sőt, ez épphogy a csendek szívmelengető-verziója volt, ami teret ad az érzéseinknek, hogy élénken megjelenhessenek kettőnk közt.
- Visszatérve a tervekre... - szólaltam meg halkan, mire újra rámpillantott - Mit gondolsz rólunk? Beszéltünk arról, hogy ne siessük el, és szerintem se, csak... hogy ez így pontosan... mit jelent. Érted.
Casso beletúrt a hajába.
- De persze tarthatjuk magunkat a "hagyjuk, hogy sodródjunk" elvemhez is - tettem hozzá elnevetve magam, mire ő is felnevetett, majd egy pár másodperc múlva válaszolt.
- Nem kell túlbonyolítani, Szöszi.
- Szerintem túl sokat voltam tőled külön ahhoz, hogy ne bonyolítsam túl - láttam be, mire elmosolyodott.
- Oké, akkor mondom a tervet - adta meg magát, hogy ne pörögjek ezen - Az a terv, hogy nincs terv, csak lazán, ahogy jön. Elviszlek ide-oda, megcsinálom veled az összes programot, amit szeretnél, átugrok hozzád, te is átjössz hozzám, amíg tart a sulis félév, elviszlek megint reggelente, elleszünk, tényleg ne komplikáld túl, ugyanúgy, mint mielőtt összeköltöztünk volna, alkalmanként felugorhatunk amúgy a lakásba is simán, ha úgy alakul, aztán ha már úgy érezzük, akkor már nem csak felugrunk párszor, hanem fokozatosan visszacuccolunk oda, közben megy majd az élet, pörögnek az események... ezek után én már nem akarok tőled távolságot tartani, nem is tudok és nincs is miért. De ha nagyon ragaszkodsz valamilyen elvhez, mehet a sodródás-elméleted, csak az én különkiadásomban. Csak lazán, azért szerintem eddig is eleget jártunk ahhoz, hogy ne legyen mitől parázni, ismersz, én is téged, megbízhatsz bennem, meg én is megbízom benned, szóval ennyi az egész. Az lenne elsietés, ha a semmiből elkezdenénk erőltetni dolgokat, meg lépéseket, amik sokkal jobbak úgy, ha csak kialakulnak, de ez az egész nem fenyeget, ha azt csináljuk, ami jól esik, vagy amit érzünk, hogy készen állunk rá. Kábé ennyi, jobban nem tudom kifejteni, hogy ne bonyolítsd túl - pillantott rám a gödröcskéivel az arcán.
- Akkor ezeket észben tartom - mosolyogtam magam elé.
Ez az egész beszélgetés annyira jó volt, olyan harmonikus, és realizáltam, hogy mennyire egészséges is, mármint, tökéletesen egy hullámhosszon tudunk lenni, és mindez annyira megmelengette a szívemet, hogy legszívesebben ott helyben a nyakába borultam volna.
Sokat beszélgettünk a kocsijában, majd amikor már mindketten fáradni kezdtünk, főleg én álmosodtam, hazavitt, majd a kapunknál elköszöntünk.
- Köszönöm a mait. Mindent egyben - néztem rá mosolyogva, ahogy vele szemben állva elköszöntem tőle - És azt is, hogy eljöttél a kiállításomra - tettem hozzá.
- Alap, Szöszi - mosolyodott el halványan - Jó voltál - mondta a kiállításomra utalva - És a beszéded is tetszett - jegyezte meg derűsen, mire a fejemet lehajtva elnevettem magam.
Ahogy felnéztem rá, újra összetalálkozott a tekintetünk, én pedig letörölhetetlen mosollyal az arcomon szólaltam meg újra.
- Olyan tökéletes volt az egész nap - láttam be mosolyogva újra - És átgondoltam, nem csak a kocsid hiányzott - tettem hozzá vigyorogva.
- Ja, nekem se csak az, hogy a kocsimban vagy, igen - válaszolt röhögve, visszautalva velem együtt a korábbi beszélgetésünkre, mire én is felnevettem.
Miután ezen kiszórakoztuk magunkat, Casso mosolyogva eltűrte az egyik hajtincsemet az arcomból, a fülem mögé, valószínűleg ösztönösen, majd ahogy elvette a kezét tőlem, egy pillanatra a számra szökött a tekintete, aztán a szemeimbe nézett.
- Holnapután csinálsz valamit? - kérdezte.
- Nem tudok róla, de ezek szerint akkor fogok - néztem rá elmosolyodva.
- Még kitalálom, hova viszlek - ígérte meg - Nem leszek itthon holnap végig, de majd valamikor felhívlak, és megdumáljuk.
- Várni fogom - mosolyogtam rá, majd ahogy összenéztünk, Casso egy halvány mosollyal az arcán megsimított és odahajolva hozzám, búcsúzóul megcsókolt, mire ösztönösen lábujjhegyre emelkedtem és átöleltem a nyakát.
Nagyon boldog vagyok. <3
Mivel későn feküdtem le, ma is picit megcsúszva ébredtem, de a jókedvem miatt ez egy kicsit sem zavart, sőt, kifejezetten frissen pattantam ki az ágyamból, majd csatlakoztam a családtagjaimhoz a konyhában.
- Jó reggelt - huppantam le az egyik székre.
- Milyen friss ma valaki - mosolygott rám Anya.
- Akkor nem mennék kávéért - álltam fel, ahogy ez a lépés eszembe jutott, majd odaléptem a kávéfőzőhöz.
- Ezek szerint jól sikerült a tegnap - jegyezte meg Anya mosolyogva, mire akaratlanul elvigyorodtam, háttal állva neki, majd anyukám felé fordultam.
- Nagyon - vallottam be őszintén, meg se próbálva abbahagyni a vigyorgást.
Azt hiszem, Anya is olyan boldog lett ettől, mint én is, főleg, miután elmeséltem neki az eseményeket. :)
A késői reggelim után, miután felmentem a szobámba, arra készültem, hogy festeni fogok, viszont előtte a kezembe vettem a telefonom, és beírtam a "Pörkölt nokedlivel" csoportba, amire reakcióképpen azonnal indult egy csoportos hívásunk. :)
Eltartott egy darabig, amíg letettük, ezt követően pedig még gyorsan megnyitottam az Instát, csak úgy, ekkor pedig szinte egyből észrevettem, hogy Casso rakott ki egy instasztorit, szóval megnéztem.
Tegnap este Casso lefotózott a karácsonyi vásárban, gyönyörű volt a háttér, én pedig láthatóan kiragyogva mosolygok rá - még csak ott helyben láttam azt a képet, és akkor nagyon tetszett, mert tényleg, mint ha rám lenne írva, hogy eszméletlen boldog vagyok, szóval Casso ezt a képet tette ki rólam, megjelölve egy szívvel a nevem mögött, ami egyszerű volt, de nagyszerű, mert annyira aranyos volt az egész, hogy szinte elolvadtam tőle. <3
A következő percben pedig felhívtam. :)
- Hallod, amúgy már most like-olta vagy a fél volt osztály - jegyezte meg szórakozottan, amikor már hívásban voltunk - Meg még kétszázmillió másik ember.
- Szerintem shippelnek minket - mosolyogtam magam elé, ahogy hátradőltem az ágyon a telefonommal a kezemben.
- Vagy csak rohadt szép vagy, Pöttöm.
- Azért a háttér se semmi a képen - mondtam, csak hogy szerényen jöjjek ki a beszélgetésből.
- Szerintem ha visszakérdezel száz embert, aki látta, hogy mi volt a háttérben, kilencvenkilenc minimum gondban lenne - közölte elröhögve magát.
Szeretem, amilyen természetesen tud dicsérni. <3
- Na, amúgy úgy is akartalak hívni, szóval dumáljuk már meg ezt a holnapot - váltott témát Casso később, miközben a hangok alapján átment az egyik helyiségből a másikba.
- Leni az? - hallottam meg Lotti hangját a vonal túloldaláról, aki valahol ott lehetett a közelben - Úúú, hagyj köszönjek neki! - pattant fel, odasietve a bátyjához, mire elmosolyodtam.
- Jézus, Hugi, bírj már magaddal - röhögte el magát Casso.
- Szia Leniiii - szólt bele a telefonba Lotti, valószínűleg ráugorva a bátyjára, hogy közelebb kerülhessen a készülékhez. :)
- Sziaaa - köszöntem vissza elnevetve magam.
Lotti fel volt pörögve, aminek valószínűleg lehet köze ahhoz, hogy tegnap este újra összejöttünk Cassoval.
Csak mert ugyanemiatt én is fel vagyok pörögve. <3
- Oké, szóval - tért vissza a témára Casso, amikor már nem voltak körülötte - Legyen valami fix hely, vagy csak legyünk el és majd valami lesz?
- Ez olyan, mint ha most felvázoltad volna, hogy kettőnknél mi jön ki a végén, ha külön szervezni kezdünk - mosolyogtam jókedvűen.
- Amúgy igen - értett egyet elröhögve magát - Nyilván, ha van valami konkrét dolog, vagy hely, amit szeretnél, mondd és mehet, de amúgy én simán elvagyok veled bárhol.
- Akkor ötvözzük a kettőt, válasszunk ki egy fix helyet, és ott legyünk el, hogy majd valami lesz - idéztem vissza a mondat második felében mosolyogva.
- Oké.
- Szerintem most legyünk beltérben.
- Legyünk - ment bele.
- Kávézzunk - dobtam fel, mire felröhögött.
- Mesélj, Szöszi, mennyit gondolkodtál ezen? - kérdezte szórakozottan.
- Jó, nem kávézóra gondoltam, csak vegyünk és... igyunk közben. Igyak. Mindegy, érted - magyaráztam nevetve.
- Esküszöm amúgy, akkor voltam utoljára kávézóban, amikor veled mentem még októberben - gondolt bele derűsen.
- Ez hallatlan! - csóváltam a fejem viccből szörnyülködve.
- Ugye, én is így vagyok vele.
Ezen mindenképpen változtatni kell majd.
Remélem, hiányoztam neki. :)

Mai nap - 5/5***: most jelenleg az egész életemet háromcsillagos ötösre tudom értékelni. <3
***************************************
Sziasztok!
Először is, bocsánat, hogy ennyi ideig eltűntem, őszintén, a környezetem és az életem történései se olyanok voltak, hogy normálisan tudjak írni, de igyekszem most már visszarázódni. ❤️
Másodszor pedig, remélem, mindenkinek jól telik a nyár, és egyébként csak én érzem úgy, hogy (mint ez az egész év) hihetetlenül gyorsan szalad? Durva.
Mindenesetre sietek a folytatással, ahol csak tudok. 🥰
Pusziii!